#blogindító

[707szemetes]

33 Nishinoya :)

Nishinoya Yuu #33. “Csókolj meg!”

Két hónapja már, hogy NishinoyaYuu barátnője vagy. Ez mindenképpen egy izgalmas új élmény, és egy olyan,amiről már nagyon, nagyon régóta ábrándoztál, de soha nem éreztél magadbanannyi bátorságot, hogy tegyél valamit azért, hogy ez az álom valóra is váljon.Mindig úgy gondoltad, hogy vannak nálad szebb lányok, és olyanok, akik sokkalszociálisabbak, ezért jobban kijönnek Noyával, és jobban felkeltik azérdeklődését. Pontosan ezért ért olyan váratlanul, amikor egy nap, látszólag asemmiből a libero megjelent előtted idegesen, vörös arccal és egy lélegzettel,gyakorlatilag üvöltve megkért, hogy elmennél-e vele egy randira.

Először semmit sem tudtálmondani a döbbenet miatt, de végül természetesen igent mondtál. Randi randitkövetett, és mielőtt bármelyikőtök észbe kapott volna, máris eltelt két hónap,és nem is lehettél volna boldogabb, hogy a srác, aki tetszik, viszonozza azérzéseidet. Hamarosan rendszeres látogatója lettél a röplabdaedzéseknek is, ésmegismerkedtél a Karasuno tagokkal. Szerencsére mindenki örömmel fogadott –különösen azért, mert így nem kellett tovább hallgatniuk Nishinoya nyafogását,hogy nincs barátnője -, és mindenkivel jól kijöttél, viszont volt valami, amiidőnként elkapta a figyelmedet, és néhány alkalom után már kifejezetten zavarnikezdett.

Egy lány volt az, fekete hajjal,szemüvegben és gyönyörű mosollyal. A legnagyobb félelmed. A szokás hatalmavolt, egy olyan buta szokásé, amiről fogalma sem volt, hogy még benne van, vagyhogy ez téged, mint a barátnőjét ennyire megvisel, mégis időről időreelőfordult, hogy Tanakával karöltve ódákat zengett a Kiyokoról, és mint egyistennőt, körbetáncolták, mindezt a szemed láttára. Az első alkalommal kérdőrevontad, hogy ne legyenek félreértések, és megbeszéljétek rendesen. AkkorNishinoya bocsánatot kért, elmagyarázta, hogy Ryuuval már régóta ezt csinálják,de mivel a menedzser nem hajlandó reagálni rájuk, mostanra már inkább csak egyvicces időtöltés lett, amivel feldobják a hangulatot, és megígérte, hogyleszokik róla, mert most már te vagy számára az egyetlen „istennő”.

Ezt ígérte akkor, mégis nemegyszer fordult elő, hogy ennek az igyekezetnek semmi eredményét nem láttad,csak üres ígéret maradt, ami egyre csak jobban növelte benned abizonytalanságot és a félelmet, hogy nem szeret annyira, mint azt mondja, vagymint amennyire szeretnéd, hogy szeressen.

Ma, amikor az edzés utánhazafelé sétáltatok kézen fogva, Nishinoya észrevette, hogy szokatlanul csendesvagy, és az a mosoly is eltűnt az arcodról, amibe beleszeretett.

- Mi a baj? Miért vagy ilyenrosszkedvű? – kérdezte megállva az úton, és mélyen a szemedbe nézve, onnankeresve a választ.

Hirtelen ráeszméltél aviselkedésedre, és elszégyellted magad, amiért a saját önbizalomhiányod miattzavarod a barátodat. Egy jó barátnő nem kételkedik, hogy a barátja szereti-evagy nem. Az összes eddigi kételyedet felesleges butaságnak érezted, és megráztada fejed.

- Semmi… sajnálom – mondtad féligmosolyogva, hogy elhessegesd az aggodalmát, és visszatereld a hangulatot aszokásos vidámhoz, viszont azt nem vetted észre, hogy könnyek kezdtek folyni azarcodon, míg Nishinoya le nem törölte őket.

- Jaj, ne! Ne sírj! Az én hibám?Tuti, az én hibám, szörnyű vagyok! Agh, kérlek, mondd el, mi a baj, és megoldjuk,megígérem, oké? – Nagyon megijedt, amikor sírni látott, és mivel ez volt azelső igazi kapcsolata, szeretett volna mindent megtenni azért, hogy boldoggátegyen. Jól esett erre újra emlékezni, amikor a homlokaitok összeértek.

- Csak csókolj meg… - sóhajtottad, mintha ezzel akiszálló lélegzettel a bizonytalanságod is elszállna, ami a szívedet nyomta.

#haikyuu!! #nishinoya yuu #hq #hq!! #blogindító #magyar

[707szemetes]

76 Kageyama :)

Kageyama Tobio #76. „Az az én pólóm?”

Olyan fél hét lehetett, odakinn már kezdett sötétedni, és egy őszi naphoz illően az eső is szemerkélt. A borús idő tökéletesen tükrözte a borús hangulatodat. Nem volt különösebb oka a kedvetlenségednek, csupán egyedül voltál, unatkoztál, és nagyon, nagyon hiányzott a barátod, akit az edzései miatt már egy ideje nem láttad. Közeledett a bajnokság, és mindenki azt akarta, hogy a csapat feladójaként csúcsformában legyen és a lehető legjobban teljesítsen. Annyira büszke voltál rá; nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a Pálya Királyának becézett Karasuno elsőéves feladójának, Kageyama Tobionak a barátnője. Még olyan fiatal volt, és máris annyi mindent elért, néha azon gondolkodtál, hogy méltó vagy-e arra, hogy a barátnőjének hívd magad. Az ilyen borús, magányos napok ezen a bizonytalan gondolaton egyáltalán nem segítettek.

Elterülve a kanapén a kezedbe vetted a telefonodat, és szinte öntudatlanul megnézted, nem jött-e üzenet Kageyamától. Sajnos nem. Ezután rutinos mozdulatokkal végigpörgetted az összes szociális médiát és közösségi oldalt. Semmi érdekes. Sóhajtottál. Egyszerűen unatkoztál, és nem volt semmi a közeledben, ami képes lett volna felvidítani vagy elterelni a figyelmed. „Bár itt lenne Tobio!”, gondoltad a mai nap már számtalanszor, de nem tehettél semmit ez ellen az érzés ellen.

