#semmi sem jön össze

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

És akkor ott.... Nem számított hogy más is ül mellettem a kocsiban, hogy esetleg meglátják hogy mi van; össze törve zokogtam, és nem tudtam nem arra gondolni hogy mennyire kibaszottul fáj. Hogy mennyire kevés múlt azon, hogy minden úgy alakuljon ahogy azt elterveztem.

De hát az élet úgy szép ha zajlik, nem?

#saját #fájdalom #tegnap #zokogás #nélküled #nem tudok nem rád gondolni #elbaszott #szenvedés #hiányzol #sírás #nem vagyok jól #üresség #tehetetlenség #elegem van #csak legyen már jobb #szar napok #könnyek #kurva anyját mindenkinek #utállak #semmi sem jön össze #élet #túl sok minden #elég #elveszett vagyok #nyctophobia

[zoeeozzoeeoz]

A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a hívásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.

#napi én off

[ultramegatroutman]

TLDR

Még a múlt héten lőttem a piacon.

Szeciben nálunk inkább a francia, osztrák vonal ment, a magyaros szecesszió népi motívumokat felhasználó stílusjegyei a korabeli épületeken aránylag gyakran (Lechner és követői, ugye), bútorokon nem annyira gyakran (Thoroczkay-Wiegand, Komor Marcell, a gödöllőiek) tárgyakon viszont egészen ritkán bukkannak fel. Szóval sem stílusában, sem minőségében nem mindennapos darab, érdemes utánamenni. Jelzés nyilván nulla, úgyhogy először is íróasztali készleteket, meg levélbontókat nézeget az ember, semmi. (Illetve az egyik ilyen adokveszek oldalon megtaláltam a párját, azt gyorsan meg is vettem, meg felbukkant egy magyar gyártó neve). Akkor nézegessünk népiszeci épületeket. Aránylag sok van. Akkor nézegessünk tervezőket fejből (bútor nyilván, mert az gyakoribb). Thoroczkay-Wiegandnak mindjárt meg is örültem, hát biztos ő volt!

Hát nyilván nem ő volt, mivel ez nem úgy működött, hogy aki ilyesmit akart tervezni, az lement az alföldre és nekiállt szűrmintákat másolni, hanem előszedte Huszka József (aki ezt a melót már megcsinálta) Magyar díszítő styl c. munkáját, és abból inspirálódott. De így kb. az összes építész, meg Zsolnayék, meg mindenki, úgyhogy jelentős stílusbeli átfedések vannak. Szopó. Amúgy pár tervező után feladja az ember, és jön a szorgos aprómunka: Magyar Iparművészet, az első számtól, egyesével, laponként. Mondjuk ez aránylag kurva unalmas, úgyhogy közben az ember rákeres dolgokra, próbál más irányba is tapógatózni, és a végén nyitva van már ötven oldal. Mindegy. Magyaros szecesszió, akkor az ember előbb utóbb eljut az Országházig. Igaz hogy neogót, de belül van szeci bőven (szerintem addig basztatták Steindlt, hogy nem elég magyaros meg modernes, hogy belement, mert ha végül mégsem lesz menő ez az új stíl, a díszítőfestést át lehet meszelni, stukkókat leverni, bútorokat kivinni). Van ez az országházi séták (vagy mi) könyvsorozat, aminek az utolsó része pont ezt a témát vesézi, pár oldal fent is van belőle, és pont szerepelteti a miniszterelnöki dolgozószoba néhány bútorát.

Már előzőleg is felbukkant Steindl egyik asszisztense, Foerk Ernő építész neve (a fenti Zsolnay csempéket is ő tervezte), akire aránylag sok belsőépítészeti munkát rábíztak, de kb. huszonhat helyről összefésülve az adatokat kiderült, hogy elvileg ő tervezte a és miniszterelnöki és miniszteri szobák berendezését, bútorokkal, csillárokkal, és a bronz íróasztali készletekkel együtt. (Illetve egy készletet emlegetnek mindenhol, a miniszterelnök számára készült szettet, de nem egy készült). Itt még hozzájön az a bizonyos cég, amelynek a neve már az elején megvolt, és számos fémmunkát készített az Országház számára.

Milyen kurvajó lenne, ha lenne egy korabeli fotó egy ilyen készletről!

Következő lépés: Csányi - Birchbauer: Az új Országház, 1902.

Tádáám. A probléma csak annyi, hogy a könyvben bármiről is legyen szó, a gyártót megemlítik, meg még azt is, aki felkalapálta az ónlemezt a tetőre, de tervezőt, azt nem. Meg hogy a készletből összesen ez a két darab van reprodukálva. :S

Szerencsére találtam egy 1905-ös, szar minőségű, szénné retusált fotót a miniszterelnöki iróasztalról az inkriminált írószettel, és a fenti két fotó megerősíti, hogy ez az eredetileg ide tervezett készlet. Most már megvan a tervezőnk, megvan a készletünk, csak éppen lófasz sem látszik belőle, meg a megérzésen kívül semmi bizonyíték rá, hogy az általam birtokolt basznak bármi köze lenne hozzá.

Korabeli fotó, ahol felbukkan a cucc, nincstöbb. Még csak ilyen 10-12 órát toltam a dologba, de még egyáltalán nem untam szinte nagyon (vicc, nem unalmas), hogy megyorsítsam a dolgot tudományos metódust dolgoztam ki: hol van a készlet? A Zországházban. Akkor nézegessünk a hírarchívumban régi parlamenti MTI-fotókat. Piff, 10 perc alatt meg is volt:

Hát ott a készlet, meg ott a kés!!! És itt jött a következő probléma. Kés. Fekszik, hülye szögben nyilván, ha kinagyítod szétesik. Mondjuk formára-méretre olyan, de csak százszázalékos azonosság elfogadható, kevesebb nem. A készlet többi része aránylag kivehető, a mintázat alapján elvileg a kés is azonosítható lenne, viszont itt a másik baj: a készlet stílusban van tartva, de minden egyes darab más mintával készült (az egyetlen egyezés a kalamáris a fenti gyertyatartó talapzata közt van). Nézegessünk tovább képeket.

