#borban az igazság | Explore Tumblr Posts and Blogs

aretsorozat · 6 years

Text

48. 2/4

Mese kezdődik a Miskakancsóról. Brillantin, az ördögi kém elfogása és vallatása. Kecskés ügyvéd szakmai igazgatót csinál Izaurábóé.

Benjamin Cser Botondnál összefut Kovács docenssel és Bimbó miniszter úrral, az erdei kanegérrel.

VOLT EGYSZER EGY MISKAKANCSÓ

Ákos csukott szeme előtt az a miskakancsó lebeg. Amit még tavasszal, az osztálykiránduláson vett Karcagon. És büszkén hozta haza. Veronika viszont határozott mozdulattal tiltotta ki Mihályt a polcról. Az előszoba szekrényben lakhat- ennyi volt az összes engedmény a számára. És az kevés.

Egy miskakancsó nem azért van, hogy egy szekrény sötétjében kushadjon és porosodjon. De miért is ott, és mért nem a polcon?

Mert giccs.

- Giccs egy fenét! A Mihály bá’ a legmagyarabb magyar cserépedény.

- Akkor azért.

- Mért azért?

- Mert az én lakásomban csak ne magyarkodjon senki.

- De hát meg se szólal majd, megígéri, szóval, izé, megígérem.

- Elég, ahogy néz.

- Néz? Miért, hogy néz?

- Hát nézd már meg, hogy néz!

Hihetetlen, hogy Veronika egyszerűen mindenen képes veszekedni. Nem létezik olyan ártatlan apropó, amin nem. Apropó hiányában az apropó hiánya lehet egy örök harag stílusú perpatvar tárgya.

Bár azt meg kell adni, Miska bátyó csakugyan huncut szemmel les ki azzal a kék zománc szemével a cserép fejéből. No és az a kurucul felfelé pöndörített bajusza neki. Nincs az a galamblelkű labanc, akinek ezt látván ki ne nyílna a zsebében a bicskája. És pont ez a szimpatikus benne. No meg az a borvirágos orra neki.

- Szerintem meg tök jó fej.

- Egy sumák.

- Kicsoda?

- A kancsód!

- A kancsóm? Hogy lehetne már sumák?

- És az a kígyó a hasán?

- Veronika, tudhatnád, hogy a kígyó a bölcsesség szimbóluma is.

- Bölcsesség. Egy boros kancsó hasán.

- Borban az igazság.

- Ez az ergya mázas giccs akkor se lakhat a polcon.

És kész. A vitáknak azon a pontján, ahol Veronika megérzi, netán vesztésre áll, jön a kategorikus kijelentés, a parancs, az imperátor szólt, fellebbezésnek a továbbiakban helye nincs.

Hát így került Miskakancsó a rajzszertárba, a legelső poncra, a fő helyre.

És Ákos immár eldöntötte, hogy a 7. ában ma ő lesz a rajzóra modellje.

Kiváló a feladatra. Ember is meg kancsó is, és nagyon szeretetre méltó fazon.

Miután a tanár úr ezt tisztázta magában, már megengedi, hogy a konyhából belibbenő kávéillatot is észlelje. Ami után enyhén elcsodálkozik. Mert ezek szerint Veronika már felkelt, hacsak a kávé nem főzi mag magát. Ami nem lehetetlen. Csak egy óra kell hozzá, egy időzítő, amit egybe kell kötni a kávéfőzővel, amit előző este felöntesz vízzel és jól megtömködöd kávéval.

Ha az eszébe jut, szóvá is teszi a technika tanárnál, aki amúgy mufurc egy figura, ám egy elméleti feladattól ma hátha feldobódik.

De már hallja is a halk csosszanásokat. Veronika csoszog a nemez papucsában így. És a kávé illata is mint egyre közeledne, és…

Mi a fene?

Ágyba hozza az asszony?

Hát ebből meg mi sül ki? Valami jó? Vagy rossz?

Ákos gyomra enyhén émelyegni kezd, mint akit máris megszállt egy balsejtelem. Vagy csak ismeri a feleségét?

- Ákos! Ébren vagy?

Ajaj, mondom…

- Beszélnünk kell.

Nincs mit tenni. Miskakancsó projekt, mint kellemes probléma, félretolva.

Az asszony felé kell fordulni és kedvesen érdeklődni.

- Hány óra?

- Ez a huszonnegyedik.

- Ne már! Még csak éjfél van? – Ákos ettől megzavarodik. Tizenegy volt, amikor lámpát oltott. Ahhoz túl kipihent, hogy csak egy órát aludt volna.

Meg aztán a sötétítő függöny mögött mintha kora reggel lenne…

- Nem úgy huszonnégy, hanem a baba miatt huszonnégy.

- Ja…Mi? Mért lenne miatta huszonnégy?!- Ákos felül az ágyban, és noha ez Veronikával kapcsolatban nem jellemző rá, tényleg ingerült egy kicsit.

- Idd meg a kávédat!- int az asszony az éjjeli szekrényre tett tálcára.

