#ugyan az a számom | Explore Tumblr Posts and Blogs

elfelejtettversszak2017 · 3 years

Note

Szia! 1 - > 20 Köszi a válaszokat! 😊

Szia!

1. Én és a hírnév...

A hírnevet ha már csak önmagában is nézzük sok pozitívummal és negatívummal jár. Mindezek tudatában is úgy gondolom, hogy igen szeretnék híres lenni a leendő szakmá(i)mban, szeretnék egy olyan valaki lenni aki motiválni tudja másokat. Meg szeretném mutatni, ha én el tudom érni, bárki képes rá kitartó elkötelezettség mellett, kemény munkával, hatalmas szorgalommal.

2. Telefonálás előtti szokásom...

Általában akkor szoktam elpróbálni magamban a telefonhívás előtti “monológomat” amikor egy fontosabb üggyel kapcsolatban fogok telefonálni, amikor azért nem szólalhatok meg akárhogyan. Így sokkal magabiztosabb, és összeszedetebb vagyok.

3. A tökéletes nap...

Lehetek bárhol, lehet bármilyen az időjárás, nézhetek ki akárhogyan, ha smink nélkül mackónadrágban akkor hát úgy, egy a lényeg, hogy VELE legyek. Reggel mellette ébredjek fel, és este mellé feküdjek be az ágyba. Ha mindez megvan, a nap többi része számomra már tökéletes. Csinálhatunk bármit a netfixes sorozatozástól elkezdve a város néző túrákon át a romantikus randevúkig bármit. Nekem minden képpen tökéletes lenne egy ilyen nap. Mert VELE lennék. Szeretetben, boldogságban, szerelemben.

4. Egy titkos megérzés arról, miként fogok elmúlni...

Őszintén nincsen. Nem gondoltam erre. A jelenben szeretnék élni.

5. A legnagyobb hálám...

A leghálásabb azért vagyok, hogy egy olyan szerető egészséges támogató család, baráti kör, és mindent elsöprő szerelem része vagyok ahol néha történnek igazi olaszos veszekedések hogy így fogalmazzak, de mindezek mellett is végtelenül szeretjük és tiszteljük a másikat. Számomra ők jelentik a világot.

6. A legek képessége...

Nehéz kérdés. Mostanában inkább azt mondanám a jelenlegi helyzetemből kiindulva, hogy bárcsak zseniként ébrednék fel holnap reggel. De mindent összevetve ha lenne rá lehetőségem, akkor a teleportálás képességét választanám.

7. Kristálygömb...

Nem szeretnék megtudni semmit sem. Az életben minden bennünk felötlő kérdésre életünk során megkapjuk a választ. Mindet, a maga idejében. Én ebben hiszek. Pillanatnyilag is mindent tudok, amit tudnom kell, annak érdekében, hogy ott lehessek, ahol lenni szeretnék.

8. Nagyon rég óta szeretném csinálni, mégsem tettem még meg...

Számomra ide abszolút a modellkedés tartozik. Óvodás korom óta hívnak fotózásokra, akkor természetesen szüleim döntöttek helyettem, és a saját belátásuk alapján ítélték meg a helyzetet. Aztán eltelt jó pár év és mindig más élvezett prioritást. Voltak fellángolások, próbálkozások lehetőségek. De felálítottam magamnak egy fontossági sorrendet. Jelenleg éppen a tanulás áll az első helyen. Viszont amint fel tudok lépni egy újabb hatalmas és számottevő lépcsőfokra az életemben biztosan újra el fogok járni Castingokra és addig nem adom fel, ameddig nem szerződtetnek egy tisztességes ügynökségnél.

9. A legkedvesebb emlék...

Amikor megismerkedtem a párommal. Életem legmeghatározóbb napja volt.

10. A legrosszabb emlék...

14 éves voltam anyukámmal ültem a szobámban. Aznap lett vége egy 8 évig tartó legjobb barátságnak. Vagyis már azelőtt vége volt. De akkor tartottam ott, hogy el kell engednem ezt az egészet. Mérhetetlenül fájt. Egyedül éreztem magam. Anyukám pedig simogatta hajamat, és Ed Shearon: Perfekt klipje ment a Tv-ben. Ez egy tipikus keserédes pillanat volt. Anyukám azt mondta akit már ilyen fiatalon kiközösítenek, az egyszer nagyon híres ember lesz majd. Hiszen az emberek nehezen tűrik meg magukat azokat akik nem olyan birkák mint ők. Akik nem akarnak beállni a sorba. Tehát ez volt.

11. Ha tudnám, hogy az életem véget érne 1 év múlva...

Több időt töltenék a természetben, hogy érezzem én is a része vagyok. Írnék egy könyvet, talán önéletrajzot. De túl önző dolog lenne abban az utolsó évben önmagammal törődnöm. Másokért írnék. Minden napra egy pár soros erőt adó mondatot. Hogy senkinek még csak véletlenül se forduljon meg a fejében feladnia az álmait. A befolyt összegből pedig árvaházakat, gyermekkorházakat támogatnék fele-fele arányban.

12. Egy kínos pillanat (a sok közül...)

A legkínosabb pillanat talán az volt amikor életem első de közel sem utolsó Castingján megbotlottam a saját táskámban és sikerült egy stílusosat esnem. Habár esésnek nem nevezném, inkább váratlan találkozás a padlóval pillanatnak mondanám. Aggodalomra semmi ok, nem ezért utasítottak el.

13. Túl komoly ahhoz, hogy viccként kezeljük...

Nem kívánt terhesség.

14. Ha tudnám, hogy nem vallok kudarcot...

Egyetem után PHD hallgató lennék.

15. Szorongásomra megoldás?

Ha véget érne ez a vírus helyzet, és újra ugyan olyan életet élhetnénk mint a vírus megjelenése előtt.

16. Utolsó első alkalom...

Pár hete volt az utolsó első alkalmas tevékenységem, amikor kisöcsémmel megkóstoltattam a csokoládét. Imádta. (Nem fogunk azért ebből rendszert csinálni.)

17. Több/kevesebb...

Több megértésre, türelemre, empátiára, kedves szóra, ölelésre, támogatásra, tudásra, időre lenne szükségem. Kevesebb vitát, irigységet, kétszínűséget, hazugságot, negativitást szeretnék.

18. Amit a következő hónapban a legjobban várok...

Karácsony. A légkör, a hangulat, az illatok, az ízek, a nevetések, mindenki mosolyog. Kicsit megszűnnek a mindennapi nehézségek ilyenkor, mintha nem egyedül lennénk a problémáinkkal. Egész évben Karácsonyt szeretnék.

19. Ha most bárhová utazhatnék...

New York. Számomra az a város tökételesen megtestesíti ezt az időszakot. Remélem egyszer majd sikerül ilyentájt oda utaznom.