Ezeken kívül körülbelül csillió fotón ott van, normálisan persze sehol sem látszik, de egyszercsak:

Hát végre látszik szinte! Isten áldja a Lubomír Strougalt és a Csehszlovák küldöttséget! Meg a fotóst. Darab azonosítva, hátra lehet dőlni. Nyilván csak másnapig, mert még csak magamat győztem meg, de nem 100% match. Mindegy, még fél óra keresés után:

Problem solved. Hősöm: Rozmann Antal teremőr.

Bronz lapozó, az Országház számára készült íróasztali készlet része. Terv: Foerk Ernő (1868-1934), 1898. Kivitelező: Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt., 1900k.

(Amennyire visszakövethető, valószínűleg minden miniszteri szobába készült belőle, a miniszterelnöki valamivel májerebb volt a gyertyatartóval, lámpával, valamint a több fotón is felbukkanó tálkával. Eredeti helyükről hamar kikerültek (a nem is tudom melyik miniszter pl. már 1908-ban lecserélte a teljes dolgozószoba-berendezést, a kiegészítőkkel együtt, mik vannak), de egész 1989-ig felbukkannak protokolláris eseményeken. Hasonló, meghatározott helyre készült darabok kereskedelmi forgalomba nem nagyon kerülhettek, meg azokat általában a gyártó jelezte is. Bár valószínűtlen, de lehetséges, hogy a készítőnél maradt pótlás, vagy mintadarab, de valószínűbb, hogy leköszönő honatya lopta kapta ajándékba, vagy ilyesmi.)

[lea15]

Igazából meg sem lepődök, már megszoktam hogy nekem nem jön össze semmi.

#magyar #magyar tumblr #gondolataim #saját gondolat #idezetek #magyar idezet #mindennapok #minden #rossz érzés #szomorú #ez van

[csacskamacskamocska]

Megreked

Nem értettem én ezt a dolgot, hogy emberek hogyan tudnak barátságban lenni az exükkel, aki az agyukra ment vagy bántotta őket. Az olyan kapcsolatokra gondolok, amikor valóban rongálták egymást, már nem is tudtak úgy kommunikálni, hogy ne baszódtak volna fel, vagy ne az jutott volna eszükbe, hogy szar, fáj, semmi se jó vagy amiben konkrét abúzus volt, fizikai vagy verbális bántalmazás. Azt sem tudom, hogy létezik-e olyan szakítás, válás, amit az unalom diktál. Figyelj, nem érdekel... nem érdekel amit mondasz és látom, hogy téged sem érdekel amit mondok, hát mondjuk ki, hogy ennek a kapcsolatnak vége, nem tudunk újat mondani, mutatni egymásnak, nem inspiráljuk, hanem kioltjuk egymást. És akkor szépen békésen unalombafulladtan vége, és néha esetleg megkérdezik egymástól, hogy él-e a másik. Vagy az sem érdekli már egyiket se. De nem is ez a lényeg, hanem olvasom egy cikkben, hogy tényleg mint a gyászmunka, a szakításnak is megvannak a lépései amikor egy bántalmazó kapcsolatból szakad ki az ember. 1. Kétségbeesés Az ember elveszítette az összes hitét magában, az ítélőképességében, a jó és rossz mérlegelésének képességét, és az önszeretetet. itt jelen van minden hazugság amit az ember megélt a kapcsolatban, az összes miért és minek és bizonytalanságok és teljes kilátástalanság érzés, hogy ebben nem lehet rendet tenni, mert csak a fájdalom van és akárhova nézek, csak az értetlenség, hogy mi a fasz ez. És az önhibáztatást se felejtsük el, az a bántalmazó kapcsolat stabil és tartós eredménye.

2. Ismeretszerzés Az ember rájön, hogy van neve annak, ami történt vele, hogy szabad és kell is nevén nevezni a gonoszt. És egyre biztosabb benne, hogy ha van is baj ővele, az nem az amit a másik mondott.

3. Felébredés Néha az ember úgy érzi, hogy végig tudja csinálni, le tud számolni a múlttal, néha kétségbeesik, hogy mi lesz vele "egyedül", jönnek a jó emlékek, de tömegével jönnek a rosszak, és felüti a fejét a düh, mert kezd megvilágosodni az ember, hogy méltatlanul bántak vele. Kiábrándulások, rémületek, harag és fájdalom hullámvasútja. De itt a harag a legerősebb, az ember megijed a saját érzéseitől, hogy mennyi indulat van benne. Hogy gyűlölhetem ennyire azt, akit annyira szerettem?

4. elhatárolódás És itt jön az, ami miatt a mai poszt íródott, ami ráébresztett érdekes dolgokra. Ez a pont minden szakításban amikor az ember eldönti, hogy meddig engedi a másikat. Teljesen megszakítja vele a kapcsolatot vagy az élete egy részéből kitolja de más részeiben megtartja (mert pl a gyerekek miatt). Amikor az ember már képes alakítani a dolgokat és nem csak sodródik az érzelmeivel. Amikor egy kapcsolatban rossz benne lenni, akkor az ember nem igazán tud mérlegelni, amíg benne van csak a pillanatnyi dolgokat éli meg és értelmezi és csak torzított dolgokat lát. Amikor eltávolodik, a pillanatnyi hatások megszűnnek és létrejön az az illúzió, hogy kézben tudjuk tartani a kapcsolatot. És megszületik az is, hogy innen már valódi szakítás van, tényleg vége a kapcsolatnak. Miközben, ahogy valahol olvastam is, sokszor nem a kapcsolatok hiányától, hanem attól érezzük magunkat magányosnak, hogy nem kapcsolódunk senkihez erős érzelmekkel. Hát, egy szar kapcsolathoz ugyanolyan erős érzelmekkel lehet kapcsolódni, mint egy jóhoz. Egy szar kapcsolat az érzelemkavalkád. Ragaszkodunk a szerelemhez, de ragaszkodunk minden intenzív érzelemhez is és az elhatárolódás szakaszban mintha kevesebb probléma lenne. És sokan itt meg is rekednek, nem lépnek tovább, nem akarják elveszíteni a kapcsolatot a másikkal, akár a bántalmazójukkal sem, félve a magánytól. Hiszen a bántalmazójukat jól ismerik, és ütéstávolon kívül már nem is olyan rossz ember.

