#erdei leány

[maxyvert]

🦇Folktale week 2018 masterpost!🦇

Forest - Magic - Witch - Ghost - Mirror

Ko-fi - Inprnt - Patreon  

#myart #folktale #folktale week #traditional art #hungarian folklore #folk costume #metal leaf #forest girl #ghost lady #mermaid #spirit #incubus #witch #flower witch #watercolor #salt #anilinky #watercolor pencils #magyar #erdei leány #boszorkány #szellem #szépasszony #éjleány #hableány

[aretsorozat]

2/4.

Vilmos őrnagy Tejpolos. Dénes papa megoldás után kutat. Ezerkétszáz angyal rendel. Jobbágy de Penész sajtótájékoztatója.

  HOL VAN JENŐ, JENŐ?

 Vilmos őrnagy és (Kecskés) Ónagy Jenő a Jázmin egy sarok asztalánál ültek le. A raktár/iroda helyiségbe nem mehettek, mert ott most Balogh Kázmér erotikustánc művész tartózkodik Péntek kisasszonnyal. Tevékenységük intim.

Kázmér vékony szeletekre vágott, erősen megsózott répaszeletekkel traktálja

a hibátlanul fehér kecske hölgyet, miközben egy illatosított gyökérkefével a bundáját simogatja, fésülgeti, fényesítgeti. A felmerülő kérdésre, hogy ezt Ónagy Jenő miért engedi, az egyszerű válasz az, hogy a halekok között a féltékenység szinte ismeretlen betegség, noha ez a nyavalya persze távolról se ismeretlen a galaxisban.

Vilmos őrnagy némi hezitálás után felmutatja vadonat új jelvényét, amit nem rég kapott meg csaknem ünnepélyes körülmények között az Űrcsótány Barlangban.

Maga a nagy Dzsihád nyújtotta át, aztán Hirig és Té urak meleg gratulációit is

fogadhatta. Miért is tagadná, eléggé elérzékenyült. Ilyen jelvénye a Földön még csakis neki van egyedül, mi több, még a Naprendszerben is.

- Tejpol?

- Nem tejpor.

- Na, nem is gondoltam, hogy elírták a jelvényét, őrnagy úr. Csak ilyet még

nem láttam.

- Új szervezet, és ugye mondanom se kell, hogy halálosan titkos.

- Akkor nekem mért kell tudni róla?

- Maga is földön kívüli, nem?

- Ja, de.

- Hát akkor maga előtt mért titkoljam? A „tej” a Tejutat, a „pol” meg a police-t

jelöli, így egy mozaik-szóban. Mint például az Interpol. Nem túl szellemes, de egy rendőrségi szerv végül is nem kabarétársulat. Gondolom. És persze alig merem elképzelni, hogy szerte a csillagos égen miféle kollégáim akadnak. Hozzájuk képest a kapitányom, vagy a Földmentő Nagy Dundi törzszászlós aligha tűnnének majd extrémnek, gondolom.

- Látom, igencsak büszke, őrnagy úr.

- Maga nem lenne az, Jenőkém?

- Nem tudom. Lehet. Rendőr valahogy sose vágytam lenni.

- Szerencse, mert nem is lenne rá alkalmas.

- Ugye nem baj, ha ezt most nem veszem sértésnek?

- Nem is annak szántam.

- Hát jó. De mi amúgy nem tegeződünk?

- Most hivatalos vagyok.

- Vagy úgy. Nos, miben segíthetek?

- Ugye tudja, hogy a hasonmása megszökött?

- Az ön-azonosságom.

- Tehát tudja.

- Elunta magát a mennyei felhőben.

- Túl jó dolga van ám egyeseknek.

- Azért tök egyedül…kilátások nélkül…

- Bár engem száműznének a Mennyországba büntetésből!

- No és mit szólna ehhez Hanga kisasszony?

- Kicsoda?

- Maguk mostanában nem kavarnak?

- Honnan veszi?

- Jaj, Vilikém, még a veréb is ezt csiripeli a fán! – tárja szét a karját a lopótök fejű földönkívüli. A raktár/irodából meg diszkrét mekegés szűrődik ki.

Az asztalukkal átellenben meg valaki még rendelne, ha lenne kitől. Ónagy úr a periférikus látásával észleli is, így siet a kedves vendéghez.

Vilmos meg egy kicsit dühöng, aztán inkább borong, végül némi büszkeséget is érez, hogy Hanga Marilyn Edinával való, egyre mélyülő kapcsolata, íme, nem titok. Kicsi a Rét. És pletykaéhes népek lakják. No de, és utóvégre, ugyan hányan dicsekedhetnének azzal, hogy egy igazi szexbomba, a helyi kábel tévé helyi leges legszebbje, mindenki vágyott szőkéje a barátnője?

Na ugye, hogy egyedül ő.

Ami majdnem akkora kunszt, mint a Tejpol munkatársának lenni. Így aztán szinte önelégülten figyeli Jenőt, ahogy kiviszi a sört, a felest az úrnak, valami édes likőrt és egy filteres teát a hölgyvendégnek, és amíg kiszolgálja őket, enyhén meghajolva elcseveg velük, ahogy azt kell egy családias hangulatú teázóban, ahol ráadásul térdig ér a lágy mekegés. És amikor Ónagy úr visszatér, csak rálegyint arra, hogy az elnézését kéri- Bocs, őrnagy úr, nem akartam belenyomakodni a magánszférájába.

- Végül is nem titok. És igaza van, Edinát bizony szívesen vinném oda

magammal…

- A mennyei felhőbe?

- Oda hát.

- Hát…kettesben mindjárt más ám.

- Meséljen, milyen?

- Úgy érti, Péntek kisasszonnyal?

- Általában. Vagy inkább Péntek kisasszonnyal.

- Mire kíváncsi?

- Időnként tényleg istennővé változik?

- A felhőben inkább időnként kecskévé.

- És itt a Réten miért csak kecske?

- Ezt mint a barátom, vagy mint a Tejpol felügyelője kérdezi?

- Mint a barátja.

- Éjszakánként isteni alakjában mutatkozik. Táncolunk. Szegény Kázmér meg

úgy szakmailag, mint férfiként teljesen odavan tőle. Képzelje, képes leselkedni

az ajtó résén át, ahelyett, hogy benyitna.

- Megtehetné?

- Persze.

- De mért nem hívják be?

- Úgy gondoljuk, sértené a méltóságát, hogy lebukott a „kukkolásban”.

- Ajaj, megint egy gond, mi?

- Tudja, ez legyen a legnagyobb, őrnagy úr.

- Ebben magának van igaza, Ónagy úr.

Nyájasan, barátságban egymásra mosolyognak. – Még egy kávé?

- Nem, köszi. Inkább haladjunk!

- Rendben.

- A helyszínelő kerubok szerint ön-azonossága a terülj-terülj abroszból és

olajfa ágakból készített magának sárkány-repülőt.

- Igen, így történt.

- Ügyes ötlet.

- Magam is meglepődtem a találékonyságán.

- Bár egy olyan csoda abroszt erre felhasználva herdálás és pimaszság.

- Lehet.

- Ezek után nyilván felöltötte a szárnyait és levetette magát a felhőről.

- Nyilván.

- És akkor most következik a kérdés: hová repült?

- Tessék, felügyelő úr, kérdezzen!

- Hová repült Jenő, Jenő!?

- Mármint a felhőről?

- Onnan.

- Úgy érti, így sárkányszárnyon?

- Ne kerteljen, kérem!

- Nem tudom.

- De. Tudja.

- Na jó, sejtem, de nem mondhatom meg.

- Mért nem?

- És nem is kell vallomást tennem, mivel Jenő olyannyira a legközelebbi rokonom, hogy én magam vagyok ő (is), mármost magam ellen meg végképp nem vagyok köteles vallomást tenni.

- Szóval jogászkodik.

- Védekezek.

- És ha magára borítom az asztalt?

- Azt meg zokon veszem.

- És ha én azt leszarom?

- Csalódnék egy barátban.

Mindezt persze oly kellemes baráti tónusban, hogy az átellenben fogyasztó párocska még csak oda se pislant, pedig nem is szerelmesnek néznek ki, akik, mint azt tudjuk, nem látnak, se hallanak. Vilmos meg belegondol, hogy semmiképpen nem borítaná rá Jenőre az asztalt. Sőt! Magában igazat ad neki.

Normális ember nem vall önmagára. Kivéve, ha megbánta a bűnt, amit elkövetett. No de Jenő nem követett el semmit. Az a Jenő, aki meg elkövette, végül is csak jót akart. Még ha főbenjáró vétség volt is a Mennynet két működő

készülékét Gombos Purlitz’R Veronikának itt a Réten és Etus néninek odaát a Vénusz Wellnessben rendelkezésre bocsájtani. Apropó, az hogy lehet, hogy Etustól a híradások még mindig érkeznek? Most ezt kéne ám Vilmosnak kérdeznie, mintegy hátulról és keresztbe, ahogy a „Bevezetés vallatás módszertanába felpofozás nélkül” című rendőr akadémiai jegyzetben megtalálható.

 Ilyen jegyzet természetesen nincsen. Vagy mégis?

A szerkesztő

 - Tehát tudja, csak nem mondja meg.

- Mondom, hogy csak sejtem.

- De jól van? Ennyit csak közölhet.

- Egy barátnak?

- Annak.

- Viszonylag jól.

- Akkor jó.

Mintegy végszóra, magányos vendég érkezik. Nem ül le, a pulthoz sétál.

Körülnéz, mi mekeg. Tévét keres, hátha valami természetfilm megy.

A tévét megtalálja, de az kikapcsoltan stand by. Ónagy Jenő tápászkodik

a székéből.

- Még valami, felügyelő úr?

- Innék egy konyakot.

- Máris hozom.

- Ne hozzad, mert vezetek. Csak innék, de nem iszok.

- Akkor mégis még egy kávé?

- Mondd csak, megnézhetném Péntek kisasszonyt istennői alakjában?

- Neki most is olyan az alakja.

- Na jó, de kecskében nem vagyok egy akkora szakértő.

- Miért, istennőben az vagy?

Hát, ha Hanga Marilyn Edinára gondolok, vonja meg a vállát Vilmos, de mondani ilyesmit nem mond, mert úriember még pozitíve se beszéli ki a barátnőjét.

                                       o

 ERDŐ MELLETT NEM JÓ LAKNI

 - De mért ne költözhetnénk mi is ki, Gitta?

- Nagyon kérlek, Dénes, ne kezd el ezt elölről!

- De ha nem értem, mi a baj ezzel?

- Az, hogy hagyjál aludni!

- Nem is alszol, mert nyitva van a szemed.

- Mert tévét nézek!

- De akkor nem is akarsz aludni.

- Mióta érdekel az téged, hogy én mit akarok?!

Gitta felcsattanása, ha nem is váratlan, de a tartalma tökéletesen méltatlan.

Legalábbis Dénes Ede úgy érzi. Még hogy nem érdekli őt, Gitta mit akar.

Másra sincs tekintettel, amióta az eszét tudja. Na jó, amióta megtértek Eduskával a Pokolból. Sőt! Amióta puszta féltékenységből kevés híján agyoncsapta a legjobb barátját, leány gyermeke vélhető apját, a Kelen urat. Mivel a Kisgitta a Kelen Béla sarja, az tuti. Egyre jobban az apjára is hasonlít.

A szeme, az ajka, a fejformája. De kit érdekel? Mindenki imádja, azt akkor jól is van így. A Kelen gének különben is jó gének. De alsó hangon is vannak olyan jók, mint a Dénesek.

- Engem mindig is érdekelt az, amit te akarsz, Gitta- szólal meg nagy sokára.

Két vagy három reklám is lement közben a tévében. Ez az! Például már csak ezért is jó lenne kint élni a haramiák között. Ott nincs tévé. Nincs reklám.

Ott még áram sincsen. Csak zseblámpa. Azt ennél több fény ott senkinek se hiányzik. Hírforrásnak meg ott a zsebrádió. De az is kell ám a frásznak! Aki kíváncsi, az beszambázik a turistaház büféjében és meghallgatja Kovács docit.

És máris elege lesz ismét a külvilágból.

Hát nem, nem hagyja megint annyiban! Igenis rágni fogja az asszony fülét.

Amíg be nem látja, vagy csak meg nem unja, hogy.

- Vehetnénk egy lakókocsit. Fűthetőt.

- Minek?

- Kintre.

- Miből?

- Eladjuk ezt a lakást, mondom!

- Dehogy adjuk!

- Abból még kitelik egy kocsira is.

- Még mindig nincs jogosítványod se.

- De neked van.

- De én nem vezetek.

- Na, és akkor kocsival be lehet hozni a srácokat iskolába, bölcsödébe, aztán óvodába.

- És miből élünk?

- Mindig akad.

- Hülye vagy? Ezt adom majd a gyerekeknek enni? Mindig akad pörkölt sosincs

nokedlivel?

- Az erdőben majd egy évig éltek Eduskáék, Gitta! És ott se volt se pénz, se

közért. És Eduska mégis úgy tért vissza ide, mint egy erdei félisten. Pedig még a kékseggű gulágot is megjárta velem. Gitta!

- De most már maradjál csendben, mert vége a reklámnak!

- Ne azt a szar filmet nézzed, hanem rám figyeljél!

- Nem figyelek.

- De, figyeljél.

- Jó, akkor kikapcsolom, és megyek aludni.

- Kapcsold ki, de még ne menj aludni!

- Rendben, Dénes. Most te figyeljél! – és csoda történik, mert Gitta önként

leveszi a hangot, pedig már tényleg vége a reklámoknak, az előzeteseknek és kezdődik a folytatódik. – Nem megyek az erdőbe lakni- mondja a férjének lassan, szótagolva, hátha úgy megérti végre.

- De mért nem?

- Mert van lakásom.

- De…

- És nem vagyok hajlandó úgy élni, mint egy őskori nomád kékseggű ördögök,

boszorkányok, elvadult sertések, tébolyult lidércek és alkoholisták közé.

- Az ördögök csupa szív jó fejek, Juhász néne minden, csak nem boszorkány, Dezső disznó a környék kedvence, Huba hónapok óta csak sört iszik, a Lápi Lidérc pedig nem más momentán, mint az emberiség aktuális megmentője.

- Attól ott még hideg lesz és szarszag van.

- Ezt a kettőt is megoldjuk.

- Hogy?

- Fűthető lakókocsit veszünk, és budi helyett rendelünk egy mobil vécét.

- Miiii?! Hogy én egy helyre járjak a dolgomat végezni a kékseggű ördögökkel?!

- Olyan lakókocsit veszünk, amiben vécé is van.

- Majd bekéredzkednek.

- Barátok.

- És ott nőnek fel a gyerekek, a guruló harminc négyzetméteren.

- Na, jól van, Gitta, kifogást mindig fogsz találni.

- Mivel nem költözök.

- Rendben.

- Nézhetem végre a filmet?

- Nézzed.

Koppány Gitta hangot ad, és a filmbéli történet némi zörejek által megszólal.

Valaki zihálva tör magának a sötétben utat, miközben élesen cincogó horror zene szól. Tiszta sor, hogy baj lesz ebből. Ám Dénes úr nem kíváncsi rá. Sértetten tápászkodik a fotelből, kimegy a konyhába. Eduska szobájában még villódzik a számítógép monitorja, tehát még valamit játszik a haza ebrudalt haramia. A hálószobában Kisgitta már édesdeden alszik. A hűtőben pedig két üveg leértékelt gazdaságos dobozos sör várja. Az egyiket kiveszi, megszisszenti, belekortyol. Újra megállapítja, hogy gyenge, húgyízű sör ez, de olcsó.  Különösebb fókuszálás nélkül néz ki a fejéből a hűtőbe. Vacsora maradék, sajt, felvágott, őszi alma. Nagyobb lábosban félkész zúza pörkölt holnapra.

Becsukja a hűtőt, visszasétál a nagyszobába. A filmben a horror zene nem volt

becsapós. Most egy raktárépület sötét szegletét látni. A betonpadlón szék, azon egy másodvonalbeli amerikai sztár ül, a székhez kötve és pépesre pofozva.

Valószínű, hogy az imént ő zihált törtetve. A hőst egy brutális kopasz

még most is veri, mögötte, még képen kívül valaki unottan kérdezi.

„Hol van?”

Mi hol van? Megkérdezhetné Gittát, de nem érdekli. Az viszont az eszébe jut, hogy egy időben ez a „hol van” a feleségének is a szava járása volt, amikor Eduskát beszippantotta a Hell Combat monitorja, de nem ám a Pokolba, hanem a Nagy Fekete Erdőbe. Ahová mindenki visszavágyik, aki csak egyszer is benne

járt, mert amaz erdő egy olyan. Bezzeg Gittát ki kényszer gyógykezelték, de az ő el és visszavágyódásukat ki gyógyítja meg? És miért is kéne azt meggyógyítani?

Erdőben élni jó. Még mellette is jó élni. Pedig a nóta szerint akkor sok fát kell hasogatni, ugyebár.

 Erdő mellett nem jó lakni

Mert sok fát kell hasogatni.

(A szerkesztő)

 - Hallod? Gitta!

- Mi van?

- Legalább próbáljuk ki!

- Ez nem igaz, hogy újra kezdi!

- A MILEHÁ-ban?

- Hol?

- Abban az új játékban.

- Mi van azzal?

- Mi lenne, ha játszásiból kiköltöznénk. Csak a játékban, érted.

- Te megőrültél.

- Mért?

- A Hell Combat után?!

- Na…jól van…- Gittának ebben igaza van. Ki a fene bízna egy játék programban azok után, ami történt? Pláne itt a Réten, ahol változatlanul

tombol a mágia. A tévében meg a másodvonalbeli tombol, mert valahogy sikerült kiszabadítani magát a gúzskötésből, és most válogatott körkörös fejbe rúgásokkal ritkítja az ellenséget.

