Tumgik
#tükör
dalszoveg-planet · 7 months
Text
Mert mindig hiányzik valami Mindig van valami a tükörben, ami szerintem rosszul néz ki
Olivia Rodrigo - pretty isn't pretty
207 notes · View notes
csacskamacskamocska · 2 years
Text
Vakon
Elgondolkodtál már rajta, hogy mennyi nem manipulatív visszajelzést kapsz a környezetedtől? Hogy milyen információk alapján állítod össze a képet magadnak saját magadról? Gyerekként a szüleink tartanak nekünk tükröt. Pistike/Pannika rossz vagy, ügyes vagy, szép vagy, buta vagy, jól csinálod, ne csináld, te sose fogsz..., te leszel..., kurva, hülye, sosincs baj, erős, kibírod, szófogadó, rossszcsont, veled az isten se bírna. Manipulatív visszajelzések tömege keveredik érzelmi kitörésekkel. Még amikor magamhoz szorítom a gyerekemet és elmondom neki ezredszer is, hogy mennyire boldog voltam amikor megszületett és micsoda örömforrás számomra az ő puszta létezésük, még abban is megvan az a manipuláció, hogy ha nem tudnám, hogy ezeknek az elmondása stabilabb önértékelést, szeretetállandóságot, jobb kapcsolatokat, jobb érzelmi életet biztosít, akkor nem mondanám. Akkor csak érezném, de nem gondolnám, hogy szükség van rá, hogy elmondjam. Az emberek nem a szavaikkal tartanak tükröt nekünk. A szavaikkal hazudnak. A tetteik, a gesztusaik, a testbeszédük az, ami igazat mond. Csakhát, túl sok idő lenne folyamatosan tesztkérdéseket feltenni és figyelni a másik reakcióit. Meg talán furcsa kérdésekből többet ki lehetne hozni. Szerinted én milyen ételre hasonlítok leginkább? Ha öregnéni lennék, milyen lennék? Szerinted, ha randiznánk én hogy viselkednék? Szerinted a morális dilemma kérdésekben én hogyan döntenék? Szerinted melyik lehet a kedvenc filmem és miért?
namost, de őszintén... van neked bárkid, aki szánna rád annyi időt, hogy válaszoljon neked ezekre a kérdésekre, hogy te megtudhasd, hogy milyennek is látnak téged valójában? A véleményük rólad többnyire át van szűrve a saját életükön a szükségleteiken és az aktuális érzelmi állapotukon. A véleményük rólad valójában... egy furcsa kérdés kinyitja a titkok kapuját. A főnököd szerint te jól terhető, megbízható, szakmailag kiemelkedő vagy? Én az vagyok. A főnököm terhelni akar, lojalitást vár, és piszokul szeretné, ha nem mennék el a cégtől mert gondot jelentene neki pótolni engem. A főnököm egy kedves manipulatív kis dög. Kedvelem, mert a szavaival egy számomra szimpatikus képet tükröz vissza magamról. A párod szerint... A párod szerint milyen vagy? Mármint azon túl, hogy elfelejtetted vagy nem oldottad meg vagy valamit „már megint...”. Amikor a legutóbbi pasimmal éltem, a miért is van velem témában csak odáig jutottunk, hogy szép vagyok (nem). Azért van velem mert szép vagyok és szexi. Annyira gáz volt a dolog, hogy abba is hagytam a kérdezősködést, bár szíven ütött, hogy mindabból amit érzésem szerint én beletettem a kapcsolatban, abból semmi sem vagyok.
Túl hosszú lett ez a poszt is, bár közben eszembe jutott egy cikk amit arról olvastam, hogy miért részesítjük előnyben a közösség figyelmét a hozzánk tartozó emberek figyelme helyett, rovására. Úgy kapcsolódik ide, hogy az jobban ábrázolja azt a képet amit látni szeretnénk magunkról. Hamis kép, de mint tudjuk, az élethazugságokat nem szabad piszkálni. Milyen étel lennék? Most azt hiszem egy tál paradicsomos makaróni ilyen kis zöld basszal, levelekkel a tetején. Mi az, bazsalikom? Talán. Milyen étel SZERETNÉK lenni? Ez a kérdés még engem is felkavar. :o :)
Tumblr media
63 notes · View notes
sosem-leszek-veled · 2 years
Text
A tükörbe nézve csak egy idegen szempár tekint vissza rám.