5. helyreállítás. Az összes veszteséget rendbe kell tenni. Mindet. Anyagi, érzelmi, emlékek, fizikális vagy mentális dolog. Mindent stabilizálni kell. Ez már egy épülés, egy új élet kezdete, de ez a rész is borzasztó melós. Amikor azt gondolod, hogy jól vagy, akkor egyszercsak előugranak szituációk, amiket jó mélyre elástál, összeomlás, elkeseredés, mintha először látnád a valóságot, és azzal is kezdeni kell valamit, aztán megint nyugi, aztán megint jön valami. Rohadt hosszú idő, de itt már vannak pozitívumok, több energia, szabadabb gondolkodás, a gyógyulás érzése.

6. fenntartás. Itt már lehet új kapcsolatokat építeni, új párkapcsolatot keresni, és állítólag az ember itt már nem csúszik bele, hogy egy újabb bántalmazót fogjon ki.

Bár a leírás a bántalmazó kapcsolatok túlélési útmutatója, de szerintem bármilyen szakításra alkalmazható, ahogy a gyász fázisai is bármilyen veszteségre. tagadás, düh, alkudozás, bánat/lehangoltság és elfogadás Ami érdekes, hogy én nem nagyon ismerek senkit, aki ne a 2. vagy 3. pontnál kezdett volna új kapcsolatba. Lehet, hogy e miatt sem stabilak a kapcsolatok sokszor, mert az előzővel még van meló, az újra nem jut elég energia vagy csak mankónak használta az ember. És tucatnyi olyan embert ismerek, aki kapcsolatban maradt a bántalmazójával valami olyan indokkal, hogy barátságnak azért jó ez. És nekem mondják, hogy beszéltek az exükkel és ezért meg azért felbaszódtak, elszomorodtak, felzaklatódtak. Én meg nem nagyon értem, mert barátságban vagy az enyémekben ezek nem igazán jellemzőek. Pláne nem olyan, hogy úgy felbasznak, hogy utána annyi feszültség marad bennem, hogy még beszélnem is kell róla, hogy mennyire feldühített egy "barátom". (olyan persze van, hogy "ez hülye... hát ez hülye... de persze szeretem, de ez hülye..." :D)

Korábban arra koncentráltam, hogy a narcisztikus és a borderline között van egy mágneses kapcsolat, amiben mindkettőnek a betegsége-sérülése pont összeillik. Mint két kicsi lego :DDD De ez valami új gondolatot hozott, hogy a narcisztikus bárkivel fenn tudja tartani a kapcsolatot, aki megelégszik azzal, hogy kicsit távolabb megy és így csak annyi ütés éri, ami „ébrentartja”. Nem akarja végigcsinálni a veszteséggel való munkát és továbbra is használja a paneleket amivel idealizálta/felmentette a narcisztikust.

Nah, a pszichológia bonyolult, az emberek sokfélék, az érzelmeink és viselkedésünk labirintusa nem egyszerű. Kicsit azért legyen a másik oldalból is. Ne diagnosztizáljuk a partnert, mert nem vagyunk szakemberek. Sok minden sok mindenre hasonlít, ami vagy normális vagy átmeneti. Tényleg senki sem tökéletes, és nagyon pozitív, ha valaki szeretne épülni. Vannak kikerülhetetlen dolgok, hogy például tiszteletet akkor is várhatunk valakitől, ha nem baráti, szerelmi, párkapcsolati viszonyban vagyunk. A tisztelet alap. Az együttérzés is az tulajdonképpen, egy egységnyi mindenkinek jár, aztán a kapcsolat milyenségétől függ, hogy mennyi még. De szoros kapcsolatban az egy egységnyi empátia kibaszott kevés. Nem a szereteten buknak meg a kapcsolatok, hanem az elemi tisztelet hiányán.

#szakítás #bántalmazó kapcsolat #tisztelet #kapcsolatok #barátság #veszteség #03-28

[stickalittle]

Ma majdnem elmentem társasjátékozni című kalandos történet.

7-kor kezdődött a játék. Fél hétkor elindultam a metróhoz. A metró zárva. Kiírva, hogy a Deák térig pótlóbusz szállítja a nagyérdeműt. Hogy honnan indul a pótlóbusz, azt természetesen Jucika nem tudta kiírni egy A4-es papírra. Gondolom, senkinek nem jutott eszébe. Az irodában biztosan tudták. De azért elmentem a legközelebbi buszmegállóba, hátha. Ott sincs kiírva semmi. Viszont busz sem jön. Szépen gyűl a reménykedő tömeg, körülbelül 4 metrónyi ember várakozik a buszmegállóban (köhögők száma kb. 20%). Lemegyek megint a metróba, hátha mégiscsak ki van írva valahová, honnan indul a busz. De nem, Jucikának biztos nem volt egy A4-es papírja. Még olyan sem, aminek a túloldalára a gyereke unikornist rajzolt. Felmegyek a villamosmegállóba, és ott végre látom, hogy a kijelzőn fél percenként felvillan, hogy a metrópótló busz, majd tényleg a buszmegállóból indul. Nem innen. De a buszmegállóhoz nincs kiírva, a metróbejárathoz nincs kiírva, hanem a villamosmegállóban van kiírva, ahonnan nem indul más, csak a villamos. Én magyar vagyok, aki elvileg tud tájékozódni a városban, egy külföldi valószínűleg az aluljáróban alszik a metróra várva. Európa, jövünk! Átnézek a buszmegállóba, ahol közben 6 metrónyi ember gyűlt össze. Negyed 8. Amikorra odaérnék pótlóbusszal (ami, ugye, nem jön), nagyjából 8 óra lenne. Közben elkezd csöpögni az eső a fejemre. Úgyhogy én ezt most feladtam, és hazajöttem. Esetleg megpróbálom holnap. Köszönöm.