20. Jelenlegi kedvenc számom:

Michele Morrone: Hard For Me

Nagyon szépen köszönöm a kérdéseket, elnézést, hogy ennyi időt kellett várnod a válaszaimra, a technika meghiúsította terveimet. De a lényeg, hogy itt van a lényeg a szokásos nem egyszavas válaszaimban. Jól esett elgondolkodni ezeken a kérdéseken, köszönöm a lehetőséget, hogy megtehettem ezt. És köszönöm mindenkinek aki hajlandó végig olvasni őket. Mindenkinek további szép napot, és sok kitartást kívánok!🤎

4 notes · View notes

ka-steve · 4 years

Text

Tudja valaki, hogy ha magadnak fizeted a TB-t, hol tudod csekkolni az egyenleged?

Mialatt otthon voltam karácsonykor, ez volt az egyetlen, amit nem sikerült elintéznem, mert a kormányablakok mindenben tudnak segíteni, kivéve ebben az egyben, ehhez elvileg a megfelelő nav irodákba kell elmenni, amik szerintem minden második holdújévkor vannak nyitva reggel hattól hat harmincig, de nem is aggódtam, mert van ügyfélkapum, majd kinyomozom, hol lehet ezt megnézni online.

És most többedszeri nekifutásra feladom.

Elsőre nyilván a Nav ügyfélkapus rendszerében kutakodtam ha már ők az illetékesek, de szisztematikusan végigkattintgatva minden menüpontot sem találtam semmit.

Aztán google, és magyarország.hu, ahonnan van link a NEAK ügyfélkapujára, ahol aztán tényleg mindent meg tudok nézni, még azt is, hogy 2015-ben mikor voltam körzeti dokinál és mit írt fel, de az egyenlegemről értelemszerűen semmilyen infó nincs, csak annyi, hogy biztosított vagyok, amit tudok, de nem ez a kérdés.

Van egyébként egy https://egyeniszamla.onyf.hu/ oldal is, ami neve szerint Társadalombiztosítási egyéni számla megtekintő, ami nagyon fasza, de ez a név valójában a nyugdíjegyenleget takarja. Ez a site egyébként egy pdf-es útmutatón keresztül(!) megfuttat még amúgy a https://tcs.allamkincstar.gov.hu/ weblapon is, ahol szintén van szó egyéni számláról, de szerintem ez is ugyanaz, mint az előző, csak mostanra már nem is úgy néz ki a weblap mint az instrukció.

A dolog nyilván a kormány aktuális rémálma miatt merült fel bennem. Azt tudom, hogy nem vagyok mínuszban, mert azt meg tudom nézni hogy létező és érvényes a TAJ-számom “piros lámpa” nélkül (ez a szakkifejezés, beszarsz), és gondolom, nem vagyok nagy pluszban, mert az furcsa lenne, de azért örülnék, ha létezne egy ennél precízebb információforrásom, ha már innentől fasisztoid alapon döntjük el, hogy ki férhet hozzá a magyar egészségügy luxusszolgáltatásaihoz.

Egyébként mielőtt valaki kérdezné: az újságcikkekben rendszeresen hibásan megjelenő infókkal ellentétben külföldön tartózkodó magyaroknak is simán lehet TB-je. Ami nem lehet, az az EU-n belüli többszörös biztosítottság (amit nem igazán értek a tőke és emberek elvileg szabad áramlása alapján, de mondjuk engem nem is érint), és a jelek szerint az illetékes újságírókban nem merült fel, hogy az EU-n kívül is van külföld. Én meg ugyan el vagyok itt a helyi kínai kórházzal ha bármi nyűgöm van (amúgy lenyűgöző, van western medical division és chinese medical division, de eddig még mindig puding voltam ahhoz, hogy a gyógyfüves-akupunktúrás szekcióba menjek, ami amúgy mekkora wtf így modern kórház egyik felében), de azért jót tesz az ember lelkének ha tudja, hogy van valahol állami biztosítottsága is, még ha olyan is, amilyen.

#tb

43 notes · View notes

nulla-onbizalom · 4 years

Text

1.Hogyan találkoztam a másik felemmel

Minden 2016ban kezdődött, mikor egy padon üldögéltem egy barátnőmmel, akit itt tumblr-ön ismertem meg. Forró nyári nap volt, emiatt nem is nagyon takargattam magam. A kedvenc fekete-fehér mintás haspolóm volt rajtam és egy farmer rövidnadrág. Tisztán emlékszem milyen jó nap volt. Mintha minden csillogott volna. Egy koszos, zajos és büdös városban, ez amúgy is furcsa, de aznap mintha tényleg minden a helyén lett volna. Éppen ezen gondolkodtam, mikor eljőtt előttem Ő. Gyönyörű barna bőrét a Nap úgy világította meg, hogy a tekintetem egyszerűen képtelenség volt levennem róla. Deszkáján kerülgette az embereket, s előttem elhaladva, mintha még az idő is megállt volna arra a pár másodpercre, egymást néztük. Sosem hallottam ennyire erősen a szívverésem, de még a testrészeim is remegni kezdtek egy kicsit. Ahogyan tovább haladt, még mindig visszafele nézett rám, kicsit aggódtam is, hogy nekimegy valaminek. Ahogy elment, egyből mondtam is a barátnőmnek, hogy bàrcsak visszajönne. Valami kattant. Pont mint azokban a nyálas romantikus filmekben. Egyszerűen nem tudod miért, de érzed, ahogy csettintésre megváltozik az életed. 3 perc sem telt bele, mikor ismét megláttam az arcát az emberek között. Óvatosan, kedvesen kért elnézést amiért félbeszakít minket, hogy elkérje a számomat. Leült mellém. Hirtelen nem tudtam mit mondjak, éreztem, ahogy jópár pillanatig lélegezni is elfelejt a testem. És ahogy visszamondta számom a telefonjából, tudtam, hogy valami elkezdődött, ami nem fog hamar véget érni. Egy darabig kínos csend volt, egyikünk sem tudta mit mondjon, vágni lehetett volna a feszültséget, ami a vonzalomból eredt. Egy köszönöm és sok mosoly után elment. Egész álló nap rá gondoltam. De aztán teltek a napok, hetek. Egyszer-egyszer felhívott, de vagy nem értem rá egy adott találkozóra, vagy ő nem. Sőt, volt hogy leráztam, ahogy telt az idő. Sosem töröltem ki a számát. Egy nap pedig bejelölt. 3 évvel később egy augusztusi napon írt rám másodjára, afelől érdeklődve, hogy leszek e pesten és ha igen, jó lenne találkozni. Beleegyeztem. Augusztustól egészen decemberig végig beszélgettünk, többnyire telefonon. Órákon keresztül, úgy mindenről. Borzasztóan intelligensnek, érdekesnek és okosnak tartottam, már az első perctől kezdve. December elején már ott is voltam az állomáson, egy táskával, két napra pakolva. És ott állt Ő. Ismét elfogott az érzés, ami akkor nyáron. Mintha hirtelen az egész tömeg megszűnne és csak Ő létezne. Sietve lépkedtem felé. Az elején egy kicsit furcsa volt minden, de mire a lakáshoz értünk, már minden könnyen jött. Egészen hajnalig beszélgettünk, sosem felejtem el azt a napot. Életem egyik legszebb napja volt és akkor még csak nem is sejtettem, hogy életem összes szép napját vele fogom eltölteni. Márciusra már a szüleit is megismertem. Sosem találkoztam ennyire befogadó és szerető családdal. Idő közben gyönyörű emlékeket halmoztunk fel együtt. Nagyon sokat táncoltunk, nevettünk és volt hogy a fűben feküdve csak néztük egymást. Elvitt az első fesztiválomra, aztán a másodikra is, és a harmadikra. Ha egyetlen időszakot kéne kiválasztanom az életemből amit szívesen újraélnék, az a tavaly nyár lenne. Észre sem vettem, hogy idő közben akkora önbizalmat adott nekem, amivel már el lehet indulni bárhova. Nem féltem többé az emberektől és elkezdtem saját magamat is szeretni. És ha már szeretni..azt hiszem akkor jön rá igazán az ember, hogy mi az amit szeret, amikor rájön, hogy elvehetik tőle. És ami még rosszabb..elveheted saját magadtól, teljesen akaratlanul. Nos eltelt egy év vele, életem eddigi legtökéletesebb éve, ami persze ugyan olyan volt mint bármely kapcsolatban. Ez sem volt tökéletes. Voltak vitáink, de mindig meg tudtuk beszélni ezeket. És gondolom mindezek után az ember megkérdőjelezi: mégis honnan tudod, hogy Ő a másik feled. Nos kedves olvasó, a mai napig azt hiszem csak félig tudtam, de ebben a pillanatban már tisztára mosták a szemeimet a könnyeim. Egészen pontosan 9 óráig sírtam ahhoz hogy ez megtörténjen. A legrosszabb, amit elképzelni sem mertem az utóbbi egy évben, soha.

