#első randi álom

[padgany]

Holnaptól kezdődik a munkahetem, szóval ma még itthon vagyok. Tegnap este későn feküdtem le és még két órát forgolódtam, reggel viszont korán keltem, mert elvittem a nővérem kutyáját állatorvoshoz kontroll vizsgálatra. Hazaértem, szarul voltam, újra erős, félelmetes, nyilalló fájdalmaim voltak. Elkezdtem stresszelni, hányingerem lett, majd lefeküdtem az ágyba és elaludtam. Most vázlatosan leírom, amit álmodtam.

Utána fogok olvasni, hogy az ilyen brutálisan elborult, de rettenetesen részletes és ,,éles’’ álmok mégis miért és hogyan keletkezhetnek. Vagy mi okból? Egyébként élveztem, nem rémálomnak éltem meg, inkább egy izgalmas történetet látnék benne. Persze olyat, aminek se eleje, se vége, ezért csak felvázoltam. Mivel nincs tanulsága, nem fogom történetbe foglalni. Viszont pár aspektusa érdekelne, biztos jelent valamit ez az egész, vagy egy-egy része. Az oké, hogy egy első ,,randiról’’ szól, aminek hamarosan részese lehetek, de miért ennyire elbaszott? És mi benne ez a késelős gyilkosság és miért nem hagyom ott a csajt a faszba (már elnézést) a legelső kiakadásomnál?

Álom egy első randiról:

- Egy olyan helyen találkozunk, ahol számítógépek vannak és lehet inni is, egybe-ruha van rajta és papucs, fekete haj, nagyon szexi. Elkezdünk játszani, közben nevetgélünk, de élvezhetetlen, mert akadozik a játék.

- Odamegyünk a meleg recepcióshoz/rendszergazdához, megemlítjük neki a problémát, de szerinte ez normális. Inkább elmegyünk.

- Indulásnál észreveszem, hogy két pénztárca van nálam, gyorsan visszaviszem azt, amelyik nem az enyém.

- Megvádolnak, hogy elloptam, de elszabadulunk, mindenesetre jól lebasznak.

- Elmegyünk egy közeli parkba piknikezni, ami mellett egy élményfürdő van.

- Leterítjük a plédeket, csókolózunk, az egyik plédről lerángat, majd azt a fejemre dobja és lehúzza a bugyiját az egybe-ruha alatt.

- Elkezdem a számmal kényeztetni, nincs a közelben senki, csinálom pár percig majd eltol magától.

- Azt mondja ez nem jó, rettenet béna vagyok. Egy világ omlik össze bennem, megkérdezem, hogy szereti. Elmondja, de nem folytathatom. Szomorú leszek.

- Bemászik a kerítésen keresztül a fürdőbe, én utána. A kinti medencék mellett van egy szaunaszerű épület, de nem szauna, inkább egy betonházszerűség, aminek egy helysége van, abban körben padok. Letesszük a padokra a plédeket,ott beszélgetünk tovább, de egyre félelmetesebb lesz a lány.

- Azt állítja, hogy nem is húsz éves, hanem huszonnyolc. Ez tetszik, de zavar, hogy hazudott, emellett azt mondja, hogy szerencsejáték függő és számára én lehet, hogy túlságosan tutyi-mutyi vagyok. Kiviharzik az épületből és kicsapja egy medencék melletti furgon ajtaját, a sofőrsrácot nagy lendülettel az anyósülésre löki, majd elhajt úgy, hogy csikorognak a gumik. Állok tehetetlenül, rájövök, hogy el kell innen mennem.

- Elkezdek pakolni, a plédeket a táskába, stb. Le akarok lépni minél előbb, de mire elindulnék visszaér, látom, hogy közeledik. Hát megvárom.

- Egy kicsit higgadtabb, de csalódott, amiért elmegyek. Elmondom, hogy jobb lesz ez így. Félreismertem plusz hazudott, rettenet zűrös nő. Megkérdezem mi a problémája.

- Már elkezdené mondani, amikor benyit egy magas, vékony, kalapos kolumbiainak kinéző férfi. Nagyon agresszív lépéseket tesz felénk, idegen nyelven kiabál. Kézen fogom a lányt és kiszaladunk. Egy csomó cucc ott marad, de nem érdekel, mert nem értékesek.

- Fürdünk egy medencében, nem történik semmi, látunk egy szőke csajt mire megvádol, hogy bámultam és tuti a szőkék jönnek be. Bevallom, hogy amúgy igen, de neki pedig biztos a fekete hajú srácok, mert minden nőnek a hullámos/göndör, fekete hajú faszik jönnek be, viszont én szőke vagyok, ő meg fekete, úgyhogy ne is beszéljünk erről. Nem tagadja, nevetünk.