[meg-megbanom-ezt]

Álomposzt kutyával, Bowie-val és Orbánnal

Rég álmodtam érdekeset (valahogy túl zavaros volt az életem és az álmaim is), de egyszer csak HOPP!

Szóval elég összetett álom. Az első fele: részt vettem valamilyen madárvédelmi projektben, sziki / pusztai madarak védelmére irányult, székicsérek és pacsirták rémlenek, fészekszámlálás, többek között. Bár én inkább csak asszisztens voltam, írnok. Mindenesetre a projekt jól sikerült és részt vehettem a zárógála-féleségen, a projektvezető valami befolyásos ember volt, mert díszvendégnek meghívta David Bowie-t is! És ő eljött!! Ráadásul fiatal volt, a vörös hajú Ziggy Stardust korszakában (nem ismerem eléggé, ne üssetek (n)agyon)! És pont mellettem ült és megkérdezte, én csináltam-e azokat a gyönyörű képeket a kiállításon, mire mondtam, hogy nem, én sajnos csak krumplival tudnék fotózni. Nem biztos, hogy pont így, de valami fárasztó ócska poén volt, mindenesetre Bowie nevetett rajta, mert természetesen úriember volt. Ekkor tűnt fel, hogy milyen hosszú és hegyes fogai vannak. (Na EZ érdekes, mert fölkelve megnéztem és nem is voltak szegénynek ijesztő fogai. :( Hogy akkor miért így képzeltem el álmomban, az jó kérdés. Hacsak össze nem keveredett bennem a kislánykori rocksztár crushommal, Freddie Mercuryval.)

A második fele: az álom fő magja egy incidens volt, méghozzá az, hogy eltűnt a mostani kutyánk, már több hónapja (akár egy éve is?), és kiderült, hogy valójában ellopták! Sőt, valahogy a chipet is kiütötték belőle és eladták egy jóhiszemű párnak, akik örökbe fogadták! Nagyon felháborított az eset, de mire felgöngyölítettük, elmentünk a párhoz, előadtuk nekik és ugye az volt a cél, hogy adják vissza a kutyánkat. Nagyon sokkolódtak szegények, de végül is beleegyeztek. Viszont utólag bűntudatom volt, hogy túl keményen léptem fel velük szemben (valamiért én lettem a szószóló a családból), biztos, hogy nem mentem át asszertívból aggresszívbe?

A kutyát nem rögtön adták vissza, mert időközben hoztunk egy másik kutyát a menhelyről, egy vizslát, vele azonban nem sikerült zöld ágra vergődni, túl sok baj volt vele és úgy döntöttünk, inkább visszavisszük. Na persze ez eléggé seggfej dolog, érzem, de miért ne vallanám be, hogy álmomban hibát követtünk el? A menhely úgyis a nyakunkra járt, hogy nEm LeSz eZ íGy jÓ, miközben ŐK sózták ránk ajánlották pont ezt a kutyát. Szóval, még velük is várt rám egy kör vitatkozás.

Orbán Viktor pedig úgy jön a képbe, hogy csináltak egy országos túrát, ahol random embereknél vendégeskedik, amit persze leadnak a tévében és ez így kötelező(?!). Nyilván, hogy "a mi kutyánk kölyke, egy közülünk" fílinget erősítsék. (Úgy tűnik, van egy-két visszatérő motívum az álmaimban.) Anyám főzött valamit, amit tudott, mi meg viselkedtünk, ahogyan tudtunk, tartózkodón.

Későbbi jelenet, hogy sétálunk egy városban, Orbán meg én (valsz. a közeli megyeszékhely, bár eléggé átalakulva, olyan '70-es évek hangulattal - biztos túl sokat nézem a scavengedluxury blogot). Orbán próbál társalogni velem, hogy színházba vagy uszodába tartok-e (épp arra sétáltunk), állítólag valami nagyon jó előadás lesz a színházban. Én meg elég vonakodva válaszolgatok, de nem is lázadásból, hanem mert a kutya-ügy jár a fejemben állandóan. És EKKOR hasított belém egy olyan felismerés, hogy hát hogyan is lehetnék lázadó vagy forradalmár, az Orbán ellen vagy akármi nagyobb ellen, ha mikroszinten még a saját családi miniérdekeink ellen sem tudok kiállni!! Ezt kell gyakorolni előbb!!

Végül azt mondtam, hogy az uszodába megyek, a beszélgetés itt lezárult, Orbán peckesen ellépdelt. Nyilván, ő is meg a stáb is inkább megilletődöttségnek hitték a kommunikációs stílusomat. Hadd higgyék. Később elmentem az uszodába, ahol nagyon kicsi fakkokba lehetett csak pakolni a cuccokat és egy nagy társaság foglalta el az egyik szekrényt, de még találtam egy üres fiókocskát, csak győzzem megjegyezni. Oké, ennek már tényleg semmi jelentősége nincs. Peace out.

