#önámítás

[csacskamacskamocska]

Jöjjön előbb néhány rossz (szomorú, de elég hosszan)

A passzív-agresszív kurva nénikéd! Erre legutóbb figyeltem fel, akkor világosodtam meg, hogy milyen dühítő viselkedésforma. Most arra jöttem rá, hogy ez már kóros lehet. Meg arra jöttem rá, hogy elképesztően sokat fejlődtem (ez mondjuk jó), mert pár éve még nemcsak elszenvedtem volna csendben, hanem tényleg nyomorultul éreztem volna magam. Annyira tiszteletben tartottam, hoogy más felnőtt emberek azt csinálnak és mondanak amit csak akarnak. Na, ez igaz is, csak nem következmények nélkül. A játszma akkor él, ha a másik forgatókönyve szerint játszod a szereped. A kommnikáció fárasztó dolog, olyan mintha folyamatosa sepernéd az utat. Passzív-agresszív viselkedés, ha a másikat felesleges magyarázkodásra kényszeríted azzal, hogy információt tartasz vissza. Nem tudod máshogy uralni az eseményeket és a saját indulataidat. Passzív-agresszív viselkedés, ha a másikban szándékosan keltesz feszültséget alacsony szintű hatalmi fegyverekkel. Ha óvatoskodni kell mert könnyen megsértődsz. Legyen ahogy akarod, leszarom. Bújtatott agresszió. Ja, a sértődéssel vádolás is passzív-agresszív viselkedés mert a másik valós és jogos érzéseit devalválod. (nem könnyű különbséget tenni, ez tény) Én tudtam előre, hogy ez fog történni felkiálltások -- akkor miért nem mondtad, baszod? ja, hogy mert nem tudod normálisan elmondani a véleményedet, az érzéseidet? Hagyjuk, majd megoldódik, mondod miközben érezhető, hogy a másiknak fontos az adott dolog. Ez kényszerítés és az én fogalmaim szerint elhagyás. Te nem fogod csinálni, és vélhetően a másikat is le fogod baszni utólag, ha csinálja. A gyakran megjelenő szarkasztikus humor megakadályozza a valódi érzések kommunikációját. A szarkasztikus humor szórakoztató, de olyan mint az utalgatás, elbizonytalanítja megalázza az embert.

Szóval, nem tudja kimutatni a dühét, nem tudja a gondolatait, saját magát megfelelő módon képvisleni és érvényesíteni. Segítségre szorul valójában. De attól még az ember agyára tud menni. Megoldás kétféle van. Elkerülni őket jó messzire. Higgadtan képviselni magunkat teljes mellszélességgel és vállalni a következményeket. Ez valószínűleg dühöt fog kiváltani, de nincs más járható út, csak az, ha igyekszünk példamutatóan kommunikálni.

Ez akár külön posztot is megérdemelne, de irtózom tőle, hogy ennyi negatív dolgot szemeteljek a blogomra. Az lenne a címe, hgy "mert megérdemlem" Ő nem szokott eljárni sehova, igazán megérdemli, hogy kirúgjon a hámból... (ugyanezzel a szöveggel megy el minden héten bulizn, inni) Neki alig volt pasija (öhm. a férjét vagy négy faszival csalta meg, és nem tudom mik számítanak pasinak, de elég sokról tudok, mondjuk boldog szerelmei tényleg nem nagyon voltak), de a sírásrívás azon megy, hogy lesz-e még neki faszija. Nem tudom, nem tudom, amikor nem vagyok szerelmes, engem ez a dolog nem érdekel, hogy nekem mikor lesz faszim vagy lesz-e egyáltalán. Jó, én nem vagyok mérvadó. Próbálok empatikus lenni, csak nehéz mert azt mondja ő szerelem nélkül nem tud... de idegen faszikkal csókolózik a bulikban. Szerintem mindent lehet szerelem nélkül is, meg mindent lehet mindehogy. Én nem akarom, de attól még szerintem lehet.