- Éhes lesz, beülünk egy büfé mellé gombás melegszendvicset enni. Beszél az anyjáról, tesójáról (semmi extra).

- Kérdezem az apjáról, csöndben marad, zaklatott lesz majd elkezd mesélni. Egy filmforgatáson halt meg a faterja, egy hoteljelenet során, amiben géppisztollyal lőtte le az apja az egyik színészt, akinél volt egy kés. Poszttraumás stressz szindrómás rohama volt a ,,lelőtt színésznek’’, a jelenet végén megkattant és nyolcszor megszúrta az apját (persze ez jelenetként jelent meg az álmomban).

- Elfut a lány, de addigra már megettük a szendvicseket. Miközben szalad azt kiabálja, hogy nem vagyok az esete…(?)

- Szomorú és megkönnyebbült leszek.

- Megjelenik egy biztonsági őr és a magas kolumbiai, kalapos férfi. Felvilágosítanak, hogy ez a lány évek óta ki van tiltva a fürdőből, a számítógépes helyről is őt keresi a recepciós, mert a biztonsági kamerák felvételén látszott, hogy ő teszi a zsebembe a pultnál az elől hagyott pénztárcát. Emellett a kolumbiai férfi a terület kertésze, és nemrég arra panaszkodott az alkalmazottja, hogy a lány indulatosan megfenyegette, elhajtott vele, majd elkezdett hisztérikusan bőgni, majd visszahajtott de közben a sofőr majdnem halálra ijedt. Emellett a melegszendvicseket is ki kell fizetnem, mert azzal is tartozunk még.

- A lány sehol, én a biztiőrrel és a kalapos faszival álldogálok a medence szélén.

- Kutatok a táskámban a pénztárcám után, de nincs meg. The end…

- Felébredtem

Elmebetegség, de azért folytattam volna. Kár, hogy sosem tudok álmot folytatni.

#délutáni álom #első randi álom #wtf? #szürreális #elmebetegség

[estiembudapest]

Summer Academy, Saint Petersburg

SAC Szentpétervár, te drága! Na jó, nem is került sokba. Viszont annál nagyobb eszmei értéke van az itt eltöltött egy hétnek. Na de kezdjük az elején.

2018.07.01. VASÁRNAP

Dóri: 3:00-kor csörgött az ébresztőórám. Nekem azon a héten ez már a harmadik ehhez hasonló hajnali reptérre rohanós akcióm volt, így nagyon rutinosan és rettenetesen izgatottan vágtam neki az előttem álló kalandnak.

Dávid: Én a késők nyugalmával érkeztem a reptérre, jól érezve, hogy felesleges 2 órával előbb odaérni, gyorsabban is megoldható az ellenőrzés. Nem, nem a fast trackre gondoltam, egyszerűen csak túl nagy a biztonsági tényező azon a két órán...

Miután sikeresen megtaláltuk egymást a reptéren, belekezdtünk egy gondolatkísérletbe: milyen lenne, ha lekésnénk a repülőnket. Mindez olyan jól sikerült, hogy nemsokára el is kezdett a “LAST CALL” piros felirat villogni a kapunknál. Ezt követően rekreáltuk Reszkessetek betörők!-ből jól ismert futás a kapuhoz scénát, hogy sikeresen elérjük a 6:35-kor induló Wizzair járatunkat. Egy dolog maradt csak ki az ominózus jelenetből:

Durván 3 óra múlva meg is érkeztünk a szentpétervári Pulkovo reptérre, ahol már üzenetek seregétől pittyegett a Whatsapp, hiszen a minket fogadó Stasy (nem összetévesztendő a Staatssicherheitsdiensttel, mert ő anyakönyvezve Anastasia, csak bizony sok van arrafele - egy meg két i-vel, vagy “ya” végződéssel) annyira izgult értünk. Amint megnyugvásra lelt, Szentpétervár felé vettük utunkat.

Dóri: A nap további részében rengeteget sétáltunk a városban. Ebédre kipróbáltuk a oroszok egyik nemzeti ételét, ami nem más, mint a Borscs.

