#csendes este

[nem-tudom-mivan-velem]

Szeretem az estéket.

-Ekkor már csend van a házban.

Bár,ha belegondolok ekkor van a legnagyobb zaj a fejemben…:(

#zűr #zűrzavar #csend #zaj #hangok #szerelem #fájdalom #család #este #éjszaka

[mateodonovan]

Amikor napközben minden rendben van... ki vagy kapcsolva... nincs időd gondolkodni... és ha eljön az este, minden elcsendesedik... akkor az agyad átveszi a hatalmat és pánikba kezd hogy egyszer tényleg minden rendben lesz?

#napközben #kikapcsolva #este #gondolatok #csend #agy #minden rendben lesz

[ajtostolahazba]

30 éve ilyenkor anyósom darált kekszet csinált. Kurva meleg volt, pont, mint ma, én segítettem, ahogy mindig. Sose tudtam megállni, hogy ne csipegessek bele, valahogy megvan a nyers linzertésztának az a varázsa, hogy muszáj beleenni. Aztán este lett, aztán éjjel, és én éreztem, hogy valami nem fasza. Ment a hasam, a lázam is kezdett felkúszni, de ezt pont leszartam, mert azzal voltam elfoglalva, hogy az órát néztem, hogy a furcsán jelentkező görcsök előbb 30, majd 20, majd 10 percenként kezdtek jönni. 39 hetes terhes voltam. Elindultunk a kórházba, 100km-el arrébb, mert csak ott volt akkor lehetőség apás szülésre. A görcsök egyre erősödtek, 5km-ként meg kellett állni, mert hasmenésem volt, szóval az a másfél órás út elég kalandos volt. Aztán odaertünk, akkor már 39,7 volt a lázam, 2 perces fájásaim voltak, nem volt kérdés, hogy itt szülés lesz, de közben kiderült, hogy szalmonellás lettem... Hajnali 3-kor vettek fel. Nem ihattam, a zuhany alatt kellett állnom, hogy hűtsenek, ott loptam pár kortyot, miközben az orvosok próbálták kitalálni, hogy mi legyen. Normál ( de erre nagyon büszke vagyok: csendes) vajúdás után 3/4 6-kor jött a vizit, orvosok, orvostanhallgatók, vizsgálat. Ez császár. Miközben vizsgált, egy pillanatra megállt...szülünk! Most! És 6.05-kor megszületett. Szalmonellásan, de teljesen egészségesen. Elkülönítettek minket, 3 napot voltunk bent, aztán mehettünk haza. Másodjára is anya lettem. Nehezen találtunk egymásra. Nagyon szerettem, de nagyon apás volt, sok-sok idő volt, mire megnyíltunk, mire a kapcsolatunk igazi lett. Nehéz volt ,kudarcnak éltem meg anyaként, hogy nem ment könnyen. És neki sem volt könnyű. Másodiknak lenni egy olyan családban, ahol a léc az elsővel nagyon magasra került (pedig nem volt kényszer semmi) nagyon nehéz lehetett. És annyira büszke vagyok rá! Minden várakozást felülmúlt, nyelveket beszél, lediplomázott, csodálatos anya, kitartó, türelmes, csodálatos ember! Minden megvan benne, ami belőlem hiányzik.

És holnap 30 éves lesz! Én meg 30 éve 2 gyermekes anya. Büszke vagyok rá, nagyon! ❤️❤️❤️

A darált kekszet azóta is emlegetjük, hogy mekkora kreténség volt nyersen enni...😁

[starmythelonesurvivor]

Tegnap este átugrott H., pedig már lefeküdni készültem, sürgős lelki válságot megbeszélni. Belenézett a párja telefonjába! Kitől akarna az ember párkapcsolati tanácsokat kérni, ha nem tőlem, másfél év pocsék párkapcsolat, meg előtte sok sok egyéb vakvágánnyal a hátam mögött én aztán igazán kompetens vagyok. Amúgy így utólag is egyetértek magammal, értelmes, meg építő gondolatokat mondtam, elmagyaráztam szerintem miért rossz ez és ez a személyiségében, és mi miatt kéne magába nézni stb stb. Mikor megmutatta mit fog adni a szülenapjára, viszont kiestem a bölcs párterapeuta szerepéből. A közös képüket belegravírozva egy üveg hasábba. Hát ott kaptam röhögő görcsöt, dehát nem nekem kell megfelelnie, ez a része egyéni. Ha én ilyet adnék, biztos túl is tolnám, közös képes hógömbel, bögrével, párnával. Ha már giccs, fuldokoljon benne az ember. És ha nem látnám kinn az ágya mellett, orbitális hisztit csapnék, zengene a fél világ. Nem is szeretsz, blaahdkdjckdncn!!! Mikor anno az exem megkérte a kezem, az is nagyon giccses volt, akkor is feszengtem volna, ha szeretettem volna. Kis füzetecske “személyre szabott” grafikákkal (a snap chat avatar személyesebb) arról, mit szeret bennem(szép vagyok, és szeretek vele menni, oda ahova ő akar, meg a szex is isteni velem, bár ugye, ha neki jó, akkor nekem is, az nem baj, hogy másfél év alatt egyszer sem volt tőle orgazmusom khhm) és a végén hozzámegyek-e, aztán a világ legbénább gyűrűi. Az anyagiak nem voltak akadály, és mégis olyanokat szerezett, amit sose viseltem volna szívesen. A szüleimnek, meg a nagyszüleimnek is olyan gyönyörű gyűrűik voltak! Amit tőle kaptam, még a zálozsnába sem lenne értelme beadni. De igazán nem ezért nem működött az a kapcsolat. Szeretnék szerelmes lenni, de másrészt meg egy darabig a jövőm építésére szeretnék koncentrálni, nincs kedvem ismerkedni. Nem merem összeszámolni, mennyit költök színházra, újra mozgok, visszatért a kreativitásom, vannak ötleteim, tegnap is azokat valósítottam meg, miközben főztem, takarítottam, meg foglalkoztam nagyanyámmal. Természetesen megint meghalni készül, de már vagy 15 éve. Rám hagyta a dédi reifját, azt tényleg nem tudom hova merném, vagy illene felvennem. Nem fogok én már hál istennek gálákra, meg boros partikra járni, olyan rosszul éreztem magam az összesen, minden egyes bájcsevely az életenergiáimat szívta el. Meg primitív, középkorú disznóviccek azok mentek, de azért legyen nagyon drága az a bor, hú de elegáns! A másfél évben teljesen leamortizálódtam szellemileg. Szó szerint semmiről nem tudtam vele beszélni, pedig megtanultam még kocsiul is, hogy ne legyen mindig csend. Kaja, pia, meg a hú de jó szex, és a minnél több pénz megkeresése, és látványos elköltése. Ennyi érdekelte, és ezt legalább őszintén hangoztatta is, amellett hogy mi milyen boldogok vagyunk.