9 notes · View notes

retisonic · 4 years

Photo

Mouthpiece- Face Tomorrow 7″ (1995)

Na, ez lenne a lényeg ebben a játékban! Ezt a lemezt biztos nem raktam fel vagy 5 éve, de persze ezt nem jelenti, hogy nem hallgattam azóta, mert a Mouthpiece diszkográfia sokszor lement a Spotin.

A Mouthpiece-ről röviden annyit, hogy ilyen legendás straight edge zenekar New Jerseyből, akik akkor indultak, mikor a 80-as évek második felének straight edge zenekarai éppen rájöttek arra, hogy amit csinálnak, az nekik unalmas, mert ők már jobb zenészek ennél, és komolyabb emberek is. Ugyan ebből király zenekarok születtek, de sokan csalódásként élték meg ezt a váltást, köztük a Mouthpiece tagjai, akik elhatározták, hogy ők bizony továbbviszik ezt a stílust. Így is lett. Bár nem voltak különösebben termékenyek (7 év alatt 2 kislemez és egy LP), végig kitartottak a tradicionális hardcore és a straight edge dolog mellett.

Ez a 7″ az utolsó lemezük, és szerintem ez lett a legjobb, köszönhetően annak, hogy dallamosabbak lettek, és persze ügyesebbek is. Na jó, a dallamos az túlzás, de kicsit ilyen Dag Nasty lett a lemez. 4 hibátlan szám kb. 8 perc alatt. A lemez után nem sokkal fel is oszlottak, de változatlan mindset-tel aktívak maradtak ilyen-olyan zenekarokban. Sean McGrath, a basszusgitáros, akiről írtam itt is, 2004-ben meghalt rákban. :(

Fun fact: amikor anno elhatároztam, hogy hardcore fanzinet szeretnék csinálni, akkor az nem kis részben azért volt, hogy Tim McMahont, az énekest meginterjúvoljam. Így is történt, szerintem jó kis inti lett.

Kedvenc számom: egyértelműen a Left Of You, ami ilyen himnuszom is volt. Arról szól, hogy oké, vannak akik feladják az elveiket, de ők nem. Nem túl eredeti, de kit érdekel?! A második a Cinder, itt érezhető legjobban a Dag Nasty hatás, és bár ez nem volt akkoriban a jellemző a kis kiadós hardcore zenekarokra, de készült egy klip is hozzá okosban a haverok által.

Értékelés: 10/10

6 notes · View notes

itsyourboya · 5 years

Text

egy nyugodt reggel

kellemesen felébredtem végre nem azzal a nyomasztó álmossággal a szemeimen, hogy megint hiába aludtam nyolc órát ugyan olyan kimerült vagyok és magamat meglepve, pozitív gondolkodással indultam neki a mai napnak. Megiszogattam a reggeli feketémet, kezemben füstölgő nyalókapálcika parázslott. A buszon zenét hallgattam az egyik kedvenc régi számom üvöltött a fejhallgatómból. A mellettem álló srác furcsán rámsandított, biztos azon agyalt, hogyan nincs még maradandó halláskárosodásom. Az iskolába érve,igaz úgy léptem be, hogy semmi kedvem nem volt ott lenni de mégis; valami nyugalom szállt meg. Ledobtam a táskámat és fittyet hányva a világra kimentem rágyújtani a szokásos második szál cigimre, itt már fejhallgató nélkül természetesen. Az épület előtti ócska fémpad korlátjának támaszkodva hallgattam a madarakat. A reggeli nap sugarai jól estek az amúgy mindig hűvös bőrömnek. Tökéletes idő volt, kissé csípős de mégis megfelelő meleget adtak a fénysugarak. Támaszkodva néztem az embereket még mindig azzal a kellemes békés érzéssel a mellkasomban. Az egyik ritmusra tette egyik lábát a másik után és folyton beleakadt a keze a fülhallgatója zsinórjába, a másiknak valószínűleg nem lehetett ilyen szép reggele, csapzottan rohant a buszra mintha azon múlna az élete, hogy késik-e tíz percet a munkából vagy sem. Ezen mosolyogtam. Minden áldott reggel én is csak egy komor arc vagyok a tömegben, kivéve ma; és ez valami megmagyarázhatatlan jóérzéssel töltött el. Végre annyi idő után kicsit megbékéltem a világgal. Az utolsó slukk előtt megláttalak téged a járda túloldalán, eldobtam a csikket. A fény tökéletesen világította meg óceán szemeidet és a sajátjaimat nem tudtam levenni rólad. Mikor végre átértél a zebrán a karjaidba roskadtam, megszűnt a világ; csak mi voltunk, tökéletes volt. S elkezdődött a nap...

2 notes · View notes

ida0211 · 2 years

Text

Yoshi:

Ha most azt hiszed vagy annyira szerencsés, mint én, akkor tévedsz, senki sincs a földön ki olyan szerencsés személy, mint én lettem.

