#utána kéne mennem

[kinlodok]

Bárcsak el tudnám mondani, hogy mennyire fáj. Nincs senkim. Nem számíthatok senkire. Ezt nem tudom egyedül megcsinálni. Ebben az esetben az öngyilkosság a megoldás.

#meg akarok halni #öngyilkos gondolat #öngyilkos gondolatok #halálvágy #meg kéne tenni #nem ma #de meg fogom #mert semmi értelme nincs élnem #mindent elveszítettem #nem kéne élnem #utána kéne mennem #nekem is meg kéne halni #neki már nincs semmi baja #ez a megoldás

[myralog]

Egyre rosszabb munka

2024. január 22., hétfő 7:19

Villanyhiányos reggel

Terveim:  Kibírni a munkát, plazmát adni, edzeni, varrni. Talán más nincs. 

Kedvem:  Jó volt az este, alig pihentem, de egész jól bírom. Majd kiderül.  Angie-t is láttam. Most elvagyok. Elhiszem.

Álmom:  Nem volt, de egykor elment az áram utána, már csak bólogattam. Nem nagyon aludtam. Így igazából erekcióm sem volt. 

Címkék: napló, reggel Időjárás: 5 / -5 °C ☀️ Napkelte: 7:29 Napnyugta: 16:34 Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Hely: 47.681607, 17.636587 Értékelés: ★★★★☆

2024. január 22., hétfő 22:05

HRT 77 nap

Gondolatok: Nehéz lesz írni erről a napról. Valójában egyre nehezebb. Egyre kevésbé érdekel mit gondolnak bent, vagy mit szabad tennem, mit nem. Egyre inkább szeretnék úgy élni, ahogy jól érzem magam. Azt felvenni, amiben jólesik lenni. Azzal, hogy újra elkezdem a napi testmozgást, helyre tette az egyensúlyt bennem. Megtaláltam azt amit kerestem, hogy tudjak fejlődni. Sokat kell még tanulnom, de már van egy út előttem. Igaz a nagyját nem látom, de ott van. Egyre inkább osztom be az időmet, s talán a smink is belefér majd. :)

Napom: Reggel időben tudtam érkezni, Angie is jött. Megnyugtató pont. Bent pontosan azt csináltam amit elterveztem, ahogy holnap is azt fogom. Csak délután majd mehetek csomagokért. :D Volt plazma, minden rendben ment. Így a kalóriám is meglett ma. Más nem volt. Odinnak vettem kaját, kicsit így megvariálódott a költségvetésem. Viszont, egy csomó minden megvan már. Kevesebb dolog miatt fáj majd a fejem. Készülök Fonyódra, meg úgy az életemre...

Testi változások: Akartam valamit, de nem tudom mit. Igyekszem felszedni magamra. Jó, pontosabban ugyanott maradni, csak máshova vinni azt ami rajtam van. Míg a hasamról próbálom ledolgozni, addig eszek, hogy a mellemre menjen, meg a derekamra. Két nap után, mondhatom nem történt semmit. :P

Libidó (erekció): Tényleg nem volt semmi. Erekcióm reggel megvan, hol jobban, hol kevésbé. Napközben nincs időm sem erre gondolni, de a képek sem hozzák ki belőlem. Csak vagyok, s ez jó így. Azt hiszem, pont ezért kapcsolatra sem vágyom. Csak néha arra valaki öleljen, vagy velem aludjon, de semmi több.

Érzelmek: A váltakozások nem változtak. Néha jól vagyok, néha nem. Csak olyan gyorsan változik, hogy nem érdemes írni. Inkább gondolatmenetekhez kötődik. Észre vettem, hogy mikor eljövök munkából lényegesen jobb kedvem van. Pedig nem kéne, mert szeretek dolgozni, szinte mindegy mi a munka. Az meg biztos, hogy plazma után sokkal jobb. Ad egy megnyugvás érzést, hogy az életem még jól működik.

Címkék: napló, este Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Értékelés: ★★★☆☆

2024. január 23., kedd 7:25

Mi van ma?

Terveim:  Minden is. Talán sikerül. Nagy fürdés, edzés, bicikli, varrás. Blog, tegnap kimaradt. Ó, a tollbetétért és a ruháért is el kell mennem. Lesz mit tenni. Bent is sok áru jön.

Kedvem:  Egészen meg van. De nincs jó kedvem. Inkább csak elvagyok. Jó lenne jobb helyre menni, de most tényleg szinte mindig negatívak a srácok. Nehéz még azt is kezelni, ne vedd át. Igyekszem a jó dolgokra figyelni. Talán lesz napocska. :)

Álmom:  Nem volt, szarul aludtam, s durva erekcióm is volt. Nem nagyon vágytam rá. Okát sem értem. Csak mivel változik, laborra lehet már jó lesz. Vagy sok az ösztrogén, s amiatt. Nem tudom, de nem volt jó így kezdeni a napot.

Címkék: napló, reggel Időjárás: 8 / -1 °C ☀️ Napkelte: 7:28 Napnyugta: 16:35 Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Hely: 47.681501, 17.636793 Értékelés: ★★★☆☆

2024. január 23., kedd 19:29

HRT 78 nap

Gondolatok: Kezdek változni. Én úgy hiszem, ahhoz hogy megváltozhass - főleg külsőre, két dolog kell; változtatás a rutinodon, és magadban is elkezdeni. Előbbit nem nehéz megérteni. Utóbbit úgy értem, mikor már akarod a változást. Másnak látod magad, s szép lassan arra fogsz változni. Ma már Myra-nak éreztem magam. Persze, több még a férfias vonás, de látom hogy szeretnék kinézni, mit várok magamtól. Ez sokat segít. Ad egy biztonságérzetet, kiegyensúlyozottabb leszel tőle. 

Napom: Mondhatni egészen jól ment minden délutánig. Annyi, hogy valamiért rosszul aludtam. Délután meg jött a probléma. Tudni kell, hogy nekem nincs érettségi, nem is látom értelmét. Viszont szinte mindig azt mondom, hogy van. Ennek az az oka, hogy leírnak ostobának, ha azt mondom, csak általánosom van. Most is ezt tettem. Az igazgató pedig bekérte a papírjaimat. Mondtam T.-nek, hogy ami nincs nem tudom oda adni. Erre azt mondta hazug senkiházi vagyok, s hogy mindig hazudok. Igazából nem tartk a dologtól, mert ha egy évig jó voltam így is, érdekes lenne ha emiatt lenne bármi, de azért feszült vagyok. Meg tudom magam védeni, vannak lapok a kezembe, amit nem játszottam még ki. Itthon rohantam edzeni, utána tekertem. Végre kicsit kinyírt a dolog. Pedig csak 25 perc volt. Ezt akarom én egy óra környékére feltolni. Lehet sok lenne? :D Ó, s ma mondták nekem, hogy kedvesebb vagyok, mint a másik eladó (G.). :)

Testi változások: Én látom, hogy változik az arcom, de hogy tényleg, azt nem tudom. (Lehet rakok be két képet.) Van olyan amiben bizonytalan vagyok, mint a hajam, s a kezem változása, ezekről nincs nagyon kép. Csak elfogadom, más. :)

Libidó (erekció): Reggeli brutál merevedés után, semmi nem volt. Meg sem rezzentem. Nem tudom miért van ez. Talán a labor majd választ ad, de a labor majd segít megérteni talán. Addig meg marad a tippelgetés.

Érzelmek: Egészen semmilyen voltam. Kezdek védekezni a benti dolgok ellen, s kikapcsol az érzelmi részem. Nem szeretem, de tényleg így könnyebb kibírni. Azt tudom én miért vagyok olyan amilyen, de ők miért. Fel nem foghatom. (Egyszer talán elmesélem a rutinokat bent.) Így aztán, mikor eljövök, akkor szabadulok fel, vagy ha nincsenek ott. A gond, hogy nap végére már fáradt vagyok. Nincs kedvem.

Címkék: napló, este Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Értékelés: ★★★☆☆

2024. január 24., szerda 7:35

Stresszes reggel

Terveim:  Valahogy túlélni a napot. Utána elmenni a tollbetétért. Este edzeni, tekerni. Az esti rutin már kezd alakulni. Ami jó, hogy nincs munkához kötve.

Kedvem:  Szar, T. fogalmam nincs milyen kedvel jön be. Milyen szivatást, vagy bármit talál ki. Stresszelek, mert egy pszichopata, nem kiszámítható.  Ha viszont békén hagy, még egy jó nap is lehet. Tegnap nem volt plusszunk, kassza számolás után, fura.

Álmom:  Nem volt, de izzadtam egyet. Egészen ki is sikerült pihennem magam. Kicsit több energiával tudok a napnak neki futni.

Címkék: napló, reggel Időjárás: 8 / 0 °C ☀️ Napkelte: 7:27 Napnyugta: 16:37 Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Hely: 47.681131, 17.63636 Értékelés: ★★☆☆☆

2024. január 24., szerda 21:10

HRT 79 nap

Gondolatok: Hogy lesz majd munkám, így hogy lesz gyógyszerem. Valahol belül pánik van. Egész nap, ez járt a fejemben. Hogyan oldjam meg, közben belefáradtam, hogy én küzdők, tenni akarok a cégért, s nem a munkám számít, hanem most egy papír. Nem értem egy eladónál miért számít az érettségi. Valaki elárulná? Egy éve így is jó vagyok nekik.

Napom: Szar volt, már az elején vitázott velem T. Utána, az igazgató kiabált velem, végül közölte hétfőn dönt (köszi, több nap ideg), az alapján mit mondanak a többiek. Azok, akik ki akarnak így is dobni. Megoldást kellet keresnem, így egy ajánlatot adok majd. Hatvan napot kérek, minden maradjon így, fontos a bérem is. Ne vegye el a jutalékot, mert én is megdolgozom érte. Ha elveszi, akkor nem fogom törni magam. Mindenre nem tudom lesz a válasz. Itthon edzettem, jó volt, de érzem, hogy sok picit. Ettől még megcsináltam. Valahogy a kaja viszont soknak tűnik, főleg súlyra. Ezt még nem tudtam elengedni. Most tesztelek, de ha elindulok felfelé, úgyis vissza veszek. Azért nem akarok, mert tuti a vállam nőne, ami meg így is széles. Meg a hasam, ami nagy...

Testi változások: Kezd kellemesen puha lenni a bőröm. Mást nem fedeztem fel. 

Libidó (erekció): Nem volt ma velem. Sem a vágy. Nem csodálkozom egészen stresszes vagyok, s leszek még pár napig.

Érzelmek: Csak feszült voltam, nagyon keveset mosolyogtam. Fáradt, kimerült, és pihenni szeretnék, ott sem lenni. Biztos fog még ez fodrozódni, annak meg én iszom meg a levét. Nem mondom, hogy karmikusan nem kapják vissza, mert látom, hogy lehet pont emiatt ilyenek. Kiégtek már. Engem meg mérgeznek.

Címkék: napló, este Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Értékelés: ★★☆☆☆

2024. január 25., csütörtök 7:20

Hagyjuk is

Terveim:  Ha lenne, jó lenne. Edzeni fogok, mert nem tudok agyalni mellette. Talán valami más is belefér, nem tudom.

Kedvem:  Pocsék, rossz, semmi nincs. Nem akarok bemenni, dolgozni. Nincs kedvem T.-hez. Csak hagyjanak. Bár már kiszolgálni sincs kedvem. Senkihez. Lehet majd a kipakolás jobb lesz. Vagy ha egyedül leszek, abban a fél órában.

Álmom:  Nem volt, olyan közepes volt az alvás. Viszont izzadtam. Kicsit kevésnek tűnt.

Címkék: napló, reggel Időjárás: 10 / 4 °C ☀️ Napkelte: 7:26 Napnyugta: 16:38 Holdfázis: 🌕 Telihold Hely: 47.681679, 17.636955 Értékelés: ★★☆☆☆

2024. január 25., csütörtök 21:36

HRT 80 nap

Gondolatok: Majdnem elfelejtettem megírni. Így rövidebb leszek, mint szoktam. Szerintem lesz majd holnap külön is. Igazán csak a súlyomon agyaltam, hogy miért ugrott egy kilót. Így sem eszem meg amit kéne. Igaz többet rágcsálok. Az oké, hogy azt csak én látom bele, hogy minden gramm zsír a hasamra megy, de mért csak azt szedtem fel? Szerintem csak széklet, amit a mérleg zsírnak vesz...

Napom: Nem volt benne semmi. Ma mindenképpen pihi volt ezdésben, csakhogy így hat nap lesz egybe. Az megint nem jó. Maradok a  3-1-3-1-nél. Lehet így kicsit csúszkál, de kicsit terhelőbb amit szeretek. 

Testi változások: Van itt minden. Változik a hajam, már tovább szebb, bár lehet csak jó napja volt. Szerintem az ösztrogén és a syoss miatt ilyen. A szakállamból most eltűnt a sötét rész, szinte teljesen. A bőröm egyre puhább. A derekam s a mellem ha változik, lassan. 

Libidó (erekció): Nem volt, vágy sem. Kicsit félek túl korán megyek kenés után fürdeni, s lemosom, így most ezt is szeretném megváltoztatni. Eltolom 21 órára a fürdést, vagy ha úgy van előre hozom. Ezek a tervek.

Érzelmek: A mai napom hullámvasút volt. A pocsék és a megvagyok közt. Nagyon nem éreztem jól magam. Semmi nem volt ami felvidított volna. Itthon sikerült kikapcsolnom aztán. Helyre tenni viszont csak a Divi tette. Lehet placebó, de nekem utána mindig jobb kedvem van. Kapok egy adag boldogságot is. Vagy megnyugvást, hogy haladok önmagam felé.

Címkék: napló, este Holdfázis: 🌕 Telihold

2024. január 26., péntek 7:25

Végre péntek

Terveim:  Edzeni biztos. Többet nem tervezem, de a napirendem teljesen szét van esve. Ezzel valamit majd kezdenem kell.

Kedvem:  Nincs sok. Pedig megint 62,75 vagyok, Angie is volt. Valahogy a benti dolgok, hogy milyen hangulat lesz lehúzza. Tudom, ebből sehogy nem jövök ki. Az a tervezett hatvan nap is szenvedés lesz, de kelleni fog.  Az sem segít, hogy Odin minden este behányik. Nem tudom az okát, holnap majd figyelek rá.

Álmom:  Nem volt, egészen jól aludtam. Az ébredések is egyre jobbak. Kicsit még messze vagyok a normálistól, de haladok. Sokat számít, hogy sok a probléma most. Sőt, a rágcsáim is elfogytak...

Címkék: napló, reggel Időjárás: 8 / 1 °C ☀️ Napkelte: 7:25 Napnyugta: 16:40 Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Hely: 47.681609, 17.637062 Értékelés: ★★★☆☆

2024. január 26., péntek 20:31

HRT 81 nap

Gondolatok: Annyira hihetetlen, hogy már 81 napja kenem. Rengeteget változtam. A testem, s a lelkem biztos. Az arcom, nem tudom, szerintem igen. Most csinálok videót, majd kiderül. Ez egyébként is egy lassú folyamat. Jó lenne, viszont már jobban nőies lenni. Tudom sminkelni is kéne. Neki állok a hétvégén annak is. :) A munkán is gondolkodtam, de nem jutottam messzire. Szívás van most, s nem is tudom mi lenne a jó lépés.

Napom: Lassan telt, és rossz volt bent. Hiába volt minden jó reggel. Mikor eljöttem már jobban voltam. A nyomás viszont megmaradt. Született is egy vers, bár nekem nem tetszik. Nem szeretem. 

Testi változások: Túl nagy a körmöm. Fáradt vagyok. Bocsánat, nem leszek ma beszédes.

Libidó (erekció): Nem volt semmi, de gondolkozok elélvezzek-e. Szerintem, holnap lesz belőle. A mikort még nem tudom. Tippre, mindkét napi rossz lesz. Nem fogom találni magamat, sem a vágyamat.

Érzelmek: Annyira nem hullámoztam, de nem volt jó kedvem. Inkább csak ott voltam a báka feneke alatt. Most is ezért vagyok csendesebb.

Címkék: napló, este Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Értékelés: ★★★☆☆

2024. január 27., szombat 22:38

HRT 82 nap

Gondolatok: Van hogy nehéz mármint is írni, vagy mondani. Valahogy most érzem magam a két nem között. Magam, nőnek mondom, s imádom. Ahogy telnek napok egyre inkább érzem, hogy ez vagyok én. Nincs bennem megfelelés vágy. Nincs az, hogyan kéne viselkednem, mit kéne tennem. Egyszerűen csak önmagam vagyok. Nem is hittem volna, hogy csak az mennyire szeretek egyenesen járni, is jel (lehet). Most azt érzem még nem vagyok sehol, s már nem vagyok a startvonalnál sem. Valami androgün valaki lettem. Nem zavar, mert már így is sokkal jobban érzem magam. Be kell vallanom, hogy sokat gondolok arra, hogy miért fordultak vissza az emberek. Azért teszem, hogy lássam mit gondolok. Három hónap nem sok, de egy pillanatig nem volt bennem, abba hagyjam. Sőt, nekem ez ami jó. Nem gyógyszernek érzem. Nem félek a jövőtől sem, tudom mennyi megpróbáltatás vár még rám. Tudom ez vagyok én. Mindig is ez voltam én. Levetkőzni a múltam, azt aki voltam. Letenni a maszkot nem egyszerű. Egyre inkább csak magad akarsz lenni. Ami az elején szinte semmi nem volt, csak próbálgattad, az lassan az életed. Szeretnéd megmutatni, hogy ez vagy te. Jó annak aki ezt bátrabban teszi, de szerintem munkája az nincs. :D Tapasztalatom, hogy nem az emberek fóbiások, hanem a munkaadók félnek a nem létező fóbiásoktól. Akad, de közel sem annyi mint hisszük. Legtöbben csak élni akarják az életük, ahogy mi is.

