#sajnálom hogy nem voltam neked sem jó

[cry-baby-69]

Tudod,én ha igazán szeretek valakit,akkor sosem engedem őt el.Tehet bármit, mondhat bármit, lehet ellenünk az egész világ.Nem tudna semmi olyan történni amiért elengedném a kezét. Igen talán egy kis időre elbizonytalanodnék azokon a rossz napokon amikor össze veszünk valamin.Vagy amikor megbánt úgy, hogy talán észre sem veszi,vagy akár szándékosan...Igen talán mérgemben oda vágnék csúnya,sértő szavakat hozzá.Igen talán hirtelen felindulásomban még szakítanék is....DE soha nem gondolnám komolyan,és soha de soha nem szakítanék véglegesen!

|Talán ha észre vetted volna,hogy én nem komolyan mondtam azokat a dolgokat,és talán ha a szavaim mögé láttál volna akkor talán még mindig velem lennél,és nem engedtél volna el...|

#szakítás #lelki fájdalom #sajnálom hogy nem voltam neked sem jó #magyar tumblr #szerelem #érzelem #szomorú szerelem #fájdalom #saját gondolat #könnyek #elcsesztem #magyar poszt #nagyon fáj #hiányzol

[konnyeknelkul]

Igazából mindig megbánom utólag, amikor elkezdek megnyílni neked. Talán, mert tudom jól, hogy egy cseppet sem érdekel, hogy mi van velem. Sosem kérdezted meg, hogy hogy vagyok, hogy telt a napom, pedig jól tudott volna esni...Én tudom jól, hogy közel sem vagyok tökéletes, tisztában vagyok minden egyes hibámmal, de ugyanúgy a jó tulajdonságaimmal is... Sajnálom Anya... Tényleg sajnálom, hogy nem lehettél büszke rám. Sajnálom, ha csalódást okoztam. Sajnálok mindent! Igen, saját magamat okolom, amiért ilyenné váltam, és itt tartok most ahol, de te sem vagy hibátlan. Valamit ti is nagyon elrontottatok, ezért most nem olyan vagyok, mint mások. Sok mindent nem tanítottatok meg nekem, ezért nagy hátránnyal indulok az életben. Ezidáig próbáltam kitörni ebből, hogy olyan legyek, amilyennek lennem kell, de azt hiszem inkább feladom. Úgy sem leszek soha "normális"... Egy két lábon járó hiba vagyok semmi több... Kicsit rátok is dühös vagyok, amiért hagytátok, hogy ez legyen belőlem, de leginkább magamra lehetek az tudom....és úgy érzem hosszú, nagyon hosszú út áll előttem, ha mindent helyre szeretnék hozni. De most már nem biztos, hogy akarom ezt. Napok óta csak a halálra tudok gondolni. És ha már eljutottam idáig az igen is nagy baj....hihetetlen, hogy csupán egy valaminek kellett megtörténie hozzá. Szóval igen nem javult az állapotom, hanem rosszabbul érzem magam, mint valaha.... Csak Ő tartotta bennem a lelket, a mindenem volt, szinte csak neki éltem, a rabja voltam teljesen. És elveszítettem.... És soha többé nem kapom már vissza.... Vége van...

#saját írás #öngyilkos gondolatok #depresszió #szenvedés #boldogtalanság #elegem van #fáj a lelkem #fájdalom #érzéseim #egyedül #magány #magyar #magyar tumblr #alvászavar #csalódottság #szomorú #stressz

[viragnapsugar]

Mikor a gyermeteg énemre gondolok, valahogy mélyről elém tárul és szörnyű szomorúság ejt rabjául.

S nem azért, mert rosszul bánt volna velem a családom, igaz az se volt számomra sose leány álom.

Hanem az a kép terít le a lábamról, az amikor arra gondolok, hogy milyen kegyetlenül magányos voltam.

Persze, a dac korszak mondhatná belőlem, hogy ez azért van mert haragszom azokra az emberekre, akiket egykoron a barátomnak hittem.

De ez nem egészen így van.

Nem a harag mondatja velem azt, hogy sosem szerettek igazán, ez valahogy egy egész testemet átitató, csalódást keltő érzés

Amikor a gyermeki, mosolygós arcomat látom magam előtt, végtelenül sajnálom, sőt szánom magamat. Szánom magamat...

Szánom őt.

Szánom őt, aki mindig mások kedvében járt, aki az érzelmek rabjává vált.

Azt, aki úgy éhezett a szeretetre, mint sivatag közepén a szomjazó az esőcseppre.

Azt, ki gömbőc szemével könyörgött, hogy szavaiért megbocsátást nyerjen.

Hiszen nem volt szabad neki ám bármit szólni, csupán csak tojás héjon lépdelni.

S ha úgy érezte, hogy a kis apró világa összeomlik, akkor sem volt mellette soha senki.

S tudod, legszívesebben megsimogatnám a kis fejét és azt mondanám, hogy "Itt vagyok én neked!".

ITT VAGYOK! ITT VAGYOK! ITT VAGYOK!

Karomba zárnám jó mélyen, szeretettel teli és úgy ringatnám mind addig, míg fel nem szívódnak a könnyeink.

#magyar #gondolatok #nem tudom #elég #elmúlás #gyerek #nem számít #nem érdekel #nem tudok aludni #nem értem #barátság #nem érzem jól magam #magány #majdnem #majd egyszer #miért fáj ennyire #mit érzel #mindig ez van #mint mindig #miért #elegem van #elmélkedés #elvesztés #félelem #felejtés #nem vagyok normális #nosztalgia #szomorú #szív #utalni

[csacskamacskamocska]

Szóval a ghostolás

Nemrég olvastam egy hosszabb anyagban egy rövidke beszúrást, hogy, aki ghostol az valójában nem szeretne szembenézni a problémával, nem meri, nem képes rá, hogy felvállalja a konfliktushelyzetet vagy kiálljon a saját érzései, gondolatai mellett. Nem akarja magát szararcnak gondolni és tulajdonképpen egyáltalán nem akar foglalkozni az egésszel, ami neki valahogy „nem az igazi”. Tiszteletlen is, persze, udvariatlan, de leszarja, a lényeg, hogy ő most eltűnik a világból, a világodból és legyen minden úgy, mimtha ő soha nem is lett volna, sosem ismertétek egymást. Néha, sok sok idő múlva előkerül, amikor már emúlt belőle a rossz érzés, hogy neki valami feladata lenne veled, és egy szia mizuval rádköszön. Te meg nyilván csak állsz, hogy mi a fasz? Ha nem válaszolsz, te vagy a sértődött, az udvariatlan, ő meg játszhatja az értetlent, hát most meg mi a baj, neki csak épp eszébe jutottál, gondolta megkérdezi, hogy vagy. Te meg elküldöd az anyjába… esetleg. Nagyvonalakban erről szólt a cikk, mint a jelenség magyarázata. Felnőtt ember ilyet nem csinál. Mert feltételezi, hogy aki mellől szó nélkül eltűnnek, az áldozat, az vétlen, az mit sem tudó. Őt sújtja a fájdalom, a veszteség, az értetlenség. Az esetek nagyobb részében ez így is van. A ghostoló éretlen. Felnőtt ember ilyet valóban nem csinál. Szerintem én csináltam már ilyet. Olyan helyzetbe hoztam magam, hogy csináltam ilyet. És igen, fiatal voltam és éretlen meg tapasztalatlan. De szerintem én már a többit is csináltam, amiről mesélni akartam. Nem annyira fiatalon és nem annyira éretlenül, csak néha kurva szarul jönnek ki a dolgok. De talán a legkényelmetlenebb amikor azt ell mondani, hogy ne haragudj, de nincs meg köztünk a „kémia”. Hogyhogy nincs? Akkorát dugtunk mint a ház! Igen, de az nem én voltam, csak a testem… De akkor van kémia! Nekem az kevés. (röviden persze lehetne azt mondani, hogy sosem akartalak, csak már rég basztam, de az akármilyen őszinte, valahogy nem mondja ki az ember. Józanul biztosan nem. Részege meg megint dugni fognak :D)