- Kösz- Ákos nem nyúl hozzá, várja a választ.

- Hogy megtartsuk, vagy mi legyen vele.

- Persze, hogy megtartjuk!

- Meg?

- Nem is értem, micsoda kérdés ez!

- Egyszerű. Józan. Reális. Na jó, nem egyszerű.

- Te képes lennél elvetetni?

- Nem tudom, Ákos, kérdezem.

- Nem!

- Nem?

- Nem!

- Szüljem meg?

- Még szép!

- De akkor kész. Vége. Együtt kell maradnunk örökre. Felfogtad?

- Az életünk végéig elég lesz- próbálkozik Ákos, hogy szellemes legyen.

- Mert én olyat nem csinálok, hogy csonka család.

- Helyes.

- Eleget szívtam úgy anyám mellett.

- Így van.

- De olyat se ám, hogy hazudozás, megcsalás, állandó veszekedés, mert a gyerek miatt nem tudunk elválni.

- Akkor nem veszekszünk.

- Olyan nincs.

- Mért ne lenne?

- Ismersz. Én nem bírom ki veszekedés nélkül.

- Az igaz. De olyankor csak te veszekszel, mert én nem.

- Mert te egy ilyen áldott jó természet vagy?

- Tudod, hogy anyámék se szoktak.

- Honnan tudod te, hogy Répcelakon mit szoktak?

- Tudnám.

- Rendben, de nem is róluk van szó.

- Nekem kell az a baba!

- Akkor szüld meg te!

- Meg is tenném.

- Én viszont majd elhízok, randa leszek, házsártos, nem kívánom majd a szexet, és ha elmegyek gyesre, kiesek a szakmai rutinból, és vége van Purlitz’ Ernőnek, mert magyar anya nem oknyomoz, csak ha csalja az ura, de inkább akkor se.

- Nem hízol el.

- De.

- Most is randa vagy és házsártos.

- Viszont még kívánom a szexet.

- Na látod.

- Mit látok?

- Mit is mondtál, hány óra?

- Félhét lesz.

- Akkor bújjál csak ide mellém, bébi!

- Minek?

- Szeretnék mesélni a Miskakancsómról.

- Nem hozhatod haza!

- Nem is hozom. Ő ugyanis egy szép nap fogta magát, és kisurrant a szertáramból, amikor nyitva felejtettem az ajtót. Hát ment, mendegélt a Miskakancsó, amíg nem…

- Ez egy mese lesz?

- Az.

- Akkor…várjál! Melléd bújok és kezd el elölről!

EZ EGY ILYEN JÁTÉK, AZÉRT

Hát aztán a Miskakancsó addig-ment mendegélt, amíg nem egy nagy, kerek, sűrű tölgyerdőbe nem ért, és annak a mélyén találkozott a Kékseggű Ördöggel.

Hát azok ketten ott jó erősen csodálkozva egymásra néztek.

- Te meg mit keresel itt, Miskakancsó, ahol a madár se jár?

- Azt tudom. De te mit, Kékseggű Ördög.

- Azt meg én tudom.

- No, akkor áruld el!

- Előbb te mondd meg!

- Na jó, legyen így, Kékseggű Ördög. Én biza a szerencsémet keresem.

- Itt?

- Itt.

- Itt, az erdő közepén? Miből gondolod, hogy itt találod?

- Próba-szerencse játékot űzök.

- Szerencsésen meg akarod találni a szerencsédet?

- Ugyan, Kékseggű Ördög, hát hogyan lehetne azt másképp?

- Nahát, Miskakancsó, ki nem néztem volna ennyi bölcsességet belőled.

- Nekem csak a hasam üres. Haj, de rég is volt abba jófajta borocska

töltve, onnan meg kiöntve, hogy az embereknek vígságára legyen!

- És azért indultál el a szerencsédet keresni, mert ez a szomorúságod?

- Talán ezért is. De te mi járatban vagy errefelé, a sűrű nagy tölgyerdő közepén, ott, ahol a madár se jár, Kékseggű Ördög?

- Azt nem mondhatom meg, mert ha elárulnám neked, meg kéne öljelek.

- Ejnye, de hát megegyeztünk.

- Tehát inkább lennél okos halott, mint buta hosszú életű? Mert ha bizony okos halott lennél, akkor mégse vagy olyan bölcs, Miskakancsó.

- No de gondolj bele, Kékseggű Ördög. Ha bölcs lennék, akkor azt választanám, hogy ne tudtam, mi járatban vagy. Viszont akkor buta lennék. Viszont ha buta vagyok, akkor ostoba módon mégis tudni szeretném. Ugye érted a problémámat?

- Érteni értem. Viszont ha ez egy komoly tanulsággal szolgáló mese akarna lenni, akkor szólok, hogy igen törékeny mázas cserépből vagy.

- Hát jó, akkor ne mondd meg.

