#nincs baj | Explore Tumblr Posts and Blogs

udv-wilson · 4 months

Text

Ferike

-- így hívja néni a nemrég meghalt férjét, az egykori egyetemi tanárt, valahol egy I. kerületi örökpanorámás társasház harmadik emeletén.

A negyediken van a munkahely, ahol dolgozom, alattunk a budai polgárság krémje, ahol 8-tól 5-ig ezen polgárság része lehetek munkaidőben.

A néni törékeny, alacsony, izléséses szőkére festett hajjal, papírvékony, de éppencsak ráncos bőrrel. Nyolcvan éves, egykori történelemtanárnő. Minden ízében kellemes, idős nő.

Először csak köszöntünk egymásnak, aztán amikor reggelente szinte egyidőben érkezünk a gondozónőjével, aki a bevásárlását intézi, sokszor összefutottunk, és ezek a találkozások egyre szélesebb mosolyt szültek az arcunkra.

A köszönésekből hogy-tetszik-lenni? vált, majd jaj-de-örülök-hogy látom! lett.

Kapcsolatunk fordulópontja talán akkor jött el, amikor egy óriási pálmát kellett a terasza egyik részéről a másikra elvinni. Akkor egy kollégámmal segítettem. A kollégám lelépett, én ott maradtam, mert nem nézhettem, hogy a kiszóródott virágföld a patyolattiszta lakásban maradjon, és összesöpörtem.

A néni azóta szinte minden héten jár föl hozzánk, hol egy csavart kell meghúzni nála, hol a hűtő magasan levő konnektorját kell kihúzni a leolvasztáshoz.

A héten kétszer is volt fönt a néni az irodában, ilyenkor mindig nagyon szabadkozik, hogy már megint zavar, de hát, ugye, egyedül él, Ferike, az egykori egyetemi tanár férj, aki ezeket a dolgokat intézte, nincs már -- mondja kényszeredetten, de nem panaszként, csak magyarázatként.

Az első esetben nem működött a vonalas telefon.

Amikor beérkezem a lakásba, mindig megfutjuk a köreinket a cipővel és azzal, hogy megkérdem, bemehetek-e, illetve elmaradhatatlan a helykínálás is. A cipő mindig marad, és mindig bemehetek a lakás különféle helyeire és helyet sem foglalok.

A telefon süket volt. Tárcsahang (mondhatni, nyomógombhang) volt, de vonal nem volt, így kerítettünk gyorsan egy másik telefont, de az is hasonló hibát mutatott, tehát vélhetően nem a telefonnal van a baj. Újraindítottam a routert, lett vonal és boldogság is. De hát, ha már ott vagyok - kérdi - nem hívnám-e fel a Vízműveket, mert azért szeretett volna telefonálni, mert a vízóraállást be akarja jelenteni, és hát ezt is Ferike, az egykori egyetemi tanár intézte, de ő már, ugye, nincsen és ő még - mondja a néni - főzni sem tud szégyen ide, szégyen oda, ugyanis mindig Ferike főzött, közben meccset nézett, ő gondoskodott mindenről, csak hát, ugye, már Ferike nincs és el van veszve sok dologban, mondja.

Felhívtam a Vízműveket, kiderült, nem most van diktálási időszak, elmagyaráztam mit, hogyan kell, váltottunk néhány kellemes és udvarias, de egyre inkább mélyebb mondatot, és mentünk a dolgainkra.

A második alkalommal a héten a tévével volt baj: nem volt adás.

Lementem a nénihez, megfutottuk a köreinket, cipő, helykínálás, egyebek.

A néni odahordott minden, a lakásban fellelhető távirányítót. Ezeket szépen kiválogattuk, melyik tartozik ide, melyik nem, nézem a készüléket, bekapcsolom, van adás. Kikapcsolom-bekapcsolom, van adás. Megint, megint és újra. Nyugtázzuk, hogy valószínűleg csak összekeveredett valami valahol, és nem akarom észrevenni, hogy minden jól működött, csak összezavarodott a néni. Telik az idő.

Tudja - mondja az asszony - Ferike intézte ezt, csak ő most már nincs, ő az egyetemen volt tanár -- teszi hozzá. Képzelje - folytatja - a szekrényében most találtunk egy nagy táskát, tele filmekkel, de azok Ferike szobjában vannak, nem is nagyon megyek oda be, de hát az unokák, ha jönnek, ott alszanak, ott néznek tévét, és ha már itt vagyok, megkérhet-e, hogy azt is nézzem meg?

Bemegyünk a kisszobába (Bemehetek? Temészetesen.), ott egy tévé és egy videomagnó. Mutatja a néni, hogy látom-e, hogy mennyi filmet találtak abban a táskában, ami Ferike szekrényében volt, aki az egyetemen volt tanár -- és mutat a polcnyi vhs kazettákra. Nem is tudta, hogy vannak ezek, és az unokák most megnézetik vele mindegyiket, ki fogják kérdezni -- hallgatom a nénit.