Dávid: Egyszer már ettem az ukrán változatból, és ahogy Stasy nézte a fejemet, gyorsan levette, hogy nem ezt az ízt vártam -ugyan nem vagyok az a mindenre sót-borsot-homokot... mindegy, csak “kiemelje az ízét” típus- de kicsit fűszeresebbnek ismertem. Stasy szabadkozott, hogy ez az éttermi változat. De nemcsak ez volt, ami érdekessé tette ebédünket: már ekkor megtapasztaltuk a FIFA színes-lelkes-kissé őrült forgatagát, a jelmezes szurkolók szépen szállingóztak a rajongói zóna fele, ki-ki meg-megállva egy kis harapnivalóra, szuvenírre a környéken. Nem sokkal később csatlakozott csapatunkhoz egy Macedón származású, de norvégiai ESTIEM-en keresztül jelentkező résztvevő. Azonnal tanúbizonyságot tett polyglot jelleméről, mert tesztelte azt a hipotézist, vajon ha angolul kérdezi meg az árustól az árat, mást mond-e mint ha oroszul: és igaza lett. Amint viszonylag tempósan átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen a FIFA Fan Zoneban egy koncertet hallgathattunk édes-négyesben, élvezve a hostessek rögtönzött táncát a gitárhúrok pengésére (azért nem egy vuvuzela-szonett, de kinek mire telik...).

​Ahogy haladtunk tovább az igencsak szeles városban szegény vendégkísérőnk nem nagyon tudta hova is menjen velünk, hogy véletlenül se mutassa be Szentpétervár olyan negyedét, ahová a városnézés során is ellátogatunk. Egy szép park után ezért megkezdtük utunk vissza, az egyetem épületéhez.

Ekkor találkoztunk először a szervezők teljes csapatával, akik épp a nagybevásárlással végezve próbáltak átverekedni a morcos portás kapuján. Dóri már ekkorra kezdte elveszteni a bizalmát az oroszokban: magyarul, egy határozott “Egyre jobban félek ettől az országtól”-lal nyugtázta az eddig látottakat: a vaskapuval elzárt metróalagutat, a tömör vaskapus portát a mogorva őrével, valamint az orosz nyelv azon szépségét, hogy még a szerelmi vallomás is egy félvállról odavetett kritikának hangzik a sok mássalhangzótorlódás miatt.

​Egy mindent feledtető kávé után, 10 főre duzzadva megkezdtük utunk az ország kisebb népsűrűségű területei felé. Nagyjából 1 óra múlva már egy hangulatos kis lakóközösség faházában találtuk magunkat, a természet lágy ölén, egy kisebb tó partján. Hamarosan majdnem hiánytalanná vált a csapat, így megkezdőthettek az GTKEO játékok: rapid-randi, némán sorbaállás, névsor-megjegyzés, mi szem szájnak ingere…

Dóri: A szervező lányok szerintem maximálisan kitettek magukért, hogy minél ötletesebb és szórakoztatóbb elfoglaltságot találjanak ki nekünk. Az estét végül egy közös hotdog grillezéssel és kellemes vacsorával zártuk.

2018.07.02. HÉTFŐ

Dóri: Reggel 7:00 órai ébresztés, majd gyors készülődés után a bevonókból már jól ismert bemelegítő tornával indítottuk a napot. Az első 5 percben mindenki nagyon komolyan is vette a bemelegítő feladatokat, aztán beütött valami (ami biztos, hogy nem alkohol volt)...

Dávid: A kezdeti “rubintrékázás” után egy következő fokozatra kapcsolt a mozgáskultúra, mikor minden résztvevő egy-egy saját mozdulattal egészíthette ki az edzéstervet: a macedón Fred Astaire kitett magáért: volt itt a lusta takarítónőtől kezdve a kanos pinokkióig minden, így végül hatalmas nevetésbe fulladt az egész.

Miután kitornáztuk magunkat, jöhetett a reggeli. Meg kell mondjam, hogy a reggelik után mindig féltem, mikor számlázzák ki a kapott “premium all you can eat” szolgáltatást.

Dóri: LG Heaven lányai minden nap vagy palacsintát sütöttek, vagy zabkását főztek nekünk, volt rengeteg gyümölcs, lekvár, felvágott, kenyér, zabpehely, sőt a kávé és a tea sem maradt ki soha.

Reggeli után két bevezető jellegű előadásunk volt, ahol szó esett néhány fontosabb vezetői készségről, feladatról, illetve beleástuk magunkat a víziók és missziók világába.

Ebéd után egy kis csapatépítéssel folytattuk. Majd egy nagyon érdekes „lelkizős” feladat következett, amit párokban kellett csinálnunk. Ez a feladat azért is volt nagyon izgalmas szerintem, mert az ember nem gondolná, hogy 6 perc alatt mennyi minden felszínre tud kerülni. Miután meggyóntuk bűneinket kettes csapatokban, rátértünk az ún. GAV (Going Away Values) elemzésére. Ez a különböző problémáink sorba rendezésével kezdődött, majd trénerünkkel, George-dzsal való személyes beszélgetéssel végződött. A beszélgetés a legtöbb résztvevőnél nagyon érzelmesen és nem meglepő módon gyakran könnyekkel átszőve telt. Természetesen én sem hagyhattam szomjazni az orosz egereket, de ezen már meg se lepődik senki.

