#elátkozom

[mehetnenktovabb]

Bizalom- Garai Gábor

S ha százszor is becsapnak és ezerszer

csalódom abban, kinek szívemet,

mint álmából a rózsát, kitakartam,

s ha éppen az árul el, kit életemmel

fedeztem én,

s ha tulajdon fiam

tagad meg,

és ha nem harminc ezüstért,

de egy rongy garasért adnak el engem

barátaim,

s ha megcsal a reménység,

s ha kudarcaim térdre kényszerítenek

és elátkozom már, hogy megszülettem,

s ha csak a bosszút hizlalja a hála

híveimben,

s ha rágalom kerít be,-

akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom, hogy nem érdemes

hinni az emberben, akkor se mondom,

hogy megélek magam is, néptelen

magányban, mert irgalmatlan az élet. -

[vortexofmind]

A szabadgondolkodó

"Egyszer, hosszú lelki szárazság után egy szent megkérdezte az Istent; hol voltál eddig, uram? az Isten így válaszolt: Benned! Igen ám, de ha benn keresed, akkor mindig kinn van, ha kinn keresed, akkor benn. Dazwischen, mindig dazwischen! Jól jegyezd meg! Nem test és nem lélek, de lélek is, test is. Az ártatlanságban keresendő Isten tekintete és nem gőgben és nem az alázatban. Amíg őrzöd ártatlanságodat. Ha a testnek engedsz, elburjánzik, mint a rák, gőgödbe fulladsz. Ha a léleknek engedsz, elburjánzik, mint a rák, alázatodba fulladsz. Én szabad vagyok. Azt mondom: éljen a test! De gondolkodó vagyok, és azt mondom, éljen a lélek! Vén fejjel, amikor testem és lelkem már túltette magát buzgalmain. Én szabadgondolkodó vagyok! Megtagadom, elátkozom, bemocskolom trágárságommal. Én nem hiszek. Mégis mindig itt van, mert gondolkodom. Minden, minden eltűnik, csak ez a szó marad. És a szó létezik, tehát létezik ő is, akit a szó jelöl. Ha képes lennék abbahagyni végre ezt a folytonos gondolkodást, eltűnne a szó, megszűnne ő is. De hová tűnne? És hol lennék akkor én? Hová kerülök a gondolataim nélkül? Hová menjek a te lelked elől, és a te orcád elől hová fussak? Ha a mennyekbe hágok, ott vagy, ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Elmeséljem az öltönyt? Amikor elér az igazi kérdésekhez, amikor dolgoznia kéne, a gondolkodni képtelen elme kis anekdotákkal nyugtatná magát, látod? De azért elmesélem. Előrebocsátva, semmi tanulságot ne keress. A történetek egyszeri részletei az életnek, nincs bennük tanulság. Csak inzwischen, mindig két történet, két lélegzetvétel között: dazwischen!"

Nádas Péter: Egy családregény vége (1977, részlet)

#irodalom #idézet #regény #gondolat #szabadgondolkodó #filozófia #test és lélek #nádas péter

[keseruenedes]

Gyűlölném, de sokkal jobban szeretem. Elátkoznám, de annál inkább csókolnám.

#hungary #hungary tumblr #szerelem #gyűlölöm #szeretem #elátkozom #csókolj meg #érzések #kicsim #egyetlenem #kisbaba #nem tudom #kettős érzések #feladom #elegem van #imádom #azt akarom hogy az enyém legyél

[ne-sirj-ha-elmegyek]

Ha összetöröd a szívem

A szilánkjaival vágom el a torkod

Aztán megtaposom a sirod

És elátkozom a lelked

Végül pedig meghalok

Mert élni nélküled nem tudok.

#magyar #saját #magyar gondolat #élet #saját idézet #fájdalom #szerelem #értelmetlen #érzések #emlékek #szenvedély #szenvedés #szeretlek #halál #reménytelen #éjszaka #bipoláris #enyém #magány #saját írás #mentális problémák #öngyilkos hajlamok #hiányzik #hazugság #ő #te #szorongás #vége #sírás #törött szív

[ehnica]

Garai Gábor: Bizalom

S ha százszor is becsapnak és ezerszer

csalódom abban, kinek szívemet,

mint álmából a rózsát, kitakartam,

s ha éppen az árul el, kit életemmel

fedeztem én,

s ha tulajdon fiam

tagad meg,

és ha nem harminc ezüstért,

de egy rongy garasért adnak el engem

barátaim,

s ha megcsal a reménység,

s ha kudarcaim térdre kényszerítenek

és elátkozom már, hogy megszülettem,

s ha csak a bosszút hizlalja a hála

híveimben,

s ha rágalom kerít be,-

akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom, hogy nem érdemes

hinni az emberben, akkor se mondom,

hogy megélek magam is, néptelen

magányban, mert irgalmatlan az élet. -

De csöndes szóval eltűnődve mondom:

bizalmam sarkig kitárult kapu,

nem verhet rá lakatot a gyanú;

ki-bejár rajta bárki szabadon.