Teszek-veszek, dugom össze a kábeleket, kapcsolom a tévét, bejön az M1, helyben vagyunk, van adás.

Kipróbáljuk a videómagnót is? - kérdezte a néni. Hát hogyne, és kicserélem a kábeleket. - Mutassam meg, hogy kell kezelni, vagy tetszik tudni? - Hát, ha nem nagy teher... Mutatom, mondom, többször, és újra és megintcsak. Ezt meg kell nyomni, ezzel állítjuk le, ezzel indítjuk el, satöbb.

Beteszünk egy kiválasztott kazettát, ami ott volt a videó mellett, amit alighanem az egyik ottalvó unoka nézett.

Nyolcvanas évek legvégén- kilencvenes évek legelején vagyunk abban a pár pillanatban. A helyszín egy házasságkötő terem. A névtelen operatőrünk követi a az ifjú párt és a kedves egybegyűlteket.

A néni némán áll mellettem, csak mutogat, az egyik ember ő lehet negyvenévesen, két fejjel magasabban, a másik Ferike, az egyetemi tanár, jovális, szemüveges, középkorú, jó kiállású ember aki az egyetemen tanított, de ő, ugye, már nincs.

A néni megnémult, dől a könnye.

Ömlik, záporozik ebből a kicsi, törékeny, egykori történelemtanárnőből a könny, itt a polgári milliőben valahol az első kerület örökpanorámás, budai hegyekre néző társasház harmadik emeletén.

Gyorsan kikapcsolom a videót, rendezgetem még az elemeket, a néni zokog, rázkódik a sírástól, próbálom egy barátságosan, de nem tolakodóan az együttérzésemet kifejezni azzal, hogy távolról a vállára teszem a kezemet.

Elmegyek, elköszönök.

Zárnám az ajtót kívülről, de a könnytenger között kiszól a néni:

arra kérem, nagyon szeresse a feleségét!

Az ajtó becsukódik, magára maradt a néni Ferikével, az emlékekel és ezzel a feloldhatatlan, megérthetetlen idő múlásával.

317 notes · View notes

orokkeatied2017 · 1 year

Text

…..És tudod, hogy mi a baj veled? Hogy akárhányszor átvernek, cserben hagynak vagy összetörik a szíved, mindig adsz egy új esélyt. Azt hiszed hogy majd újra nem történik meg. Naiv vagy, mert te soha nem tennéd ezt másokkal, és azt gondolod hogy mindenki olyan jószívű és emberséges, mint Te vagy,

de ez nincs így.

823 notes · View notes

diogenesz2020portugal · 24 days

Text

4 éve írta @gondolatokabufebol kolléga, ma is aktuális:

Kicsit csapongok, mert mégiscsak nekrológ, vagy miafasz, és sokminden köt ehhez az egészhez, talán még több személyes is, mint ahogy azt valaha gondoltam volna.

Egyszer a Kéri azt mondta ezeknek, hogy ti vagytok a bőrdzsekis Lenin-fiúk, még anno, mikor a Bibó szakkoli alakult. Orbán ezt soha nem engedte el, és egyszer egy fogadáson meg is jegyezte a szakkollégium vezetőjének, hogy az a Lenin fiús dolog nincs elfelejtve.

'98-ban minden együtt állt, úgy ahogy kellett. Külső és belső támogatottság is megvolt, és valami elképesztő nyitottság nyugatról, 50+ év lemaradásból hihetetlen tempóban le lehetett volna faragni pár évtizedet, olyan lendületet adva a fejlődésnek, ami soha más korban nem adatott meg. De nem…

Csak a harács indult. Ráadásul azonnal.

Egy régi családi barát dolgozott akkor az APV-nél, ő mesélte, hogy amikor “a fiúk” átvették a hatalmat, neki 6 hónap után elege lett, felállt, mert ehhez nem volt már gyomra. Pedig látott már épp eleget a szociktól.

Nem volt igazi, klasszikus értelemben vett polgárságunk sosem. OK, most sincs, de ebben már azért bőven benne van az ő kezük is. Márai nem véletlen nem találta meg ezeket a hagyományos értékrenddel bírókat csak a Felvidéken és Erdélyben. Pesten? … hát amit az osztrákok meghagytak leginkább. Meg a felkapaszkodott paraszt, ami Móricz világából olyan részletesen kirajzolódik. Orbán csak harácsolni akart, mint ezek, uradalmat kívánt, roskadó asztalt, ahova néha a sáros csizma is felfér, de roskadó polcokat nem.