Y/N vagyok, de mindenki csak [becenév] szólít. Kislány korom óta, álmom volt hogy egyszer Koreába élhessek, azt viszont sose tudtam mégis mit szeretnék kezdeni magammal, csak úgy mégis nem élhetek Koreába, így döntöttem amellett hogy a két tannyelvű egyetemre jelentkezem, ahol a koreai nyelvem is fejleszthetem. Ám ez után jött a következő kérdés, hol fogok élni? és miből? A lakás kérdést meg oldottam viszonylag gyorsan, egy kedves kis családdal lakók, kik éppen kiadták apartmanjük egyik lakását, nem a legnagyobb de nekem pont tökéletes, és árban is, ráadásul a belváros azonnal mellettem, és az iskola is metróval egyből meg közelíthető. Vajon miből fizetek, és élek meg? Most jól figyeljetek, igen én, a lány, aki álmából kifolyólag jött Koreába, egy kisboltban dolgozik, és úgy mindent is csinál, de nem akár hol van ez a kisbolt, pontosan a YG épület alak sorában. Először nem hittem el, de amikor tényleg eljöttem és még fel is vettek, fel dolgoztam és eljutott hozzám, hogy én innentől, úgy a heteim nagy részét, valamikor egész nap, valamikor délután de itt fogom tölteni. Igen, teljesen el jutott a tudatomig az is hogy az összes YG előadóval és itt dolgozó személyzettel, velük dolgozókkal, nagy fejjel, nap mint nap találkozni fogok, nehéz de ugyanakkor sikerül mérföldkövet lépnem és nem előttük készülni kitörni fangörcsben. 1 éve dolgozók itt, és egyszer sem buktam be, a főnököm is elégedett velem és egy panaszt se kaptam, aminek viszont örülök.

Éppen az újonnan érkezett tejeket pakolod, mikor hallod hogy valakik érkeznek az üzletbe, ezért előre mész és köszöntöd őket, ahogyan illendő.

- Jó napot! - hajolsz meg azonnal mikor oda érsz és így nem is látod kik jöttek

- Nincs Jó napot, max Szia - mondja és egyből fel ismered a személy hangját, olyan sebességgel kapod fel a fejed hogy abba bele is szedülsz egy percre

- Bocsi, nem tudtam kik jönnek, annyira be van rögzülve belém mi a dolgom, szóval Sziasztok - zavartan vakarod tarkod

- Semmi baj, én megértem, csak ez a jó madár nem tudja elfogadni a formálitást - böki meg a mellette álló személyt

- Ne bökdös, vagyunk egy korúak, jó hogy nem fogom el fogadni személyében - inkább el sétál a sorok közé

- Bocsánat miatta, ma egész nap ilyen Yoshi, reggel már úgy kelt fel mint akit az éjszaka meg bántottak - rázza fejét szemével a fiút követve

- Minden oké Jihoonie, nem lehet mindig önfeledten jó kedvű, emberek vagyunk mind - nézel te is rá a fiúra majd vissza a veled szembe állóra - A tej sornál pakolok, ha készen vagytok, csak szóljatok és jövök - mondod mire a fiú bólint te pedig vissza mész és végzed tovább a munkád.

Hogy miért is vagyunk ennyire közvetlen kapcsolatban? első nap, mikor ide jöttem, már sikerült össze futnom ezzel a párossal, Jihoonnal egyből megtaláltuk a közös hangot, és teljes mértékben ki jöttünk egymással semmi ismeretséggel, én adtam meg neki a számom, hiszen neki először engedélyt kellett hozzá kapnia, így csak utána jelentkezett nálam ami boldoggá tett, hiszen hiába idol mégis egy barátra leltem benne és úgy éreztem megvan az első koreai barátom, és örömömre ez viszonozva lett, tehát Jihoon és köztem egy szoros barátság van és ezt értem az egymás mondatát be fejezzük barátságra. És Yoshi nos, ő más tészta, nagyon más. Én hülye, én nagyon hülye, én a világ leghülyébb lánya, na vajon ki be szeretett bele? hát persze Kanemoto Yoshinoriba, a fiúba ki rohadtul egy idol, nincs ideje kapcsolatra, elérhetetlen úgy is hogy nap mint nap találkozók vele, és valószínűleg még csak az esete se vagyok és nem éppen velem kaliberű lánnyal lenne kapcsolatban. De legalább, vele is barát lehetek, ugyan nem olyan szinten mint Jihoonnal, de volt nap amikor el kísértem őt ide-oda és akkor volt a legboldogabb napom, jókat beszéltünk, nevettünk, szívatuk a másikat és számomra ez is elég ha mást nem kaphatók tőle, ígyekszek túl lépni rajta, és tényleg csak barátként tekinteni, de nehéz.

- [becenév] jössz? - szól neked Jihoon, ezzel vissza hozz a földre és máris mész a pénztárba

- El gondolkoztál? érdekes látvány volt, hogy egy tejet pakoltál ki majd újra be - neveti Jihoon

- Tényleg? - zavartan nézel fel rá majd folytatod dolgod - Picit talán - ütőd be a vég összeget

- Aranyos voltál, legközelebb videóra veszem, hogy lásd tényleg igazam van - ejt egy kacér mosolyt neked

- Ah, nem nem, elhiszem Jihoonie - mondod zavarban

- Én fizetek - csapja le éled kártyáját Yoshi, megelégelve jeleneteket. Ugrasz aprót, majd el veszed és mindent el végzel, majd vissza nyújtod neki, amit ő, csak ki tép kezedből és a szatyort meg fogva, köszönés nélkül távozik. Értetlenül nézel, de Jihoonnak minden leesik egyből, hiszen nem először kerültél szóba náluk, amiről te nem tudhatsz. Ő el köszönve távozik a fiú után szaladva, hogy hamar utolérje és beszéljen a fejével.

••••

Éppen frissen tusolva lépsz ki fürdőszobádból, szokásosan egy száll törülközőben, mikor meg hallod csengőd hangját. Szégyenlőséged félretéve lépsz a fa laphoz, de bárcsak ne tetted volna, az ajtó másik végén Yoshi köszönt vissza, egy percre le fagytál ahogyan szembe nézet veled, ennyi idő pont elég volt a fiúnak, hogy nagyot nyelve mérjen végig téged. Azonnal rá szeretted volna csapni az ajtót, de gyorsabb volt és be engedte magát. Az ajtó nagy csattanásal zárult be, a hátad pedig azonnal megérezte annak hideg létét.

- Nézz rám - parancsolja, óvatosan nézel szemeibe

- Mit keresel itt, ilyen későn? - össze szeded magad és fel teszed az első kérdést mit gondoltál

- Sosincs késő hozzád, vagy már igen? - válaszol de teljesen másképp mint azt értenéd

- Nem, nincs..de ezt hogyan is érted?

- Ennél okosabb lány vagy, csak a szemed kéne ki nyitni picit - hajol közelebb hozzád mire benned ragad a levegő is

- Mostanság annyira furcsa vagy, sokkal ridegebb és kedvetlenebb ami nem rád val, és mindig akkor ha velem kell lenned - sohajtasz - Tettem ellened valami rosszat, mert ha igen, kérlek mondd el, itt az idő rá, ketten vagyunk.