[csacskamacskamocska]

Magányos öregek

Lakott a házunkban egy néni. Nem akarom az egész sztorit ideönteni, a lényeg, hogy most már tudom, hogy egy folyamatos leépülésben levő demens emberről volt szó. Sokat bolyongott éjjel egyedül, de mivel csendes volt, nem zavart senkit. Nem is foglalkozott vele senki. Néha az utcán rászóltam, Magdinéni, este 10 van. tessék hazamenni! Nem ment, elsipircolt másfelé. Egy éjjel síró kiabálásra ébredtem. Végül Magdinénit találtam a saját ajtaja előtt a földön ülve. Azt hittem eltört a lába, combja, de nem. Felemeltem, volt vagy 30 kiló az egész néni. Nehezen nyugodott meg. Én megpróbáltam megszabadulni tőle, menjen be a lakásába, ne jajveszékeljen, hagyjon másokat aludni. Toltam volna le magamról az egész problémát, semmi közöm a nénihez. Beszéljen hozzám! Könyörgött nekem. Beszélgessen velem! Jó, majd persze, csak tessék menni aludni, csendesen! Be se akartam menni a lakásába. Nem akartam magamra húzni a nyomorát, hogy takarítani kéne, hogy foglalkozni vele. Foglalkozzon vele a családja! Pár hónappal később meghalt. Amúgy nagyon idős volt.

Az a könyörgés sokszor eszembe jut. Hogy micsoda rabság lehet a magány, a semmi. Nincs kihez szólni, csak te vagy meg a gondolataid, talán már azok is csak a kínzó emlékek kuszasága. És a magány, kontaktus nélkül, ölelés nélkül, az félelmetes. Magdinéni korábban aktív ember volt. Szervezkedett, tag, sőt vezető volt csoportokban, sokat ment mindenfelé, figyelt, értelmezett, felszólalt és másokat is igyekezett bevonni abba amit fontosnak talált. Csakhát, megöregedett és túlélt mindenkit.

Szép történet lett volna, ha a kedves szomszéd (én) felvállalom magdinéni problémáját, és elkezdem gondozni az ő életét. Csakhát, nem tartottam ott. Most sem tartanék. Az ilyesmire inkább egy hasonlóan öreg csak kicsivel fiatalabb ember alkalmas.

Nade nem is ez, hanem az, hogy tök lutri az egész. Hogy eljutsz-e odáig, hogy nem azért ülsz a parkban egy padon mert szereted a természetet, hanem mert elviselhetetlen otthon a magány. Kocsmáznak az emberek, hoyg ne találkozzanak a magánnyal. Leszel-e te a vén alkoholista, bútordarab a kocsmában? Nem építhetsz a gyerekeidre! Még, ha mindent megtesznek érted, akkor sem tudják elvenni a magányodat. Csak életerőpiócaként csüggesz rajtuk. Nem tudom mi a megoldás. Az interneten majd faszságokat írkálsz, és nem akarnak megbántani, inkább ignorálnak. Ezt tesszük most mi is az idősebbekkel. Talán lesz már annyira fejlett a VR, hogy átverje az agyunkat, és ott bolyongunk majd, a virtuális valóságban, lenyűgözve a színek, tájak, események által, közben összehugyozzuk magunkat, mert kétfelé nem tudunk egyszerre figyelni.

Bocs, nem akartalak lehozni az életről. Egyszerűen csak tegnap valahogy megdőlt bennem az az illúzió, hogy ha kapcsolatokat építesz, az megment majd valamikor később a magánytól. Lehet, hogy te épp behúzod, és lesz valakid, aki naponta felhív, hetente meglátogat. Nem rajtad múlt valójában, hogy így alakult. Nem akarnád tudni, hogy mit ad fel érte. És nagyon választásod sincs.

Valami baj van a közösségeinkkel, a családjainkkal, mert fizikailag, érzelmileg, anyagilag belerokkanunk az időseink gondozásába.

#idősek #Magdi néni #beszélgetés #kommunikáció #magány #idősgondozás #08-24

[olajbogyo]

ülök este a kanapén, nyomogatom a telefonom, síri csend, egyszer csak horkolást hallok a kanapé alól...