Wass Albert azért lett ilyen népszerű, mert modoros, szirupos nemzeti pánlikával átkötött szarjait műveit könnyű emészteni mint az ezeréves hármashatárnál összeszorított lélekkel távolba meredő búbánatot.

Márai azért, mert senki nem olvasta tisztességgel:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a ‘jobboldaliság’ címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint ‘keresztény magyar ember’, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert ‘keresztény magyar úriember’, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem ‘keresztény magyar’ vagy ‘úriember’, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti’ világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül."

Gondolom az épp 120 éve született Grossschmid Sándor Károly Henrik pont olyan emlékévet kap majd, mint tavaly Ady. Jó az utóbbi verseivel már a gimnáziumi tananyagban is baj volt, de ha még a prózáit is olvasták volna…

"Elképzelünk némely ismerős vidéket. Milyen komor gyász honol tegnap még vidám kúriákon. A Rudi vagy a Jancsi családok ékei menesztetnek a főispánságból. Andor nem lesz többé képviselő. Tisza István nemzeti intelligenciája nyolctized részében teljesen a politikából s politikai nexusaiból él. Nagyváradon beszélték, s tanúk esküsznek reá, hogy igaz. Egy dzsentri-familia legifjabb tagja jogi könyveket magolt. Nehezen ment. Nem történt még ilyesmi úri családban. Sebbel-lobbal érkezik a bátyja. A kaszinóba távirat jött. Tisza István miniszterelnök lett. Rárivall a magoló öccsre:- Mit biflázol, csacsi. Pista bácsi miniszterelnök lett.Egy-egy miniszteri kinevezés ezer és ezer dologhoz nem szokott, úri, magyar kényelmű família szívét szokta megdobogtatni. A vármegyei írnok is sokat remélhet. Van egy főszolgabíró rokona. Az jó barátja az új főispánnak. A főispán beszélhet a miniszterrel. Minden új magyar kormány sleppje és ereje néhány tízezer ember. A népből csak a kortesek számítanak. Egy-egy kormányválság pedig azt jelenti, hogy az úri osztály melyik és milyen nagy részének kitartása van a soron.Mint Nagyváradon nemrég Pista bácsi, úgy hozza most új embereknek az új örömet Sándor bácsi, Feri bácsi. Köröskény mellett, vagy Nyitrában valahol, talán megint rendreutasítottak egy magoló diákot:- Mit biflázol, csacsi. Géza bácsi miniszter.Egy azonban bizonyos. Ilyen nagy helycsere nem volt még, mint a mai. Ennyien még sohasem akarták puha, úri helyre löketni magukat a megrengett földdel. Tisza István nemzeti intelligenciája vitustáncot jár. Éhesek, előkelőek, érdemesek, érdemtelenek, nagy erejűek és kalandorok lihegésétől olyan nehéz a levegő, mint Nápoly fölött.Egyébként új hivatali és társadalmi elhelyezkedése néhány tízezer embernek. Ennyi az egész. Itt persze csodák bőséggel történnek. Komoly főispánjelöltek, emberek, akik még két évvel ezelőtt nevetséges analfabéták, notórius semmik. A nemzeti intelligenciára dicsőség vár az úri földrengéssel. A nemzeti intellektusra? Ez nem egészen bizonyos. A milliók pedig egyelőre maradnak, akik voltak. Jogtalanok, nem számítók, lenézettek. Kik mellett a nemzeti lélek tűzhányó hegyei is félreköpnek.Más földrengés lesz itt nemsokára. Persze akkor nem a Kossuth Lajos-utca rázkódik meg. Nem Duna-ünnepély lesz az. Nem házi bál. Nem zártkörű piknik. Nem úri földrengés. Ez a mai földrengés csak elődübörgése annak a nagynak. Jön - s próbálják meg az urak, hogy ne jöjjön - jön a nép. És kérni fogja magának az országot, melyhez egy kis joga is volna. De amelyet meg is ígértek neki. Még egy választás, még egy új kormány. Az már nem lesz családi esemény. Az igazi, nagyszerű földrengés lesz."

Persze a sors igazi fintora Bibó István maga, a névadó, a XX. sz. egyik legkomolyabb hazai gondolkodója, a szellemi mentor és az ő végletekig találó írása, aminél jobban semmi nem illik az új Lenin-fiúkra:

"A hisztérikus világkép zárt és tökéletes: megmagyaráz mindent, és igazol mindent, s mindaz, amit állít, s mindaz, amit előír, tökéletesen megfelel egymásnak. Minden stimmel benne. Csupán egyetlen hibája van. Nem azért stimmel benne minden, mert megfelel az igazi értékeknek és a való tényeknek, hanem azért, mert egy hamis helyzet követelményeit foglalja rendszerbe, és pontosan azt mondja, amit a helyzetben élő hallani akar. A közösségek életében az ilyen hamis helyzet és hamis világkép lassan tartós kontraszelekciót hoz létre: előtérbe hozza a hamis kompromisszumok embereit, az összeegyeztethetetlen dolgokat összeegyeztető formulák mestereit, a hamis realistákat, akiknek a realizmusa mögött valójában csak erőszakosság, ravaszság vagy csökönyösség van, s többek között előtérbe hozza azokat is, akikben a közösség hisztériája valamilyen egyéni hisztéria formájában is visszhangot talál, a másik oldalon viszont a helyzetet tisztán látó, tisztán megítélő egyéniségeket terméketlenségre szorítja, mert vészjeleik visszhangtalanul pattognak le a hisztériás világkép zártságáról és önmagának való elegendőségéről. A hisztérikus közösségekben mindig erősebb lesz a hamis önértékelésre való hajlandóság, maguk előtt be nem vallott tisztelettel néznek az életerős és feladataikkal szembenézni tudó közösségek teljesítményei felé, ugyanakkor ennek megfelelően kész örömmel fogadnak mindent, mi őket - lehetőleg a valóság rovására - felmagasztalja. Megjelennek a vágyak és a realitás diszkrepanciájának ismert tünetei: hatalmi túltengés és kisebbrendűségi érzés, jogcímekből való élni akarás és a valóságos teljesítmények értékének a csökkenése, a puszta siker mértéktelen tisztelete, a nagy elégtételek keresése és a nem létező dolgok hangoztatásának - magyarul propagandának - a mágikus erejében való hit. Minél több kudarc éri ezen az úton a közösséget, annál kevésbé lesz képes a kudarcok tanulságait a maga hasznára fordítani, s ezen a ponton jelenik meg a környezet behatásaira való hamis és aránytalan reagálás. A hisztérikus lélek keres valakit - vagy valakiket -, akikre minden felelősséget ráháríthasson, s magát minden felelősség alól felmenthesse: mumusokkal népesíti be maga körül a világot."

Tudom, tudom, túl sok betű, kevés kép, még gondolkodni is kell hozzá… De talán így értitek miért rekvirálni jöttek ezek. Gyökértelen akarnok banda, akik legnagyobb bűne nem is a bankszámlákon csilingelő százmilliárdokban mérhető, hanem az oly sokszor szájukra vett NEMZETtől 98-ban ellopott történelmi lehetőségben van.

Itt már csak lószaros csizma van, pálinka, kurjongatás, szotyi, stadion és üzemi lopás. Ja és maximum csak egy Döbrögi, de már messzebb nem jutunk. Sem szellemi szabadság, sem egyetem, sem nyílt világkép, sem felelős társadalom… Csak a rövid póráz, feudális függőség, meg a láncon tartott újnyilasok, akikkel rögtön el lehet hallgattatni akit csak kell.

Persze Mussolini is kirángatta a déli tartományokat a feudalizmusból, volt azért perspektíva, de hát annak a sztorinak sem lett jó vége - hacsak a fejjel lefelé lógást nem tekintjük annak.

Szóval idén nem nagyon lesz Márai, csak Trianon 100 némi Wass Alberttel.

Ennél pontosabb képpel nem is búcsúztathatnánk az újkori demokráciát, azt, amit ez a banda 98-ban kezdett ellopni, összeharácsolni magának.

Itt már valódi összefogás és nemzeti büszkeség csak képregényváltozatban lesz maximum, modoroskodó, sokadjára leporolt öntudattal és a kezdőrúgás előtt végigüvöltött Nélküleddel.

Ehhez sem kell olvasni, csakúgy, mint a fogcsikorgatóan kierőszakolt ispánsághoz - valódi bölcs király nélkül. De legalább itt vannak a bőrdzsekis Lenin-fiúk nekünk.

Na istenisten.

120 notes · View notes

rejszelde · 1 month

Text

Akik ismernek, azok tudják, hogy imádom a konteókat, de sosem hiszem el azokat. Úgy vagyok vele, hogy annyira ritkán igazolódik valamelyik, hogy azokat simán bevállalom tévedésként.

Most például egy különösen finom falat jutott elém: hogy mi az oka a Vodafone látszólagosan teljesen abszurd felvásárlásának. Az közismert, hogy minden elérhető releváns forrás szerint a Vodafone felvásárlása abban az időszakban, és a Vodafone akkori állapotában teljes faszságnak tűnt, egy jól kivitelezett pénzelbaszásnak.