Napom: Megvoltam, reggel gyorsan elment, s vihettem is Odint kozmetikába. Lila női felsőmben mentem. Semmi nem történt. Pedig voltam, BioTech, Libri, Árkád is. El is gondolkoztam hétfőn abba menjek. Kicsit erős fricska lenne. El még nem vetettem az ötletet. Haza érve edzettem, szeretem megcsinálni, de érzem még kicsit sokat vállalok. Azt sem döntöttem, hogy 3-1-3-1 vagy 3-1-3 (6-1) lesz. Hat nap egybe soknak érződik. Bírnám, testem is. Azt nem tudom mi lenne az eredmény. Enni is hogy egyek hozzá. Majd kiderül. 

Testi változások: Észre vettem ma valamit. Elfelejtettem. Igen, edzés közben vettem észre, hogy már az egész testem izzad, nem a hátam és a hónaljam. Nem tudom mióta lehet, mert a kezdetek óta sokkal kevesebbet izzadok, most is csak azért tűnt fel, mert terhelőbb volt az edzés. Kiváncsian várom nyáron mi lesz.

Libidó (erekció): Elélveztem, már rendszer szerint. Egész jól alakult az egész. Így kontroláltan működhet a dolog. Egész héten érzem az a vágyat, s a végén levezetni jó. Spontán erekcióm, viszont régóta nincs.

Érzelmek: Labilis. Nincs jó kedven, rossz sem. Csak nyomnak a dolgok, a problémák. Sírni lenne jó, de az a fal még makacsan tartja magát. A hangulatom, a közeljövőben biztos hasonlóan ingadozó marad. Az alap jó kedvem s boldogságom, feszül össze a félelemmel és a stresszel. Hol egyik győz, hol a másik. Odin meg a boldogság forrásom őrzője.

Címkék: napló, este Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Értékelés: ★★★★☆

2024. január 28., vasárnap 20:02

HRT 83 nap

Gondolatok: Sok gondolatom volt, egyet ki is írtam. A másik, a holnapi megbeszélés a munkában, hogy maradok-e. Őszintén semmi kedvem hozzá, s még mindig nem tudom mit fogok csinálni. Egy dolog valószínű, nem használom ki a lapjaimat. Nem hiszem érne bármit is. Talán, azt nem akarom, hogy vélt vagy valós hibáimat a fejemre olvassák. Anélkül is van elég bajom. Tudom, ez elkerülhetetlen lesz, de ha én ezt viszonoznám, akkor azonnal mehetnék haza, akkor ők ezt mi jogon teszik meg? Nem akarom a holnapot, de ez is el fog múlni, megyek plazma, kicsit jobb lesz. Meg hol szétesek, hol kitartok. Bent viszont biztos sírni fogok. Van, ami már sok. Most is billegek, csak van ami boldoggá tesz. Másik amin agyaltam, hogy fordítani fogok. Elolvastam Claire novelláját, s éreztem, hogy ezt szeretném lefordítani. Szeretném a saját szávaimmal visszaadni. A jövő héten ez lesz a nagy projekt. Újra olvasom az instáját lássam milyen szavakat használ. Utána a hétvégén neki is esek, nem hosszú, de nehéz. Aztán mikor ezt eldöntöttem kaptam egy értesítést Instán. Pillogom kellet párat, s mondtam, hogy "ne, ezt ne". Claire visszakövetett. Azért nem akartam, mert példakép, nem akarod megérinteni, csak felnézni rá. Így volt jó, csak olvasni, s erőt meríteni az írásaiból. Persze, nem jelent ez semmit. Leginkább, mert alig teszek ki bármit is Instára. Meglátjuk mi lesz, ha igen...

Napom: Fogalmam nincs mit csináltam délelőtt. Az biztos korán ettem, s pihentem is, hogy délután mindennel időben legyek. Össze is jött, mert porszívóztam, mosogattam, edzettem (plusz öt perc szobabringán). Fürdés is megvolt, borotválkozás szerintem reggel lesz. Ez nem azt jelenti, hogy reggelre rakom, de több ilyen lesz.

Testi változások: Nem tudok semmit mondani. Kicsit megrémített a jobb mellbimbóm, mert egy apró csepp vér volt rajta. Pont, mintha tejelnék. Utána semmi nem történt, így sejtem borotválkozásnál megsérthettem, csak nem éreztem. Érzek ott, a fene tudja. Volt. Elmúlt.

Libidó (erekció): Elélveztem, szokásosan, ahogy terveztem. Kicsit egzaktba tettem a kélyt. Nem hittem sikerül. Ez most jó volt, elkaptam a hullámot, de egyre inkább csak kényszernek érzem. Levezetni az izgalmat, kielégíteni a fétisem. Lehet ez is el fog maradni idővel?

Érzelmek: Pontosan. bizonytalan vagyok az utóbbi időben. Sírni akarok, sokat felszabadultan. Kiadni magamból minden félelmet és fájdalmat. Csak épp erősnek kell lenni. Tartanod kell magad, miközben a világod omlik össze körülötted. Mind mikro, makro és élettér szinten. Egyszerűen semmi sem biztos, kimondhatatlanul félek. Legjobban attól, hogy elvesztem a gyógyszerek beszerzésének lehetőségét, ezzel önmagam veszek el. Az első Divigél óta tudom, hogy ez vagyok én. Megbolondulok, ha elveszik tőlem. A fényt kaptam meg, ami segít élni, s megélni magam...

Címkék: napló, este Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Értékelés: ★★★★☆

#hrt #mtf #transgender

[szottesfolditanyak]

Dorothea König (kislány)

[Egy gondolat hozzá (utána). A mi kortárs világunk, ugye, az értelem világa. Ennek tartjuk - meg is tanultuk ennek tartani -, és mindent, ami nem illeszkedik ebbe, csuklóból elvetünk. Nem érünk mi rá ilyen marhaságokra. Az elutasított véleményeket mint az észsszerűséggel össze nem férőket egy helyre dobjuk ki - a kukába. 

Én az mondom, érdemes lenne ezeket a nem-észszerű véleményeket kidobás előtt egy kicsit jobban megvizsgálni. Mitől, milyen módon nem észszerűek?

Ha így néznénk rájuk, akkor differenciálni tudnánk közöttük. Találnánk olyan vélekedéseket, amik a gondolkodás fegyelmezetlensége és egyes tapasztalatok mellőzése miatt észszerűtlenek - laposföld, chemtrail. Kukába velük.

Találnánk aztán - nem akarom mindet végigvenni - a túloldalon olyan vélekedéseket is, amikre csupán azért mondjuk, hogy lehetetlenek, mert... mert nem tudjuk, miért. Mert ezt tanultuk a kezdet kezdetén a szüleinktől, a felnőttektől. Ezek igazából hitek. Mi baj lehetne ezekkel? - kérdezi az ember. Hát az, hogy ezek mint keretek megszabják, mit engedünk meg magunknak látni.

Ezeket nem kéne mind kidobni. Köztük lehetnek azok a kapuk, amik a csodákhoz visznek.

I don't allow myself to know my own strength.]

-----------

"... Nagyanyám csodálatosan főzött. Mindent, a tésztákat, süteményeket, de a tortákat is saját maga készítette. Az egyetlen, ami akkor zavart, hogy a játszótársaimat idővel mindig eltüntették az udvarról. El sem tudtam képzelni, hogy őket megölhetik! Nekik mind nevük volt, és az én „testvéreim" voltak - ahogy akkor én neveztem őket. De kik ezek, ha gyerekek nem voltak a közelben? - adódik értelemszerűen a kérdés. Ők állatok voltak, kiscsirkék a tyúkanyóval, a kakas, néha kiskacsák, de a kedvencem minden nyáron a kis coca volt. Apámék fiatalon vették tavasszal, és mikor én júniusban odamentem, már nőtt egy kicsit, de még mindig „gyerek" volt, ahogyan én őt neveztem. Egy kis faházban lakott alul, fölül a csirkék, tyúkok stb. Mivel a kert nagy volt, a tyúkokat, csirkéket kiengedték, és az én könyörgésemre a cocát is. Ő volt a legkedvesebb pajtásom. Három hónap alatt olyan jámbor lett, mint egy cica vagy egy kutya. Lovagolhattam rajta, és ha lefeküdtem a fűbe, mellém feküdt. Vele is megfeleztem az ennivalómat, mint a jó testvérek. Persze ő örült is ennek, de a nagyanyámék nem tudhattak erről, mert ez nem tetszett volna nekik. 

Szomorúságot éreztem, mikor újból Pestre kellett mennem, hiszen ott nem volt a közelemben senki. Főleg az töltött el szomorúsággal, hogy a jó barátomat, testvérkémet, illetve testvérkéimet jövőre nem láthatom, mert mint mondták, kinőtték a kertet és a faházat. 

Egyszer borzalmas dolgot fedeztem fel. A téli szünetben apámhoz mehettem, és a legnagyobb örömöm az volt, hogy talán még ott vannak a játszótársaim. Hiszen csak pár hónap telt el! A csirkék és a tyúkok nem voltak ott, de  a kedvenc cocám igen! De csak pár napig. Reggel arra ébredtem, hogy idegen férfiak és nők vannak az udvaron. Rossz érzésem lett. Kirohantam az udvarra. Minden csupa vér, húsok, hurkák és ki tudja, még mi minden rettenetes dolog volt ott. Nem számítottak rá, hogy én ilyen korán felkelek. Zokogva rohantam a faházhoz, de az üres volt. Üvöltöttem a fájdalomtól és a csalódástól nagyanyám és apám tette miatt. 

Megölték a legjobb barátomat, megölték az egyetlen testvéremet! Vigasztalhatatlan voltam. Bezárkóztam a hátsó szobába, és egész nap sírtam, gyászoltam. Egy világ omlott össze bennem. Idáig hittem, de most már nem bízok senkiben, döntöttem el. 

Hinni idáig is nehezen tudtam, de voltak emberek, akiknek hinni akartam. Ilyen volt nagyanyám és apám, régebben anyám is. De benne már nem hittem. Rájöttem, hogy nem mond igazat. Sokszor elvitt a másik nagymamámhoz és nagypapámhoz, és azt mondta, hogy azonnal jön, csak kiszalad valamit vásárolni. Legelőször elhittem, de csak napok múlva jött értem. Legközelebb gyanakvóbb voltam, de még megpróbáltam bízni benne. Talán most igazat mond! Szerettem volna hinni neki. Már útközben, a buszon vagy az autóban figyelni kezdtem a viselkedését. Teljes figyelmemet rá irányítottam. Észrevettem, hogy mikor arról beszél, csak látogatóba megyünk, valami megváltozott körülötte. Ugyanaz történt, amikor a nagyszüleimnél hagyott azzal, hogy csak a közértbe szalad le. Megint az a furcsa változás a feje körül. Kezdtem látni, mikor mást gondolt és mást mondott. Ami a feje körül addig nyugodt volt, hirtelen elkezdett rángatózni, beremegni, és a színe is sötétebb lett, kellemetlen színű. Észrevettem, hogy látom, ha hazudik. Próbáltam ezzel érvelni 4-5 évesen, mikor mondta, hogy azonnal visszajön. Ő pofont ígért, ha ilyen szemtelen vagyok, és azt merem állítani, hogy ő hazudik. Elment, és megint ott felejtett. Tehát hazudott, de azt mondta, hogy én vagyok a szemtelen.

A nagy tragédiában, a coca megölése miatt, a másik óriási csalódásom volt, hogy a drága nagymama és a papám is évek óta hazudtak nekem. Mondhatták már, hogy nincs elég pénz húsra és a cocát olcsón vették, az írót pedig szinte ingyen kapják a tejgyártól, a magot meg a rokonoktól vidékről! A fülemet becsuktam, és belülről, magamban zokogtam, amikor kívül már nem voltak könnyeim. Csalódtam a nekem legkedvesebb emberekben. 

Most még jobban könyörögtem az angyalokhoz, hogy vigyenek engem innen el. Idővel a „Nagy varázslóhoz" is imádkoztam, mivel gondoltam, hogy ő biztosan jobban tud segíteni. Ő volt az, akiben hittem, és tudtam, hogy az igaz, jó gyerekeket, akik szomorúak és nincs senkijük, segíti, támogatja, és főleg szereti. És legfőképp, soha nem hazudna!

Tanulmányaimat az emberek igazmondásáról kiterjesztettem az óvó nénire, majd a tanító nénire, de a mamám barátaira is. A házmesteréknél is sokat tartózkodtam „letétben". Így figyeltem őket is. Mindig az a különös változás a fejük körül, amikor hazudtak! De az óvodában a gyerekek is hazudtak. 

Egyszer a legjobb barátnőmnek elárultam, hogy az óvó néni most hazudott. Ő rám meresztette a szemét, és azt kérdezte: 

- De te azt honnan tudod? 

Mondtam neki, hogy látom. Fel volt háborodva, és utálatosan válaszolt: 

- Az óvó néni nem hazudik, és ha valaki hazudik, azt nem lehet látni. Te vagy a hazudós! - Odament az óvó nénihez, és mindent elmondott neki. Ő furcsán nézett rám, és ettől a naptól kezdve éreztem, hogy nem szeret. A kis társam elmondta még a többieknek is, hogy milyen rettenetes dolgot állítok: az óvó néni hazudik, és én azt látom. Na, jól kiutáltak. Anyám is pofonnal ijesztgetett, ha még egyszer ilyet merek neki, vagy róla mondani, főleg mások előtt. 

Még mindig nem értettem teljesen. Az én kis fejemmel viszont arra a következtetésre jutottam, mivel a legjobb barátnőm - a Habarics Mari, aki három évvel volt idősebb, és a házfelügyelőék lánya - is azt állította, hogy nem lehet látni, ha valaki hazudik: a legjobb, ha kipróbáljuk. 

- Én mondok valamit, és figyeld meg, mit látsz a fejem körül! - kértem. 

- Meg fogod látni, meg kell, hogy lásd, mikor mondok igazat, és mikor hazudok! 

Mivel játék volt, belement. De nem látta a különbséget. Akkor cseréltünk. Ő mondjon valóságot, és hazudjon tudatosan. 

- Például, hogy a Pétert utálod a negyedik emeletről! - akiről mind a ketten tudtuk, hogy a Mari szerelmes belé. (Én voltam öt, tehát Mari nyolcéves!) 

Kimondta, és én láttam. Kértem, hogy mondjon olyan dolgot, amit én nem tudhatok. Igazat is, és hazudjon is. Minden úgy volt, ahogy gondoltam. Minden hazugságot felismertem. Ennek ellenére ő mégis azt állította, hogy ez lehetetlen. 

- Az lehetetlen, hogy te látod, ha valaki hazudik! Ilyen nincs! 

Pedig volt. Én láttam! Sőt, mivel már hónapok óta, vagy talán régebben is, nagyon koncentráltam, hogy biztos legyek benne, hazudik-e valaki, észrevettem egy új dolgot. Elkezdtem látni vagy érezni, hogy mi történik az emberekkel. Mikor a Habarics Mari vagy a mamám (tehát, aki sokat volt a közelemben) megbetegedett, az elején mondtam, hogy én ezt tudtam. 

Megint a hitetlenség és a „te hazudsz, ezt nem lehet látni" reakció válaszként. A legrettenetesebb az volt, mikor valaki meghalt a házban, és a Habarics Marinak el mertem mondani pár nappal előtte, hogy „a bácsi meg fog halni". Mikor megtörtént, elújságolta az anyjának, ő az enyémnek, és megfenyegettek, hogy én gonosz vagyok, ha ilyet gondolok. Ez a szegény bácsi talán azért halt meg, mert én azt kívántam. 

Ezt már nem tudtam elviselni kisgyerekként és döntöttem. „Nem akarok látni! Nem akarok semmit tudni, amit a többiek nem látnak, vagy nem tudnak!" 

Lehetetlen volt így élni tovább, tudni, hogy én látok valamit, amire azt mondják, nem létezik. És főleg, hogy én hazudok, és nagyon rossz vagyok. 

Könyörögtem, kértem a „Nagy varázslót": 

- Tegyél engem olyanná, mint amilyen a többi gyerek! 

A gyerekek kérése, főleg a nagyon szomorú kisgyerekeké, mint amilyen én voltam már öt-hat éves koromban, meghallgattatik. Kicsi lettem, mert szomorú voltam. Hazudtam is, mert úgysem látják. És hat éves koromra becsukódott a bal szemem. A tanító néni az iskolában arra figyelt fel, hogy én ferdén ülök és nézek. Közölte anyámmal, hogy ha írok, mindig csak a jobb szememmel nézek, és teljesen ráhasalok a papírra. Irány a szemészet. Megállapították az egyoldalú vakságot (születési hiba), és azt mondták, hogy szemüveget kell hordanom egész életemben, mert a jobb szemem is nagyon gyenge.

Félvakon elkezdtem „normális" gyerek lenni. De egészen nem lettem az. Bár azt nem láttam már, hogy mikor hazudnak a többiek, de az emberek, felnőttek, gyermekek karakterét továbbra is meg tudtam érezni, és néha befutottak érzések a jövőről is. De csak nagy tragédiák esetén. Akkor kinyílt valahogy az a szemellenző, amit én a látó szemem elé tettem. Arra még pontosan emlékszem, hogy hazafelé az iskolából a trolin egy mentő száguldott el mellettünk. Kiszaladt a számon, hogy „azt hiszem, ez a mamámért megy". A barátnőm rám meredt: 

- Miből gondolod? 

- Nem tudom, de érzem. 

Mire hazaértem, a mentősök anyámat már kihozták a lakásból, és kórházba vitték. Meg kellett operálni az epeköve miatt. 

Valami furcsa volt bennem, tudtam én is, de - hál' Istennek - a megmagyarázhatatlan élmények egyre ritkábban történtek meg, és már senkinek sem mondtam el. De a mandulám, a torkom állandóan be volt gyulladva. Nem csak augusztus végén, hanem mindig, amikor valami szomorú dolog történt velem, amit nem tudtam, nem volt kinek elmondanom. 