És akkor békében ennyiben is maradtak. Ki-ki ment tovább a maga útján. Miskakancsó tovább kereste a szerencséjét, a Kékseggű ördög pedig…

Bizony már ott áll a Mézeskalács Házikó udvarán egy külön neki felállított totem-oszlophoz kikötözve. De úgy ám, hogy brutálisan, nehogy már ne fájjon neki. Hátrakötött kezeinél fogva lóg az oszlopról úgy, hogy csak a kecskepatái hegye érjen le a földig, azon billegjen. Amúgy az egyik szarva letörve, a másik szeme kinyomva, egész testében a talpától a feje búbjáig derekasan véresre korbácsolva. Csoda, hogy él. Még maga Szadó Nagyúr és elismerően biccentene, ha látná: elsőrangú szakmunka.

Bezzeg más a mese tárgya, iránya és veleje immár szegény Kékseggű Ördög számára. Bizony neki kell itt szörnyű kínzások közepette pusztulnia, ha nem árulja el, mi dolga volt ama tölgyfára felmászva annak a tölgyfának az ágán, ahonnan jó belátás esik Robin Ede Mézeskalács nevezetű haramia táborába. Mintha a vallatói ezt maguktól nem tudnák kitalálni. No de nem is arra megy ki a játék. A kínzás nagyrészt önmagáért, l’art pour ’l’art történik.

Elvégre a Hell Combatban lennénk, vagy ugyan hol másutt?

De ha nem ott, akkor tényleg hol?

Ám ezt megint csak hagyjuk. Talán sose tudjuk meg.

Na, ne már!

A szerkesztő

A következő kérdések tehát a „kínvallatás halálig” című alprogramban kötelezőnek tekinthető jelleggel felteendőek.

Jegyzőkönyv.

Gyorsírással lejegyezte özv. Szép Juhászné, született Aranka.

Mivel gyors és gépírónőként dolgozott a Ganz Gépgyárban, amíg a férje, Szép úr ki nem emelte onnan szocialista úrinőnek.

Vallatók: Aura Huba és Andor Kampó fővadász.

Neved?

Kékseggű Ördög.

Ebből melyik a keresztnév?

Kapd be!

A tiszteletlenség megtorlása: súlyosan puffanó ütések.

(Andor Kampó persze úgy lett a haramiák fővadásza, hogy ő nevezte ki magát annak. De mert még Aura Hubánál is nagyobb darab férfiú, ugyan ki vitatkozna vele. No meg nem mindegy, kinek mi a titulusa, amíg valaki másnak a tyúkszeme nem fájdul meg tőle? Andor úr egyébként többször is eljutott a legfelső bugyorig, ami eddig még mindig csak Kisbabosnak sikerült, ezért nagy gyakorlatot szerzett ördögnyuvasztásban, minek utána a monitor őt is becuppantotta, hogy a Takonylápban landoljon a maga zsombékján, ahogyan a többiek.)

Azt kérdeztem, mi a keresztneved.

Brillantin.

Erre a Kékseggű újabb két fülcsengető pofont kap.

Mi a keresztneved?

Az ördög megátalkodottan hallgat. Aura Huba már-már megsajnálja, mert ő meg egy ilyen srác.

- Nem mindegy, Andor?

- Micsoda?

- Hát hogy hogyan hívják?

- Már hogy lenne mindegy?

- Csak azért, hogy haladjunk.

- De nem tudok haladni valakivel addig, amíg nem ismerem a nevét.

- Mért nem?

- Mert a vallatás akkor hatásos, ha személyes.

- Ja, ezt nem tudtam.

Aura Huba növekvő tisztelettel, némi félelemmel és viszolygással nézi meg magának Andor Kampót. A fővadász úrnak vajon mi lehetett a foglalkozás az előző, civil életében? Amikor éppen nem a Hell Combattal játszott?

- És ha tényleg Brillantin a keresztneve?

- Olyan név nincs.

- Mért ne lehetne?

- Mert nincs.

- Talán végigböngészted a pokoli keresztnév szótárat?

Most Andor Kampó némi meg magának Aura Hubát, amitől ő úgy dönt, jobban jár, ha nem kötözködik. Inkább a Kékseggű Ördöghöz fordul.

- Csak annyi árulj el, hogy eltévedtél az erdőben, vagy külön kémnek küldtek.

- Eltévedtem.

- Hazudik.

- Na és honnan jöttél, ahonnan eltévedtél, kedves Brillantin barátom?

- A Pokolból.

- Na ja, de azon belül?

- Azt nem mondom meg.

- Mért nem?

- Mert csak.

- Akkor most megrugdalom?- tűnődik Andor Kampó.

- Ne rugdald meg!

- Azt mondod, husánggal porhanyósítsam inkább?

- Brillantin barátom, csak még egyet árulj el, és talán rá tudom venni Andor

urat, hogy ne verjen nagyon tovább.

- Még mit akarsz tudni?

- Egymagad kémkedtél utánunk, vagy többen vagytok?

- Én csak eltévedtem.

- És azért másztál fel egy fára?