A konteo messzebről indít: onnan, hogy Orbánék mindig is a nagy nyilvánosságot tekintették a legnagyobb hátráltató erőnek, hogy teljes diktatúrát alakítsanak ki, és ez főleg az ellenőrizhetetlen internet miatt van. Amikor az oroszokkal összeborult az Orbán kormány, akkor Putyin felajánlotta nekik a SWORM rendszer használatát, amit természetesen nem a végpontokra kell telepíteni, mint a Pegasust, hanem a közvetítő állomásokra (telefon cellatornyokra és az internetre csatlakozást biztosító gateway szerverekre). Amikor ez a felajánlás megtörtént, rögtön beindult a gépezet, és létrehozták a 4iG-t, részesedést szereztek a Telenorban (most Yettel), felvásarolták a UPC-t, részesedést vásároltak a Digiben. A Telekomot nem sikerült megszerezniük, emiatt többször is biztonsági kockázatnak tekintették, különadóztatták a társaságot, szóval izomból csuklóztatták őket, hogy meggondolják magukat. Aztán volt egy találkozó Orbán és a Telekom vezetője között, amit a kormány nagyon sikeresnek értékelt, és nem sokkal később megszűntették a Telekom elleni szankciókat - ez alapján akár az is lehet, hogy sikerült megegyezniük a SWORM telepítését illetően. A cél az lenne, hogy az összes információt ellenőrizni akarják, amely keletkezik a Magyar Nép hálózatain, ehhez pedig az összes létező informatikai hálózatra kell olyan rendszeret telepíteni, ami totálisan megfigyeli az összes kommunikációt. Ez pedig a totális diktatúra kiépítéséhez kell.

Egyébként én szeretem azokat a konteókat, amik megtörtént eseményeket állítanak láncba egy elmélet igazolására, mivel olyan szép találat lenne, ha az elmélet igazolódna. Ebben az esetben viszont sajnos több sebből is vérzik a sztori.

Egyrészt, nagyon szép ez, hogy hallgassunk le mindenkit, de ez egy akkora mennyiségű adat lenne, csak órás szintre bontva is, amihez irgalmatlan kapacitásokat kellene bevetni még a nagyon felületes áttekintéshez is.

Másrészt, ha valaki manapság el akarja rejteni a kommunikációját, nincs az a csúcstechnológiás megfigyelőrendszer, ami le tudná hallgatni egy Tor csőben áthúzott VPN titkosított adatfolyamból a valódi tartalmat - vagy legalábbis csak nagyon hosszú idő után, úgy, hogy az eredeti végpont helyét csak úgy lehetne bizonyítani, ha a forrás eszköz is meglenne. Ez most úgy hangzik, mintha egy nagyon bonyolult dolog lenne, de valójában pár alkalmazás segitségével és némi odafigyeléssel rutinszerűen lehet elbújni és fantomként létezni a világhálón. Minél nagyobb a megfigyelésre fordított energia, annál inkább vált a lakosság gerilla üzemmódba - lásd Kína, ahonnan a legtöbb VPN előfizetést vásárolják. Ezt egyébként azok is tudják, akik ilyen kapacitásokat ki akarnak építeni, ezért még egy Kína méretű országban is csak kísérleti jelleggel építik ezeket a megfigyelő rendszereket, mert egyáltalán nem biztosak benne, hogy a kívánt hatásfokon működnek majd. Ezzel szemben egy Magyarország méretű populációra már szinte biztosan nem érdemes megfigyelőrendszert építeni, mert nagyon drága ahhoz képest, amekkora hasznot hajtana, pláne, ha még botrány is lesz belőle, mint a Pegasus esetében.

Ennek ellenére nem baj, hogy vannak ilyen konteók, ugyanis felhívják a figyelmet az errdeti problémára, vagyis annak a lehetőségére, hogy mégiscsak megfigyel minket a kormány. (ha nem ez, akkor az orosz. vagy az ukrán. vagy a német. vagy az amerikai.)

58 notes · View notes

rblc · 8 months

Text

Teri néni

Ismét tropára ment a hátam. Ma itthonról dolgozom, fekve, pihentetve.

Délutánra egész jó volt, úgyhogy diclofenakkall felpumpálva leszaladtam Kumisszal sétálni, ahol belefutottam a tűző napon kerítésbe kapaszkodó nénibe.

Köszönte, nem kellett neki segíteni, egyszerűen csak túlvásárolta magát és nem bírt hazamenni. Csak egy picit pihenne. De azért ha ráérek és visszamegyek később, lehet, hogy megvár.

Hazahoztam a kutyát. Vittem a néninek egy pohár vizet. Pihent egy kicsit majd elindultunk.

92 éves. Elmondta, mi minden volt rossz ebben az életben. Leginkább Budapest ostroma. De a kajáért sorban állás, a bombázások voltak a legborzalmasabbak. Nem is érti, miért élt ennyi ideig.

Megkérdeztem, hogy azért a 92 évbe nem fért-e bele valami jó is. Megállt, elgondolkodott, és azt mondta, hogy rengeteget utazott. Amerikába nem jutott el, hogy lássa azt a nagy szakadékot (sic!), pedig szerette volna nagyon, de a hetvenes években személyesen látta a piramisokat Egyiptomban. Az valami csoda!