Továbbra is csak az angyalok és a „Nagy Varázsló" maradt nekem. Az embereknek, az emberekben egyre kevésbé hittem. Anyám még kétszer ment férjhez. Az új férjét papának kellett volna szólítanom, amit én nem tettem, a gyerekeiket pedig azonnal testvéreimnek kellett volna elfogadnom. Azt sem tettem. Egyre jobban bezárkóztam. Kívülről semmit nem vettek észre. Olyan voltam, mint a többi gyerek. Hazudtam, szemtelen voltam, kedves voltam, teljesen normális. Közben pedig egyre jobban figyeltem és szenvedtem."

Dorothea König -- Én nem csak feleség és anya voltam...    a szerző saját kiadásában, 2004

[venna29]

újra kezdet

arra gondoltam, újra kellene kezdenem a blogolást. egyrészt sokkoló, hogy mennyivel összeszedettebben fogalmaztam még akkor, amikor rendszeresen írtam online naplót (szeretném kerülni a szóismétlést :D), másrészt pedig (bár ez csak az elhatározás után jutott eszembe, szóval ez egy mondvacsinált “másrészt” - ennyit a szóismétlés kerüléséről), úgy gondolom, hogy segíthet feltárni az érzéseimet, segíthet újra önmagamra találni és... úgy általánosságban is segíthet.

mostanában minden elől menekülök, nem szeretném érezni az érzéseimet és vagy alkoholt fogyasztok, vagy játszom valamivel. nagyon régóta csak “futok”, és nem érzem, hogy lenne erőm ezt megváltoztatni. de talán ha többet írok, majd jobban átlátom a dolgokat. talán ha jobban átlátom őket majd lesz erőm változtatni. igyekszem teljesen őszintén írni. ez lenne a lényege.

szóval, karácsony. családnál.

annyira nem volt hangulatom hozzá, hogy azon is gondolkodtam, hogy valami kitalált indokkal lemondom az első napot, leszek otthon nyugiban egyedül 24-én. de aztán rájöttem, hogy anya már valószínűleg vár és készül is, bunkóság lenne. meg egyébként is, itt is tudom ugyanazt művelni, mint otthon egyedül a négy fal között.

furcsa a kapcsolatom a családommal. ezt vissza lehet vezetni a múltra egyszerűen, sokat analizáltam már, most nincs kedvem hozzá. egyszerűen csak nem állunk közel egymáshoz, elfogadjuk, hogy egy család vagyunk, de egyikünket sem érdekel különösebben. én például alig beszélek velük, van, hogy kevesebbszer, mint a havonta egy alkalom. anyum általában panaszkodik, és/vagy olyan dolgokról beszél, amik nem érdekelnek. igazán nyílt vele sem tudok lenni, szóval nekem nem nagyon van mit mondanom, esetleg, ha történik valami vicces, vagy érdekes, vagy bosszantó (és akkor én is panaszkodom). itt még öcsém él, anyával együtt. ő egy nagyon furcsa gyerek. az érettségije sincs meg, valamilyen - számomra érthetetlen, hiszen nem mesélte el - okból kifolyólag ott hagyta a sulit. aztán anyámon élősködött. mindig talál valami munkát, amiből kirúgatja magát, mert folyton “beteg”, meg elalszik, meg ilyenek. ami számomra roppant bosszantó. azért is, mert anya engem konkrétan elküldött dolgozni, mikor már mehettem, hogy segítsek a család eltartásában (holott lett volna esélyem egyetemre járni is), másrészt azért, mert felnőtt ember hogy tud így viselkedni? mondjuk rajta nincs az a nyomás, mint rajtam, hogy két kisebb testvér, és mi lesz velük... csak így, ha ennyi volt az életcélja, akkor én talán megvalósíthattam volna a sajátomat.

na mindegy.

bűntudatom van egyébként, hogy ilyeneket írok. mert azért szeretem őket. vagy szeretnem kéne. vagy nem is tudom. valamilyen szinten szeretem őket. de talán még mindig túl sok a seb bennem ahhoz, hogy teljesen nyugodtan itt tudjak lenni. (anyát biztosan szeretem, mert amikor valaki rosszat mond rá, az olyan, mintha késsel döfködnének, és el is szokott durranni az agyam.) de itt lenni mégis inkább kötelezettség, mint egyéb. bár az tényleg igaz, hogy bárhol lehetnék, ugyanúgy csak fetrengenék, innék, zabálnék és játszanék. szóval nem szenvedek itt sem, csak van bennem valami bűntudattal-bántottsággal vegyes furcsa érzés, amiről ugyanúgy nem veszek tudomást, mint sok más egyébről sem. szívom a cigiket és iszom a bort. bár ma még - eddig - nem töltöttem. ami késik, nem múlik.

igazából néha olyan vagyok, mint egy szociopata. vagy fogalmam sincs, hogy hívják azokat, akiknek nincsenek érzéseik. ami ijesztő, de valahol belül tudom (vagy csak azzal nyugtatom magam), hogy nekem egyébként vannak, csak egészen fiatalon kialakítottam egy ilyen védekezési mechanizmust: ha túl sok rossz dolgot kellene érezni, akkor semmit sem érzek. ami azért rossz, mert a rossz érzések ugyanúgy az emberben maradnak, nem engedi ki őket, nem múlnak el, de nem is jöhetnek be a jó érzések sem.

olyan szívesen lennék szerelmes. (ja, kapcsolatfüggő is vagyok, szerencsémre. olyan csomagom van, amit a világ legerősebb, legtökéletesebb fiúja sem tudna a keleti pályaudvar hatos vágányától a hetesig sem elcipelni.)

nem szoktam ilyen őszintén írni, vagy gondolkodni, hogy ne sajnáljam magam túlságosan, hogy ne kelljen ilyenekkel törődni. de talán terápiás céllal tényleg jó lesz.

ismerkedtem egy fiúval, nevezzük M.-nek. (eddigi tapasztalataim alapján lesz még másik 6 M., de egyelőre még követhető.) na ő amúgy - néhány red flag-et leszámítva -, egészen olyan, mintha passzolna hozzám. mégsem tetszik. próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy csak félek a kapcsolattól, meg, hogy megbánt, meg ilyesmik, de szerintem, ha valaki tényleg vonz, akkor azt érzi az ember, és nem tudja letagadni. nem szeretnék megint beleragadni egy olyan kapcsolatba, ami már az első pillanatban halálra van ítélve.

aztán ott van Gy. ő az exem, februárban szakítottunk, de egyébként utána párszor még azért aludtunk együtt (ebből volt olyan, ami nem csak alvás volt, de sokszor csak összebújtunk, mert mindkettőnknek - vagy legalábbis nekem biztosan -, hiányzott ez a fajta együttlét valakivel). miután rájöttem, hogy M.-mel nem fog működni, megint azt éreztem, hogy vissza kellene mennem hozzá. mert biztonságos. mert vannak hülyeségei, de elviselhetőek. mert a kémiával nincsen gond (szeretem az illatát, M.-met néha kifejezetten büdinek érzem). mert kapcsolatfüggő vagyok. egész életemben kísértett a kérdés: vajon tényleg azokat a nagy és magasztos érzelmeket kell hajszolnom, amiket gyerekkoromtól kezdve (inkább tinédzser, de mindegy) keresek, vagy elég, ha találunk valakit, aki “egész jó”. mert egyébként M. mindenben jobban passzolna hozzám, mint Gy. (ez utóbbival egyáltalán nincs semmi közös érdeklődési körünk), de ha mondjuk most kitörne egy zombiapokalipszis, Gy.-ért aggódnék jobban, hiszen ő az, akivel már igazi érzések is vannak közöttünk. és habár van olyan csávó, aki fizikailag (kémiailag?) jobban vonz engem, még nála is Gy.-ért aggódnék jobban, hiszen más a kapcsolatunk. (azt hiszem.)

egyszer voltam szerelmes (igazán, amit utólag is annak gondolok), de erről most nem szeretnék beszélni.

nem tudom, létezik-e amit keresek. és egyre idősebb leszek. és kövérebb. és csúnyább. egyre kevesebb esélyem lesz találni bárkit. lehet meg kellene maradnom annál, ami működik, és ami kis munkával talán jobb is lehet.

de ezt valószínűleg csak a kapcsolatfüggő énem mondja. meg aki fél az egyedülléttől. bár valószínűleg meg fogom szokni, és szeretni fogom majd az állapotot, vagy megalkudok majd valakivel. nem látok hepi endet, vagy bármi hasonlót az utamon.

van egy haverom, S. bejön. furcsa. sosem szeretnék együtt lenni vele. megcsalja a barátnőjét, nálam sokkal-sokkal többet iszik, full depressziós és... borzasztó, ahogy a nőkről beszél. furcsa. de amúgy értelmes, vicces és imádnivaló, és persze nagyon jó pasi. én nem tetszem neki. (érthető okokból kifolyólag, ahogy jellemeztem magam, az nem önsajnáltató volt, vagy hasonló, nem is a - számomra - észrevehetetlen önutálat, hanem komoly tények. már tokám is van, akkor is, ha nem húzom be a nyakam. 15 kilóval több vagyok, mint kellene, és még csak nem is arányosan oszlik el rajtam a zsír. egyfolytában be van puffadva a hasam. nagyobb, mint a melleim. tényleg elég ocsmány vagyok. és még sorolhatnám.) szóval igazából nincs esély arra, hogy összejöjjünk, és jó is ez így (ha egy film lenne az életem, akkor persze egy idővel megtörténhetne). egyébként hullámzik ez bennem. van, hogy egyáltalán nem tetszik, mármint nem vakulok meg, látom akkor is, hogy milyen helyes, inkább felülkerekedik az az érzés, hogy annál még én is jobban szeretem magam, hogy egy ilyen csávóval legyek együtt. néha meg - ez tegnap jött fel, mikor írt nekem -, olyan, mintha kicsit bele tudnék zúgni. bár lehet csak kapaszkodni szeretnék valamibe, ami nem Gy..

nem sokat írtam a karácsonyról.

vettünk egy csomó sorsjegyet online anyával, hátha nyerünk. nem történt meg. rengeteg pénzt kidobtunk az ablakon. csomót játszottam idegenekkel a társasozós weboldalon. valószínűleg ha ezt befejeztem, akkor is azt fogom folytatni. meg akkor már iszok is. bár nem tudom. hajat is kéne mosni. mindegy. holnap keresztanyumékhoz megyek, ott tényleg berúgunk majd. megpróbálok majd minden nap írni, őszintén és aktuálisat, de lehet a holnap ki fog maradni. megpróbálok majd a vonatról, vagy tőlük gyorsan. jó lenne egy ilyen szokás. szakadjon ki belőlem minden.

na megyek.

[happy-m-d-v-blog-blog]

Utazás

Nos, az első kihívás még az utazás előtt kezdődött, és ez pedig a bőröndbe való bepakolás. Nem volt egyszerű, mert nem tudtuk pontosan, hogy hány kg lehet a bőrönd, mivel a honlapon nem egyértelműen volt megadva. Néha azt írták hogy 20kg-ot lehet feladni, néha viszont azt hogy 23-at. Ráadásul amikor bepakoltam először a bőröndött, akkor legalább 26kg volt. Ezt semmiképp sem engednék fel...szóval át kellett pakolni a poggyászomba 3 kg-t. Így jó nehéz lett a poggyászom, de benne voltam a 23kg-ban...legalább is azt hittük.

Kiérve a reptérre (szerencsére jó időben) ismét lemértük a bőröndöt, de sajnos 24 kilót nyomott, így kivettük belőle a hálózsákot, meg egy szandált. Így már 23.5kg volt, szerencsére ezt elfogadták így fel tudtam adni a bőröndömet. Viszont két poggyászom lett, mert amit kivett azt egy másik táskába tettük, szerencsére a későbbiekben ez nem jelentett gondot, senki rá nem hederített a kézipoggyászaimra. A biztonsági ellenőrzés is sima ügy volt. A benti részre érve kerestem vizet. Miután megvettem életem legdrágább vizét (ne is kérdezzétek mennyibe fájt, mert belegondolni is rossz...) meg kerstem a beszálló kaput (C3). Sose jártam még ezen a részén a reptérnek, nagyon kihaltnak tűnt, még úgy is, hogy voltak ott emberek...valószínűleg a rideg szürke falak miatt. Kicsit aggódtam, hogy baj lesz a két táska, de feleslegesen. A beszállás is simán ment, az elsők között voltam. Nagy örömömre az ablak mellé kaptam helyet, és közvetlen mellettem nem ült senki. Ez így nagyon kényelmes volt, mert bőven elfértem törökülésben is. A felszálláskor végig az egyre kicsinyedő épületeket és utakat lestem, és persze kerestem az ismerős helyeket. Nagyon szép tiszta volt az idő néhány bárány felhővel megdíszítve, így mindent tisztán láttam. A duna nagyon zöld, ami meglepett. Tudom, hogy amúgy is az, de fentről valahogy még zöldebb, olyan sűrűnek tűnik.

Amikor elértük a kicsatolhatod magad magasságot, az ablak kékre változott, és olyan volt mintha sötétedett volna. Ez nagyon meglepett. Később tűnt csak fel, hogy nem volt roló, hanem helyette volt ez a sötétedős ablak, amit gondolom valahonnan írányítottak. Nagyon modern. Így egy idő után semmit nem láttam, és nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert elsötétedett az ablak, vagy azért mert lement a nap... Útközben megnéztem másfél filmet, olvastam, tanultam egy kicsikét, és aludni is sikerült. És végig zenét halgattam, amikor nem filmet néztem, de még így is hallottam amikor a soromban ülő bácsi böfögött, szörcsögött, vagy épp jó hangosan ásított. Egyépként durva, de egész végig filmeket nézett, és semmi mást nem csinált. A kaja nem volt rossz, habár kevesebb hús is elég lett volna + kicsit ízetlen volt. A második jobban tetszett, habár a főétel nagyon furcsa volt, talán olyan volt mint egy püré, vagy főzelék. Olyan állagot képzeljetek, mint egy kicsit folyós, porból készült krumlipüré, csak nem krumpli hanem rizs.

Amikor megkezdtük a leszállást, feltűnt, hogy már lehet látni városokat (addig bármikor kinéztem, csak sötétséget láttam). Találgattam a térkép alapján, hogy mik lehetnek, talán Suzhout és Huzhout láttam, meg talán Hangzhout, meg persze Shanghait. Shanghai hatalmas, nem is láttam a végét, csak a tenger felöli részén. A repülő úgy fordult be a reptér felé, hogy közben kiment a tenger fölé, az kicsit ijesztő volt számomra, mert csak a nagy sötétséget láttam alattunk amit a hold világított csak meg (ezért láttam, hogy víz) és közben ereszkedünk...nagyon nem tetszett! De aztán szerencsére nagy kanyart vettünk és jól le is szálltunk. Egyébként nem tudom elképzelni se hogy mekkora lehet Shanghai. Legalább 20 percig repültünk és még mindig Shanghai. (Repültem már Bécs-Budapest távot és az csak fél óra volt, de csaknem lehet akkor Shanghai, mint ami kitölti a Bécs-Bp távolságot...ennek majd utána nézek) Egyébként a landolás olyan sima volt, hogy szinte nem is éreztem. Megtapsolni való volt.

Én voltam az utolsó aki leszállt a gépről, mert sokáig pakolásztam. Kiszállás után először levették az ujjlenyomataimat (mind a 10-et), majd pedig az imigration office-hez kellett mennem. Ott le kellett adni a sárga cetlit, amit még a repülőn kaptunk (erre kell ráírni, hogy ki vagy, és hova jöttél). A srác aki a pultban ült nézte a lapot majd megkérdezte, hogy mi az egyetemem neve, erre mondtam, hogy Yangzhou University, és erre kiült a meglepettség az arcára és visszakérdezett elkerekedett szemekkel, hogy Yangzhou? Én meg mosolyogva mondtam, hogy igen-igen, majd elkérte a fogadó levelemet, elolvasta, és bólintott, hogy mehetek. Összeszedtem a csomagom és elindultam kifelé. Ekkor még teljesen sötét volt, így nem nagyon akaródzott elindulni. Elkezdtem nézni hogy merre is kéne majd menni, és találtam is egy táblát, amire ki volt írva, hogy az első metró 6:00-kor indul. A tábla mellet pedig egy srác nagyon nézett, én meg néztem, hogy mit néz ennyire. Motyogott is valamit, de nem igazán értettem, pedig angolul volt és nekem mondta. Kicsit creepy volt. Aztán elindultam a másik irányba, hogy kerek helyet, ahol leülhetek. Tovább nagyon szükségem lett volna a mosdót használni, ami ennyi cuccal nem egyszerű, de megoldottam. A srác pedig utánam jött és megvárt a wc előtt, ez egy kicsit ijesztő volt...de még mindig nagyon nézett, szóval megkérdeztem hogy el van veszve vagy mi van? Azt felelte hogy igen, erre mondtam neki, hogy egy kicsit én is. Aztán elkezdtünk dumálni, és kiderült, hogy hongkongi és ő is egyetemre jött. Így együtt vártunk, én a 6 órát, ő meg a nem tudom mit, mert taxival, vagy busszal akart menni. Kedves volt, mondjuk annyira álmos volt hogy miután leültünk elaludt. Viszont amikor elkezdtem pakolászni hogy összébb szedjem a cuccaimat és 3 cuccból kettőt csináljak hirtelen felébredt és kérdezte, hogy máris megyek-e. És nagyon segíteni akart, szóval mondtam hogy elkísérhet a metróig, szóval együtt megkerestük a metrót, és segített jegyet venni. Én meg segítettem megszerelni a bőröndje zipzárját, mert szétjött. Aztán elbúcsúztunk, meg wechatet cseréltünk, és felszálltam a metróra. Itt nagyon más a metró, mint otthon. Van biztonsági ellenőrzés, mint a reptéren mielőtt felszállsz a metróra. Egy megálló után le is szálltam. A kiengedő kapu nem akart kiengedni, szóval megkellett kérnem a felügyelő nénit, hogy segítsen. Kiengedett.