[spraystory]

Tehervonatos

Ahogyan már korábban írtam, az évezred elején volt egy “íratlan megállapodásunk” a nyugatit járató writerek között, miszerint mi (GRW stb) inkább a váci, szobi vonalat járattuk, míg mások pl a TDF az irsai vonalon tevékenykedett. Így hát 2000 - 2001 körül meglehetősen sokat jártunk Szobra. Egyik ilyen alkalommal Banx-el és Metax-al indultunk el, szokás szerint régi jó kék vonatot festeni és ekkor esett egy megmosolyogni való kalandunk ami máig élénken él bennem és szerintem a többiek is emlékeznek rá. Ahogyan az lenni szokott, a helyszínen türelmesen, csendben vártunk hogy a yard lenyugodjon, a vonatok huzigálását befejezzék hogy mi ott hátul nekiláthassunk a festésnek. Szokás szerint, előtte még a vonaton keresztülmenve, a túloldalra is kinéztünk, hogy meggyőződjünk róla, ott is minden rendben van-e? A yard természetesen mindig máshogy nézett ki, mindig máshogy álltak a vonatok. Ezúttal, a mi egyetlen, legszélén álló régi kék személyvonatunk mellett, az összes többi vágányon csak tehervonatok álltak, így közvetlenül melletünk is. Mint általában a vidéki, kisvárosi rendezőkben késő éjjel, itt is síri csend és teljes nyugalom volt. Ahogyan a nyitott vonatajtóban álltunk és figyeltünk, közvetlenül a mellettünk álló dobozos tehervagonból, irdatlan dörömbölés hallatszott. Mintha valami erősen ütné, döngetné belülről, a tehervonat konténerkocsijának a belső falát. A hangok egyre erősödtek, majd elhalkultak, mintha elfáradtak volna. Aztán megismétlődött de ritkább dörömböléssel. Majd csak egy-két nagy ütés és így tovább, rendszertelen zajokkal. Mi lehet ez? Mi csinálja ezt? Egészen olyan volt mintha valaki vagy valami direkt döngetné a fémfalakat, ott az éjszaka csendjében valahogy túl élő volt az egész. Találgattunk, hogy csak nem valamiféle emberek vannak oda bezárva és így jeleznek? De miért nem kiabálnak? Vagy valami állat van bent és az dörömböl? De akkor a járkálását miért nem halljuk? Az egész elég freak volt és természetesen fogalmunk sem volt róla mi lehet ez - legalább is én még megannyi vonatkaland ellenére sem hallottam ilyesmit. Egy darabig hallgattuk csendben, de mivel a nagy hangokra sem jött senki hátra, így nekiláttunk festeni. Később szerintem már nem is figyeltünk a hangokra. Egyébként ez is olyan idegesítő szitu volt amikor nem tudtuk befejezni a cuccokat, a szerelvényt elkezdték kihúzni, mi meg szaladtunk mellette a legfontosabb vonalakat még behúzni de aztán elengedtük. Szóval hatványozottan fura este volt. Teltek az évek. A tehervonat-festést akkoriban az én környezetem - engem is beleértve -  nem tartottuk sokra. Valahogy úgy voltunk vele, hogy amíg van igazi vonat addig nem kell teher, azt nem látják annyian, azt te se látod soha újra, meg az gagyi, legál, meg ilyenek. Ma már természetesen nem így látom, de mivel akkoriban nem foglalkoztunk teherekkel, így nem is mászkáltam sokat köztük, így aztán nem is ismertem ezt a világot. Arra emlékszem, mennyire oldotta a hangulatot ha trainfestés közben eljött egy teher a túloldalon. Olyankor hosszú időre, akkora hangzavar keletkezett hogy végre fel lehetett rázni a kannákat vagy odaszaladni a másikhoz megbeszélni, kivel mi van, ki hol tart? Bő tíz év és rengeteg kaland után, a 2010-es években szembejött velem Bill Daniel 2005-ös, elképesztően jó dokumentumfilmje a “Who is Bozo Texino?”.  A rendező 16 éven át forgatta és az amerikai  “Moniker” kultúrát, a tehrevonatokon utazó és azokat többnyire krétával firkálgató hobók és csavargók világát mutatja be. A film első másodpercei síneket, a teheryard fényeit mutatják és mindenféle ott hallható hang megy alatta, recsegés, kattogás, meg ilyesmi ipari hangok. És azok a hangok is. Azonnal eszembe jutott a régi kalandunk és rögtön felismertem hogy épp ezeket a zajokat hallottuk akkor. Itt már nekem is egyértelmű volt hogy a fém kattogását hallom de akkor és ott ezt sokkal erősebben, valóságos dörömbölésnek hallottuk. Így kellett rájönnöm hogy semmiféle ember vagy állat nem volt bezárva sehova, csak a szerelvény adja ki ezeket a kattogó, döngető hangokat.

1. “Who is Bozo Texino” video elején a Hangok 0:24-0:35

2.kép : befejezetlen vonatunk Nikon, Banx, Dsin (Metax) 2001

3,4.kép : egyik kedvenc saját cuccom Nikon, Tish - Szob 2001

5.kép : kevés teher cuccom egyike amiről fotóm is van (kb 2009)

#graffiti #storytelling #2000's #train #freighttrain #Budapest #hungary #goldenyears

[gyorinokedli]

A nap amikor majdnem meghaltam

És nem, nem a halálkerék volt a bűnös. Ahogy mondtam, az itt töltött idő alatt volt egy személy aki kifejezetten arra játszott hogy az öröm minden percben megkeseredjen a számban. Eljuttatott egy olyan pontra, ahol már csak az ételmegvonást éreztem egyedüli opciónak az életem kontrollálására, reggeltől estig olyan gyomorgörcseim voltak, hogy gyakran féltem el fogok ájulni show közben. Emellett a napi 2-4 órás alvás ès a kialakuló funkcionális alkoholizmus sem segített azon hogy tisztán tudjak gondolkozni. Ezen a fantasztikus pénteken megtörtem kissé. Az első show után visszamentem, elintéztem a lovakat annak rendje és módja szerint -azt gondoltam utoljára- nagyok hasonló volt az állapotom mintha pánikrohamom lenne, de nem eszkalálódott még, csak egy hajszálon függtem. Magamhoz vettem egy kötelet hogy keressek egy fát. A fejem zakatolt, sikítani, üvölteni tudtam volna. Akkora zaj volt a fejemben hogy nem tudtam elképzelni más kiutat, hogy hogy lehetne végre csend. Véget akartam vetni a dolognak.