                                        o

 DE A NARACSOMAT KÉREM!

  - Mennyit, Kertai úr? -Etus annyira elképed, hogy muszáj a korongozó székére

ülnie, és úgy néz fel a Vénusz Wellness karbantartóinak overálljában feszengő

ex. gondnokra és Uhu bagolyra, mint aki biztosan rosszul hallott.  

- Ezerkétszáz huszonhárom darabot.

- Annyit?!

- Mondom.

- Ilyen kisangyalból?

- Ilyenből.

- Hát…ilyenekből úgy tízet-tizenötöt össze tudunk szedni magának…

- De nekem nem ilyenből kell, hanem éppen ilyen.

- Ilyen kis fehér és szőke, és felfelé fordítja a buksiját és csücsörít, és

két kis stuccolt libaszárnya van?

- Úgy van.

- Ezerkétszáz?!

- Huszonhárom.

- De mit kezd ennyivel?

- Ejnye már, néném, mi köze hozzá? Kell és kész.

- Na jó, de…

- Ez itt egy kisplasztika, kerámia, köcsög és más egyebek bolt, nem?

- De.

- Hát akkor mi a gondja, hölgyem?

- Hogy én egyedi darabokat készítek, mivel ez itt egy műhely és nem

egy gyár-léptékű manufaktúra.

- Á, szóval egy ekkora megrendelés meghaladja a képességeit.

- A kedvemet haladja meg, nem a képességemet.

- A kedvét.

- Azt.

- Eddig úgy tudtam, puszta kedvtelésből csak az amatőrök, a dilettánsok,

vagy rendes iparos szakmákban a kontárok dolgoznak. A profik viszont…

- Feleslegesen provokál, Kertai, nem vagyok hajlandó ezerkétszáz ugyanolyan angyalkát megformálni és kiégetni magának.

- Meg huszonhárom.

- Pláne.

- Maga tudja, találok mást erre.

- Sok sikert hozzá. Ezt az egyet megveszi?

- Ezzel az eggyel mihez kezdjek?

- És az ezerkétszázzal mi célja?

- Meg huszonhárom.

- Mondtam már, hogy pláne!

- Nos, először is ajándékba kap tőlem mindenki egyet, aki a szálló személyzetéhez, vagy a „vendégekhez” tartozik.

- Mért?

- Ehhez sincs köze.

- Igaza van. Szóval ezerkétszázan vagyunk itt? Tudom, meg huszonhárom. Ebben a hotelben?

- Darabra.

- Der akkor csak huszonkettő kell, ha engem is beleszámolt.

- Nem fogad el tőlem ajándékot?

- Amit én csinálok?

- Most mondta, hogy nem vállalja.

- Ja, ha a másét adja, akkor hálásan rebegve megköszönöm.

- Nos, nem teszek majd kivételt, majd maga is kap. Nem ismer egy jó

keramikust, akit ajánlana?

- Úgy érti, azok közül, akik már itt a Mennyben vannak?

- Nem is a Földön, vagy netán Pokolban, csókolom.

- Majd érdeklődök.

- Nos, ezt köszönöm.

Józsi zöldséges néz át Etus bodegájába, mivel elfogytak a vevői.

- Lefőzzük azt a fincsi kávét végre, művésznő?

- Máris, Józsikám. Kertai úr, maga is inna egy csészével?

- Cukor, tejszín van?

- Van.

- És esetleg egy kis rum?

- Rumom az nincsen.

- Na…

- Nekem van egy kis vegyes pálinkám, ha megfelel…

- Kávéba az nem jó, Józsi úr.

- Ebben igaza van, Kertai úr. De akkor miért nem iszik egy kis gyűszűnyit előtte vagy utána külön?

- Ha megkínál?

- Azért kínálom, mert megkínálom.

- Akkor köszönöm…kedves.

- Na hallja, egy nagybani vevőnek… Mindjárt hozom.

- Magától mit rendelt a barátunk, Józsikám?

- Ezerkétszáz és huszonhárom narancsot.

- Nem mondja!

- Ugye nem baj, hogy elárultam, Kertai úr?

- Úgy se maradna sokáig titok.

- Nahát! Kertai úr! Azt a kollégáinak és a vendégeknek?

- Miért ne?

- Angyalka, narancs, mi ütött magába?

- Hogyhogy mi ütött belém?

- Igaz, hogy elvileg se kerül ez magának itt semmibe, de ez akkor is gyönyörű

gesztus öntől.

- Na ja, ez tényleg szép tőlem. Bár az túlzás, hogy nem kerül semmibe.

Maga egy angyalkáért öt petákot kér, ugye…

- No de ez csak játékpénz.

- A pénz mindenütt csak játék, hölgyem. Cserebere a játék neve.

Így az öt peták beszorozva…árengedményt ad?

- Mihez?

- A művésznőtől meg angyalkát rendelt?

- Tudja, mit? Kertai! Ha maga puszta jó szívűségből…Hát egye fene, a szemem

folyik majd ki, és átkozódni fogok egy hétig, de megcsinálom magának azt az ezerkétszáz egyforma csücsöri angyalkát.

- Meg huszonhárom, könyörgöm!

- Huszonkettő.

- Rendben, huszonkettő.

- De a narancsomat kérem!

- Hát azt adok én máris egyet magának!

- Köszönöm, Józsi, de az nem az a narancs lesz.

                                                 o

  A Gazdag Kábel stúdiójában felvételhez készülnek. A beszélgetős műsor vendégei Jobbágy Penész de Niro, Teodóra asszony és Vágási Matyi.

Az esemény apropója mi lenne más, mint a MILEHA, ami egyre bizonyosabban a régen beígért Réti Szilícium Völgy új zászlóshajója lesz. De ez most végre tényleg. Nem egy szánalmas elsorvadás fejlesztés híján, mint a vírusölő manóval volt, de nem is csaknem világméretű összeomlás (vagy felvirágzás?), ha a Hell Combattal a jó öreg Lucifer elérte volna a célját.

Amíg Operatőr Barna János a vádliját masszírozza, Molyirtó Mosolyú Mónika

a férfi-vendégek sminkjét igazítja, mivel átmenetileg ez a feladat is a munkakörébe tartozik. Azért a pénzért, amit Té úr fel tud ajánlani, egyszerűen nem tud felvenni másikat sminkest ahelyett, aki felmondott, mivel Gábor úr áthívta őt a Nemzeti Retro kozmetikai részlegébe ötször annyi fizetésért.  

A hölgyek, mármint Teodóra asszony és a termelési riportra direkte megrendelt Hanga M. Edina persze inkább nem kérnek Molyirtó Mosolyú Mónika nem annyira szakavatott igazításából, ám kifejezetten profi rosszindulatú megjegyzéseiből, mint például: nem ártana púderezés előtt netán és néha arcot mosni, meg egy mitesszert elég nehéz ám eladni szépség pontnak, ilyesmi.

A műsor legbizarrabb vendége ki más lehetne, mint a sátántól (is) megszállott Jobbágy képviselő úr. Az már haladás volt nála, hogy kemény tojást nem kért a riporthoz, Robert de Niros hengergetés, pucolgatás céljából. Ám ezért mintegy cserébe most meg ógörögre vette a figurát. Tógát öltött! És alatta semmit…

Így leültetése és forgatása eleve kényes kihívás elé állítja majd a stábot. Vékony, szőrös, göcsörtös lábai amúgy is mindenképpen a látvány részét képezik majd, mint hogy az orcáján burjánzani képtelen körszakáll is, ami csak annyit képes felmutatni, mint itt-ott egy-egy gusztustalan szőrpamacs. És tényleg nem lehet eldönteni, hogy Jobbágy Penész de Niro így csak röhejesen undorító, vagy undorítóan röhejes látványt nyújt, ami azért csak nem mindegy. És ki érti azt meg, hogy mért muszáj magából bohócot csinálnia? De hát ragaszkodik hozzá. És az a helyzet, hogy ő fizeti az interjút.

Mármint  cége, a H’aka. Vagyis a dolog promóció, szándékában elrejtett reklám,

ami nem tilos, de ciki. Csak hogy a Gazdag Kábel életében már réges-régen van az a pénz, amire Té úr nem mondhat nemet.

Nos hát így.

Molyirtó Mosolyú Mónika végez Jobbágy és Vágási urak arcának bepúderozásával, aztán vérig sértve az igazi munkájához, a keverő pulthoz vonul, igazítva és jelezve, tőle akár mehet is a mehet.

Ám Jobbágy még Té úrhoz fordul, aki már igyekszik az üvegfal másik oldalára, szokott helyére és a szokott foteljába, ahonnan az eseményeket figyelni szokta.

- Hé, öreg csótány!

Té úr kényszeredett mosollyal fordul vissza a Jobbágy nem is tudja mennyire találó megszólításra.  – Parancsoljon, képviselő úr!

- Mikor is megy adásba ez a szar?

- Amikorra megrendelted: kétszer a híradónk után.

- Az nem jó.

- Ezt rendelte.

- De most meggondoltam.

- Igen?

- Legyen benne a híradóban.

- Ez?

- Ez.

- Azt nem lehet.

- Mért nem? Talán nem hír maguknak, hogy ezzel a játékkal most tényleg felemelem a Rétet egész Dubaiba?

- Hova?

- Jól hallotta. Rét lesz Közép-Európa Dubaija.

- Az tényleg hír lenne.

- Na látja.

- De maga minimum húsz perces termelési riportot rendelt.

- És?

- És az a híradónk fél műsorideje.

- És?

- És mért nem jó rögtön a híradónk meg a reklámok után?

- Azért mert egy valag pénzt fizetek, így aztán az lesz, amit én mondok.

Ez sajnos nagyon igaz. Viszont nagyon rosszul hangzik. Té úr beharapja a szája szélét, aztán Teodórára néz. Teodóra szeméből mintha biztatást olvasna ki?

Na jó, de mire bíztatja? Hogy küldje el a kurva anyjába Jobbágyot, vagy hogy

hunyászkodjon meg újra előtte, mert van az a pénz.  

Té úr tekintete Teodóráról Vágási Matyira, róla Edinára, végül Molyirtó Mosolyú Mónikára téved.

Küld a faszba!- mondja Mónika, tökéletesen leolvasható az ajkáról.

Ez erőt ad Tének arra, hogy a képviselő-nagyiparos úrra mosolyogjon.

- Meglátom, mit tehetünk, rendben?

- De ajánlom, hogy elégedett legyek.

- Készítünk egy két perces beharangozót, az megy a híradóba, utána pedig

az egész riport. Így jó?

- Lehet.

- Akkor…kezdhetjük?

- Mi eddig is rátok vártunk.

Ez persze újra egy hihetetlen pimaszság volt, mert Jobbágy késett vagy egy órát, de erre már csak annyi a reakció, hogy Matyi és Teodóra szégyellik magukat a főnökük helyett.

- Jó, akkor kezdjük. Mónika?

- Felőlem…tessék!

Té úr kilép a helyiségből, Operatőr Barna János kamerájának lámpája zöldre vált, Hanga Marilyn Edina pedig előveszi a legbájosabb szociális mosolyát és megszólal.

-A mai beszélgetésünk apropója egy új, sok örömet ígérő interaktív számítógépes játék beharangozója. A zseniális software fejlesztés és a rengeteg grafikai munka után, több havi tesztelést követően napokon belül a piacra kerül a MILEHA. Ez a szó a Mi Lenne Ha, Mi Lett Volna Ha mozaikja. Ennyiből talán meg is sejthető, hogy ez egy szerepjáték lesz. És mielőtt feltenném a kérdést, hogy a sejtésem jó-e, hadd mutassam be önöknek a vendégeinket.

Aki még nem ismerné őket. Teodóra asszony, az új játékprogram menedzsere, Vágási Mátyás, a rendszergazda és a H’ka konszern új vezetője, igazgatója, a jól ismert és közkedvelt Jobbágy képviselő úr. Üdvözlöm önöket.

- Nem konszern, szöszi, hanem ZRT.

- Parancsol, Jobbágy úr?

- De magának aztán tényleg nem kell mindent tudnia.

- Rendben, akkor ZRT.

- Még megártana a szépségének, mi?

Edina máris Té úrhoz fordul. – Főnök, ezt benne hagyjuk?

Té úr nem sokat töpreng az üvegfal mögött, félúton a fotelja felé. Ő Molyirtó Mosolyú Mónikával keres szemkontaktust.

- Mónika, onnan jó, hogy „aki még nem ismerné őket”?

- Nézem, de szerintem jó.

- Jobbágy úr, igaz, hogy maga fizet, de muszáj Edinát lecikizni?

- Mert?

- Mert így nem lesz a néző szemében szimpatikus.

- És azt én mért nem szarom le?

- Maga tudja, de ez egy promóciós anyag lesz, nem?

- Főnök, szerintem se kéne cikizni.

- Rendben- legyint Jobbágy, de annyira nem lehet se Penész se de Niro, az ördög, hogy az eszébe jusson Hanga kisasszonytól elnézést kérni.

- Forog, tessék!- szól be Mónika. És a mi szöszink máris mosolyog.

- Aki még nem ismerné őket. Teodóra asszony, Vágási úr, és a H’aka

ZRT új tulajdonosa, igazgatója, Jobbágy képviselő úr. Üdvözlöm önöket.

Jobbágy úr, jól sejtem?

- Mit is?

- Ez egy szerepjáték lesz?

- Aha, ez az.

- Mesélne erről bővebben?

- Majd Teodóra.

- Nagyszerű. Nos?

A megbeszéltek szerint Teodóra úgy tesz, mint akit egy kicsit váratlanul ér a kérés, de hamar összeszedi a gondolatait.

-A MILEHA PÉNITÁBAN, vagy A MILEHA FEMINUSZBAN bármi lehetsz, amit ki akarnál próbálni, vagy amire vágytál, de elszalasztottad a lehetőséget

valamely okból.

- Bármit?

- Csaknem bármit, és a játékoz folyamatosan fejlesztjük. Azt nem állítjuk, hogy így van, de néha az a benyomásunk, hogy az interakciók során szinte magától tanul.

- De ugye ez nem csak egy új szex-játék?

- Távolról se. De ha az a vágyad, lehetsz benne pornóhős is. Férfias nő a pénitában, vagy nőies férfi a feminuszban. De volt már olyan teszt játékosunk is,

aki csak egysejtű akart lenni egy aminosavakkal teli pocsolyában.

- Nem mondja! És teljesült a vágya?

- Egy hét türelmét kértük, és megteremtettük számára a feltételeket.

Igaz, Matyi?

- Ja.

- És a játékos tényleg egysejtű lett? – Edina ámulva bámul, és ezt most nem is színészkedi, mert ez az információ új a számára.

- Az- jön Matyitól a tőle szokásos egy szavas válasz, ha kábel tévés szereplésről

van szó.

- És mit csinált?

- Nem néztük, mert tiltja a játék szabályzata- válaszol így inkább Teodóra Matyi

helyett. – De, gondolom, úszkált a löttyben. Bár az is lehet, hogy a játékos biológus, és virtuális kísérletet folytatott, mi történik az egysejtűvel egy olyan pocsolyában.

- Nahát, de kíváncsi lennék, hogy mi történt vele!

- Bízunk benne, hogy mint teszt-játékos, beleegyezik és közölhetjük

az elérhetőségét. Vagy hátha látja ezt az adást.

- Az lenne a legjobb! – Edina belenéz a kamerába. - Ha nézed, te, aki egysejtű voltál a pocsolyában, hívj fel, mert készítenék veled egy riportot!

És ezek után nem csak T úrban merül fel, hány telefont kapnak majd azután, hogy lement ez a műsor. Hanem majd Vilmos őrnagyban is, ám nem TEJOL-os, hanem magánemberi minőségében, úgy is, mint kicsit féltékeny szerető.

Na és hányan átkozódhatnak magukban: ha sejtettem volna, hogy az isteni

Marilyn szívének meghódításához ez kell! Ki ne lenne ezért egy pocsolyában egysejtű? Ám az egyszerre aggályos és kéjesen borzongató pillanat oda, mert

Jobbágy Penész de Niro a krákogásával jelezte, elérkezettnek látja a pillanatot,

hogy a szöszi további hülye kérdései mellőzésével átvegye a szót. De nem ám a test-tulajdonos képviselő kekec kappan hangján, hanem De Most Penész kellemesre kigyakorolt baritonján! És így tógában, szőrpamacsokkal az orcáján már inkább hasonlított egy tébolyult ógörög demagógra, mint e hon szürke ábrázatú atyjára, vagy netán Robert de Nirora.

És De Most Penész, aki félig-meddig kiegyezett a főördöggel, imígyen szóla:

- Szűz a beszéd, ha szomjas a tiszta szóra! Igéje igézet, noha maga a végzet.

Az ártatlanság napsugára melengeti agyunk tekervény velőit, barátim, homo

sapiens, sapiensek! Nincs jobb szó a jó szónál, nincs szomjúságot oltóbb az egy bögre víznél, koszos lábra pedig ott a lavór, és benne spongya!

A stúdióban döbbent a csend eme zengzetes zagyvaság lecsengése után.

Ki merné megkérdezni ezek után, hogy : MI VAN?!

De nem is kell, hiszen ez csak felvétel, és majd az marad az anyagban,

amit ki nem vágnak, amúgy meg a megrendelő fizet. De hogy Jobbágy úr

totál bolond, noha ambuláns betegként szabadon kószálhat, az iménti megszólalásából színtisztán látszott. Mint egy lavórban a tiszta víz, noha már benne úszik a spongya…

- Hogy mi ez a játék, homo sapiens- sapiensek?- Jobbágyban a De Most Penész

még nem hagyta abba, sőt, az iménti még csak a szónoklata bevezetője volt,

úgy tűnik. – Nos, elárulom nektek, emberek: nem játék. És ha játék, akkor csak annyiban és amennyiben minden az. Játék. Álomjáték. Mármint nektek, embereknek, akiknek muszáj úgy élni és értelmezni a saját világotokat, az úgynevezett valóságot, mintha. Úgy, mintha. Olyan, mintha. Arra való, mintha.