Dávid: Én nem vagyok az a könnyen kifejezi az érzelmeit típus, de ott és akkor bizony bennem is megindult valami - és az nem egy rosszul elkészített ebéd volt. Azt hiszem, mindenkinek sok mindenre rávilágított 1-1 ilyen beszélgetés.

2018.07.03. KEDD

Dávid: Miután büszkévé tettük a Schobert-családot, és pótoltuk az elveszett kalóriamennyiséget, egy irányított meditációban vettünk részt, ami segített abban, hogy tiszta fejjel indíthassuk a tréningeket.

Dóri: A meditációk után 3 fős csapatokba rendeződve azt a feladatot kaptuk, hogy dolgozzunk ki egy víziót a „Best Summer Academy Ever 2019” témára, amivel meg tudjuk érinteni a közönség szívét. Én két lánnyal, Anna-Marie-val és Annával voltam együtt, akikkel amúgy egész héten nagyon imádtam együtt dolgozni.

Dávid: Én Merethe és Nastya társaságában vágtam neki a feladatnak.

Dóri: A hat darab, három fős csapat által kidolgozott vízió koncepciót végül prezentálni is kellett egy 3 perces előadásban, amit közben a többiek pontoztak. George egyszerűen zseniálisan tartotta fenn a feszültséget, versenyhelyzetet teremtve a csapatok között, majd egy ügyes huszárvágással hátrált ki, és engedett mindig mindenkit tovább.

A napot egy vérbeli LP Sessionnel zártuk, ahol két szervező próbált minket nagyon lelkesen oroszul tanítani. Nekem ugyan csak a leglényegesebb mondatokat sikerült elsajátítanom, mint: “Ты мой герой” vagy “Я еду на медведя”. ‘Hál istennek, így már semmi kétségem, hogy ezekkel a mondatokkal és a CM megmentő, körömreszelő kisbicskámmal felszerelve simán túl tudnám élni akár Szibéria legzordabb részeit is!

2018.07.04. SZERDA

Dávid: Ez a nap sem lett volna teljes a tévétorna és a svédasztal nélkül.

Dóri: Ezt követően „morning power questions”-zel indítottuk a nap „tanulós részét”. Ezek alapján pedig pontokba szedve fel kellett írjuk minden álmunkat, vágyunkat.

A rövid bevezető kérdések és az álom latolgatás után ismét a három fős csapatainkkal kellett folytatnunk a „Best Summer Academy Ever 2019” nevű projektünk kidolgozását. Megújított terveinket az ebédszünetet követően rögtön prezentáltuk is.

Dávid: Aznap csatlakoztam a bevásárlás során a project teamhez. Érződött már az alkohol hiánya a szervezőkön, hiszen a boltban vásárolt, vendégnek szánt ajándék ital mellett bizony-bizony ki-be vándorolt még egy pár üveg más jó orosz nedükből. Hazaúton a PL-t a Sanford mályvacukor kísérlet példáján keresztül nyugtattam: Ha az ember eléggé kitartó, hosszabb távon nagyobb haszonra lel, mintha azonnal kielégíti minden szükségletét.

Dóri: A délutáni kávészünetben megérkezett a vendég előadónk, Jens Hoeft, aki tartott nekünk egy előadást. Az előadás után úgy éreztem, hogy az életben igazából semmi sem lehetetlen.

Vacsora után mind a hat csapat prezentálta Jensnek saját projektjét (ugyanazt, amit már a délelőtt folyamán is előadtunk). Jens mindenkit hasznos tanácsokkal látott el. Mindannyiunkat bíztatott arra, hogy merjünk hinni az ötleteinkben és merjünk nagyot álmodni, hiszen csak így tudjuk a körülöttünk lévő embereket igazán motiválni.

A nap zárásként Jens még egy mini esettanulmányi versenyt is rendezett nekünk, ahol 6 fős csapatokba rendeződve kellett megoldanunk nagyon rövid idő alatt egy-egy problémát. Végül minden csapat sikerélménnyel gazdagodhatott, mert ilyen rövid idő alatt is rengeteg jó és ötletesebbnél ötletesebb megoldás született. 😊

2018.07.05. CSÜTÖRTÖK

Dávid: A csütörtöki nap a szokásos low-budget-zumba premium-brunch kombó után a szokottnál kicsit izgalmasabban indult, hiszen az eddigi 3 fős csapataink 6 fősre kellett, hogy növekedjenek (két, eredetileg 3 fős csapat fúziójával), majd ebben az új felállásban kellett tovább dolgoznunk a „Best SAC Ever 2019” projekten.