De nem voltam egyedül. A másik istállóból átjöttek a lányok, hogy elkérjenek talán egy patakaparót; nem emlékszem, a fejem nem volt tiszta. A fenti állapotban találtak rám. Megkérdezték hogy mi is történik igazából, belőlem pedig az érzések mint egy cunami törtek ki. Zokogtam, sikítottam. Vagy 5 szál cigit elszívtam. És szépen lassan elcsendesedett az agyam, csak a szokott moraj maradt. Visszamentem a lovakhoz, majd a backstagebe. Teljesen üresnek éreztem magam. Mint akit lenémítottak. Fejbevágott a felismerés, hogy ezúttal megtettem volna. Olyan volt mint élet és halál közt ragadni. Ültem ott a cirkuszban és nem akartam menni, de rettegtem attól, hogy újra ennyire hangos lesz az elmém.

Ekkor lépett oda hozzám Bello Nock. Róla már írtam korábban. Azt mondta ma este előadás után szüksége van rám, mert vett egy új halálkereket, össze kell raknunk és kipróbálni. Viktória, Bello, Tolly és én neki is láttunk a második finálé után. Órák teltek el szorgosan, és a kerék kezdett testet ölteni. Ez egy kis darab, csak egy személyes. Bevittük négyen, felfüggesztettük. Ekkor már szinte az összes backstage boy ott lebzselt, de féltek kipróbálni. Bemásztam, Bello indított. Kapaszkodtam az életemért, nem akartam bebiztosítva lenni. Érezni akartam hogy akarok élni. Ott voltam, elengedhetetlen volna, vége lehetett volna de kapaszkodtam. A halálkerék pörgetett vissza az életbe. Utánam Viki, majd szépen lassan a komplett egybegyűlt társaság kipróbálta a kereket. Komoly felnőtt férfiakból kuncogó kisfiúk lettek. A manézs egy játszótérré változott. Az akkor felszabaduló energiák megtöltötték a szívemet. Megérte felkelnem aznap is. És másnap is.

#gpoy #friends #travel #trip #stuttgart #work #circus #bellonock #deathwheel #weltweinachtscircus

[x-allu00]

mai illat: rhinos spray plus, 17:28

még nem tudom mit akarok mondani. most csak örülök, hogy már nem vagyok leterhelve. mert sokáig le voltam.

két héttel ezelőttöm így nézett ki: felkelek, kávé, dolgozom, home office, várom a főnököm utasításait, instant kávé, délután egyetem, nyitott szememmel alvás, nem válaszolok a kérdésekre, csak találgatok, csendes vagyok, délután alszom három órát, majd este éjfélig folyt.köv. munka.

félig dolgozom, félig sulizom, félig alszom, félig eszem, mindent csak fél figyelemmel végzek.

unalmas vagyok, nem tudok beszélgetni a barátaimmal, csak annyit mondok nekik, hogy nincs életem és közben műmosollyal figyelem a mozgalmas életüket, miközben látszik rajtam, hogy irigykedem. emiatt kevesebbet keresnek. a legizgalmasabb dolog, amit tudnék mondani, hogy őszintén örülök, hogy esténként egyedül zuhanyozhatok és nem jön be senki közben. minden haj- és arcmosás sikerélmény.

így kellett lenyomnom az elmúlt félévet, miközben a bátyámnak adtam a fizetésem felét. a legnagyobb luxuscikk amit vettem, az egy doboz cigi volt, vagy valamilyen gyümölcslé.

bementem boltokba, beleraktam a kosaramba az összes dolgot, ami megtetszett, majd a kasszánál mindent kiraktam a kosaramból és üres kézzel mentem haza. ettől kicsit azt éreztem, hogy az én kezemben van az irányítás.

végre kevesebbet dolgozhatok, a pénzemet pedig megtarthatom. azt hiszem annak jobban örülök, hogy a bátyámmal megszakadt a kapcsolatom.

a bátyám elég szomorú ember. fekete szemei vannak, fekete haja. nagyon vékony, kiskorában úgy csúfoltuk, hogy "olyan vékony, mint a cérnaszál". a ruhák úgy állnak rajta, mint a fogason. mindig olyan tétován sétán, mint aki sosem biztos melyik irányba kell menni. mindig lemarad, ha családilag megyünk valamerre. zenét hallgat. sokat rajzol. keveset beszél.

ajánlott egy könyvet:

Michel houllebecq - Elemi részecskék

munka közben így:

#23

[holdakcsillagok]

A Marson

Testvérem, tegnap este, Halló! de furcsa volt! Elindultam a Marsba, Hopp! hogy zuhant a Hold!

Jó gépem adamantin Szárnyán zengett a drót, Amikor lecsavartam A gravitációt.

De, kérdem, ez az út is, Ó, jaj mire való? Megjöttem, rőt hegyek közt Lassan szitált a hó.