Mi lenne, ha úgy lenne, mintha. És mi lett volna, ha az történt volna.

És nektek az univerzum is nagyjából ennyi. No, de sebaj. Van ebből kiút, kedves barátim, homo sapiens-sapiensek. Azt játszanád, mintha egysejtű lennél egy aminosavakkal teli pocsolyában? Semmi akadálya. Már az is vagy. Lennél hidrogén atom csak? És protonról protonra felépítenéd magad? Lennél oxigén?

Vas? Szilícium? Lennél összetett molekula? Netán szerves? Lennél Isten, aki

felépít a maga számára egy egész új galaxist? Ez egy kicsit drága lesz, de csak rajta. Elég, ha megadod a bankkártyát számát, regisztrálsz, és már teremthetsz is.

De ha csak arra vágysz, hogy találkozz egy rég nem látott szerelmed avatárjával, vagy önmagaddal férfi, avagy nő alakban, és dugj egy nagyot, csak tessék!

Lakhatsz nálunk bárhol! Egy másik Naprendszer Éden bolygóján? Már ott is vagy. A föld alatt? A mennyben? Lennél Napóleon? Kleopátra? Vízisikló?

Vagy mégis maradunk annál, hogy egysejtű a pocsolyában?

Hogy mi a fontos igazán mindebben? Az, hogy egy új univerzum nyílik most meg a hemzsegő élet számára. Nahát, ezért pártolom én ezt a projektet.

Ennek már majdnem olyan értéke van, amiért mégis csak érdemes volt

hozzátok ellátogatnom, és e testet, sajnos tárbérletben, átmenetileg belaknom.

Hallo!-  Ám ez a Halló már más hangon szólalt meg. Mi tudhatjuk, ez azért volt így, mert egy pillanatra kiszabadult a teljes kontrol alól Helló barátunk, akinek bizony nem sok lehetőség jut, amióta a Sátán és Penész úgy nagyjából egyezségre jutott. Mondjuk a testgazda Jobbágynak se sokkal több. Annyi időre minden esetre most visszakapja önmagát, hogy Edinára förmedhessen a jól ismert kappanhangon.

- Ennyi volt, Szöszi.

- De…

- Több kérdésre nem válaszolok.

- De még nem is kérdeztem.

- Na látja, semmiért kapja a fizetését: nem is kellett.

- Rendben, akkor Teodórát vagy Matyit…

- Őket se kérdezheti.

Edina kinéz Té úrra, aki széttárja a kezét. Pedig nem ártott ám volna például eloszlatni a leendő játékosok gyanakvását. Nehogy már úgy járjanak a MILEHA

valamelyik változatával, mint egyesek a Hell Combattal: beszippantja őket a képernyő. No de hát Jobbágy a megrendelő, ő is fizet, azt kap, amiért a pénzét adja. Azt minden esetre várhatja ez az elmebeteg bunkó, amíg Hanga kisasszony kedveltségi listáján a pozitív pontszámú arcok aljára kerül. Bár meglehet, ő azon kevesek egyike, akik nem is vágynak rá.

[maxyvert]

Folktaleweek 2019! 5. Darkness - with witches on Luca day ( I finished it that day, a month late :’> )      Darkness - second version, witch portrait 7. Crown - with the forest girl from last year The rest 4 and 6 will be done some time, this year, maybe :’) 

#myart #folktale #traditional art #boszorkány #wotches #luca nap #luca day #witch portrait #old witches #mushroom #full moon #flower crown #forest girl #erdei leány #magyar #hungarian folklore #watercolor paper #sal #anilinky #posca pen #watercolor pencil #canson #koh-i-noor #art

[aretsorozat]

3/4.

Vilmos őrnagy úgy érzi. X-trakták.  Jobbágy, az új tulajdonos

  AZ ISTENNŐ SZÓLT: SZERETEM A CSOKIT

 Vilmos őrnagy úgy érzi, hogy színt kéne vallania. Mire vár? Még kitől kérjen tanácsot? Különben is egy vicc az egész. Elmúlt negyven, és úgy viselkedik, mint egy gátlásos kamasz. Utoljára tizenöt éves korában élt át hasonló kínokat, elsős gimnazistaként, amikor az Anikó…

Tényleg, mi lehet az Anikóval? Tíz éve, amikor utána magánnyomozott a dolognak. Százhalombattán élt, mint három gyermekes családanya egy enyhén kicsapongó természetű kőolajmérnök feleségeként. És egy nagyon kellemes megjelenésű asszony, ha a kopaszodását és a terebélyesre nőtt fenekét figyelmen kívül hagyja, sőt, az erényének tudja be. Hiszen van olyan férfi, aki gyérülő hajú, molett hölgyeket kedveli. Egyrészt. Másrészt nincs az a szépségkirálynő, akit valamikor valahol nem unna egy férfi, miközben mások megdöglenek érte. Na ugye.

Aztán jött a Julcsi, a nagy szerelem. Akkor már bezzeg nem volt az a gátlásos, pattanásos homlokú kamasz, aki alig mert Anikónak szerelmet vallani – azt is levélben, az egyik nagyszünetben úgy, hogy a leány matek füzetébe csente

az izzó érzésű sorokat. Aztán sokáig töprengett azon, talán minden másképp történik, ha inkább az irodalom tankönyvbe súvasztotta volna… De hát nem úgy történt. Mondjuk ama vers mellé: Vajda János- Húsz év múlva.

 Mint az izé csúcsán a jég

Azt mondom én neked, bébi

Most mán aztán elég!

 Vagy valahogy így volt az a vers, nem?

 Hát nem. A szerkesztő

 Szóval hogy kéne a Bezzegh Franciskával? Csak lazán? Mintha a hölgy nem is lenne a beosztottja? Csak egy szimpatikus rendőr kolléga?

Tényleg, miért nem szólhatna csak így Franciskához:

- Hé, tizedes, kérsz egy kávét?

Mire a Franciska: igen/nem.

Ha a válasz igen, akkor sínen vagyunk. Ha nem, akkor…

- Teát, kólát, csokit, fánkot?

Hát ebből a kínálatból már nincs szolgálatban lévő rendőr, aki ne tudna választani. Tehát akkor mi legyen?

Franciska választ: kólát, csokit.

Na most, ha ez így történik, akkor az egy szuper jó trambulin. Mert erre

nevetve azt lehetne mondani, hogy – Ejha. – Nem csak azt ám, hogy ejha, hanem hozzá lehetne még tenni: - Cukorhiányod van, kolléga?

Mire a Franciska: Ja.

Mire az őrnagy: Aztán mért-e van-e neked olyanod-e, he, te?

Mire…na erre mit is válaszoljon a szépséges tizedes?

Lehetőségek:

- Kurvára másnapos vagyok.

- Tegnap dél óta nem ettem.

- Imádom a csokit és a kólát, és nem érdekel, hogy romlik tőle a mosolyom.

- Mi a jó franc közöd van hozzá, köcsög?

Az opciókból a negyedik a kevéssé valószínű, elvégre egy tizedes ilyet még se szól be egy őrnagynak, még négyszemközt, tréfából se.

Az első válasz is alig hihető, mert kizárt dolog, hogy Bezzegh tizedes életében megivott összesen annyi szeszt, amennyiből valaki egy ültő helyében talán berúgna. Franciska csaknem absztinens. Vilmos legalábbis ezt tudja, sejti róla.

De az arcát nézve, ami alig lát sminket, nyilván nem vodka-sörben nyomul

esténként, ha nincs szolgálatban. Hogy is tűrné el azt a Rét hőse és a Föld megmenője, Nagy Dundi Emil főtörzsőrmester, aki apja helyett és a leány apja.

Majd még tőle kell megérnie Franciska kezét, ha komolyra fordul a dolog?

De komolyra fordulhat-e?

Egyelőre képtelenségnek tűnik.

Először ott a szolgálati viszony.

Másodszor a korkülönbség.

Harmadszor Bezzegh tizedes akár fotómodell is lehetne. Ő meg a negyvenhat évével, a rossz beosztásával, a még rosszabb modorával és az elviselhetetlen agglegényes szokásaival…

No de tegyük fel, hogy mégis.

Ne tegyük?

Ugyan miért ne tegyük? Szabad országban élünk. Vagy nem?

De mire föl vizsgálunk meg egy ilyen lehetőséget?

Mert van rá idő, ahelyett, hogy Vilmos őrnagy bekapcsolná a gépet, és kihalászna a zavarosból egy döglött ügyek dokumentumot, hátha eddig elkerülte valami a figyelmemet, ha már ennyire ráér ábrándozni.

De hol is tartott abban?

Mármint az ábrándozásban, a fenébe a reménytelen ügyekkel!

Ja, igen. Franciska csokit és kólát kér. Nem kávét, nem fánkot. Ez a csoki-kóla még akár jó jel is lehet. Aki édességet kíván, annak nem csak az lehet a baja, hogy kevés a cukor a vérében, hanem az is, hogy szeretetre vágyik.

Ez az!

Bezzegh Franciska szeretetre vágyik. Gyengédségre. Egy férfira, aki komolyan gondolja. És nem csak azt nézi, hogy micsoda test rejtőzködik az egyenruha alatt, hanem a lelke. Sőt! Az esze is!

És akkor már meg is van a válasz, mit mondhatna Franciska ama felvetésre, hogy: ejha, cukorhiányod van, kolléga?

Franciska visszanevet, és egy nagyon kicsi kacérsággal ennyit mond:

-Á, csak szeretem a csokit.

És kész.

A férfinak annyi. A kinyilatkoztatás megtörtént, avagy az istennő szólt.

Innentől kezdve a férfi kutya kötelessége, hogy négy-öt tábla csokoládé mindig legyen a környéken. Hűtőben, asztalfiókban, az autó kesztyűtartójában, zakózsebben, ha nincs kánikula. És nem ám gagyi, leértékelt szarok. Hanem étcsokiból, tejcsokiból, pralinéból a legdrágábbat és legjobbat a legdrágábbnak és a legjobbnak.

Na és mi van akkor, ha Franciska ránéz Vilmosra és ezt mondja: figyelj, főnök, ugorjunk már ki a sarki henteshez, és toljunk be a szánkba harminc-ötven deka enyhén füstölt lecsókolbászt, vagy három pár debrecenit mustárral, tormával és enyhén csípős ecetes almapaprikával!

Hű, az mekkora lenne!

Á, ilyen nő nincs. Legalábbis Bezzegh Franciska tizedes méretében és stílusában.

És tényleg kár utána ábrándozni.

Marad a finom, megszokott agglegény élet. Harminc-ötven deka lecsókolbászt, vagy három pár debrecenit különben is magányosan, vagy férfitársaságban illik elcsipegetni, miközben borúsan meredünk magunk elé, és csak az utána leeresztett második korsó sör után lehet elkezdeni beszélgetni, a henteshez legközelebb található kocsma talponállójában.

Valami akciófilmbe is illő történet kéne. Vagy ha Té úr és az űrpolipok engednék, hogy Franciskát beavassa. De így? Naná, hogy nem lehet a Rét és a Föld megmentőjét, Nagy Dundi Emilt überelni. Pedig nem is ő mentette meg a Rétet és a Földet, hanem a Hegyit Beszélő Gyermek. De vegye el a derék őrmestertől a dicsőséget? Micsoda kicsinyes dolog lenne az? És mire menne vele? Egy igazi férfi nem így szerzi meg egy nő szívét.

Hanem hogy?

Várjunk csak! Mi lenne, ha még Hanga Marilyntől is tanácsot kérne?

Úgy is, mint abszolút női szépségtől, akihez csak Bezzegh Franciskáé fogható.

Vilmos őrnagy szemében. Ez az! De vannak ők ennyire jóban? Vannak hát!

Fel is hívja most rögtön telefonon.

De előtte még az irodában szöszötölő Franciskához fordul.

- Hé, tizedes!

- Parancs, őrnagy úr?

- Inna kávét?

- Igenis.

- Akkor hozzon már nekem is a büféből egyet!

- Máris.

- Vagy mit szólna kólához és csokihoz?

- Őrnagy úrnak hozhatok azt is, de én utálom az édességet.

- Na…gondolhattam volna…

- Hogy nem szeretem az édességet?

- Mindegy- legyint a szép tizedesre az őrnagy úr, aztán nyomkodni kezdi a hivatali mobilját, hogy előkeresse a Gazdag Kábel számát, hányra is kell mennie az este az X-Traktákra „szakérteni”, és hátha bent találja Hanga Marilynt, mert az ő magánszáma persze nincs meg. Miért is lenne? És különben ezzel az erővel mért ne csaphatná a szelet Hanga kisasszonynak? Vele szemben legalább nincsenek kamaszos gátlásai.

Amúgy mi lehet manapság Anikóval? Tíz év nagy idő. Gyerekek? Férje?

Feneke? Parókája?

Nagyon tavasz van, hogy a fene vigye!

Amúgy meg Gombos Purlitz ’Rnő Veronika miből gondolja,  hogy ő szakértő idegenrendészeti kérdésekben is. Csak egy megbecsült szakbarbár, egy gyilkossági nyomozó volt, amíg ki nem tört a Réten a mágia. Régi szép idők,

mikor rendes, egyszerű gyilkosokat kellett hajkurásznia, és a legvonzóbb hölgy a büfésnő volt a kapitányságon, akinek a fenekéhez képest Anikóé foghagyma gerezd csak.

                                        O

 X-TRAKTÁK

ÚJ LAKÓK A CSÍKI MÁGIUS ERDEI KIRÁLYSÁGBAN!

KIRÁNDULÓK! VIGYÁZAT!

NÉZZÉK EZT A MŰSORT, MIELŐTT A SÁRGA JELZÉSRE,

A VÉRFARKAS SZURDOKBA VAGY A KÖRNYÉKÉRE

KÉSZÜLŐDNÉNEK!

 Amaz idegenrendészeti probléma, ami miatt Gombos Veronika

meghívta Vilmos őrnagyot, Miska Kancsó és a két kékseggű ördög

evilági legitimitásából adódik. Amidőn tehát lement Boglárka és Benjamin érdekfeszítő képi megoldásokkal felturbózott interjúja Aura Hubával, Miska Kancsóval, a dagonyázó Dezső és az Odaát Ajtaja szomszédságában, hozzá lehetett fogni a beszélgetésnek.

Nos, az interjú a képi megjelenítéstől függetlenül se volt érdektelen.

No de aztán. Hogy Molyirtó Mosolyú Mónika lekeverte az utolsó snittet.

Ahol is a háromnegyed részt elvadult házi sertés, az Ajtó őre, tárcanélküli miniszteri rangban, a dagonyából kiemelkedve bőszen nem hagyja az ajtót még Benjaminnak se kinyitni, hanem harsány röfögéssel rendre utasítja őt.

Molyirtó Mosolyú Mónika intett a stúdióban ülőknek, tessék, és Operatőr Barna János egy laza körbe svenkkel felvezette a vendégeket.

Na az.

És na, annak.

Aki bevatatatlanul ült otthon a tévéje előtt. Volt mit álmélkodván megbámulni. Persze lehetett azt hinni, hogy tényleg valami áprilisi tréfa.

És hogy a Gazdag Kábel, noha nem győz szűkölni és kuncsorogni még az adó

1 %-áért se a pénz szűke miatt, mégis szert tett egy igazán profi sminkesre és maszkmesterre. Mert az kizárt, hogy a valóságban ilyen legyen.

Hogy a stúdióban két igaz Kékseggű ördög és egy eleven, embernél nagyobb Miska Kancsó tartózkodjon Vilmos őrnagy, Kovács doci, Aura Huba és persze Gombos Veronika társaságában.

Na és már csak azért is tuti, hogy vicc az egész, mert a stúdióban lévő emberi lények meg közben úgy tesznek, mintha ez valami hétköznapi szituáció lenne, mintha a Réten, vagy szerte a világban csak úgy futkosnának az eleven égetett agyag kancsók és rajzfilmbe való ördögök.  Veronika legalábbis így fordul Aura Hubához.

- És mostantól tényleg ott kint akarsz élni, Huba?

- Már hogy az erdőben?

- Ott vertél sátrat, nem?

- Hát…ja.

- Késő őszig biztos klassz lesz ott. Lehet, hogy irigyellek?

- Hát…ja…- jön egy kicsit zavarba Huba Veronika őszinte mosolyától.

- Na és a lápi lidérccel találkoztál azóta?

- Lehet. Csak akkor nem mondta.

- Mit nem mondott?

- Ó, hát ő, tetszik tudni, bármikor, bármilyen alakban… Bár mostanában

fekete rigó szokott lenni, ugye, srácok? – Miska Kancsó, az ördögök és Kovács doci bólogatnak. Veronika pedig a ördögökhöz fordul.

- És önök szerint is a mi lápi lidércünk kavarja itt ezt az egészet?

A két kékseggű egymásra néz, aztán a fővezérlő bajtárs válaszol. – Mink azt így nem tudhatjuk, szerkesztő asszony.

- Nos, akkor mi az, amit önök tudnak, Fővezérlő Főtábornagy úr?

- Fővezérlő Főaltábornagy Bajtárs, de mindegy.

- Bocsánat.

- Mondom, nem számít, már nem vagyok állományban.

- Sajnálatos körülmény, ugye?

- Á, a fene bánja.

- Ugye ön volt a negyvenezer kékfenekű ördög parancsnoka.

- Kékseggű.

- Igaza van: kékseggű.