Dóri: Új csapatunk Dávid és az én csapatom egyesülésével született meg. Kezdetben néhány nehézséggel kellett szembe néznünk, mivel először senki nem akart megszólalni, majd mindenki egyszerre akart beszélni, de végül néhány ökölszabály tisztázása után mindenki hatékonyan tudott dolgozni.

Dávid: Ez betudható annak az alapkoncepciónak is, hogy a brainstorming először egyénileg zajlik majd, az egyes ötletek ütköztetésével születik egy új, kohézív egész.

Dóri: Új csapatunk kiszemezgette az előző napi terveiből a legjobb ötleteket, ez pedig szinte valami egészen újat eredményezett és délutánra már körvonalazódott, hogy miről is fog szólni a péntek délelőtti prezentációnk.

A kicsit lazább délután után kövezhetett a várva várt International Night, ahol a szokásos módon minden ország bemutatta nemzeti ételeit. Az asztalok roskadoztak többek között a rengeteg orosz édesség, norvég paradicsomos makréla és édes sajt, remek magyar téli szalámi, osztrák nápolyi és eredeti német Haribo sokaságától. A kóstolgatás melett a mi asztalunkon a cukiságfaktor is ki lett maxolva a “kitten tongue” (közismertebb nevén macskanyelv) doboz simogatásával. Zárásként pedig néhány orosz néptánc lépést is elsajátíthattunk. Az életre kelt koreográfiának mondjuk inkább a “mentálisan gyengék medvetánca” címet adtam volna, de ettől függeltenül mindenki nagyon jól szórakozott. Sőt, még azt is bebizonyítottuk, hogy egy igazán jó IN-hez (a közhiedelemmel ellentétben) valójában nincs is szükség semmilyen alkoholra.

Dávid: De azért a jó dolgokat is lehet még jobbá tenni! ;)

2018.07.06. PÉNTEK

Dóri: Reggeli után ismét 6 fős csapatainkba rendeződve elvégeztük az utolsó simításokat a mindent eldöntő prezentációkhoz. Három prezentációt hallgathattunk meg. Rettentő érdekes volt látni, hogy mindannyian mennyit fejlődtünk csupán egy hét alatt is.

Ebéd után sor került egy minidiscora, ahol két dalt mutathattunk be 10-18 közötti és 18-tól mostanáig terjedő életszakaszunkból. Bár a különböző emlékek és velük együtt a számok is néha kellemesek, néha pedig kicsit keserédesek voltak, a nosztalgikus hangulat elmaradhatatlan volt.

A feladat után következett az SAC hivatalos részének vége, ami után gyakorlatilag majdhogynem egy új startupot indíhattunk volna az ökológiai gazdaságból származó bio műkönny gyár ötletre... De minden viszontagság ellenére végül valahogy mindenkinek sikerült megosztania, mit is visz haza az eventről.

Dávid: George arcán kicsit lehetett látni a félelmet, mikor én következtem, tekintettel arra, hogy a legutóbbi “summary session”-nél az alábbi történettel foglaltam össze a legfontosabb tanulságokat: Amint lement a saját prezentációnk egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Anne-Marie egy smileyt rajzol a karomra. Majd “Biceps need tattoos” felkiáltással nyugtázta remekművét. De ezúttal Georgenak csalódnia - vagy fellélegeznie? - kellett mert egy komoly, őszinte válasszal örvendeztettem meg.

Dóri: Gyors pakolás és készülődés után neki vágtunk a várva várt City Tournak, ahol a szűk időkeret miatt annyira kellett rohanni, hogy az egyik parkban komolyan elgondolkodtam azon, hogy elkötök egy lovat és azzal haladok tovább.

Dávid: A kötelező selfie-sereg mellett Anya segítségével minden ismert helyről megtudhattunk valami érdekességet.

Dóri: Szentpétervár egyébként egy gyönyörű város és végül, minden jó, ha a vége jó, az összes híresebb nevezetességet sikerült meglátogatni. Sőt mi több! Egyszer még egy rögtönzött flash mobot is sikerült kiviteleznünk, ahol az eleinte csak bámészkodó néptenger a végén úgy csápolt a táncoló Joakimnak és Anyanak, hogy szinte még Michael Flately is megirigyelte volna őket.

Dávid: Még volt szerencsém plusz két napot ebben a csodálatos városban tölteni, így jobban megismerni nevezetességeit. Mikhaillal moszkvából ellátogattam a Péter és Pál erődhöz, másnap pedig az Hermitage és a Petergof palotákba, plusz alaposan szemügyre vettem 2-3 díszes metróállomást is. Ebben az időszakban már a helyi kollégiumban kaptam szállást, ahol a portás néni már kedvesebb volt, mint vasárnapi előde: amikor a beléptető kártyával kapcsolatos gond megoldódott, s mindezt egy спасибо-val nyugtáztam az alábbi kérdést szegezte felém, kissé bizonytalan hangon: Goodnight, да? Ez a történet világossá tette számomra, hogy ebben az országban is vannak jótét, nyitott emberek, csak keresni, és remélni kell.

