#gecire nem akarok élni már | Explore Tumblr Posts and Blogs

miafos · 7 years

Text

Máté pt.2

Hihetetlen, hogy minden sztorimon ilyen sokáig ülök és morfondírozok. Az idő és a vizsgaidőszak úgy néz ki, rajtam is kifogott, mintha bármennyire is megérintene a létezése.

Ez persze nem mondható el Mátéról. Az ő létezése nagyon is megérintett, és még mindig kitölti az életem, mint egy jó meleg kakaó a napjaim végén. Na persze ezzel nem arra célozgatok itt, hogy Máté meleg lenne… Nagyon is hetero. Néha túlzásba is viszi.

2012 decemberét írjuk és már semmire nem emlékszem, csak hogy „többet romboltam, mint építettem” - legalábbis ez a mondat hagyta el Máté száját, miután látszólag ok nélkül dobtam Imit, mint egy alig használt papír zsebkendőt. Máté meg a barátai kiakadtak rám, mert akkor még nem ismertek és nem tudták, hogy egy érzelmi szakadék vagyok, és ezzel legalább négy ember szilveszterét tönkretettem. Mondjuk, magamat nem kellene beleszámolnom, mert azóta sem buliztam akkorát kettesben Fannival a lemondott házibuli után, mint ott a tóparton fekve, küzdve, hogy ne hányjam le a kabátom.

Gondolom, ment is rólam, hogy N. így meg úgy, meg mennyire elbaszott ember vagyok, stb., ami akkor számított, de visszatekintve inkább még jól is érzem magam, hogy elindítottam őket a felismerés útján. Engem már akkor is csak az érdekelt, hogy Máté egy tízes skálán mennyire van kiakadva rám, tehát nekem mennyire kellene szarul éreznem magam, amiért elrontottam megint valamit. Az elején olyan nyolc-nyolc és félre tippelnék a harag-skáláján, ami egyre csökkent. Végülis nem hibáztatom, elég szemét húzás ráhajtani egy olyan srác legjobb haverjára, akinek bejövök, aztán dobni a havert, amikor belém szeretett ő is, mert én éppen gondoltam egyet, és mégis csak az a srác kell, akinek én is bejövök. Faszom, annyira túl tudom komplikálni a dolgokat, hogy néha én is belezavarodok, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem.

Szóval az volt a lényeg, hogy Máté szülinapi buliján sokkal jobban éreztem magam Mátéval, mint Imivel, a pasimmal. Vele el lehetett hülyülni, nem görcsölt a dolgokon, sokat foglalkozott velem meg poénkodott, Imi meg nagyon éreztette, hogy azért annyira nem vagyok szabad préda, mint amennyire annak szeretném érezni magam, és elég ambivalens jeleket küldök. Másnap hárman moziba mentünk, Imi végig szarkedvű volt, Máté meg vidám, én meg utálom, ha valaki rontja a hangulatot, így nyilván leszartam, hogy Iminek baja van, úgyhogy Mátéval többet foglalkoztam. Imi nem mondott semmit, úgyhogy gondoltam, tudom én, mi baja, csak nem érdekel, így ezzel a lendülettel a hazafelé tartó buszon el is döntöttem, hogy majd amikor legközelebb találkozunk, szakítok vele. A buli után azért jókat dumáltunk fbn, mert biztos érezte, hogy nem fog engem annyira érdekelni a problémája, hogy ezen kattogjak, szóval úgy tettünk, mintha nem történt volna semmi. Rendkívül hatalmas szabadság igényem azért egyre jobban éleződött, ám erre akkor még nem jöttem rá, csak azt éreztem, hogy Imivel kapcsolatban csupa-csupa negatív érzésem van, és ezektől minél előbb meg kell szabadulnom.

Pár nappal később meg is tettem, ezek után pedig pontosan egy nappal írt Máté, hogy mi az isten. Szerintem normális magyarázatot nem is adtam neki, csak esedeztem a bocsánatáért.

Innentől kezdve mélyült a kapcsolatunk, Imi meg sértődötten nézte végig és küldte a megbántott leveleit. Mátéval rohadt jól éreztem magam, rettenetesen élveztem a perverzségeit, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk, hogy milyen jól reagál a szarkazmusomra, soha nem voltam még addig olyan boldog, mint akkor, amikor együtt mentünk a bálba meg hülyén táncoltunk, nem éreztem magam egyedül életemben először, szerettem, hogy hétfőnként hozott az anyukája sütijéből és legalább egy órát tudtunk együtt tölteni egy héten, vagy nagy ritkán többet. Ilyen tipikus kis tiniszerelemnek indult, amiből biztos vagyok, hogy egy kurvaszép és mély kapcsolat lehetett volna - csakhogy elbasztam ezt is.