- Kár a mi hátsó felünket szépíteni. Kék és ronda. Mivel ilyennek rajzoltak.

- Szóvak az is igaz, hogy önök egy igen részletes grafikai program?

- Csak.

- De nem csak, hiszen itt vannak és hús-vér, vajóságos lények.

- Igaza van, nem csak.

- És ez aztán felettébb különös, nem gondolja?

- De.

- És fogalma sincs, hogyan ragadtak itt nálunk azon a napon, amikor

az inváziót megkísérelték.

- Honnan lenne?

- Kíváncsi lennék, akkor mit érzett?

- Mikor mit, csókolom?

- Amikor látta, hogy a negyvenezer ördög egy csapásra eltűnt, ön pedig itt ragadt ebben a valóságban.

- Akkor nem éreztem semmit, mert ájult voltam. És egy gödörben eszméltem,

egy bokor alá gurulva. Veled hogy volt Virág, ezt még nem is kérdeztem? – veszi át egy pillanatra a Főaltábornagy Bajtárs a műsorvezető szerepét.

- Jelentem, én zokogtam.

- Zokogtál?

- A jeges sárban feküdtem összegömbölyödve és a pofámat a vizes fűbe nyomtam. És nem láttam mást, csak pár rongyos nadrágszárat és elvásott cipőt.

Aztán azt hallottam, hogy feküdjenek hasra, különben… És én hálás voltam azért, hogy nekem ezt már nem kell, mert én már különben is fekszek.

És ennyi.

- Tehát maga végig ott volt a túszok között?

- Nekem úgy rémlett.

- Mivel maga is túsz volt, a főaltábornagy bajtárssal együtt?

- Úgy van- veszi vissza a szót Benedek Virágtól a leszerelt főördög.

- Hát ez aztán különös történet.

- De az eredeti kérdésére visszatérve, azt nem hiszem, hogy a maguk lápi lidérce mozgatná itt a szálakat. De az biztos, hogy sokat segített a barátaimnak.

Operatőr Barna János megmutatja a barátokat. Aztán a kamera megáll Miska Kancsónál. Jól tette, mert Veronika is úgy gondolja, hogy most a nagy hombár következik.

- Ön is feketerigó képében ismeri Lápi urat, ugye?

- Igen, jómagam is úgy ismerkedtem meg vele.

- Én viszont el se akarom hinni, hogy maga is egy eleven lény, Miska úr.

- De hát itt vagyok.

- De ön mégis egy Miska Kancsó nem?

- Lényegében igen.

- Égetett cserép, jó nagy pocakkal, hogy sok bor férjen bele?

- Abszolút.

- És maga most mégis itt „ül” a stúdióban és beszélget.

- Mivel meg tetszett engem is hívni…

- Egy X-traktákba, ami a Csiki Mágikus Királysággal és a virtuális Hell Combattal határos Nagy Fekete Erdő volt lakóival foglalkozik? Hát már hogyne hívtam volna?

- Nos, minden esetre köszönöm.

- Maga hogyan emlékszik arra a napra?

- A  „D” napra?  

- Igen, a Delete, különben…

- Hát a rendőr úr felszólítására tényleg nem feküdtek hasra és nem etették tarkóra a kezüket.

- Mármint a negyvenezer ördögök.

- Így aztán törlődtek.

- Maguk, túszok, viszont itt maradtak.

- Hála isten.

- És mondja…kedves Miska, maga emlékszik a pillanatra, mikor lett…

izé…mikor lett ilyem?

- Milyen?

- Hát hogy nem egy egyszerű cserépedény többé. Ne értsen félre, ezzel nem nézem le a többi cserepeket, de…

- Ó, mi cserepek nem vagyunk sértődősek.

- Inkább törékenyek?

- Azok se, ha jól vagyunk kiégetve.

- No de a kérdésem, hogy…

- Nézze, én csak arra emlékszem, hogy állok az iskolai földrajz-rajz szertár egyik polcán, és éppen azon szomorkodok, hogy éppen kegyed volt az, aki a férjének nem engedte, hogy bent tartson a lakásban…

- Hát maga volt az?!

- Én…

Hoppá, ez bizony megint egy új dimenziót nyit meg a történetben?!

 De csak nem? A szerkesztő.

 - Ne haragudjon, ha tudtam volna…

- Dehogy haragszom.  

- Nahát, de kicsi a világ!- ámul el egy sóhaj erejéig Aura Huba.

- Szóval ott tetszik állni miattam azon a vaspolcon, és…

- És a következőben az erdőben vagyok, és tízszer akkorára nőttem, mint amekkora a polcon voltam, és tudok mozogni, meg beszélgetni, meg minden.

- De azt tetszik mondani, hogy gondolkodni már a polcon is tudott?

- Persze.

- Ne!

- Pedig tudtam.

Gombos Purlitz ’Rnő arcán őszinte, mély megdöbbenés. Nyilván azért, mert ez a közlés váratlanul érte, noha semmivel nem nagyobb csoda, hogy egy Miska Kancsó az iskola szertárban búsul, annál, mint amikről eddig volt szó.

- Csak nem azt karja ezzel mondani, hogy minden, ami körülvesz bennünket,

értelmes, mert tudattal rendelkezik?

- Én ilyet dehogy mondtam- védekezik Miska, látva Veronika megrökönyödését.

No de most jött el ám Kovács doci pillanata, aki eddig nagy önmérsékletet tanúsítva befogta azt az odanyilatkozásra mindig készséges és lepcses száját.

- Távolról se olyan újdonságosan új gondolat ez, kérem! – emeli fel oktatólag

jobb keze mutatóujját. – Sőt! Ez a balsejtelem, avagy jobb sejtelem, és ez mindenkor az ember hangulatának az alapkérdése, szinte egyidős téveszme magával az emberi gondolkodással. Az animizmus, kérem. Hogy a tárgyaknak lelke van. Hogy minden, ami létező, mint a teremtő kreálmánya, ens creatum, tehát tartalmazza isten lelkének egy darabját. A balsejtelem ebben az, hogy a tárgyak is figyelnek, vizsgálgatnak, mérlegelnek minket, és erre már egészen remek gyógyszereket írhat fel egy orvos. A jobb sejtelem, hogy nem vagyunk egyedül, sose is voltunk. Maga a Föld is egy jókora élőlény, Gaia névre hallgat. No de micsoda parány ez a kis planéta akár a Tejúthoz képest?

- Aki persze szintén élőlény?

- Eszerint a logika szerint, Veronika? Naná.

- És maga hisz ebben?

- Én, drága szerkesztő asszony a napi két-három üveg sörömben hiszek, amit mostanában és rendesen a Vérfarkas Szurdok turista házában szürcsölök be általában reggel kilenc és tizenkettő között.

- Ebben mi a hinni való?

- Hogy ez a hosszú élet titka? Igaz, Huba?

- Ja.

- Meg a nomád élet.

- Ja.

- Hűha! Nekem most jeleznek, hogy egy rövidke kereskedelmi szünetet kell

tartanunk- fordul a kamerába Veronika. – De ennyit bírjanak ki, mindjárt jövünk ám vissza!

 És Molyirtó Mosolyú Mónika beadja a reklámokat.

Té úr meg arra gondol a váró üvegfala mögött ülve, mekkora mázli az, hogy

a nézők kilencvenkilenc százaléka biztos benne, tényleg csak valami trükk az egész, és dehogy is ül a stúdióban két igazi ördög meg egy eleven boroskancsó.

Igazság szerint ő se hinné el, ha nem tapogatja meg őket, és ha nem lenne emberbőrbe bújt űrcsótány, aki tudja, kint a csillagok között ennél nagyobb furcsaságokat is láthat a vándor, ami nem is furcsa, és végképp nem csuda, mert hétköznapi és magától értetődő. Vegyük csak a saját létét, a hím űrcsótányét.

Ugyan ki hinné el neki, ha most bemenne a stúdióba, megállna a kamera előtt, és bejelentené: a Tejút Galaktikus Tanács ágense, és jómaga már jó harminc éve figyeli és ellenőrzi a homo sapiensnek nevezett félig primitív lényeket. És aki ezt nem hiszi, hát tessék: és lerántaná a saját arcár, és beleciripelne a digitális jelvilágba: ezt kapd ki, nyájas néző. Na ugye, hogy ezt is áprilisi X-trakták tréfának gondolná mindenki? Még hogy Té úr, a sokszor morcos, néha nyájas férfiú, aki a Gazdag Kábelhez közeli játszótéren szokott ücsörögni egy padon és kutyákat etet?

Ugyan már! Bogaras az öreg, de nem űrcsótány…

A bogarasról meg az jut az eszébe, sajnos muszáj lesz elővenni megint Ónagy Jenőt az űr-cocom listás kütyü miatt, amit színtiszta lustaságból gyártott le Veronikának és Etusnak, és ami technika átadása mindenféle Galaktikus tiltásokba beleütközik. És ez megint akkora szabályszegés volt a

lopótökfejű kalandortól, amiért minimum kijárna neki a Naprendszerből való örökös száműzetés. Na és akkor most mi legyen vele?

  A COCOM-lista egy, a keleti blokk országait sújtó, multilaterális kereskedelmi embargó volt. A lista az embargót koordináló 1947-ben alapított bizottság, a Coordinating Committee for Multilateral Export Controls első két szavának rövidítéséből kapta nevét. A COCOM-lista egy csúcstechnológiai termékeket tartalmazó feketelista volt. A listán szereplő termékeket tilos volt az embargó alatt álló országokba (KGST, KÍNA) exportálni, hogy azok így egyre inkább lemaradjanak a fegyverkezési versenyben. A COCOM-listát ezért a hieghábrús gazdasági hadviselés egyik formájának is lehet tekinteni.

Lásd. még a Wikipediát.

De rég volt, de szép volt, mert fiatalok voltunk!

A szerkesztő

 Addig- addig tűnődtünk Té úrral együtt, amíg majd lekéstük az összes reklámot!

De még íme az utolsó:

 RECEPT A SIKERHEZ!

FANTASZTIKUS VILÁGOK!

MÁR KUPONRA IS!

 És Molyirtó Mosolyú Mónika már int is a bent ülőknek: tessék!

Purlitz R’nő Veronika pedig belemosolyog a kamerába és frappánsan összefoglal.

- Nahát, eddig kiderült a számunkra, hogy nem csalás, nem ámítás, egy amúgy súlyosan betiltott számítógépes játékprogramból csakugyan testet öltött a mi világunkban két kedves, jólelkű kékseggű ördög, és egy mindig vidám Miska Kancsó. Valamint örökös szekértőnk, Kovács úr felhívta a figyelmünket arra, hogy egyáltalán nincs kizárva, a csokoládé- vanília fagylalt visszanyal, a körülöttünk lévő tárgyak éppen úgy figyelnek minket, mint ahogy mi őket.

Jól mondom, doci?

- És hogy ez ellen már vannak nagyon hatásos gyógyszerek.

- Úgy van, ezt is mondta. No és még az is kiderült, hogy a mi közkedvelt Aura Huba barátunk pedig kiköltözött a mágikus királyságba. Huba?

- Mivel végül a srácok összedobták a pénzt rá.

- Milyen srácok, mire?

- Hát a tokajiban a sátorra.

- Egy új sátorra?

- Ugye, milyen rendesek? Hello! És köszi még egyszer, ha nézitek! És gyertek ám ki, mindenkit szeretettel látok. Jöttök a szurdokba, ott van egy ösvény, hogy

vaddisznó veszély, belépni tilos,  ott gyertek az ösvényen be. Már bocsi, Veronika, hogy…

- Ugyan, Huba, ez aztán nem minősül reklámnak.

- Akkor jó. Szóval gyertek, a disznótól nem kell félni, nem harap. Csak mérges, mert ő őrzi az ajtót, ami elvezet Odaátra.

 A Tokajiban pedig csendes üdvrivalgás tör ki és egymás hátba és vállba veregetése, mert szeretik ők a Hubát és azért kapta tőlük a sátrat, legalább ő legyen boldog, aki szabadulni képes a kannás borok bódító rabságából.

 De Veronika már csap is rá Huba utolsó mondatára, ami remek összekötés lesz

az X-trakták következő témájához.

-A Dezső nevű háromnegyed részt vadkanról és az Odaát ajtajáról jut az eszembe, önök újabban a Vérfarkas Szurdokot és a Csíki erdőt következetesen mágikus királyságként emlegetik. Reklám szlogennek nem rossz, de győzzenek meg, hogy több ez ennél!

A vendégek összenéznek, aztán persze Kovács doci jelentkezik. – Gondolom, alapvetően hozzám intézte ezt a kérdést.

- Ha úgy érzi, akkor önhöz, Kovács úr.

- Na jó. Gondoljon bele!

- Megpróbálok.

- Kezdjük a Pántlikás Ladával.

- Kezdjük.

- És azért az már elég közismert, hogy a csíki erdő a Lápi Lidérc területének eléggé a közepe.

- És ha eddig nem volt közismert, most már ezt is tudjuk.

- Lápi úr is nyilván azért tartózkodik ott a legszívesebben, mert azon a környéken árad leginkább a mágia.

- Szóval nem is a lakótelepünkön?

- Ide csak erőteljesen lesugárzik.

- Értem!

- Na most nyilván tetszik rá emlékezni, amikor Laci bátyánk enyhén harsány orgánumára fellázadt az erdő.

- Hajaj, lehet azt elfelejteni?

- Ez nyilván nem történhet meg, ha azon a részen nem árad úgy a mana.

- A mana.

- Ez a mágikus jelenség elemi részecskéje.

- Mint elektromos áramnak az elektron?

- Vagy mint gravitációnak a gravitron…

- Világos.

- Így az lenne a csoda, ha az erdő maga és a benne élők állatok nem itatódtak volna át vele. A mágikus királyság tehát ugyanúgy nem csoda, hogy reggel felkel a Nap, este pedig lenyugszik. És a Nap járását már csak nem tekintjük ócska promóciónak?

- Az hiba lenne.

- Na látja, Veronika.

Most, hogy ezt oly üdítő logikussággal tisztázták, Veronika vérprofi módon

a többi vendéghez fordul. – És önök is érzik? Hogy átitatódtak manával?

- Azt én így nem…- vallja meg szemérmesen Benedek Virág kékseggű ördög. – Te, Bajtárs?

- Én, mint közép kezdő haladó zen buddhista, persze érzek valamit.

- Nahát, főaltábornagy úr, ön tehát csakugyan buddhista?

- Egy ideje, igen. Csak az a helyzet, hogy itt a földön, testi alakban még nem megy a lebegés meditáció közben. Pedig néha nagyon jól jönne, ha nedves a fű miatt.

- És önök hol tetszenek az erdőben lakni?

- Egyelőre még csak nézelődünk, aludni még hazajárunk a parókiára.

- Én meg mostanában megint sokat edzhetek, hála az égnek- derül fel Benedek Virág arca, és isten bizony megszépül tőle, ahogy rajongva hozzá teszi- Kelen mester újra vállalt engem!

- Kelen úr az edzője?

- Igen!

- No és ha már teljesen kiköltöznek, nem lesz fárasztó edzésekre lejárni?

- Ugyan! Úgyis rossz az erőnlétem. Majd kocogok oda-vissza.

- Szóvak kéne egy ördöglyuk, vagy barlang, ilyesmi- veszi vissza a szót

a Fővezérlő Főaltábornagy Bajtárs. – Bár felmerült az is, hogy Vágási úr biztosít nekünk egy-egy szobát a turistaházban.

- Ez igazán nemes gesztus tőle.

- Ez kétségtelen. De attól tartok, az állandó ott lakásunk talán tumultuózus

jeleneteket okozna.

- Úgy érti, tódulnának a kíváncsiak?

- És az senki kedélyének nem tenne jót- kapcsolódik Kovács doci.

- Viszont talán nem ártana a Kelet-Nyugati Sámán Központ anyagi helyzetének.

- Jaj, Veronika- csóválja a fejét Kovács doci- hiszen pont ez a lényeg.

- Micsoda?

- Odakint, ahol ennyire csodálatos az élet, kit érdekelnek az anyagiak?

És ez végszónak is jó. Bár a tévé előtt ülve Vágási Druida Ferenc és Vérfarkas János uraknak meg az asszonyaiknak erről egy kicsit más a véleménye.

Bár igaz, ami igaz, a turistaház és a központ működése nincs veszélyben.

Köszönhetően a Lápi Lidérc több mint nagyvonalú segítségének azzal, hogy vagy harminc évre előre kibérelte az erdőt és az épületeket a Parkerdő Gazdaságtól, és hogy az a rejtélyes feketerigó egy-két aranytojást még mindig odatesz öreg barátja, a fődruida keze ügyébe.

                                       O

 JÓ MODORRA PIRULA?

 Kecskés ügyvéd észre se vette, hogy a kezét már megint úgy tartja, ahogy régebben szokta: az asztalra könyökölve ujjbegyeit összeillesztve, sátor formán az arca előtt. Pedig ezt a pózt jó egy, másfél éve elhagyta. Amidőn ezt az ő legtitkosabban nyilvános szerelme, a Mari néni nevetve szóvá tette, hogy mit ripacskodik ezzel a gesztussal, úgy néz ki, mint egy pénzéhes, de ettől aztán gyomorbeteg imádkozó sáska.

 (Ne feledjük, hogy a 42-es bolygó, avagy az Élet Értelme éppen ilyet kért

Szadó Nagyúrtól a minap a Föld nevű bolygótól kissé távol, az Univerzum peremén, attól egy kicsit jobbra.)

 Ez pénzéhes és gyomorbeteg imádkozó sáskát? Erre én nem is emlékszem.

A szerkesztő

 No de ezen is látszik, hogy a szituáció rendeli magához a hozzáillő gesztust.

És csak ritkábban a gesztus a szituációt.