#álom #david bowie #orbán viktor #konyhafiló

[eletkeptelen-pieceofshit]

Semmi sem jön össze

#magyartumblr #sajat #kilatastalan #depresszió #munka #szorongás #munkahely #semmi

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Mással is volt már olyan hogy akármit szeretett volna, de tényleg bármit.. semmi sem jött össze? Az elmúlt 1 évben csak a szar ömlik a nyakamba. Pár napig jó minden aztán hirtelen elcsesződik valami. És én kitartó vagyok tényleg, de ez ami történik az elmúlt időszakban, már sok. Belefáradtam az egészbe pedig mostanában annyira igyekszem jobb ember lenni, és ez jön cserébe. Drága élet! Vagy sors vagy akármi! Nem lehetne már végre vége?

#saját #fájdalom #sírás #elég #nem vagyok jól #szar kedv #fáj #elegem van #idegesség #depresszió #nem akarok élni #csak legyen már jobb #kurva élet #szomorúság #csalódás #emberek #barátság #elbaszott #elbaszott világ #nyctophobia

[zoeeozzoeeoz]

Szembe jött velem most itt egy paprikás krumpli poszt, és ezzel eszembe jutott pár élmény, amit ilyen utcai programokra kitelepült kajások okoztak nekem, és ami miatt nem vagyok hajlandó most már soha ilyen helyeken enni. Az mondjuk alap, bár nem kéne annak lenni, de hogy rohadtul drágák . Pl 1 db krumpli, ami "csavarosan" van szeletelve és sütve, átlag 1000Ft-ért láttam legolcsóbban. Szóval ja. Ez a másik ok, amiért nem, de most nem ezen pörgök.

Olyan paprikás krumplit akartak velem megetetni, amit úgy raktak össze, hogy egy simán kifőzőtt virsli mellé odaraktak némi magában főt krumplit, meg a készülő pöriről lemertek némi szaftot. Mikor megláttam hogy ezt így rakják össze az előttem lévőnek, kiálltam a sorból.

Divatosak mostanában az olyan kézműves hamburgerek, amiben tépett husi van. Írtózatos finomak tudnak lenni, ha valóban fűszeres, sűlt húsit raknak bele. Sajnos volt szerencsém 1x kifogni egy olyat, hogy a húslevesben széjjel főtt húsit rakták bele. Eleve húsleves íze volt, arra nem vették a fáradságot, hogy legalább átfűszerezzék, és egy kicsit lepiritsák. Értem én a takarékosságot, de na. Amikor meg kértem hozzá tormát, mert hát ha már főt húsi, akkor meg furán néztek rám.

Egy Liba napokon is mellé fogtam, de itt inkább az árak miatt. Meg hogy ugye bár a kiírt árak nem adagra vonatkoznak, hanem sok esetben 10dkg-ra, vagy simán dkg-ra, ami sokszor ki sincs írva jól látható helyre, és gyakran erre akkor jön rá az ember, mikor fizetne, és vagy nincs pofája azt mondani h ácsi, gondoljuk ezt át, és kifizeti, vagy úgy jár ahogy én, hogy a 3 adagból , csak 1-et hoztam el végül, amiért eléggé mérgesek voltak, mi meg 3-an ettünk meg 1 adagot, pontosabban megkostóltuk a kaját. Itt mondjuk legalább tényleg finom is volt minden, csak az árakon dobtunk egy hátast.

Halászlét is láttam már úgy elkészíteni, hogy pöriről a szaftot felhígították, és belefőzték a hal szeleteket. Nem akartam megkóstolni sem!

Egy vadragu levest is kikért az akivel mentem, és mikor láttam, hogy tjdkpn valszeg úgy rakták össze, hogy a kifőzőtt, apróra vágott hozzávalókra, rámertek egy alaplét, akkor csak abban reménykedtem, hogy az illetőnek legalább izlik. Ő megjegyezte, hogy semmi íze nincs. A lé zöldséges ízű volt magában, de nem volt benne a tányérban lévő dolgok íze, vagyis nem egyben főzték.

Tudom, vannak ennél cifrább dolgok is, meg sokan ezeket észre sem veszik, meg a 40-50-több emberre főzés, nem egyenlő egy családi főzéssel, de na! Had döntsem el én, hogy mire adok ki pénzt. És igen, én vagyok az a kellemetlen nézelődő, az ilyen kitelepült kajások körül, aki elsőre képes a közelben állni akár 15 percet is, hogy megnézze a készítési folyamatokat is, a higiéniát is, vagy képes kiállni a sorból, ha valami olyat lát, ami nem tetszik neki. Néztek már ezért sokszor ellenőrnek is, de egyszerű a magyarázatom. Én eszem meg. Had egyek már olyat, amilyet én akarok.

Amúgy, imádtam régen az ilyen utcai, street food kajákat, csak azóta elég sok minden változott :(

#napi felesleges off.

[padgany]

Elbuktam a lakást. A tulaj úgy döntött nem költözik el, mégsem adja el az ingatlant. Mit mondhatnék erre, minden joga megvolt, hogy így döntött. Meggondolta magát, miután rögzítettük a szándéknyilatkozat és az előleg kifizetésének időpontját. Mindenki boldog volt, ők is és én is. Beleéltem magam, egy egész hetem ráment az előminősítés intézésére, a várható költségek kiszámítására és a különböző hitelkalkulációkra. Nagyon jó állapotban volt/van, nagyon jó helyen volt/van. Tökéletes lett volna és elhitették velem, hogy semmi akadálya nem lesz az adásvételnek. De meggondolta magát, nincs tovább.

Nem is tudom, hogy most pontosan mit érzek, csak annyit, hogy ki kell írnom magamból. El kell gyászolnom a dolgot.

Ostobának érzem magam, mert beleéltem magam. Túlságosan naiv és hiszékeny voltam. Titkon féltem, hogy lesz valami gebasz, túl szép volt, hogy igaz legyen, de bíztam és pozitív voltam.