Végül néhány óra szenvedés után eszedbe jutott, hogy amikor legutóbb Kageyama nálad töltötte az éjszakát, itt hagyta az egyik pólóját a nagy sietség miatt. Gyorsan bementél a szobádba, és megkerested az említett ruhadarabot. Nem volt nagy küldetés, az íróasztalod mellett álló szék támlájára volt terítve; éjszaka, amikor nem tudtál aludni, gyakran bámultad, és képzelted el, hogy a barátod most is melletted van.

Keveset gondolkodtál a tetteiden, egyszerűen csak kicserélted a rajtad lévő pólót Kageyamáéra. Épphogy vettél egy mély levegőt, és a barátod illata magadon kezdett megnyugtatni, amikor kopogást hallottál. A hangra felkaptad a fejed, és az ajtóhoz siettél. Amikor kinyitottad, nem hittél a szemednek; meg voltál győződve róla, hogy képzelődsz a magánytól és az esőcseppeken megtört fény vetíti eléd ezt az illúziót, amit Kageyamának véltél látni. Csak akkor tértél magadhoz a kábulatból, amikor a rá jellemző módon a tekintetedet kerülve beszélni kezdett:

- Szia. Korábban végeztünk az edzéssel, mert Hinata egy idióta volt… és gondoltam, megleplek… hoztam kaját is, és… az az én pólóm? – kérdeztem, amint a körbe-körbevándorló tekintete végre megállt rajtad.

- Oh… csak annyira hiányoztál – mondtad mosolyogva, és közben letörölgetted a könnycseppeket, amik gyülekezni kezdtek a szemedben. – Örülök, hogy itt vagy.

- …Te is hiányoztál – válaszolta Kageyama, és talán a könnyek okozta bűntudat miatt, de ezúttal ő ölelt meg téged először. – Mellesleg jól áll rajtad a pólóm… - motyogta a hajadba, egy puszit adva a fejedre.

#haikyuu!! #kageyama tobio #blogindító #hq #hq!! #magyar

[707szemetes]

Szia, én egy 12-es Kurooval kernek

Kuroo Tetsurou #12. „Majd én vigyázok rád, oké?”

- Majd én vigyázok rád, oké? –suttogta Kuroo a füledbe, miközben a kezeit a válladra téve vezetett végig kitudja, hol. Ragaszkodott hozzá, hogy kösd be a szemed egy kendővel, és bízzbenne.

Hogy őszinték legyünk, kicsitizgatott voltál, kicsit bíztál benne, viszont amikor azzal a bizonyos vigyorralnéz rád, ami azt mutatja, hogy kitalált valami nagyon király dolgot, az nemminden esetben olyan nagyon király mások nézőpontjából is. Nem akartál valamihülye tréfa következő áldozata lenni, de bíztál benne annyira, hogy hagyd, hogybekösse a szemed. Nos, ha bármi meggondolatlant tesz, a kanapén alszik.

- Vigyázz, lépcső! –figyelmeztetett. Ebből következtetted ki, hogy valószínűleg a szobájábatartotok, ami az emeleten van. Óvatosan tapogatóztál a lábaiddal, hogy biztosanne bukj orra az első lépcsőfokban, majd ösztönösen mentél felfelé. Márannyiszor megjártad ezt az utat, hogy pontosan tudtad, mennyi volt még hátra,és mikor kell megállnod. Ezen tulajdonképpen te is és Kuroo iselcsodálkoztatok.

- Oké, megjöttünk. – Kuroo megállt,ezzel megállítva téged is, kinyitotta az ajtót, bevezetett, majd megkérdezte: -Kész vagy?

- Persze, de miért kellett bekötöttszemmel eljönnöm a szobádig?

- Mert vicces – vonta meg a vállát. –Most pedig, láss! – kiáltotta drámaian, és lerántotta a kendőt a szemedről.

- Váó… - Ennyi jött ki a szádon,amikor megláttad az átalakított szobát. Mindenholpárnák voltak, a földön pedig annyi matrac, ami teljesen betakarta apadlót. Az egész hely olyan volt, mint egy puha mennyország.

- Boldog 637. napot, cica!

Erre elnevetted magad. Kuroo lehet aföldön az egyetlen ember, aki egy ilyen idióta indokot talál ki arra, hogykipárnázza a szobáját, megépítse a régóta áhított párnaerődöt és az egész napot veled a karjaibantöltse.

- Köszönöm. Ugye nem baj, ha énsemmivel sem készültem erre a különleges napra?

- Hmm… - Kuroo egy percigelgondolkodott. – Akkor azt hiszem, büntetésképp egy párnacsata jár! –jelentette ki, és máris felkapott egy párnát, amivel püfölni kezdett.

#haikyuu!! #kuroo tetsurou #hq #hq!! #blogindító #magyar

[707szemetes]

Szia, en az 1-est kerem Bokutoval

Bokuto Koutarou#1. „Házasodjunk össze!”

Bokuto kilépett a fürdőszobából a fején egy törölközővel, a hajaleengedve. Mivel te már előtte megfürödtél, az ágyán heverészve nézegetted atelefonodat, de semmi érdekes nem ragadta meg a figyelmedet. Ennek ellenéreteljesen elmélyültél a készüléken végigpörgetett színes képekben, és csak arrakaptad fel a fejed, hogy Bokuto nem túl finoman lehuppant az ágyra, és alökéstől majdnem legurultál a másik oldalon.

- Hé! – kiáltottál fel, mivel majdnem kiugrott a szíved a helyéről.

- Bocsi, bocsi – nevetett Bokuto, majd félredobta a törölközőt, ésmegrázta a fejét szertefröcskölve a haján maradt vízcseppeket a szobában. Olyanvolt, mint egy madár, aki megrázza a tollait, hogy lerázza magáról a vizet;egyszerre volt vicces és aranyos. – Láttál valami érdekeset? – kérdezte atelefonodra mutatva.

- Nem, az ismerőseim élete elég unalmas… - vontad meg a vállad, és újraelterültél a puha ágyon.