Dóri: Akárhányszor visszagondolok erre a hétre, libabőrös leszek. Bevallom őszintén, hogy sokszor még saját magamnak is elég nehéz szavakba önteni, hogy mit kaptam ott, röviden talán annyit mondanék, hogy hitet, rengeteg erőt, motivációt és inspirációt.

Dávid: Életre szóló élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam ezen hét során. Nem lehet szavakba önteni, mennyi minden útravalót kaptam egy hét alatt a barátságok, örökérvényű bölcsességek, és egy rendszer mellett, ami a saját célok elérésében mindig segítségemre lesz a jövőben.

Dóri: Nincs sok ilyen időszak az életemben, de ezt a hetet bármikor szívesen újra átélném. Úgyhogy elmondhatom, nem csalás és nem ámítás az a legenda, hogy egy SAC tényleg nagy hatással tud lenni az ember életére!

                                                                                                   Dóri & Dávid

#ESTIEM #estiem budapest bme #lg budapest #budapest #sac #summer academy #russia #saintpetersburg

[707szemetes]

33 Nishinoya :)

Nishinoya Yuu #33. “Csókolj meg!”

Két hónapja már, hogy NishinoyaYuu barátnője vagy. Ez mindenképpen egy izgalmas új élmény, és egy olyan,amiről már nagyon, nagyon régóta ábrándoztál, de soha nem éreztél magadbanannyi bátorságot, hogy tegyél valamit azért, hogy ez az álom valóra is váljon.Mindig úgy gondoltad, hogy vannak nálad szebb lányok, és olyanok, akik sokkalszociálisabbak, ezért jobban kijönnek Noyával, és jobban felkeltik azérdeklődését. Pontosan ezért ért olyan váratlanul, amikor egy nap, látszólag asemmiből a libero megjelent előtted idegesen, vörös arccal és egy lélegzettel,gyakorlatilag üvöltve megkért, hogy elmennél-e vele egy randira.

Először semmit sem tudtálmondani a döbbenet miatt, de végül természetesen igent mondtál. Randi randitkövetett, és mielőtt bármelyikőtök észbe kapott volna, máris eltelt két hónap,és nem is lehettél volna boldogabb, hogy a srác, aki tetszik, viszonozza azérzéseidet. Hamarosan rendszeres látogatója lettél a röplabdaedzéseknek is, ésmegismerkedtél a Karasuno tagokkal. Szerencsére mindenki örömmel fogadott –különösen azért, mert így nem kellett tovább hallgatniuk Nishinoya nyafogását,hogy nincs barátnője -, és mindenkivel jól kijöttél, viszont volt valami, amiidőnként elkapta a figyelmedet, és néhány alkalom után már kifejezetten zavarnikezdett.

Egy lány volt az, fekete hajjal,szemüvegben és gyönyörű mosollyal. A legnagyobb félelmed. A szokás hatalmavolt, egy olyan buta szokásé, amiről fogalma sem volt, hogy még benne van, vagyhogy ez téged, mint a barátnőjét ennyire megvisel, mégis időről időreelőfordult, hogy Tanakával karöltve ódákat zengett a Kiyokoról, és mint egyistennőt, körbetáncolták, mindezt a szemed láttára. Az első alkalommal kérdőrevontad, hogy ne legyenek félreértések, és megbeszéljétek rendesen. AkkorNishinoya bocsánatot kért, elmagyarázta, hogy Ryuuval már régóta ezt csinálják,de mivel a menedzser nem hajlandó reagálni rájuk, mostanra már inkább csak egyvicces időtöltés lett, amivel feldobják a hangulatot, és megígérte, hogyleszokik róla, mert most már te vagy számára az egyetlen „istennő”.

Ezt ígérte akkor, mégis nemegyszer fordult elő, hogy ennek az igyekezetnek semmi eredményét nem láttad,csak üres ígéret maradt, ami egyre csak jobban növelte benned abizonytalanságot és a félelmet, hogy nem szeret annyira, mint azt mondja, vagymint amennyire szeretnéd, hogy szeressen.

Ma, amikor az edzés utánhazafelé sétáltatok kézen fogva, Nishinoya észrevette, hogy szokatlanul csendesvagy, és az a mosoly is eltűnt az arcodról, amibe beleszeretett.

- Mi a baj? Miért vagy ilyenrosszkedvű? – kérdezte megállva az úton, és mélyen a szemedbe nézve, onnankeresve a választ.