Nincs senkije. A szomszédja fogja eltemetni. Van telefonja, amin fel tudná hívni a szomszédot, ha baj van, de amikor beírja, hogy 0630, mindig valami félremegy, úgyhogy a szomszédot se hívja.

A háza az a régi ház ott, ahol a fehér kocsi áll. Bár annyira nem lehet régi, mert 1931-es, pont mint ő. Az összes többit lebontották a környéken és lakópark épült a helyén. De az övék egy hűvös kis oázis kerttel. Tudom, hol volt régen építőanyag-kereskedés, kik hogy ültették azokat a fákat, amiket az utcában látok. És azt is, hogy a szomszéd utcában van két egymás melletti ház, aminek ha leül a kerítésére pihenni, azonnal kikopognak, hogy menjen onnan. A szemközti házban van egy nagy ugatós kutya. Amikor meghalt a gazdája a kórházban, a kutya egész nap ugatott. Honnan tudta vajon?

A házban egyre több fiatal van, akik átalakítják a lakásokat amerikai konyhássá, ami nem való egy magyar lakásba. És a kert sem érdekli őket, ami odalent van a közös udvaron.

Le akart még ma menni kertészkedni, de lehet, hogy már nem fér bele az idejébe, hiszen még fel kell menni az emeletre. De nyugi, ha megkapaszkodik a korlátba, akkor simán felhúzza magát is és a banyatankot is (direkt lecseréltette a kerekeit nagy kerékre, hogy lehessen vele lépcsőzni). És valóban simán felhúzta magát. (Most attól tekintsünk el, hogy a kocsit én vittem fel később, őt meg a két hóna alatt megtámasztva emeltem fel a lépcsőfokokon.)

Egy dologra kért még meg csak, amit ő nem tud megcsinálni és a legtöbb gondot okozza: ha esetleg elfordítanám a kulcsot a zárban.

A konyhában leült a sámlira. Most ott pihen egy kicsit, hagyjam. A szomszéd majd később biztos átmegy. Meg a ház cicája, aki többnyire nála eszik. Ki is van neki készítve a kaja meg a víz.

Ne pakoljak ki a táskából, mert ő szeretné majd. Fölösleges telszámot hagynom, mert úgysem tud felhívni.

Nagyon hálás, remélem, nem tartott fel semmilyen munkában és be tudom fejezni időben, amit kell. Ja és Teri néninek hívják. És fog figyelni, hogy lát-e még.

Én meg hazajöttem, és úgy érzem, kicsit mintha valami belement volna a szemembe. Majd arra fogom, hogy megy ki a diclofenac.

181 notes · View notes

h3ymyf1sh · 3 months

Text

Tanácsot szeretnék kérni londoni turistáskodáshoz a magyar Tumblr véghetetlen bölcsességére hagyatkozva.

Ha azt mondom, hogy régi, de eddig nem teljesült vágyam eljutni Londonba, akkor az elég erős understatement: a magyaron kívül kizárólag az angolt beszélem értékelhető szinten, a brit fociban, jogban (lévén ugye jogász), politikában, irodalomban, történelemben, popkultúrában, meg persze főképpen populáris zenében évtizedek óta indokolatlan mélységekig vagyok naprakész. Ehhez képest 47 évesen most megyek majd először nemcsak Angliába, de angol nyelvterületre is. A lényeg, hogy nem ott van a baj, hogy ötletem nincs, hogy mit nézzek meg, hanem hogy a túl sok információ miatt nem nagyon tudom, hogy mi az, amit ne hagyjak ki.

Szóval ebből az alaphelyzetből kérdezném, hogy ti mit néznének mindenképpen meg a helyemben, ami belefér egy ötnapos családi városlátogatós turistaútba? Minél szubjektívabb választ adtok, annál jobb, de minden meglátásnak, praktikus tanácsnak örülök.

85 notes · View notes

vagyokolyannaiv · 2 months

Text

Nem az az elítélendő ha egyszer-egyszer berúgsz.

Nem az az elítélendő, hogy rossz döntéseket hozol.

Nem az az elítélendő, hogy megbotlik a nyelved és hülyeséget mondasz.

Nem az az elítélendő, hogy rosszul vagy már hosszú ideje.

Nem az az elítélendő, hogy tettél valamit, amit később megbántál.

Nem az az elítélendő, hogy emberként ember vagy.

Az az elítélendő, amikor valaki hazudik, amikor valaki becsap, amikor játszik az érzéseiddel.

Semmi baj nincs azzal ha hibázol, addig amíg azt nem rossz szándékkal teszed.

Ne aggódj a jelentéktelen dolgokon, amiket egyedül te találsz elítélendőnek magaddal szemben.

Ne a legnagyobb kritikusod, hanem önmagad legnagyobb rajongója légy!