Miután megkaptam a rossz hírt telefonon, elgondolkodtam. Igazából nem is értem, hogy miért csodálkozom magamon úgy általában. ,,Sírok’’, hogy nem vesznek komolyan az emberek, hogy bátortalan vagyok, hogy mindenki meggondolja magát velem kapcsolatban. De miért is csodálkozok? Úgy tűnik mindig mindenki meggondolhatja magát, mindenki megszegheti a szavát mindenféle következmény nélkül. Ez van velem, komolyan elkezdtem töprengeni azon, hogy egy kibaszott átok ül rajtam. Nem szimbolikusan gondolom, szerintem fix, hogy megátkoztak. Konkrétan semmi sem jön össze. De tényleg. Bármi jó történik, az csak napokig tarthat, mindig kivétel nélkül jön a pofon. Ha tetszik egy lány és összejövünk, a következő héten meggondolja magát. Ha tetszik egy lány és úgy érzem sínen vagyok, eltűnik a faszba. Ha szeretném végre kezembe venni az életemet, komolyan, komoly döntéseket hozni, hát ígéretet kapok, hogy nincs akadálya, aztán mire ténylegesen komolyra fordulna a dolog, mehetnék aláírni, fizetni, addigra visszalépnek. Persze az senkit nem érdekel, hogy ebbe a hercehurcába én is időt és energiát öltem. Senkit nem érdekel, fogadjam el. Ilyen az élet. De azért maradjak jóhiszemű és jószándékú, hisz az olyan pozitív és szép dolog. Ne legyek mizantróp, miközben szinte kivétel nélkül csak negatív tapasztalataim vannak az emberekkel kapcsolatban. //tisztelet a kivételnek, itt a tumblin és a családom körében is számíthatok néha jó szavakra vagy bíztatásra és ezek jól is esnek, de kb. ennyi//

Hogy lehetnék én is komoly, megbízható és pozitív? Komolytalan emberek között nem lehet komolynak és magabiztosnak lenni. Hát megéri vagy érdemes? Kurvára nem. Persze igeen… az maradok, nem adom fel és erős maradok, különben magamat hazudtolom meg, de azért kurva szomorú is vagyok.

Szomorú vagyok, mert valamibe megint beleszerettem, ígéretet kaptam, hogy az enyém lesz, majd szokás szerint romba dőlt az egész. Mindennek oda. A beletett időnek, energiának, a vágynak, az álmoknak és megint kicsit a hitnek az emberekben, ami amúgy is eléggé instabil lábakon állt. És ez most tipikus esete annak, hogy jelenleg nem is érdekel más(ik lakás). Annyira tökéletes volt számomra, hogy a többi hirdetést nézve egyik sem közelítheti meg. Nem tetszik egyik sem. Idő kell, hogy elgyászoljam a dolgot, hogy levonjam a következtetéseket és a tanulságot, hogy legközelebb ne reménykedjek, max. akkor, amikor már biztos az egész. Bár a tapasztalatom az, hogy még akkor sem szabad. Mikor szabad? Aztán mire ezt megemésztem, a lakásárak még jobban felmennek és baszhatom. Mert így lesz, mert az egyetlen dolog amiben bízhatok az mindig csak a rossz verzió. A kedvezőtlen, a csalódást hozó. A lakással, az emberekkel, a nőkkel. Lehetek én bármennyire erős, pozitív, leszarhatok mindent (is), lehetek nyitott, mosolygós tündibündi, lehetek szorgos hangya, megértő, figyelmes, odaadó, egyszerűen nekem nem lehet jó. Ennyit tudtam tenni, ennél többet nem tudok. Nem hibáztathatok mást de ez az a pont amikor magamat sem tudom. Talán csak a kibaszott nagy naivitásom miatt. Nem tudom, miért vagyok ennyire hiszékeny. De ha ezt is elvesztem, mi marad belőlem?

#rossz hír #fail #fix hogy átok #érzések #naiv gyökér vagyok #hiszékeny #komolytalan világ

[stegal]

Útmutató kutakról, nem csak kutasoknak... :)

- Én megértelek, ha istencsászárának érzed magad, amikor tankolni mész- ezt a luxust nem minden polgár engedheti meg magának.

- Ezért aztán nyomod csak, ami a csövön kifér, nem nézve semerre, hisz nálad a zsé. Azért, amikor a fotocellás ajtó előtt szentségelsz, jusson eszedbe, neked se mindegy mit veszel be a szádba és mi jön ki a seggeden. Erre gondolj, mikor a bejáratot, és a kijáratot felcseréled.

-Mikor infarktus közeli állapotban észreveszed a piaci árat, akkor erősítsd meg magadban önbizalommal gazdagon: magyar vagy, csodálatos gazdáid garantálják a hatósági árat. Juhéé, csupán a forgalmit kell hozzá bemutatnod, amit egyébként is magaddal hordasz vezetésnél. Tehát megerősítésként: , Magyar vagyok, a bejáraton besétálok, hatósági áron tankolok., látod már, hogy hős vagy és felesleges az ott dolgozókkal ,baszdmegelni,.

-Mielőtt, kurvaanyáznád, a kutast jusson eszedbe Marika néni és a szorzótábla, ami hatodikban még ment...és ahogy a biciklizést, ezt sem lehet elfelejteni. Ha mégis gondban vagy a számokkal 480-at kerekíts, 500-ra, és rájössz, elosztani 5000 ft-ot 500-al nem is olyan bonyolult. Zseniális. Máris ellenőrizheted hány liter mennyi magyar forint. Lángelme vagy.

- Ha a shop eladó a ,Van most hot dog?, kérdésedre így válaszol: ,Nem most, egyébként sincs, de nagyon finom szendvicseket készítünk, - szükségtelen még tízszer megkérdezned, biztosítalak: értette a kérdést.

Segítek: az a rózsaszín általában csemege, az a piros általában paprikás szalámi, és ha végképp semmi sem jó, pisztácia fagyi valahol csak lesz.