Szóval, amikor két ember nincs szinkronban egymással. Nem ugyanott tartanak az érzésekben vagy simán nem ugyanúgy éreznek egymás iránt. És az ember tudja. Tudja, bármelyik oldalon is áll. Mondhatok olyat valakinek, hogy nézd, én tudom, hogy szerelmes vagy belém, én nem vagyok beléd, sajnálom, én jobban szeretném, ha nem lennénk kapcsolatban, mert ez fájdalmat fog okozni neked folyamatosan. Szóval búcsúzzunk el, szépen, és kívánom, hogy legyél boldog! Na egy ilyen búcsúra a másik még ezerszer jobban szerelmes lesz, mert micsoda fantasztikus ember az ilyen! Érzékeny, empatikus, őszinte, bátor! És esetleg azt mondja: nem baj, csak maradjunk barátok. Aztán kínlódik szépen, de az ugye az ő dolga. Csakhogy, ha amúgy kedveled az illetőt, akkor folyton érzed, hogy gondolni sem akarsz erre a dologra. mert tudod, hogy nem annyira jó neki. Hiszen neked sem volt jó amikor így volt. Úgyhogy mit csinál ilyen esetben az érzékeny, jólelkű ember? Hátrébblép, nem jelez vissza, nem beszélget, nem reagál, elérhetetlenné válik. Lehet, hogy utálja ezt a szerepet, de azt jobban utálja, hogy a másikat hitegesse. A másik meg mit él meg? Ma még barátok vagyunk, holnap meg semmi. Aztán kapar, teper, hogy fenntartsa a kapcsolatot, a másik meg rohan elfelé, negyogy csapdába csalják. VAGY ott van az a fél, aki szeret, szerelmes. Hát az meg mit csináljon a nyomorult? Alázza meg magát azzal, hogy egy nemszerelmes valakinek elmondja, hogy nézd, én odáig vagyok érted, de te nem, ez nekem nagyon rossz, én most elmegyek és soha többé nem beszéljünk! Soha, mert ha att mondjuk, hogy majd hónapok vagy évek múlva, az is csak reményt ad. Szóval, soha! Hát nem. Inkább letilt, nem elérhető, eltűnik mindenhonnan és megpróbálja magát megerőszakolni, hogy valahogy véget vessen a dolognak. jajjmár, tudom én, hogy sokszor az emberek megbeszélik, hát, jó lett volna, de nem lett, legyünk barátok… khm. bruhaha. VAGY egyszerűen túlgondoltad és a másik csak éli az életét, nem tartozik neked semmivel. Csak annyi történt, hogy nem ugyanazt a forgatókönyvet nézitek. Nem jelentkezik, mert nincs rád ideje, nem vagy fontos, nem vagy érdekes éppen. Nem kenyere az udvariaskodás. Te rajonghatsz, őt ez nem érdekli különösebben. (Na, ő biztosan rád fog kérdezni valamikor, hogy mizujs) VAGY ott van az a változat is, hogy elkezdődik valami. Olyan mintha… aztán olyan mint a semmise… aztán mintha… aztán mintha nem… érzelem, közöny, érdeklődés, elutasítás. Kommunikációs probléma. Van érdeklődés, van egy kialakuló szerelem, de valójába nem értik egymás reakcióit. Mert a szerelemtől a legtöbb ember nagyon fura lesz. Az elején mindenki tök ideges, meg meg akar felelni valami elképzelésnek, hogy mit is akar a másik, és akarja, hogy látszódjon, hogy kell a másik, de ne látszódjon annyira, hogy az dominanciavesztés legyen. Úgyhogy hülye viccek és alig értékelhető udvarlás keveréke lehet, ami megintcsak WTFet teremt. És aki kiszáll ebből az mit mondjon? Hiszen csak azt érzi, hogy ő ezt valahogy nem szeretné. De mit? A saját kényelmetlen érzéseit? Arról a másik mit tehet?

Na, szóval igazán abba gondoltam bele, pár ismerősöm mesélése alapján, hogy amikor valaki váratlanul eltűnik az éltünkből annak többféle oka lehet. Lehet, hogy mi magunk vagyunk a probléma gyökere (náha áldozatok, néha agresszorok vagyunk, sokszor magunk sem tudunk róla), lehet valami kommunikációs probléma, talán el se mondtuk, nem éreztettük, hogy ő fontos, nem sikerült érteni egymást, és persze lehet a másik menekülése. Sokszor biztos szar alak, aki a könnyebb utat választja, néha meg szegény ott görcsöl, aztán csak mennek a napok és végül nem tud már kijönni belőle, már csak az marad, hogy nem jelentkezik, mert napok vagy hetek után amikor végre rendbejött magával, már mit mondjon? Felnőni ilyen szar dolgokon keresztül lehet. Sajnos. :( Empátia, felelősségvállalás, és fejhajtás ennek a Sors nevű valaminek. Mielőtt bárki is félreértené amit írtam: Nem a te hibád, ha a másik eltűnik! Nem érdemelted meg, hogy fájdalmat okozzanak neked! Csak el akartam mesélni, hogy erre sincs egyetlen sablon, egyetlen egzakt magyarázat.

#ghosting #kapcsolat #felelősség #őszinteség #kommunikáció #09-01

[a-banat-istene]

Fáj…

Fáj a szívem, mert már nem értünk dobog. Fáj a tudat, hogy már nem veled kezdődnek a napjaim, és nem veled végződnek. Elalvás előtt még mindig TE vagy az utolsó gondolatom.

Tudod, nekem tényleg őszinte szerelmem voltál. Nem tudom mi fogott meg benned annyira, vagy miért szerettelek meg. Talán azért nem tudom mert mindenedbe. Abba az emberbe, aki TE vagy.

Semmit nem csinálnék másképp, ha vissza mehetnék az időben, újra végig csinálnám.

Sajnálom hogy nem voltam elég Neked. Sajnálom, hogy nem tudtam megadni neked azt, amire vágytál.

Remélem egyszer belátod, hogy Én mindent megtettem..