Fáztam. Nagy volt a csend, és Körül a rozsdakék Távolban újra láttam Örökegy tengerét

Az Űrnek, a nagy Pusztát, S rajta a sok, szelíd Csillag-reménytelenség Kis pásztortüzeit.

A Földet is, ahonnan Kószán és reszketeg Üzent valami tört fény: Tán Párizs lehetett?

Vagy az én bús hazámnak Könnyei? nem tudom; Már vissza se találtam Gépemmel az uton.

Szigetelő kesztyűim Lehúztam csöndesen, És reggelre meghaltam Egy villamos hegyen.

— Tóth Árpád

#tóth árpád #a marson #holdakcsillagok #99 magyar vers

[nemzetikonyvtar]

Tóth Árpád: INVOKÁCIÓ CSOKONAI VITÉZ MIHÁLYHOZ

A kétség és a bizakodás alkotta pólusok között, épp mert mindkét lehetőséget teljesen átérzi a költő, megnő a feszültség. Ebből adódik, hogy e korszak érzelmi élete jóval dinamikusabb az előzőnél. A feszültséget és a mozgalmasságot csak fokozza, hogy a reménykedés egyre konkrétabb tartalmat kap, a vágyak egyre céltudatosabbak. Így jut el a nyíltan színt valló nagy költeményekhez, melyekben hitet tesz a haladás, a béke és a forradalmak mellett. A debreceni hagyomány értékes elemei is ekkor válnak költészetében ható tényezőkké.

E nagy versek között az Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz az első, melyben az egyre terhesebbnek érzett "ócska bú"-val, egyéni bajainak untalan panaszolásával szemben rátalál a kor nagy közösségi mondanivalójára. Rátalál, tehát nem csupán megismétli, amit Ady és mások már korábban felismertek. Az ő számára a nemzet remélt újjászületése az egyetlen és utolsó alkalom, hogy saját veszendő élete is értelmet kapjon, hogy kisszerű nyűgeiből kiszabadulhasson. Ady harcainak java már lezajlott ekkor, Tóth Árpád most ébred rá e küzdelem személyes és közösségi lehetőségeire. Innen a Kőmíves Kelemenné-misszió vállalásának ráeszmélésszerű, egyéni pátosza:

Oh, mester! ím a késő famulus Megért: ha minden más kötés laza, Mi még a léthez fűzi ferde, bús Mikrokozmoszunk: ő, a szent haza! Túl csókon, könnyön, lázon és önzésen, Túl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képét, magány s csönd, – s megindultan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország! ... Vemhes az Idő új honfoglalással ... A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1905-TŐL 1919-IG

Szép este volt. Éreztem: az utolsó Ragyogó est! Egy csendes kerti lak Sötéten állt már: nagy, komor koporsó A bánatos és tiszta ég alatt: Igen, az volt, a holt Nyár koporsója, Vak, barna tömb; s a szőke hársak oldalt, Melyek lombját az alkony meggyújtotta, Mint sárga füstü fáklyák fellobogtak.  S ím, ezüst vígság csattant át a csenden: Gyerekcsapat hancúzott, körbeálltak; Néztem, s lassan szivemre tódult minden, Minden, ami egy csüggedt órán fájhat: Ó, rendes élet! gyerek! feleség! - Szivem! mi kincsed van e dús világon? Vergődő kis szerelmek, szerteszét Gurult tervek, ó, tépett ifjuságom!  Huszonhét esztendőm viszem batyumban, Elfáradt vándor, céltalan uton, Batyumban csupa lim-lom, ócska búm van, Miért is hurcolom még, nem tudom, S miért a versek, ez a fájó, éber Ösztön: árulni halk bánatomat, Mint cukros, fanyar fügét a kucséber? - Így sírtam ott a hűvös fák alatt.  S költőm! akkor Te jutottál eszembe, Te is nézted Debrecen fasor-rácsát, Mint tömlöc-rácsot bús rab néz merengve, S már nem is várja víg szabadulását. Itt rejtegetted kínját életednek, S itt éhezett szelíd lelked halálra, Mert már nem izlett, rossz ínyű betegnek, A remény hamujában sült pogácsa...  S mégis, magányod csendes, hűs ölén, - Mert a magány ád végső menhelyet: Ez a preri, hol mint sötét bölény, Nagyhomlokú tünődés lépeget, Mély dzsungel, hol a vén boa constrictor, A jóllakott bú, szívünkről lebágyad, - Magányodban, betegen, árván, titkon, Mégis maradt egy felpihegő vágyad:  Csokonaim! halál pálmái árnyán, Debrecen magány-prerijén bús farmer, Mint ácsolgattad vágyad! mit se várván, Bús kedvtöltésül, lassan, türelemmel; Épül-e össze valami belőle: Nagy és egész mű? - rezignáltan lested: Fő, hogy idejét az ember elölje, S ki tudja? tán boldog csoda is eshet!  Egy éneket kezdtél tervelni itt, Hogy fájó életed beléfelejtsed, A haza honfoglaló hőseit Álmodtad vissza, Árpád fejedelmet; Ki elveszítéd sorsod tartományát, Szerelmet, hitet, egészséget, mindent, Feléd az unt lét tikkadt nyomorán át A megnyert haza drága képe intett!  Ó, mester! ím a késő famulus Megért: ha minden más kötés laza, Mi még a léthez fűzi ferde, bús Mikrokozmoszunk: ő, a szent haza! Túl csókon, könnyön, lázon és önzésen, Túl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képét, magány s csönd, - s megindultan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország!  A magyar remény-korszak kezdetén Így kezdtél új dalt, reménytelen költőm, Mert ez a végső, szent virtus: szegény Magyar költő, bár félholtan is, költsön: Hátha a magyar Jövő szebben épül, Ha szívünk vérét vakolatul venné: Elénk bús szimbólummá ekként szépül A balladás Kőmíves Kelemenné!  Ezen merengtem én el akkor este, S felszegte fejét szívemben a bánat, S látott új eget s új földet, a messze Jövőben látta dús, boldog hazámat! És szóltam: Néki zengem énekem! Néki áldozom koldus kincsem, híven, E gyűszű könnyet: ifjú életem, És e marék vért: eldobogó szívem!  Vemhes az Idő új honfoglalással, Költőm! én is honszerzést dalolok, Tán bús dal lesz, kevés fénnyel, sok árnnyal, S hősöm tán gyönge lesz, mint én vagyok; Tehozzád méltó hősül illett Árpád, Enyém bukik, s tán én is féluton Kidőlök, ám nincs vágyam, élőbb, drágább, Mint dalba sírni, ahogy épp tudom.