A szituáció, ami a „van az a pénz, de nem lesz olcsó” kéztartást az ügyvéd úrból előhívta: szűk körű tájékoztatás a H’aka székházban, a néhai Hartai úr panoráma ablakos irodájában, amely a Rétre néz, de annak előtte Turcsi tankra a székház bejárata melletti kis parkban, aki az enyhén lejtős rámpán álldogálva szomorkodik a gazdája után hónapok óta. Bizony nem szólt azóta egy jó szót szegény T-34-eshez senki. És ha egyáltalán téma lett a személye, akkor is csak úgy, hogy most aztán mi legyen vele. Maradjon ott a rámpán, a park díszeként, vagy ajándékozzák el valami múzeumnak. Vagy hirdessék meg például a Vaterán, hogy igényes gyűjtőnek eladó?  No de milyen jogon intézkednének Turcsi sorsáról? És kik? És egyáltalán, mi legyen az öreg gengszter cseppet se elhanyagolható hagyatékával? Szálljon az államra? Mivel kiderült, Hartai úrnak se közeli, se távoli rokona fel nem lelhető, végrendeletet meg nem hagyott.

Vagy mégis hagyott?

De bizony, hogy megtette!

De hogy?

Még egy rejtély? Nevezzük annak? Hogy nem vette azt észre senki több mint fél éven keresztül, hogy ott pihen Hartai úr irodai széfjében egy lezárt, lepecsételt, közepes méretű boríték? Amin Hartai úr összetéveszthetetlenül dülöngélő betűivel ez olvasható: Végrendelet, kisebb betűkkel: másolat a közjegyzőnél.

A H’aka könyvelője, a titkárnő, dr. Kecskés és Teodóra asszony is eskü alatt merné vallani, ez a boríték legutóbb, amikor rendőrségi tanuk kinyitották a széfet, nem volt ott! Hiszen éppen azért nyitották ki, hogy megnézzék, van-e a többi irat között végrendelet. Nem volt!

Most meg van!

És igen, a közjegyzőnél is ott az ellenjegyzett másolat, miszerint Hartai úr jó egy évvel ezelőtt végrendelkezett. Na és azt már csak ne gondoljuk, hogy a közjegyző is részt venne egy jókora csalásban, ami minimum okirat hamisítás.

Írásszakértő bevonásával megállapították, hogy a végrendeletet

Hartai úr vetette papírra. A közjegyző asszony pedig emlékezett arra, amikor

az öreg gengszter beállított hozzá, tavaly kora tavasszal, a nyilvántartás szerint március 7-én és. Hogy dr. Kecskésnek miért nem szólt erről? Nos, ezen meg lehet sértődni, ám nem bizonyít semmit.

Ám ami bizonyos, mert bizonyított: Jobbágy úr a kedvezményezett.

Hát ezért ülnek most az irodában, szűk körben, és ezért tartja úgy a kezét Kecskés bátyó, ahogyan rég nem tette.

- Nos, kollégák, ugye senkinek se kell bemutatni a H’aka  új tulajdonosát, Jobbágy urat. – Nézzük a jó oldalát, tehetné még hozzá, legalább akad végre valaki, aki a tulajdonos. Mert Hartai úr halála, és aztán ama különös D nap óta végképp senkinek fogalma se lehetett, mit kezdjenek a céggel. Merre tovább?

A Hell Combat nevű játékot minden szerverről hatóságilag lekapcsolták. Minden más projektjük, ami a beígért Réti Szilícium Völgyet kívánná megalapozni, elhanyagolható, annyira jelentéktelen. A vírusölő manó, fejlesztés híján elavult és mint olyan már csak múzeumba való relikvia.

Egyáltalán, van még olyan, hogy Hartai Művek?  Nos, amíg az alapbéreket utalja a Bank, addig… De meddig? És miért is kapnak fizetést, amikor Hartai úr sajnálatos balesete óta itt senki nem csinált semmit?

- Kedves Jobbágy úr! A magam és a Művek vezetői nevében szívből üdvözlöm

önt. – Már megint nézzük a jó oldalát? De mi van akkor, hogyha amit látunk,  egy kissé rémületes benyomást kelt? Jobbágy úr sose volt az a testes alak.

A szikár volt rá a megfelelő jelző. De ez a csont és bőr, halálfejű zombi?

A bőre olyan szürke, mint egy hulláé. A szeme sárga és véreres. Az a kevés, vékonyszálú haja a homlokába hullik. Az öltönye minimum két-három számmal nagyobb rá, úgy lötyög rajta, mintha egy madárijesztőre aggatták volna.

És a tetejébe a kemény tojás.

Ahogy hengergeti a tárgyalóasztal tükörfényesre polírozott lapján.

Nos, lehet, hogy Jobbágy úr megjelenése átlagosnak mondható, sőt, egyébként halszálkás, méretre szabott honatyai öltönyében túlöltözött is lenne a többi csíkos pizsamás, frottír köntösben időző beteg között, no de itt, a civil életben,

egy sorsdöntőnek ígérkező igazgatói értekezleten…

- Tehát felkérem önt, hogy a H’aka Művek új tulajdonosaként tájékoztassa

a cég vezetőit a terveiről- fejezi be a mondandóját Dr. Kecskés, és Jobbágy úr kemény tojást hengergető kezét nézve végképp hajlani látszik ama döntése felé, hogy ma járt itt utoljára. Neki aztán nem kell ez, nincs rá szüksége.

Bár van az a pénz?

Nem! Örülhet, hogy az egyre zűrösebb túsztörténetet megúszta. Mivel az összes monitorok által a virtuális pokolba szippantott játékos épen, sértetlenül megkerült. Aki meg nem éppen épen, az a „D” nap hihetetlen eseményei közepette csodálatos módon meggyógyult. És a negyvenezer kékseggű ördög támadása olyannyira meghökkentett mindenkit, hogy róla és az ő felelősségéről megfeledkeztek.

Tehát dehogy is kell neki még egy nap is itt a H’akában! Tele van normális ügyekkel. Még segédet is fel kellett vennie. A telefon szex biznisz szép csendesen ketyeg az alagsorban, az ő drága jó Marikája hangját nem képesek megunni a férfiak. Hát ha sejtenék, hogy egy hatvan éves, két unokás nagymamával nyomják… az lenne csak skandalum.  Erre a gondolatra Kecskés úr kissé vásottan elmosolyodik. A többiek pedig az asztal körül kissé neheztelnek rá ezért: ez meg minek örül.

De bezzeg le is olvad a vigyor róla, amikor Jobbágy megszólal.

- Úgy jöttem ma be ide, azzal az elhatározással, hogy mindenki ki van rúgva.

Aztán kávézás közben ezt arra módosítottam, hogy az, aki elég szépen kinyalja a seggemet, az maradhat. De rájöttem, hogy az a jelen helyzetben nem elég. Elvégre ez itt nem a Parlament, nem egy állami cég, ez itt versenyszféra.

Vagy tévednék?  - kérdésére senki nem válaszol, hiszen nyilvánvalóan költői. – Nem, nem tévedek. Tehát a döntésem, amely most és még körülbelül öt percig érvényes: az maradhat, akinek van valami jó ötlete, a továbbiakban hogyan legyen. Nos? Várom a jelentkezőket. – Ezzel Jobbágy pózolva megemeli a tojást, a jobb keze három ujjában tartva ballal hámozni kezdi. Kis, néhány négyzetmilliméternyi darabkák kerülnek le róla, ezeket visszamorzsolja az asztal lapjára, sózó mozdulattal. Az asztal körül ülők összenéznek. Aztán a figyelem

a cég kreatívjára irányul, aki a Hell Combatnak volt a program menedzsere, előtte pedig a Vírusölő Manó egyik megalkotója. Teodóra.

Az  „életfogytig maradj ember” ítélet alá sújtott Őrült Űrcsótány Anya  érti a rá irányuló tekintetekből sugárzó könyörgést, ezért felszólal.

- No és most rögtön kápráztassuk el, vagy ad rá néhány napot?

Hűha! Ez aztán bátor beszólás volt! A könyörgő tekintetekbe elismerés is vegyül. Jobbágy úr nem kap dührohamit a kicsit se szolgalelkű választól.

Úgy tűnik, mint ambuláns beteg, szedi a gyógyszereit. Máris kész a riposzt szerű válasz kérdéssel.

- Úgy érzi, ha kitoldom az öt nappal percet öt nappal, képes lenne rá?

- Ó, hogyne, egy kitoldás mindig lehet motiváló tényező.

- Rendben. Ez a hét az önöké. Addig megtekintem Bécsben a kuplerájaimat.

Kecskés úr, nem tart velem?

- Ő, hogyne, Jobbágy úr, csak tudja…

- Ne habogjon, nem hívtam magát komolyan.

Nézzünk oda! Ez a Jobbágy. Máris olyan bunkó a modora, mint a néhainak.

Pontosabban nem olyan, hanem úgy. Mert bunkónak bunkó volt Jobbágy eddig is, csak nem volt meg hozzá a kellő hatalma. Viszont érdemes lenne telefonon szólni a diliház főorvos asszonyénak, hátha a jó modorra is létezik már valami hatékony pirula.

[aretsorozat]

4/4.

Kék tampon 5. Kakashere, krumplis tészta. Kék tampon 6.

 Vágási Druida Ferenc úgy érzelmileg, mint apailag feltolul, azért aztán a lányára ordít, így aztán a lány anyja az ő lányát kénytelen a védelmébe venni.

- Hát én felpofozom az a hülye kölyköt!

- És ezzel aztán meg is oldottad a dolgot.

- Nem, de nagyon jól fog esni.

- Nem pofozod.

- Szilánkosra!

- Én is ott voltam ám, apu.

- Jó, hogy szólsz. Téged is felpofozlak.

- Engem is szilánkosra?

- Gyere csak közelebb!

- Jézusom, Feri, te komolyan beszélsz?

- Naná!

- És hallod is, amit mondasz!

- Nem! De azt se akartam hallani, amit az előbb a lány mondott.

- És ugyan miért nem? Más örülne neki!

- Így van, apu!

A felesége váratlan meglátása annyira meghökkenti Vágási Druida Ferencet, hogy egy pillanatra még a dühét is elfelejti. Sőt, e mesteri húzásra még  Boglárka is elismerően pislant az anyjára.

A beállt csendben még a székek, az asztalok is szorongva fülelnek a turistaház büféjében, ebből meg mi lesz. Viszont Kovács doci és Laci bá’, rosszat sejtve,  rég kivitték a szalonnasütőkhöz a sörüket. Mert hogy megesett leány híre úgy terjedt el ám a Réten, hogy egy orkánerejű szél se vitte volna el jobban attól a pillanattól kezdve, hogy Molyirtó Mosolyú Mónika nem bírta magában tartani, és muszáj volt a kezébe kapni a mobil telefont… Pedig úgy megígérte a fiataloknak, hogy zipzár a száján, és a zipzár szélén nagy lakat. De ő csak Operatőt Barna Jánosnak újságolta el. Ő pedig abszolút nem pletykás. És különben is megígérte, hogy tolózár lesz azon a lepcses pofáján, a vége meg ponthegesztővel odaerősítve.

Na most Dezső bátyánk meg nemhogy a szalonna sütőkig menekült, hanem

becsörtetett a nagy sűrűbe. Mert ő még emlékezik olyan előző életeire, amikor nem házi sertésből visszavadult jószág volt, hanem igazi vadkan, aki viszont megtanult rettegni egy druida főpap dühétől.

A mi főpapunk ez első dühkitörése után most éppen értetlenül, mi több, elképedve érdeklődik eleddig szűzi tisztaságúnak hitt hajadon leányától.

- Mi az, hogy más örülne neki?

- Hát az.

- Ki az a más?

Jutka siet a lánya segítségére. – Pláne, aki druida főpap.

- Hogy jön ez ide?

- Úgy, hogy örvendezzél inkább, tényleg!- emelné meg Jutka is a hangját, ám az övé a mondat közepén elcsuklik. Tényleg, miért is kéne örvendezni?

Hogy terhes a lánya tizenkilenc évesen? Hajadonként? Derült égből bejelentve?

Minden előzmény nélkül?

Boglárka megmarad a megtalált hangulatnál. Majd pont az megesett leányt játssza? Egy frászt! Hol élünk? A középkorban?  Amilyen vértolulása volt az imént Vágási úrnak, most pont úgy sápad le, és nem mer a lányára nézni.

Jutka úgy dönt, praktikus kérdések jönnek.

- És…izé?

- Igen, anyu?

- Hányadik hétben vagy?

- Tizenkettedik.

- Jézusmária!

- Mért jézusmária?- kérdezi a feleségét a főpap, aztán rájön. Már nem is lehetne elvetetni. Erre már csak ránéz megint a lányára, aki bezzeg most még elszántabb arcot vág. Meg az állkapcsát is kissé előre tolja, hátha attól félelmetesebb.

Vágási D. F. nem bírja tovább, ismét felordít.

- Hát én szétverem a pofáját annak a kölyöknek!

- Ezt már mondtad.

- Szilánkosra!

- Ezt is.

Odakint Kovács doci megissza a maradék sörét, az üveget precízen leteszi az egyik szalonnasütő kávájára, csak aztán fordul Laci bá’-hoz.

- Nem ballagunk le a faluba, kolléga?

Laci bá’ nem sokat gondolkodik. Ő is kivégzi a sört, aztán csatlakozik a

docens úrhoz. Aztán arra gondol, az erdő végén el ne feledje a hangtompítót

az arca elől levenni. A kocsmában már üvöltözhet, oda nem szól a Nagy Mágikus Erdei megállapodás, ott már nem tilos.

Beljebb a ciheresben meg Dezső azon tűnődik, hány napig lesz kockázatos a szurdok környékére visszatérni. Végül is igen közepesen erős makktermés volt az idén, kristálytiszta pocsolyavizet pedig számtalan sok fodrozódik az erdőben a szokatlanul sok eső következtében.

- Hogy nem tudtatok vigyázni?- nyög fel az apa.

- Hát nem tudtunk vigyázni.

- De hogy nem?

- Úgy, hogy nem!

- De mért nem?

- Mért? Mért? Hát mert…nem!

- De mért?

Jutka ismét közbelép, nehogy az iménti szofisztikált párbeszéd még percekig eltartson apa és leány közt.

- De hát nem is jártatok. Vagy jártatok?

- Tőletek aztán, amennyire figyeltek…

Tessék, most mér Boglárka neheztel rájuk? Ettől még az anyjánál is felmegy

a pumpa egy kicsit.

- Nehogy még mi legyünk a hibásak?!

- Ki mondta?

- Na, ezért.

- Nincs hibás, anyu.

- Még szép.

- De. Van! Én…én…

- Tudjuk, te szilánkosra pofozod Benjamint.

- Úgy is lesz, addig éljek!

- Feri, higgadj már le!

Jutka hangjában van valami, amitől a férje megszeppen. Mert egy dolog druida főpapként a természet erőit uralni, és egy merőben másik a feleséget.

- Na jó. Igazad van. – A lányához fordul. – És akkor most? Mi lesz?

- Nem tudom.

- Jó terv. Részleteznéd?

- Megszülöm.

- Rendben. És aztán?

- Felnevelem.

- Nem mondod.

- De, apa, mondom.

- Hol?

- Mit hol?

- A gyerekszobádban?

- Mért, kirúgsz?

- Dehogy rúglak ki!

- Akkor addig ott, amíg…

- Amíg?

Boglárkáról a kérdések súly alatt leolvad a dacosság, immár megint az elveszett kislány orcáját mutatja. A szája széle megremeg, amitől Jutka szeme ismét szikrákat szór, ahogy a férjére förmed, a lánya vállát meg átöleli.

- Mit faggatod?!

- Én?

- Honnan tudhatná még?

- Azért kérdezem, nem, mert…?

- Mi vagy te, vizsgálótiszt?

- Mi?! Na jó! Nekem ebből…  - ezzel Vágási úr otthagyja a hölgyeket, átcsörtet

a helyiségen, egy pillanatra megtorpan, hogy egy vásottan és sunyin rávigyorgó széket felrúgjon-e. Aztán úgy dönt, hogy nem kéne. Talán szívének legkedveltebb női túl agresszívnek találnák e büntető jellegű intézkedést.

Annyi viszont kijár neki, hogy olyan erővel csapja be a bejárati ajtót, hogy beleremegnek az ablakok.

A hölgyek párás szemmel néznek utána, aztán megvárják, amíg az ablakok rezgése elenyészik.

- Egy kissé ideges lett apád, nem gondolod?

- Nagyon sajnálom, anyu…

- Ugyan már! Úgyis régóta ábrándozok azon, hogy egy szép nap nagymama leszek. A bátyádra meg a mennyasszonyára pedig, úgy veszem észre, hiába várok.

                                                O

 KAKASHERE, GRANADIRMARS

 Az meg végül úgy történt, hogy Té úr találkozott Vilmos őrnaggyal annak

kedvenc önkiszolgáló éttermében, ami még mindig bőszen dacol a gombamód terjedő pizzériákkal, hamburgeresekkel és gyrososokkal, és csakis a magyarost kínálja. Vagyis pörköltöt disznóból, marhából, pacalból, zúzából, sőt, néha még kakas heréből is. És itt zsírral főznek ám, nem ám olajjal. És nem azért, de a brit tudósok legújabb kutatása szerint az állati zsiradék mégis csak egészségesebb,

mint azok a növényi magvakból sajtolt művi levek.

 Az extra szűz disznózsír, vagy a libahájból kiolvasztott libazsír a legjobb,

ezzel most véletlenül egyet is értek. A szerkesztő

 Na most Vilmos éppen egy kakasherés napot fogott ki, amidőn megbeszélte kedvenc űrcsótányával a munkaebédet. Nokedlival. Mármint a kakashere pörkölt. Bár talán a sós krumpli natúr jobb lehet hozzá, de nem ám karikázva azt a krumplit, hanem hosszába vágva. Viszont nem is hasábba, hanem csak lazán négy, avagy nyolc részre, ahogy a gumót az isten megnövesztette, amilyen alakra és amekkorára. Higgyék el, nagyon nem mindegy.