Én megpróbáltam.. Megpróbáltam melletted lenni mindenben, hiába nem akartad.

Teljesen megnyíltam neked, félve, de oda adtam a szívemet, hiába valahol mélyen tudtam, hogy úgy is össze fogod törni.

Így is lett.

De nem haragszom.

Nem haragszom, mert ennek így kellett lennie..

Talán nem jó időben kerültünk egymás életébe. Vagy Te, vagy Én nem álltunk készen, az is lehet hogy egyikünk sem.

Tudod, az volt a legszebb pillanat amikor a születésnapom estéjén én nem akartam hinni Neked, te pedig mélyen a szemembe nézne azt mondtad teljesen komolyan gondolod ezt az egészet, és én már a Tiéd vagyok!

Mosolyogva emlékszek vissza minden együtt töltött pillanatunkra! Olyan igazinak tűnt. Talán az is volt, csak valami megváltozott.

Tisztában vagyok azzal, hogy én is sokmindenben hibás vagyok. Egy kapcsolatban mind a 2 fél hibás, olyan nincs hogy csak az egyikünk.

Elrontottuk.

Mind a ketten.

Utolsó levelem írom hozzád, aztán végleg elengedlek.

Te voltál a MINDENEM!

Megszerettelek, és amíg csak élek a szívem egy kis csücskében őrizlek majd Téged!

Te voltál a legnagyobb tanulság az életemben.

Általad megtanultam, hogy semmi nem az, aminek látszik, és amiért éltünk, egy szempillantás alatt megszűnhet.

Hiányzol!

Hiányzik minden, ami MI voltunk!

Nehéz megszokni, hogy már csak elmegyünk egymás mellett, mintha ez az egész köztünk meg sem történt volna!

Mára már tudom, hogy ennek az egésznek így kellett lennie! Nem véletlenül kerültünk egymás életébe, a Sorsnak tervei voltak velünk. Talán még nem tudjuk miért, de idővel majd kiderül!

Egyszer azt mondtad:„ha egyikünk megfurcsul, majd alszik a kanapén, aztán megbeszéljük és minden rendben lesz!”

Hát nem így lett. Nem tudom miért, de te nem akartad megbeszélni.

Köszönök Neked mindent!

A sok törődést, szeretetet amit Tőled kaptam! A szemed nem hazudik szivem!

Talán te hazudsz magadnak!

Nem tudom, talán most egy kis magányra vágysz!

Szeretném ha tudnád, hogy én vártam Rád!

De már nem szeretnék!

A szívem most útnak ereszt téged, de emléked örökké velem marad!

Vigyázz magadra!

[ashatteredgirlsblog]

Senki sem tökéletes,mindenkinek vannak hibái.Nekem is voltak.Nagyon sajnálom,hogy túlságosan hisztis vagyok és,hogy minden kisebb-nagyobb dolgon ki akadtam,de te elveszítették egy olyan lányt,aki csak a te érdekeidet nézte..Azt szerette volna a legjobban,hogy neked a legjobb legyen.Akit soha nem érdekelt,hogy hányszor és milyen módon löksz el magadtól,mert mindig megbocsátott.Viszont 2-3 hónap könyörgés és érted való küzdelem után belefáradtam..Belefáradtam abba,hogy minden egyes faszságodat elnéztem és,hogy akárhányszor visszajöttél..visszaengedtelek,mert minden alkalommal reménykedtem abban,hogy most jobb lesz és sikerülhet…Én voltam az a lány számodra,aki elküldte az összes fiút a francba,és letiltotta őket random,mert nem akarta,hogy rosszul essen ,vagy éppen csak túl gondold a dolgokat..Én voltam az,aki tudta,hogy nem állsz készen egy kapcsolatra és vártam rád..Harcoltam azért,hogy belőlünk ne csak te meg én legyen,hanem MI..reménykedtem abban,hogy majd mellettem változik a véleményed erről és,hogy majd együtt megtudjuk oldani a dolgokat…aki fent maradt hajnalokig,meg még annál is tovább,hogy legalább hallhassa a hangod,aki összeveszett a barátaival miattad,mert nem akarták elfogadni,hogy folyamat visszaengedlek,mert tudták,hogy mi lesz a vége,aki éjszakákat sírt át miattad,akinek nem volt étvágya meg jó kedve,ha nem voltál az élete része…akinek ilyen dolgokat váltott ki a hiányod..akinek nem volt semmilyen elvárása feléd csak,hogy őszintén szeresd és bízz benne.Viszont én teljes szívemből szeretlek és szerettelek..Nélküled nem a legjobb,de hiszen ezt te is tudod!Azt gondolom,hogy én mindent megtettem és ennyi harc és könyörgés után is remélem,hogy vissza találunk egymáshoz..De akárhogy is történtek a dolgok,ha szükséged lenne rám ,én itt vagyok és támogatlak mindenben!Nagyon szeretlek,és hálás vagyok nagyon,hogy az életem része lettél.Borzasztóan sajnálom azt,hogy elveszítettük egymást,de én tényleg reménykedem abban,hogy a mi történetünk itt még nem ért véget…!

Szeretlek kicsi!

#szerelmi történet #szerelmi bánat #szerelmi csalódás #szerelem #szeretlek #hianyzol

[barcsakveledlehetnek]

rengeteg minden tudnék írni. rólad, rólam, rólunk. ez alatt az 1 év alatt voltam már miattad a padlón összetörve és voltam a felhőtleg boldogságban is. ez az év egy tapasztalattal teli érzelmi hullvasút volt. kérdéses, hogy mennyire normális ez, mivel sosem találkoztunk mégis úgy érzem a poklot is megjártam miattad. ennyi idő alatt ennyi fájdalmat még sosem nyeltem le. igazából egészvégig csak tűrtem és tűrtem na meg persze vártam, hogy idővel visszatér az az ember akibe szerelmes lettem, testikapcsolat nélkül az interneten.

jó volt, hogy mindennap volt egy ember akinek mesélhettem, aki nekem mesélt. aki reggel amint fel kel ír és érdeklődik, aki becenevet ad. majd ezek szépen lassan eltűntek, ahogy te is. annyiszor vágytam arra, hogy újból a régi leszel, de aztán szépen lassan rájöttem, hogy te most is önmagad vagy, csak eddig tudtad leplezni a valódi személyiséged. tudod egy embernek nem feltétlen kell szeretnie a másikat ahhoz, hogy törődjön az érzéseivel, elég ha az alapvető emberi ösztön benne van, hogy lehet nem kéne ezt csinálnom mert lehet fájdalmat okozok neki. te telibe szartad ezt a gondolatot és annyiszor gázoltál át rajtam ahányszor csak lehetett, én pedig hónapokon keresztül csak vártam, és néha belefáradtam ezért ignoráltalak ami téged kicsit sem zavart. de engem is el lehet veszíteni, hiába hiszed, hogy nem, igen is el lehet, sőt, már elveszítettél minden bizonnyal örökre. mert nem érdemeltem meg, hogy így bántál velem. sajnálom, hogy annyi csalódás után azt hitted, hogy ha másokon ezt levezeted segít. kitudja hány lánynak okoztál már mérhetetlen mennyiségű fájdalmat a te hülyeséged miatt.