- Az kár – válaszolta Bokuto. Ez a fajta rövid válasz nem volt jellemzőrá, ezért ránéztél, hogy lásd, mit csinál. Eközben a barátod tátott szájjal éskerek szemmel bámult rád, mintha egy másik világban járnának a gondolatai, ésmintha nagyon erősen gondolkodna valamin.

- Mi az? – kérdezted kissé aggódva. Az sosem jelent jót, ha Bokutogondolkozik, és túlságosan megerőlteti az agyát. Nem azért, mert hülye, neértsétek félre, hanem azért, mert ilyenkor általában mindig hülyeségeken töri afejét. Az sokkal inkább rá vall, hogy ha csak természetesen áradnak a gondolataia száján. Nem tesz jót neki, ha magában tartja őket.

A kérdésedre nem kaptál választ, Bokuto csak elvigyorodott, mintha a világlegzseniálisabb ötlete jutott volna az eszébe, és minden figyelmeztetés nélkülcsikizni kezdett, hogy letörölje az aggódó kifejezést az arcodról.

- Hé… Ne… Koutarou… - próbáltál tiltakozni, de túl erősen nevettél ahhoz,hogy bármiféle ellenállást legyél képes tanúsítani. De csak egy pillanatkellett, hogy Bokuto egy percre megálljon gyönyörködni benned, hogy magadhozragadd a vezetést, és kíméletlenül viszonozd a csikizést. A végén egy igazipárbaj alakult ki, és már egyikőtök sem tudta, ki áll nyerésre, míg lihegve felnem adtátok, és ki nem egyeztetek egy döntetlenben.

Még mindig nevetve, hatalmas, örömteli mosollyal az arcotokon feküdtetekegymás mellett az ágyon. A pillanat olyan egyszerű, mégis olyan idilli volt,aminél kívánni se tudtál volna szebbet, és azt kívántad, bár soha nem érnevéget. Úgy tűnik, Bokutonak is pontosan ez járt a fejében, mert rá nemjellemzően komoly tekintettel fordult hozzád:

- ___-chan…

- Hm?

- Házasodjunk össze!

Olyan egyszerűen jöttek ki a szavak a száján, hogy először meglepettenpislogtál rá, hogy biztos jól hallottad-e, de amikor a szemében lévő komolysággal,és egy mosollyal újra és újra elismételte, nem is lehettél volna boldogabb.

- Igen! Igen! – kiáltottad boldogan megölelve Bokutot.

- Igen… - ismételte Bokuto,mintha meg akarná győzni magát, hogy amin egész nap gondolkodott, pozitívvégeredménnyel zárult, és egy önfeledt mosollyal belélegezte a hajad illatát,amiről tudta, hogy egész életében mindennél jobban szeretni fogja.

#haikyuu!! #bokuto koutarou #blogindító #hq #hq!! #magyar

[707szemetes]

Oikawa 27

Oikawa Tooru #27. „Most meg tudnálak csókolni.”

Oikawával épp egy randi közepénvoltatok. A fiú fizetett a cukrászdában, miután megettétek a sütit, éselindultatok a következő állomásra. Eddig minden szuper volt, csak úgy vibráltkörülöttetek a boldog és örömteli levegő, ám amikor Oikawa kinyitotta acukrászda ajtaját, minden vidámságra utaló jel eltűnt az arcáról.

Az ajtó másik oldalán túlUshijima Wakatoshi magasodott előtte sztoikus kifejezéssel az arcán. Egy pillanatrameglepődött, mivel a két röplabdázó majdnem összeütközött az ajtóban, majdvégignézett rajtatok. Oikawa az ősellenségét megpillantva sóhajtott egyet, ésnagyon erősen próbálta nem forgatni a szemét. Azt nem is vette észre, hogy egykicsit jobban megszorította a kezedet, mint eddig.

A kínos farkasszemnézést nekedkellett félbeszakítanod, mert jól tudtad, hogy ha ezek ketten elkezdenek egymással’kommunikálni’, annak soha nem lesz vége, és nem igazán tetszetett az ötlet,hogy a randidat egy ilyen dolog szakítsa meg.

- Szia, Ushiwaka-kun! –köszöntél udvariasan, majd elindultál, hogy kikerüld, és végre eltűnjetekinnen, de Oikawa meg se mozdult, csak bámult Ushiwakára, mintha át akarnáégetni a szívét a tekintetével. Sóhajtottál egy nagyot. Kezdődik.

- Áh, Ushiwaka-chan! Micsodameglepetés! Épp egy randin vagyok a cuki barátnőmmel, és neked pont belénkkellett futnod ebben a cukrászdában! Micsoda nap! – kiáltotta Oikawa drámaian,jól kihangsúlyozva azokat a szavakat, amikről úgy tartotta, hogy feljebbvalóváteszik az ellenfelénél, ám Ushiwaka üres tekintettel válaszolt:

- Igazából te voltál az, aki figyelmetlenülnyitotta ki az ajtót, majdnem belém futott.

Igaza volt, és Oikawa tudta, amicsak még jobban idegesítette.  A barátodfeszült vigyorából következtetve biztosra vetted, hogy ha nem teszel valamitsürgősen, nincs az az isten, hogy változatlanul kellemes hangulatbanfolytassátok a délutánt. Ezért a két fiú közé léptél, és először apillantásoddal tudattad Oikawával, hogy fogja be a száját, ha jót akar magának,majd Ushiwakához fordultál, és ezt mondtad:

- Jól van, ötévesek! Bármennyireis szeretném ezredszerre is meghallgatni a felemelő értekezéseteket arról, hogyToorunak miért kellett volna a Shiratorizawára mennie, és miért nem akar odamenniés blablabla, most nem érünk rá! Viszlát később! – A határozott kijelentésedután olyan erővel húztad magaddal Oikawát a kijárat felé, ahogy csak tudtad, ésezúttal Oikawa követett egy büszke vigyorral az arcán.

Mikor már biztonságos távolságravoltatok az incidens helyszínétől és lelassítottál, Oikawából kitört a nevetés:

- ____-chan, most meg tudnálakcsókolni.

A szemedet forgatva megálltál. Egyszerűencsak nem akartad, hogy Oikawa tönkretegye a közös randitokat.