Hirtelen ráeszméltél aviselkedésedre, és elszégyellted magad, amiért a saját önbizalomhiányod miattzavarod a barátodat. Egy jó barátnő nem kételkedik, hogy a barátja szereti-evagy nem. Az összes eddigi kételyedet felesleges butaságnak érezted, és megráztada fejed.

- Semmi… sajnálom – mondtad féligmosolyogva, hogy elhessegesd az aggodalmát, és visszatereld a hangulatot aszokásos vidámhoz, viszont azt nem vetted észre, hogy könnyek kezdtek folyni azarcodon, míg Nishinoya le nem törölte őket.

- Jaj, ne! Ne sírj! Az én hibám?Tuti, az én hibám, szörnyű vagyok! Agh, kérlek, mondd el, mi a baj, és megoldjuk,megígérem, oké? – Nagyon megijedt, amikor sírni látott, és mivel ez volt azelső igazi kapcsolata, szeretett volna mindent megtenni azért, hogy boldoggátegyen. Jól esett erre újra emlékezni, amikor a homlokaitok összeértek.

- Csak csókolj meg… - sóhajtottad, mintha ezzel akiszálló lélegzettel a bizonytalanságod is elszállna, ami a szívedet nyomta.

#haikyuu!! #nishinoya yuu #hq #hq!! #blogindító #magyar

[helyzetkomikum]

Laura (III. rész)