hiányozni fogsz. de persze a rendes, jófej éned aki Életnek becézett, aki simán összehozott volna egy találkozót is, hiába lett volna macerás. akit tényleg érdekelt, hogy mi van velem és nem csak azért írt mert unatkozott. ezt a részed már sosem kapom vissza mert elveszett. pedig nagyon sokáig kapadoztam utánna és próbáltam visszahozni. nem akarom azt mondani, hogy ismerlek, mert ez nem így van, de örülök, hogy kicsit belemutattál a magánéletedbe és volt szerencsém újra szerelmesnek érezni magam.

mostanra rettegek a gondolatától is, hogy ismerkedjek vagy, hogy szerelmes legyek. ennyire elvetted tőle a kedvem, mert te azt a részét is megmutattad ami fáj. sosem fogom neked megbocsájtani az álmatlan éjszakákat amiket azzal töltöttem, hogy folyamat kattogtam miattad.

sajnálom, hogy ennyire terhedre volt, hogy valaki szeretett téged. úgy látszik rohadtul nem érdemled meg, legalább is az én szeretetem biztos nem. tudtam volna várni rád, ó de még mennyit. de így ahogy szépen afelé haladok, hogy végleg kitöröljelek rájöttem, hogy nekünk sosem lett volna egymásra időnk, sose tudtunk volna együtt lenni. lehet a sors akarta így, hogy még véletlen se legyen lehetőségünk együtt lenni.

félsz szeretni, ezt ne másokon töltsd le mert nem fog melletted maradni senki és elüldözöd az embereket, pont ahogy engem is.

nem fogom megbánni, hogy megismertelek és ha tehetném újra csinálnám hiába tudnám, hogy ez a vége. anya látta a szememben a szerelmet amikor elkezdtünk beszélni. ma már azt latja, hogy kezd kialudni a láng teljesen.

talán ez így van jól. jobb, hogy nem jött össze az ölelés amit beszéltünk,mert akkor sokkal jobban fájna az egész. de már nem érzek semmit. ez szimpla közöny. ami kicsit ijesztő. mert nem tudom mi vár rám ezután.

ha véletlen hiányoznék akkor remélem rájössz, hogy kettőnk közül ki hibájaból nem vagyok már az életed része.

köszönöm ezt az 1 évet. tartalmas volt. de itt a vége. semmi keresnivalónk egymás életében.

21.07.17.-22.07.17.

💔

D

#szeretlek #hiányzol #csak barátok #viszonzatlan szerelem #várok rád #szerelem #önbántalmazás #vágás #reménykeltés #heg

[nemasegelykialtas]

Ez nem egy búcsú üzenet, inkább vallomás:

Nem tudom nézel-e még, látod-e ezt, de keress meg kérlek, ha egy kicsit is hiányzom vagy bármi esélyt látsz ránk, ha néha még eszedbe jutok, ha szeretsz még, ha szoktál rám gondolni, ha akartál már, de nem tetted, akármi miatt. Csak kérlek, valahogy keress. Túl sok ez nekem. Túl sok idő telt már el nélküled. Nem bírom. Úgy érzem, hogy nagyon sokat változtam, most már jó társad tudnék lenni, önmagamat tudnám adni. Közben mégis, mióta nem vagy mellettem hiába haladok ezen az úton, valami húz le a mélybe. Napról napra egyre rosszabb. Egyre intenzívebb a hiányod, egyre jobban érzem mennyire szeretlek, mennyire fontos vagy nekem és mennyire fáj ez az egész, hogy nem lehetek melletted, nem tudok semmit rólad, nem tudom elmesélni neked a minden napjaim. Nem, nem vagyok jól. Egyre rosszabbul vagyok. Már nem tudok őszintén nevetni, de még az erőltetett mosolyt is bárki felismeri az arcomon. Tudom, hogy te most boldog vagy és lehet nincs is szükséged már rám, lehet nem is hiányzom, akkor biztos keresnél néha-néha, hogy mi van velem. Tudom, hogy szörnyű ember, barát, társ, szerető voltam, tudom mennyi traumát okoztam neked, úgy kijavítanám az összes hibámat, annyira be akarom bizonyítani, hogy az az ember eltűnt és már miattad új ember lettem, annyira meg akarom mutatni, hogy tudnál végre boldog is lenni mellettem, mindent megtennék érted, bármiről legyen is szó, de nem hagyod és mivel megígértem valamit, ezért be akarom tartani. Zuhanok egyre lejjebb a mélybe, egyre sötétebb van körülöttem, megyek vissza oda új emberként, ahonnan te húztál ki anno és csak te lebegsz a szemem előtt állandóan végig zuhanás közben. Ez egy mélyrepülés és nem tudom, hogy túlélem-e majd a végén, azt sem tudom lesz-e vége. Annyit tudok biztosra, hogy nélküled nem látom értelmét, hogy egyáltalán kitartsak az új énemmel. Sajnálom. Mindent sajnálok, ha tudnád mennyire. Ez nem csak pillanatnyi érzés, ez egy nem múló állapot, ahogy egyre jobban kínoz a hiányod és a szerelmem irántad, amit nem tudok megmutatni neked. Minden pillanattal egyre csak rosszabb. Úgy érzem kezd eltűnni a lelkem, felemésztődik, a szívem nálad hagytam és esély sincs rá, hogy valaha elkerüljön tőled, de jó helyen is van nálad. Romokban vagyok, a saját falam alá kerültem, miközben érted leromboltam az összeset és nem tudok kikászálódni alóla. Fulladozok a kimondatlan szavakban, tettekben, az elrontott hülyeségeimben, a makacsságomban, minden rosszban, amiket csak tettem veled. Semmi mást nem akarok, csak téged, megmutatni ki lettem, szeretni, ölelni, beszélni. Veled akarok elmúlni hosszú évek után, nélküled lehet csak óráim vannak vissza. Vajon keresni fogsz? Vajon szeretsz még annyira, hogy eszedbe jusson, hogy velem legyél? Vagy nem éri meg tovább várnom? Lehet lépnem kéne, de nem a feledés ösvényére, az úgyse sikerülne, sokkal nagyobb a szerelmem irántad, mint az Univerzum valaha lesz is. De ha elmegyek, remélem nem felejted el az utolsó kérésem, a fekete rózsát elsőként kiengedni kezeid közül a gödörbe. Nem tudom meddig bírom nélküled, kezdek eltűnni, pedig itt vagyok, újulok és változok folyamatosan, de a hiányérzet, az űr, amit csak te tudnál betölteni, lassan elnyel és nem fogom látni a fényt a sötétből. Belefáradtam már a folyamatos harcba egyedül, ez az eddigi legnagyobb csatám és úgy érzem vesztésre állok, mert nincs mellettem, akit szeretek. Nem köt le semmi, nem fog meg semmi, nem tudok figyelni semmire, nem vonja el a figyelmem semmi, egyfolytában csak te jársz a fejemben és nem tudok mit tenni ellene. Felidézem minden hibám magamban, minden tettem, amiket nem kellett volna megtennem, minden rossz tulajdonságom, minden rosszat, amiket valaha mondtam neked, hogy mindenen változtatni tudjak.