- Ha nehezen hallasz, javaslom halkíts a táskarádión, mikor fizetsz. Gyanítom a pénztárcádat érintő kérdésekben te is érzékeny vagy. Továbbá, ha teheted, akkor ne fizetés közben vessz össze telefonon anyáddal, mert nem fogod még a saját reklamációdat sem érteni.

- Elismerem: kétségtelenül fontos a jó memória, de ne várd el a kutastól, hogy emlékezzen a rendszámodra, ha az autód színében sem vagy biztos. Nézd el szerencsétlennek, hogy ő is földi halandó. És kérlek ne szìvd mellre, ha folyamatosan ott tankolsz ugyan ( fél évben kétszer) és az eladó nem jegyezte meg, hogy te kis tejjel és sok kakaóval, nem pedig kevés kakaóval és sok tejjel iszod a kávét, ,basszameg,.

- És igen, tudom, ahogy mondod mennyire sok minden bánt: ,kibaszottPutyin, ,,krvaOrbán, , ,g.cimajomhimlő,: még különben is:,vissza Kádár Jánost,: de hidd el: a bölcsességeidnél is többet ér, ha mosolyogsz.

,Áldás, békesség, ,sosehalunkmeg,.

(Kerner Mariann)

[nagyoncringe]

na de most mit írjak??? nem történik semmi. ha mégis, akkor elmegyek mellette. szerintem semmi közöm már az élethez. mindennap slukkolok egyet egy képzeletbeli pipából, magamba szívom a világ összes szenvedését, mindenki könnyeit, mindenki dühét, a vergődő halottakat, a megtört lelkeket, az elnyomottak évezredes elkeseredettségét, aztán felállok és teljes némaságban teszem, amit mások kérnek, míg el nem jön a lefekvés ideje... de furcsa egy pipa ez, mert kifújni soha nem tudom a füstöt, amit beszívok. egyszer majd megtelek vele és feladom, felszakítom, feltépem, felvágom magam, hogy kiszabaduljon az a sok felszívott szenvedés, ami valójában soha nem is volt az enyém.

de hiába szajkózom, hogy én egyszerűen nem lehetek szabad, sem boldog, amíg a világon van legalább egyetlen élő ember, aki szenved... senkit nem érdekel. szenvedünk, szenvedjünk, meghalni még úgysem tudunk.

szerintem 5 éve nem sírtam már... mutass valami újat... én mindenki fájdalmát éreztem már.

#napló #gondolatnapló #gondolat #nagyoncringe #magyar #depresszió #szorongás #öngyilkosság #saját #szeretet

[csacskamacskamocska]

Nem akarni semmit

Napok óta gondolkodom ezen (megint), hogy az összes problémánk abból adódik, hogy akarunk valamit. Nagyon nagyon akarjuk (valójában), mintha az életünk múlna rajta, hogy úgy legyen ahogy elgondoltuk vagy szerintünk jó. Aztán ezek a dolgok egy sorsfordulatnál értelmüket vesztik és hirtelen az életünk hosszabb-rövidebb része is értelmét veszti. A fejünkben képek vannak arról, hogy valaminek milyennek kell lennie. Családnak, barátoknak, párkapcsolatnak, szexnek, munkának, önmegvalósításnak, de még egy közös vacsoráról is van egy kép a fejünkben. Valójában nem bírjuk, ha ettől eltérnek a dolgok. Akkor sem, ha ezek a képek marhaságok. Ha éretlenek vagy torzak vagy túlzóak.

Aki bírja, olvassa tovább:

Egyszer egy tréner mondta, hogy ő általános iskolában eldöntötte, hogy az osztálytársnőjét veszi majd feleségül. És 30 év múlva tényleg feleségül vette! Szóval akarni kell meg küzdeni a céljainkért mindenekfelett. Ez valójában mekkora faszság! 30+ évesen egy kisfiú álmát beteljesíteni párkapcsolatilag. Mert oké, veszel magadnak vizipisztolyt, amit anyád nem vett meg, de mit kezdesz a beteljesült álommal, ami csak arról szólt, hogy „akarom”. Amúgy később elváltak.

De nem is a párkapcsolatokra akartam én ezt kihegyezni, meg nehezen is tudom átadni, hogy mi jár a fejemben, de valami olyasmi, hogy túlságosan előre bebiztosítjuk a vágyainkat és ettől nem csak rugalmatlanok leszünk, hanem szenvedést generálunk. Nem azt kapjuk amit a sémáink tartalmaznak = fájdalom. Nem kapjuk meg a valamit =fájdalom. Fájdalom, düh, gyötrődés aztán annak a keresése, hogy hogy lehetne ezt alkohollal, bogyóval, kokóval csillapítani mert tényleg elviselhetetlenül tud fájni. De akkor 10 év távlatából miért nem érezzük már, miért törődünk bele, mitől felejtjük el?

Amiről még írni akartam az kicsit ellentmond az előzőknek, pedig nem. A projekt alapú gondolkodás merészsége. Az is egy séma a fejünkben, hogy dolgokat csak úgy kapnunk kell az élettől. Majd jön egy lány... majd betoppan A férfi.., majd egyszer, ha jól keresek..., majd, ha lesz időm... Minap azt mondtam a barátnőmnek, hogy álljon bele a társkeresésbe. Ne fanyalogjon meg érezze szarul magát, hogy miért nem pottyan le az égből egy csávó, hanem írjon, randizzon, beszélgessen férfiakkal, tegye feladattá, hogy ő megtalálja a párját, de közben egyszerűen élvezze a keresgélést. Lesz nyilván, egy rakás hülye meg szóra sem érdemes meg majdnem jó, de legalább lesz mozgás ezen a területen. Annak semmi értelme nincs, hogy itt sírdogál, hogy mondjam meg mikor lesz neki valakije. Gondolja át az elvárásait, aztán dobja a kukába mindet. Csak egy dolog legyen, ez aranymosás. Én belecsöppentem valaki életébe, aki azt mondta, pfuj, ez nekem nem kell! Nem ilyen, nem olyan, nem valamilyen. Néha tudom, hogy jobbat nem kap. Néha azt gondolom, hogy egy nap ő is rájön, hogy semmi sem számít, és lehorgonyoz az első nő mellett, aki egy valamilyen pillanatban mellette lesz. Ettől a gondolattól néha halálra rémülök, néha megőrülök a féltékenységtől, hogy ő lesz az vagy az a másik vagy melyik lesz az a lány. Pedig akárhogy is alakul az élet, valójában semmit sem tehetek a sodródás ellen. Nagyobb részt nézve mindenki sodródik. Szélesebb áramlattal vagy nagyobb örvényben, közben azt hisszük, hogy az valami önálló akarat.