FJ
40 notes · View notes
ertem-miert-nehez · 8 months
Text
Nem az vagy, akit a tükörben látsz, hanem aki a tükörbe néz
2 notes · View notes
valaki-73 · 2 years
Text
001
Úgy tartják, hogy bele nézni a tükörbe a világ legegyszerűbb cselekedete.
Mindenki megteszi egy nap legalább egyszer. Reggel készülődés közben, ki suliba ki munkába indulás előtt bele-bele pillanat egyszer- egyszer.
Aztán lennék én. Ha belenézek a tükörbe nem csak magam látom. Nem csak egy röpke másodpercre kukkantom meg magam, hogy jól áll-e a hajam, vagy éppen a sminkem rendbe tegyem. Nem.
Ha bele nézek a tükörbe, felfedezem a testemen elterülő apró, talán más szemével nem látható hibáimat veszem célul. A szemem alatt éktelenkedő karikákat, ami napról napra már-már megszokottan helyezkedik el szemem alatt. A beesett arcom sápadtan néz vissza rám. Mintha életért könyörögne. Ha bele nézek a tükörbe, látom bőröm apró hibáit, látom azokat a felesleges kilókat amik napról napra rondítják így is keserves testem.
Észre veszem a kezem, a lábam, a testem. A hasam, ami sosem lesz lapos, a lábaim amik sosem lesznek olyan kecsesek mint a szép lányoké.
Nem magam látom a tükörbe hanem a hibáimat.
Ha bele nézek a tükörbe, észreveszem azokat a helyeket amelyek egykor sebesek voltak, ma már nincs ott, egyetlen apró heg nem árulkodik, az elmém mégis hangosan üvölt és jelez, hogy egykor bizony ott voltak.
Látom a karom, amellyen megannyi vágásnak a nyoma hagyott ott egy darabot. Minden ott hagyott heg egy emlék, egy fájdalmas jelzés, hogy megakartam szabadulni az életemtől.
Mert ha bele nézek a tükörbe, olyan mintha mögöttem a múltam állna. Nem mond semmit, nem mozdul, de jelenléte árulkodó ezer egy szónál.
8 notes · View notes
Text
Mikor ma a tükörben szemeztem saját magammal, hosszú idő után először tetszett, amit látok.
Boldogságomban rám jött a sírhatnék, de mire a könnyek végig futottak az arcomon, addigra azok is boldogok voltak.
Talán ez volt az a pillanat amikor rájöttem, hogy már nincs szükségem rád.
Lexa
2 notes · View notes
vagyokakivagyok · 2 years
Text
,,A lelkem oly kihalt, üres, mint éjjel a tükör.”
6 notes · View notes
heartsong20 · 1 year
Text
Elhordhatsz bárminek, de tudd hogy olyanok titkait őrzöm akik jelenleg engem mocskolnak be.. :)
3 notes · View notes
padgany · 2 years
Text
Tumblr media
3 notes · View notes
bernibooks · 2 years
Text
Tumblr media
6 notes · View notes
Text
A szüleink vagyunk
Gondolom, amikor kialakul az én tudat, a gyerek/mi fokozatosan leválasztjuk magunkat a környezetünkről, úgy gondolom ez nem egycsapásra történik, ezért is nem emlékszünk rá, szóval az énünk meghatározása mi más lenne, mint az amit a szüleink mondanak nekünk rólunk? És amit nem mondanak, csak másolunk, mint az egyetlen elérhető és meghatározó minta. És a kisgyerekben nincsen kritika, mert ahoz tapasztalat kéne, éppen az amit éppen akkor szerez meg. Ezen gondolkodtam hajnalban, az ágy leszállópályáján végig a falnyi ablakon át kibámulva a városra. Hogy akár szeretjük, akár nem, valószínűleg minden rossz tulajdonságunk és minden jó is, ott gyökerezik a gyerekkorunkban. Hogy mit gondolunk magunkról, hogy kik vagyunk, az akkor lett megformálva, 1-3 évesen. Hát mi más lennénk? Ha van is valami más, amit genetikusan hoztunk magunkkal, valami új variáció, ami egészen újszerűnek tűnik az adott közegben, azt kemény meló kivirágoztatni, ha bennük nincs vagy nekik nem sikerült magukban megnöveszteni azt. Szóval haragudhatunk rájuk, akár utálhatjuk őket, de az vagyunk, annak hisszük magunkat, amit ők tükröztek vissza, amit ők vártak tőlünk, amit ők akartak a világtól. Nem tudunk valós kritikával élni csak azzal kapcsolatban amit már öntudatosan vagy felnőttként fel tudtunk/tudunk mérni. Okozhattak károkat úgy, hogy nem is tudtak róla, a legjobb szándék vezérelte