Megismertem magamat, letéptem a maszkokat magamról, tudom ki vagyok és mit akarok már, nem mások elvárásai szerint akarok már élni. A legnagyobb vágyam azonban továbbra is te vagy és egyre erősebb ez a vágy. Közben benned pedig lehet ez egyre jobban múlik el, mert a maszkok miatt félreismertél és már nem hiszel nekem. De ezt meg is értem, én is félreismertem magam éveken keresztül. Viszont minden szavam őszinte volt, sose hazudtam neked, egyszer sem. Tudom, hogy elrontottam, úgy nagyjából mindent. Elképzelni nem tudja senki mennyire hiányzol, mennyire akarlak, mennyire akarok veled beszélni, mennyire akarlak látni, mennyire szeretlek. Egy kicsit minden nap meghalok. Az utolsó döfést pedig én fogom adni saját magamnak. Elvégre hogy tudnék kétszer meghalni? Mindent tudsz már rólam, mindent elmondtam, tényleg nincs már olyan, amiről ne tudnál. Te ismersz a legjobban a világon. Jobban ismersz, mint én saját magamat sokszor. Mindenemet neked adtam, minden gondolatomat, bánatomat, örömömet, a szívemet, lelkemet, mindent, ami bántott, a bizalmamat, a lojalitásomat, az őszinteségemet, teljesen odaadtam magam neked. Néha csak vagyok a síri csendben, gondolkodok és olykor hallom már a hívó szavakat. Talán lassan mennem kéne. Lehet nem nekem való ez a világ, nem ide való vagyok. Folyamatosan elrontok mindent, máshoz nem is értek igazából, bántok másokat és bántom magamat is. Hiába változtam meg, másokat már nem is, magamat egyre jobban bántom, mert ezt tettem veled. Tudom, hogy csakis az én hibám, senki másé. Tömegben is úgy érzem magam, mint egy lakatlan szigeten. Nélküled nincs tovább számomra. Egyre erősödnek a hangok, a nevemen szólítanak és mondják, hogy lassan ideje mennem, már nem ment meg senki. Várom, hogy te megments, de tudom, hogy nem érdemelném meg és ezt fent is tudják. Talán már nem is akarsz tőlem semmit, nem hogy megmenteni. Akármilyen úton megyek, nélküled csak egy véget látok, amit a fülembe suttognak, talán tudnak valamit, amire én 22 éve próbálok rájönni. Azt hiszem te voltál a nagy lehetőségem a boldogságra, az életre, de ezt is elrontottam és túl későn ébredtem rá. Sajnálom. Lassan követem a hangokat, azt hiszem tényleg ideje lesz elindulnom, jobb lesz mindenkinek.

Örökké szeretni foglak Sz.💔

[crazy-devil-queen]

Egy aljas geci lettem és ezt neked köszönhetem...

Mától nem kell, hogy hozzám bármi közöd legyen !

A napot átkozom, amikor veled szóba álltam...

Megvetést kaptam pedig ölelésre és csókra vágytam !

Az egész kapcsolatunk hazugságra épült...

De szarok rád, mert megvagyok a jelenléted nélkül !

''Bevallom hiányzol, de felejtek ha akarod...

Le rendezzük a számlát azt az életemből takarodj !''

Többé egyetlen gondolatom sem szól rólad...

Elérted amit szerettél volna most boldog vagy ?!

A sok szeretlek szó veled együtt köddé vált...

Gyűlölj tiszta szívedből, nyugodtan köpjél rám !

Számtalan kudarc után talpra álltam...

Azt mondtad rohadjak meg mikor bocsánatra vártam !

Minden nekem címzett sorodra ez válasz levél...

Nincs szükségem arra, hogy te nekem lelki támasz legyél !

A szerelmünknél számodra minden más többet ért...

Most megfizetsz a miattad hullott keserű könnyekért !

Te voltál gerinctelen vagy én voltam túl gyenge ?

Röhögtél rajtam amíg emésztett a múlt engem !

Rá kellett jönnöm ez egy egyirányú kapcsolat...

Csak a közömbösség takarta az álomszép arcodat !

''Túl szép volt, hogy igaz legyen''

Most más karjai nyújtanak vígaszt nekem !

A közös emlékeink a legforróbb tűzben égnek...

Sikerült tönkre tenned, légy magadra büszke tényleg !

''Mi ketten együtt'' folyton ezt az álmot hajtom...

Jobb lesz ha mindörökké tőled magam távol tartom !

Kezdetben minden olyan nagyon jó...

Őszintén éreztem, hogy nincs mégegy hozzád hasonló !

De már nem így érzem, ilyet bárhol találok...

Ez ''intézetlen számla 3'' küldi az ex barátod.

Amit adni tudtam nem volt elég, több kellett...

Remélem majd kihasználnak mindenféle jött-mentek !

Egyszer úgyis rá fogsz jönni, hogy mit vesztettél...

És meg is fogod érdemelni azt bazdmeg, hogy szenvedjél !

Azok után miket nekem mondtál...

Azt is letagadom majd, hogy valaha is velem voltál !

A zene örök marad, ez most csak a tiéd...

Legalább érdemes lesz felkelned valamiért !

Küzdeni valakiért... már régen nem érdemes...

Én már eleget harcoltam, hogy az enyém lehess !

Mostmár tudom, hogy mindez hiába...

Ne keress soha többet kérlek, takarodj a picsába !

Na szevassz kisszívem, a számod is ki töröltem...

Mi nem ismerjük egymást, ehhez tartsd magad a jövőben.

Sajnálom, hogy köztünk a dolgok nem működtek...

Arcodról lefolytak az átlátszó mű könnyek !

Próbáltam bemesélni magamnak, hogy nincs vége...

De búcsúzom most örökre, a számla el van intézve..❤️‍🔥

[helen-price]