Ám Vilmos Té úrnak ezt hiába magyarázza. Hogy elkövette a hibát a nokedlivel. Noha tudhatta volna, hogy ehhez a testes szafthoz a krumpli illik. Ahogy villával az ember kicsit megtöri a krumplit és a szaftban megtunkolja, aztán rákotor a késével a villára egy darabka herét és hamm.

Isteni falat, lucullusi íz.

Ám Té úr képes és fintorog, hogy lehet az ilyet megenni. És nem a nokedlire céloz, mint alapvetően hibás választásra a zsírban tocsogó pörkölthöz képest.

- Mért, maguk amúgy mit esznek, Té?

- Hát más lény heréjét biztos nem.

- Pedig például a bika töke, az is finom.

- Fúj.

- Jól van, akkor maga csak turkálja azt a krumplis tésztát!

Té úr csakugyan nem túl nagy lelkesedéssel eszegeti a cég másik specialitását.

Igen, manapság már a krumplis tészta, előkelőbb nevén gránátos kocka is unikumnak számít, ha azt az ember egy vendéglőben megkívánná.

Vilmost meg is kísértette a gondolat, hogy a kakashere után egy adag olyat is eszik, ám az utolsó pillanatban győzött az önmérséklet. Inkább majd kitunkolja a maradék szaftot egy-két kenyérrel.

- De maga hogyhogy nem kétszáz kiló, őrnagy úr?

- Á, nem a zsír hizlal minket, embereket.

- Hanem mi?

- Hát a kalória.

- Ja, vagy úgy…- Té úr udvariasan mosolyog a gyengécske poénon.

Aztán felhagy a próbálkozással, hogy a cég specialitását bekebelezze, inkább

eltolja maga elől a tányért, iszik egy korty vizet, aztán a zsebébe nyúl.

Egy barna üvegcsét tesz az asztalra. Patikákban kapni ilyet, benne legtöbbször valami ecsetelésre alkalmas löttyel sebre, szemölcsre, szájpenészre, ilyesmi.

- Nos, akkor…- kommentálja az űrcsótány az egyszerű, ám mégis igen jelentős gesztust. Vilmos szájában megáll a falat, ahogy megbámulja.

- Szóval ez az-

- Ez.

- És pontosan mi ez?

- A vegyület korrekt leírására kíváncsi.

- Mert azt érteném?

- Aligha.

- Akkor másképp kérdezem: pontosan mi ez?

- Ugyanúgy kérdezte.

- De más hangsúllyal.

- Ezt nem is vettem észre.

- Könnyedén, mint aki csak egy orvosi vény nélkül is kapható

gyógyszerre kíváncsi. Tudja, csak így kakashere eszegetés közben,

amikor az ember szeret elámulni, hogy micsoda klassz placebókat is

kapni néhány ezer forintért manapság.

- De ma milyen jókedve van, őrnagy úr.

- A kakashere hatása, higgyen nekem.

- Elhiszem.

- Akkor nem kér egy harit?

- Nem.

- Én úgy tudtam, maguk csótányok mindent megesznek.

- Tisztelt uram, mi űrcsótányok nem eszünk meg mindent.

- Elnézést, nem akartam megbántani.

- És mielőtt erről érdeklődne: semmiféle genetikai rokonságban nem vagyunk

a földiekkel.

- Hogy is lehetnének?

- A maguk pánsperma elmélete alapján…

- De nincsenek.

- Csak nincs kifogása az önök eme földi társlénye, a blattodea, gyakoribban

a blatta orinetalis, közönséges nevén konyhai csótány ellen?

- Nincs.

- Csak ne éljenek az ön közelében?

- Hát igen.

- Nocsak, elment az étvágya?

- Nézze, Té, ha most az következik, hogy mi emberek a csótányokkal szemben is rosszhiszemű, jogcím nélküli lakók vagyunk…

- Jól tudja, hogy következhetne az is.

- De ugye nem?

- Inkább beszéljünk az előttünk álló feladatról.

És itt van a pillanat, hogy Vilmos őrnagy is eltolja maga elöl a tányért, pedig van még rajta bőven, és nem csak szaft és nokedli. Ne már, hogy azt a méregdrága kakasherét kidobjuk, őrnagy úr! És a kukában landoltatván esetleg a csótányoknak adjuk? Avagy legyenek ők is vidámak, fickósan virgoncak?

- Legyen úgy – sóhajt az őrnagy, és ismét a kis barna üvegcsére fókuszál.

- Nagyszerű.

- Szóval mi van benne?

- Egy dögös altató.

- Aha.

- Magukra nem hat, csakis ránk űrcsótányokra.

- Értem.

- Ha ezt megitatja az őrült anyával, minimum huszonnégy órára kiüti őt.

- Té! Mit kezdjek vele, ha nekem kihallgatás közben elalszik?

- Jaj, őrnagy úr, ezt már megbeszéltük. Nem ott hat.

- Szóval nem rögtön szunyál bele?

- Négy-öt óra. Azért kell délután négy körül beidéznie kihallgatásra.

Amennyire megfigyeltük a szokásait, este nyolcra majdnem minden nap

már otthon tartózkodik. Tehát ott veri be a szunyát.

- És ki figyelte meg a szokásait?

- Ugribug.

- Aha. Benne megbízok. Vajon mi lehet vele?

- Vígan éli életét.

- Tudja?

- Remélem.

- Hát én is. Kedves kis veréb az.

- Ugye? Én is kedvelem.

Egy ideig szépeket gondolnak Ugribugról, miközben hol a tányéron hagyott ételt, hol meg az űrcsótány altatót nézik. Ugribug Rex meg talán csuklik, hogy szeretettel emlegették, miközben a triász kori dzsungelben bóklászik, vagy vár méla lesben, mert nem sodorhat le a folyó minden nap egy gyönyörűen oszlásnak indult stegosaurust.

Aztán Vilmos bukkan fel a szép érzések alól, és némi rémülettel érdeklődik.

- És mi van, ha rájön?

- Már ki és mire?

- Megérzi az altató ízét?

- Színtelen, íztelen, szagtalan. És ha netán olyan gépi kávéba akarja

önteni, amit maguknál lehet kapni az automatából, akkor ihatatlan is.

- Akkor mibe adjam be neki?

- Ásványvíz?

- És ha nem kér, mert nem szomjas?

- Vallassa addig.

- Amíg szomjas lesz?

- Szekálja, gyanúsítgassa, idegesítse.

- Azt mondta, ne provokáljam.

- Ezt most meg kell kockáztatni.

- Kockáztasson maga!

- Megtenném, őrnagy úr, higgye el! De az a helyzet, hogy Teodóra tudja, hogy tudom, hogy tudja.

- Mit?

- Hogy tudom.

- De mit?

- Hogy anno nem sikerült az agyát teljesen emberivé mosni. Tehát magához tért.

És őrült űrcsótány anya ma is.

- És én böszmélkedjek vele?

- Én nem tehetem, hisz tudja, hogy tudom, hogy tudja, hogy…

- Elég! De mért nem kapják el az űrpolipok?

- Mert ők meg kissé feltűnőek, ha nem kutyának vannak öltözve.

- Beszarás ám, hogy mindent nekem kell csinálni. Kis mit ugrálsz rosszhiszemű, jogcím nélküli féregnek a nagy ász űrlények között.

- Látom, Lápi úr rendesen beszólt maguknak.

- Biztos azért fáj, mert érzem, hogy igaza van?

- Barátom, ezt csak maga tudhatja.

- Na és mondja, maguk tényleg azért nem engednek a csillagok közé, mert ilyen gusztustalan, agresszív nyikhajok vagyunk?

- Igazság szerint sokkal rosszabbak is repkednek odakint, mint maguk.

- Hát akkor mi a gond?

- Rosszul lobbiznak, talán csak az.

- És hogy kell jól lobbizni?

- Például úgy, hogy szépen megmérgezi Teodorát a számunkra.

- Ez lesz egy jó pont?

- Méghozzá piros, nagy és szív alakú.

- Na jó.

Vilmos elveszi az üveget, zsebre rakja. Aztán elképzeli maga előtt e jelenetet.

- Szóval. Beidézem, megjön. Leültetem, idegelem. Százszor felteszem neki ugyanazt az ostoba kérdést. Közben vedelek egy üveg ásványvizet, és néha

megkínálom őt is. Én ihatok ebből az altatóból?

- Nyugodtan.

- Biztos?

- Mondom.

- Nem ám éjszaka én is bekómálok.

- Ez a szer semmi hatással nincs a maguk idegrendszerére.

- Se?

- Se.

- Ne már rákot kapok tőle, vagy átváltozok!

- Vilmos úr, akartam én már magának rosszat?

- Honnan tudjam? Maga a szuper intelligens űrlény. Én csak egy kakashere

zabáló agresszív majom vagyok.

- Igaza van, nem tudhatja: nem akarok magának rosszat.

- Elhiszem.

- És ezzel lekötelez.

- Tehát megitatom, még faggatom egy darabig, aztán úgy teszek, mint aki

mérhetetlenül csalódott, hogy már megint nem jutottunk semmire.

- Úgy van.

- És mi van, ha Kecskés ügyvédet is hozza?

- Akkor mi van?

- Ő is nyugodtan ihat a mérgezett ásványvízből?

- Ő is.

- De Kecskés ügyvéd, tehát nem ember.

- Attól még rá se hat az a méreg.

- Rendben. Elengedem Teodórát.

- Mi mást tehetne?

- Kacarászva hazamegy.

- Úgy van.

- És ha nem megy haza?

- Százból kilencvenkilencszer azt teszi.

- És ha ez a századik?

- Ön nem túl aggályos, őrnagy úr?

- Ez a rendőri munka része.

- Vagy úgy.

- Tehát ha nem megy haza, hanem bealszik? Az utca közepén? Színházban, moziban, esetleg a szeretője ágyában?

- Ugribug szerint nincs pasija.

- Azt mondta.

- Azt.

- Nahát, ha ő mondta, akkor biztos úgy van.

- Bizony, kiváló munkatárs volt a kis öreg- bólogat Té úr.

- Esküszöm, valamilyen címen és rangban alkalmaznom kellett volna

nekem is a rendőrségen.

- Hát bizony… no és milyen rangban…

- Nem is tudom. Mint egy rendőrkutya?

- Nekik is van rangjuk?

- Némelyik törzszászlósként megy nyugdíjba.

- Tiszt nincs köztük?

- Ahhoz manapság felsőfokú végzettség és nyelvvizsga szükséges.

- Nem mondja.

- Tehát ha nem megy haza?

- Akkor kórházba viszik, ott kialussza magát, felébred, megfigyelik,

vizsgálják, rájönnek, hogy fogalmuk sincs, mitől komált be és hazaengedik.

- De ő tudni fogja, hogy én altattam el.

- Honnan?

- Mert ő is egy szuper intelligens űrlény, nem?

- Haza megy.

- És ha nem?

- Száz az egyhez.

- Igen, ez az arány elfogadható. És aztán mi lesz?

- Én megyek érte és begyűjtöm.

- Úgy érti, behatol a lakásába, ott a vállára veszi és lecipeli a barlangba?

- Nos, valahogy úgy.

- És ott mi fog történni?

- Nem akarja azt maga tudni.

- És még én vagyok egy agresszív jogcím nélküli, mi?

- Maga.

- És akkor maguk micsodák itt, Té?

- Jóhiszemű megfigyelők.

                                       O

KÉK TAMPON 6.

 - És ezt nekem miért is Hanga Edinától kell megtudnom?

- Nem mindegy, kitől tudtad meg?

- Nem!

- Miért nem?

- Mert az anyád vagyok, azért. Krisztián! Ne játssz azzal konyhakéssel!

Teszed re rögtön? Nem játék!

- De!

- De nem!

- Mért?

- Mert megvágod magad, azért!

- Mért?

- Adod ide.

Julcsi a kisfiához lép, elveszi tőle a konyhából nagy nehezen megszerzett

konyhakést, körülnéz, hová tehetné, aztán rájön, hogy legjobb, ha a kezében tartja. Visszafordul Benjaminhoz, akit akár szórakoztatna is a jelenet, ha az ő számon kérő jellegű lecseszése nem folyna a konyhakés afférral párhozamosan.

-Á llok a kávéautomata előtt? És fogalmam sincs, mit akartam? Erre meglát

Edina, sikkantatva rám rohan, megölel, csókolgat, gratulál, és nekem fogalmam sincs, mihez?

- Így tudtad meg?

- Nekem meg úgy kellett tennem, mint aki tudja, mihez gratulál?

- De aztán örültél neki?

- Hogy apa leszel? Amikor még te is gyerek vagy? Marhára.

- Anyú, kérem vissza! – Krisztián közben becserkészte az anyját, az egyik kezével az asszony combjára támaszkodik, a másikat a konyhakésért nyújtja.

- Krisztián, nem adom vissza!

- De mért?

- Mert megvágod, vagy megszúrod magad, azért.

- De mért?

- Kisfiam, muszáj a bátyáddal megbeszélnem valamit.

- De mért?

- Mert muszáj, azért.

- Na jó. - Krisztián otthagyja őket, elindul kifelé a nagyszobából, aztán

meggondolja magát, felmászik a tévénézős kanapéra,  ott leül, és az ölébe

ejti a kezét. Borongva néz maga elé. A kisfiú váratlan belátása az anyját és a bátyját is meglepi egy kicsit. Benjamin ennek ellenére nem érti, mit akarhat ettől a kis köcsögtől maga a Sátán, vagy bárki, aki annak adja ki magát, és miféle kamu ez az egész. Ám ezen most nem alkalma újra eltűnődni, mert momentán ő maga is szorul. Julcsi máris újra támad.

- És most akkor mi lesz, te nagyon hülye gyerek?

- Hogyhogy mi lesz?

- Bogika tényleg megszüli?

- Naná.

- Megőrülök.

- Mért is?

- Az nem úgy megy, hogy csak úgy!

- Mi nem úgy megy?

- Nem tudtatok volna vigyázni?

- Megáll az ész! – fortyan fel Benjamin. – Hogy minden bunkó felnőtt csak ezt bírja kérdezni.

- Szóval én „minden bukó felnőtt” vagyok.

- Nem tudtunk, mert az eszünkbe se jutott, és pont jó ez így, mert elveszem

Bogit feleségül.

- Hoppá.

- Te se voltál sokkal idősebb, amikor Andrással összejöttél.

- De. Sokkal idősebb voltam.

- Ha jól számolom huszonkettő.

- Az nem tizenkilenc.

- Na látod, mi még húzhatunk egy alsót vagy egy kettest, és akkor a miénk a black jack.

- Most miről beszélsz te?!

- Egy szerencsejátékról, anya.

- Ja, hogy huszonegy. Nem vicces.

- Mért, az élet nem szerencse dolga?

- Nem.

- De.

- Akkor van szerencsém érdeklődni, drága fiam, hogy hol fogtok lakni,

miből fogtok élni, mi lesz a karrieretekkel, és mit saccolsz, hány évet bírtok majd ki egymás mellett iszonyú veszekedések és végül egy randa nagy válás nélkül?

- Te is elváltál Andrástól.

- Azért is kérdem.

- Mit tudom én?!

- És még mit nem tudsz te?

- Szeretem a Bogit, szeretném azt a gyereket, és különben is van állásom,

és Tibor végre ideadhatná azt a kelenföldi garzonját, mert azt úgyis nekem ígértétek, amikor jópofát vágtam ahhoz, hogy Tibor velünk él és úgy tesz, mint aki majd apám lesz apám helyett.

- Először is Tibor soha nem viselkedett úgy.

- De.

- Direkt csakis a barátodként közeledett.

- Na ja.

- Másodszor azt a garzont úgy ígértük neked, hogy ott laksz, amíg elvégzel valami egyetemet.

- De operatőr leszek, nem?

- Harmadszor abból nem lehet megélni, amit nálunk keresel a kábelnél.

- Emeld fel a fizetésemet.

- Különben is összeférhetetlen, hogy ott dolgozol. Csak addig nem ciki, amíg

tanuló vagy.

- Akkor keress nekem másik tévét, van egy csomó kapcsolatod.

- De arról volt szó, hogy jelentkezel operatőr szakra.

- Még azt is megtehetem.

- Igen? És akkor miből tartod el a családodat?

- Az majd legyen az én dolgom.

- Ó.

- Bizony, ó.

- Nos, kérlek, ha te ennyire felnőtt, kemény férfi vagy…

- Az is vagyok.

- Akkor bocsásd meg anyai aggódásomat.

- Megbocsátom.

- Te kis hülye!

- Ezt is.

- Hogy nem tudtatok vigyázni?!

- Anya, ne kezd ezt elölről!

- Mért?

És sajnos jön  válasz. De nem Benjamitól, hanem Krisztiántól.

Aki még mindig maga elé meredve tisztén, érthetően szólal fel

töprengéséből kibukkanva.

 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet.

  (1Móz 1,27-28) A Szerkesztő

 Na tessék!

Még ez is!

Benjamin elképed, aztán felvihog. Julcsi lesápad, a szeme egy pillanatra felakad, mint aki bevetné az ősrégi asszonyi trükköt, hogy a helyzetből kiájul, de aztán rájön, hogy ez méltatlan húzás lenne tőle, és nem oldana meg semmit. Nem beszélve arról, hogy nincs is, akinek a karjába aléljon.

[aretsorozat]

2/4.