- Hangokat hallottam. Megláttam ezt itt- vág rá a tekintetével a fővadászra- Gondoltam, okosabb enged: elrejtőzök inkább.

- De elárult a fingszagod- köp a patái elé Andor Kampó gúnyosan.

- Elég baj az nekem, nem?

- Szóval hányan „tévedtetek” még el az erdőben, hogy ránk találjatok?- próbálkozik Aura Huba még mindig udvariasan.

- Egymagam bolyongtam.

- Hazudik.

- Tanúm is van!

- Kicsoda?

- Egy Miskakancsó.

- Kicsoda?

- Egy olyan hasas-mázas festett fazon.

- Egy korsó?

- Az.

- Szóval szívatsz.

- Nem hazudok.

- Rendben. Keresek egy jó erős husángot- Andor elsétál a következő farakásig, ami szép lassan növekedik az esti tábortűzhöz. Amíg egy baseball-ütőhöz méltó bunkósbotra botlik, Rubin Eduska áll meg a fogolynál.

- Na, hogy haladtok, Huba?

- Eltévedt vándor ő is, azt mondja.

- Attól még muszáj lesz őrszemeket állítanunk.

- Hát…gondoltuk, hogy nem lesz itt mindig akkora nyugalom… - sóhajt egy nagyot Huba. Pedig már szívesen megszokta volna a gondolatot, hogy a hátralévő életében ennek az erdőnek és a Mézeskalács Rétnek a lakója lesz.

- Csak nem ez a kis tökmag a vezéretek?- erőltet valami olyasmit szegény Kékseggű, mint ami akár röhögés is lehetne. De nem az, mert közben látja, hogy Andor Kampó megtalálta a kupacban az alkalmasnak látszó célszerszámot.

Hát ez a husáng bizony csonttörésre való, nem húspuhításra.

- Közöd? – kérdez vissza Eduska.

- Kicsi a bors, de erős. Biztos hallottad ezt a szólást, Brillantin barátom.

De erre nem lehet válasza az ördögnek, mert visszaér a fővadász, meglengeti a husángot, és egy akkorát húz az ördög bal térdére, hogy az reccsenve törik-szakad ezer darabra, a gazdája meg nyomban elájul.

-Jaj, istenem!- sikkant fel erre Szép Juhász néne, aki persze pont akkor lép ki a Mézeskalács házikóból, hogy a fiúknak kamillateát vigyen, némi hecsedlivel felturbózva. Mert hogy ez is, az is van ám ebben az erdőben, csak meg kell tudni találni. –Muszáj ennyire verni ezt a szerencsétlent, Andor fiam?

- Muszáj, Aranka néni.

- De mért?

- Mert ez meg egy ilyen játék, azért.

PERVERZEKNEK FELÁR

A Szolgalmi Soron meg éppen most Izaura kisasszonyt zaklatják?

Bár az, hogy egy viszonylag jóképű, talán négy éves fehér Toyota Corolla lassít és megáll mellette, az éppen gyakorolt hívatását nézve még nem minősül annak. Elvégre mi másért is sétálgatna fel és le tíz-tizenöt lépést dögös műszőrme dzsekijében, éjfekete miniszoknyában, kockás nejlonharisnyában és tűzpiros lakkcsizmában, ha nem kuncsaftra várva. A kaland zaklatás része azután következik, amikor az úrvezető leereszti az ablakot és Izaura lehajolva betekint az utastérbe, és ott nem egy mindegy kit, de ne legyen ismerős és jól fizessen jellegű urat lát meg, hanem Kecskés ügyvédet.

Még ez is?

Nem elég, amit megint hallgatnia kellett az ő fogadott öcsikéjétől, a Kisbabostól? Hogy ne legyen már kurva, mert az ciki? De mért ciki?

Hogy nulláról nulláig ívelve helyből befuccsolt a telefon szex biznisz, na az a ciki. És valamiből élni is kell, ugye. Mivel Babos bácsi rokkantnyugdíja az egyéb segélyekkel együtt a Tokaji borozóra se elég. Kisbabos pedig fél rácsatlakozni a Hell Combatra. Ami nagyon is helyes.

- Na, nézzünk oda!- segíti át a lányt a kínos meglepetés okozta zavaron a

profizmus. Hát…érték őt már kínosabb találkozások is…

- Kis kezét csókolom.

- Hogyhogy, ügyvéd úr?

- Nem száll be?

- Csak nem éhezett rá egy kis pipi-húsra?

- Nem arról van szó.

- Hát persze. Viszont mi lenne, ha inkább egy barátnőmet ajánlanám be

önnek magam helyett?

- Ugyan mért?

- Tetszik tudni, maga mégis csak…

- Mégis csak?

- Hagyjuk. Hívhatom? Kriszta baromi jó nő ám.

- Nekem maga kell.

- Én?

- Maga.

- De én nem szeretném. Ne értsen félre, maga egy kellemes úriember…is lehetne, ha…

- Mondom, hogy nem arról van szó.

- Nem?

- Szálljon már be! Elviszem, iszunk valahol egy kávét. Aztán, ha dumáltunk,

vissza is hozom.