Tényleg sajnálom hogy meggondolatlan voltam. Tudod, én sem tudom miért zaklattalak folyton ilyen kérdésekkel. De valószínűleg leginkább azért is mert bár azt mutatom hogy mennyire tisztában vagyok az értékeimmel és a kinézetemmel meg úgy mindennel , mégsem teljesen így van. Sokszor nehezen hiszem el hogy szeretne úgy tényleg bárki is. A családomon kívül nem volt még olyan ember akinek a szeretetében velem szemben ne kételkedtem volna, de néha az övékben is. Rajtad keresztül akartam táplálni a hiúságom és nárcizmusom. Megtalálni a választ a kérdésre. Nem arra hogy mit érzel irántam. Hanem arra a kérdésre hogy miért maradtam melletted. Miért vagy ilyen fontos nekem. Azt hiszem azért mert különlegesnek érezhetem magamat veled. Különlegesek voltak a percek és másodperc töredékek. A mosolyod, nevetésed , mindened. Különösen érzem magam veled néha, és igen, egyrészt magam miatt akarlak/akartalak magam mellett tudni még nagyon sokáig. Nem volt annyi időnk hogy teljesen megismerj , nekem pedig nem volt elég időm a viselkedésedet tanulmányozni, csak a beszédedet, a gondolataidat. Szerettem volna hogy mindkettőnknek jó legyen valahogy. Az elején, még három éve azt éreztem hogy ez egy csodálatos kapcsolat kezdete lehet, de talán kicsit többet is. Azért mert figyeltél rám és én ehhez annyira nem voltam hozzászokva hogy figyelnek rám. Én mindig csak a háttérbe húzódó szürke leány voltam, aki egyedül játszik a focipályán. De jöttél te és megnyiltál , és meg tudtam nyílni neked egyből. Feltétel nélkül bíztam benned az első beszélgetésünktől kezdve. Szükségem lenne arra a hallgatóságra akit én jelentettem neked, de én nem tudok úgy megnyílni másnak sajnos. Ez köztünk oda vissza alapon sosem működne, mert fontosabb vagy nekem magamnál. Kivéve ezt az időt míg lent voltál. Akkor tényleg önző voltam. És tényleg sajnálom, de egyszerűen nem bírtam ki hogy ne találkozzunk. Nem tudtam megbékélni a tudattal hogy fél órányira vagy tőlem és nem ölelhetlek meg újra. Sajnálom az évek során okozott fájdalmakat. Nem búcsúzkodom, de igyekszem nem felkeresni téged ha így szeretnéd. Csak tudd kérlek, hogy ha meggondolnád magad, 40 év múlva is ugyan úgy vissza várlak mint ma vagy holnap.

[asicluxx]

Ajándékot hozol. Ezt már akkor megrendelted, amikor jól voltunk. Nem kértem. Mindent hoztál nekem, amit csak említettem. Odaadod. Közömbös és erős vagy. Azonnal indulni készülsz. Sietsz valahová? Vár Téged valaki? Vagy csak félsz maradni?

Kéred, hogy bontsam ki. Feszült vagy, nem akarsz kiesni a szerepből. Belül meghaltál. Nekem köszönheted. Csak figyelsz és vársz. Elnyomod a szemed csillogását. Nem örülök. Tetszik az ajándék, vágytam rá, de sajnos nem így. Most megölelnélek, de nem akarom megtörni a ridegséget köztünk. Megköszönni sem tudom. Menni akartál. Menj. Ez már túl kellemetlen.

De mégis maradsz, megnyugszol, beszélsz. Kedves és érdeklődő vagy. Én nem. Én nem akartam megtörni a tervedet, ahogy érkeztél. Segíteni szeretnék. De te kérdezel, és mondod a régi gondolataid. Te látod azt, amikor jól vagyunk. Te újra át akarod élni. Azt, amikor mi ketten egyek vagyunk. Próbálod feleleveníteni az én emlékeimet is. Te szeretsz engem. Nagyon. Tudom. Én is. Kérsz, ígérsz, segítesz. Sajnálom. Elutasítalak. Többször. Ridegen. Unottan.

Utálod. Dühös leszel. Végtelenül. Fenyegetőzöl. Nem igaz, hisz azt mondod, ez nem fenyegetés. Ez megfélemlítés. Mondhatod, hallgatlak. Folytatod. Egyre durvábban. Bántasz minden mondatoddal, de Te ezt imádod. Tudom abból, ahogy fogalmazol. Hedonistán játszol a szavakkal, hogy minél mélyebben üssenek meg. A kezedet már nem emeled fel. Ezt 10 éve tetted volna. Most már a lelkemig nyúlóan bántasz verbálisan. Még csak úgy. Azért, hogy megutáljalak, és hogy Te megutálj engem. Közben remeg a kezed. Ökölbe szorítanád, de nem teszed. Forrongsz. Látom a szemedben a gyűlöletet. Elszomorítasz. 2 perccel ezelőtt kiskutyaként könyörögtél. Ez hol van? Őt is bántottad? Most pedig én jövök.

Hopp, ott egy kés az asztalon. Felemeled. Élével szorítod a tenyeredbe. A nyakadhoz és a csuklódhoz tartod. Megragadod a kezem, hogy tartsam én. Elvenném, de nem engeded. Azt mondod, hogy tegyem meg. Sírni tudnék. Nem sírhatok. Te ezt élvezed? Sosem láttam ilyet. Én nem vagyok erős. Meg is törsz ezzel. Összezuhanok. Félek tőled.

A félelem felizgat. Mondod tovább a rossz kívánságaidat. Méreggel van telítve a hangod. Lekurváztál már elégszer. Mindennek elhordtál. Csak sorolod, hogy mi fog következni. Nem véletlen tartok itt szerinted. A legrosszabb szenvedést kívánod nekem. Nem fenyegetés, hiszen ezek meg fognak történni. Gondoskodsz róla, hogy nekem rossz legyen. Közvetetten. Ez nem is jóslat, ez a jövő. Hiszen ez a karma, és én rosszat tettem veled. Pedig sosem akartam. Csak jót akartam. Barátod lenni. Bizalmasod lenni. Hittem benned. Lehet, hogy rosszkor. Naív voltam, Te pedig rózsaszín. Jóra vágytam, Téged kaptalak. Jónak éreztelek. Tisztának. Elcsábultam. Bebújtál egy kicsit a lelkembe. Nincs is lelkem. Te kreáltad azt a saját menedékednek. Nem zavart. Élhetsz itt. Én nem ismerem ezt a helyet. Nekem nem otthonos. De Neked az lehet. Kár, hogy Te már ezt nem hiszed el nekem. Üresek a szavaim. Üres a lelkem már. Tátong. Kiléptél belőle.

Elviharzol. Egy utolsót még belerúgsz mindenbe. A kapunak hajtasz az autóddal. Abban bíztál, hogy még ott vagyok? Nem vagyok. Sírok a kapu mögött. Félek.

Egyszerűen félek. Ezek után én nem várlak már. Beleégett ez a kép a fejembe. Az összes szó. A dühöd. A viselkedésed. Maga alá temetve a jó dolgokat. Hogy várnálak így...