Kiérve az utcára egy bácsi elkezdett követni a sisakjával a kezében, hogy ő engem el akar vinni a motorjával a hotelemig. Mondtam neki hogy nem kell, odatalálok egyedül is. Nagy nehezen leráztam...legalábbis azt hittem. Mire odaértem a zebrához, ott ált a mocijával és kérdezte, hogy hova megyek, és nagyon nem tágított. Végül beleegyeztem, hogy elvigyen, miután mondta hogy 10 yuan. Na most képzeljétek el, ahogy felrakta a 25 kilós bőröndömet a kormányra, én meg a 12 kilós poggyászommal felültem mögé... Azért annyira nem éreztem biztonságosnak a dolgot. Félúton megáltunk, mert rájött, hogy a kormányon lévő bőröndtők nem lát, így felkötötte a csomagtartóra. Odaérve a hotelhez, pedig kérte hogy adjak 20 yuant, mert nehéz volt a cuccom, és nagy. Én meg mondtam, hogy no way, azt monda az elején hogy 10 yuan, az 10 yuan, nem adok többet.(megvolt az első veszekedésem kínaiul yuhúú XD) Így veszekedtünk egy 5 percet, aztán látta hogy nem engedek és elment. De előtte megkérdezte hogy mikor megyek vissza a reptérre, gondolom azért, hogy elvigyen...szóval ezek szerint még így is megérte neki. (Megjegyzem a térkép szerint 1.4km volt ez a kis út.) Mondtam neki, hogy nem megyek a reptérre. Ami nem teljesen igaz, de nem akarok megint üzletelni vele. Egyszer bőven elég volt! A hotelbe való bejelentkezés ezek után könnyű volt.

[yana125]

Egy kisváros szélén lakok, ahova tényleg csak az jár, aki itt lakik, úgyhogy ez a social distancing olyan, mintha Idétlen időkig stílusban egy szombatban ragadtam volna. Sokszor meg is feledkezem arról, hogy mi van kinn a világban. Az egész nagyon idilli. A szomszédban motoroznak a gyerekek, a macskám összeverekedik a kertben egy másikkal, valaki nagyban fúr meg hegeszt az udvarában.

Aztán felköhintek a végre gyógyuló most már ősz óta elhúzódó és hullámzó intenzitású megfázásomból (ami lehet, hogy nem is megfázás, hanem asztma, és szívesen elmennék kivizsgáltatni, de ez jelen pillanatban megvalósíthatatlan), és hirtelen kizökkenek az örök szombatból, és elkezdek aggódni, hogy úristen beteg vagyok, meg hogy három generáció lakik itt a házban, mi van ha én fertőzök meg mindenkit, mi van ha munkába menet nem vigyáztam eléggé a HÉV-en, meg a boltban, meg benn a bölcsiben, és aztán ránézek a hírekre és végigfutok a szalagcímeken, és örülök, hogy itthon lehetek és nem kell tömegközlekednem, de aggódom, mert húgomnak be kell utaznia, mert még mindig nem álltak át home office-ra, a másik húgom meg étteremben dolgozik, anyumnak meg jövő héten kétszer be kell mennie a munkahelyére 8-16-ig, és HÉV-ezik és buszozik, meg a főnökömnek is benn kell ülnie az irodában a helyettessel minden hétköznap egy üres épületben, mert csak, és lehet, hogy előre lett hozva a nyári zárás és rajtuk kívül mindenki szabin van, de nem biztos, hogy ez 5 hét alatt megoldódik, és aztán elfogy a többi huszonvalahány szabim és utána be kéne mennem és tömegközlekednem kell, amit most nagyon nem akarok és még rágondolni se bírok, mert összeszorul a gyomrom...

Aztán lassan elcsitul az aggodalom és visszasüppedek az idilli szombati hangulatba. A madarak csicseregnek, a kutyák ugatnak, a gyerekek a szomszédban összevesznek valamin, néha kósza repülő halad el felettem...

Úgy ennék most egy nagy tábla csokit.

#this is the bad place #personal

[jyvaskylaaknitak]

Aurora (”északi fény”), költözés, valamint az almás palacsinta sikere

Huh, hát kedves olvasóm, most is hálásan köszönöm, hogy velem tartasz csodálatos utamon, amelynek egyik égköve a tegnapi kalandos, csodálatos találkozásom a barátságos “északi fénnyel”...Angolul úgy szoktuk mondani, hogy “Aurora hunting”, azaz vadászat, ami elképesztően jól jellemzi a kb 15 órával ezelőtti hajkurászásnak nevezhető történéseket. 👌👌😎😌

Elköltöztem! Még mielőtt elfelejtem, gyorsan leírom az új címemet (bakker, mire az előzőt megjegyeztem.......na mindegy.)

City: Jyväskylä

Street: Toritie g B 9/c

Postal code: 40520

Amiket szívesen fogadok: pálinka, kolbász, túró rudi, kedves üzenetek...

Nyugi, csak viccelek! :D Nagyon jól megvagyok az itteni dolgokkal:)

Kedd:

KOAS-nak hívják azt a céget(?) azaz a szolgáltatót, vagyis az officet (ennél jobban sajnos nem tudom körülírni) aminek a segítségével lett nekem is szállásom itt. Nos, annyit kell tudni, hogy amúgy nagyon segítőkész itt mindenki, de azért nem hibátlan a rendszer, már is mondom miért: 

Egy héttel ezelőtt írtam egy emailt nekik, hogy mégismiezmár, a volt szobatársam, Juli kapott szállást Toritieben (ahol a barátaink is laknak) és hogy az én esetemben is lehetséges ez, de azt a választ kaptam, hogy egyetlen egy helyen sincs a KOAS épületek közül szabad hely. Úgy döntöttem kedden, hogy bemegyek személyesen, és felkészülök valami király, politikusokat és ügyvédeket megszégyenítő sztorival (ami amúgy igaz is lett volna!) hogy elhitessem velük, muszáj odaköltöznöm. (Ezt a városrészt Kuokkala-nak hívják és az itteni iskolába kell mennem megfigyeléseket végezni.)

- Laptopos néni: Miben segíthetek?

- Elhivatott Katinka: Szeretnék átköltözni Myllyjärviből, mert...

- Laptopos néni: Jójó, rendben, nézzük csak, nálad van a személyid?

- Megszeppent Katinka: Öö. igen, oda is adom.

Csönd

-Laptopos néni: Na lássuk csak....hol is van még hely....noos....(közben hosszú csend, ami amúgy a finneket nem zavarja, mert nem valami hangos népség, igazából náluk nincs olyan, hogy a “kínos csend”.) Szóóval..áháá.. már látom! Sajnos csak egy helyre tudok neked másik szállást biztosítani, ami pedig...Toritie.

-Katinka:

No de most komolyan, erre mennyi az esély?????? Tudjátok, hogy mennyire pici? Ez olyan, mintha a egy lakás főbérlőjével kéne beszélned arról, hogy mostantól kezdve másik épületben szeretnél élni és át akarsz gyorsan költözni, de csakis egy bizonyos utcába vagy hajlandó menni. Szóval, jah, el se hiszem, de itt vagyok!!! 

Aznap amikor a WhatsApp csoportban megtudták a többiek, azonnal elkezdett szerveződni egy welcome party nekem, ugyanis másnap költöztem Toritie-be. Carva (aki amúgy Felipe) segített átköltözni, nagyon-nagyon rendes ember. Igazából szeretem a chileieket, kifejezetten nagyon kedvesek és náluk mindenki ölelkezik vagy minimum pusziszkodik, annyira vicces. :D 

Carva az elején nekem mindig kezet nyújtott amikor találkoztunk, a második alkalommal viszont muszáj volt rákérdeznem, hogy náluk ez tényleg így szokás-e, aztán (ki)nevetett, majd nagy mosolyogva azt mondta, hogy dehogyis. Azért csinálta, mert mivel európai vagyok, gondolta nálunk ez a szokás. :D (Eszembe jutottak erről a kosztümös sznob nagyvárosi üzletasszonyok.) Felvilágosítottam, hogy nem. Nagyon nem, legalább is barátok között egyáltalán nem. 

Fun fact: a franciák nem szoktak ölelkezni, sosenem. Nem-nem, ezt ők maguk is mondták. Az ázsiaiak meg általában csak integetnek egymásnak még akkor is, ha közel vannak egymáshoz. :D Ezt is egy japán srác mondta nekem, Taro! :)

Szerda:

Délelőtt pakolás, susu, vissza haza, pakolás, Carvaval költözés, majd este: wecome party. Csináltam almás palacsintát (sima palacsintatészta, kicsit sűrűbbre készítve, majd vágtam bele almát, megsütöttem olajban, majd miután kiszedtem, míg meleg volt, rögtön leszórtam vaníliás cukorral és fahéjjal. 

Egészen nagyon nagy sikere volt. Azt mondtam nekik, hogy mi akkor szoktuk csinálni, ha nincs kedvünk a normál palacsintához, és valami extrábbat szeretnénk. Igazából szerintem most mindenkinek beleivódott az elméjébe, hogy ez “a magyar almás palacsinta”, de igazából nem zavar, mert végül is az volt., magyar almás palacsinta. :D 

(ezt a képten Coni készítette)

Csütörtök:

Nem aludtam semmit szerdán, mert hajnali kettőre értem haza, utána kipakoltam a cuccaimat, összetakarítottam mindent és indultunk fél 6-kor Aurora vadászatra. Azt kell tudni róla, hogy Jyväskyläben egészen ritkán látszik, random időpontokban. (Legyen hideg, sötét és tiszta az ég, valamint a Nap állása is fontos!) Van egy app és amúgy online is lehet nézni, és ott az állt, hogy 16 százalék esély van arra, hogy látni lehet. (A 20 már magasnak számít, annyira ritka!)

Elmentünk egy olyan helyre, ami 40 perc gyalog (-8 fok, hőérzet -16), vagyis egy "nem messzi tóhoz". Az a vicces, hogy nem találkoztunk velük... De legalább jól szétfagytam és olyan volt, mintha a combomat ezer tűvel egyszerre szurkálná valaki.🙄🙄

Aztán pakoltam, takarítottam, délután aludtam, majd esteee megint megpróbáltuk meglesni azt a csodát. Elkezdtünk filmet nézni, de hirtelen csak azon kapom magam, hogy Marc, aki végig figyelte az előrejelzéseket, mondja, hogy most vagy soha. És mi a “most”-ot választottuk. 

Este 10: újra elindult egy csapatnyi ember a dermesztő idő közepette, és hááát, az a helyzet, hogy nem kellett a tóig elmenni: gyönyörűen látszódott az utcáról is, bár azok a fránya utcalámpák eléggé megnehezítették a hunting-ot.

És milyen is?

Legjobban úgy tudnám leírni, mint egy függönyt, bár amikor mi néztük, nem volt igazán túl nagy, ellenben nagyon magasan volt ééés hát, mozgott!! Annyira hihetetlen látvány volt, azért nem minden nap lát az ember ilyen csodálatos jelenséget. Elvileg van hangja is, de azt nem hallottuk. (Remélem majd Lappföldön azt is megtapasztalhatom.) Leginkább zöld színű volt, de gyakori a sárga, kék, lila is.)

Sávok, amik összegyűrődve úgy néznek ki, mintha valami ősrégi fekete-fehér filmből jöttek volna (csak színesek xd) és aminek a képkockái nem élesek hanem eltolódnak minden egyes mozdulatnál, ezért kicsit ilyen “töredezett”. Felnézel az égre és csak ámulsz, közben ott vannak a csillagok is, meg a gyönyörű hold és a jéghideg arcodat simogató szél susog a füled mellett és arra gondolsz, hogy bakker, ez lenyűgöző. Hogy lehetséges, hogy ilyen szép dolgok léteznek a világban?! Zseniális, én mondom nektek, zseniális.

Ami igazán meglepett, hogy nagyon mozgékony az egész jelenség, hihetetlenül változékony és olyan, mintha “táncolna”. Igazából nagyon sokat lehet tátott szájjal bámulni rá, csak vigyázni kell, mert az ember nyála hajlamos megfagyni ilyenkor, valamint a szélnek köszönhetően előfordulhat fogfájás is. xd

Szóval gyönyörű.

Röviden tömören az északi fényről (ami amúgy délen is működik :D)

Köszönet kedves Gál Ferenc barátomnak, aki a Földtudományi karon tanul Meteorológiát és tudásával gyarapította szerényes tudásomat a jelenség fizikájának elmagyarázásával. :D

Nap töltött részecskéi behatolnak a légkörbe és ezek a részecskék különböző gázokat gerjesztenek. Pl. zöldből azért látsz mindig sokat mert a nitrogént mikor gerjesztik ezek a részecskék, a zöld szín hullámhosszába sugároznak.

A Földnek meg van egy mágneses mezeje, amely a Nap felőli oldalt meg van kicsit lapulva, a Naptól távolabbi oldalt meg meg van nyúlva (ezt a megnyúlást úgy képzeld mint egy üstökös csóvája), ez a belapulás megnyúlás ez a részecskék sebességéből és nyomásából adódik pl. ha nézel egy szigetet a Dunán, a sodrással szemben lévő oldal be van lapulva míg a sodrással megegyező oldalon le van rakva a hordalék.   A sarkok felé meg a mágneses erővonalak a Föld belseje felé mutat.  A sarkok felé mutatnak az erővonalak, ami azt jelenti h ott a leggyengébb, tehát különösebb erő befektetés nélkül tudnak a töltött részecskék/napszél behatolni a légkörbe ahol gerjesztik a különböző légköri gázokat. (Gál, 2020)

(A fent látott képeket a barátaim készítették, én inkább csak néztem és ámultam.)

[elda-mcl]

CSJ Élet a Campuson 6. epizód Útmutató

Jelölések: -      Negatív eredmény az esélymérőn /      Semleges eredmény az esélymérőn +     Pozitív eredmény az esélymérőn

A + vagy / értelem szerűen pedig azt jelenti, hogy ha elég magas az esélymérő, akkor vagy pozitív vagy semleges a hatása.

Ha egy válasz mellett egyik jel sem szerepel, akkor nem tudom a hatását.

= Fordított tartalom, így a megfogalmazás helyenként eltérő lehet az eredetihez képest.

Akciópontok: 9,00 - 1,000

Pénz: 125G - Mindegyik ruha

Illusztráció: Összesen öt illusztráció elérhető. Egyet tudsz megszerezni, egy végigjátszás alkalmával (hiába egyforma a ruha két-két karakternél)

Rayannal (75-ös esélymérő szükséges), Hyunnal (60-as esélymérő szükséges, (vagy ha Priyánál és Rayannal 50 alatti a mérő, akkor 50-60 közötti is elegendő lehet)), Castiellel (60-as esélymérő szükséges), Nathaniellel (95-ös esélymérő szükséges), Priyával (55-ös esélymérő szükséges).

Rayannal csak abban az esetben szerezhetsz illusztrációt, ha senkinek nem mondod azt, hogy ő csak a tanárod. Különben nem dobja fel végül azt a párbeszéd lehetőséget Rayannal, amivel megszerezhető a kép.

Tündérkeresztanyu: Miután bekapcsoltad a riasztót, még mielőtt kimennél Hyunhoz, menj be a konyhába, és akkor megjelenik. Ha mégsem, lépegess ki-be, a konyha és a kávézó között. 

Furcsa szemüveg

Ruhák:

Az első (kantáros, színes szoknya, táskával) Hyuné, a második (zöld szegecses dzseki, farmerral) Castielé és Nathanielé, a harmadik (leveles jumpsuit) Priyáé és Rayané.

Ott kezdődik az epizód, ahol az előző abbamaradt: Hyun éppen felbukkan, amikor Rayannal vagy.

Hyun: Jó estét, tanár úr.

A. Mit csinálsz itt? Nem vagy beteg? -5 Hyunnál B. Ez nem az, aminek látszik! -5 Rayannal C. Jól vagy? /

A. De már valaki segített nekem. -5 Hyunnál B. De Zaidi tanár úrnak hála, jól elboldogultam. / C. Tényleg nem olyan egyszerű. Nem tudom, te hogy szoktál egyedül bezárni. Hihetetlenül hosszadalmas. /

Rayan ekkor magatokra hagy Hyunnal.

A. Ő egy a tanáraim közül, nem csinált semmi rosszat. -5 B. Igazából kedvelem. Ő az egyik legjobb tanárom. +5 C. Miért ne? /

Ha a C-t választottad:

Hyun: Úgy tűnik, közel állsz hozzá.

A. Nem is: ő csak a tanárom... / B. Te.. féltékeny vagy? -5

Ha Priya segített neked, nem Hyun:

A. Őszintén szólva, egy barátom bejött a kávézóba... És segített nekem. +5 B. Igen, már profi vagyok! Bármikor rám bízhatod a kávézót! /

Menj be a kávézóba, hogy bekapcsold a riasztót. Mielőtt elmész, menj be a konyhába, hogy találkozz Tündérkeresztanyával. Miután végeztél, menj ki a kávézóból Hyunhoz. A sikátor felé veszitek az irányt, a Campus felé, miközben beszélgettek.

Hyun: Clemence... Igen, tudom... Fogalmam sincs miért viselkedik így veled.

A. Komolyan? Egy árva ötleted sincs? +10 B. Mindegy. Úgy döntöttem, nem hagyom magam. /

Ha az A-t választottad:

A. Nem tudom elhinni, hogy nem vetted észre.. / B. De amúgy... Megértem... +5

Hyun: Nézd csak, ő az anyukám, mellette az apukám, balra Iseul, a nagyobbik húgom, aki grimaszol, és leghátul pedig a nagymamám a kisebbik húgommal.