Ez több ismerősömre is jellemző: "Én nem eszem sokat!" című bejegyzés lenne Kapcsolódik a passzív-agresszívhez is. Nem kell boltba menni vacsorát vásárolni, mert van egy kis diétás rágcsa, ő már nem szokott ilyenkor vacsorázni, vigyáz a vonalaira, nem éhes, szerinte kibírjuk. 20 perc múlva: ő farkas éhes, álljunk meg egy étteremnél és együnk. Majd ezzel a lendülettel be is tol egy adag (diétás :D) rántottsajtot, rizzsel és áfonyalekvárral. Tényleg, megmagyarázza, hogy miért diétás. Én meg drága pénzért ott kanalazgatom a levesemet, miközben valóban nem vagyok éhes. Ja és naponta egy üveg bor lecsúszik. Az önmagában 500 számolatlan kalória. Ha ezt mondom, akkor néz rám, hogy jóóóó, de a nélkül nem tud lelazulni és aludni. :D értem, csak nem szabad elfelejteni amikor az a panasz, hogy miért nem tud fogyni. Napközben, egy padon ücsörögve a vacsora bevásárlásból bevág egy fél kiló szőlőt megy egy cukrozott brióst. Majd hazaérve másfél pizzát és egy fagylaltot azzal, hogy ő ma még semmit sem evett, erre várt egész nap. Öhm, kétembernyi reggeli és minden kávézás mellé elfogyasztott valami szénhidrát után. Kólát iszik, mert ha leesne a cukra, akkor rosszul lenne. Amikor finoman megkérdezem, hogy nem gond-e ennyi cukros dolgot enni, akkor azt mondja, hgy nem gond, mert a reggeli méréseknél rendben van a cukra, ennyi belefér. Nem kicsit túlsúlyos. nem értem, nem értem, nem értem! Én is nehezen tartóztatom meg magam. Van is túlsúly rajtam, le kéne mozogni valójában. Még azzal sincs bajom, ha valaki felvállalja, hogy baszki, imádom a tésztát, édességet, ebbe fogok beledögleni, de ez van. Az emberi gyengeség elfogadható, tolerálható, az őszinteség szerethető. Az önámítással nem tudok mit kezdeni. Az is dühít amikor az önkontroll hiányából adódó problémákat viszont a környezetére terheli. Betegségek, mozgással és terhelhetőséggel kapcsolatos problémák.

Nem vagyok kellően empatikus? Kritikus vagyok a környezetemmel? Biztos igaz mindez is. Ezért is szégyellem amikor ilyesmit le kell írnom, mint ez a mai poszt. De mit tegyek, ha feszít, bosszant? Nem két napja, hanem most tetőzött. Szembe kéne állítani a dologgal és felforgatni az életét vagy éppen megmenteni? Nyilvánvalóan kóros a dolog. Egyiknek sincs szüksége segítségre. (jah és nem fizet ki 14 ezret pszichológusra, neki arra nincs pénze, de kifizet összesen 20-at kártyajósra meg auraterápiára meg faszomtudja mire)

Most így a végére teljesen világos, hogy magamban kell ezeket rendezni. Valahol azon a vonalon vannak gondjaim, hogy mit várunk el, mit tartunk megengedhetőnek és mi a felelősségünk egy barátságban.

#barátság #tolerancia #felelősség #passzív-agresszív #önámítás #kommunikáció #idegbaj #önvizsgálat #09-19

[petrany]

„Ennek egyrészt családi oka van, másrészt borzasztó nehéz döntés szakítani az ember teljes korábbi életével és kockára tenni évtizedes emberi kapcsolatokat. Harmadrészt pedig, bárki bármit is állít, a Fidesz többsége nem Rogán Antal, rengeteg jóravaló ember dolgozik ebben a rendszerben kizárólag a hazájáért és a magyar emberek boldogulásáért és nem az oligarchák gazdagodásáért."

Magyar Péter csúcsmenedzser, állami vállalatokban eddig jól megtömött stratégiai zseni, aki szépen, egy összetett mondattal felmentette az összes megalkuvó, anyagi és hatalmi érdekből simulékony NER-kollaboránst, akik kötelezően hozzák a magyar vidéket Orbán Viktornak, és cserébe nem kérnek sokat, csak pénzt, pénzt és pénzt.

A hazáért és a magyar emberek boldogulásáért, mi? Ordas kamu és önámítás, illetve kemény pszichés tagadás.

#Magyar Péter

[nemtudoknelkuledelni1]

A remény bonyolult téma. Életmentő meg mérgező is,egyszerre.

Ha a reménynek van létjogosultsága,vagyis van reális esély a jó irányú változásra,úgy a remény életben tartó erő. Börtönből tud kiszabadítani a belehalással szemben. Megtart napról napra.

Ha azonban a remény illúzió,ha a remény üres,és nem vezet változáshoz,viszont az egyén fenntartja,magát hamis várakozóállapotba helyezve,cselekvés helyett egyéb irányba,úgy a remény halálos. Úgy a remény hazugság,méreg,az önámítás maga.