A szüleimmel a viszonyom ugye nem mintapélda, ezért hatalmas lépésre szántam el magam, amikor egy hosszú hétvégén hazavittem Mátét abba a fosba, amit az otthonomnak nevezek. Nem volt a családommal semmi baj, hiszen nagyon befogadóak, csak egy dolog zavart, de az nagyon durván: baszki, most össze kell jönnöm Mátéval, mert ez a lépés az a lépés volt. A családom kedveli, elvannak, azt hiszik, hogy járunk, kérdezgetnek felőle, folyton üdvözlik meg miegymás. Baszki, ez egyre komolyabb. De baszki, ugyanaz lesz, mint Iminél, hogy már nem csinálhatok, amit akarok, nem engedhetem el magam többet, nem lehetek más fiúkkal soha már, mert összejövök Mátéval, és tuti, hogy évekig együtt leszünk, mert nagyon szeretem. De... magamat jobban... És nem tudom, hogy kell monogám kapcsolatban élni. Ezen gondolkodtam egy egész éjszakán át, amíg Máté mellettem aludt. Annyira marcangolt ez a feszültség, meg bűntudat, amiért még össze se jöttünk, máris szakítok vele, hogy reggel négykor aludtam el, és ebben a foskavalkádban, amit a gondolataimnak nevezek, arra jutottam, hogy akkor hagyjuk ezt az összejövősdit, mert nem való az én gyenge szívemnek. Szóval elkezdtem bunkózni, és ezzel a bunkósággal eltolni őt, ahelyett, hogy mindent őszintén elmondtam volna, szegény gyerek meg nem értett semmit, csak látta, hogy napról napra egyre gecibb vagyok vele mindenféle ok és magyarázat nélkül.

Távolabb és távolabb kerültünk egymástól, ahogy telt az idő, amivel saját magamat bántottam leginkább, minden éjszaka álomba bőgtem magam, mert lelkifurdalásom volt, hogy nem megy ez a párkapcsolat dolog, mint a normális embereknél, és mennyire szeretem Mátét, de azért ezek szerint annyira mégsem, vagy nem tudom, mit gondoltam. Kurvára depressziós lettem, amit senki nem értett a környezetemben, de én sem. A legrosszabb az volt, hogy a barátnőim meg ebben az időszakban találtak rá a „férj-jelölteikre” (ÉS MÁR MINDANNYIAN SZAKÍTOTTAK HAAHAHAHAHAHAHAAAAA), ezért senkit nem érdekelt, hogy mi van velem, tulajdonképpen észre sem vették, Adélt leszámítva. Ő volt az egyetlen, akit nem borított el a kibaszott rózsaszín köd és látta rajtam, hogy nem stimmel valami, de az a valami gecire nem. Ő belelátott a dologba Máté oldaláról is meg az enyémről is, próbált visszaterelni a helyes útra, mindezt reménytelenül, mert szétzuhantam. Kapargattam is magam, bulizgattam össze-vissza, meg alkoholista lettem, hogy akkor na, itt van, ezt akartam, akkor kiélem magam, bazdmeg. Nem volt az igazi. Mátéval folyton minden apróságon összevesztünk, szarkasztikus volt velem, én meg bunkó meg sértődékeny, úgyhogy a mindennapos beszélgetések mindennapos veszekedésekké transzformálódtak. Volt olyan is, hogy három hétig nem beszéltünk.

Teltek-múltak az idők, összejöttem Áronnal, akit Máté utált, ő meg összejött Franciskával, akit én utáltam, de ez valamelyest enyhített az egymás iránt való utálatunkon, hogy láttuk, a másik boldog és jól érzi magát egy kapcsolatban, ahol nekünk kettőnknek kellene lenni egymással. Mondjuk én ebben a pontban már semmit nem éreztem Máté iránt azon az apró kis ironikus geciségen kívül, az ő részét meg nem tudtam, de Franciskát azért rendesen szekáltam a suliban, amiből mindenki tudta, hogy mégsem olyan neutrális nekem a Máté...