[pitypangosgitar]

Fogalmam sincs mit kéne mondjak vagy tegyek. Vagy mit nem. Vagy reméljem hogy ha nem baszom el mégjobban akkor visszajössz. Vagy már úgyis kurvára mindegy és nyugodtan tönkretehetem az életem? Még mindig te tartod bennem a lelket. Pedig pont te törted darabokra. Vagyis nem. Az én voltam. Te csak szembesítettél vele. Mindent elkövetnék annak érdekében hogy ne fájjon. Bárcsak én is ki tudnám kapcsolni az érzéseket ahogy te. Irigylem az árnydémonodat. Rengeteg rossz dolog kellett hogy a részeddé váljon. Sajnálom hogy van egy árnydémonod. De néha azt akarom hogy nekem is legyen. És megakadályozza hogy fájjon. Hogy ennyire borzasztóan fájjon hogy én tettem tönkre a saját életemet. Azt a semmihez sem fogható lelki kapcsolatot ami kettőnk közt volt. Még mindig van. Csak már nem ugyan az. És én fasz nem tudtam eléggé értékelni azt a boldogságot amit megkaptam tőled. Pedig a kezembe adtad a világot. Rengeteg mindent köszönhetek neked. Sokmindent megtanítottál nekem önmagamról és még többet a világról. Köszönettel tartozom hogy része voltál az életemnek. Sajnálom hogy elkúrtam. Mindennél jobban sajnálom hogy nem lehettem az akivé válni szerettem volna melletted, veled. Ez egyedül az én hibám, és remélem tanultam belőle annyit hogy tudjam értékelni ami igazán fontos. Bár most azt érzem ezzel semmi nem maradt ami fontos lenne és elvesztettem az egyetlen dolgot amiért érdemes volt élnem és fejlődnöm. És hogy soha nem találok hozzád foghatót és ezentúl senki nem lesz elég jó, senki nem lesz aki elérné a te szinted. És hogy senkivel nem fogom azt érezni mint veled, még csak meg sem fogja tudni közelíteni senki. Ez volt életem legszebb és legboldogabb 20 hónapja. Most azt érzem elveszítettem mindent ami fényt adott és csak a sötét üresség maradt bennem.

[tevagyanapsugaram]

136 nap

Eszembejutsz még, de már felfogtam annyira, hogy belássam, igazad van. Túl sok mindent rontottunk el. Pláne én. Túl nagy fájdalommal járna megjavítani még akkor is, ha egyáltalán akarnánk. De már nem akarjuk. Nem is szabad, és nem is lenne helyes.

Elástuk, mélyre.

Hogy miért írom ezeket akkor?

Leginkább már csak magamnak, hiszen nem gondolnám, hogy bármilyen szinten foglalkoztatna még téged a múlt, hogy a sok rossz után is olvasd ezeket... Sosem szerettél nosztalgiázni.

Leginkább azért írom, hogy emlékeztessem magam a hibákra, amiket elkövettem ellened, és amiket soha nem akarok megtenni bárki mással. Hogy emlékezzek egy barátra, egy társra, egy szerelemre, aki hosszú éveken át minden napomba csempészett egy kicsit magából, ami által én is több lettem... Mert az életem legmeghatározóbb emberi kapcsolata voltál...

És rengeteg téren megváltoztattál az együtt töltött idő alatt, és a hiányoddal is, amiért iszonyat hálás vagyok... Mert azt érzem, hogy épített... Mindenképpen több lettem általa.

Sajnos sokkal többet érdemeltél volna, mint amit az elején kaptál. Utána pedig már nem voltam képes lemosni magamról azt a sok szennyet, hogy meglásd, ki van alatta. Vagyis inkább ki lett... De ez nem a te hibád. Nem hibáztatlak, már nem.

A legfontosabb ember voltál az életemben. Ha nem is tőlem már, de azt szeretném, hogy megkapj mindent amire vágysz...

Őszintén, már csak abban bízok, hogy boldog vagy, hogy sokat mosolyogsz és a lehető legteljesebb életet éled. Hogy sikerült a jogsid, hogy lassan összegyűlik a pénzed a kis piros autódra, amire büszke lehetsz, mert te dolgoztál meg érte. Hogy egyszer találsz valakit, aki mellett le tudod élni azt az életet, amire vágysz. Amit én elrontottam, bármennyire is próbáltam minden erőmmel jól csinálni az utolsó egy évet...

Túl sok a seb amit okoztam benned...

Néha azt érzem, hogy úgy rád írnék, csak hogy tudjam, hogy jól vagy. Aztán persze mindig rájövök, hogy nem lenne helyes, és valószínűleg te sem akarod, hisz ezért is tiltottál le. Nem tudunk barátok lenni, ezt tudjuk. Nekem egy picit mégis az maradtál.

Vagyis inkább az emléked... Nehéz ezt megmagyarázni, biztosan hülyének tartanál miatta... Főleg az után ahogy elváltunk...

Sajnálom, hogy annyit bántottalak a legvégén. Tudom, hogy szerettél... És basszus, én is rajongtam érted, jobban mint addig bárkiért... De sajnos túlzottan birtokolni akartalak, túlzottan akartam, hogy valahogy képes legyek meggyőzni...

Túlzottan, hogy normálisan tudjak viselkedni veled egy ilyen fájó szakítás után. Nem vagyok nárcisztikus, se pszichopata, vagy bármi ilyesmi, mert tutira ezt gondoltad egy időben. Gondolom sokan mondogatták neked...

Egyszerűen csak ennyire fájt annak a jövőképnek, azoknak az álmainknak az elvesztése, amiért basszus, bármit megadtam volna akkoriban, hogy teljesüljön... Teljes mértékben kifordított ez az egész...

Bárcsak képes lettem volna megmutatni, hogy mennyire... Bárcsak tudtad volna, hogy mennyire, de mennyire fontos voltál, és mennyivel többet jelentettél, mint amit te valaha gondoltál, hogy fogsz nekem... Mint bárki, akire valaha féltékeny voltál...

Sokszor csak nevettem a féltékenykedéseden, mert én tudtam ezeket... Hogy akkor ott senki nem rúghatott volna labdába melletted már, annyira szerettelek... Utólag már látom, hogy te valószínűleg nem érezted ezt, ezért is esett rosszul, amiért elbagatelizáltam sok mindent...

Bár... Ezek már mind nem számítanak. Új életünk van... És szerintem mindketten szeretnénk végre jól csinálni, és tanulni a múlt hibáiból.

És én is... Igyekszem fejlődni, tanulni még abból a leckéből is, amit az elvesztéseddel kaptam. Igyekszem jó ember lenni, akinek soha többé semmiért nem kell magyarázkodnia... Megtalálni önmagam újra napról napra egyre jobban, erősnek, kitartónak lenni, és legfőképpen tudatosnak... Nem akarom, hogy többé bárkinek olyan fájdalmakat okozzak, mint neked.

Nagyon figyelek ezekre nap mint nap, és őszintén hiszem, hogy eddig jól csinálom... Vagyis eddig pozitívnak érzem a visszacsatolásokat, és az én lelkiismeretem is tiszta, és jól érzem magam így.

Ezt csak azért írtam le, mert tudom, hogy egyszer még fontos voltam, és akkoriban mindent megtettél azért, hogy a legjobbat hozd ki belőlem, és basszus... Remélem büszke lennél, ha látnád...

Belegondolok néha, hogy vajon benned mi lehet most... Azért remélem maradt benned szép emlék azokból az időkből amik igazán számítottak, és nem csak a legrosszabb oldalamra emlékszel majd, ha egyszer neked is eszedbejutok...

Az is lehet, hogy csak hiú ábránd abban reménykednem, hogy én is adtam valami pozitívat, ami által több lettél, mint amikor megismertük egymást...

Nem tudom már, őszintén... Igazából csak elég fájó lenne a tudat, hogy mennyire kevés voltam hozzád, ha tényleg a világ legaljasabb emberének éreznél, miközben nekem oly sokat mutattál abból, ami igazán fontos...