Portréfilm Mari néniről. Ugribug búcsúzik. A műbőr ragad. Két autó beszélget. Most mi lesz? A küldöttek érkezése. Kovács doci behajtó Marácziba. Mi az, hogy hol van Bélafing?! Lakásavató. Hartai, az avatár. Sámánok, boszorkányok, nyuggerek.

  ÖTVEN ÉV MÚLVA

 Forgatás dr. Kecskés villájának alagsorában berendezett pornó call centerben. Az operatőr Eilig Benjamin, a riporter Vágási Boglárka. A riportalany özv. Ágota Lajosné, vagyis ismert nevén a Mari néni. A rendező: ahogy sikerül, vagyis az élet. A csapó egy már régen megvolt.

- És mire tetszik olyankor gondolni, Mari néni?

- Olyankor milyenkor?

- Hát amikor ízé…

- Telefonálnak?

- Ja, azon tetszik beszélgetni valakivel….

- Hét olyankor semmire, drágám, mert eléggé kell figyelnem. Tudod, az én koromban már az is valami, ha egy dologra képes az ember rendesen koncentrálni.

- Hány éves is a Mari néni? Jaj, ezt nem illett volna…

- Ugyan! Hatvanöt múltam.

- Hűha.

- Többnek látszom?

- Nem, dehogy.

Különben Bogi persze, hogy tudja, hiszen kollégák itt. Bár az is igaz, hogy a leány egyre kevesebbet dolgozik dr. Kecskésnek, amióta van neki ez a riporteri tanonc munka. No meg a pultos lányság a Kelet-Nyugati Sámán Központban.

- Na és azt hallottad már, hogy a sok szex megfiatalít? – mosolyog a lányra

özv. Ágotáné, a pornó call center ásza, bőven túl ám a hatvanötön.  Ezen a viccen persze muszáj Boginak, de sajnos Benjaminnak is kuncogni, így aztán beremeg a felvétel.

- Várjatok, ezt muszáj újra venni!- szól a hölgyeknek.

- Jaj, már megint?

- Dönts el, hogy minőségi munkát akarsz-e, csajszi!

- Azt akarok.

- Nahát.

- És ez biztos lemegy majd a tévétekben? – érdeklődik Mari néni, a fején a head settel, mintha csak két hívás között lenne. És amúgy tényleg.

- Biztosnak nem biztos, de ha jó lesz…

- Részemről jó lesz…- morog Benjamin.

- A Gotfrid Virginiáról is lejött, mert végül is tetszett Té úrnak.

- Ja.

- A te anyukád nem akarta engedni.

- Ja.

Julcsi tényleg nem javasolta adásba a kissé provokatív mozit. Bár éjjel egy és negyed kettő között ki a fene nézi a Gazdag Kábelt? Már az alkotókon és Gotfrid Virginián kívül? Még Molyirtó Mosolyú Mónika se, aki pedig a mozit adásba adta. Benjamin kész a felvételre, tehát imígyen szól:

- Na, akkor csapó…most…tessék!

- És mit tetszik olyankor érezni?

- Olyankor milyenkor?

- Hát amikor az a sok ferdelelkű, perverz pasi hívja.

- Ó, hát azért nem olyanok azok.

- Azok a fazonok, akik a Mari néni hangjától elégülnek ki?

- És szerinted az annyira beteges?

- Hát nem, csak…

- Hiszen tudod, hogy videó kamerás skypot nem vállalok.

- Igen, azt is tudom.

- Meg hát mindig is volt valami izgató a hangomban. Legalábbis azt mondják a férfiak. Szegény férjem meg egyenesen oda volt érte.

- Tényleg szép hangja van a Mari néninek.

- A tiéd is az.

- Á, én csak károgok.

- Szerénykedsz.

- Nem szoktam.

Mari néni és a riporter kisasszony bensőségesen egymásra mosolyognak.

- Szóval előbbi kérdéseid egyikére válaszolva: nem, nem zavar ez a helyzet

egy cseppet se. Akkor nem is csinálnám. Nem mintha dúskálnék a nyugdíjammal. De a gyerekeim bármikor készek lennének kisegíteni.

Ők olyanok, szerintem.

- És ők mit szólnak?

- Ehhez a pornó centerhez?

- Tudják?

- Nincs énnekem titkom senki előtt.

- És mit szólnak?

- Jól kinevetnek, amikor néha még szóba kerül.

- És nem mondják, ne már anyu, ez olyan ciki?

- Miért, Boglárka, ez ciki?

- Ja, hát nem ciki…

- Nézd, ameddig akadnak szerencsétlenebb sorsú urak, meg ritkábban hölgyek, akiknek gondjuk van a szexszel, mondjuk csak azért, mert magányosak, vagy ehhez társul még más probléma is…

- Hát igen…

- Persze ők fordulhatnának inkább orvoshoz, úgy értem pszichiáterhez, vagy mondjuk szexológushoz is…

- Például.

- Mondom is nekik, tudod.

- Aha…

- De erre meg azt válaszolják, hogy az is marha drága. Így mondják.

Mármint csak egy órányi beszélgetés. És akkor már inkább velem dumálnak

felszabadultan, inkognitó.

- Értem.

- Olyan ez, mint egy szeretetszolgálat. Erre szokta mondani a Kecskés ügyvédünk, hogy ez itt a Névtelen Szex-nyomorultak Klubja.

NSZK. Jó kis mozaik szó lehetne, ha politika történeti okból nem lenne igencsak félreérthető vagy foglalt. Talán úgy ötven év múlva. Akkor már senki nem emlékszik majd arra, hogy volt egy olyan is, hogy Nyugat Németország.

Szex nyomorult meg mindig lesz.

- És Mari néni még ötven év múlva is itt ül majd, igaz?

- Ki tudja, mit hoz a jövő, ki tudja?

                                       O

  HA SOK AZ EGÉR, KEVÉS A MÓKA

 Ugribug egy tölgyfa ágán ülve, jó másfél órányi türelmes várakozás után, biztató mocorgást észlelt alant, a sámánközpont felé vezető ösvény mellett a frissen lehullott avarban. Fürkészvén sasolt, avagy sasolván fürkészett tehát a mocorra.

Nem is kellett csalódnia. Ezért hát csendesen, két laza szárnyapással elrugaszkodott az ágról, aztán mintha egerészölyv, suhant, valóságos szívbajt

hozva a meglátottra.

- Bimbó úr!

- A jóistenit magának!

- De jó, hogy metalálom!

- Halálra rémített!

- Jaj, bocsánat!

- Máskor csiviteljen!

- Ha csak azt nem! De csuda jó rejtő színe van erre a gyönyörű késő nyári őszre.

- Ha arra céloz, hogy sárgulok meg őszülök…

- Dehogy! Maga mindig eggyel delibb vitéznek látszik, amikor sikerül újra találkoznunk.

- Még mindig semmi biztatót nem tudok mondani Lápi úrral kapcsolatban.

- Érdekel is engem a maguk lidérce!

- Nocsak, az űrlény haverjai már nem akarnak beszélni vele?

- De. Ők biztos akarnak. Nekem járt le a megbízásom.

- Kirúgták, mi?

- Ellenkezőleg, kitüntettek.

- Nem mondja.

- Búcsúzni jöttem excellenciás uramtól.

- Elköltözik?

- El.

- Hát…sok szerencsét, jó utat, aztán…- de Bimbó egér már nem is folytatná a mondatot, menne tovább, át az avaroson be a sűrűbb erdőbe. Ugribug ezt persze nem hagyhatja, utána ugrál, szárnyával csapdos.

- Meg se kérdezi, hová, hová?

- Na jó. Ez még megkérdezem, de aztán sietek.

- Hová, hová?

- Ezt nem én kérdezem magától?

- De ha így alakult, akkor most előbb én magától. Hát hová siet, drága jó Bimbó úr?

- Vár egy alom.

- Mit nem hallok? Csak nem megint apa lett?

- Én állandóan megint apa leszek, Ugribug. Ez van. Szaporodunk, mint az egerek. Vagy mint a nyulak. Pedig mondom eleget a feleségeimnek, hogy

baj lesz ebből. Ha sok az egér, kicsi lesz az erdő. Fenyeget egy invázió, és beüt a krach. Vagy mit akarnak ezek? Megvadult házimacskák tucatjait? Kék vércsék

rikoltásaitól hangos az erdő!

- Sok az egér, kevés a móka?

- Mi?! Ezzel az értelmetlen beszólással mit akar mondani?

- Jaj, hát én semmit. Csak mintha egyszer egy kuka mellé dobott könyvben

olvastam valami ilyesmit. Megvan! Az ember tragédiája? Az lesz az.

És szerintem ez érvényes lehet az egerekre is.

- Nekem erre most tényleg nincs időm, Ugribug. Viszlát.

- Várjon! Még meg se kérdezte!

- Mit?

- Hová, hová, Ugribug?

- Hová, hová?

- A csillagok közé, öregem!

- Aha. Hát…akkor…

- Nem is csodálkozik?

- Kéne?

- Igaz, talán már meséltem magának, hogy ez lesz a jutalmam.

Nekem, mint az Űrpolipok és Űrcsótányok mesterkémjének és

mester likvidátorának. Meséltem?

- Nem. – Pedig de. És ha mi emlékszünk erre, akkor neki is illene.

Viszont egy viszonylag bölcs erdei egérnek is lehetnek olyan pillanatai, amikor csak úgy dafke szívat.

- Tiszteletbeli űrpolip leszek!

- Gratuláljak?

- Garantáltan több ezer évig élek még magokban, kukacokban és legfőképpen információkban dúskálva! Egy veréb isten leszek, Bimbó úr!

- De ugye most nem is dicsekszik?

- Jaj, kérem, dehogy nem! De maga jó barátom, magának hadd dicsekedjek!-

Bimbó egér elámul, mért tartja őt ez az ostoba városi veréb jó barátjának.

De ha ő ettől boldog… De azon tán még inkább csodálkozik, hogy hiheti el ez a szegény öreg Ugribug, hogy őbelőle földi mértékkel mérve egy öröklétű űrlény lehet. Ezt átérezve megsajnálja ezt a szerencsétlen, buta kis verebet.

- Tudja mit, barátom?

- Igen?

- Ha van kedve és ideje, kísérjen el az almomhoz. Nincs messze.

- Ó, én ráérek.

- Nohát, megnézi a kölyköket, bemutatom pár feleségemnek, aztán rágcsálunk valamit, feltéve ha nem zabáltak fel megint mindent, ahogy szoktak.

                                       o

 A MŰBŐR RAGAD

 Na és akkor megtörtént.

Mi?

Micsoda?!

Ezt a hírt csaj így, egy száraz, ám enyhén modoros kijelentő mondatban?

Na nem! Ezt nem így kell közölni, hé! Hanem csupa nagybetűvel.

 MEGTÖRTÉNT!

 Hogy mi? Hát amire legalább négy éve várunk, vártak. És ami, érthetetlen

módon, eddig nem történt meg. Kérem! A mai világban? Amikor elég hozzá az a bizonyos három randevú? Vagy egy se? Egy kis szombat esti láz, és annyi, máris összejön az egyéjszakás kaland. Ami aztán lehet több is. De inkább marad az egy/ alkalom átlag.

Na persze dehogy is akarunk mi itt erkölcsi dörgedelmekbe bocsátkozni.

Nekünk így is jó, meg úgy is jó, vagyis sehogy se, de ez magánügy.

Itt kérem szigorú szorítkozás van a száraz tények ismertetésére.

Megtörtént.

Persze pont úgy, ahogy soha nem gondolták volna. Ennek semmi köze nem volt a józan tervezéshez és praktikus, már-már professzionális kivitelezéshez.

De az ábrándozáshoz se. Hogy majd hogyan lesz az, és azután ki mit mond, tesz, és utána mi következik, és aztán… Se óvintézkedés, se gyertyafény.

Hát úgy kezdődött, hogy végeztek a Mari néni riporttal. És onnan elballagtak

a legközelebbi Mekibe, ahol Benjamin befalatmányozott egy dupla hamburgert sült krumplival és ketchuppel, és hozzá direkt az arca mögé öntött fél liter

törvényesen védett gépi kólát, de nem ám cukormentest. Csak hogy ezzel is a csajszit, vagyis a médiás kolléganőt bosszantsa, aki maradt a koszlott salátánál

valami macskafos színű öntettel és hozzá a bugyborék mentes csapvíz palckozva.  Ám az újra csak kidomborodó és kibékíthetetlenek látszó ellentétek ellenére csak nem volt képes kialakulni egy jóízű veszekedés. Pedig minden adott volt hozzá. A gyönyörű  idő, a diszkrét sütőolaj szag, Benjamin előtt az uszkve kétezer kalória, Bogi előtt pedig a nulla- száz. Ebből a helyzetből mindjárt két fix pont adódik: lehet, hogy én zabálom a dupla hamburgert, tíz év múlva akkor is neked lesz akkora tanya segged, hogy földmérők fogják kiparcellázni.

Kettő: már csaknem megöregszünk, és neked, Benjamin, még mindig az a csúcs király zsír program, hogy a Mekiben mérgezed magad a döghússal, és vetíted a hülyeségeidet közben. No és akkor e kettő pont egyikénél kiindulva hosszú ívet lehet húzni, netán a két témát együtt indítva, összehurkolva, leágazásokat kanyarítva egy következő összeveszésig, és végleges szakításig.

De ez most nem indult be. Csupán két vérszegény megjegyzés hangzott el:

Hogy bírod azt a szart még mindig megenni?

Te meg hogy vagy képes azt a lóhúgyot meginni?

És ennyi.

Aztán a közös tervek, kivel lehetne még interjút készíteni. És hogy a Mari nénis

vajon hogy sikerült. És hogy Té úr, aki egész rendes fazon, vajon engedélyezi-e

a műsorba adását.  Meg hogy Molyirtó Mosolyú Mónika milyen rendes, hogy megvágja nekik az anyagot, sőt, közben még tanítgat is ezt-azt.

Lehet, hogy a végén még sínen vannak? Találtak egy olyan tevékenységet, ami még érdekes is lehet. Noha Té úr ezért még csak jelképes összeget fizet.

Szóval ilyenekről.

És nem veszik ám észre, hogy úgy társalognak már, mint két majdnem felnőtt ember. Ráadásul közös célokról. Azért ez agyon ciki, nem?

A Mekiből kiszambázva békés, baráti csendességben ballagtak egymás mellett hazafelé. Útközben megálltak még és vettek kétszer négy gombóc fagylaltot.

Igen, Bogi is négyet kért (pisztácia, citrom, eper, vanília). És Benjamin ezt a ziccert is kihasználatlanul hagyja. Pedig mibe lett volna neki ezt beszólni:

mi van, csajszi, itt nem számít a kalória? És: na ugye, hogy akkora segged lesz, akár egy tanya! Mit tanya: tanyavilág! Járás! Kistérség. Megye!

De nem. Ülnek a padon, nyalják a fagyit, bárgyún néznek maguk elé, de olyan közel, már-már szorosan ülnek egymás mellett, mint akik szerelmesek, és mint akiknek egy ilyen intim közelség még újdonság, tehát ki nem hagynának egy olyan alkalmat, hogy ülnek egy padon a cukrászdához közeli sétányon.

És ez azért már tényleg halál ciki. Ennyi évi ismeretség után.

És akkor a padon ülve, a fagyiját nyalva (csokoládé, csoki, csoki, csokoládé- és a gombócok sorrendje az ízük harmóniája miatt fontos) Benjaminnak jutott az eszébe, hogy lenézhetnének az alagsorba, végzett-e már a próbahelyiség kifestésével Kisbabos. És ha lent találkoznának az új gondnokkal, egy-két percig megint cikizhetnék, mert isteni szórakozás, amikor a Matyi(k) dühös.

Nála például elég egyetlen hívó mondat: egyre jobban hasonlít máris Kertai Uhura, és máris vörösödő fejjel üvölt. Na és Benjamin ezt tényleg teljesen ártatlanul, minden hátsó szándék nélkül. De tényleg. Óvó szándékkal, figyelmeztetően.

Boglárkának meg minden hátsó szándék nélkül, de tényleg, tetszett az ötlet, hogy akkor még vagy tíz percig együtt lógnak, aztán ki-ki utána néz más egyéb dolgainak.

Hát benyitottak a volt BB-system szentéjbe. És csodák csodájára a Kisbabos

kifogástalan munkát végzett! És ez is tényleg. Ő is, mintha már felnőtt ember lenne. A falak hófehéren ragyognak. A padlón a laminált kőris utánzat!

A maradék raklapok, ládák, sörös rekeszek mind eltűntek. És a helyiség ajtótól

távolabbi sarkába egy igen jó karban lévő műbőr kanapé került! Amolyan éjszakára kihúzható fajta. Ilyet!

Bogi és Benjamin még vissza is hátráltak a folyósóra, jó helyre nyitottak-e be.

Aztán érdeklődtek volna Matyitól, de az ő irodája zárva.

De hát csak stimmel.

Megint belépnek a patyolat tiszta helyiségbe. Szabályosan kísértésbe estek, hogy a cipőjüket levegyék-e. Na, azért azt mégse. Beljebb lépve, körülnézve azon tanakodtak, felhívják-e Kisbabost, hogy vajon jól van-e. Hiszen előfordulhat, hogy az a betegség, ami megtámadta az agyát, és ami olyasmire készteti, mint amit itt látniuk kell, invazív, és csak napjai vannak hátra.  Viszont ha csak pár órája van, akkor már jobb őt békén hagyni.

Na és akkor leültek a műbőr kanapéra, de tényleg csak azért, hogy kitudják, mennyire kényelmes az ülés rajta. És nem is volt kényelmetlen. Bár a műbőr

eléggé ragad az emberi bőrhöz, pláne nyáron, amikor egy kicsit mindenki jobban párologtat, és pont ez a pára viselkedik ragasztóként. De ez csak akkor derül ki igazán, ha jelentősebben megmoccansz, netán felállni készülsz.