Tisza Kata:Most

#hianyzol #szeretlek #te vagy a mindenem #remény

[tobbpenztazembereknek]

Rákosi kétségtelenül nagy színész lehetett, egészen elbűvölően viselkedett a gyerekekkel. Éppen egy ilyen nyaralás alatt történt egy érdekes epizód. Schifferné a gyerekekkel Balatonaligán van, férje, Schiffer Pál Budapesten dolgozik, majd az egyik délelőtt arra tér haza, hogy valakik járnak a lakásban. Váratlanul bukkan fel otthon – ezért lepheti meg őket. Elsuhannak, de nem akárhová, ahogyan a felesége fogalmazott: éppen Péter Gáborék villája felé. A helyszín a Rózsadomb. Később Schiffer Pál a Gábor Áron utcában találkozik az ÁVH vezetőjével, akinek megemlíti a furcsa betörést, ami után semmi sem tűnt el. Annak a Péter Gábornak, aki nyilván odaküldte ezeket a „betörőket”: hogy keressenek, vagy inkább elrejtsenek valamit. Igaz vagy sem? Utólagos mentegetőzés? Nem tudom, Schifferné őszintének tűnik, de az egész Tények és tanúk sorozat egyfajta kommunista, szocialista önfelmentésből [is] készült. Ugyanakkor kicsit más ez a könyv, tényleg őszintébbnek tűnik a többinél. De ami minket, a ma emberét is érdekelheti, jelenünkre és jövőnkre is gondolva: tényleg ennyire naivak, már-már ostobák voltak ezek az amúgy értelmes emberek? Vagy van ebben némi túlzás? Nem tudom, ezen tűnődöm, amióta olvastam. Elképzelhetőnek tartom, hogy tényleg elhittek mindent. Az biztos, hogy ehhez az élethez komoly önámítás, élethazugság is kellett. A munkásmozgalmi családból származó asszony nem tartotta, vagy csak utólag tartotta furcsának, hogy egy rózsadombi villában, az ÁVH vezérének a közelében élt. Ahogyan azt sem, hogy a megszerzett Lepke utcai lakásba összeválogassák a különböző bútorokat, szőnyegeket máshonnan. Számomra ez azért visszatetsző: hogy milyen könnyedén beültek az egykori urak, az egykori elit életébe. Ugyanakkor megöregedve legalább leírta ezt. Legalább megpróbálta újragondolni a múltat. A rózsadombi élettel kapcsolatban most csak egy epizód:„Másnap ott álltam Egger Lajos előtt [ismert szociáldemokrata politikus]. Akkortájt az Elhagyott Javak Kormánybiztosságán dolgozott. – Szeretnék beszélni Lajos bácsival – kezdtem, majd rögtön a tárgyra térve hozzátettem: – Lakás kellene nekem. A gyerekeknek és persze Palinak.”Miután az asszony közölte, hogy nem Pesten, hanem Budán szeretne élni, másnap lovaskocsira ültek, és megnézték a lehetséges ingatlant. Eljutottak a Lepke utcáig, egy földszintes ház elé. A tulajdonosa Egger szerint Nyugatra ment [ez nyilván így is volt]. Szép háznak írták le, a teraszról lépcső vezetett le a gyümölcsös-kertbe, a panoráma is csodás volt: messzebb a János-hegy. Már csak be kellett rendezni. Schifferné Eggerrel átment egy másik elhagyott házba, ahol a sok-sok bútor a tornácra volt összegyűjtve. Összegyűjtötték, amit kell – leltározva volt, le is írták, mit vittek el –, és már cipelték is át. A szerző nyíltan írt a birtoklásról és a megrészegülésről: „Tétován a váratlan javak birtokától, de ugyanakkor már megrészegülve a birtoklás örömétől – még többre vágytam. Szőnyegre, képekre, étkészletre.”

Elhagyott Javak Kormánybizottsága! <3 

Hát ilyen máma miért nincs? Kibaszott mucsa, mocskos cigányhitler!

[1matt-hew3]

Kavalkád

Menthetetlenül félek,

Hogy újraéled vélem léted,

Félelmetes útját, bús múltját.

Kételyek közt heverek,

Tulipántengerek helyett,

Hideg télen, a nyár melegében.

Szavak, ki nem mondott gondolatok,

Hát nem érzed, mily szomorú vagyok?

Hol létem véget ér, énem életre kél.

Tán sorsom az elfogadás,

S nem gyönge önámítás.

Az élet mezejében, sűrű erdejében.

Ezen versem örökkévalóság,

Végtelen veremben rejlő elfogultság.

Egy életért, melyben értem mit miért.

Beszélj, hisz én is csak beszélni tudok,

Így kerülnek hozzád lélekbeli mondatok.