- Igen, végre ketten vagyunk - nyalja meg száját - Nem hiába vagyok ilyen veled, de többé nem tudom tenni, muszáj valamit az életbe fel adnom és küzdeni egy jobbért, de ahhoz te is kellesz, hogy esélyt kaphassak

- Most te..? - hatalmas szemekkel nézed őt, lehet mégsem annyira volt igazad mint azt gondoltad

- Igen - szakítja meg köztetek a távolságot megcsókolva téged, először vár és lágyan kezdi mozgatni száját majd mikor te is észhez térsz egyre bátrabb és vadabb lesz, alsó ajkadba harapva, be jutását nyeri nyelve is. Nyaka köré vezeted kezeid és hajába tursz, miközben ő derekadra fog és ölébe kap, majd elindul veled szobádba.

- Mit teszel Yoshi? - bújsz nyakába

- A leggyönyörűbb estéd lesz baba - tesz le ágyadra, mire te feljebb mászol és figyeled a fiú minden mozdulatát, ahogyan le veszi felsőjét, majd nadrágjától is megszabadul és le hajol hozzád hogy újabb csókba invitáljon, mosolyogva fogadtad és hajával újra játszani kezdtél, de mikor törülköződ elkezdi szét nyitni rajtad, picit meg húzód neki azt, mit ő egy morgással díjaz és kis akciódnak köszönhetően, a törülköző a szoba másik felében landol, nevetve kapod oda fejed majd a fiúra nézel.

- Gyönyörű vagy, ugye tudod? - nézet végig testeden majd újra szemeidbe

- Most már igen, tudom - mosolyogsz - Jól esik hallani, szerintem el fogom fogadni magam

- Kezdj hozzá most azonnal - hajol nyakadba apró csókkal be hintve azt, majd egyre lejebb halad, és szinte minden egyes részeden hagy puszit, különösen melleiddel időzött el.

Hatalmasat kéj hagyja el ajkaid, mikor meg érzed ujjait nőiességed körül, majd óvatosan figyelve hogy bizony szűz vagy, első ujját beléd vezeti, később követi a második, és végül a harmadik, amiket ollóz benned folyamatosan, közben apró csókokat add neked, végül mikor úgy érzi eléggé tág vagy, ki húzza belőled ujjait majd meg szabadul utolsó ruha darabjától.

- Baba, készen állsz nekem adni a kincsed? - szed ki egy óvszert éjjeli szekrényedből majd magára görgeti

- Én készen, sőt iszonyúan kívánlak, de mégis azt mikor tetted oda be? - húzod le magadhoz tarkojánál tartva

- Mikor utoljára jártam nálad, tudtam egyszer eljön a napunk - pozíciónál be majd óvatosan be vezeti magát és egészen addig vár, amíg te nem jelzel neki, miután ez is megtörtént, először lassan majd egyre gyorsabb tempóban mozog, nem győzöd ki adni mindent mi benned van, de Yoshi is igen tudatodra adja mennyire jó érzés számára is ez. Mikor már érzitek mindketten hogy a vége felé vagytok és a csúcs árnyékát is meg érzitek, hirtelen választ pozíciót, amit Yoshit nem kicsit lep meg, de mielőtt meg tudna szólalni, te ajkaira marsz miközben tagjára ülsz és lovagolni kezded. Végül így, ebben a pozícióban éritek el mindketten a csúcst, szinte sikítva dölsz Yoshi mellkasára, fáj nagyon fáj neked, de nem panaszkodsz mert boldog vagy és végig vigyázott rád a fiú. Ki húzódik belőled, majd a használt óvszert le véve köt csomót rá, és csak le dobja az ágy mellé. Magatokra húzza a takarót és te így kényelmesen pihensz mellkasán feküdve, szívét hallgatva.

- Tényleg egymásnak adtuk? Tényleg nem vagyunk többé szűzek? - simogatod

- Igen tényleg, megtörtént, meg bántad volna? - kérdezi játékosan

- Soha, boldoggá tesz hogy neked adhattam - válaszol őszintén

- Y/N? -simogatja hajad

- Hm? -nézel rá

- Szeretlek! - csillogó szemmel néz téged mire te egy apró csókot adsz neki

- Ha tudnád én mennyire szeretlek téged, képes lettelek volna feladni, csak azért mert azt hittem sose lehet köztünk semmi

- Nem fog ez már sosem megtörténni, mert hamarosan a barátnőm leszel és az egész világ fog tudni róla

- Kecsegtető - nevetsz, mire ő is nevetni kezd és kapcsolatotok ettől a naptól kezdve változott meg

Pont ezért, sose leszel olyan szerencsés személy, mint én vagyok.

0 notes

sajtostonhal · 6 years

Text

ahol. ott.

amikor ott álltam a bejárat mellett a srácokkal és bólogattunk a zenére, ami úgy ütött meg mint a gumikalapács, arra gondoltam, hogy mennyire visz. mennyire az arcomba kapom ezt a brutális tömegű hangerőt. ez mennyire lázba hoz. egy órával azelőtt még én is a színpadon álltam és az nem hozott ennyire lázba. sőt. ott álltam és így paff! aztán jött az a pont ami majdnem minden eddigi Run Over Dogs koncerten eljött. tőlük a kedvenc számom. talán a kedvenc számom evör. nem tudom miért. amikor először meghallottam, akkor emlékszem, hogy semmit nem váltott ki belőlem. “oké”. ennyi. aztán mindig megtalált. az utcán, órán ülve, próba közben, reggeli kávé mellett, szerelemben, boldogságban, szomorúságban. szóval jött ez a szám. én pedig lebénultam teljesen. “You were my darling! I was your boy!” énekli a Szasza a mikrofonba. én meg átélem. élem bele magamat teljesen. két kurvaegyszerű mondat. összetartoztunk. alapból szar kedvem volt aznap. semmi kedvem nem volt felkelni. se nem koncertezni. a gyomorgörcs rángatott egész nap, illetve a melankólia. szorongás. idegesség. így nem nagyon van kedve az embernek színpadra lépni. aztán lenyomtam. mint máskor. kicsit kevesebb hévvel. sokkal kevesebb hévvel. nem éreztem semmit. súlytalan volt minden. de rosszul. kényelmetlen volt nagyon. “mi a faszt keresek én itt?” néztem ki a kvázi üres nézőtérre. az egész teljesen szürreális volt. ott. kiélni azt a kibaszottnagy rocksztárságot, abban a hülye mintás ingben. mint valami szánalmas bohóc. legszívesebben a harmadik szám után azt mondtam volna, hogy “bocs srácok. nekem ez most nem...”, majd szipogva levonultam volna a faszba egy sarokba cigizni. ez volt. de hát van ilyen bazdmeg. mindenkivel. veled is, velem is. csak ültem ott azon a kanapén, amiről mindig azok a műanyagos kórházi matracok jutnak eszembe, akárhányszor ott lépünk fel. körülöttem a többiek. “Mi van Máté?! A szokásos?” kérdezi a Szasza. én csak egy mocskosul keserű félmosollyal bólogattam. szerintem ugyan arra gondoltunk mind a ketten. szerintem tutira tudta. egy részét biztos. amikor csak keresed a helyed, de helyette csak a hatalmas káosz az amiben szenvedsz. nincs helyed. nem tudsz sehova se menni. mindenhol csak kényelmetlen beszélgetések. valakit nagyon meg akartam ölelni. de nem történt meg, vagy talán csak később, de már nem tudom kit. tudod szar volt. de bazzeg, mondom, van ilyen. amikor pont akkor jön ki az emberen minden amikor leginkább nem kéne. ez olyan. ilyen. ott álltunk. “...you were my darling!!! ...i was your boy!!!” és hullottak a kurva könnyeim bazdmeg. gyorsan letöröltem, hogy senki ne lássa. nehogy már ilyen gyenge legyek. ott volt bennem végig. ott jött ki. kihozta. gondoltam közben mindenre. hogy mekkora mákos vagyok. de mekkora mákos. és hogy milyen jó amikor van kit. hogy majd hazamegyek. de jó lesz. egy kád meleg víz. hazamenni. aztán kimentem cigizni a picsába.