- De én nem érek ám rá csak „dumálni”. Nekem itt pénzt kell keresnem.

- Rendben. Befizetek egy menetre. Mennyi?

- Az attól függ, mihez van kedve.

- Kedvem?

- Figura, póz…esetleg valami extra…

- Az extra mit takar?

- Perverziókat.

- Mi számít annak?

- Most soroljam?

- Nem muszáj. Mondom, csak dumálunk.

- Az perverziónak számít.

- Rendben. Úgy mennyi?

- Húszezer egy menet, negyven egy óra.

- Mennyi?!

- Nézze, ügyvéd úr, ha maga engem akar… de szívesen szólok a Krisztának, vele lehet alkudozni.

- Ne szóljon, nekem maga kell. Üljön be!

- És előre kérem a pénzt.

- Na ne! Maga bizalmatlan velem? Amikor maguk tartoznak nekem majd két millióval?

- Akkor pláne előre kérem.

- Mért is?

- Képes, a végén azt mondja, hogy levonja az adósságból.

- Jé, ez az eszembe se jutott. Jó, előre fizetek. Maga aztán kemény üzletasszony.

- Ez egy kemény pálya.

- Elhiszem. Belül?

- A pénzt.

Kecskés doktor igyekszik zord képet vágni, de igazából nagyon is imponál neki Izaura szakszerűsége. A tálcájából elővesz két húszezrest. Még szerencse, hogy délután be kell pár csekket fizetnie, különben nem is lenne nála ennyi készpénz. Nem gondolta volna, hogy ennyiért strichelnek itt a hölgyek. Vagy ez az ár neki szól, és Izaura frankón lehúzza? Sebaj, még ez is imponál.

- Hová menjünk, kisasszony?- indul el a Toyotával, miután Izaura elrakja a bankókat és beül mellé.

- Maga hívott meg.

- Teázzunk Jenőnél a Jázminban?

- Felőlem…

- Legyen az.

Kecskés doktor lassít, ipszilonnal visszafordul a szolgalmi úton, a szeme sarkából megnézi magának a dolgozó hölgyeket, és megállapítja, minden elfogultság nélkül, hogy Izaura magasan veri a mezőnyt. És tényleg kár ezért a harmatos virágszálért, hogy mindenféle gusztustalan hím kényére-kedvére tegyen.

- Tehát, ügyvéd úr?

- Igen?

- Miről lenne szó?

- Azt majd teázás közben.

- A maga pénze… De előre szólok, ha negyedkor egy új óra kezdődik.

- Szintén perverzeknek szóló felárral?

- Szintén.

- Maga nem kedvel engem, igaz?

- Én magát?

- Nos?

- Mért kedvelném? De nem is utálom. Az nagyon rendes volt magától, hogy segített a telefon szex bizniszben…

- Nahát. Nem akarok előre szaladni, de erről lenne szó.

- Miről?

- A bizniszről.

- Nahát. Éspedig.

- Majd. Inkább meséljen magáról!

- Mit?

- Az életéről.

- Minek?

- Mert érdekel?

- Mért?

- Jó, akkor nem érdekel. Pedig kíváncsi lennék. Apuka, anyuka, testvérek, iskolák, hol élt, hogy élt, amíg azzal a kölyökkel összeköltöztek, és mért jó az magának, hogy Kisbabos a maga fogadott kisöccse… - és Kecskés ügyvéd hiába hagyja itt félbe, még Kisbabos se az a hívó szó, ami miatt Izaura megnyílna.

Így aztán egy szót se szólnak a Jázmin teázóig.

Ahol Balog Kázmér erotikustánc művész van éppen szolgálatban egymaga.

Úgy is, mint egy test, egy lélek, és úgy is, hogy Ónagy Jenő a városba ment néhány ügyét-baját intézni.

Dr Kecskés jázmin teát rendelt, Izaura csak egy bugymentes ásványvizet.

Balog Kázmér kiállása, tartása, lépései ismét egy táncosé. Vagy inkább egy veszélyes nagymacskáé, aki táncosnak álcázza magát. Kecskés némi sztoikus irigységgel állapítja ezt meg, aztán Izaurára sandít, aki nem is titkolt érdeklődéssel mustrálja a pasit. Így aztán kénytelen megköszörülni a torkát.

- Nos.

- Figyelek, ügyvéd úr.

- Nem kertelek, mert fogy az időm.

- Helyes.

- Én nem hagyom ebek harmincadjára azt a boltot.

- Mármint a telefon szexest?

- Azt, persze. Szerintem lehetne azt jól csinálni.

- Biztos lehetne.

- Szerzek hozzá egy profi marketingest, és beledobok még annyi pénzt,

amennyi kell egy komolyabb nyilvánosság eléréséhez.

- Értem.

- No meg kéne tartani egy komoly castingot izgalmas hangú profik között.

- Az is jó ötlet.

- Hívatásos örömlányok, színésznők, nőimitátorok, unatkozó lakótelepi

anyukák, szüzek, vénlányok, matrónák, mind jöhetnek.