- És mi tart vissza? – kérdezted mosolyogva. Örültél,hogy sikerrel jártál.

#haikyuu!! #oikawa tooru #feat #ushijima wakatoshi #blogindító #hq #hq!! #magyar

[707szemetes]

Hali, én egy 7-est szeretnék Kurooval

Kuroo Tetsurou #7. „Nem vagyok féltékeny.”

Te és Kuroo nagyon ritkánveszekedtetek. Az esetek többségében megbeszéltétek a dolgokat, így nem voltakjellemzők a félreértések. Amikor összekaptatok valamin, az mindig azért volt, merttúlságosan szeretitek egymást, és mindketten hajlamosak vagytok túlreagálnibizonyos szituációkat. Kuroo pedig ebben a pillanatban meglehetősen túlreagáltaa szituációt.

Mivel nem egy osztályba jártatok,mindig lelkesen mesélted a történteket, ám ezekben a történetekben mindigkiemelt szerepet játszott egy bizonyos fiú, aki a véletlen folytán a padtársadvolt, és akivel jól kijöttél. Kuroonak nem igazán tetszett, hogy mindennap azthallgassa, milyen „kedves” volt ____-kun, amiért kölcsönadta a jegyzeteit,amikor elaludtál az órán – amiből mellesleg az következik, hogy lehetősége voltmegcsodálni az angyalian aranyos arcodat alvás közben!

Kuroo morogni kezdett a bajszaalatt, de nem szólt semmit. Amikor már hatodjára kezdett magában morogni karbatett kézzel, megelégelted a dolgot.

- Nyugodtan mondhatod hangosan is… -közölted sértődötten.

- Nem fontos – válaszolta még mindigidegesen. És tulajdonképpen igaza volt; semmi értelme, hogy vitatkoznikezdjetek egy ilyen hülyeség miatt. Viszont mivel most megmakacsolta magát, azlett belőle, hogy mindketten az ellenkező irányba fordulva, karba tett kézzelvájtatok lyukat a falba a tekintetetekkel.

Időközben egyszer Kenma bejött aszobába, de amint meglátta, mit csináltok, azonnal sarkon is fordult.

Sóhajtottál egyet. Kuroo issóhajtott egyet. Egymásra néztetek, és végül te voltál az, aki megtörte ajeget.

- Nézd, nem akarok veszekedni, csakmert egy kicsit féltékeny vagy ____-kunra.

- Nem vagyok féltékeny! – kiáltott felfelháborodottan, mintha a hangsúlyával képes lenne letagadni azt, ami mindenkiszámára teljesen egyértelmű.

- Tényleg? Akkor miért kezdesz el motyognimagadban és forgatni a szemedet minden egyes alkalommal, amikor megemlítem?

- Annak semmi köze hozzá… -válaszolta kerülve a tekintetedet, és amikor nevetni kezdtél, idegesen felállta kanapéról.

- Ne aggódj, Tetsu, téged soookkaljobban szeretlek! – biztosítottad két nevetés között.

Kuroo nem mert visszanézni rád, merttudta, hogy akkor elszáll a mérge, és képtelen lesz dühös maradni, amiért az asrác elrabolja a figyelmed egy részét. Magabiztosan sétált tovább, és amikor azajtóba ért, visszafordult, a szemedbe nézett, és egy laza mozdulattal lesöpörte___-kun füzetét a szekrény polcáról.

- Nem. vagyok. féltékeny.

#haikyuu!! #kuroo tetsurou #hq #hq!! #magyar #blogindító

[707szemetes]

Szia! Szeretnék egy Kuroo-8 ficet kérni ^-^ Valamint nagyon sok sikert kívánok ehhez az oldalhoz is :D

// Úristen, nagyon imádlak! Te vagy az első felkérésem, és a kedvencemet kérted! Tökéletes! :D 

Kuroo Tetsurou #08. „Féltékeny vagy, igaz?”

Te és Kuroo nem töltöttek sok időtegyütt az utóbbi időben. Ennek főként az volt az oka, hogy a fiú végzős lévénrengeteg feladattal volt megszórva, mint például a különórák, tanulás avizsgákra és persze a rengeteg röplabda edzés, amit kapitányként nem vehetettfélvállról. De most végre vége! Mindennel végzett, és már csak arra vágyott,hogy megölelgesse a barátnőjét, és nyugodtan aludhasson.

Tudta, hogy épp Kenmánál vagy, mertkorábban mesélted, hogy kijött egy új játék, amire már mindketten régótavártatok, és együtt próbáljátok ki. Mivel Kuroo gyakorlatilag Kenmáéknál lakik,teljesen természetes volt, hogy az első útja a legjobb barátjának házáhozvezet.

Rutinosan benyitva Kenma szobájábameglátta a két kísértetiesen hasonlító kedvencét, amint elmélyülten játszanakegymás mellett ülve az ágyon, és észre sem vették az egyébként nem túl csendesbelépőjét.

- Srácok, megjöttem! – kiáltotta lelkesen,de a jelenlétét elismerő mormogáson kívül semmi mást nem kapott. Még egymásodpercre se vették le a szemüket a játékról.

Kuroo sóhajtva odament az ágyhoz, ésleült a lány mellé, hogy a válla fölött átnézve lássa, mi az, ami még nála isfontosabb. Viszont sehogy sem fért a fejébe, hogy lehetnének a színes, élettelen figurák fontosabbak a pasijánál, aki most ért haza egyfárasztó nap után, és az utóbbi időben alig látták egymást. Ezt ő nem érthette,és ilyenkor néha elgondolkozott, milyen kár, hogy nem érti, hiszen így Kenmáhozhasonlóan vele is beszélgethetne róla, több közös témájuk lenne, de akárhogypróbálta, képtelen volt magára erőltetni ugyanazt a lelkesedést.

Fáradtan és demotiváltan Kuroo adottegy puszit a lány fejére, és közölte, hogy hazamegy. Miután becsukta magamögött az ajtót, és eltelt még két perc, Kenma diadalmasan felnézett.

- Megint én nyertem.

- Ez nem fair! Soha nem tudlaklegyőzni! – sóhajtottál.

- A tapasztalat, ____, atapasztalat. Amúgy nem kéne megnézned Kuroot?