Egy besurrant csaló tiszteletére

nem állítok őrséget tíz igaznak!

Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,

megtisztálkodva megint betérhet újból;

ki kétélű késsel jött ide ma,

köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.

Nem hirdetek bocsánatot rossznak,

kegyelmet a hazugnak,

nem tudok

mentséget a könnyes képmutatásra,

s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,

akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók!

Mint mamut és az ősgyík, a múltba

porlad a gyűlölet és a gyanakvás;

dühünk lehűl,

csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között

csupán maga az ember halhatatlan.

Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen

irgalmas vára bizalomból épül;

s az önmagával vívott küzdelemben

csak jósága szolgálhat menedékül.

#words

[sexblogbudapest-blog]

4

Már rég nem írtam. Több,mint fél éve... azért történtek szaftos dolgok. Közben “két” szerelem,talán merem használni a szerelm szót rájuk,de inkább nem tenném,mert én is bele estem abba a hibába,hogy darabokra törték a szívemet és szerelmes akartam lenni. Pedig sajnos egyik sem volt megfelelő számomra. Egyikkel még a mai napig is tartjuk a látszat barátságunkat,néha dugunk,néha nem beszélünk hetekig. Biztosan ismerős sokatoknak a szitu.Természetesen voltam egy éjszakások is,mostanàban rákaptam a fekete pasikra,de majd erről is írok.Na akkor rátérnék a nyári “szerelemre”. Kiszemeltünk neve legyen mostantól Bg. Az egész egy fesztiválon kezdődött,ahol az exem miatt voltam ki lelkileg és éppen abban voltam,hogy elátkozom az összes férfit. De megjelent Bg,ahol dolgoztam és udvarolni kezdett. Baromira nem tetszett,sőt ! még magamban is mondtam ,hogy egy ilyen magyar sráccal sose lennék együtt... disznófejű,szétállnak a fogai... ilyennek gondoltam. Megadtam a számomat. Elmentünk randizni és első este megvolt,mert volt előtte egy másik randi partnerem,akit várattam,de életem legrosszabb szexje volt. Mostanra nem érdekel,ki mit mond én elsőre odaadom magam,mert majd ott állok egy penetra fos szex partnerrel. Az a baj,hogy pont olyan volt az ágyban,akit mindig is kerestem. (Bár nem nyalt ki,egyszer se!!! .. szóval vissza gondolva mégse.) Megpaskolt rendesen,hogy másnap látszódjon,meghúzta a hajamat,hozzámbújt,belém lökte,kihúzta,szóval játszott velem. Az egyetlen probléma a logó herélt volt. Emberünk még hajnövesztőt is használ,annyira hiú és komolyan nem értem ,hog nem varratta fel,mert valami borzalmas. Azt hiszem,abba szerettem bele,ahogy az ágyban bánik velem... Különben meg programozó és nagyon kocka és csak a gép előtt  ül. Egyszóval halál unalom és nem tud a nőkkel bánni. Szerencsére csak este találkoztunk. Persze,azért ez itt nem ér még véget. Tehát az volt a mániája,hogy azt játszam el,hogy ő megerőszakol. Hogy ne engedjem neki és akkor bánthatott. Nekem ez tetszik,megtalálta a zsák a foltját mondani szokták. Többször volt olyan,hogy tele voltam kék zöld folttal másnapra. Sokszor durván megcsípte a combomat vagy a popsimat. A következő kedvence az volt,hogy leszorítja a kezemet és két kézzel befogja az orromat és a számát. Nem kaptam levegőt. Az tetszett neki,hogy az életem a kezébe van. Ezenkívül az anál ternészetesen. És Bg-t,úgy képzeljétek el,hogy egy közép alatti férfi,aki kb csak az átlag csajokkal volt. Azt mondta, többnyire ezeket  én hoztam ki ezt belőle és más lányokkal maximum gyengén csinálta. Érdemes ilyen szexuális vágyakat elnyomni??? Szerintem nem. Én abszolút nem tudok olyannal együtt lenni,akinek nem hasonlóak a vágyai. Sajnos Bgvel,ezenkívül másban nem egyeztünk. Egy elveszett álmodózonak tartom,aki szerint ő az Istencsászár. Majd elváltak útjaink. Aminek nagyon hálás vagyok,mert sokkal jobbak jöttek még:)