- Szerintem is nőimitátorok tudnák ezt a legjobban csinálni.

- Igen? Ezt mért gondolja?

- Nem gondolom, csak szellemeskedtem.

- Ja, vagy úgy. Az én pénzemen.

- Bocsi.

Balog Kázmér táncol az asztalukhoz a megrendelt italokkal, és közben salsát (?) táncol: derékban ki-be dől, a jobb lábával belép önmaga elé, a ballal pontoz és közben dúdol. Viszont az italokat nem önti a vendégek ölébe, tehát komoly kifogást egyikőjük se emelhetne, ha akarna. De nem akar. Bár Kecskés doktorban egy pillanatra feltámad a vad gyűlölet a fiatal, győztes hím látványától, de sürgősen elfojtja. Izaurától viszont egy csaknem kacér mosolyt kap a Kázmér, amit ő természetesen, mint született nárcisz, nem is vesz észre.

- Tehát, Izaura. Ha kicsodálkozta magát…

- Figyelek.

- Kérdezze már meg, miért avatom be a terveimbe.

- Oké. Mért avat be?

- Mert lenne egy komoly ajánlatom.

- Akkor mégse csak beszélgetünk?

- Ejnye, ne komolytalankodjék!

- Az nagyon is komoly dolog, uram.

- Csak beszélgetünk.

- Rendben.

- Azt gondolom, legyen maga a szakmai igazgató.

- Hogy…mi legyek?

- Szakmai igazgató.

- Én?

- Maga.

- De nekem még érettségim sincsen.

- Kit érdekel?

- És az mit csinál az?

- A szakmai igazgató. Benne van a szóban, nem? Kegyed lenne felelős

a tartalmi munkáért.

- Én?

- Én vinném a céget üzletileg. Vagy egy megbízottam, aki ért a marketinghez, meg a pénzhez. De eleinte mi ketten vinnénk a bulit.

- Maga meg én?

- Ahogy mondja, kisasszony.

Izaura döbbenten nézi az ügyvédet.

- De hogy tudnám én azt?

- Tudná. Nekem ehhez van szemem. Elhiheti.

- Nahát.

- No? Vállalja? Vagy gondolkodik rajta?

- És ezért akart velem beszélni?

- De ne hezitáljon ám hetekig!

- Hezitál a franc!

- Akkor tehát?

- Ha maga hisz bennem…

- Vállalja?

- Naná!

- Ez a beszéd! Csapjon bele!

Izaura nevetve Kecskés tenyerébe csap. Balog úr enyhe rosszallással néz rájuk, de aztán inkább táncol-dúdol magának a pult mögött tovább.

- Akkor, ha megitta, végeztünk is mára. Visszafuvarozzam?

- Engem? Egy szakmai igazgatót?

- Tehát ne vigyem?

- Mi vagyok én? Egy úri kurva?

- Isten mentsen!

- Ja, és mennyi lesz a fizetésem?

A HERCEG ÉRKEZÉSE

Ami szégyen, az szégyen. Tudja ám ezt Benjamin is, hogyne tudná.

Hónapok óta még csak a közelébe se ment. Erdőt is alig látott. Csak amennyit a kocsi ablakából, amikor nagyritkán kiette a fene a Vérfarkas Szurdokba.

Bár ott se járt azóta, amióta a csajszi újfent kijelentette, hogy nem hajlandó összeköltözni vele. Mivel nem akarja lekötni, elkötelezni magát. Még.

A Csajszi. Ez az átok és áldás liba. Akibe többé-kevésbé óvodás nagycsoportos óta szerelmes, többé-kevésbé hiába. Úgy se lesz ebből soha semmi.

Ez tiszta sor. Túl régóta ismerik egymást. Nagyon is úgy, mintha közeli rokonok, csaknem testvérek lennének. De ha Benjamin nem bírja ezt abbahagyni!

Na, mindegy. Vagyis dehogy mindegy. Ám most nem ez a szégyenkezés tárgya, hanem az öreg haver, az igaz barát, aki bezzeg sose hagy el, sose hazudik, sose csap be, és csak ritkán megy odébb és csak ha nagyon muszáj.

Igen, Cser Botondról van szó. A Csiki erdők és környéke fapásztoráról, az entről, aki tán már akkor is a budai hegyeket kóborolta, amikor még nem hadi utu vitt rajta keresztül, hanem kelták és avarok torzsalkodtak, mígnem igazságot tett köztük a Nagy Róma azzal, hogy békét irtott közöttük. De ha nem így volt, akkor máshogy volt, bár inkább így, mint máshogy.

Viszont most ez is mindegy.

Az nem mindegy, mert az a ciki, vagyis a szégyen, ahogy Benjaminnak Cser Botond elé kellett avászkodnia. Ennyi idő után.

Hát egy ilyenre fel kell ám készülni. Mit mondjon, hogyan indítson.

Mi legyen a kifogás, miket hazudozzon, hol a frászban maradt el ennyi ideig.