Bárhogy is. A lényeg hogy igyekszem, és egyszer minden jó lesz...

Köszönök mindent.

[smgyblzs]

Nincs.

Vicces, hogy ez a platform lett a "mentsvár", ahova kiírok magamból mindent annak érdekében, hogy a telefonon lévő jegyzeteknél ne fussak folytonosan bele ezekbe a szösszenetekbe, amiket kiadok magamból. Alapvetően el is feledkeztem már arról, hogy miket írtam ki, pedig azok is az én fejemben voltak és onnan pattantak ki.

Nem is tudom hogyan kéne kiadnom magamból mindent, hogy végre megkönnyebbüljek. Nem igazán beszélek rólad senkivel, nem is nagyon van említve a neved, de azt hiszem jobb is így. Kár lenne tagadni, hogy sokat gondolok rád és azt is, hogy próbálok nem így tenni.

Régen azt mondtam, hogy nem tudnám megbánni az éveket és azt, hogy megismertelek, de jelenleg nem mondhatnám el ugyanezt. Hazugság lenne, mert úgy érzem, hogy de, bánom. Bánom, hogy már a katasztrofális indulás után továbbra is kitartottam melletted, mert valamiért csökönyösen ragaszkodtam ahhoz, hogy amit én látok belőled, az más, amit mások látnak. Hogy én egy új oldaladat ismerem, amit mások nem. De be kell látni, hogy a valóság inkább az volt, hogy én voltam az, aki nem ismert igazán akkoriban és tévesen gondoltam, hogy megéri bármi is. Hogy megéri a szenvedés, az idő, a szerelem. Bánom, hogy nem hallgattam az intő szavakra és azokra az emberekre, akik már akkor figyelmeztettek, hogy ennek nem lesz jó vége.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek én kimondani a végét a kapcsolatunknak. El nem tudtam képzelni, hogy eljöhet az a pont, amikor én mondom neked, hogy itt volt elég belőled. De megtettem. Semmi megbánás. Ennek így kellett lennie.

Azóta is próbállak kiverni a fejemből. Eddig sokáig sikerült is, egyáltalán nem foglalkoztattak a gondolatok, hogy mi lehet veled, hogy vagy. Manapság egyre többször bukkansz fel akaratlanul is álmaimban, aminek nem örülök, mivel ez arra késztet, hogy az eszemben legyél és gondoljak rád. Sajnálom, hogy nem tudom ezeket kontrollálni, mivel nem értek a tudatos álmodáshoz. Ha értenék, akkor egész biztos vagyok benne, hogy nem jelennél meg egyszer sem.

Terveztem mással kapcsolatot létrehozni, felépíteni egy újat, mindent tiszta lappal indítani. Ez pár napig tartott. Utána úgy éreztem, hogy nekem mégsincs ehhez kedvem, energiám és mivel nem akartam időt sem szakítani, így időm sincs rá. Ha őszinte akarok lenni, akkor igazából semmihez sincs. Nem tudom, hogy miért vagyok ennyire elveszett és hogy miért távolodtam el mindenkitől. Kicsit úgy érzem, hogy te vagy az oka, mivel a gondolatok hadáról nem beszélhetek nagyon senkinek és nem is igazán akarok. Megtartom magamnak. Nem érdekel senkit. Nem lep meg, engem sem érdekelne őszintén szólva. Túlságosan is mérgező volt minden. Te, én, a kapcsolat maga. A szerelem. Rá kellett jönnöm, hogy igazából teljesen elég, ha egy kapcsolatban csak én vagyok mérgező. Nehéz velem és tudom, hogy nem minden embernek vagyok "ajánlott" ilyen téren. Azt sem tudom, hogy kire lenne szükségem jelenleg.. nem találom meg senki társaságában sem azt, amit akarnék.

Barátok. Igen. Vannak, de minden értelemben távol. Nem tudom, hogy mikor volt utoljára az, hogy ennyire elszigetelődtem volna mindenkitől, de most ez történik. Nem érzek késztetést arra, hogy kiadjam magamból a gondolataim és nem érzem azt sem, hogy lenne valaki, aki be tudná tölteni az űrt. Nincs az a barát, ember, aki meg tudná ezt tenni. Még nincs.

Az egyetlen, akivel beszélhetnék rólad, az igazából te magad vagy, de belőled én már nem kérek.

//Kicsit titkon remélem, hogy ha megszólal egy olyan szám, elindul egy olyan film, akkor valamennyire gondolsz rám és nem felejtettél el teljesen. Az én szívem még sajnos nem felejtett el.//

[dragan-add-az-eleted]

Bármit mondok úgysem számít neked. Eddig meghagytam neked a lehetőséget hogy keress, még ha itt le is tiltottalak a számod nem, de most már nem hagyok neked lehetőséget helyre hozni, mert ezt már nem fogod tudni, amennyi fájdalmat okoztál nekem.

Fel sem fogod szerintem mennyire tudsz bántani egy embert, de tudod...en is visszakapok mindent az élettől, te is vissza fogod. Bár ezt a sok szart amit te okoztál nekem, nem kívánom viszont.

És ezt az egészet tényleg nem neked írom, mert téged egy rohadt betűm nem érdekel, de kurva jó érzés leírni neked ami most bennem van.

Szóval...mással kérlek ne tedd ezt.

És velem sem fogod tudni többet. Sajnálom.

Bárcsak ne lenne ilyen bonyolult minden...

Igen, mindketten megbántottuk egymást

A különbség köztünk az, hogy amíg neked minden szavad hazugság volt, addig én a legrosszabb helyzetben is őszinte voltam.

Tudod mindig az a kérdés van a fejemben hogy neked egyáltalán jelentett ez bármit is?

Belefáradtam, hogy mindig engem helyezel az utolsó helyre...

Bele fáradtam a reménykedésbe, az esély adásokba, a kifogásokba, az igéretekbe, a szavakba, hogy mindig egyoldalú minden...

És.. Kifogásokat mindig fogsz tudni mondani.

Tudod van az a pont, amikor a harag és a csalódottság nagyobb helyet tölt be a szívedben, mint a szeretet. És most ez történik szóval...engedj el kérlek és hagyd hogy éljem az életem. Így is elég fájdalom van bennem. Nekem nem tökéletes minden mint neked.

Ne tedd meg még nehezebbé.

És ígérem neked most búcsúzom el tőled utoljára.

Szia Macifej!

Vigyázz magadra.

[cry-baby-69]

Nem hiszem el,hogy ez neked semmit sem jelentett,mert volt idő,hogy éreztem azt hogy érzel irántam valamit...Valamit ami boldoggá tett.Valamit ami nem sokáig tartott de ameddig tartott addig én voltam a legboldogabb. És..Ezt..KÖSZÖNÖM!

#magyar tumblr #érzelem #saját gondolat #sad #true #miss you #emlék maradsz #de bár több lennél mint puszta emlék #sajnálom hogy nem voltam neked sem jó #elbasztuk