őket. Egészen biztosan nem akartak szándékosan fájdalmat okozni. mert azért az emberek nagy része nem gonosz. Tényleg egy életen át tudunk haragudni rájuk amiért nem voltak mellettünk amikor úgy éreztük, hogy kéne. Én azt hiszem azt szerettem volna megélni, hogy az anyám hálás nekem. Hogy értékeli amit érte teszek. Más meg másféle elismerésre vár egy életen át. A pszichológia azt mondja, nagyon nehéz elfogadni, hogy ezt már nem kaphatja meg az ember. Hogy visszafelé nem lehet betölteni a hiányokat. Vagy amikor a szülő meghal, akkor azt, hogy a lelkünk mélyén levő apró remény is meghal. Már soha nem fog megtörténni amire vágytunk. Felerészben az anyám vagyok, felerészben a nevelőapám. Sok mindenben olyan amilyen az anyám, miközben mindent amiben alulértékelem magam vagy amiben blokkolva vagyok, azt is neki köszönhetem. A gyerekkori csodálatom feléjük töretlen. És ez szépen meg is alapozta az összes felnőttkori pszichózisomat. Valójában azon gondolkodtam, hogy mindegy, hogy valaki miféle álomvilágban él, hogy mit gondol magáról. Tarthatja magát racionálisnak vagy emocionálisnak vagy bárminek. Akármit gondolunk, az ugyanúgy csak egy összelegózott álomvilág. És a legokockáink nagyobb részét a szüleink ajándékozták nekünk. Alig-alig van, amit mi vásároltunk magunknak, és még azt se biztos, hogy valóban „mi magunk” tettük, mert ki is az az én? Hát, részben csak az a kisgyerek, akit az apja/anyja nem vett fel.
Persze, ezen a filozófusok meg a pszichológusok már sokat agyaltak, én meg nem olvastam utána a sok okosságnak, csak írtam mert nem akartam még kibújni az ágyból. De jó volt ez a reggeli béke, hogy már mindegy. :)
Tumblr media
13 notes · View notes
eddirra · 2 years
Text
A szomszéd kertet immár magasra növő kerítés választotta el Eddirra házától, így nem láthatta a fát. Véraláfutásos körmei alatt megedződött a bőr. A fájdalma félig múlóban volt már, érezte szorítását, de felejtés járta át, mégha nem is vette észre ezt. A hogyanok bábként mozgatták kíváncsiságát és tetteit. Aztán egy szekrényből előkerült egy kard és suhintott vele. Vagy csak képzelte? Markolata barázdált volt, nem csúszkált a kezében, viszont nehéz volt és furcsa hangot adott a fényben. Ügyetlenül mozgott ide-oda, valamiféle bohócra emlékeztette magát, ahogy játszott az éles tárggyal. Megkettőzte a világot és felosztotta önmagára és másra. Mit is tehetett volna egyebet? Aztán, ahogy telt az idő, a vörös, sárga, kék és aranyos foltok homályán át egy csupasz ág nyúlt Eddirra felé. Átjutott a kerítésen és megvágta Eddirra kezét. Boldog fájdalom volt ez, s hulláma villámként cikázott át a testeken. Eddirra vérző kezébe vette a kardot és levágta az ágat. Minden átalakult. A tátongó résben életre kelt újra a fény.
2 notes · View notes
nubesetanimus · 2 years
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Kicsit paráztam hogy rakom föl, de ez elég faszán sikerült
6 notes · View notes
kozbeszedhu · 2 months
Link
Elgondolkodtál már valaha azon, hogy miért van a liftekben tükör vagy egyszerűen elfogadtad, hogy ez valószínűleg egy jó kis dizájnelem, amibe mindenki ellenőrizheti a külsejét?
0 notes
bdpst24 · 3 months
Text
AVON: Ne csak arcunkat nézegessük a tükörben!
AVON: Ne csak arcunkat nézegessük a tükörben!
Az időben felismert emlődaganat jó eséllyel gyógyítható! Február 4-e, a Rákellenes Világnap Arcunkat minden nap gondosan ápoljuk, sminkeljük, hosszú percekig nézegetjük a tükörben és a legapróbb pattanásokat, változásokat is azonnal észrevesszük rajta. Testünknek is legalább annyi odafigyelésre és törődésre van szüksége, mint arcunknak! A mellrák elleni küzdelem egyik élharcosaként ismert…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
kanapekiraly · 4 months
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Álló tükrök, fali tükrök
0 notes