A miniszterhelyettes úr azon tanakodik, hogy vajon miért van annyi külföldi Bécsben.
Nem érti, hogy miért vállalják olyan sokan még azt a kockázatot is, hogy esetleg másodrangú polgárként kell leélniük az életüket.
Lehet, hogy azért, mert indokolatlan ez a félelem, mert Bécsben befogadják őket?
Szívesen megírnám ezt a tippet neki is, csak ahogy a köztársasági elnök vagy a parlamenti képviselőm, úgy ő is letiltott már pusztán amiatt, hogy nem azonos a véleményünk, így én magyarként másodrangú polgár vagyok itthon, a hazámban.
Őt az zavarja, hogy a külföldiek mennyire otthon érzik magukat Bécsben.
Engem meg az zavar, hogy magyarként nem érezhetem magamat otthon a hazámban.
Úgy érzem több, mint 2 év után először, hogy sehol sem érzem magam otthon. Megtettem azt a lépést, hogy kiléptem egy mérgező kapcsolatból. Önmagamat helyeztem mások elé, mert belefáradtam abba, hogy magamat sosem veszem figyelembe. Viszont most, 2 hónap után kezdem érezni azt, hogy bármennyire is volt mérgező az a kapcsolat, legalább egyben tartotta a lelkem valaki. Üresnek érzem magam, nincs meg az az érzés minden délután, hogy végre megyek haza. Mert nincs jelenleg senki akihez hozzá tudok bújni, meg tudom ölelni egy hosszú nap után. Nem az hiányzik akivel voltam, hanem az, ahogyan néha törődtek velem. Hiányzik a figyelem, a szeretet.
Mindennap azt várom , hogy végezzek a munkával és otthon várjalak . Elmondhatatlanul boldog vagyok veled. Úgy érzem végre megkaptam azt amire vágyom és amit érdemlek . Felbecsülhetetlen érzés melletted álomra hajtani a fejem és a te látványodra ébredni . Mindennap megcsodálom hisz felfoghatatlan , hogy a tini szerelmünkből ez lett . Ő lett a mindenem a boldogságom , támaszom a társam és egyben a legjobb barátom .