Csendesen ordítva, hangosan suttogva.

Húzom, még tart tovább,

Elmémben nyílt némi virág.

Egy rejtett vadon, hol élhetünk szabadon.

Lépkedek némán társasházak ablaka alatt,

Cigarettafüst vaksága mutat utat.

Csendes éj, ébredezz kényelmes remény.

Tündököl az ég,

Csillagkavalkád közepén.

A hold fényében, mély tekintetében.

Ha reggelig írnám sem,

Néznél rá értelmesen.

Van mi volt, s lesz mi múlt.

Ma kulcsra zárom elmém,

Bár félve tenném.

Ki tudja, új kulcsom mely kaput nyitja újra.

[epigon-apokrif]

Egy csendes, nyugodt nap margójára

Ez a ma este valami igazán különleges. Igazából, fogalmam sincs hol kezdődött, és merre tart.

Ma nincs stressz, nincs kábult fáradtság. Csak néhány tesze-tosza feladat van. Nem kínoz semmilyen gonosz szellem, nincs tébolyultság. Kicsit mintha tényleg meghittebbé válna a világ egy része karácsony közeledtével.

Igazából én sem tudom, hogy miért.

Már nem sietek sehova, el tudok engedni mindent. Elengedés és felejtés.

Jó vacsorák, kényelmes meleg ágy, ennyi az élet, nem kell több.

Egy kis munkahely, egy kis szórakozás.

Mintha ez lenne az élet alapállapota. Nem azt érzem, hogy most gond nincs, hanem, hogy máskor gond van. Mintha máskor ott ülne egy majom a hátadon, amit nem tudsz lerázni, és folyton ütne-vágna, harapdálna, rosszra sarkallna.

De miért történik ez? És máskor miért olyan jó minden?

A nyár is, valami csodás álom lehetett csupán, fikarcnyi nehézségekkel tűzdelve, amik persze ott és akkor óriási, ledönthetetlen falaknak tűntek. Persze azóta eltűntek azok is.

De hogyan tovább akkor? Merre tovább innen?

Valami tétova rendszerességet visz az életébe az ember. Egyik lépésről a másikra megszervezi az életét. Egyszer ezt kell étkezni, egyszer azt, egyszer ezt kell érezni, egyszer azt.

És mégis, mintha egy varázsütésre most kicsit jobb lenne a világ. Pedig annyi történt, hogy megszűnt a benzin lakossági hatósági ára, mely 480 Forintra volt rögzítve a piaci ár helyett, amely most kb. 675 Forintnál jár átlagosan. Ez több 180 Forint különbség literenként. De mit számít?

Mintha véget ért volna egy óriási önámítás, és végre fellélegezhetnénk: végre tényleg van igazi kihívás az életünkben, most már felnőhetünk.

Hát ilyen ez.

Aztán, hogy jövőre merre tovább? Azt tényleg nem tudjuk.

Az élet megy tovább arra, amerre úttalan útjai viszik messze.

Most épp ott tart, hogy rendszeresen edzek. És miért ne? Egészségemből kitelik, erőmből kitelik, pénzemből, időmből kitelik. Miért ne?

Mitől jobb megtagadni magamtól az edzést mondvacsinált, képzelt okoknál fogva?

De talán ez sem annyira fontos.

Végre eljutottam arra a végső meggyőződésre, arra a helyes gondolatra, hogy egyetlen célja és oka van annak, hogy edzek: hogy önmagam legyőzzem.

Újra és újra, hétről hétre megküzdök a saját lustaságommal, önzőségemmel, gyávaságommal, gyengeségemmel. Szembenézek önmagammal és nehéz súlyokat emelek.

Nem azért, hogy erős legyek, nem azért, hogy izmos legyek, nem azért, hogy megverjek másokat, nem azért, hogy bántsak másokat, nem azért, hogy lenyűgözzek másokat, nem azért, hogy meghódítsak másokat.

Csakis önmagam legyőzése céljából edzek.

Ez egy háború.

Ez egy háború önmagam ellen.

Hogy mi az igaz szerelem nyitja? Nem tudom.

Csak átélem.

Ez a mostani igazabb az életnél. Csodásabb a valóságnál. Szebb az álmoknál.

Fontos ezt is elmondani egyszer. Az emberrel mindig történik valami észveszejtő őrület, valami soha véget nem érő pörgés, meg sem tudja jegyezni, melyik nap mi történik, és hogy miért.

Mintha soha semmire nem lenne idő.

Aztán egy kósza pillanattal később rászakad a világ összes ideje. Vagy legalábbis pár perc abból.