A. Látszik, hogy hiányoznak neked. +5 B. Haha, ez nagyon aranyos. / C. Erről jut eszembe, hogy még mindig nem hívtam fel a családomat... -5

Ha a C-t választottad:

Hyun: Igen, de neked egy kis családod van... Szóval vigyázom rájuk. Sok barátom nincs annyira közeli kapcsolatban a szüleivel. Ez furcsának tűnhet... De számomra ők a mindenem. 

A. Nagyon kedves, amit mondasz. / B. Bevallom, hogy személy szerint nem igazán akartam “kirepülni a fészekből” és az egyetemen élni. -5

Menj be a kollégium épületébe.

A. Nem tudom miért kellene találkoznom velük. -10 B. Szívesen találkozom a családoddal! +5 C. Jól hangzik, persze. /

Hyun: Akkor is, ha semmi értelme nem volt.

A. A szándék a fontos. -10 B. Ha magadban tudnád tartani, hogy láttál minket Mr. Zaidival, hálás lennék.. -10 C. Az a fontos, hogy jobban vagy, már nem is látszol betegnek. /

Ha a C-t választottad:

Hyun: Ez igaz. Te sokkal hatásosabb gyógyír vagy, mint az antibiotikumok.

A. Engem is a szekrényedben kéne tartanod, szükség esetére. +10 B. Legközelebb ne is menj orvoshoz! Közvetlenül hozzám gyere! /

Menj be a szobádba.

A. Ez kedves, de tudod... Még nem fejeztem be. / B. Nem igazán szeretem, ha a cuccaimhoz nyúlnak. De köszi. -5 C. Köszönöm, ez nagyon kedves. +5

Ha a B-t választottad:

Yeleen: Nem nyúltam a cuccaidhoz, csak port töröltem egy ronggyal. Megnézheted, minden itt van. 

A. (Közelebb mentem az asztalomhoz, hogy megnézzem) -5 B. O-oké. Minden esetre, köszi. /

Néhány monológgal később, menj a Campusra. Yeleen fog feltűnni.

A. Ó, helló. / B. Nem, de ne aggódj. Este rendet teszek. -5 C. Nem volt időm. -10

Yeleen elmegy, ekkor felbukkan Chani.

Chani: Kedves? Veled? Tényleg? Tudom hogy dolgoztál szombaton, de tudod, hogy nem ihatsz munka közben? 

A. Nem, komolyan mondom, letakarította az asztalomat, azt mondta, örült, hogy megcsinálhatta. / B. Nem tudom, egyébként, lehet hogy csak álmodtam!

Menj be a Művészeti épületbe, és néhány monológgal később a Nagyelőadóba az órádra. Miután az véget ér, hagyd el a termet.

Chani: Talán írhatnék az urbexről, mint egyfajta kortárs performance-művészetről.

A. Teljesen bepánikoltam attól, amit a szakdolgozatodról mondtál... / B. Jó ötlet! Ez az urbex dolog nagyon eredeti. / C. Megijesztessz, azzal hogy egyedül akarsz kihalt épületeket felfedezni... Ez veszélyes lehet. +5

Menj ki az udvarra.

Chani: Alig várom a ma estét! Ha szerencsém lesz, még valamilyen felbecsülhetetlen kincsre is bukkanhatok, vagy egy szellemre egy késírtetházban, vagy...

A. Vagy egy baltás pszichopatára... / B. Hm, egy felbecsülhetetlen kincs nem jönne rosszul. Akkor lemondanék a felszolgálói pozícióról, és a Karib-szigetekre mennék nyaralni, az biztos. /

Ha a B-t választottad:

Chani: Igen! Vagy egy térképre bukkanunk, ami elvezet minket a kincshez az Indiai óceán kellős közepén! Kalózok leszünk és meggazdagszunk. Velem tartasz?

A. Nem is tudom... Nehéz elképzelni magam falábbal és fél szemmel.. +5 B. Kb 6 évesen álmodoztam erről.. -5

Rosalya zavar meg titeket.

Rosalya: Igen, biztos, beszélnünk kell.

A. Persze. Chanival az ebédlőbe tartunk, gyere velünk, és ott beszélhetünk. / B. A parkba szeretnél menni, csak te és én? -5 Chaninál C. Hm. Oké. Chani, ne haragudj, később találkozunk az órán. /

Rosalya: Ne itt beszéljünk, menjünk el valahová, ahol nem hallhatnak. Leigh butikjában van egy raktár, ott nyugtunk lehet.

A. Megijesztessz. / B. Ott lehet enni? Mert utána órára kell mennem. +5 C. Tudod, Chani nem szokta továbbadni, amit hall.. Megbízhatsz benne, nagyon jó barátnőm. / Rosánál, +5 Chaninál

Menj az Üzletek utcája felé a butikba.

Rosalya: Csak szerettem volna ha a tömeg érkezése előtt tudnánk beszélni.

A. Miért olyan fontos, hogy senki ne halljon inket? -5 B. Megvárjuk. Biztos, mindjárt itt lesz. +5

Menj be és beszélj Leigh-el. 

Leigh: Szia [Neved]! Rég találkoztunk.

A. Leigh!! (Átöleltem) / B. Leigh! Végre! Rosa folyton rólad beszél, de sosem találkozunk. /

A. Hallottam a családodról.. Részvétem. / B. (Jobb, ha nem hozom szóba a családját... Egy könnyebb témával kellene folytatnom) +5 Leigh-nél

Ha a B-t választod: 

Rosalya: Azt akarod mondani, hogy nálad a legjobb a kínálat, ugye? Ezért öltözködöm én is kizárólag innen!

A. Valóban, Rosa? Biztos vagy benne, hogy nem azért, mert a tulaj barátnője vagy és féláron vásárolhatsz? +5 Rosánál B. Igen, én is imádom az itteni ruhákat. /

Ekkor felbukkan Alexy és Morgan.

Rosalya: Nem nagy dolog.

A. Alexy, azt hiszem Rosa négyszemközt akart velünk beszélni, egy csendes és nyugodt helyen... / B. Rosa, mondd el neki. /

A. Rosa, kezdek aggódni, általában nem bánod, hogy Priya előtt beszélj. +5 B. Szóval, találkozhatnánk később? /

A. (Sok szép ruhát találtam, köztük egy kantáros szoknyát, és egy fehér kis kézitáskát) -> Hyun és Priya/Rayan szettje közül választhatsz -> Hyun illusztrációjához vezet B. (Sok szép ruhát találtam, köztük egy rövidujjú overallt a kirakatban és egy piros cipőt) -> Priya/Rayan és Nathaniel/Castiel szetje közül választhatsz -> Priya/Rayan illusztrációjához vezet C. (Sok szép ruhát találtam, köztük egy farmert és egy gyönyörű, khaki színű dzsekit) -> Hyun és Castiel/Nathaniel szettje közül választhatsz -> Nathaniel/Castiel illuszrációjához vezet

Menj vissza a Campusra, hogy beszélgess a barátaiddal.

Rosalya: Volt egy pillanat, amikor nem tudtuk, mit csináljunk. Nem voltam benne biztos, hogy itt folytatom a tanulmányaimat... De végül Leigh hatására úgy döntöttem, hogy belevágok. Így maradtunk.

A. Jó döntés volt, hiszen így újra egymásra találhattunk. +5 B. Egyébként hová mentetek volna? /

Alexy: Tudod, vannak azok a tanárok, aki az egyetemen kívül elterelik a diákok figyelmét a kigombolt ingükkel, a titokzatos tekintetükkel...

A. Pontosan mit akarsz mondani? / B. Rólam és Zaidi tanár úrról beszélsz? -5 Priyánál C. Melodyra célzol? /

Ha a C-t választottad:

A. (Ugyanakkor nehezen hittem el a kifogásait... Úgy érzem, hazudott nekem és több van a története mögött) -10 Priyánál B. (Csöndben maradtam. Értelmetlen és amúgy sem vagy biztos mindenben) / Priyánál

Ha itt a B-t választottad: 

Alexy: Mondd el nekünk, nem mondjuk el senkinek, ígérem!

A. Nem, nem mondom el. +5 Priyánál B. Csak meghallottam egy beszélgetést, amit nem kellett volna Melody és... Mr. Zaidi közt. -5 Priyánál és Morgannél

A. Mégis miről beszéltek? Megyek és azonnal megkeresem. Ezt nem hiszem el! -5 Priyánál -> Hyun illusztrációjához vezet B. Pontosan mit mondott nektek? / -> Priya és Rayan illusztrációjához vezet

Ha a B-t választottad:

Priya: Erről van szó? Több számodra, mint egy tanár?

A. Nem, ő csak a tanárm! -> Priya illusztrációjához vezet B. Nem tudom. -5 Priyánál -> Rayan illusztrációjához vezet

Ha itt az A-t választottad:

Priya: Szóval a művészettöri tanár...

A. (Eszembe jutott a művészettanárunk a gimiből) Csak mert Patrickra emlékeztet. / B. Dehogy, eszembe sem jutna. -5 C. Elismerem, hogy jól néz ki. +5 -> Priya ILLUSZTRÁCIÓJA, ha legalább 55-ös az esélymérőd nála és a megfelelő ruhát választottad.

Ha a B-t választottad: Nem tudom.

A. Mi? / B. Valami baj van, Priya? -5 Priyánál

Választól függetlenül ezután a Campusra kell menned, hogy beszélj Hyunnal.

A. (Az írom: “Szabad vagy ma? Beszélnünk kell”) / B. (Azt írom: “Te azt mondtad Alexynek és Morgannek, hogy van valami köztem és a művészettöri tanár közt?!”) -10

Menj a nagyelőadóba.

A. Nem igazán.. Nincs egy perc nyugtunk sem. +5 B. Sajnálom a korábbit. /

Chani: Megvallva az igazat, haboztam, hogy menjek-e vagy sem. Azt hiszem, inkább a ma esti expedícióra készülök. Megnézem a házat, hogy valóban üres-e.

A. Oké, te tudod. De kérlek, légy óvatos. -5 B. Biztos, hogy nem jössz? Az órák gyorsabban telnek, ha veled vagyok. / C. Persze. Később találkozunk. /

Menj a könyvtárba, ekkor hallani fogsz egy beszélgetést az Igazgató és egy ismeretlen személy között.

A. Mit csinálsz itt? -5 Nathanielnél B. Te tényleg részt veszel az órákon? /

Ha Nathaniel nem volt az exed:

Nathaniel: De ha szeretnéd átismételni a témát, [Neved]...

A. Hagyj már békén, Nath! -5 Nathanielnél B. (Felhúztam a szemöldököm és vártam, hogy befejezze a mondatot). /

Ha Nathaniel volt az exed:

A. Igen, néhány ember követ el hibákat. -5 Nathanielnél B. Te most rólunk beszélsz? /

Mikor Nathaniel elmegy, egyedül maradsz Amberrel.

A. Rá sem ismerek! / B. Tudom, hogy a bátyád, de... olyan, mint egy pimasz kölyök. +5

A. Ennek köze van ahhoz, ami a múltkori Crowstorm koncert után történt? Jobban vagy már? / B. Hogy érted, hogy “egy kicsit jobban vigyázol magadra”? / C. Nem értem, miért akar megszabadulni az egyetemtől. A tanulmányai anno fontosak voltak számára. /

Menj ki a könyvtárból.

A. De elismerem, hogy amikor először láttalak, ledöbbentem... / B. Hát, ha a giiben valaki ezt mondta volna, hogy beszélgetést fogok folytatni veled anélkül, hogy idegösszeomlást kapjak, nem hittem volna neki.. +5 C. Hát még te! /

Amber: Nincs mentség a viselkedésemre és tisztában vagyok azzal, hogy nem volt helyes. Sajnálom, ha ez hatással volt az akkori életedre. Azóta teljesen megváltozott az értékrendem.

A. (Szóhoz sem jutottam) +5 B. (Nem bírom ki, muszáj átölelnem.) / C. Ezt nagyon könnyen veszed.. -5

Amber elmegy, ekkor belefutsz Castielbe. Két választásod van: köszönsz neki, vagy nem, de akkor csípősen megjegyzi.

A. (Annyira nevetségesek. Jobb lesz, ha megyek a koliba.)  B. (Nem tudom, mit csináljak.. Odamenjek? Hiszen ismerjük egymást, jogom van köszönni neki) +10

Ha az A-t választottad:

Castiel: Segítettem neked a kávézóban, dumáltunk, még a sebeiddel is foglalkoztam... És te, két nappal később elmész mellettem szó nélkül.

A. Nem akartam elijeszteni a rajongóidat. -5 B. Csak nem akartalak megzavarni! Elfoglaltnak tűntél! / -> Castiel illusztrációjához vezet

Ha a B-t választottad: Csak nem akartalak megzavarni! Elfoglaltnak tűntél!

Castiel: Ja... Először fura volt, de most már észre sem veszem.

A. Beismerem, nem túl könnyű nekem... / -> Nathaniel illusztrációjához vezet B. Hozzá tudnék szokni. +5 -> Castiel illusztrációjához vezet, ha legalább 60-as a mérőd és jó szettet választottál.

Ha a B-t választottad: köszönsz neki

Castiel: Pff...

A. Pff? Mintha nem tetszene... -5 B. Nem lehet könnyű, hogy amint emberek közé mész, feltűnést keltesz.. +5 C. Szóval, újra az egyetemen? /

Castiel: Ja... Először fura volt, de most már észre sem veszem.

A. Beismerem, nem túl könnyű nekem... / B. Hozzá tudnék szokni. +5 -> ILLUSZTRÁCIÓ, ha legalább 60-as a mérőd és jó szettet választottál.

Menj be a kollégium épületébe, hogy találkozz Hyunnal.

A. Szóval úgy tűnik, rajtakaptál az utcán engem és Mr. Zaidit? -10 B. Mit mondtál Alexynek és Morgannek? -5 C. Azt hittem, beszéltünk arról, mi történt, és elég világos volt.. /

Hyun: Figyelj, én... Mikor megláttalak titeket, furcsa érzésem volt, ennyi. Hajlamos vagyok követni a megérzéseimet, de nem mondtam semmit, amit nem láttam. Csak a tényeket közvetítettem.

A. Miért beszéltél erről Alexynek és Morgannek? -5 B. És elmondanád, mi volt a megérzésed? +5 C. Ez a te dolgod? /

Hyun: Tudom. És személy szerint elmondom, hogy többet éreztem. Úgy tűnt, megzavartam valamit... Nem tudom, valami privátot. Csak áruld el.. Kedveled őt?

A. Miért akarod annyira tudni? / B. Nem! Ő a tanárom, oké?! / -> ILLUSZTRÁCIÓ, ha legalább 60-as az esélymérőd, és magasabb, mint Rayannal + ha Priyáé 50 alatt van + a jó szett C. Talán. Ez gond? -5

Menj a szobádba pihenni. Később újra megjelenik a korábbi ismeretlen személy, amikor kiderül, hogy ő Yeleen anyukája. Lehetőséged adódik jócskán felvinni Yeleennél a mérőt.

A. Elnézést asszonyom, az a dzseki az enyém, és őszintén szólva, kettőnk közül én vagyok a rendetlenebb. Yeleen az, aki ma az egész szobát rendbe tette. +10 Yeleennél B. (Ültem tovább, anélkül hogy megszólaltam volna. Úgy tettem, mintha a könyvembe merülnék.) -5

Sibylle: Kérlek, bocsáss meg Yeleennek, amiért állandóan féltékeny.

A. Elnézést asszonyom, de Yeleennek.. igaza van. +10 Yeleennél B. Szeretnéd, hogy elmenjek? -10 Yeleennél C. (Szó nélkül bámultam tovább a könyvemet.) /

Ha az A-t választottad: Elnézést asszonyom, de Yeleennek.. igaza van:

A. Jól vagy? Hozzak egy kis vizet?  B. Sajnálom, be kellett volna fognom a szám, azt hiszem... +5

A. Mi a helyzet az apukáddal, ő mit gondol erről? +5 B. Gyerünk, menjünk. Sietned kell a kövekező óránkra. /

Ha a C-t választottad: (Szó nélkül bámultam tovább a könyvemet.):

Yeleen: Miért álltál ki értem?

A. Ez nem rám tartozik. Ez a ti dolgotok. / B. Azt sem tudom mit csináltam. -5

Menj vissza a művészeti épületbe a következő órádra.

Rayan: Éppenséggel nem.. Jöjjön be.

A. Elmarad az óra? / B. Elbocsátották Önt? /

Ha az A-t választottad: Elmarad az óra?

Rayan: Holnap reggelre halasztották. Az egyetemnek szüksége van a teremre egy fél órás előadáshoz.

A. És nincs hely a többi teremben? +5 B. Ó, értem. /

Ha NEM mentél oda hozzá, miután hallottad a beszélgetését az igazgatóval a könyvtárban az 5. epizódban:

Rayan: Bevallom, legutóbb az én hibámból maradt el az óra. De ezúttal nem én tehetek róla.

A. Lemondani az órát jó döntés volt, ha nem érezte jól magát, hogy tanítson. / B. Nem lehetett könnyű meghozni a döntést, hogy lemondja az órát. +10

Ha odamentél hozzá, miután hallottad a beszélgetését az igazgatóval a könyvtárban az 5. epizódban:

Rayan: Bevallom, legutóbb az én hibámból maradt el az óra. De ezúttal nem én tehetek róla.

A. Lemondani az órát jó döntés volt, ha nem érezte jól magát, hogy tanítson. / B. Nem lehetett könnyű meghozni a döntést, hogy lemondja az órát. +10 C. Megértem az Igazgatót. -5

Rayan: Most, hogy eszembe jut, még fél óráig tudjuk használni az előadót. Használhatja tanulásra, vagy...

A. Kihasználhatjuk a lehetőséget, hogy kicsit jobban megismerjük egymást. / -> illusztrációhoz vezet B. Kérdezhetnék Öntől valamit a legutóbbi óráról? / C. Megyek is, nem szeretném zavarni Önt. -5

Ha az A-t választottad:

Rayan: Értem...