(bocs a tördelés miatt, annyira nincs időm, hogy teloról írok)

[plzsoha]

A cipőmet képesek voltak ellopni😆

Remélem örömet okoz majd valakinek az a kurva cipő mert olyan szinten elátkozom, hogy aki elvitte annak a lába is ki fog törni 😆

[depresszivkolto]

önbizalomhiányteljes szerelem

Nem látok csak nézek,

Nem hallok csak érzem,

Nem érzek, csak fáj,

Vérrel teli homály.

Milyen fasza az élet,

Milyen kár hogy élek,

Minden nap csak azt hallom,

Hogy mindent elbaszom.

Mindenben szar vagy,

Nem érsz semmit,

Mindent elbaszol,

Mindent vagy semmit.

Már az is baj ha levegőt veszek,

Esküszöm talán kényszerbeteg...

Nem! nem leszek,

Ezek csak téves eszmék.

Téves dolgok,

Akárcsak én,

Önbizalomhiány

Csak az enyém.

És igen, de nem,

Hibás szerelem,

És a hibától való félelem,

Nem kell nekem!

Mert csak hibázom,

És már fázom,

Az önbizalmam

Nincs itt, elátkozom.

[izraelinfo]

Visszautasította a török államfő bírálatát az osztrák külügyminisztérium

Visszautasította Recep Tayyip Erdogan török államfő bírálatát kedden az osztrák külügyminisztérium. Miután Erdogan előző nap éles szavakkal ítélte el Ausztriát, amiért szolidaritást vállalt Izraellel a zsidó állam és a radikális iszlamista Hamász között kialakult konfliktusban, Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter bekérette hivatalába a török nagykövetet. “Elátkozom az osztrák államot,…

View On WordPress

#Ausztria #diplomácia #Falak őrzője #Recep Tayyip Erdogan #Sebastian Kurz #Törökország

[georgemartinh]

Bizalom S ha százszor is becsapnak és ezerszer csalódom abban, kinek szívemet, mint álmából a rózsát, kitakartam, s ha épp az árul el, kit életemmel fedeztem én, s ha tulajdon fiam tagad meg, s ha nem harminc ezüstért, de egy rongy garasért adnak el engem barátaim, s ha megcsal a reménység, s ha kudarcaim térdre kényszerítenek és elátkozom már, hogy megszülettem, s ha csak a bosszút hizlalja a hála híveimben, s ha rágalom kerít be, - akkor se mondom, hogy nem érdemes! Akkor se mondom, hogy nem érdemes hinni az emberben, akkor se mondom, hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az élet. De csöndes szóval eltűnődve mondom: bizalmam sarkig kitárt kapu, nem verhet rá lakatot a gyanú; ki-bejár rajta bárki szabadon. Egy besurrant csaló tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak! Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt, megtisztálkodva ma betérhet újból; ki kétélű késsel jött ide ma, köszönthet holnap tiszta öleléssel! Nem, nem a langy irgalmat hirdetem. Nem hirdetek bocsánatot a rossznak, kegyelmet a hazugnak, nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra, s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, akár a nyers önzés orvtámadását. De hirdetem, hogy bűneink múlandók! Mint a mamut és az ősgyík, a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás; dühünk lehűl, csak szerelmünk örök. S halandó gyarlóságai között csupán maga az ember halhatatlan. Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen irgalmas vára bizalomból épül; s az önmagával vívott küzdelemben csak jósága szolgálhat menedékül.

Garai Gábor

#bizalom #magyarul #poetry #költészet #versek

[b-beatrix-blog]

Én nem szomorkodom senki miatt!

Én elátkozom a picsába...

[miokomvanra]

Első nap

Az egyetem első napján már remegtem az idegességtől. A látásom összeszűkült, csak előre láttam, a periférikus látásom megszűnt létezni. Nem hallottam semmit, ugyanakkor mindent hallottam. Minden hang visszhangzott a fejemben, a saját hangomat szinte ordításnak hallottam, pont, mikor bedugul az ember füle, ám minden zaj inkább olyannak tűnt, mintha a víz alatt jártam volna. Borzalmasan hangos tenger alatti egyveleget alkottak a cápaszerű emberi lények körülöttem.