- Már megyek is, csak be akartamfejezni ezt a kört – mondtad összeszedve a holmidat, és már kinn is voltál aszobából. – Istenem, nem tudott volna 5 percet várni!

A szomszéd házig tartó pár percessétán Kuroo házáig már mosolyogtál magadban, ahogy elképzelted, ahogy a barátodduzzogva hever az ágyán a telefonját vagy a plafont bámulva. Néha előfordul,hogy túlságosan elmerülsz a hobbid világában, és kirekeszted, de ilyenkormegtanultad kezelni, és tényleg nagyon igyekszel, hogy a lehető legtöbbfigyelemben és szeretetben részesítsd, ahogy csak tudod.

- Tetsu? – nyitottál be a sötétszobába, és nem csalódtál, mikor ugyanabban a pozícióban találtad, mint aztgondoltad.

Kuroo nem válaszolt, csak morogvabefordult a fal felé. A szemed forgatva leültél melle az ágyra, és simogatnikezdted a fejét. Ez a technika minden helyzetben hatásos, akár mérges, akárszomorú, akár vidám, Kuroo egyszerűen imádja,ha a haját birizgálod.

- Végeztél a játékkal, és most márráérsz velem foglalkozni? – kérdezte nagyon erősen próbálva ellenállni akísértésnek, ami a fejét masszírozó ujjak miatt érzett.

- Igen – válaszoltad egyszerűen. –Most már csak a tiéd vagyok.

Mikor Kuroo nem válaszolt,folytattad:

- Féltékeny vagy, igaz? – kuncogtálmegpuszilva az arcát. Erre Kuroo lehúzott, hogy a fejed a mellkasán feküdjön,és szorosan átölelt.

- Nem vagyok féltékeny egy játékra –mondta duzzogva.

- Akkor jó, mert nem bírnám ki, haazt hinnéd, hogy bármit jobban szeretek, mint téged – nevettél belefúrva azarcod a nyakába és megcsókolva a nyakát.

- Én is szeretlek – sóhajtotta Kuroolassan álomba merülve.

Fáradt Kurooval nem érdemes érvelni,csak hagyni kell, hogy kipihenje magát a szeretettel teli légkörben. Ez az,amit megtanultál, mióta a barátnője vagy.

#haikyuu!! #kuroo tetsurou #blogindító #nekoma #hq!! #magyar

[707szemetes]

Tsukishima, 82

Tsukishima Kei #82. „Ne morzsázzaz ágyamba!”

Végre mindkettőtökszoros napirendje mellett, megbeszéltétek, hogy együtt töltitek a hétvégét. Ahelyszín Tsukishimáék otthona volt, és az volt a feltétel, hogy nyugodtanmegvárod, míg Tsukki felkészül a hétfői dolgozatára. Ez eleinte nem voltprobléma: leültél az ágyára, a telefonodon böngésztél, játszottál, híreketolvastál és a többi. Egy idő után viszont unatkozni kezdtél.

- Tsukki,éhes vagyok – panaszkodtál. Mindig így kezdődik, ha unatkozol: panaszkodnikezdesz bármi miatt, ami csak az eszedbe jut.

-Szolgáld ki magad! Tudod, mit hol találsz – hangzott a barátod válasza,miközben egy pillanatra se vette le a szemét a vaskos könyvről.

Sértődéstszínlelve kimentél a konyhába, és benéztél a hűtőbe. Nem mintha komolyan éheslettél volna, csak unatkoztál és figyelemre vágytál. Nagyot sóhajtva becsuktada hűtőajtót. Tudtad, hogy Tsukishimának fontosak a jó jegyek, és nem tehetróla, hogy muszáj tanulnia. Inkább örülnöd kéne, hogy egyáltalán beleegyezett, hogytalálkoztok, amikor ilyen elfoglalt.

Megerősítveaz elhatározásodat, hogy türelmesen vársz a sorodra visszamentél a szobába,amikor a pulton megláttál valami érdekeset. Egy csomag epres pocky volt, amisikeresen visszahozta a fényt a szemeidbe. Vadul vigyorogva felkaptad a kisdobozt, és lelkesen visszaültél Tsukishima ágyára.

Tsukkiegy másodpercre hátrapillantott, amikor visszaértél, de nem szólt semmit.

Újrakezedbe vetted a telefonodat, és egy pockyt vettél a szádba. Nem tudtad, de arágcsálásod egyre jobban kezdte elterelni Tsukishima figyelmét a tankönyvről.Halkan sóhajtott egyet, és megpróbálta a legjobb tudása szerint ignorálni. Denem sikerült, minden újabb fogroppantásoddal egyre idegesebb lett. Végül szúróstekintettel hozzád fordult:

- Nemorzsázz az ágyamba!

A régvárt figyelemtől boldogan elmosolyodtál.

- De mondtam,hogy éhes vagyok.

- Akkoregyél a konyhában! És valami normális kaját!

Erre nemválaszoltál, csak kiskutya szemekkel néztél fel a barátodra egy újabb pockytmeglengetve előtte.

- Te iskérsz?

- …Nem!

- Epres.

- …Legyen…

#haikyuu!! #tsukishima kei #hq #hq!! #blogindító

[707szemetes]

Oikawa 12-est szeretnek

Oikawa Tooru #12. „Majd én vigyázok rád, oké?”

Valamiért az iskola majdnemminden női tagja úgy gondolja, hogy Oikawa Tooru barátnőjének lenni egyetjelent azzal, hogy mindenki hercegnőként bánik veled, és a népszerű ésszívdöglesztő röplabda kapitány szerelmében fürdőzöl egész nap. Nem is sejtik,hogy ez a feltételezés mennyire nem állja meg a helyét.

Oikawa barátnőjeként sok mindentmegtanultál. Az egyik az volt, hogy a röplabdánál egy lány sem lehet fontosabba fiú életében; egyenrangú lehet, de fontosabb sohasem. Ez nem zavart;támogattad a céljai elérésében a legjobb tudásod szerint, és segítettélIwaizuminak kordában tartani, mivel hajlamos túlhajszolni magát és önpusztítómódra kapcsolni. Nem volt egyszerű, de idővel sikerült megértenetek egymást, éskompromisszumokat kötni.