Csokonaim! ne szálljon ez az ének, Míg meg nem áldod. Eltűnődni jó, Hogy, valahonnan, munkám áldva nézed: Tiéd e csendes invokáció ! S most, ének, röppenj, úszó, halk monoplán! Ívelj, ha tudsz, magasztos távolokba, Bár szárnyaid közt búsan meghúzódván Egy vérző szív a kormányzó pilóta...

1913

#érettségi

[kosztolanyi-karinthyja]

Hidegnek estélyén

Az egész környéken hallani lehetett a bálteremből kiszűrődő tompa zenét. Az úri nép színe java jelen volt az aznap esti bálon, amit valamelyik gazdagabb uraság szervezett, hogy lányainak találjon jövendőbeli férjeket. A vendégek többsége bent a terem melegében élvezte a keringők dallamát és a különféle frissítő italokat, viszont nem mindenki húzódott be a téli hideg elől.

Voltak, akik inkább a teremből kifelé menekültek a hangos zene és a kellemetlen társaság elől. Így tett Kosztolányi urunk is. Az épület oldalának dőlve a cigaretta füst és a téli este homályába rejtőzve nézte hol az eget és a néhol felhő fedte csillagokat, hol az őt körülvevő hó buckákat és az azokban hagyott lábnyomokat.

Kosztolányi urunk nem igazán értette mit is keres ő egy Budai úr bálján, de mivel illetlenség lett volna visszautasítani a meghívást ezért szóba se jöhetett, hogy nem jelenik meg. Csak később, mikor már a bál javában folyt, jött rá jó urunk, hogy ottlétének egyetlen oka, hogy az ifjú leányok egyike, akik tiszteletére lett a bál megrendezve, különösen rajong Kosztolányi urunk irományaiért. Az este nagyobbik felében, Dezsőnk oldalához ragaszkodva pillantgatott fel a férfire, és próbált vele beszélgetésbe elegyedni apróbb sikerekkel. Sajnos a hölgy borzasztóan untatta urunkat a folytonos cincogó nevetésével és ostoba kérdéseivel. Így került urunk az épületen kívülre.

Miközben a sikátorban pöfékelt, felfigyelt egy másik ember lépteire. Ahogy azok egyre hangosabban és közelebbinek hangoztak, Dezsőben meghült a vér, és óvakodva várta, hogy megjelenjen az épület sarkánál az egyik "kedves drága hölgyemény".

Viszont egy nő helyett kedves barátja jelent meg, Karinthy. Frigyes fülig érő, kicsit gúnyos mosollyal közeledett Dezsőhöz.

-Na mi van híres költő uracska? Tán nem tetszik az úri bál? - Kérdezte Frigyes szurkálódva.

-Képzeld nem. - válaszolta Dezső mogorván - Amúgy is, mit keresel itt? Mondtam, hogy ne gyere utánam... - morogta tovább.

-Tudom, de hogy hagyhattam volna ki ezt a fergeteges mulatságot? - gúnyolódott még egy kicsit Frigyes.

Dezső erre már nem is válaszolt csak pöfékelte tovább a cigaretta végét, és bámulta a cipőjének orrát, mint valami dacos kisgyerek.

-Jól van barátom, nem bántalak tovább. Sajnálom, hogy mindig megtalálnak ezek a kétszínű úrihölgyek. - vígasztalta Frigyes szomorkodó barátját. Kezét a másik vállára tette és szelíden megsimogatta.

Dezsőben hirtelen ismét megfagyott a vér, mégis csak köztéren vannak, mi lesz ha valaki meglátja, hogy a híres Kosztolányi Dezső nem a bálban mulat a szép úri leányzókkal, hanem kint egy sikátorban bújkál egy férfivel. Hirtelen a csendes utca felé pillantott nehogy véletlen ott legyen valaki, majd az ajtó felé kezdte rántani a fejét, de mielőtt sikerült volna Frigyes gyengéden az állára tette a kezét, és eréjesen egy helyben tartotta Dezső fejét, hogy egymás szemébe nézhessenek.

Dezső pánikában észre se vette, hogy Frigyes ilyen közel jött hozzá. Szinte érezte Frigyes meleg lehelletét a saját ajkain. Dezső szíve még mindig hevesen vert, de mostmár teljesen más okból. Frigyes lassan Dezső füle mellé hajolt és lágyan suttogni kezdett.

-Nyugalom, Dezső. Nincs itt senki. Mindenki bent táncol és mulat. Mielőtt a sikátorba fordultam volna körbejártam a környéket, nehogy meglepetés érjen minket.

-Ó Frici! - sóhajtotta Dezső, és kedvesének nyakába borult, és magához szorította.