A bemutatkozással kezdeném. Annie-Scarlet vagyok, nem éppen evilági lény. Irtózom a tömegtől, az ismeretlen emberektől, a közlekedéstől, meg úgy alapból a kommunikációtól. A társadalom halott, épp annyira, mint a lelkem zöme. Amióta az eszemet tudom, szállingózik a fekete köd a lelkem részéből, egyenesen a közepe felé.

Ez az elhalás az talán, ami miatt még az idegességem sem tud különlegesen foglalkoztatni. Megyek, remegek, végzem a dolgom. Ahogy mindig, most is kávéra szomjazom. A reggeli koffein nélkül biztos, nem bírnám ki ezt a napot. Megállok az automatánál, mely eszembe juttatta ezt, majd kiválasztom az „Irish Cappuccino” nevezetű meleg löttyöt, és megvárom amíg elkészül.

Amint ezzel megvagyok, máris indulnék utamra… ám a pohár marja a kezemet és majdhogynem eldobom a szerencsétlen ébresztőelixírem. Nincs szerencsém. Épp megtalálom az egyensúlyom úgy, hogy még elviselhető állapotban tartsam a poharat és ne legyen egy vörös lyuk az ujjaim helyén, amikor egy rettentő szánalmas srác belémbotlik. Felnézek, miközben a forró folyadék szénné égeti a bőröm, és magamban elátkozom a srácot. Talán az arcomon is látszik, hogy épp a feje fölött kirajzolódó démoni jelenést várom, ám ezzel sem foglalkozom.

-Kurva életbe! – szólal meg. Van vagy kétszáz centiméter. Csak nézem unott-aggódó tekintettel, és próbálom eldönteni mégis miért nem rohan már a mosdóba. Söpörgeti a pólójáról a kávémat. Ezt a pénzkidobást… Mr. Izomagyon landolt az egész. Kurvajó. – Jól vagy, basszus? – Mit vár, mit válaszoljak? Igazság szerint arra számítottam, hogy elküld a francba, de ez egész jól hangzik, leszámítva a káromkodást…

- Ig… - mondanám végül, ám közbevág.

-Nem arra gondolok, hogy bajod van-e. Őszintén szólva a te hibád, elég elcseszett módon tartod azt a poharat, talán félsz, hogy leégeti a kezed a nemlétező kávé? Veled mentálisan minden oké? Na jó, máris elegem van a kis egyetemista picsákból, akiket idén felvettek. Te is a ponthatáron csúsztál be, baszd meg? Pedig én direkt arra szavaztam, hogy tartsuk a színvonalat… - Eszembe jut, hogy nem vettem levegőt körülbelül azóta, mióta elkezdte a monológját, mellyel gyönyörűen leégette magát, ám valamilyen módon kurvára felcsesz azzal, hogy elküld a picsába, pedig az első helyen kerültem be. Ezt meg is mondom neki. Várjunk… már így is eleget mondott. Nem kell tovább rontanom a helyzeten. Vagy mégis? De már nincs senki a folyosókon, kit védenék meg ezzel? Senki sincs itt, aki előtt magamat kéne. Ez az egész hülyeség. Én meg kezdek összezavarodni. Köszi idióta magas gyökér srác. Lélegzem egy óriásit, mint aki fuldoklik, mely majdhogynem igaz, tekintve, hogy vagy egy percig nem vettem levegőt.

- Jesszus! Neked mi bajod, valami fóka vagy, ember? – elindul elfelé, még hallom, ahogy mormol. - Na jó... engem ez már nem foglalkoztat. – Magamban bólintok, majd az automata melletti szemetesbe dobom a poharat. Bye-bye éber órák, sayonara egyetemi beolvadás. Ezután biztos én leszek a késős csaj… legalább is azon az egy órán. Nem, mintha nem késnék mindenhonnan valami csoda folytán.

Második órára, rám csimpaszkodik valami narancssárga fonott hajú csaj. Kurva idegesítő sokat beszél és végig valami Shawnról áradozik. Mi baja van ennek? Komolyan mondom, már végig kellett hallgatnom a sztorikat arról, hogyan utasít vissza minden csajt, hogy milyen gazdag és hogy üzleti ügyei vannak… MÁR MOST. Az eszem megáll. – Ja, nem. Az a helyzet, hogy teljesen hidegen hagy, ez nem az én világom, ezért csak bólogatok és édesen mosolygok, mintha kurvára érteném – vagy egyáltalán hallanám a felét is – annak, amit mond.