#kuplung #budapest #runoverdogs #grizzlyvibrations #koncert #zene #emlék #érzés

1 note · View note

lanyaszilvafan · 7 years

Text

Magamnak,mert csak cikáznak a gondolataim

És akkor mindent elfelejtek. Inkább leírom, ezt úgy se olvassa senki. Csak én.

Délután négy, semmit nem csináltam,nem beszéltem még senkivel, nem ettem, fel se keltem.

Egy kád víz. A kedvenc számom. Most ennyi van.

Vicces dolog ez a bipolár , a másodperc töredéke alatt a mélyben vagyok egy fél mondattól. Vagy egy érintéstől a fellegekben, mikor mi.

Ezért nehéz velem, meg nekem, mert nem lehet tudni mitől leszek ilyen állapotban.

“Menj a francba” ennyi. Nem nagy dolog, napi százszor hallom és legalább ennyiszer mondom. De most ez ütött be. Vicc.

Hülye vagyok. Ha arrébb állnék nem fájna. Csak egy lépés, vissza a tömegbe, és akkor könnyű lenne . De nem tudom megtenni. Nem akarom, de ez így szar, mert olyan , mintha valaki belülről fojtogatnak. Mert nem teszem amit akarok, azt nem kaphatom meg amit akarok, és semmi de tényleg semmi nincs velem. Se senki. Mert aki volt az elfordult, aki lenne annak nem kellek, akik meg vannak azok nem ismernek. Azt hiszik tudják milyen vagyok, mit érzek és mit gondolok, de csak átnéznek rajtam. Mint mindenki mindig. Mert az egyszerű, rávágni, hogy" itt vagyok ha baj van". De ha baj van, akkor csak legyintenek, hogy “ugyan már, nyugi,nem nagy dolog” . Köszi, most már jobb ,tényleg.

És én magamat nem tudom helyre tenni, mert egyedül nehéz, és aki segítene annak nem mondok semmit. Mert hülye vagyok. Mert félek. Mert nem merek megszólalni. Ezért vagyok négykor, a kádban, a kedvenc számommal.

#text #to myself #journal #my words #my writing

1 note · View note

bnhafic · 7 years

Text

Bnha 2. Férfias versengés.

Másnap yuuna bánatosan sétált az utcán. Nyáriszünet lesz és ki tudja mikor láthatja Tetsut. Szeretné megbeszélni vele mi a baja. Egy parkon sétált keresztül amikor meglátta Tetsut egy padon ücsörögni. Gyorsan odament hozzá majd óvatosan megszólította. -Tetsu…szia…-köszönt yuuna. Tetsu felállt és mosolyogva köszöntötte yuunat. -szia.. mi a baj? Olyan rémült az arcod. -tegnap csak úgy kimentél a teremből. Talán megbántottalak?-kérdezte yuuna. -dehogyis csak…tudod úgy elvoltunk kettesben aztán bejöttek a fiúk és úgy oda voltál értük.-mondta Tetsu. -én csak kedves voltam. Ne félj én a barátomnak tartalak, mindig így lesz, akárkivel is beszélgettem csak azon agyaltam hogy hogy csempészhetném ki kettőnket anélkül hogy kínos legyen. -miért?-kérdezte Tetsu elpirulva. -heey fúj te olyan rossz vagy.-nevetett fel yuuna majd megkoccolta Tetsu vállát. -neem nemm én nem úgy értettem.-szabadkozott a srác és elpirulva kalimpászolt összevissza. -amúgy azért hogy folytassuk az ismerkedést. Persze azért jöttek a srácok is de szeretem az embereket úgy megismerni hogy kettesben vagyunk, úgy őszintébb mint társaságban. Kicsit intimebb.-mondta yuuna. -hmm ez igaz.-felelt Tetsu. Yuuna elmosolyodott.- örülök hogy nincs semmi baj, féltem hogy haragszol. De akkor csak félreértés volt. Yuuna a telefonjához kapott. Sms jött Kirishimatol. “-szia ha van kedved beszélgetni gyere a piachoz.” -nagyon megharagszol ha most elmegyek? Kirishima szeretne beszélgetni egyet. -dehogyis menny csak nyugodtan. De egy feltétellel. -mi az?-kérdezte yuuna. -ha elkisérhetlek, nyugi elmegyek csak szeretnék vigyázni rád.-felelt Tetsu lovagiasan. -oh ez kedves tőled köszönöm. Tetsu mosolygott majd a kezét tartotta mintha csak invitálná. Pár perces séta után oda is értek. Tetsu illedelmesen elment ahogy igérte. -hát ő?-kérdezte Kirishima. -találkoztam vele séta közben, aztán felajánlotta hogy elkisér. Kedves tőle, csak vigyázni szeretne rám.-mondta yuuna. -chh. -mi a bajod?-kérdezte yuuna. -olyan férfias.-felelt a srác.-most hogy múlom felül? -mi ez a versengés? -akkor kezdödött mikor rájöttünk hogy szinte egyforma a képességünk. Aztán mindenben felül akartuk múlni egymást. -értem. Már megijedtem hogy miattam.-nevetett fel yuuna. -attol tartok bele keveredtél..-mondta kirishima elszánt arccal. -felül kell múlnom ezt a férfias tettet valahogy.-folytatta. -kíváncsi leszek rá.-mondta yuuna mosolyogva.-de tudod már az is elég férfias hogy ennyire felül akarod múlni őt abban hogy ki bánik jobban velem. Kirishima elpirulva nézett yuunara. -igeen.-kiáltott fel a sikertől feltüzelten. -ha valaki azt mondja nem vagy férfias az nem százas.-mondta yuuna. Majd előkapott egy kulacsot. -figyi segítenél nekem? Kb 3 napja próbálom ezt kinyitni.-mondta yuuna. Kirishima szolgálatkészen kapta ki a kezéből a kulacsot. -elég csúszós. Talán ha kicsit keményebben csinálod?-tett yuuna célzást kirishima képességére. Kirishima vette a lapot, megkeményítette a kezét és könnyedén lekapta a kulacs tetejét. -köszönöm. Csodás vagy.-mondta mosolyogva majd lehúzta a kulacsot. -örülök hogy veled is ilyen jóba lettem. Mindig vágytam olyan barátra aki mellett biztonságban érzem magam. -tényleg?-mosolyodott el Kirishima.-biztonságban érzed magad mellettem? -hát persze. Erős vagy, és kedvelsz is…gondolom. -már miért ne kedvelnélek? Kedves vagy, és megbízható. A személyiséged meg nem okoz gondot ha amiatt aggódsz hogy esetleg türelem kell hozzád. Mert elég türelmes vagyok.-mondta kirishima. Yuuna megölelte és azt mondta:-hol voltál eddig? Kirishims is megölelte.-semmi baj, itt vagyok.-mondta majd felnevetett. Yuuna egy puszit nyomott az arcára. -oh figyi-kezdte kirishima majd egy cetlire leírta a telefonszámát.-tessék itt van a számom,ha kellenék.-mondta majd yuuna dekoltázsába dobta az összegyűrt cetlit vigyorogva. -naah-mondta yuuna, de értékelte a pojént majd kivette a cetlit. -én majd a nadrágodba csúsztatom az én számomat.-folytatta.-ha bár lehet hogy nem ugyan azt a hatást érném el...-fejezte be elpirulva. -nyugodtan csináld csak de engem nem fog zavarni.-mondta kirishima. -hallod kéne neked egy becenév ami utal a képességedre de nem bántó.-kezdett yuuna elmélkedésbe. -azt ne eröltesd majd jön magátol.-adta a tanácsot kirishima. -van olyan az osztályba akinek nem engednél egyedül a közelébe...úgy értem hogy ugyan hős akar lenni de elég forrófejű? -mi ez a random kérdés..-lepődött meg a srác.-de igen van...habár ha kellő tisztelettel bánsz vele nem lesz baj. Bakugou Katsuki a neve. Ő is kíváncsi volt rád de lusta volt csak egy idegen miatt bejönni. Ne vedd sértésnek. Kíváncsi lennék mit szól hozzád..-válaszolt kirishima. -nem félek én, találkozni akarok vele. -hát figyelj tudom merre lakik, elsétálunk oda és bemutatlak neki.-mondta kirishima majd elindult katsukiék felé. Yuuna pedig követte.