És mi az kezdődő úszógumi a derekánál. Ami az egyik apai öröksége, mondhatná, nála az úszógumi genetikailag kódolva van, mint legősibb hájraktár, ami utoljára szívódik fel, ha már minden zsírt kifutott magából, és tűnik fel szinte nyomban, ha lustálkodni kezd. Na és ami most reng a derekánál, az nem kezdődő, hanem regnáló úszógumi, regnáló és remegő, amire egyetlen minősítő szó alkalmas csak: fúj. Szégyen.

Na, háj, vén geci! Bocs, hogy így elmaradtam, de…- talán egy ilyen laza és harsány indítása jó lesz, aztán jöhet a kifogás. Benjamin tehát szuszogva

(szégyen) tér le az ösvényről, hogy túl tiszta és illatos jogging ruhájában

(szégyen) lesusogjon Cser Botond titkos kis tisztására, ahová akkor költözött,

amikor a Lada Csalitosánál túl nagy lett a látogatók száma, különös tekintettel Dezsőre, az elvaduló házi sertésre, és ahová meg akkor költözött, amikor a bércen, a kedvenc helyén nekiálltak a favágók egy brutális faritkításnak, amit csak azért nem hívtak tarvágásnak, mert azt már nagyon nem illik elkövetni egy parkerdőben.

Benjamin tehát szorongva és szuszogva fordul rá a keskeny kis ösvényre, ami öreg barátja kies ligetébe vezet. Egy kicsit elcsodálkozik azon, mintha alaposan ki lenne taposva, járva. Ezek szerint valaki, vagy valakik sűrűn látogatják Botondot? Mi a fene? Legjobb tudomása szerint rajta kívül csak Boglárka csajszi és Kisbabos tud az ent legújabb búvóhelyéről.

Na meg talán Kovács doci, a kulturális és mágikus összekötő a sámán központ és ez erdő között. Ja, persze, a Kovács doci.

Így aztán nem is nagyon lepődik meg, amikor a filozófia tudományok doktorát az ent körüli tisztáson pillantja meg egy kecskelábú, vászontetejű, összecsukható tábori széken ülve, maga elé bambulva, mint aki nagyon elmerülten beszélget önmagával. De annyira ám, hogy még az ajka is mozog hozzá.

Megint csak egy na ja: Kovács úr egy kicsit sose volt normális, és amióta az ufók elrabolták, a fülén át kiszívták az agyát, átmosták, aztán a másik fülén meg visszaöntötték a koponyájába, és a Gazdag Kábel leltárába tartozó piros talicskával hazatolták, azóta pláne flúgos.

Benjamin megtorpan a tisztás szélén. A doci annyira elmerült önmagába, talán nem kéne megzavarni. Végül is kerülhet egyet, leballag, vagy netán lekocog egy fél órás kört, és úgy tér vissza ide. Megnézhetné, mi újság Vágásiék utcájában, benne Feri bátyó telkével és a fészerrel, amit a faház helyén emeltek.

Bizony eléggé elhanyagolt az a telek azóta, hogy megnyílt a Sámán Központ, így a Vágási család ideje nagy részét ott tölti. Már csak Jutka néni mozog a széles nagyvilágban, már amennyire az általános iskolát annak lehet tekinteni.

A többi Vágási momentán a Sámán központ munkatársa. Ha másra nem is jó az a szurdok, legalább szolid megélhetést ad néhány kedves embernek.

Benjamin hátrálni kezd az ösvényen, ám naná, hogy rálép egy száraz ágra.

A roppanásra Kovács úr odakapja a tekintetét. Az arcán egy pillanatra ijedtség,

aztán múló hökkenés, végül nyájas mosoly, amikor megismeri a behatolót.

Barátságosan int Benjaminnak. – Helló!

Benji visszamosolyog és int az öregnek, most már muszáj lesz társalogni, pláne, hogy a docin látszik, arra készül.

- Nahát, micsoda örömteli meglepetés! Hogyhogy erre jár, fiatalúr? Ott, ahol a madár se?

- Szoktam.

- Ja, persze. Cser úr meg kegyed haverok, nemde?

- Naná.

- Jó neked, velem alig áll szóba.

Mindketten megnézik az öreg cserfát, aki idei levelei nagy részét már régen lehullatta, és most kopaszon, kissé karikás szemmel várja a havat, mivel igazán jól szunyálni télen csak egy olyan négy-öt centi vastag hótakaróval lehet. Vagy ha tíz, tizenöt centi, úgy még jobb.

- Szia Botond!- köszön neki Benjamin. Az ent mintha meglebbentené néhány

vékonyka ágát, de nem biztos. Tehát vagy tényleg neheztel egy kicsit a srácra, vagy Kovács úr jelenléte zavarja egy melegebb üdvözléshez.

- Nincs hideg itt egymagában ücsörögni, doci bá’? – kérdezi tehát, hátha ennyitől észreveszi magát, és távozásra bírja.