  Hétfői hajtás, leköt a sok papírmunka, és a rohangálás az irodában. A hétvége után, nem kellemes érzés, újra a pörgésben.  Nem egy álom meló, de most ez az egyetlen menedékhelyem, ahol nyugodt lehetek, ahol biztonságban vagyok. Félek egyedül az utcára menni, azon aggódom, mikor botlom bele a múltam kísértetébe. –Mi van, ha rám talál? Két éve, ez már a második lakás, ahova költöztem. Igyekeztem minél messzebb kerülni tőle. Az sem érdekelt, hogy mindösszesen egy matracom és néhány apróságom van az új helyen. Jó környéknek bizonyult, és a munkahely sincs túl messze tőle, mégis félek hazamenni este. -          Bálint? -          Igen, mond? -          Meddig dolgozol ma? -          Hatig. Miért? -          Nem kísérnél haza, félek egyedül az utcán mászkálni, tudod a sok rablás, meg azt a kislányt is, hogy elkapták… Borzalom. -          Persze, kocsival vagyok, hazaviszlek. Nem gond. -          Köszi, rendes vagy. Mire jók a barátok. Életet ment, bár ezt ő nem tudja. Bálint volt az első barátom itt, az új helyen, hamar összehaverkodtunk, aztán megismertem persze , szép lassan mindenki mást, de vele alakítottam ki egy viszonylag szorosabb barátságot. Pedig nem vagyok az a kötődős típus, a sok költözés, és az életemet alakító tényezők megtanítottak, hogy ne alakítsak ki mélyebb kapcsolatot, se emberekkel, se helyekkel, mert bármi történhet. Kötelékek nélkül pedig könnyebb az elválás.   -          Rendben leszel, Laura? -          Persze, köszi, a fuvart, rendes vagy. Jövök neked, egyel! -          Ugyan már! A ház egy régi építésű kívülről kicsit már lelakott társas ház, belső udvarral. Belülről viszont, minden egészen tűrhető állapotban van. Mondjuk az én lakásom, pont nem az a nagyon szép… Elférne egy festés, néhány növény, és pár új bútor. De majd egyszer. Villanyt kapcsolok a folyosón, és látom, hogy egy szál vörös rózsa hever az ajtóm előtt. Cetli, kártya sehol. Megijedek. Mi van, ha? Nem az nem lehet… -          Szia, én vagyok Laura! –hívom Endrét, hátha ő tette oda. -          Mizujs? -          Te jártál nálam, és hagytál itt egy rózsát? -          Nem is tudom, hogy hol laksz, bár nagyon szívesen vinnék neked. De nem én voltam, sajnos. -          Ó, akkor valaki más volt. -          Majd legközelebb, kapsz tőlem is virágot kedves! -          Drága vagy! -          Csók! Pánikba esek, senki nem tudja, hogy hol lakom. Az irodából csak a főnök, és Bálint, természetesen. Bálint nem tenne ilyet, főleg, hogy barátnője van. A főnök meg nem hiszem, hogy kedveskedne pont nekem, egy titkárnőnek.   Egy ember maradt, de ettől felfordul a gyomrom. Hányingerem van, és úgy remegek, mint a nyárfalevél.  A virágot lehajítom a harmadikról, egyenesen az udvar közepére, beviharzok a lakásba, bezárok mindent, lehúzom a redőnyöket is. El sem hiszem, hogy rám hozta a frászt egy nyamvadt virág.   -          Rohadt migrén! –mormogom, és lassan nyitom ki a szemem. Mondta doki, hogy lejönni az antidepresszánsokról nem lesz séta galopp, de erre valahogy, nem készültem fel. Lassan kecmergek ki a konyhába és neki látok kávét főzni, leszokóban vagyok erről is, de most nagyobb mennyiségű koffeinre van szükségem, mint amennyi a zöld teámban van. -          Basszus, basszus, el fogok késni! – pillantok az órára, magamra kapom gyorsan a legelső blúzt és nadrágot, ami a kezem ügyébe esik, majd a fekete magas sarkú cipőm. –Hol a kulcsom? –bosszankodom magamban. Nyitom az ajtót, és már lépném át a küszöböt, amikor: -          Na, ne már! –kiáltok fel, közben a szomszéd néni kérdőn néz rám, hogy már megint mi bajom. Itt hever a lábam előtt egy szál vörös rózsa. Megint. Levél, cetli persze nincs. -          A rohadt életbe már! – fogom a virágot és mivel Juli néni nem nézné jó szemmel, hogy szemetelek, így a kezébe nyomom a rózsát. -          Nekem nem kell, legyen szép napja! Ezzel sietősre is veszem a dolgot, hogy még legalább, a tíz perces tolerálható késésemen belül, beérjek az irodába. -          Késtél! –üdvözöl, Bálint. -          Tudom, tudom… -          Úgy nézel ki, mint a ki kísértetet látott! -          Valami olyasmit –helyezkedem el az asztalomnál. -          Itt vannak a papírok a holnapi rendezvény részleteivel, másolj belőle 20 példányt. Ezt a csomagot, pedig még kettőig add fel! – adja az utasítást Mr.Szigor Őnagysága. A főnököm, sosem volt odáig értem, valami kivetni valója mindig volt a munkámmal, hiába igyekeztem, vagy túlóráztam, hálátlan keresztülnézett rajtam. Mondjuk, a mai késésemért megérdemlem, de akkor is. Néha túlzás. -          Csak rossz napja van, ne szívd mellre –lép mellém Bálint. A rossz nap nagyon relatív fogalom. A fejfájásom nem akar szűnni, szédülök, émelygek és pontosan tudom, hogy mi az oka. Nem tudom, mit is kellene tennem, végül is ez csak pár szál virág. Ez nem lehet gond…        Bálint dobott ismét haza és meghívott, hogy holnap vacsorázzam náluk. Márti csodás szakács, néhanapján pedig szeret vele dicsekedni a barátai előtt. Elfogadtam a meghívást, és már gyomorgöccsel indultam fel a lépcsőn. Semmi. Se virág, se levágott kisállat, semmi fenyegető veszély nem fogad fent. Ez megnyugtat, és ma először korogni kezd a gyomrom. Egésznap nem bírtam enni, most viszont éhes lettem. Kinyitom a hűtőt, semmi. Üres. Egyetlen tojás árválkodik a hűtőben. Nincs mese, holnap be kell vásárolni. Hozzálátok a tükörtojás elkészítéséhez, ezt akár a legjobb szakácsok is megirigyelnék, ha látnák. Elfogyasztom szegényes kis vacsorám, amikor felvillan a telefonom és hangos pityegéssel jelzi, üzenetem jött: -          Nem akarlak zavarni. Vasárnap randi?  / Endre -          Persze, 8 körül? Értem tudsz jönni? Tavasz u.19 -          Nálad nyolckor! A technika forradalma, randi egyeztetés öt perc alatt. A személyes találkozások híve vagyok, de néha egy-egy SMS még belefér.  

       Persze, megint nem aludtam semmit. Nyűgösen és fáradtan ébredek. Szombaton nem dolgozom, így még halogatom az ágyam elhagyását. Nem sokáig bírom azonban a tétlenkedést, így a fürdőbe indulok, megmosom az arcom, próbálok életet lehelni magamba. Felöltözök, összeszedem a maradék bátorságom, és elindulok bevásárolni. És ott hever, amitől rettegtem. Egy rózsa. Újra kártya nélkül. Nem nyúlok hozzá, ezúttal nem dobom ki, ott hagyom a küszöbön. Átlépem és a kis kosarammal útnak indulok. Kíváncsi vagyok, ha a nem érintem a virágot, nem dobom ki, kapok-e újat. Vagy mást. Félek, de nem érdekel, én nem az a csaj vagyok, akit csak úgy zaklathat bárki is. Sejtésem ugyan van, hogy ki. Sőt, meggyőződésem, hogy Dávid áll az egész mögött. Ő, és az ő reménytelen romantikája, hogy még visszakaphat. É

#fehérlaura #novella #harmadik #rózsa #? #dávid