Megállunk egy csendes pillanatra, és átgondoljuk, hogy merre tovább.

Amit mindig fontos megjegyezni: amit most teszünk, annak öt év múlva lesz hatása. Amit most elrontunk, az a hiba öt évvel ezelőtt kezdődött. Ezért fontos a pillanat uralása, a jelenlét. És ez így is van jól. Aztán egy előre meg nem mondott pillanatban úgyis véget ér minden, és már ez a földi lét nem fog semmit számítani. Talán igen, talán nem, egy másik lét, valahol máshol, számítani fog valamit.

De addig még van egy kis időnk.

[keresztyandras]

Nemzeti inzultáció

Kinyo Norbert >Az autokratikus rendszerek közös ismérve, hogy miközben különböző formában és módon elnyomja a lakosság nagy részét, állandóan keresi a legitimációt, amit éppen az istenadta néptől vár el. Ezért van szüksége tömegdemonstrációkra, a hatalom mellett kiálló tüntetésre, felvonulásra, kristályéjszakára. Kell az önigazolás és önámítás, ezért masíroztak ünneplő munkások Moszkvában,…

View On WordPress

#Kinyó Norbert #nemzeti inzultáció

[the-solitude-universe]

Abba kell hagynom az önámítást.

Outer Banks - 1 season 2 episode

#the-solitude-universe #the solitude universe #magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr #tumblr #2020 #0901 #series quotes #series #sorozat #outer banks #önámítás #1 season #2 episode #1 évad #2 rész

[eladott-lelkem-emlekei]

Egyszerűen csak csessze meg minden.

#szeretlek #mag?ny #bipol?ris #szomor? #?let #hal?l #magyar #feladom #fekete #2020 #utálat #utálom #utálj #összetört #önámítás

[mostnapok]

- Ma sokat ehetek, mert tegnap keveset ettem.

- Megeszek még egy szelet tortát, megérdemelem, mert olyan stresszes napom volt.

- Ma nem megyek el edzeni/ kihagyok egy-két gyakorlatot, mert egy kicsit fáj a lábam.

"Lényegtelen, hogy az efféle állítások [önigazolások] igazak-e vagy hamisak. A határok átlépésével olyan magatartást igazolunk, amiről pontosan tudjuk, hogy helytelen, és csak azért cselekszünk így, mert továbbra is becsületes embernek, nem pedig bűnözőnek szeretnénk hinni önmagunkat." (Aronson, Tavris: Történtek hibák)

#önismeret #önelfogadás #önámítás

[felvidek]

Gondolkodtam rajta, hogy megcsináljam-e az ellenzéki választási elemzéses bingót, de szükségtelenül rosszindulatú lett volna ("too soon").

Az ilyen földindulásszerű eredményeknek egyetlen haszna van. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy a kudarcot nem lehet ráfogni egy, de még két-három tényezőre sem. Teljesen mindegy, hogy létezik-e az MKKP, szavaznak-e a határon túliak, lejt-e a választási rendszer, mit mond a közmédia. Ezek a számok az egyenlőtlen körülményeken bőven túlmutató, általános kudarcot jeleznek, ami az ellenzéki pártok hitelességéből, mondanivalójából, illetve a fideszes szimpatizánsok lenézéséből és a motivációik alapvető félreértelmezéséből jött. Amúgy megint, mert hát nem is először fordul elő ez a jelenség. Nem igazán várom el egy átlagos tumblistól, hogy így gondolkodjon, de az ellenzéki kampánystratégáktól azért már igen.

Persze az idő távlatából egyre többen nyugtatják majd magukat azzal, hogy mégiscsak Valaki Más a hibás, hogy a Társadalom rossz, hogy a Nép buta és lefizethető, de legalább rövid távon teljesen hiteltelennek hat ez a fajta önámítás.

Na, mostantól újra szlovák (és cseh) dolgokról okoskodok, átgondolom, melyik társasjátékról nem írtam, betárazom a zenéket és hasonlók, a magyarországi ügyeket meg követem messziről.