Na, és aztán eljött a szülinapja megint… Ami szokásunkhoz híven úgy telt, hogy egymással voltunk el, ezúttal ő szarta le a barátnőjét miattam, aki meg végigbőgte az éjszakát. Másnap busszal mentem haza, vagy hét órát utaztam, és végig Máté járt a fejemben. Ekkor esett le, hogy szerintem én megint - vagy még mindig? - érzek valamit. Hozzá kell tennem, hogy nagyon magányos voltam, csak akkor még nem voltam elég intelligens ahhoz, hogy ezt meg a szerelmet el tudjam különíteni egymástól. Szóval nagyon ráakaszkodtam Mátéra, elhívtam hozzánk, hülyültünk, célozgattam neki, szarul esett, hogy Franciskával dumálgat fészbukon, amíg ott van nálunk (:DDDDDDDDDDDD), aztán szilveszterkor mocsok részegen a kádban sírtam egy havernak, hogy minden mennyire szar, csak azért, mert kurvára féltékeny voltam Franciskára és nagyon rosszul esett, hogy Máté nem fordít rám 100%-os figyelmet. Persze, erről az érzésemről senkinek nem szóltam, mert nem akartam, hogy bárki is befolyásoljon, beleszóljon, vagy osztogassa a hihetetlenül nagy életbölcsességeit az egész életemben mindenféle szerelmi kapcsolatot elkúró attitűdömmel kapcsolatban, és a legnagyobb titokban tartottam.

Még Adél elől is.

Érettségiig megint csak eljött az az időszak, hogy alig beszéltünk Mátéval. Nem emlékszem már, hogyan éltem ezt meg, mert tudom, hogy rengeteg dolgom volt folyton, mialatt tanulgattam, meg akkor még hobbijaim is voltak, meg majdnem olyan sok barátom, mint most, szóval ha gondoltam is Mátéra, nem sokat.

2014 nyarán, amikor hazaértem Szlovéniából meg Montenegróból, Máté eljött hozzánk pár napra. Mivel egy érzelmi ribanc vagyok, így Szlovéniában megismertem egy Dávid nevű srácot, akivel full nyilvánvaló volt, hogy lófasz nem lesz, de azért bejött annyira, hogy a nyár hátralevő részét elkúrjam azzal, hogy rá sem nézek más pasira. Máté meg szarul érezte magát, mert szakítottak Franciskával. Ennek örömére elmentünk ketten bulizni, jól bekúrtunk, táncoltunk, fogdostuk egymást, perverzkedtünk, ölelkeztünk, miegymás. Csak a szokásos igazából, olyan érzés volt, mintha visszakaptam volna a legjobb barátom. Egy hirtelen pillanatban Máté kicsit szorosabban kezdett el ölelni meg érzelemdúsabban, majd a fülembe súgta, hogy szeretne megcsókolni. Normális esetben örültem volna ennek – de ott valahogy nem tudtam. Nem tudtam, hogy ilyen helyzetekben mi a faszt kell csinálni, hogy amúgy most akkor ki iránt és mit is érzek pontosan. Elkezdhetek magyarázkodni arról, hogy más elképzelésem volt az első csókunkról, de nagyon gáz lenne, mert ez tényleg csak magyarázkodás… Igazából nagyon nem voltam biztos abban, hogy még mindig akarom őt. Vagyis akartam, de azért annyira mégsem, mint Dávidot. Az időzítés, mint mindig, megint el volt baszva. Szóval elsírtam magam, így kiültünk a fűbe megbeszélni a dolgokat. Máté azt mondta, hogy amíg Franciskával együtt voltak, akkor is engem szeretett, csak tudta, hogy nem lehet semmi, és tovább kell lépnie. Nem tudtam erre érdemi választ adni meg valid indokokat, hogy ezúttal miért nem a válaszom, úgyhogy hagytuk is a faszba.

Szeptembertől egyetemista lettem, Máté is, csak ő Pesten, így ritkultak a találkozásaink, de azért tartottuk a kapcsolatot. Akkor még lakásban laktam, és egy hétvége alkalmával pont egyedül voltam otthon, amikor megbeszéltük Mátéval, hogy nálam alszik. Éjszaka kettő és három között valamikor beállított kicsit részegen, de mielőtt lefeküdtünk volna aludni, beszélgettünk a szobámban. Mátéka fölém hajolt, meg átkarolt meg faszom se tudja már, és olyan szexuális feszültség volt köztünk, hogy azt kívántam, bárcsak megint megpróbálna megcsókolni, mert nem utasítanám el. Ám ez nem történt meg, és nem is volt meglepő, mivel ugye a három éves barátságot nehéz lett volna hirtelen átbillenteni valami többe és annyiszor hülyét csináltam már Mátéból, hogy nem akart megint pofára esni.