A. Mi a helyzet Önnel? Miért ezt a tárgyat választotta? +5 B. Mit csinált mielőtt az Anteros Egyetemre jött? / C. Ön mindig inget visel? -5

A. Mi a helyzet Önnel? / B. Remélem, jobban van. +5

Ha korábban azt választottad a többiekkel való beszélgetés során, hogy: “Mégis miről beszéltek? Megyek és azonnal megkeresem. Ezt nem hiszem el!” vagy azt hogy “Nem tudom” mikor Priyával beszéltél:

Rayan: A kollégája, a fiatal srác, elég meglepettnek tűnt, amikor meglátott a kávézóban, remélem, az hogy segítettem zárni a kávézót, nem okozoztt problémát...

A. Nem, nem igazán. -5 B. Hyun csak meglepődött hogy együtt látott egy tanárral ilen későn. +5 -> illusztrációhoz vezet

Ha a B-t választottad:

Rayan: Igaza van, megfontolt embernek látszik. Ki gondolná...

A. Igen, de nem számít. Csak beszélgettünk. / B. Csodálkozik? + vagy / -> ILLUSZTRÁCIÓ, ha legalább 75-ös az esélymérőd és a jó szettet választottad. Ez a lehetőség nem lesz eléhető, ha korábban bárkinek azt mondtad, hogy ő csak a tanárod.

Néhány párbeszéddel később hagyd el a termet.

Rayan: Akkor, holnap találkozunk. Úgy emlékszem a mi óránk lesz az első reggel.

A. Igen, holnap találkozunk. / B. Sajnálom, hogy raboltam az idejét. -5 B. Legszívesebben most azonnal beülnék az órájára. +5

Menj a kollégiumi szobádba. Kopogni fognak.

A. (Megyek és kinyitom az ajtót) B. (Megkérdezem magabiztos hangon) Ki az? -> illusztrációhoz vezet

Ha az A-t választottad:

Nathaniel: Kimerültnek tűnsz. Hagyd abba a tanulást!

A. Kimerüt vagyok, mert itt egy bunkó, aki korábban hülyén viselkedett az osztályban. +5 B. Igazad van. -5

Ha a B-t választottad:

Nathaniel: Engedj be, kérlek. Idiótán néznék ki, ha az ajtódban beszélgetnénk.

A. Nem is tudom.. Figyelembe véve a korábbi viselkedésedet az osztályban, inkább az ajtóban maradnék. +10 -> illusztárcióhoz vezet B. (Eleget teszek a kérésének egy nagy sóhaj kíséretében) +5

Nathaniel: Sajnálom...

A. Ez minden? Ennyit tudsz mondani? -5 B. Miért viselkedtél úgy? +5 -> illusztrációhoz vezet

Nathaniel: Ez sokkal bonyolultabb ennél... Amber szenvedi meg a távollétem következményeit. Az igazgató és más tanárok megkérték hogy vigyen vissza engem.  Én azt akarom, hogy magára összpontosítson. Ne rám.

A. Miért zavar téged annyira Amber? -5 B. Akkor miért nem jössz vissza az iskolába? +5 -> illusztrációhoz vezet C. Már nem ismerek rád.. Annyira tiszteletlen voltál az osztályban... /

Nathaniel: Például?

A. Nyilvánvalóan inkább mész bulikba, mint órára. / -> illusztrációhoz vezet B. Az emberek mindig más lány mellett látnak. -5 C. Egy csomó vitába keveredsz. / -> illusztrációhoz vezet

Nathaniel: Magadra hallgass, ne másokra. Ha úgy gondolod annyira értéktelen vagyok, mint ahogy mások mondják, akkor maradj távol tőlem. De ha mélyen legbelül tudod, hogy nem ez a helyzet... Akkor kétszer gondold át, mielőtt hátat fordítanál.

A. Soha nem terveztem elmenekülni előled. / -> ILLUSZTRÁCIÓ ha legalább 95-ös az esélymérőd és jó szettet választottál. B. Nem tudom még hogy mit gondoljak... / C. Mindent megtettél azért, hogy megfutamíts, most meg azt mondod, kétszer is gondoljam át mielőtt megteszem? /

Nathaniel ezután elmegy.

Hirtelen egy másik kopogás halatszik, és Rosalya Alexyt tolja be. Miután megbizonyosodott róla, hogy egyedül vannak, Rosalya elmondja nekik a hírt: terhes.

EPIZÓD VÉGE

ILLUSZTRÁCIÓK:

#csj #csj 6. epizód #csábításból jeles #csábításból jeles egyetemi élet #csábításból jeles élet a campuson #csábításból jeles 6. epizód #CSJ Útmutató

[kinlodok]

vannak terveim. ha minden jól megy, akkor máma bebaszok, de gecire nagyon, aztán hétfőn suliba kéne mennem (nem biztos, hogy betalálok majd, haha), aztán pszichológus, utána pedig ELMEGYEK A RÉCSEI CENTERBE KAJÁLNI. szóval nem, nem ölöm meg magam még. tökre lelkes vagyok (még), nem tudom, hogy ez minek köszönhető.

#késő van és faszságok jutnak eszembe

[just-an-another-blog1]

Mit szeretek benned?

Mondhatnám,hogy mindent,de ez így nem pontos.Persze igaz,mert az első hajszáladtól kezdve a kislábujjkörmödig szeretlek,mégha nem is láttam mindenhol.De ez így személytelen.Szeretem a hibáidat,mert van belőlük mégis mindegyikért oda vagyok.Szeretem a hajad.Szeretnék egyszer beletúrni.Nem is egyszer,hanem azt szeretném,hogy bármikor beletúrhassak. Szeretem a szemed.Ahogyan rám nézel és még sok más emberre rajtam kívűl.Szeretem ha összeakad a tekintetünk,mert akkor különlegesnk érzem magam,pedig nem is vagyok az.Szeretem a szád.Szeretném csókolni és szeretném ha te is csókolnál vele. Szeretem a nyakad.Nem tudom mit szeretek benne,de köré fonnám a kezem.Szeretem a mellkasod.Szeretnék hozzábújni,mert biztonságban érteném magam,ezt biztosan tudom.Szeretem a kezed.Amikor hozzám érsz vele,akár cska véletlen vagy egy pacsit kérsz és akkor egy másodpercig nem is tudom mi történik,majd aztán percekig remegek.Szeretem a mosolyod,mert akkor én is mosolygok.Szeretem a leheleted,nem érzetem a bőrömön sokszor,de az a néhány pillanat mindent megért.Szeretem a hangod.Nem csak ahogy beszélsz,hanem az énekhangod is.Tudom,hogy hamis de mégsem találok benne hibát.Szeretem a humorod,bár sokszor nem értem és még sokan mások sem.Szeretem amikor nevetsz.Szeretem, hogy különbözünk,mert te biztosan a mennybe kerülsz majd az ártatlan,angyali éneddel.En még majd megyek a sátánhoz.Szeretem,hogy emlékszel arra is amit két évvel ezelőtt mondtam,és én is emlékszem arra,amit te,hisz minden szavad a fülemben cseng.Szeretem,hogyha nem értesz valamit abból amit mondok mert a beteg lelkem nem neked való,otthon utána nézel és másnap tudod.Szeretem hogy figyelsz,annak ellenére,hogy én gyakran nem.Nem fogunk járni sosem,és igazan túl kéne tennem magam rajtad.Nekd is túl kéne.Lehet már meg is tetted,csak néhány emlék vagy kósza "mi lett volna ha..."gondolatoknak köszönhetően viselkedsz így velem.Megsem tudom rávenni magam,hogy kitöröljem a képeimet rólad,vagy a beszélgetéseinket. Hogy ne csekkoljam a profilodat,és ne nézzem,hogy hány lány követ.Ezt kéne tennem,de valami mazochista oknál fogva élvezem,hogy szeretlek,mégha ezzel kínzom magam éjszakákon keresztűl.De neked köszönhetően van miért fel kelnem és suliba mennem,mert ott találkozhatunk.Miattad van miben reménykednem.Van egy okom ami miatt törődjek,legalább minimálisan is azzal,hogy mit veszek fel.Köszönöm neked,még akkor is ha sosem fogod ezt olvasni,mert fosok elküldeni üzenetben...

[nyusziakalapban-blog]

éjjeli kettő

Éjjeli kettő. Otthon kellene legyek, az ágyamban, ölemben a macskámmal. A takaró alatt írnék üzenetet a barátaimnak. Aludnék. Talán nem kéne itt lennem, de még is itt vagyok. Már alig vannak ismerős arcok, csak egy páran maradtak, mindenki hazament, engem meg itthagytak. Más barátokkal kellett volna jönnöm, akik vattacukrot vesznek nekem, és együtt megyünk fagyizni. Ez az este már letelt, majd másképp csinálom. A gondolataim elvesztődnek a cigarettafüstben, én pedig úgy érzem, hirtelen a világ összes gondja rám szakad. Nincs semmi ami elterelje a figyelmemet, többé már nincs. Itthagytak.

 Valami virág akar kibújni az eresz alól. Az eresz rozsdás, semmi keresnivalója ott egy virágnak. Nekem sincs itt keresnivalóm. Lassan kezdek rájönni, hol is vagyok. A lábaim két fehér gyertyára hasonlítanak, ahogy lelógnak a terasz szélén. Hideg van, de nem zavar, hogy rövid a nadrágom, megszoktam. Megszoktam a hideget, meg hogy elhagynak, lehagynak, otthagynak. A cipőm nagyon poros, nem látszik, hogy igazából milyen élénk sárga. Pedig olyan szép.

 Egyetlen szál cigarettám maradt csak. A filternek dohány íze van. Kényelmetlenül gyújtom meg egy gyufával, aztán ledobom magam elé a dobozt. Nem megyek utána, nem veszem fel. A benti zaj kihallatszik, egy pop-punk számmal összeolvadva. Talán The Killers, de nem vagyok biztos benne, de tudom, hogy szeretem. Vagy valamikor szerettem, és sokat hallgattam. Megfeledkeztem azokról a napokról,már csak visszhangok a fejemben, de tudom, ismerem a számot. Átfut az agyamon, ha most kívánhatnék valamit, akkor azt kívánnám, bárcsak örökké tartana ez a szál cigi, és ez a dal. Attól a valamitől, amit egy órával ezelőtt szívtam el, van egy olyan sejtésem, hogy örökké is fog tartani. A világ lehet nem áll meg, de én itt maradok örökké ezen a teraszon, a lelógó lábaimmal, a cigarettámmal, miközben a háttérben folyamatosan ez a régi dal hallatszik. Talán nem bánnám. Ha itt lennének, nem is bánnám. Ilyen lehet a mennyország, megfagyva örökké egy pillanatban a barátaiddal. De én most egyedül vagyok.

 Akkor jövök rá, mennyire egyedül vagyok, amikor egy idegen kéz fogja közre az arcomat.

 - Te mit csinálsz itt?

 Tényleg, mit csinálok? A cigarettám felét már elszívtam, és nincs több. Talán ez a legriasztóbb, hogy elfogy, és akkor nem lesz ürügyem. Mit csinálok?

 Az idegen elengedi az arcomat, és kisfiús mozdulattal leül mellém a teraszra. Felkönyököl a korlátra, és lábait szórakozottan lóbálja meg. Nagyon könnyedén mozog, mintha miliméternyire lebegne a levegőben. Sugárzó a mosolya, olyan csibészes. Igen, Stephenie Meyer biztos ezt a szót használná. Rágyújt, közben végig engem néz, és mosolyog. Nemtudom, mikor láttam ezt a mosolyt, de ismerős. Biztos, hogy ismerem, csak még nem tudom, honnan.

 - Üldögélek. - Mondom mosolyogva, mint egy szerelmes kislány. Felkuncogok, és félrenézek, a színes ablakokra, melyek mögött árnyékok táncolnak egy ismeretlen zenére. Csendben ülünk, egészen addig, amire elszívom teljesen a cigimet. Most mit csinálok? Ennyi volt, vége. Viszont a mellettem üldögélő valaki új értelmet adott. Most már nem vagyok egyedül.

 - Hogy hívnak? - teszem fel a kérdést. Szép neve van, különleges, talál hozzá. A szemébe nézek egy pár pillanatig, aztán megint elfordítom a fejem, és a válla fölött elnézve szemügyre veszem az embereket. Milyen furcsa, hisz ezek eddig is itt voltak. Látok egy lányt. Rövid, vörös haja van, és fekete keretes szemüvege. Mellette egy fiú. Raszta haja van, és valami fekete kabátja. De miért nézem őket? Haza kéne mennem. De megszólal a mellettem ülő gonosz manó.

 - Szépek a szemeid. - mondja. Ennyi, semmi köntörfalazás. Szépek a szemeid, ezt mondta, egyszerűen. Szinte látom magamat kívülről, ahogy csillognak a szemeim, és őszinte örömmel elmosolyodom.

 - Köszönöm.

 Mosolyog. Rájöttem, honnan volt ismerős ez a koboldszerű arc.

 Láttam már távolról, felismerhetetlenül. De az nem ő volt teljesen. Így még soha nem láttam. A szeméről ismertem meg, mert az ugyanaz, most is. Mennem kéne, haza kéne menjek, most. Fel akarok állni, de kezét beleakasztja a karomba, és visszahúz.

 - Ne siess. Meg akarlak ismerni.

Te engem csak ne akarj megismerni, akarom mondani neki, de nem ezt mondom. Ha normális lennék, felálltam volna, és taxiba ültem volna. De kit akarok becsapni?

 - Mit akarsz tudni rólam? - kérdezem inkább.

 - Mi bánt annyira? - a kérdés egyszerű. Én viszont bolond vagyok, és kifut a számon a még egyszerűbb válasz.

 - Minden. - ránézek. Csak nézzük egymást csendben, tudom, hogy számára sem létezik már a körülöttünk levő világ, a kocsma hangjai a buborékon kívül tompán hallatszódnak.

 Kitörik belőlem. Olyan dolgok, amiket még magamnak sem mondok el. Hogy majd barátaimtól szétszakítva, biztonságtól megfosztva fognak kiereszteni a világba, álmaimat pedig egy batyuba tömve vágják hozzám. Na, akkor majd mi lesz. Gyerek akarok maradni. Állatkertbe akarok menni, kis kecskéket etetni, meg lufit venni. Boldog akarok lenni. Azt akarom, hogy szeressenek, nagyon, nagyon szeressenek.

 Végül azt mondom el, hogy itthagytak. Hogy mennyire egyedül vagyok ebben az éjszakában.

 - De nem bánom. Ha nem hagynak itt, nem találkozunk, és nem mondhatom el. Köszönöm. Úgy teszel kérlek, mintha elfelejtetted volna, amiket mondtam?

 - Persze, mit is mondtál? - ezt mér nevetve mondja. Közben látom a szemén, hogy érti, s átfogja a vállamat. Egyszerű mozdulat, semmit nem akar.

 Majd dohányt vesz ki farzsebéből, most megfigyelem jobban az öltözetét. Barna nadrágot visel, és fekete rövidujjút. Nézem, ahogy biztos kézzel, de gyors mozdulatokkal cigarettát teker magának.

 - Kérsz? - nem válaszolok. Erre felém nyújtja a vékony szálat, és másikat teker magának.

 - Ott van a gyufám. - mutatok előre a sárban levő dobozra. Felnyithatós, szürke gyújtót vesz elő, amivel először az én cigimet gyújtja meg, utána a magáét. Újból körbenézek, megszűnik a minket védő burok, hirtelen nagyon is valódinak tűnik a világ. A kocsmába szigorú tekintetű, egyenruhás rendőrök vonulnak be, és nekem ezzel torkomon akad a füst. A pánik apró szilánkjai utat vágnak maguknak az idegszálaimon. Ő is észrevette, hogy mosolyom arcomra fagyott.

 - Na menjünk - mondta nyugodt hangon, és olyan könnyedén ahogy leült, felpattant a korlát mellől. A kezét nyújtotta.

 - Hova megyünk?

 - Hova menjünk? - kérdezett vissza. Közben magunk mögött hagytuk a színes kocsmát, benne az összes elveszett emberrel. A plakátokkal kidíszített fal mellett elhaladva magamban mosolyogtam, mert már rájöttem, honnan ismerem.

 Az utcára érünk, ahol alig járnak autók. Mindenki otthon van, felkészül a holnapi napra. Otthon, a szerreteikkel. Senki nem akar hétköznap az éjszakában repülni. Mire egyet pislogok egy szál gyermekláncfüvet tart maga előtt.

 - Tessék.

 - Köszönöm - mondom, és a fülem mögé teszi.

 - Hova menjünk?

 Válasz helyett felnéztem a csillagos égre. Nincsenek felhők, csillog az ég, és csillogó ég alatt minden rendben lesz, ezt tudom. A fehérlő holdvilág eszembe juttat egy bizonyos vigyorgó macskát. Elképzelem, ahogy egy éjjel valaki, akárki a világon, felnéz az égre, és a macskával találja szembe magát. Amire félrenéz, már eltűnik, csak egy másodpercre jelenik meg. Remélem, ha ez bekövetkezik, és leszek az, aki meglátja.

Elindulunk a végtelennek tűnő városban. Leülünk a világosbarna kövekre. Minden előttünk van. Most a tér van előttem, ami sötét, és néhány taxin kívül nem látni más járművet.

 - Mit csinálunk? - kérdezem.

 - Mit csináljunk? - kérdez vissza, és átkozottul mosolyog.