[csacskamacskamocska]

Feldobott pénz

Már korábban is írtam erről, szerintem előrevivő önismereti dolog. Amikor feldobsz egy pénzt, hogy dönts, amíg pörög a levegőben valójában te már tudod, hogy melyik döntésnek drukkolsz. Akkor is, ha elfogadod majd azt is, ha "vesztesz". Ha kapsz egy üzenetet, mindegy, hogy egy névtelent a tumblin vagy egy cetlit az íróasztalodon, az otthoni postaládádba, valójában átfut pár név a gondolataidon, hogy ki lehet. Ugyanígy, ha kapsz egy névtelen ajándékot, valamit gondolsz, valakire, valakikre. Ők a titkos vágyak. Nem az ésszerűség jelenik meg ilyenkor, hanem az öntudatlan remények, illúziók. Az illúziók, az álmokba vetett hit kiirthatatlan. Akármit is mond valaki a saját racionalizmusáról, egy percnyi titok elég, hogy felbugyogjon egy "bárcsak" féle gondolat, amit soha senkinek nem fogsz elmondani. Valaki csenget vasárnap délután és amíg bosszankodsz, hogy ki az isten fasza zavar, egy villanásnyi időre megjelenik "ő". Tudod, hogy nem ő. persze, hogy tudod, hogy ő nem lehet, de aki ilyenkor eszedbe jut, mindegy, hogy mit mondasz magadnak, hogy miért épp rá gondoltál, ő fontos neked. Akárki is, mindegy, hogy szerelem, barát, szülő vagy kolléga, ő fontos, ha nem a legfontosabb érzelem vagy félelem. Rengeteg vágyott találkozástól tud szorongani az ember. A lényeg, hogy akárhányszor is mond nemet az élet, a remény kiirthatatlan. Persze, ha a NAV az első gondolatod, akkor ez a bejegyzés nem neked szól. :D

#romi #döntés #önámítás #hazugságok #kapcsolat #05 10

[rez-angyal]

el fog ez múlni valaha? ez az elemi bizalmatlanság, meg védeni a kis falakat, amiket izomból emeltem fel, duplán, nehogy az legyen, mint legutóbb, hogy valaki páros lábbal akarja rámrúgni az ajtót. igyekszem nem az "elérhetetlent játszani", csakhát saját magam számára sem vagyok sokszor elérhető mostanság. lesz-e majd valaki, aki türelmesen megvárja a számomra kényelmes lépcsőfokokat, aki mindig csak éppen annyi lépést tesz meg felém, amennyivel még nem akar sürgetni és lenyomni a torkomon az akaratát...?

most valahogy olyan érzés, mint akkor, amikor _tényleg_jól_voltam_. azt szeretném hinni, hogy ez nem önámítás. nem becsapás, hogy próbálok a jó irányba nézni, nem csak a szartengert érzékelni magam körül. hogy nem rombolok, hanem építkezem - nem csak a magam köré emelt bástyákat, hanem önnön magamat is.

el fog ez múlni valaha? a folyamatos önostorozás, a megfelelési kényszer, mindennek és mindenkinek a megkérdőjelezése, hogy, ha közelednek és adnak, nem hátsószándékkal, nem elvárásokkal, hanem saját jószándékukból teszik...

...hogy bocsánatot kérek mindenért? még azért is, hogy hamarabb kelt fel a nap és nincsen sötétítőm; azért, mert elfelejtettem előre lejelenteni, hogy kedd este 18.14-kor már jegymeget írok és nem érek rá; hogy hamarabb fáradok el, mint az átlag és heti 60 óra munka mellett szeretnék tanulni is.

...hogy szégyellni fogom magam, az eszem, a testem, hogy néha tovább tart tudatosítani dolgokat, rá kell kérdeznem olykor 3-4x, mert biztos akarok lenni minden lépésben;

hogy nem vagyok modell alkat, van narancsbőr a fenekemen és sokszor se időm, se energiám tenni ellene.

...hogy ember vagyok és ember akarok maradni, nem tökéletes prototípus. élni akarok és valódi életet. hibákkal, küzdelmekkel, de legfőbbképpen szabadsággal

el fog ez múlni valaha, hogy ezt sajnálom magamtól, ezzel együtt mindenkitől, aki közeledni próbál? hogy bűntudatot érezzek, ha véletlenül boldogabb vagyok? hogy mondhatok nemet, anélkül, hogy büntetéstől kellene tartanom...

el fog ez múlni valaha, hogy azt érzem, nem érdemlek meg semmi jót...?