A lényeg talán, hogy kibaszott nagy rugalmasságra van szükség és a képességre, hogy ne okozzon gondot közelről és távolabbról is megszemlélni az életünket.

Változnak-e az emberek? A napokban ezen is gondolkodtam, hogy ha akarjuk, kialakíthatunk új szokásokat. Magunkban vagy másban. Miért gondoljuk erről, hogy ez rossz? Szeretném, ha minden nap elmosogatnál. Értem, hogy fáradt vagy, én is fáradt vagyok, de a békés estének ez az egyetlen módja. Hazajössz, elmosogatsz. Hazajövök felporszívózok. (ezeket csak írom, mert ilyesmiről beszélgettem egy barátnőmmel amúgy bármilyen tevékenység lehetne). Aztán az este hátralevő részébe azt csinálsz amihez kedved van. Eleinte valamiféle félelemből csinálja meg az ember, hogy ne legyen balhé. Aztán megszokja. És voálá, működik a dolog. CSAK azok a kurva sémák ne lennének a fejünkben arról, hogy na nehogymár más mondja meg, hogy mit csináljak, meg nekem valami jáááár (mármint szabadidő, pihenés, önrendelkezés), meg így papucs leszek/rabszolga, de talán a legerősebb a lustaság meg a kényelem és persze a legfőbb: ha ő lenne az igazi, akkor magától működne az egész. Szereted, lehoznád érte a csillagokat, de nem mosogatnál el a kedvéért minden nap? Gondolod, hogy létezik valaki, akinek semmiféle elvárása nincs feléd, hogy a saját életét jobbá tegye? Mi a vonalkódja és mennyiért adják?

Amúgymeg, lehet, hogy tévedek az új szokások kiépítésében, de azt tudom, hogy nem rakom vissza a használt gyufát a dobozába és sokkal jobban vigyázok a tisztaságra a konyhában, és érthetőbben írok, türelmesebben kifejtve dolgokat, és pórázon tartom az agggodalmam. Rövidebb idő alatt tudom lecsillapítani magam. Viszont, sokkal szabadabban elmondom, ha valami nem tetszik, nem hagyom magam lerázni, akkor azt mondom el, hogy szerintem ezt meg kéne hallgatnia. És változott. Én pedig boldogabban élek.

#berögzülések #sémák #kényszerképzetek #tervek #rugalmatlanság #szokások #változás #kapcsolatok #09-28

[onsieluenkeli]

Fú de utálom az olyan manipulátorokat, akikre amúgy létezik netes szleng is, de most biztos, hogy nem fog az eszembe jutni.

Olyan nők akik a Karenekhez hasonlóan zakkantak, folyton tesztelnek, és naponta nyomnak bele a szemedbe toleranciára utaló cikkeket, állandó kioktatnának, magyaráznának, és valójában a saját problémáikat, és az intoleráns lelküket vetítik ki rád, az ismerőseikre, a gyerekeikre. Nem értik a világot, nem értik az embereket, csak e.r.ő.l.t.e.t.v.e.

Olyanok akiknek feltehetőleg  a saját gyerekeikkel meggyűlik a bajuk otthon, de online mindenki máséban szálkát látnak, problémát, és hívatlanul, rájuk telepedve, őket okaktatnák ki.

Ráadásul meggyőződésük hogy teljesen rendben van az, amit művelnek. Mint régen a rohadt vidéki boss típusú nénik, akik szó szerint bárkibe beletukmálták azt a gusztustalan avas süteményt is, mert eszükbe sem jutott, hogy nem fog ízleni. Eszükbe sem jutott hogy elhibázták, hogy velük lehet baj.

Nekem perpill nincsen olyan ismerősöm aki ne edzene, mozogna, diétázna, vagy sportolna. Mert ezt választjuk, szabadon! Ritka hogy tavasszal a Millenniumi generáció nem ezt tenné! Akik ismernek tudják hogy dobtam már le 50 kg-ot is.

Van hogy valaki valamit nem fogad el, és ezt is meg kell érteni!

Érdekel minket a kövérség, vagy egy hülye modell? Nem! Akkor miért dob egy dagadt modellről cikket egy WMN-es pont nekem!? Mert a saját problémáját vetíti ki rám! Egy öreg, DAGADT, lusta, alja nő. Szinte minden ótvar cikk amit hozzám dob, valójában csak a baromságait vetíti ki gyáván!

Átvitt értelemben, ilyen süti kinek kell? A wmn-es Bözsi néni a saját dagadtságával fáraszt, vagy bözsi néni wtf Bp-i színházajánlóval jön, mert Bözsit érdekli! Vagy Bözsi néni azt hiszi mi is szeretjük az elmebeteg pszichopata történeteket, mert a Netflix statisztika ezt hazudta neki! Bözsi néni lábgombájával fáraszt, és Bözsi össze akar hozni valakivel, mert NEKI tönkrement a házassága!

Stb... - Bözsi néni ismer/ért minket? - Nem!

Hiába 7 percezel, zaklatsz... semmi közöd, SENKIHEZ!

Rajtam szórakozol manipulálva és hazudva, de NÉLKÜLEM!

.