#magyar #magyar tumblr #saját #szösszenet #éjjel #egyedüllét #barátok #cigaretta #egyperces #saját írás

[helioliole]

20.12.14

Ma reggel korán keltem,nem is igazán tudtam aludni. Újra kezdtem a gyakszit. Pékségen voltam. Nagyon fárasztó volt. Azt hittem sosem lesz vége. Kiderült hogy nem is kéne mennem. Mondtam anyának a helyzetet de ő úgy intézte hogy a következő két napban még menjek. Ez totál lehangolt. Ezt az egy napot is alig bírtam ki. Nem hogy még 2őt. De utána shoppingoltam. Először az Aldiba mentem. Ott a Mariannal videóhívásoztam. Szakadtam konkrétan. Utána Sinsay pepco kik. Aztán pláza. Bementem a sparba. Volt ott egy helyes fiú. Kasszázott. Direkt a sparos kártyát adtam neki, tudtam hogy úgysem tudja majd lehúzni de legalább meglesz neki a nevem. És hát elég jól elbeszélgettünk de nem lett belőle semmi. Busszal bementem a főtérre. Vettem a Mariannak meglepinek egy buddhakertet. Utána turiztam. Sikerült vennem egy Kylie and Kendall táskát 2ezer forintért. Utána hazajöttem. Pihiztem,telefonáltam,zenét hallgattam csokit ettem. Fürödtem és ajit csomagoltam. Ez végül egy jó nap volt .

Bár az ispar kikészített, fáj mindenem

Jó éjszakát.

Holnap találkozunk

[csajokamotoron]

Ma váratlan motoros túrába keveredtem. . Történt ugyanis, hogy az egyhetes nyaralásról hazafelé be kellett ugranom Biatorbágyra a #HondaRebel500 tesztmotorért. Mivel üres volt a tankja, első utam a benzinkúthoz vezetett, hogy el tudjak menni hazáig. . Igen ám, de a kúton éppen ismerős motoros csajok gyülekeztek, mert túrázni indultak és megkérdezték, nem megyek-e én is. . Végigpergettem a fejemben, hogy most haza kéne mennem négy ember egyheti szennyesét kimosni és felkészíteni a gerekeket a holnapi táborra, de valahogy a motorozás csábítóbb volt. Úgyis le kell tesztelnem a motort, mert cikket kell róla írnom és hétköznap sokkal nehezebb lesz lelépnem. . Ha úgy vesszük, egész délután dolgoztam... 185 kilométer lett a vége, és utána még a gyerekeket is vinnem kellett egy-egy kört. (Amúgy soha nem viszek utast, de most kivételt tettem.) . És amúgy imádom ezt a kis Rebelt. . #motorteszt #motorostúra #csajokamotoron https://www.instagram.com/p/CDZizVUhP-r/?igshid=1jwq18e83jpug

#hondarebel500 #motorteszt #motorostúra #csajokamotoron

[labjegyzet]

Estelle Maskame: Mondtam már, hogy elmúlt tíz év? Évfordulós bónusz fejezet

Az olvasóimnak, akik az elmúlt nyolc évben figyelemmel kísérték Tyler és Eden utazását. Szívem mélyéből köszönöm azt a sok szeretetet és támogatást, amit Tőletek kaptam. Őszintén remélem, hogy élvezni fogjátok Tyler és Eden történetének ezt az utolsó fejezetét, mert eljött az ideje, hogy végleg búcsút mondjunk a DIMILY-sorozatnak.

Tyler

Az utolsó jelentkező távozása után csend telepszik az irodára. Az apámra nézek, és megrázom a fejemet.

– Szó sem lehet róla, hogy ezt a fickót felvegyük.

Apa ingerülten felsóhajt, és az asztalra könyököl. Előttünk két halomban állnak a pénzügyi elemzői állásra jelentkezők CV-jei. Még mindig nem sikerült kiválasztanunk egy ígéretes jelöltet, pedig az egész délelőttöt azzal töltöttük, hogy külön-külön meghallgattuk őket. Apa úgy néz ki, mint aki már teljesen feladta, és élni sincs kedve.

– Mindenkit meginterjúvoltunk. Te kit választottál?

– Majd hétfőn megmondom. – Felállok, és felnyalábolom a CV-ket. – Most mennem kell. Máris késésben vagyok. – A falon lévő márvány óra elárulja, hogy már tizenhét perce máshol kéne lennem.

– Tyler…

Fel sem nézek, annyira szeretnék már kiszabadulni a helyiségből.

– Mi van?

– Érezd jól magad a partin – válaszolja apa halk hangon. Megállok, és rápillantok. Meglep, hogy a beszélgetésünk hirtelen személyes témára terelődött. Apa idegesen babrálja egy dosszié gumis zsinórját, majd a szemét lesütve hozzáteszi: – Bárcsak én is ott lehetnék.

De nem lehetsz, vágom rá magamban. És utána rögtön aljasnak érzem magam, amiért ezt gondolom.

Apa lehorgasztja a fejét, és bűnbánó arcot vág. Mindig ezt csinálja, ha eszébe jut, hogy a tettei miatt már évek óta nem lehet részese volt családja boldog pillanatainak.

Ritkán esik ilyesmiről szó köztünk. Többnyire csak az üzletről beszélünk, de néha megkérdezi, hogy van az anyám, és nagyon kínos, amikor a testvéreim felől próbál érdeklődni. Jobb elkerülni a családi témákat, mert apa nem a családunk tagja. Anyám még ma sem vesz róla tudomást, ha véletlenül elmegy mellette az utcán. A kisebbik öcsém, Chase, nem is emlékszik rá. A nagyobbik öcsém, Jamie, az évek során többször is kísérletet tett arra, hogy apával is rendbe hozza a kapcsolatát, de nem járt sok sikerrel.

Apának nem maradt más, csak a cége és én. Nem nősült újra, és most egyedül él egy burbanki luxuslakásban. Volt egy nő, akivel randizott néhány hónapig, de az is elhagyta, amikor kiderült, hogy hét évet börtönben töltött.

– Sajnálom. – Csak ennyit mondok, és megvonom a vállam, mert tényleg nem tehetek semmit, amivel változtathatnék a helyzeten. Ami történt, megtörtént, és apa megérdemli a kirekesztést.

Visszamegyek az irodámba, és az íróasztalra dobom a jelentkezési lapokat. Majd hétfőn foglalkozom velük, most csak felkapom a kulcsomat, és már megyek is kifelé. Az épület ma csendes, mert szombaton senki sem szokott dolgozni. Búcsúzóul még odaköszönök apának, mielőtt kilépek az ajtón. Távozás közben most is, mint minden alkalommal, felnézek a falon virító feliratra.

GRAYSON’S.

Még mindig nem tudom elhinni. Gyerekkoromban elborzasztott volna a gondolat, hogy az apám nyomdokaiba lépjek. Eszem ágában sem volt bármilyen kapcsolatba kerülni a cégével, most mégis itt vagyok. De ha valakinek nincs diplomája, és az apja állást ajánl neki, akkor ostobaság lenne visszautasítani a lehetőséget. Elvégeztem néhány tanfolyamot, és már öt éve én vagyok a cég HR-ese. Apa szerint jobban értek az emberekhez, mint ő, és ebben teljesen igaza van. Néha rossz, hogy ilyen szoros kapcsolatban kell dolgoznom az apámmal, és szinte minden nap a közelében vagyok, de élvezem a munkát. Úgy tervezem, hogy néhány évig még itt maradok, aztán valami mással próbálkozom, de az életem most túl kusza ahhoz, hogy az eljövendő karrierem miatt aggódjak.

Átmegyek az utca másik oldalán lévő mélygarázsba, és bepattanok a terepjárómba. Közben a műszerfalon lévő órára meredek. Huszonkét perc késés. Tipikus. Apám pont ezen a szombaton akarta lezavarni az interjúkat, amikor egy fontos eseményen kell lennem. De már szóltam Chase-nek, hogy valószínűleg késni fogok. Szerintem észre sem veszi, hogy nem vagyok ott – annyira leköti az ünneplés.

A megengedett sebességnél gyorsabban hajtok át a városon, vaksin hunyorogva a tavaszi napfényben. Mire a házunk elé érek, már letéptem magamról a nyakkendőt, és félig kigomboltam az ingemet. Néha utálom, hogy Santa Monica elővárosában lakunk, de ilyen szép környéket nem lehet találni a központban. Mr. Presley a hintaszékben ringatja magát a verandáján. Már túl öreg ahhoz, hogy lenyírja a füvet a kertjében, ezért én szoktam megcsinálni neki, egy hideg sörért cserébe. Egészen összemelegedtünk. Odaintek neki, miközben kiszállok a kocsiból. A felhajtón nem látom a SUV-unkat, ami csak egyet jelenthet: olyan sokat késtem, hogy Eden nem tudott tovább várni.

Átvágok a frissen nyírt pázsiton, lábnyomokat hagyva magam mögött rajta, és az emeletes házunk bejárati ajtajába dugom a kulcsot. Még mindig furcsa ide hazajönnöm – főleg azért, mert két utcával odébb nőttem fel, és nem gondoltam volna, hogy egyszer újra ebben a városban találom magam. Azt hittem, ez sosem fog bekövetkezni. Mindig úgy képzeltem, hogy megint New Yorkban fogok élni, de most nem érzem úgy, hogy ott kéne letelepednünk. Az a város túl gyors. Egy időben megfordult a fejemben, hogy egy külvárosba költözzünk, de az sem jött be nekünk. Túl unalmas.

Ezért Santa Monica egyértelmű választás lett, amikor az apám felajánlotta ezt az állást. Több okból is praktikus volt. Tényleg nagyon jó minden nap vakító napsütésre ébredni, nem úgy, mint a borús Portlandben. Nem hiányzik az a város. Talán csak a kávé.

Benyitok az ajtón, és megbotlok egy játékban. Halkan szitkozódva odébb lököm a tűzoltóautót. A ház most csendes, de máskor mindig Eden hangja üdvözöl, amikor hazaérek. De ma… Ma nélkülem kellett elindulnia. Mindketten nem késhetünk el egy ilyen fontos alkalomról. Egyikünknek legalább ott kell lennie, hogy ne mi legyünk a család megbízhatatlan lógósai.

Az emeletre érve a szépen bevetett ágy látványa fogad, mint mindig. Az ágytakaróra ki vannak készítve a partihoz illő ruhadarabok, amelyeket csak fel kell vennem. Elmosolyodom, és végtelen hálát érzek, mintha Eden nem tette volna meg nekem ezt már vagy ezerszer az évek során. Fogalmam sincs, mit csinálnék, ha nem lenne velem. Rendben tartja az életemet, egészen a legapróbb részletekig.

A szobánkban érzem a kedvenc parfümjének az illatát, ami olyan, mintha egy narancsvirágot szagolnék. Mélyen belélegzem, miközben felveszem a lezserebb nadrágot, amit kiválasztott nekem. Már harminckilenc perces késésben vagyok. A lépcsőn lefelé menet belebújok a cipőmbe, aztán bezárom az ajtót, és megint bepattanok a terepjáróba.

A belvárosba tartok, és megőrjít a tengerparton torlódó forgalom. A strand zsúfolásig megtelt, és embercsordák tartanak a móló felé. Ritkán jövök be a központba, de ha mégis megteszem, mindig eszembe jutnak a tengerparti bulik, és a lődörgések a parton meg a korzón. Ilyenkor visszaemlékszem arra az időre, amikor még fiatal voltam, és másképpen láttam a világot.

Életemben először fordul elő, hogy rögtön találok egy parkolóhelyet, alig egy saroknyira a helyszíntől. A kesztyűtartóból előveszek egy üveg kölnit, és befújom magam, aztán a koktélbár felé iramodok, ahol a ma délutáni ünneplést tartjuk. A bár egy meghitt hely a Broadway-n, nem messze a Harmadik utcától, pont a belváros szívében.

Jamie öcsém az épület mellett lévő utcácskában álldogál, és cigarettázik. Amikor elhaladok mellette, üdvözlésképpen felemeli a kezében lévő csikket.

– Hogy csináltad ezt? Egy órát késtél, pedig csak át kellett hajtanod a városon. Én ma reggel érkeztem Atlantából, mégis sikerült időben ideérnem. – Jamie megcsóválja a fejét, és megszívja a cigit. Borostás az arca, mert nem vette a fáradságot, hogy az alkalom kedvéért megborotválkozzon.

– Későn tudtam elszabadulni a melóból – válaszolom, és érzem, hogy ég az arcom, miközben ezt mondom. Tudom, mit gondol Jamie. Szerinte idióta vagyok, amiért hagyom, hogy apa cége megint hatással legyen az életemre. De nem tesz megjegyzést erről, csak megértően bólint. Valószínűleg azért, mert hónapok óta nem láttuk egymást, és nem akarja, hogy rosszul kezdődjön a mostani találkozásunk. – Jó, hogy látlak. Anya biztosan örül, hogy itthon vagy.

Jamie megforgatja a szemét, aztán a járdára dobja és eltapossa a cigarettacsikket.

– Ne is mondd. Ide kellett menekülnöm, hogy ne ölelgessen tovább.

Felnevetünk, és kezet rázunk. Három éve Jamie Atlantába költözött, ahol informatikusként dolgozik, de igyekszik hazajönni minden fontosabb családi eseményre. A távolság tovább rontotta az amúgy sem túl jó kapcsolatunkat. Jamie eddig egyetlen döntésemmel sem értett egyet. De testvérek vagyunk, és megpróbálunk normális viszonyban maradni egymással. Most együtt lépünk be a bárba, mint két jó barát, akik régen nem látták egymást, és most jól elbeszélgettek. Ötvennyolc percet késtem Chase eljegyzési partijáról.

Eden

Három pohár pezsgő van előttem. Három tele pohár pezsgő, és az idő múlásával egyre feltűnőbb, hogy még egy kortyot sem ittam. Jó lenne, ha Ella nem hozna több italt nekem. Persze értem, miért csinálja: ingyen van, és ezt ki kell használnunk. Mégis örülnék, ha nem halmozódnának fel előttem a pezsgőspoharak.

Alig egy órája kezdődött a mostohatestvérem eljegyzési partija, de már mindenki spicces. Az egyenruhás pincérek úgy osztogatják a pezsgőt meg a sört, mintha nem lenne holnap. A bárban kellemes zene szól, ami elég hangos, hogy szórakoztató legyen, mégsem fülsértő, és hagyja beszélgetni a vendégeket. A helyiségben nagy kerek asztalokat helyeztek el, és mindenki szabadon mozoghat közöttük. Sokan vannak – főleg Chase barátai.

Most megpillantom Chase-t. Néhány középiskolai barátjával beszélget, a kezében egy pezsgőspoharat tart, és boldog vigyor sugárzik az arcán. Az újdonsült jegyese, Liam, mellette áll, és rátámaszkodik. Mindketten egyfolytában mosolyognak, miközben a helyiségben járkálnak, és a vendégekkel beszélgetnek. Múlt hónapban jegyezték el egymást, amikor Új-Mexikóban nyaraltak, és Ella már javában tervezgeti az esküvőjük részleteit.

– A fogadásra kéne rendelni egy pezsgőszökőkutat. Ezzel a pezsgővel – jegyzi meg a mostohaanyám, és iszik egy újabb kortyot a poharából. Az izgalomtól már az italok felszolgálása előtt egy kicsit fel volt pörögve. Felvonom a szemöldököm, és kérdőn nézek rá. – Miért? Három fiam van, Eden. Mindig azt hittem, hogy nem is lesz szükség rám az esküvői tervezéseknél.

Istenem, Ella… Felnevetek, és ösztönösen a pohár után nyúlok, de aztán gyorsan visszateszem a kezem az ölembe. Idegesen csavargatom az eljegyzési gyűrűmet, és a jegygyűrűmet is megforgatom az ujjamon. Nem tudom abbahagyni a dobolást a lábammal az asztal alatt. Minél közelebb jön Chase az asztalunkhoz, annál jobban aggódom. Nem lenne jó, ha Chase észrevenné, hogy a bátyja még nem érkezett meg.

De hol van?

– Tudod, hogy ettől most nagyon öregnek érzem magam? – fortyan fel Rachael, amikor visszatér az asztalunkhoz, két pohár pezsgővel a kezében. Leveti magát az egyik székre, és méltatlankodó pillantást vet rám a sűrű műszempillája alól.

Az asztalunk nem nagy – csak Ella, Rachael és én ülünk ott. A másik mostohafivérem, Jamie, az előbb kiment cigizni, az apám pedig eltűnt valahol, és fogalmam sincs, merre lehet.

– Chase meg fog házasodni! – folytatja Rachael színpadias hangon. Mindig szeretett drámázni. Ez a tulajdonsága nem változott az elmúlt tíz évben, akármennyire is öregek lettünk. – A kis srác, aki a szemben lévő házban lakott, és nyáron csupaszon szokott rohangászni az udvaron. Emlékszel erre, Ella?

– Imádott meztelenkedni – bólogat Ella nevetve.

– Most pedig itt vagyok, és első osztályú pezsgőt iszogatok az eljegyzési buliján. – Rachael hosszasan kifújja a levegőt, és megcsóválja a fejét, mintha ezt még mindig nem tudná elhinni. Aztán az előttem sorakozó pezsgőspoharakra pillant. – Nem ízlik?

– Dehogynem. Csak… – Nagyot nyelek, és felkapom az egyik poharat. Az ajkamhoz emelem, és összeszorított szájjal úgy teszek, mintha innék. Nem akarom, hogy bárki kérdezősködni kezdjen. – Csak most más jár a fejemben. Várom, hogy…

– Még nincs itt? – kérdezi Ella, a szavamba vágva. Ide-oda forgatja a fejét, mintha a hiányzó fiát keresné a helyiségben. Hány pohárral ihatott? Ella rosszallóan összeszorítja a száját. – Az a munka teljesen rátelepszik az életére.

– Azt mondta, állásinterjúkat kell tartaniuk – közlöm sóhajtva, mert már én is kezdek egyre idegesebb lenni. Úgy volt, hogy együtt jövünk el erre a partira. Megígérte, hogy nem marad sokáig, de úgy tűnik, mégis ott ragadt. Talán fel kéne hívnom.

– Legalább a te férjed a városban van – horkant fel Rachael ingerülten. – Az enyém Phoenixben dolgozik a hétvégén, és most mindenki azt hiszi, hogy egy szingli gyerekkori szomszéd vagyok, aki bánatában leissza magát.

Aztán a szemem sarkából megpillantom Tylert.