#sepregetés #réz-angyal

[faszomfajra]

Dübörög a zene a dobhártyáimon, kiszorítja belőlem a gondolatok csatáját. Túl sokan vagyunk egy kis szobában. Fények, hangzavar, táncolás közben összesimuló kimelegedett testek. Alkohol. Szeretem ezt a számot. Levetkőztem gátlásaimat, feloldottam kételyeimet, eldobtam magamtól a büszkeséget. Tudom, hogy itt van ő is, tudom, hogy figyel. Én is figyelem. Szürke szempár találkozása a kékkel, örökös vívódás, végtelen háború. A fájdalmas sóhajokat elnyomja a zene féktelen basszusa. Úgy teszünk, mintha nem is ismernénk egymást. Mintha húsz perccel ezelőtt nem fonódtak volna egymásba ujjaink, mintha nem zártuk volna ki a tömeget. Most mégis minden idegen, egymás neveit is titkoljuk magunkban. Persze, tudom, csak részegek voltunk. Lassítva nézem, ahogy elhagyja a szobát, senkire nem néz vissza, senkitől nem köszön el. Nem vagyok ura a testemnek, lábaim maguktól futnak utána. Egy hang utánam kiabálja, hogy elment. De én gyorsabban utolértem őt, mint hogy végleg felszívódhatott volna. Már kint állt az esőben, mikor engem észrevett az ajtóban. Megtorpan, nem szól semmit, figyel. Én is így teszek. Nem is tudom, mit felelhetnék, hiszen annyi mindent szeretnék egyszerre kimondani. Pislogás nélkül hatolunk egymás dermedt tekintetébe, mintha ezzel oldanánk fel megfagyott testünk. Megtöri a csendet. -Ki fog előbb megindulni? – kérdezi. Vajon arra gondolt, hogy ki hagyja itt előbb a másikat, vagy arra, hogy ki indul meg a másik irányába, hogy aztán soha el ne engedje? Dühös leszek. Örökös játszmáink kimerítették az érzéseimet, nem tudom tovább tettetni, hogy idegenek vagyunk egymásnak. Elmém nem engedi, hogy mozduljak. Forr bennem a harag, lángolnak az indulatok. Képes lett volna szavak nélkül itt hagyni miközben a szeme sem rebben. Fáj, hogy tudom, sehova sem vezet ez az egész. És mégis, mikor más ért hozzá derekamhoz és más mosolygott szemeimbe, éreztem, hogy tekintete felperzseli a bőröm. Miért nem mozdulsz már? Én gyenge vagyok a tettekhez, annyiszor csalódtam már magunkban. Önámítás az egész. Azt akarom rá felelni, hogy jöjjön ide és ne hagyjon egyedül. -Én többé már nem fogok rád várni – de ezt felelem helyette. Arcát megdöbbenten összerántják az érzelmek. Megleptem őt válaszommal. Teste megrándul. Látom, hogy válaszra nyitja száját, de az érzéseim – és az alkohol – felperzselték az izmaim annyira, hogy maguktól cselekedjenek. Nem vártam meg, míg újabb bizonytalanságot ad, határozott mozdulattal feltéptem magam mögött az ajtót, ami becsapódva zárult mögöttem. Vissza sem tekintettem rá, nem akartam hamis érzelmeket dekódolni szemeiből. Térdem megrogyott, de visszatért a realitásom. Az ajtó bezárva maradt. Nem nyitotta ki senki újra. És a zene üteme egyszerre robbant vissza dobhártyáimba.

[h3ymyf1sh]

Már a sokadik fideszközeli október 13.-megfejtésből sejlik fel olyan valóságmagyarázat, hogy az elvtelen, csak a Fidesz elleni gyűlölet által összekötött érzelemvezérelt ellenzéki szavazók megjelenése valami ismeretlen eredetű hiba lenne a NER magas minőségű demokráciamátrixában. 

Ami ebben az okosabb megfejtőknél hazugság, a butábbaknál önámítás, az annak a ténynek az ignorálása, hogy egészen konkrétan a Fidesz hozta 2017-2018-ban tudatosan létre azt a politikai környezetet, amiben már senki, így az addig erre legkevésbé rászoruló és abban legkevésbé motivált Jobbik számára sem maradt alternatívája az összellenzéki együttműködésnek. A Jobbik - mérhető hatású, de a Fidesz győzelmi kilátásaira messze nem veszélyes - “lopós” plakátkampányára válaszul jött ugye a Terry Black-féle (Isten nyugosztalja) lejáratás, az iszlámistázás, a többi ellenzéki pártot csak befenyítő, de a Jobbikot ellehetetlenítő ÁSZ-büntetések, de mind közül szerintem a legfontosabb elemként a fenti plakát és - még a sikeressége ismeretében visszanézve is szürreális - narratíva.