A második, amit megtanultálpedig az volt, hogy senki nem tekintrád hercegnőként. A kezdetektől fogva nem azért lettél Oikawa barátnője lenni,hogy kihasználd a státuszát, és figyelmet kapj, hanem pusztán azért, mertbeleszerettél, bár ennek a fogalomnak a megértése túlmutatott Oikawafanklubjának tagjain. Az első pár hónap volt a legrosszabb; szinte mindennaposakvoltak a gyűlölködő üzenetek mind papír, mind internetes formában. Idegenektaláltak meg az utcán és az iskolában az ellenszenves tekintetükkel és szavaikkal.

Amíg senki nem akartettlegességhez folyamodni, semmi baj, gondoltad, és türelmesen vártad, hogy azemberek megunják és feladják ezt az értelmetlen ellenállást. Bármit tesznek,nem fogod elhagyni Oikawát, hacsak ő maga nem kér meg rá, ez pedig nem úgytűnt, mintha a közeljövőben bekövetkezne.

A Seijou kapitánya teljesen beléd volt esve.Még soha nem találkozott annyira kedves és megértő lánnyal, mint te. Olyan valakivel,aki nem rágta a fülét, amiért az edzések miatt néha kevesebbet találkoztok, akinem akad fent azon, hogy egy vereség után képtelen mosolyogni, és inkább magábazárkózik, aki támogatja még akkor is, amikor mindenki ellene van, és kitartmellette.

Ezért esett olyan rosszul,amikor elszakadt a cérna, és mindenre fény derült. Egy nap nem jöttél iskolába.A hét közepe volt, és előző nap még minden remek volt, bármit is mondtál, Oikawatudta, hogy nem vagy beteg. Amint képes volt elszabadulni, azonnal átmenthozzád annak ellenére, hogy ezzel kihagyta az edzést. Hm, talán mégis fontosabbvagy neki, mint a röplabda?

Egyenesen a szobádhoz ment.Bekopogott, hogy figyelmeztessen a jelenlétére, de nem várta meg, hogyválaszolj, lenyomta a kilincset. Összegömbölyödve feküdtél az ágyon, a takaróta fejedre húztad, a szoba teljesen sötét volt, és azt a plüssállatotölelgetted, amit még tőle kaptál az első randitokon.

- _____-chan! – kiáltott felOikawa döbbenten a szörnyű állapotodon, és aggódva odarohant hozzád. Leült azágyra, kicsit lejjebb húzta a takarót, és gyengéden simogatni kezdte a fejedet.– Kérlek, mondd el, mi a baj!

Nem akartál árulkodni, ténylegnem, de a dolog már teljesen kicsúszott a kezed közül, és itt feküdve az ágyonösszetörve meggyőzött arról, hogy éppen itt az ideje beavatni őt is a dologba.Kihúztad az éjjeliszekrényed fiókját, és megmutattad neki azt a néhány cetlit,amit a rajongói küldtek neked. Hogy miért tartottad meg? Tagadhatatlanbizonyíték szükség esetére.

Oikawa egy percig döbbenten bámultelőször a cetlikre, majd rád. Ökölbe szorította a kezét, és nagyon erősenpróbált nem összetörni semmit, és tombolni dühében. Csak azért nem tette, mert pontosantudta, mennyire megviselt téged ez az egész, és ez nem jelenti azt, hogy későbbnem fogja megadni az úgynevezett rajongóknak, ami nekik jár. Bele se mertgondolni abba, mióta tarthat ez a dolog, pedig álmából felébredve is tudta,mióta alkottok egy párt.

- ___-chan, nézz rám! – mondta szigorúan,mire felemelted a fejed, és a szemébe néztél. – Azonnal szólnod kell, hailyesmi történik.

- De nem akartam gondot okozni…

- Ne beszélj hülyeségeket! Majdén vigyázok rád, oké?

- Oké – sóhajtottad boldogan, és lassan kezdtélmegnyugodni a védelmező karjai között.

#haiykuu!! #oikawa tooru #blogindító #hq #hq!!

[707szemetes]

Free-bol Rint 7essel kernek^^

// Free! a változatosság kedvéért :D Mentségemre szóljon, hogy este 10-kor írtam…

Matsuoka Rin #7. „Nem vagyok féltékeny.”

Rin féltékeny volt. Ha az életemúlna rajta, akkor se ismerné el, de féltékeny volt. A Samezuka és az Iwatobicsapat szokásukhoz híven ismét közös programot szervezett, ami ezúttal atengerparton helyezkedett el. Mivel elérkezett a nyár, és az úszó csapat mindigis úszócsapat marad, egyértelműen ez bizonyult a legjobb választásnak.

Nem is érti, miért nem számítottarra, hogy ennyi emberrel nem ő lesz az egyetlen, aki a megtisztelőfigyelmedből részesülhet. A probléma viszont nem itt kezdődött, ezen még túltettemagát. Azon már kevésbé volt képes túllendülni, hogy valamelyik Mikoshiba-fiú mindig körülötted lebzselt. Egyalkalommal az idősebb konkrétan félrelökte Rint az útból.

Félre lett lökve! Ő?! A pasid! Hol van itt az igazság?! Nemazért hozott magával, hogy ő legyen az egyetlen, aki nem tölthet veled még egy kis időt se, miközben egy lila fürdőruha van rajtad…

- Onii-chan, féltékeny vagy? –kérdezte Gou, aki már egy ideje figyelte viharos tekintetű bátyját.

- Nem vagyok féltékeny – morogtaRin idegesen, majd felállt, szó nélkül odament hozzád, megragadta a csuklód, éselrángatott a vöröses barna fiúk társaságából.

- Rin? – szólongattad folyamatosan,de nem felelt. Addig húzott maga után, amíg valamiféle bódéhoz nem értetektávol a strandoló tömegtől, és végül neki nem szorított a fabódé falának. –Rin? – kérdezted újra, de választ most sem kaptál.

Rin egyszerűen csak megcsókolt.Olyan volt, mint mindig, erőteljes, vad, egy kicsit fájdalmas, de tele érzelemmel.Mindig ezt csinálta, amikor figyelemre vágyott, vagy mérges volt valami miatt,nem feltétlenül rád. Most mindkettő benne volt, és mikor végre elengedett, egyhalk nevetés szökött ki az ajkaidon. Ilyenkor mindig olyan aranyos volt, mintegy kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát.