56 notes · View notes

angelofghetto · 4 months

Text

csúszda a pokolba

Vannak híresen alulértékelt szakmák. Ilyen az enyém is. Erre akkor jöttem rá, mikor egyszer közmunkásként amolyan recepciós-adminisztrátori munkát kellett végeznem (felvettem a telefonokat és időpontokat egyeztettem) lényegesen többért, mint a korábbi fizetésem. Aztán egy darabig tanítottam, mert a szakmám mérnökei valójában az oktatásba menekültek, ahol cirka másfélszer annyit lehet keresni, mint a szakmában, de a bosszútörvénynek hála mára ez is befulladt.

A rendszerváltás előtt kezdődött, mikor boldog-boldogtalan GMK-zott, fusizott, boltot és vállalkozást nyitott a tisztességtelen szabadrablás és prompt meggazdagodás szellemében. Emlékszem, ahogy még dicsekedtek is azzal, hogyan lopták el egymástól az ötleteket a festődében. Akkoriban az volt a trendi, hogy mindent fehérben varrtak meg, és utólag olyan pasztell fagyiszínekre festették. Ezt onnan is látni lehetett, ha valahol megpattant a varrás, vagy ki kellett bontani, és a cérna alatt fehér maradt az anyag. Gyakran kismamákkal varrattak, akik hamar rájöttek, hogy minél nagyobb öltésre állítják a varrógépet, annál haladósabb a munka, és a több darabszám több darabbért hoz. Ez volt az egyszer használatos önmegsemmisítő ruhák időszaka. Eközben a hivatásos cégeknél olyan minőségi követelményeknek kellett megfelelni, hogy egyre ráfizetésesebbek lettek. Hogy miért virult a butik-biznisz? Mert divatérzékenyebb volt. Hoztak Bécsből vagy Tarvizióból valami kikukázott rongyot, szétszedték, körberajzolták, és puff, ott a szabásminta, lehet tömeggyártani. Kevesen értették meg, hogy ez ugyanaz a konfekció (csak értelmezhetetlen minőségben), ami a szoci áruházak méretkínálata, csak rosszabb. A baj az volt, hogy a kereskedők, akik megrendelték az áruházak kínálatát, 50-pluszos fejjel döntötték el, hogy mi kell a 30-mínuszos vásárlóközönségnek.

Fair-trade szégyenért nem kell Afrikába vagy Távol-Keletre menni, elég mondjuk Ceglédig, Mátészalkáig, vagy a nyóckerig. De a belvárosban is bőven akadnak rabszolgatartók. Ha büdös nagy nyomort akarnak ábrázolni az amcsi filmekben, mindig varrodákat mutatnak. Mexikói meg puereto-rikói nők görnyednek a varrógépek fölött, és orrvérzésig nyomják a pedált, patkányok szaladgálnak a fal mellett (esetleg maffiózók lövöldöznek). A szabásmintákat gyakran egy kövér, kopasz, szemüveges bácsika szerkeszti ceruzával a füle mögött és vonalzóval a szájában, és jön valami szöszi misszpicsa, aki a "dizájner". Hát ez az általános kép az én imádott és lerombolt szakmámról. Ma már nincs Magyarországon felsőoktatása, igazából nem tudom, mikor szűnt meg. Ez volt az egyik első szakma, amibe hagyták betörni a dilettantizmust és a kártékony kínai nyomulást. Igazából a jelenlegi szakoktatók legalább felét megbuktatnám, nem hogy diákokat engednék a keze közé. A követelményrendszer is pusztul. Mikor én tanultam, az összes ruhaipari gép kinematikai ábráját fejből, táblánál kellett tudni rajzolni, ma fel kell ismerni a tankönyvből úgy, hogy alá van írva. A középsuliban elsőben, ahogy tudtunk egyenesen meg görbén varrni, bedobtak a mélyvízbe, és pl. a nyári iskolai egyenruhánkat már magunk varrtuk... de a mai végzősők 4 év után nem tudják megvarrni a saját ballagó ruhájukat. Sajnos a jó szakik magukkal viszik a szakmát a sírba, és nincs utánpótlás, mert kevés ember olyan fanatikus, hogy szerelemért dolgozik, ha a csekkeket pénzzel kell kifizetni.

Aztán jött a fast-fashion, az előkészítés nélküli tömexar termelés a kereskedői extraprofitért. Mert a hasznot nem a szellemi terméket létrehozó vagy az előállító kapja ám. Érdemes belegondolni, mennyit kap ez a két terület, ha a ruhaboltokban a -70% után is nyereséges (vagy legalábbis nem veszteséges) a kereskedés. Akkor most hol van itt a fair-trade, ahol megalázóan alacsonyak a fizetések, ha egyáltalán be van jelentve a dolgozó?