Azzal, hogy a xenofóbiában addig amúgy vitathatatlanul hiteles Jobbikot is hozzákapcsolta a liberális világösszeesküvéshez a fideszes valóságmagyarázat, egyrészt valószínűleg sikeresen lezárta ugyan a két párt közti átjárást és jelentkezett be a bevándorlásellenességgel meggyőzhető szavazókra, de ezzel egyben adott is saját amoralitásából egy alapélményt a Jobbik megmaradó politikai közösségének. Az, hogy a Mi hazánk áttörése az ehhez ideális körülmények és a Fidesz minden támogatása ellenére - eddig - elmaradt, szerintem egyszerre mutatja a Fidesz vonzó és taszító erejét is a Jobbik - a 2015-ös 1,5 millió fölötti csúcsból - 2017 közepén még stabilan meglévő bő egymillió szavazójára. Ráadásul, most már nyugodtan mondhatjuk az előző három választás alapján azt is, hogy akit a Fidesz be tudott húzni ezzel a taktikával, azt már az erővágós kampánnyal, a Jobbik NER-ből való kiűzetésével behúzta (2017 második felében erősödtek a biztos választók közt 46 % körülről a most is tartott kb. 50%-ra), önmagában az ellenzék pártjai közti tényleges együttműködés már nem okozott mérhető Fideszhez vándorlást sem a tavaszi EP-választáson (ahol a Jobbik-szavazók alacsony részvételi hajlandósága azért szembeötlő volt, azóta se mérte senki a pártot 6%-ra), sem az önkormányzati választáson.

Azaz az összefogás politikai ára szerintem 2017 vége óta meg van fizetve, így - az erőforrások hiányából fakadó együttműködési kényszer mellett - politikai érv se maradt ellene. Szerintem ennek alapján nem túlzás azt állítani, hogy az addig általa is épített, de minimum műértően gondozott centrális erőteret a Fidesz maga szüntette meg. Ha nem lett volna fontos, hogy a még Finkelstein (Isten nyugosztalja) által megálmodott kampányüzenet a Jobbik ellen is használható legyen, akkor alighanem elvisz pár hevesi és borsodi egyénit a Jobbik 2018-ban, de most is meglenne a centrális erőtér egy domináns Fidesszel és a 2014-18 közti stabil 20% körüli támogatást most is hozó Jobbikkal. Szerintem jobb, hogy nem ez van (nem pártszimpátia alapján írom ezt, hanem mert tényleges politikai versenyt szeretnék), de amikor az egyszeri kormánypárti elemző a kommunisták visszatérésének veszélyéről beszél, akkor olyan szívesen emlékeztetném mindezekre. 

[jstmeandyou]

102.nap

Kicsit úgy érzem ,mintha az elmúlt 4 hónapban becsaptam volna önmagam.Hazudtam saját magamnak és mellőztem az igazsággal szembenézni. Keresem a mentségeket ,hogy nem tudhattam előre,de ez is csak egy újabb hazugság lenne.Négy teljes hónap önámítás után ez az egy még igazán nem számítana.Az igazság az,hogy már ott a második napon tudtam az igazat ,mégis hagytam,hogy így történjenek a dolgok. Nem az érzéseimről beszélek ,tényleg sikerült egy nap és egy éjszaka alatt belopd magad a szívembe és talán teljes mértékben sosem foglak tudni kiűzni onnan az emlékeddel együtt, Gratulálok szépfiú,újra lángralobbantottad a naív kislány szívét,aki hónapokka azelőtt megfogadta ,hogy sosem esik többé szerelembe,nem teszi ki saját magát és a darabokból összekapart szívét ekkora veszélynek . Ezt a várat ,ami mögé  teljesen elrejtőzött és sikerült elérhetetlenné tennie magát mindenki számára ,kevesebb ,mint 24 óra alatt a puszta jelenléteddel képes voltál lerombolni és védtelenné tenni őt  újra.Esküszöm neked ,még haragudni sem tudok ezért rád,pedig szeretnék. Olyan szívesen éreznék valam mást irántad ,haragot,gyűlöletet ,közömbösséget ehelyett a megmagyarázhatatlan vonzódás helyett ,ami miatt a hiányod az őrületbe kerget. Én pedig 4 hónapon keresztül azt hazudtam magamnak ,hogy ezek a buta érzéseim viszonzásra találhatnak nálad.Ne nevess ki..de nem ez az egészben a legrosszaabb. Tudod mi az igazi nagy gond? 4 hónapon át hitegettem önmagam ,de nem tudom abbahagyni. Nem tudom összetörni a saját magam szívét az igazsággal. Neked kell összetörnod ,tőled kell hallanom a szavakat ,amik újra szétégetnek majd belülről. Hátha akkor utálni foglak majd, azért,amit velem tettél és véglegesen kiszeretek belőled.

-A könyvből amit rólad írhatnék.