- Mi olyan vicces? – kérdezte Rinmorogva. Volt egy halvány érzése, hogy ő a nevetség tárgya.

- Azon gondolkodtam, mi történt,de csak féltékeny vagy?

- Utoljára mondom, hogy nemvagyok féltékeny! – Nem lehet igaz, hogy mindenki ezzel idegesíti… nem minthanem lenne igaz, persze, de nem kell mindenkinek tudnia róla. Ez csak rátartozik. Ha még magának se hajlandó beismerni, miért ismerné el valaki másnak?Pláne neked!

- Hát persze – válaszoltad mosolyogva,miközben a nyakába tetted a kezed, és simogatni kezdted a haját a tarkóján.

Rin úgy döntött, ezt inkább megsem hallja, és egy hosszú csók után áttért a nyakadra. (Sose becsüld alá egyúszó tüdőkapacitását!) Finom csókokat kezdett szórni az állkapcsodtól végiglefelé, míg egy szúrást nem éreztél, amire felkaptad a fejed, és ellöktedmagadtól.

- Matsuoka Rin, esküszöm, ha eznyomot fog hagyni…!

De Rin csak önelégültenvigyorgott a művén, és még egyszer utoljára megcsókolt, mielőtt visszamenteteka többiekhez.

#free! #free iwatobi swim club #free eternal summer #matsuoka rin #blogindító #magyar

[707szemetes]

25ot Haikyuu Tanakaval kernek

// TANAKA-SENPAIIIII!!!

Tanaka Ryuunosuke#25. „M-mit csinálsz?”

Tanakát azért szeretjük, mert a röplabda iránti elszántságát éslelkesedését hangosan ki is nyilatkoztatja azoknak is, akik nem kíváncsiak rá,és mert nagyszerű senpai. Épp a délutáni edzésen voltatok, amikor ennek egynagyszerű példáját demonstrálta.

Kitűnő senpaiként egy Nishinoya-féle ugrással a lepattanni akaró labda elévetette magát, hogy megmentse csapatát a vereségtől, ám a labda, amit melleslegHinata ütött, úgy tűnt, magára ragasztott valami fertőzést is a napsugár hajú fiútól,mert a következő pillanatban Tanaka focistákat megszégyenítő fejeléssel küldteát a labdát az ellenfél térfelére.

Mindenki ámulattal nézte, ahogy Tanaka hátraesik a lendülettől, és egészaddig gurul a földön, míg a falnak nem ütközik. Mintha meg sem érezte volna, afiú azonnal talpra ugrott, és győzedelmesen ordított egyet.

Viszont te nem voltál hajlandó elhinni, hogy nem érezte meg, és karonfogva a barátodat levonszoltad a pályáról a tiltakozásai ellenére is.

- Igen, Ryuu, nagyon menő voltál, de most ellátom a sebeidet – jelentettedki.

- Ez semmiség! – mondta büszkén felemelve a fejét, de erre csak a szemedforgattad, és egy vattát nyomtál a vérző arcára. – Áú!!

- Én nagyon örülök, hogy ilyen ügyes vagy, de egy kicsit, csak egy kicsitjobban is vigyázhatnál magadra… - sóhajtottál a sebeit tisztogatva. Nem voltakkomolyak, persze, de nem árt az elővigyázatosság, különösen, ha sportolóval vandolga az embernek. Egy elfertőződött seb miatt kihagyni az edzéseket szörnyűélmény lenne Tanaka számára, amitől a barátnője mindenképp meg akarta kímélni.

- …Majd igyekszem. – Tanaka mindig is szerette benned, hogy nem próbálodmegváltoztatni, és olyannak szereted, amilyen. Pontosan emiatt volt hajlandómegtenni érted ilyen apróságokat, mint hagyni, hogy pátyolgasd a horzsolásait,és esetleg egy kicsit kevesebbet szerezni belőlük.

Még mindig rejtélyesnek tűnt számára, hogy sikerült egy ilyen tökéletesbarátnőd szereznie, egy pillanatra sem volt képes levenni rólad a szemét,miközben dolgoztál. Ahogy összeráncoltad a homlokod, miközben koncentráltál,ahogy az ajkaid összeszorítottad, ahogy az ujjaid finoman mozogtak a bőrén,ahogy a hajad csiklandozta az arcát, miközben közelebb hajoltál…? Alig voltképes felfogni, mi történik, mikor megpusziltad az egyik karcolást az arcán.

- M-mi csinálsz? – kérdezte dadogva, teljesen vörös arccal, kerülve atekintetedet.

- Gyógypuszi, Ryuu. Ettől gyorsabban fog gyógyulni – kacsintottál egyvigyorral. Mindig aranyos volt, amikor zavarba jött, és nagyon könnyű voltkiprodukálni.

Ennyi igazán jár neked, hamár folyton aggódnod kell érte, gondoltad, miközben apró csókokkal kezdtedbeteríteni az egyre jobban vörösödő arcát.

#haikyuu!! #hq!! #hq #tanaka ryuunosuke #blogindító #magyar

[707szemetes]

Szia! 13-as Kageyama Tobio, előre is köszi :)

Kageyama Tobio #13. „Maradjitt estére. Kérlek.”

Mivel Kageyama annak ellenére, hogy egy igazi zseni, haröplabdáról van szó, és a Pálya Királyaként szerzett magának hírnevet, aziskola falai között komoly problémái voltak, megbeszéltétek, hogy délutánsegítesz neki felkészülni a hétfői dolgozatra. Kageyama morogva beleegyezett,miután tudatosult benne, hogy egyedül kizárt, hogy átmenjen.

Eddig a pontig valamiért mindig kerültétek a témát, hogyátmenj Kageyamáék házába, bár az okát egyikőtök sem tudta. Talán az lehetett aháttérben, hogy egy ember szobája tükrözi a lakója lelkét, és Kageyamánaknehezére esett megnyílni mások előtt. Az, hogy beengedett a szobájába egyhatalmas lépés volt a kapcsolatotokban, amiért nagyon-nagyon boldog voltál.