-De képzeld, Annie, az apja rendkívül gazdag, ám kilenc éves kora óta nem fogad el tőle pénzt, és úgy hallottam, hogy azóta meg is tud élni egymaga. Te, ez a srác elkéééé…pesztőő… - hangja lelassul, elhalkul, majd egy mini sikítás hagyja el telt ajkait. Amikor odafordulok, meglátom a kávés srácot. Véletlen kicsúszik a számon egy – az image-omtól eltérő szösszenet:

-Mivan? – vetem oda, mire ő rámutat a srácra. Tehát Ő Shawn… A kávés Shawn. Minden összeállt, TERMÉSZETESEN ő az. Ki más is lehetne az egytrillió ember közül a campuson? Na jó, kész. Annie off, én ezt nem bírom, szétvágja az idegeimet ez az egész szar. Már megint valami nagykutyával csesztem össze a levet. Köszi élet, én is szeretlek kedves fekete lelkem… Ami azt illeti, tényleg nincs semmi bajom a lelkem korhadásával. Ekkor kapcsolok, hogy a srác előttünk áll, Trix pedig a képembe liheg és bökdös… Ez a csaj se komplett. Nézek a srácra, amíg megszólal. A pulcsim tökéletesen eltakarja az előbbi kávéincidens által keletkezett nyirkos foltot, ám ezt nem mondanám el az ő ingjéről. Úgy tűnik, Mr. Gazdagdíszpáva nem igazán hord magánál váltóruhát. Nagy hiba.

-Csáó! – szólít meg, ajka féloldalas műmosolyra húzódik, majd egyből le is lohad. Úgy nézek rá, mint aki egy totális idiótát lát. Vagy inkább mint aki idióta...

-Helló. – vetem oda hangosan. Hangosan… a hangos az én szótáramban a halk megfelelője, tekintve, hogy én kiabálok, ám mindig visszakérdeznek. Nagyon kínos.

-Te öntöttél le kávéval. – jelenti ki, mire értetlenül bólintok – Ahogy látom, nincs kedved bocsánatot kérni.

-Izé, sajnálom…

-Mindegy, hagyd a fenébe, semmi gáz. – mondja egyből, ám aztán jön a várva-várt kedvenc fordulatom – Csak fizesd ki!

-Ömm, az ingedet biztos ki lehet mosni.

-És te úgy hiszed, hogy azzal minden meg van oldva? A mérete teljesen eltorzulhat, ráadásul már így is le kellett égetnem magam egy csomó ember előtt miattad, miközben te úgy járkálsz, mintha mi sem történt volna. – miközben ezeket mondja, Trix szörnyülködő arccal elhátrál majd vigyorogva elszalad, gondolom, hogy mindenkivel közölje, hogy leöntöttem az egyetem istenségét, kösszép!

-Bocs, hogy miattam kellett égetned magad. – vetem oda, mire közelebb hajol, érzem belőle a gyűlöletet, ami kurvára felidegesít.

-Ugye tudod, hogy ezért fizetni fogsz, csajszi? Így, vagy úgy, de megfizetsz érte. – Hátrapördül, majd valami félig tánc – félig lomha járás módján elsuhan előlem és csatlakozik a haverjaihoz, akik minden bizonnyal rajtam röhögnek.

-Láttad azt a kötött kardigánt? Te ez a csaj borzalmas. Tiszta kóc… - Jaj, hát persze, hogy rajtam röhögnek. Felveszem a kapucnim, majd úgy döntök, ellógom a nap további részét, elvégre kit is érdekel?

#regeny #kisregény #novella #irodalom #ősrégi

[only-drugs-forever]

Csörög az ébresztőm,elátkozom a világot. Vissza dölök 2percre aztán újra átkozódva ki kelek

Kezd rutinná válni

[az-ido-mindent-megold-es-ha-nem]

tölts nekem még egy pohárral_ még egyet iszok,és esküszöm hazamegyek_ .... de az az igazság,hogy nem igazán van hová mennem_bűntudat nélküli ember vagyok_ mert nincs bűntudatom mikor bontok még egy üveget_ de tudod_ tönkretettél_ minden reggelem azzal indul,hogy beszedem a gyógyszereimet,majd felkaparom a büszkeségem a padlóról_és mondok egy imát,a bennem élő gyereknek_ és elátkozom azt mikor hittem neked_

[hulberl]

Ingmar Bergman: A hetedik pecsét (1957)

Mi lesz velünk, azokkal, akik hinni akarnak, de nem tudnak? És mi lesz azokkal, akik nem akarnak és nem tudnak hinni?