0 notes

keke-en-murcia · 7 years

Text

március 27.

Egy kedves elnéző mosollyal és egy amolyan témaelterelő köhintéssel nézzétek el nekem, milyen rég nem jártam erre és olvassátok sok szeretettel mi történt velem azóta:

Először is itt egy részlet, amit március 18-án szerettem volna kitenni:

Idehaza épp vendégségre készülünk, Alba apukájának meglepetés születésnapjára. Jön az egész pereputty, testvérestül, nagyszülőstől, unokatestvérestül, nagynénistül. A vicces az, hogy ők nem csak hogy engem és Lucíát nem ismerik, de a lakást sem, még sosem járt itt senki közülük. Úgyhogy reggel óta rendezkedünk, takarítunk, főzögetünk. Na jó, be kell valljam, hogy ez így nem állja meg a helyét. Ez Albára igaz… Én 1-kor keltem. Ennek pedig az az oka, hogy hajnali 4-kor értem haza egy „despedida”-ról, vagyis a két olasz búcsúztató bulijáról. Lucía hívott meg, az ünnepelteket ugyan már láttam, de nem ismertem igazán. Három másik olasz albérletében tartották, sok nasival, sörrel és tinto verano-val. A falra kitettek két nagy spanyol zászlót és fekete tollakat, hogy mindenki írhasson rá kedves búcsúüzenetet. Titkon remélem, majd valaki ilyet nekem is csinál zászlót, amikor hazamegyek, annyira jól nézett ki! Megismerkedtem természetesen egy újabb óriási adag olasszal, illetve spanyolokkal, el salvadoriakkal (na ezt nem tudom, hogy kellett volna helyesen leírni), lengyelekkel, írekkel és angolokkal. Ismét nagyon jól esett az emberek reakciója arra, hogy Budapest az én drága szülővárosom, mindenkinek felvirul az arca és elmondja nekem, hogy az egy nagyon szép város! Kedvesen bólogatni és helyeselni szoktam. Olyan vicces, sokan elkezdenek róla úgy mesélni, mintha nem is ismerném. Egy helyi murciai lány előkapta a telefonját és végigmutatta a fotókat, amit a most szeptemberi utazásukkor készített ott: „ez itt a Parlament, ez meg a Gellért hegy, ez pedig a…”, én meg nem akartam mondani neki, hogy igen, igen, láttam már néhányszor, mert annyira tündérien lelkes volt, úgyhogy csak ámultam vele a szépséges tájakon és épületeken. Bár adódott egy kisebb vita közte meg egy másik fiú között, hogy melyik másik 2 város mellett tennék Európa 3 legszebb városa közé. Azt tudom, hogy Bécs, Prága és a baszk föld (én nem szóltam közbe, hogy az nehezen vehető városnak) versenyzett, a negyedik nem tudom mi volt, mindenesetre abban egyetértettek, hogy Budapest mindenképp ott van közte. Nagyon kedves volt az egész esemény, nagyon sokat beszélgettem az emberekkel és csak fél 4-kor indultam haza.

Szeretem ezt a várost éjjel. Semmi félelemérzet nincs bennem, amikor gyalogolok haza, olyan nyugodt és kellemes az üres éjjeli utcakép.

No és emlegettem már nektek az utamat Sant Sadurníba!

Az úgy volt, hogy csütörtökön délután felpattantam a vonatra. Éppen akkor olyan meleg volt, hogy ujjatlanban és egy nagyon vékony nyári kardigánban majd megsültem az állomásra menet és lihegve kerestem az árnyékokat, ahogy cikkcakkoztam az utcán az egyik vállamon a nagy hátizsákommal, a másik vállamon a kicsivel. (A kicsi volt az, amelyik majd mellettem lesz az úton, ebben voltak a fontos dolgok – például az étel.)