Pont olyan volt, mint amilyennek elképzelted: egyszerű, csakaz volt benne, ami szükséges, egy röplabda, néhány ruha szétdobálva a földön,amit sietve összeszedett, mielőtt még ténylegesen bementél volna.

Aztán elkezdtetek tanulni. Egyszerűen nem fért a fejedbe,hogy nem képes megjegyezni a tananyagot, amikor olyan memóriája van, amiértmások ölni tudnának. Némi gondolkodás után eszedbe jutott, hogy a problémagyökere valószínűleg a motivációban lehet. Ha megfelelően motiválod, talánsikerülhet a kemény fejébe verni a tudást, amire szüksége van.

- Hé, Tobio!

- Mi az? – kérdezte a fiú, aki elterülve feküdt az ágyon, atankönyvvel a hasán, és látványosan szenvedett.

Kuncogva odahajoltál fölé, és figyelmeztetés nélkülmegcsókoltad. Kageyama meglepődött, de inkább élvezte a pillanatot, minthogymegszakítsa, és visszakényszerüljön a tanulás borzalmaihoz. Így is előbb húzódtálel tőle, mint szerette volna.

- Na! – duzzogott, mikor újra felültél az ágyon.

- Ha elolvastál egy fejezetet, kapsz még.

Kageyama úgy tűnt, komoly probléma előtt állt. Látszott azarcán, mennyire koncentrál arra, hogy kitalálja, jobban utál-e tanulni vagyjobban szeretne-e még csókokat kapni. A homlokát ráncolva rágódott néhánypercig, majd hirtelen felült, és felkapta a könyvet.

Örültél a győzelmednek, viszont arra nem számítottál, hogy abarátod túl fog járni az eszeden. Ahelyett, hogy elolvasott volna egyfejezetet, és követelte volna a jutalmát, ő panaszkodás nélkül elolvasta azösszes szükséges leckét, majd győzedelmesen becsapta a könyvet, és határozottanrád nézett.

- Tobio? – kérdezted nem tudván, mire számíts.

Kageyama egyszerűen lehúzott magával az ágyra, és addigcsókolt, amíg mindketten levegőért kapkodtatok. Mint kiderült, ha egy lecke egykis csók, akkor logikusan következik belőle, hogy az összes lecke egy nagycsókkal egyenlő. Vagy inkább több hosszú csókkal, ahogy Kageyama végül döntött.

- Maradj itt estére. Kérlek – mondta Kageyama halkan, ésmindenhova nézett, csak rád nem.

Már amúgy is túl késő volt ahhoz, hogy egyedül menj haza, nem isvettétek észre, milyen gyorsan eltelt az idő. Valamint, amikor végre elkaptadTobio éjkék szemeit, amiben láttad, ahogy az irántad érzett érzelmektől ragyognaka csillagok, hogy is mondhattál volna nemet…

#haikyuu!! #kageyama tobio #blogindító #hq!! #hq #magyar

[707szemetes]

Szia! A 88-as számmal szeretnék kérni egy fic-et Oikawa Tooruval ^^

Oikawa Tooru #88. “Ne mozogj! Csak befonom a hajad.”

Oikawa késő estig fennmaradt,hogy tanulmányozza a következő ellenfél mozgását és technikáit. Minden meccséreígy készül fel, és mivel az iskola és az edzések mellett nincs ideje, azalvásidejéből kell levonnia. Annak ellenére, hogy Iwaizumi mindigfigyelmezteti, hogy ha így folytatja, egyszer össze fog esni a kimerültségtől,sosem hallgatott rá.

Mióta a barátnője vagy, a tefelelősséged, hogy a kapitány megfelelően kipihenje magát, valamint ez egy jóesti elfoglaltság is. Más párok valami romantikus vígjátékot néznek együtt, tia következő ellenfél korábbi meccseit. Kicsit más, de nem bántad.

Oikawa az öledbe hajtotta afejét, és egy nagyot ásított.

- Fáradt vagy? – kérdezte.

- Egy kicsit – mosolygott. – Eztaz egyet még megnézem, oké?

- Jó.

Beletelt egy kis időbe, de valahogysikerült rávenned, hogy ha nagyon fáradt, menjen aludni ahelyett, hogy kínozzamagát, különben nem fog tudni koncentrálni, amikor komolyan játékra kerül sor.

Mivel nem érdekelt különösebbenegy ismeretlen csapat meccse, hamarosan unatkozni kezdtél. Az ujjaidvégigsimították Oikawa barna haját, és elképedve tapasztaltad ismét, mennyirepuha és selymes. Fogalmad sem volt róla, hogy csinálja, de a haja egyszerűenmindig tökéletes volt.

Még néhány simítás, és Oikawaásítani és sóhajtozni kezdett; a szemei kezdtek leragadni. Tényleg nagyonfáradt volt. Szerette, ahogy simogatod, ez mindig megnyugtatta és ellazította,mintha az ujjaid varázserővel bírnának, amik az összes negatív érzést elűzik atestéből. Lehunyta a szemét, és majdnem komolyan el is aludt, amikor asimogatás helyett egy fura dolgot érzett. Fogalma sem volt, mi az, és nemmondaná egészen kellemetlennek, csak szokatlannak.

- ____-chan, mit csinálsz? –kérdezte, és megpróbált felülni, de a homlokánál fogva visszatartottad.

- Ne mozogj! – szóltál rá idegesen.– Csak befonom a hajad! Már majdnem megvolt, de kicsúszott a kezemből, ésszétjött! – morogtál. Oikawa selymes hajának a hátránya az volt, hogy nagyonnagy kihívást jelentett befonni, pláne mert még rövid is volt. Nehéz voltösszeszedni a megfelelő tincseket, és egymásba ágyazni őket, de egy olyankihívás, amit büszkén vállaltál, és majdnem sikerült is.

Oikawa felnézett a duzzogóarcodra, és elnevette magát. Nagyon aranyosnak talált, ahogy felbosszantottadmagad egy ilyen nevetséges dolgon, és engedelmesen visszafeküdt az öledbe.

- De szép legyek! –figyelmeztetett, mire te elszántan visszamosolyogtál.

- Ez csak természetes.

#haikyuu!! #oikawa tooru #hq!! #hq #blogindító #magyar