Pár héttel később tudtam meg Kláritól, aki a baráti társaságomban majdnem a legmesszebb áll tőlem, Mátéval meg körülbelül semmilyen kapcsolata sincs, hogy Máté éppen összejövőben van egy lánnyal. MONDOM MI A FASZ, jó, hogy amúgy elvileg a legjobb barátom, és egy kibaszott külsőstől tudom ezt meg. Szarul esett az egész, úgyhogy gondolom, el is kezdtem baszogatni Mátét ezzel. Ezután nem is találkoztunk két hónapig.

Akkor viszont négyen bekúrtunk Bencével, Fannival meg Mátéval. Ha valaki bejön nekem, arról mindenki tud, mert folyton ezt a tényt hajtogatom, de ha valakibe szerelmes vagyok, akkor csak róla tudok beszélni, és ha rákérdeznek, tagadom, hogy bejönne vagy lenne érzelem a dologban. Fanni is innen sejtette, hogy mi van Mátéval, mert be nem állt a szám róla soha, és akkoriban még kb. minden héten együtt ittunk. Ezen az ominózus négyes bebaszáson Fanni elmondott mindent Máténak, én meg végig Bencével beszélgettem seggrészegen, leszarva Mátét, szóval semmit nem hitt el Fanninak. Később Fanni győzködött, hogy tálaljak már ki, mert Máté leszarja Esztert, még mindig engem szeret, vagy csak legalább valljam be neki, mert az el fog indítani benne valamit. Fel is hívtam Mátét, hogy nagyon beszélnünk kell, ő meg tuti sejtette, hogy miről, de azért játszotta a hülyét, hogy mi van meg baj van-e. Amíg végre el nem érkezett az ominózus esemény, nem tudtam aludni meg enni, koncentrálni semmire, meg sík ideg voltam. Kedd este végül eljött hozzám Máté, fos poénokkal próbálta enyhíteni nyilvánvalóan kiütköző idegességem, aztán stopperrel mérte, hogy meddig húzom az időt, míg a combjaimon feküdt és simogatott. Nagy nehezen elmondtam bánatom, ő meg nem mondott semmit, csak hogy azért Esztert is szereti, és nehéz kidobnia egy olyan lányt, aki ezt teljesen biztosan viszonozza, egy olyanért, aki meg valószínűleg szakítani fog vele egy hónap után. De azért elég nagy esélyt lát arra, hogy ez mégis megtörténjen köztünk, csak adják időt. Aztán még poénkodtunk ezen egy sort, hogy most már bármit megtehetek vele meg a szívét is engedi, hogy összetörjem, de egy héttel később ez már nem volt vicces. Az orrom alá dörgölte, hogy megkúrta Esztert azért még a hétvégén, meg lemondta a közös ivásunkat, mert Eszter éppen megy hozzájuk, szóval para lenne, de azért majd találunk alkalmat. Öhm, ok. Nem találtunk. Vagyis de, március közepén írt fbn egy üzenetet, hogy majd beszélnünk kell. Hát tudtam, miről lesz majd szó, így el is mentem gecire bebaszni, amikor is ugye megismertem Ármint a Jateban meg aztán megint felelőtlenül össze-vissza smarolgatni kezdtem akárkivel részegen. Máté minden nap célozgatott, hogy Eszter így meg úgy, meg megint ment Pécsre meg a csaj megint náluk van és minden milyen szipi-szupi, én meg két órákat aludtam éjszaka, bőgtem, meg minden reggel arra ébredtem, hogy ismeretlen eredetű sebek vannak a testem különböző tájékain, alig ettem, de helyette legalább sok alkoholt ittam. Pár héttel később végre találkoztunk, hozott bort, de végig távolságtartó volt meg bunkó. Elmondta, hogy az első pár hete abban a jegyben telt, hogy szakít a barátnőjével, mert nagyon kellek neki, és soha nem akart még így semmit, el is mondta dilemmáját a legjobb barátjának, Iminek, az exemnek, aki az én pártomat fogta, hiszen évekig várt rám, szóval végre itt a nagy lehetőség. Végül azért döntött mégiscsak Eszter mellett, mert kiszámíthatatlan vagyok, és úgyis meg fogom unni egy hónappal később. Akkor még ez nagyon szarul esett, de full jól döntött, mert ha előbb nem is, valószínűleg szeptemberben már tényleg tuti dobtam volna.