-Á, van nálam egy kis pálinka- és már húzza is elő a félliteres űrmértékű lapos üveget, aminek az alján még lötyög egy kevés.

Ezt rögtön gondolhattam volna- válaszolhatná Benjamin, de azért nem mindig egy ekkora tahó. Jobb is, mert Kovács úr már kínálja is.

- Kérsz? Finom, igazi alma, nem ám gugyi.

- Kösz, de kocogni fogok még.

- Ja! Az más. Szuper. Én is gondoltam ám rá. Ha már ennyit csatangolok hivatalból az erdőben.

- Rajta.

- Á, maradok a slattyogásnál.

- Az is jót tesz.

- Jót bizony. Komolyan mondom, húsz éves korom óta nem éreztem

ennyire fittnek magam. Csak azt sajnálom, hogy a Tokajiba ritkán jutok le.

- Meg a tévében is ritkán látni.

- Á, az annyira nem hiányzik. Na, ha nem kérsz, egészség!

- Egészség.

A doci meghúzza az üveget. Amikor elveszi a szájától, abban bizony egy molekula almapálinka se marad. De bizony látszik a derék erdőkerülő

kulturális attasé úron, hogy igen jól esett neki. Kommentálja is.

- Na, ez azért…igen, igen jó volt.

- Vérré vált, mi?

- Még az is lehet.

- Na, akkor majd még…én megyek is tovább…- és Benjamin Botondra néz, hogy gondolatban üzenjen neki, mindjárt visszajövök. De Kovács doci tartóztatja.

- Ne rohanj el, hiszen vártunk!

- Engem?

- Nem éppen most, úgy értve, ebben a pillanatban, de elég régóta.

- Mármint hogy Botond meg maga, doci bá’?

- Há’ meg én! – szólal meg valaki egy kicsit vékonyka, de eléggé határozott hangon. Most Benjaminon van a pillanatnyi ijedtség és meghökkenés sora.

Körülnéz, ki szólt, de nem lát senkit.

- Itt vagyok!

- Hol?

- Ott a szék előtt- mutatja a doci. Nahát, mi már tudhatjuk, de Benjamin még nem is hallott róla, hogy Bimbó egér néz fel rá, szemlátomást élvezve a másik döbbenetét.

- Hol?

- Itt!

- Hol itt?!

- Az egér az. A neve Bimbó.

- Ejnye már, magamtól is be tudok mutatkozni.

- Az egér?

- Mért?

- Aki beszél?

- Ugye, ugye? – nevet Kovács úr, és annyira büszke, mintha Bimbót ő tanította volna.

- Beszarok.

- Á, inkább ne szarj be! Ha nagyon kell, vonulj félre, és told le a gatyádat- veszi át a szót Bimbó, pedig ez Kovács docens társaságában nem könnyű, ezt mindannyian tudjuk.

- Jó, akkor nem szarok be. Viszont mondja meg valaki, mi folyik itt?

- Nos, hajlamos lennék azt hinni, hogy Laci bátyánk nem evilági hangereje

az oka ennek. Mármint hogy felébresztette és a lázadásig felingerelte az üvöltéseivel az erdőt és a vadjait. De azt hiszem, ennek inkább mélyebb oka

lehet. Egyre inkább ömlik a mana, működik a mágia a környéken.

Hála isten, különben, mert így sokkal, de sokkal érdekesebb az élet.

Jól mondom, Bimbó kolléga?

- Jól mondod. Téged meg az isten hozott, végre, hogy köztünk vagy,

Benjamin.

- Mármint hogy ki az a köztünk, egérke?

- A nevem Bimbó.

- Erre kényes…- súgja Kovács úr.

- A magam nemzetségében én egy tagbaszakadt fazon vagyok.

- Bocsáss meg, Bimbó.

- Rendben, nem tudhattad.

- Tehát ki az a köztünk?

- A köztünk az a köztünk.

- Ezzel sokat segítettél…

- Talán ha veszi majd a fáradtságot és megismeri a népét hercegséged.

- A mimet?

- A népét.

- És mi vagyok én?

- Herceg.

Benjaminon ismét a sor, hogy döbbenten bámulja az egeret és Kovács urat.

Aztán Cser Botondra sandít, aki mintha csendesen mosolyogna.

- Ti most szívattok.

- Mi?

- Mi nem.

- Hát már hogy lennék én herceg?

- Mért ne lehetnél herceg?

- Azért, doci bá’, mert nem annak születtem.

- Jaj, édes fiam, ki tudná azt megmondani, hogy minek született, amíg meg nem hal, ugyebár? Én például gondolhattam volna, hogy egy daliás egér lesz a legjobb barátom, és mágikus alapon kulturális attasé leszek? Amikor már régen belenyugodtam abba, hogy majd a kaktuszom mellől visznek el a mentők, vagy a Tokajiból, ha végre agyvérzést vagy infarktust kapok a sok piálástól?

- Agyvérzést vagy infarktust itt is kaphatsz.

- Kösz, Bimbó, kedves vagy.

0 notes