Frici csak visszaölelte Dezsőt. Egy lépést sem tett a másik férfi karjaiból, de attól még árgus szemekkel figyelt, nehogy baj érje őket. Ölelkezés közben egy keringő dallama szólalt meg a bálteremből tompán. Fricinek hirtelen egy remek ötlete támadt.

Kilépett kedvesének karjai közül és jobb kezét előre nyújtva Dezsőre nézett.

-Ugye most nem egy táncra kérsz fel? - kérdezte már majdnem nevetve Dezső.

-Hát reméltem a híres költő uraság nem túl válogatós és elfogadja kérésemet. - tréfálkozott Frici.

Dezső erre már nem válaszolt csak megfogta Frici kezét, és elkezdte a keringőt vezetni. A két férfi egymásba kapaszkodva táncolt a lábszárig érő hóban. Szép nadrgájaik csurom vizesek lettek. Cipőjük átázott. Viszont ebből semmi nem mutatkozott az arcukon. Amíg szólt a zene, ők köröztek abban a kis sikátorban.

Mikor elhalgatott a keringő, Dezső előhalászta a cigarettáját. A dobozból egyett előhúzott, és szájához emelte, de mielőtt meggyújthatta volna Frici elemelte ajkai közül, és sajátjaihoz tette, meggyujtotta, és karonfogta Dezsőt. Miután beleszívott, visszaadta Dezsőnek a cigarettát, és sétába kezdett.

-Gyere kedves, ideje hazamenni...

#kosztolányi dezső x karinthy frigyes #fanfic #karinthy frigyes #kosztolányi x karinthy #kosztolányi dezső #meleg #no beta we die like József Attila #Spotify #nyugat #fanfikció #magyar irodalom

[ndav1d42]

Alföldi Kéktúra - 1. Szakasz - Szekszárd-Baja (2022.06.23-24-25.)

Mivel az Országos Kéktúrával végeztem 2019-ben, a Dél-Dunántúlival meg 2020-ban, természetesen tervben volt a folytatás is, és a kör befejezése az Alföldi Kékkel. 2021 kimaradt, de idén végre sikerült nekiállni! …mondjuk nem a legjobb ötlet volt a nyár kellős közepén az Alföldre menni, de erről később.

1. Nap

@lencse -vel szerdán felpattantunk a szekszárdi buszra, 11-re lent is voltunk. Első útunk az étterembe vezetett, h némi kalóriát szerezzünk, mert ki tudja, milyen lehetőségek lesznek a következő napokban. Az eredeti terv az volt, hogy első nap a Sió-Duna torkolatig megyünk, ott vadkemping, második nap Baja előtt kicsivel sátrazás, harmadik nap, szombat este meg Ósükösd előtt valahol a Duna-parton táborozunk, aztán vasárnap haza. Majdnem összejött.

Első megálló a Csörge-tó volt Szekszárd határában. Megkerestem egy geoládát, közben majdnem megettek a szúnyogok, húztunk is tovább. Pár kilométer múlve már a Sió gátján khm, töltésén (https://marmegintdori.tumblr.com/post/688202091852906496/muszeresz-egyedi-eset-muszeresz-a-p%C3%A1r-h%C3%A9ttel) haladtunk tovább, miután lenéztünk a vízpartra is. Itt jóval szélesebb a csatorna, mint nálunk!

Kicsivel odébb egy nyíltabb részen meg is pihentünk a víz mellett. Láttunk vizisiklót, szürkegémet! Szóval a töltés. Belekóstoltunk. Fent a tűző nap, lent az aszfalt (többnyire, néha földút), egyébként meg 30+ °C-os hőség, minimális szél, minimális árnyék. Kemény, na. Átmentünk hüllőbe. Volt is öröm, amikor beértünk a Bárányfoknál az ártéri erdőbe, árnyékba. Legalábbis egy darabig… Az állomás nagyon elhagyatott, a síneket, épületeket felveri a gaz, úgy tűnt, nem is jár a kisvasút egyáltalán.

Bárányfok után rövid ideig tartott az örömünk, hogy árnyékban vagyunk, ugyanis megjelentek a szúnyogok. Pár ezer szúnyog, ami felhőként követett, bárhogy siettünk, és amíg a jobb kezemről lesöpörtem egy tucatot, a balra két tucat repült és csípett. A Keselyűsig hátralévő szakaszt elég hamar megtettük ennek köszönhetően, pedig lettek volna szép részek, ahol szívesen elidőzünk jobban. Azért a sok pénzből épített kilátót megcsodáltuk, ami köszönhetően annak, hogy ártérre épült, fél méter vízben állt, szóval megközelíteni nem lehetett :'D Ügyes! Keselyűsnél a kisvasút állomása “a vírus miatt zárva”, már három éve… Vízet a pecsételőhelyként szolgáló gátőrháznál kaptunk a gátőrtől.

Feltöltöttük az összes létező vizesflakont, vizestasakot, kulacsot, mert másnap Pörbölyig várhatóan nem számítottunk ilyen lehetőségre. Közben a bácsi kiventillálta magát, hogy az ultrafutás például mekkora hülyeség, “hát 160 kilométert futnak! Éjszaka is! Itt esett össze előttem a szerencsétlen, a másik meg fényképezi! Hogy lehet ennyi embert így bepalizni?!”. Na, ilyen vélemény is van.

A vizet megköszöntük, és a töltésen haladtunk tovább sátorhelyet keresni, mert már délután 6 volt. Az eredeti tervet elvetettem, nem mertem megkockáztatni, h a torkolatnál is millió szúnyog fogadjon, nameg 5+5km lett volna oda-vissza a hely… majd egyszer célzottan vagy valami evezős túrán meglátogatom a zsilipet meg a Sió torkolatot.