Barcelonáig az út 7 óra, ami nagyjából 2 órával hosszabb, mint amennyit kényelmesen kibír az ember. Az úton szóba elegyedtem egy 35 év körüli férfival, akit mind az értelmi, mind az érzelmi intelligenciája alapján egy kevéssé értelmes földműveshez hasonlítanék (elnézést a sztereotípiáért és tisztelet a kivételnek), de ennek ellenére nagyon jót beszélgettem vele, nagyjából 2 órán át. Megérkeztem hatalmas Barcelonába, ahol is magamat is meglepő ügyességgel azonnal megtaláltam a vágányt, ahonnan a vonat (vagy talán inkább HÉV kategóriába sorolnám) indult Sant Sadurní felé. Innen még egy bő óra volt mire odajutottam, de ez már sokkal reményteljesebben telt el.

Sant Sadurní zseniális hely. Egyszer, novemberben már ellátogattam ebbe a kissé szürreális városba. Azt kell róla tudni, hogy gyakorlatilag kizárólag a pezsgőből él, ha jól emlékszem 80 db pezsgő pincészete van, csak példának okáért Andrisék jobb és baloldali szomszédja is az. (Mellékesen említném meg, hogy az odaköltözésüknek oka pontosan ez volt: a pezsgő ellenállhatatlan közelsége. Tényleg.) Olyannyira pezsgő-mániás a város, hogy az utcák szélén lévő alacsony kis oszlopok itt pezsgősdugó formájúak, a városi karácsonyi égőket nem csillag vagy hópehely díszíti, hanem pezsgőspohár és buborékok. Emmácska (Andris 8 éves húga) iskolájának fala gyönyörű színesre van festve: kedves erdei manók ugrálnak hatalmas pezsgőbuborékokon és fürdenek ebben az arany nedűben. Zseniális. A másik fantasztikus dolog ott az, hogy van egy csoki gyár is, és mindez pont Andrisék utcájában. Persze minden alkalommal legalább egyszer (bár inkább többször) el kell látogatni a boltjukba (igen, voltam már gyárlátogatáson is!!!), megkóstolni a kirakott kóstolókat, hátha változtak valamit, mióta legutóbb ott jártunk. Amúgy kizárólag ajánlani tudom a márkát, az egyik legjobb minőségű csoki, amit ismerek: Simón Coll. Keressétek, fogyasszátok egészséggel.

Másnap elugrottunk Villanovába, ami egy közeli tengerparti város, hogy NIE számot (ideiglenes letelepedési engedélyt) csináltassunk Andrisnak. Nem fogom elmesélni ennek az előtörténetét, annyit elég tudni, hogy ez a negyedik alkalom volt, hogy kérvényezte, három különböző városban, többek között legutóbb itt velem Murciában is, de itt (is) olyan rettenetes a bürokrácia, hogy minden alkalommal elhessegették (bár a családja az első próbálkozásra megkapta. Ne kérdezzétek mi volt a logika). Ha érdekel titeket a történet, itt elolvashatjátok a kedves családi blogon, amit vezetnek: http://www.nemos.eu/2017/03/02/andris-a-burokracia-vegtelen-utvesztojeben/, aminek amúgy a többi bejegyzését is ajánlom, ha egy másik Spanyolországban élős blogba is szeretnétek „belelapozni”. Hatalmas szerencsénkre a kedves ügyintézőt kaptuk ki (Andris lesújtó pillantást vetett a mellette ülő bunkó egyedre, aki legutóbb elzavarta), aki két rövid kérdés után (Szóval NIE kell? Szóval jogsi miatt?), 3 és fél perc alatt kiállította a papírt. Örömtől mámorosan és kissé hitetlenkedve sétáltunk ki a hivatalból és a tengerpart fele Andris megírta a „Van NIE számom” című legújabb slágerét, ami valószínűleg világsiker lesz. A tengerpart lenyűgözően szép volt, gyönyörű-ragyogó napsütés, de még kevés emberrel. Jó sokáig ott voltunk és egy gyönyörű kagylógyűjteményt állítottunk össze magunknak.

Még a belvárosban magunkhoz vettünk egy-egy sört és életem eddigi legfinomabb tapas-át, egy sült mézes padlizsánt friss kecskesajttal. Aztán hazavonatoztunk.

Itt hadd tegyek egy kisebb kitérőt a tapasról. Ugyanis be kell valljam, hogy sokáig nem láttam értelmét és nem szimpatizáltam az egész elvvel. Úgy voltam vele, hogy ha enni akarok, akkor majd eszek, de nekem ne adjanak ilyen mini ételkéket… Ahhoz, hogy ennyire részemmé legyenek azért kellett az is, hogy a sört megszeressem. De egy ideje már annak nem látom értelmét, hogy egy helyen ne legyen tapas. Mi az, hogy Pesten csak ropi meg mogyoró van egy kocsmában? Milyen dolog ez? Hol vannak a kis szendvicskék, a marinera (ami addiktív…), a kis adag sült krumpli vagy kalamári karikák vagy az orosz saláta… Ki van ez találva nagyon… Kellenek ezek ahhoz a sörhöz, ezek ketten óriásit dobnak egy kiülős beszélgetésen.

Sant Sadurníban még elmentünk uszodába Andris húgaival meg anyukájával, ahonnan hazafele valahogy nagyon lassan haladtunk, mert több kocsma is bekönyörgött minket egy narancslére és sörre. Illetve másnap még elmentünk a másik helyi magyar családhoz vendégségbe. Ők erdélyiek és 16 éve élnek ott és nagyon finom paellát ettünk, ami ott sült mellettünk a kerti kemencében. Csodajó program volt az is.

Hétfőn délután pedig ismét vonatra pattantam és hazajöttem. Itt közben hatalmas eső és vihar volt, úgyhogy a vonat egy órát késett és én hajnali egykor botorkáltam haza a tócsák között a lenyűgöző, néma, nedves és megviselt városon. Ameddig én elvoltam itt kivirágoztak a narancsfák. Nem tudom tudjátok e milyen annak az illata, otthon aránylag ritkán találkozik vele az ember. Hát valami csodálatosan finom… Mintha a jácintból elvetted volna azt a kissé szúrós mellékillatot, hozzáadtál volna elég sok vaníliát meg valami nagyon finom krémes illatot. Ez lengi be az egész várost és a kis fehér virágok pöttyözik be az útszéli narancsfákat, és lassan egyre inkább az aszfaltot is.

Ez egy adagnyi posztnak már talán túl hosszú is… Amik azóta történtek és még elmesélésemre várnak, hogy túl vagyok a második kis depresszió hullámon (avagy a lejtőkön az érzelmi hullámvasúton), volt nálunk egy olasz est a kedvenc olaszaimmal, Andris meglátogatott másodszor is engem, ismét az olaszokkal lementem a tengerpartra és hogy Murcia gyönyörű. De ezt szerintem már említettem. És a hatalmas örömöm: édes drága Lucám holnap jön, hogy meglátogasson engem! Ez most olyasmi, mint amikor a kedvenc sorozatod utolsó 20 másodperce előreutal a következő részre, de az még nincs fent a neten és szitkozódsz, hogy nem tudhatod meg, mi történik benne… Jön majd az a rész is! :)

Addig is:

Puszi

0 notes