Miért hagyta magára Isten a világot? Ezt a kérdést feszegeti Bergman, de eleve helytelenül, mert a kérdés sokkal inkább az: miért hagyta magára a világ Istent?

A hetedik pecsét a kérdések filmje, nem a válaszoké. Bergman, akárcsak főhőse, a kereszteshadjáratból hazatért Antonius Block lovag, rossz kérdéseket címez rossz helyre; bizonyosságot akar hit helyett. “Az embertársaim iránt tanúsított közönyöm kirekesztett a közösségükből. Azóta a fantomok világában élek, álmaimba és képzelgéseimbe zárva... Lehetetlen és megmásíthatatlan, hogy az ember érzékeivel lássa Istent? Miért kell neki félig kimondott ígéretek és senki által nem látta csodák ködébe burkolóznia? ... Hogyan hihetnénk a hívőknek, ha nem hiszünk saját magunknak se? Mi lesz velünk, azokkal, akik hinni akarnak, de nem tudnak? És mi lesz azokkal, akik nem akarnak és nem tudnak hinni? Miért nem tudom magamban megölni Istent? Miért él bennem tovább fájdalmasan és megalázóan, habár elátkozom, és ki akarom űzni a szívemből? Mindezzel dacolva miért álnok valóság mégis, amelytől nem tudok megszabadulni? ...Tudást akarok nem hitet. Nem feltételezéseket, hanem tudást. Azt akarom, hogy Isten kinyújtsa nekem a kezét, felfedje az arcát, szóljon hozzám.” Szívszorító a lovag kétségbeesése – egy kápolnában elidőzve Block összetéveszti a Halált a pappal, és meggyón neki. A Halálnak, akivel sakkjátszmába kezd, csak hogy időt nyerjen; időt, hogy utoljára valami értelmeset cselekedjen, és közben választ kapjon fojtogató kérdéseire. Holott a Halál nem szolgálhat felelettel. “Néha az a benyomásom, hogy a kérdések fontosabbak, mint a válaszok.” – mondja a lovag.

Jof és Mia (Mária és József) a lovag ellentettjei: nem tesznek fel felesleges kérdéseket, helyette hisznek és remélnek, ezért mentesek a lovagot gyötrő szorongástól. Ahogy nem szorong a lovag fegyverhordozója, a cinikus Jöns sem. Ő az agnoszticizmus végpontja, nem kérdez, mert már megtalálta a maga feleletét: nincs válasz, az életnek egyetlen értelme van, a cselekvés. Ő is pokolra jut, a vég előtt a lovagot korholná, de elhallgattatják. “Hallgatni fogok, de tiltakozva” – mondja.

Bergman középkori allegóriája a modern ember tanmeséje. Block csak a vég órájában fohászkodik Istenhez, mentse meg a pusztulástól. A létezéssel kapcsolatos kérdéseit azonban mindvégig a Halálnak szegezi, szorongással teli siránkozása a Semmihez szól, kevesebbet ér a pusztába kiáltott szónál. Hitében megrendült, közönye kirekesztette az emberek közösségéből – alig cselekszik, annál többet tépelődik, választ azonban nem kaphat, a Jelenések könyvében a hetedik pecsét feltörése nem az élet és halál titkait fedi fel, hanem a végítélet eljövetelét jelzi. A modern ember mégis a titkokat keresi, elhallgattatja magában Istent, úgy kutatja a jövőt, hogy lemond az isteni ígéretről.

Bergman leszámolt magában Istennel. Későbbi, hittel kapcsolatos filmjeiben Block lovag gyötrő kérdéseire a saját válaszait adta, mert a Semmihez intézett kérdésekre legfeljebb a kérdező adhat feleletet. Isten csendje után a lélek csendje következik, és ha a lélek elhallgat, egyedül az ész képes szólni. Bergman jól ismerte a lélek csendjét, életművével nem alakította, csupán érzékenyen ábrázolta az észembert – és ha le is számolt magában Istennel, pontosan tudta, hogy amikor megfújják a hetedik harsonát, a mennyei szózat elnyomja az emberi ész locsogását. “Lőn nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig” – az a fél óra az emberi észnek egy örökkévalóság.

Schreiber András