Jamie-vel együtt lép be a koktélbárba, és a pillantásával rögtön engem keres a tömegben. Az a nadrág és ing van rajta, amit kikészítettem neki, és idegesen dörzsöli az állán a borostát.

Végre itt van a férjem, Tyler.

Tyler

Találkozik a tekintetünk.

Eden a helyiség másik végében ül egy asztalnál, és az arcán megkönnyebbüléssel vegyes bosszúság tükröződik. Lenyűgözően szép. Feláll, és int, hogy menjek oda hozzá. Sötét haja laza hullámokban omlik a vállára, a száján piros rúzs csillog, és egy testre simuló, vörös szatén ruhát visel, ami kihangsúlyozza az idomait. Ha időben végzek a cégnél, és ebben a ruhában pillantom meg otthon, akkor tutira mindketten elkésünk a buliról.

– Rémes ez a zene. Iszom egy sört – mordul fel mellettem Jamie. – Te is kérsz egyet? Ingyen van.

Nem veszem le a szemem a feleségemről, miközben elhárító mozdulattal felemelem a kezem.

– Nem, kösz.

Jamie eltűnik a bárban, én pedig észreveszem, hogy Eden nem egyedül van az asztalnál. Rachael Riverával és az anyámmal üldögél. Pislogni kezdek, elhessegettem az első merész gondolatot, ami átvillan az agyamon, és elindulok az asztal felé. Először Chase-szel kéne beszélnem, de Eden nagyon kétségbeesettnek tűnik, és láthatóan alig várja, hogy odamenjek hozzá. Egy órát késtem, ezért tartozom neki annyival, hogy ő legyen az első.

Amikor odaérek hozzá, átölelem a derekát, magamhoz vonom, és megsimogatom a selymes szatén anyagot.

– Sajnálom – próbálok mentegetőzni, és a nyakába temetem az arcomat. Megint érzem a parfüm illatát, ami a házunkban lengedezett nem sokkal ezelőtt.

Eden átkarolja a nyakamat, és viszonozza az ölelésemet.

– Még harminc másodperc, és felrobbantottam volna a mobilodat az üzeneteimmel.

Elengedjük egymást, de a pillantásunk még összefonódik. Végigsimítom Eden hátát, és érzem a gerincét a tenyerem alatt. Halványan elmosolyodom. Mindig hiányzik a zöldesbarna szemének a látványa, amikor nem vagyunk együtt. Most végre újra csodálhatom.

– Fantasztikusan…

– Mr. Tyler Bruce! – csattan fel anyám szigorú hangja. Egy pezsgőspohárral a kezében integet nekem. A mozdulatai kicsit bizonytalanok. Be van rúgva? Nem tudom megállapítani. – Késve érkeztél az öcséd eljegyzésére.

– Szia, anya – szólok oda neki, és megadóan bólintok. – Szia, Rachael.

Rachael is int a kezével, aztán belemarkol az asztal közepén lévő sós mogyorós tálba. Stephent nem látom sehol.

– Az apád túlóráztatott? – kérdezi anya, és feláll az asztaltól. Elvon Edentől, és megcsókolja az arcomat, miközben gyanakodva méreget. Senki sem tartotta jó ötletnek, hogy apának dolgozzak. Hetekbe telt, mire meg tudtam győzni Edent, hogy nem lesz semmi baj, és az anyám még mindig azt hiszi, hogy előbb-utóbb rá fogok fázni erre.

– Mi lenne, ha most nem a munkáról beszélgetnénk?

– Elnézést. Csak örülök, hogy végre itt vagy. – Anya csuklik egyet, aztán zavarában elpirul. – Megyek, és megkeresem Dave-et.

Utána nézek, és figyelem, ahogy átvág a tömegen. Utoljára az esküvői fogadásunkon láttam anyát részegen. Úgy tűnik, pezsgőt kezd vedelni, valahányszor a fiai elkötelezik magukat.

– Jézusom… – Megcsóválom a fejem, és megint Eden felé fordulok. Már visszaült az asztalhoz, és most a kezemnél fogva maga mellé húz. Gyorsan körülnéz, és riadtan pislog.

– Idd meg ezeket! – sziszegi. – Most. – Az asztal alatt összesimul a lábunk, és Eden egy pohár pezsgőt nyom a kezembe.

Egy darabig értetlenül bámulom az italt, aztán ránézek. Tágra nyílt szemmel, némán könyörög, hogy igyam meg ezt az átkozott löttyöt. Az agyam még tompa az egész napos melótól, ezért először nem értem, miről van szó. Aztán észreveszem, hogy még két tele pohár pezsgő áll előtte az asztalon. Biztosan az idő alatt tették elé, amíg rám várt. Hirtelen leesik a tantusz. Hát persze…

– Siess – suttogja idegesen, és megszorítja a combomat.

Rachaelre sandítok, mert rajtunk kívül csak ő ül az asztalnál. Buzgón tömi magába a mogyorót. Úgyhogy Eden válla mögé rejtőzve gyorsan lehajtom az egész pohár pezsgőt. Eden a kezembe nyomja a következő poharat, és azt is igyekszem a lehető legészrevétlenebb módon kiüríteni. Aztán a harmadikat is.

– Ne haragudj – mentegetőzik Eden, amikor kivégeztem mindhárom italt.

Visszateszem a poharat az asztalra, és megtörlöm a számat. Nem is szeretem a pezsgőt.

– Ha kettőnk helyett kell innom, akkor ne veszekedj velem, ha otthon elhányom magam a konyhában – jegyzem meg vigyorogva, és összekulcsolom az ujjainkat. Eden szája édes mosolyra húzódik. Annyira lenyűgöz a látvány, hogy csak most jut eszembe a legfontosabb kérdés. – Hol van Jaxson?

– Mögötted – válaszolja Eden, és a vállam fölé int az állával.

Hátrafordulok, és megpillantom az anyámat meg a mostohaapámat, Dave-et, akik az asztalunk felé tartanak. A fiam Dave nyakában ül, és apró kezével izgatottan integetni kezd, amikor észrevesz.

– Itt van apa! – kiált fel az aranyos hangján, mire olyan széles lesz a vigyorom, hogy majdnem szétszakad az arcom.

Elengedem Eden kezét, felpattanok, és odamegyek anyához meg Dave-hez, akik már ott is vannak az asztalunknál. Lekapom Jaxsont apám nyakából, és a karomba szorítom. Nagyon masszív kis kölyök, ahhoz képest, hogy még csak két éves. Imádom a hurkás lábacskáit és a csorba mosolyát. Alig várom, hogy lássam, amikor hazaérek a munkából.

– Jól érezted magad nagyapával?

Jaxson az arcomra teszi a ragacsos kezét, és hevesen bólogat.

– Hú… Halacskák! – hadarja izgatottan.

Kérdő pillantást vetek Dave-re, aki felnevet.

– Megmutattam neki az akváriumot. Sajnálom, de azt hiszem, hogy venned kell Jaxsonnak egy aranyhalat – teszi hozzá, majd az ősz hajába túr, és kihúzza az egyik széket.

Néha, amikor Dave a kertünkben rohangászik, és Jaxsonnal vízipisztolyozik, teljesen megfeledkezem arról, hogy mennyire kiakadt, amikor megtudta, hogy a lányával járok. Most pedig imádja a közös gyerekünket. Ez mulatságos – és néha tényleg nevetgélünk rajta. Most már viccesnek tartjuk, hogy voltak olyan időszakok, amikor Dave örömmel kinyírt volna.

Jaxson homlokára szorítom a fejem, és szorosan magamhoz ölelem.

– Tényleg, kishaver? Ennyire megtetszettek a halak?

– Igen! – vágja rá, és a borostát vakargatja az államon. Ha rajtam múlna, most azt mondta volna, hogy si, de Eden nem engedi, hogy hároméves kora előtt spanyol leckéket adjak neki. Így is sok időt fordítunk a beszéde fejlesztésére, és Eden attól fél, hogy összezavarodik, ha egyszerre két nyelvet zúdítunk rá. De majd egyszer… Jaxson egyszer folyékonyan fog csacsogni spanyolul.

A gondolataimat megzavarja, amikor a szemem sarkából látom, hogy Eden feláll az asztaltól, és az embereket kerülgetve a mosdók felé siet.

– Jól van? – kérdezi anya, és aggódva ráncolja a homlokát.

– Fogd meg Jaxsont – vágom rá gyorsan, és a karjába teszem a fiamat. Jaxson imádja a nagyszüleit, de az apámmal még nem találkozott – és nem is fog soha. Mostanában normális a kapcsolatom apával, de akkor is tartom a három lépés távolságot, és szó sem lehet arról, hogy a gyerekem közelébe kerüljön. De Jaxson elég szeretetet kap a két nagymamájától, na meg Dave-től.

Anya a karjába zárja Jaxsont, és nézi, ahogy Eden után sietek. Résnyire kinyitom a női mosdó ajtaját, és bedugom a fejem.

– Eden?

– Itt vagyok – szól vissza rekedtes, ziháló hangon.

– Rendben. Akkor bemegyek. – Belépek az ajtón. Szerencsére Edenen kívül nincs más nő a mosdóban.

Az egyik fülkében ül a padlón, és a fejét a vécécsésze fölé hajtja. Mellette van a magas sarkú cipője, amit levett a lábáról. Könnybe lábadt szemmel, kimerült pillantással néz fel rám.

– Most biztosan rájöttek – sóhajt fel bánatos hangon, aztán újra a vécécsésze fölé hajol, és rókázni kezd.

Mellé térdelek, megfogom a haját, hogy ne lógjon az arcába, aztán megsimogatom a hátát. A mosdóban émelyítően erős eperillat terjeng, valószínűleg a kézfertőtlenítő árasztja ezt a szagot. Még nekem is hányingerem van tőle. A bárból ideszűrődik a zene lüktetése.

– Rachael most evett meg egy egész tál sós mogyorót, az apád az akváriumot bámulja, az anyám pedig részeg. Ne aggódj, bébi. Hidd el, hogy senki sem vette észre.

Eden megtörli a száját, lehúzza a vécét, aztán a falnak támaszkodik. Kimerültnek tűnik. Összeszorítja a száját, és szemrehányó pillantással néz rám.

– Légy szíves, ne mosolyogj, Tyler. Már reggel is hánytam. Nem bírom tovább elviselni.

– Állítólag a sok hányás azt jelenti, hogy lányunk lesz – jegyzem meg tudálékosan.

Eden

A fülke olyan kicsi, hogy Tylerrel gyakorlatilag egymás ölében ülünk. Tyler a lábamat masszírozza, és boldog mosollyal az arcán masszírozza a lábamat.

– Nagyon nehéz ez a titkolózás – sóhajtok fel panaszosan, majd gyorsan összeszorítom a számat, nehogy újra rám törjön a hányinger.

Kilenc hetes terhes vagyok, és csak a tizenkettedik héten akarjuk bejelenteni az örömhírt. Úgy tervezzük, hogy Tyler harmincadik születésnapján közöljük a családdal meg a barátokkal, hogy nemsokára megérkezik a második Bruce bébi. De addig egyre nehezebb titokban tartani a terhességemet. Rachael és Ella biztosan felvonta a szemöldökét, amikor nem voltam hajlandó inni a pezsgőből.

– Gondolj arra, mennyire fog örülni mindenki. Emlékszel, amikor bejelentettük nekik Jaxsont? – kérdezi Tyler, és oldalra hajtja a fejét. Aztán megfogja a kezem, és némán bámulja a gyűrűket az ujjamon. Megérinti az eljegyzési gyűrűt, és megforgatja a jegygyűrűt, majd rám néz. – El sem tudom hinni, hogy ilyen szerencsések vagyunk.

– Tényleg azok vagyunk – válaszolom halk hangon, mosolyogva, és az imádott férfi szemébe nézek.

A kapcsolatunk sosem volt egy hétköznapi történet, és még most sem tudom elhinni, hogy együtt vagyunk. Ráadásul házasságban élünk, van egy csodálatos kisfiunk, és a második babánkat várjuk.

Még most is élénken él bennem az emlék, amikor tizenkilenc évesen Portlandbe mentem, hogy megpróbáljuk együtt Tylerrel. Pedig az apám nagyon ellenséges volt, és minden ellenünk szólt. De én annyira szerettem volna, ha tényleg működik a kapcsolatunk. Évekig éltünk Tyler lakásában, miközben ő az ifjúsági központot vezette, én pedig elvégeztem a pszichológia alapszakot a Portlandi Állami Egyetemen. Időnként hazaugrottunk Santa Monicába, és a szüleink is meglátogattak minket néhányszor Portlandben, de sok időbe telt, mire az apám elfogadta, hogy Tylerrel együtt akarunk lenni. Később megenyhült, amikor látta, milyen boldogok vagyunk, és milyen szép közös életünk van. Tyler támogatott, amikor újabb két évre visszamentem az egyetemre, és megszereztem a mesterfokozatú diplomámat szociális munka szakon, aztán a nagy eseményt azzal ünnepeltük meg, hogy elvitt New Yorkba.

Ott kérte meg a kezemet a Central Parkban, a baseball pályán. Még mindig zavarba jövök, ha felidézem, milyen mohón húztam az ujjamra az eljegyzési gyűrűt. Egy percig sem haboztam.

Néhány hónap múlva hazaköltöztünk. Nem volt könnyű döntés, de tudtuk, hogy ezt kell tennünk. Los Angelesben több álláslehetőségem volt, és Tylernek is. Az apja cége terjeszkedni kezdett, és itt Santa Monicában várt rá egy pozíció. Néha látom rajta, hogy hiányzik neki a fiatalokkal végzett munka, de tudta, hogy végül egy olyan karriert kell választania, amivel pénzt is tud keresni. Tudtuk, hogy nemsokára gyerekeket akarunk, és a szüleink itt éltek. A döntésünket egyértelműen az is befolyásolta, hogy a nagyszülők tudnak majd vigyázni az unokákra.

A tengerparton tartottuk meg az esküvőt. A meghitt szertartáson csak a családtagok meg a barátok voltak jelen, és utána azonnal elrepültünk St. Luciára. A nászutunk tökéletes volt, álmodni sem tudtam volna szebbet.

Amikor lebarnulva és boldogan visszatértünk, elkezdtük az új életünket házaspárként. Tyler folytatta a karrierjét az apja cégénél, és pedig kiskorú bűnözőkkel foglalkoztam a fiatalkorúak börtönében. Nehéz, de nagyon hálás munka volt. Két évvel később terhes lettem Jaxsonnal. Nem lepődtünk meg, hiszen már hónapok óta próbálkoztunk, és mindketten sírva fakadtunk az örömtől a konyhában, amikor megtudtuk.

Ugyanez történt öt héttel ezelőtt, amikor észrevettem, hogy megint gyereket várok. Tylerrel azóta madarat lehetne fogatni, és valahányszor rám tör a hányinger, alig tudja leplezni a boldog vigyorát. Ilyenkor legszívesebben megfojtanám, de ez biztos csak a hormonok miatt van.

– Van egy ötletem. – Tyler még mindig a gyűrűmet forgatja. – Valahogy túléljük a következő néhány órát. Ha valaki megint pezsgőt nyom a kezedbe, passzold oda nekem, és majd én elintézem. Aztán elmegyünk innen, és elvisszük Jaxsont a mólóra. Most mit kívánsz?

Egy kicsit gondolkodom, aztán elpirulok.

– Fagyit. Rengeteg fagyit.

– Rendben, akkor rengeteg fagyit fogunk venni. – Tyler feláll a padlóról, megfogja mindkét kezemet, és engem is felhúz. Egymással szemben állunk a szűk helyiségben, én pedig vonakodva belecsúsztatom a lábam a magas sarkú cipőbe. – Ja, és még valami. – Tyler egy csomag rágót vesz elő a zsebéből. – Erre szükséged lesz – közli vigyorogva, és a kezembe nyomja a csomagot.

Megforgatom a szemem, de hálás vagyok a figyelmességéért. Megcsókolom az állát, ő pedig két kezébe veszi, és a hüvelykujjával gyengéden megcirógatja az arcomat. Ragyogó, tiszta mosollyal néz le rám, és zöld szeme most is ugyanúgy ragyog, mint amikor még szinte gyerekek voltunk, és őrülten szerelmesek egymásba. Az elmúlt tíz év során a pillantása semmit sem változott. Most megcsókolja a homlokomat, aztán megfogja a kezem, és elindul velem a bár felé.

Amikor visszaérünk az asztalunkhoz, Rachael kajánul rám kacsint.

– Miért bújtatok el a mosdóban? – kérdezi sokat sejtető vigyorral az arcán.

Az apám megköszörüli a torkát, elfordítja a fejét, és úgy tesz, mintha nem hallotta volna Rachael megjegyzését. Ella Jaxsont figyeli, aki esetlenül imbolyog a zene ritmusára. Már Jamie is az asztalnál ül, és némán kortyolja a sörét. Olyan rosszalló arcot vág, mintha túlságosan nagy megpróbáltatást jelentene neki elviselnie a családja megnyilvánulásait.

– Csak megehettem valamit, és kikívánkozott belőlem – füllentek könnyedén, miközben Tyler kihúz nekem egy széket az asztalnál. Mindketten leülünk. Rögtön Tyler combjára teszem a kezem, mert megnyugtat a tudat, hogy a közelemben van.

– Anya… – Jaxson odatotyog hozzám, megrántja a ruhámat, és a magasba emeli mindkét karját. Felemelem, mire hozzám bújik. Láthatóan kimerítette a sok izgalom. Magamhoz ölelem, és a sűrű hajába temetem az arcomat.

Egy pillanatra lehunyom a szemem, beszívom a kisfiam csodálatos illatát, és élvezem a kis testéből áradó meleget. Amikor újra kinyitom a szemem, találkozik a pillantásunk Tylerrel. Végtelen szeretettel néz engem, és ez nagyon jólesik. Képtelen leplezni a mosolyát, és csak úgy sugárzik róla a büszkeség.

Az én gyönyörű fiaim… A szívem csordultig megtelik szerelemmel.