Vagyis ennyire nem volt egyszerű ez sem, mert hát nálam minden túl van bonyolítva nyilván. Szóval amíg nálam volt, ittunk, jó sokat, meg még többet, aztán elmentünk bulizni, ahol valamit vihorásztunk, aztán Máté odahajolt és PUFF. Megcsókolt. Végig smároltuk az éjszakát, majd Máté hazakísért. Nagyon reménykedtem abban, hogy velem alszik, és az arcán láttam, hogy ő is szeretné, ha beinvitálnám a lakásba. Bejött és egész éjszaka azt hallgattam, hogy mennyire szarul érzi magát Eszter miatt. De engem egyáltalán nem érdekelt, én csak azt akartam, hogy öleljen, hogy csókolózzunk, meg igazából akármit, csak az enyém legyen és ne másé. Így is lett, kereken egy órára. És ahogy ott feküdtünk meztelenül a kanapén, könyörögtem neki, hogy aludjon nálam, de azt mondta, hogy azt már nem tudja megtenni.

Pár hétig abban az érzésben éltem, hogy egy kibaszott geci vagyok, de nem érdekel, mert szexeltem a sráccal, akit szeretek, viszont két nappal később kimentem Angliába egy hónapra, ahol egyszerre zúdult rám az az öt hónap, amíg Mátéval szenvedtünk. Mármint nem is csak azért éreztem magam szarul, hogy megcsalta velem Esztert, hanem hogy én provokáltam, hogy tegye meg, közben meg biztos voltam benne, hogyha nem lenne Eszter, nem is érdekelne. Ő meg perszehogy ugrott, mert mióta várt már rám, és most, a legrosszabbkor egyszer csak az ölébe hullottam, és nem is kellett értem tennie semmit. Csúcs. Undorodtam magamtól.

Folytatódott a summertime sadness meg a reggelig forgolódás+két órás alvások, a nem evést felváltotta a zabálás, mivel alkoholt huszonegy alatt Angliában sem szívesen adnak ki, meg nem is akartam nővéreméknél minden nap bebaszni egyedül. Nagy nehezen elkezdtem összekaparászni magam július végén, hogy azért a koliba friss húsként ne egy önbizalomhiányos, lelkileg szétbaszott kis szerencsétlenségként költözzek be, hanem kiegyensúlyozva és boldogan. És amikor Mátéval nem találkoztunk egész nyáron, úgy éreztem, hogy én vagyok a legboldogabb ember és minden eddigi boldogságérzetem eltörpül emellett, és a koliban meg úgyis ott lesz Ármin meg egy csomó fiúka, szóval ki a fasznak kell kapcsolat bazdmeg, főleg Mátéval, amiben úgyis átbasznak meg bántanak meg megcsalnak?

Szeptemberben találkoztunk először a megcsalása után, ahol Máté meg akarta beszélni, hogy mi legyen, mert most már tényleg készen érzi magát rám, és hajlandó lenne szakítani Eszterrel, de csak akkor, ha biztosra megígérem neki, hogy összejövök vele és nem dobom ki egy hónap után. Nem tudom, hogyan, mert be voltam baszva, és végigbőgtem az éjszakát, de közöltem, hogy nem lesz itt már semmi. Egyik legrosszabb döntésem volt az életemben... Nagyon megindultam a lejtőn.

Két hétre rá Máté felhívott, hogy megint megcsalta Esztert. Nekem meg olyan érzés volt, mintha velem is megtette volna, mert még a side-kurváját is átbaszta. Na mindegy, gecire kiakadtam, és végleg lezártam magamban Mátét ezen a téren, miután hetekig gyűlöltem meg azt kívántam, hogy fulladjon meg a saját nyálában. Pedig, az egyedüli, akit gyűlölnöm kellett volna, az én voltam.

Nem tudom, hogy csináltam, hiszen én meg a továbblépés még csak köszönő viszonyban sem vagyunk, de azóta Máté tényleg csak a barátom, a legjobb az összes közül, bármennyit is sikerült szereznem az egyetemen. Voltak dolgaink, persze, hiszen egyik fiú haverommal sem az eszem miatt vagyunk barátok, de Máté már boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban él, amibe soha többet nem szándékozok belebaszakodni.

Folyt. Köv.

2 notes · View notes