Pedig milyen gyönyörű ez a szakma! Konstruktív, kreatív, egész napos flow élményt ad... már ha hagyják az embert dolgozni, mert gyakran "nincs rá idő". Csak gyorsan nyomjunk valami akármit, haladjunk, jó lesz az, úgysem fizetik meg a vásárlók. Pedig ez nekem FÁJ. Néha ingyen, munkaidőn túl csempészek be minőséget, mert pofám leszakadna, ha azt kellene kiadnom a kezemből, amit a főnök megkövetel. Az embereknek, de még a cégvezetők többségének sincs fogalma arról, hogy egy tisztességes szakembernek milyen hatalmas tudást kell megszereznie, és hogy adott esetben a teljes tudása kell egy konkrét megrendeléshez. Csak felsorolásképpen, hányféle tárgyat, témát kellett tanultunk: textilruházati anyagismeret, szővés, fonás, kikészítés, szerves és szervetlen kémia, műszaki rajz, általános gépészet, statika, mechanika, elekrtrotechnika, gépelemek, irányítási rendszerek, informatika, ruhaipari gépészet, technológia, munkavédelem, emelt szintű matematika, szabás-szakrajz (szerkesztés, modellezés, szériázás), műhelygyakorlat, gyártásszervezés, üzemgazdaságtan, művészettörténet, viselettörténet, művészeti anatómia, színtan... és párat szerintem ki is felejtettem. És a rendszerváltás utáni főnökeim közül jobb esetben a fele legalább már látott közelről varrógépet. Fogalma sincs, hogy egy korrekt szabásminta mögött mennyi szellemi munka van, nem hajlandó elismerni (sem erkölcsileg, sem anyagilag), hogy ez az alfa és omega, mert ha nem jó egy szabásminta, onnantól a cég csak selejtet tud termelni, viszont a jó szabásminta olyan, hogy a szabász és a varrónő, aki kemény darabbérben dolgozik, nem kell gondolkozzon, variáljon, alakítgasson, csak nyomja a gépet, mert ő azzal keres. A jó előkészítés az alázatról és a csapatmunkáról szól: nem csak odakenek valamit, hanem kiszolgálom a munkámra épülő tevékenységet, a keze alá dolgozok a munkatársamnak, mert abból jön a minőség és a termelékenység. És nem azért hogy a vállukra emeljenek és körbehordozzanak, hanem azért, mert ez a dolgom, a hozzátett részem az egészből.

Bojár Gábor szerint az igényes vevő tartja szinten az igényes munkát a cégeknél. Milyen igaza van. Magyar viszonyok között az a baj, hogy az egész láncolat nem ért hozzá. A szakkifejezéseket felváltotta a konyhanyelv, még valamikor a 80-as évek végén, a gyártót "készítőnek" kezdték nevezni, ez önmagában fényesen jelzi is a minőségi zuhanást (ha csak meghallom ezt a szót, görcsbe rándulok). Szoktam mondani, a hatvanas években a sugardaddy a barátnőjének nercbundát és brilleket vett, későbbi időkben autót, lakást, ma meg saját divatmárkát, amiben cukika "megvalósíthatja önmagát".

Hol tartunk? A készítő nem ért hozzá, mert a vállalkozása indításához csak pénz kell, szakértelmi léc nincs, amit át kellene ugrania, nem hajlandó megfizetni a jó szakembert, mert jóazúgy, és betanított meg önjelöltzseni munkatársakkal rentábilisabb. A kereskedő nem ért hozzá, ő üzletember, azt árulja, ami nagy hasznot hoz, és lehetőleg azt a három méretet forgalmazza, amit akkor is el tud adni, ha piros hó esik. A vevő sem ért hozzá, ráadásul több generáció alatt hozzászokott a tréhez, a tucatáruhoz, a rossz minőséghez, a kaotikus méretezéshez, azt veszi, amit kap, legfeljebb halkan morog. De ami a legnagyobb tragédia, hogy itthon nincs fizetőképes kereslet. Ez annak is rossz, akinek minőségi igényei vannak, és annak is, aki minőségi munkára képes. Méretes vonalon is büdös nagy káosz van. Itt is tobzódnak a dilettánsok, és némelyik indokolatlanul sokat kér, kihasználva, hogy nincs más. Szomorú, de aki össze tud varrni két anyagot egymással, az még nem varrónő, legfeljebb kezelni tudja a gépet. Leginkább a gitározáshoz hasonlíthatnám: Jimi Hendrix vagy Al Di Meola asszem nevezhető jó gitárosnak, a többi önjelölt zseni viszont pontosan tudja, hogy a zeneirodalom 70%-a lekísérhető 3 akkorddal, de attól még nem lesz valaki zenész. És kell még valami a jó munkához a profizmuson kívül: szív.

youtube

#Youtube

81 notes · View notes