Végül majd 8km-t ráhúztunk még, mire kellően elfáradtunk, és az egyik kanyarban, a  töltés tövében találtunk egy szimpatikus helyet. Sátrak fellőve, vacsora betolva, vártuk, hogy besötétedjen. Szép tiszta, csillagos eges éjszaka volt Tejúttal meg minden. Mondjuk amikor az aranysakálok csapatos vonyítását lehetett hallani nem túl messziről, azért egy kicsit beszartam, de az éjszaka nyugodt volt és csendes, tökjót aludtam.

29km, és a gps szerint 50 méter szintemelkedést szedtünk össze. A töltésekre fel-lerohangálásoknak ez kb. Meg is felel. Fura is volt az előző kékek után most ilyen sokat hegyremászás nélkül menni.

#ak #alföldi kéktúra #szekszárd #baja #gemenc #túra #ndavid kirándul #kéktúra

[starmythelonesurvivor]

A húsvétra hagyományos magyar ételeket csináltam, úgy mint a lassagne, meg a bolognai. Most nem halakat kaptam anyám barátjától, hanem füstölt, darált jércemellet. Töltött káposztára már nem maradt belőle, meg magamért nem igazán nyűglődök annyira a konyhában, éppen hogy csak szeretnék az anyám fajta mikrós virsli szintje felett maradni. Ja, meg a feltámadás napján szőrtelenítettem. Ma kertészkedni akartam, de az eső közbeszólt. Nem is bánom. Nézek ki a fejemből, végre csend van, hazavittem nagyanyámat, le sem lehetett lőni 3 napig. Egyedül ilyenkor nézek tévét is este, és nem zavartatta magát, duruzsolt még aközben is. Csomószor nem is figyelek rá, csak néha azt veszem észre, kérdez is valamit, erőszakosan várja a választ, és én azt sem tudom, mi van. Ezek szerint most nem századszorra meséli, hogy traumatizálták gyerekkorában az orvos nevelőapja szociban is fényűző házában, vagy hogy hogyan bántotta a nagyapám. Én nagyon remélem nem élem meg ezt a kort. Amúgy figyelek is rá, csak nem megy 72 óráig, kikapcsolok. Csütörtök-péntek anyámmal megyek wellnes szállodába, holnap bemegyek a városba, veszek könyveket.

[zoeeozzoeeoz]

Mára 37 fokot mondanak. Itt a városban, a betondzsungelben, lesz az 40-45 is. Ma nem számítok nagy forgalomra........

A közeli idősek otthonában bevezettek a hőség miatt egy kijárási tilalmat, konkrétan reggel 9-től, este 8-ig. A kismamák, mostanában érnek haza a bevásárlásból a pici gyerekekkel, amit a hőség előtt igyekeztek letudni , a gyerkőc sétálással együtt. A reggeli forgalmam igen nagy százalékát ők teszik ki. A délelőtti homeofficések is szerintem nem fognak kimozdulni, az ebédelni jövő irodisták is házhoz fogják rendelni a kaját ma szerintem. Ők nekem jelentős átmenő forgalmat jelentenek. Délután, szerintem ez leredukálódik 0-ra. Még a legbátrabbak sem fognak kimozdulni. Késő délutáni/esti forgalomban lehet még kicsit reménykedni, a munkából haza felé tartóknál, de ahhoz sem fűzők sok reményt, szerintem sietnek haza a légkondis lakásukba. Szóval............szerintem tök feleslegesen nyitottam ma ki :S Mondjuk , munkám azért van, ennek ellenére is, mert több profilunk van, több területen dolgozok/zunk, uh legalább nyugodtan dolgozok majd, nem kell állandóan félbe hagynom, és felugrálnom erről a területről.

Csak zavaró ez a nagy csend. Konkrétan simán áthallatszik a szomszéd üzletből, a két tulaj "beszélgetése". Eddig is fel tűnt, hogy nem tudnak egymással normálisan, normális hangnemben, normális hangerővel beszélni, de most kezd egy kicsit iritáló lenni. Mondjuk, simán lehet, hogy ők mind a ketten azok a fajták, akik magasabb decibellel működnek. Bár, ma még nem ordibáltak egymással.......

#napi felesleges off.

[vagyokolyannaiv]

Mostanában sokszor eszembe jut, hogy mi lett volna, ha aznap este egy picit türelmesebb vagyok.

Hogy mi az ami bennem nincs meg, ami bennük igen.

Vagy mi az ami elveszett, hogy ennyire másképp viszonyulsz hozzám.

Szeretném magam adni. Neked. Minden értelemben, de te már visszajáró vendégnek se vagy jó, hiszen se szó se beszéd, egyszer csak eltűnsz az éltemből újra meg újra.

Nagyon szimpatikus.- cseng a fülembe a barátnőm kedves hangja, miután kitettünk és hazafele vesszük az irányt.

Egy gyenge -Nekem is.- válasz után csend telepszik az autóra, aminek a koszos ablakán keresztül ítélem el az embereket. Mert hát rossz kedvűen mi mást tennék.

Hogyan is mondjam el neki, hogy ne kedveljen meg, hiszen te csak egy régi vándor vagy, aki néha meg-megtalál, ha éppen nincsen menedéke. Hogyan is önthetném ilyen rövid idő alatt szavakba azt a mérhetetlen szerelmet, amit feléd érzek?

Láttam egy lány a sétáló emberek között, ahogy elsuhantunk. Csipke felsőben. Azonnal elfancsalodott, az amúgy is keserű arcom és még hangot is adtam neki, hogy hogyan néz ki. Egyébként tetszett. A felső is és a lány is. Csinos. Csak fájt, hogy tudtam, hogy neked is tetszene.