Viszont a fiatalok még nem moccannak, hanem elégedetten néznek ki a fejükből, pont rá a vasajtóra, aminek a kopott szürkesége ordenáré kontrasztot képez a fehér fallal és a kicsit vajszínű kőrisfa laminált padlóval.

És akkor vagy egy percig így, mint két jóllakott napközis. És az eszük ágában se volt letesztelni azon lehetőséget, hogy a műbőr baromira ragad a combjukhoz.

Ergo: használata csakis zárt ruházatban!

De, ó, jaj, vagy, ó, nahát végre (a két változat opcionális) nem sokára nem lesz ám rajtuk semmi ruha.

Viszont miért is szaladnánk az esemény elmesélésével előre?

Benjaminnak csak az jutott az eszébe, hogy a kamerából meg is nézhetnék a Mari néniről felvett anyagot, mert mért ne? Itt a bőrkanapén ülve, ebben a finom, kellemesen festékillatú csöndben. Elvégre, ha ráérnek az ügyes bajok után később is nyomulni, és mindenütt jó, ha együtt jó, meg itt az alagsorban ahhoz képest még hűvös is van, miért ne?

Hát! És tényleg, de tényleg: Benjaminnak még ezzel se volt semmiféle hátsó szándéka. Még szép, hogy nem. Hiszen annyiszor megszívta már a csajszival, hogy rég megunta a sandaságot, hátsó szándékot, de még az erotikus ábrándozást is. Azt se Bogira pazarolta, hanem eléggé felkapott pornó sztárok

aktív működésének mélyreható megtekintése után neten, az ingyen letölthető kínálatból, csakis akkor, ha éjfélt ütött már az óra, és Julcsi mama meg a Tibor rég eltűntek végre nyugovóra.

A Bogi meg erre is azt mondta, oké, nézzük a Mari nénit.

És akkor nézték a riportot. És kénytelenek voltak megint összebújni, mivel

a kamerának igen kicsi a képernyője a visszanézéshez. És nézték. És nézték.

És még mindig nézték, és többé-kevésbé elégedettek voltak azzal, amit láttak.

Semmi blikk-zűr, mivel az egy kamerával lehetetlen. Majd nyilván profin meg kell még vágni, tehát Molyirtó Mosolyú Mónikának újra venni kell a boltban kapható legnagyobb tábla tej-csokit, Milkát vagy Bocit.

És érdekes, hogy Mónikának milyen kis girizda segge van ahhoz képest, hogy majd mindig rajta ül, és hogy mennyi édességét nassol bele a szájába.

Na és akkor a leforgatott anyag úgy kétharmada tájékán az jutott a fiatalúr eszébe, mi lenne, ha játszásiból, de tényleg csak a poén kedvéért most

ők itt a helyzetgyakorlatot nyomatnának. Csak mint valami színi tanodában, vagy hol a sunyi bánatban szoktak ilyet. A Színművészetin-  mondja erre Bogi, de nem ment el a kedve, hogy helyzet-gyakizzanak akkor, de mit?

Hát azt.

De mit azt?

Hát hogy Bogi ott ül a Pornó Call Centerben, és éppen dolgozik ő is, így a fején neki is ott virít a head set, és csing, csing. Kapása van, ott hívja a kilencvenesen valami perverz bunkó kan állat.

Játsszák azt?

Ja.

De mért?

Poén.

Ne már!

De! És Benjamin lesz a hívó, vagyis a perverz, felajzott, bunkó kan állat.

És Benjamin itt már nem állíthatná, hogy ezt a játékot tényleg csakis a poén kedvéért ajánlotta fel, minden hátsó szándék nélkül. De Boglárka se lenne

őszinte, ha nagy, kerek, kék szemekkel azt állítaná, hogy teljesen gyanútlanul ment bele a játékba.

Vagyis.

Nem is ők voltak ám.

Hanem a szerep.

Mert aki ott ül néha a pornó call centerben, az nem Vágási Boglárka. És aki

baromi nagy percdíjért arra a szolgáltatásra áhítozik, amit dr. Kecskés eme cége kínál fel neki, az soha nem lenne Benjamin. Mert ő nem egy perverz bunkó állat.

Azaz de, viszont soha nem lenne az telefonon.

Viszont így, mondhatni idézőjelben, ámde nagyon is szexre felajzva…

 Megtörtént.

Amire legalább négy éve vártunk, vártak. És Bogi még karácsonyi ajándékként

is odaígérte a fiúnak, de persze nem adta.

És hányszor, de hányszor szó volt róla! És minél többször, annál nagyobb

képtelenségnek tűnt az egész.

De most aztán mi lesz?

Túl azon, hogy a műbőr a szeretkezés után meg extra erővel ragad.

Ez az egy máris kiderült.

                                                O

 KÉT AUTÓ BESZÉLGET

 - Nahát, kedves kolléga! És azt ki hitte volna, hogy két veterán között

is lehetséges telepatikus kapcsolat!

- Mért ne lehetne?

- Elvégre két rozsdás kaszni vagyunk…

- Rajtam mondjuk egy makula rozsda sincs…

- Rajtam se.

- Viszont mi van, ha maga csak álmodja az egészet?

- Ébren vagyok.

- Azt is álmodja.

- Itt állok a Klára mama garázsában, és nézek kettő darab téli gumit.

- Az öné?

- Ó, nem, a mellettem parkoló alaké.

- Aki a fogorvos asszony Renault-ja?

- Úgy van. De hogy tudja!?

- Mivel maga tudja, és ez a maga álma…

- Tehát ehhez ragaszkodik?

- Ha maga ragaszkodik…

- De én ahhoz tartom magam, hogy ébren vagyok, ez itt a való világ.

A téli gumik felett szerszámos polc, amin mindenféle lim-lom, kacat

zsizseg, mint dögön a nyüvek, de szerszám alig.

- A kacat, mint nyüvek zsizseg…

- Ez költői kép volt, Pántlikás úr. Magának magyarázzam, mi az a metafora?

Maga mégis csak az orosz lélek mélabúját érezheti, a hangulatába belékeverve

egy kis laza mediterrán könnyedséggel…

- Arra céloz, hogy jó anyám olasz volt?

- A licence legalábbis…

- Ez igaz. De maga viszont velejéig germán, mi?

- Ugye maga nem akar bűntudatot kelteni bennem, hogy engem szegről-végről

Adolf Hitler talált ki?

- Gyermek a szüleiről nem tehet, Bogár úr.

- Örülök, hogy ezt maga is így véli, drága Pántlikás úr.

- Hát hogy is látnám másképp? Én nem igen lehetnék büszke arra, hogy szovjet gyártmány, maga meg, hogy birodalmi német. No de hol vannak már azok az idők?

- Nem beszélve arról, hogy kettőnket még le se gyártottak akkor.

- Még egy okkal több, hogy ne érezzünk semmiféle kollektív bűntudatot.

Sőt! Lehetünk büszkék. Lehetünk? Jól érzem, Bogár úr?

- Maga mindenképpen azzal a misszióval, amit mint mágiával átitatott,

gyöngyházfényben lüktető kaszni...

- Nem, nem, magam is tényleges, aktív életemre gondolok. Mi, népautók, Bogár úr! Hogy mi mennyi örömöt okoztunk az embereknek! Olcsók voltunk, kedvesek, még amikor elromlott bennünk valami, az is csak egy-egy bájos anekdotára adott okot. „ Emlékszel, drágám, amikor leszakadt a kipufogó Révfülöp előtt a 71-es úton?”

- Ilyesmi velünk, Bogarakkal aligha fordult elő.

- No igen, maguk német precizitással voltak összerakva.

- Maguk viszont pont azzal a bájos mosollyal kocogtak a kamcsatkai mínusz negyven fokban, mint Moszkvában, vagy Luandában…

- No és a testvéreink? A Trabantok, a Wartburgok? A Moszkvicsok?

- A Skodák!

- Na, azok voltak aztán a micsodák!

Ezen hosszan, meghatódva elméláznak, aztán Breki szólal meg.

- Na és a Kacsák, Pántlikás úr!

- Ó, igen, azokat a kis Citroeneket se hagyjuk ki a kurbli alakú sebváltójukkal…

- Na és maguknak az a Zaporozsec?

- A Zápor Jóska! Bizony ők is! Meg a Zastava!

- A Tito marsall láncos kocsija!

Ezen meg összenevetnek, már ha telepatikus kapcsolatban össze lehet nevetni.

De ugyan mért ne lehetne, ha az álmunkban lehet?

- No és amúgy mért keresett, Bogár úr?

- Miért? Mért is? Nem is tudom.

- Azt gondoltam, akadt valami apropója.

- Á, csak kipróbáltam, nekünk működik-e. Két Old-timernak.

Na és lássa, hacsak tényleg nem álmodok.

- Különben nem mindegy?

- De.

- A lényeg, hogy jól elbeszélgetünk.

- Úgy van.

Most, hogy ebben megállapodtak, bizony meg is akadtak, amíg Brekinek

mentő kérdése nem támad.

- Na és magánál mi újság?

- Már úgy érti, itt, a Vérfarkas szurdokban?

- Még mindig özönlenek magához az emberek?

- Nem panaszkodhatok.

- És nem fárasztó?

- Ó, egy cseppet se.

- Hét igen. Mondják, hogy a szeretet az, ami csak nő, növekszik, ha adják, el sosem fogy.

- És ez egy igen szeretni való mondás, Bogár úr.

- De hallom, hogy Vágási Jutka néném is készül nyugdíjba?

- Nocsak, ez a hír meg hogy jutott el magához?

- Talán mégis maga álmodik engem, és nem fordítva.

- Látja, még az is meglehet.

- Amúgy Veronika gazdám, meg a férje beszéltek itt róla, amíg kipakolták az ikreket Gábor úr autójából.

- Értem. És Veronika hogy van?

- Még mindig azon van kiakadva, hogy nem kopik a hasáról a világtérkép.

- Mi baja vele? Ez aztán igazán különlegessé teszi.

- Lehet, hogy éppen ez? Nem ilyesmivel szeretne kitűnni.

                                       o

 NA MOST MI LESZ 1.

 Noha Benjamin ebből a szempontból kifejezetten nem tekinthető szaktekintélynek, azt még ő is sejteni vélte, hogy a jelek baljósak.

Az ember nem ezt várná. Vagy ez általában így van? Csak mint oly minden másban, itt is kiirthatatlanul regnál amaz előítélet, hogy az első együttlét után, ha az mindkét fél részéről szabad akarattal történt, a hangulatnak boldogságosnak kell lennie. Aztán meg sürgetőnek, vajon mikor lesz a következő.

Ám lehet, hogy ezt a vélekedést csak a romantika, vagy még inkább a szentimentalizmus táplálja? Miszerint, ha a szerelmesek végre egymáséi lesznek, onnantól már csak az ásó, a kapa, a nagyharang jöhet? És boldogan élnek együtt, amíg meg nem halnak. Ám a haláluk után az Óperenciás tengerentúl, az Üveghegyen is túl majd találkoznak, hol másutt, mint Tündérországban?

Ehhez képest Benjamin, aki a lelke mélyén még mindig hisz mesékben, és csak a felszínhez közeledve rakódnak rá a szerepek, mint vöröshagymára a szeletek a durva héjig, ahol is a hagyma vörös, avagy lila, Benjamin meg macsó, avagy tahó. Hát ne már, hogy egy férfiembert és rappert lássál, halljál az ő érző lelkéről pityogni!

Nahát.

Akkor se azt akart a mi hősünk, amikor már korán reggel rácsörgött a mi

főhősnőnkre, és nem másért, csak hogy érdeklődjön, mégis hogyan aludt a kedves a Nagy Nap után, ami aztán tényleg csak egyszer történik meg egy emberrel, úgy mint az ártatlanság elvesztése. Mégpedig kölcsönösen!

Hát van ennél szebb kezdet? Mármint a romantika tartósan kultúránkba ragadt értékítélete szerint. És akkor ugyancsak eme kényszernek engedve, még ha ez a szerelmes férfinak édes is, csak illik megkérdezi a kedvest?

Vagy nem?

De.

Hogy vagy kedves! Galambok szálltak a verebekhez, ahogy azt a szintén

szívügyekben igen jártas is sikeres költőnk, József Attila boldogan dalolja.

 József Attila „Mikor az utcán átment a kedves”…című versét citálja (gyalázza?) ide a szerző. A Szerkesztő.

 Nahát.

Ha már olyan csendben, ám igen hosszú és gyengéd csókkal búcsúztak el

egymástól a Vágási lakás ajtajában. Aztán persze Benjamin rohant, ugrált,

szökdécselt, nagyon nem bírt ám önmagával. Még szerencse, hogy korán délután lévén még nem talált otthon senkit, így nem kellett se visszafogni magát,  se magyarázkodni, mi ez az „ide nekem világ, hamm, bekaplak” jókedv hitelen.

És akkor persze egész este, meg éjszaka se gondolt ám másra. Csak a leányra.

Hogy hogyan volt, és miként lesz. És hívta volna előbb is, meg aztán tíz percenként, de úgy vélte, ha úriember és férfi, akkor nem viselkedhet úgy, mint egy nyálas kis fasz, finomabban fogalmazva: egy lelkes kutyakölyök.

Mert Vágási kisasszonyhoz férfi kell, kérem. A hölggyel szemben érző, gyengéd, ám különben határozott, kemény, mit egy akció hős minimum 130-as IQ-val. Vágási kisasszony egy ilyen férfit érdemel, tehát ilyennek kell lennie.

Ami nem könnyű vállalás, de nem is lehetetlen.

Ám akcióhősök nem igen rohangálnak a Réten se, pedig itt tombol a mágia.

Benjamin jómaga pedig félig-meddig csillaglény is, és nem csak úgy, hogy minden csillagporból épült fel a Földön is, hanem úgy, hogy ő egy halek.

Azért és hé már, ezt ne feledjük! Ha nem is lett belőle tájfutó világbajnok, és pont ezért, azért ő nem egy senki.

De korán reggel már lehet telefonálni, nem? Még akkor is, ha az ember akcióhős és baromi okos.

Így aztán csak csörgött az a telefon, csörgött, csörgött, csörgött…

Mi a franc?

Nem veszi fel?

Á, az nem lehet. Az nem fér bele a tegnapi események után.

Hoppá! Nyílván lenémította, és rezgőre tette a kütyüt, és most a rezgést nem észleli, mert mélyen alszik. A kedves. Aki átszállt a verebéhez. Mert tegnap este meg éjszaka ő is arra gondolt. És boldog volt. És ő is úgy érezte, hamm, világ!

És talán ő is tíz percenként akart telefonálni, de ő meg úgy volt ezzel, hogy mégis Benjaminnak illene, elvégre ő a férfi, Bogi meg a gyenge nő, aki most adta oda a férfinak a legféltettebb kincsét, amiből csak egy van, azaz volt, hát jó hogy nem már ő lelkendezzen a csipszarnak, mint valami taknyos csitri.

Talán mégis illett volna telefonálni mondjuk később este, és jó éjszakát kívánni neki? – bizonytalanodik el Benjamin. És mondani, nem, duruzsolni a telefonba pár szerelmes hülyeséget?  És mindjárt megbeszélni másnapra, azaz mára egy

randevút? Mondjuk ismét a próbaterem, a műbőr dívány, de most visznek le lepedőt, meg talán takarót? No és előtte vásárol valahol minimum öt-hat  csomag gumióvszert, olya hármas kiszerelésűt. Annyi egy alkalomra csak elég lesz…  

De nem telefonált! Mert egy büdös bunkó! És Bogi telesírta a párnáját.

És a reményt feladva némította el a telefonját, és most a nagy bőgések utáni

mély alvás a vigasza?

Máris elrontotta az egészet.

Benjamin győzelmes kedve oda. Máris maga alatt van, ahogy bontja a hívást, és leteszi az ágy mellé a telefont. Aztán kióvakodik a szobájából a vécébe, onnan pedig a fürdőszobába. A család még alszik, de nem sokáig. Vilámgyorsan meg kéne reggelizni, aztán uzsgyi el. Ebben a hangulatban semmi kedve elviselni Julcsi szakszerűen indiszkrét érdeklődését úgy Gazdag Kábel mint magánéleti témában- pláne. Pedig a Mari néni interjúval lenne mit dicsekednie.

Arra viszont úgyse figyelne, mert össze kell raknia a kis öcsit az óvodába.

Krisztián amúgy egyre jobb fej, hogy rég nem beszélt hegyit, viszont egyre jobb a dumája. És amióta a zárt osztályba vitték Kertai Uhut, már nem is rajzol szörnyeket és kékseggű ördögöket, vagyis nem annyit. És ha ördögöket mégis, akkor azok éppen tolfoznak. És ha kérdezik az óvó nénik, mért rajzol most ilyet, akkor az a válasza, hogy azért. Mert tolfoznak.

Ez az!

Reggeli után lemegy a Hosszúrétre, a tolf pályára, hátha éppen gyakorol valaki, akit csak úgy leforgathat. Mert az is egy filmtervük, mármint a csajszival, hogy utána járnak, mért nem rendezték meg idén is a nemzetközi bajnokságot.

Tényleg ennyire fontos egy adott személy egy dolog megtörténéséhez, aminek

bizonyos vélekedés alapján már magától kéne működnie? Kelen Béla fontossága, avagy a történelmi személy és a történelem önmozgása- így elemezte a témát Kovács doci, amikor megemlítették neki a Kelet-nyugati sámán turistaház büféjében, két Kőbányai Világos behörpölése közben.

Aztán már a Hosszúréten arra gondolt, mostantól bár minden terve úgy sikerülne, mint ez. Alig sétált be a tolf pályára, máris telibe kapta egy derült égből aláhulló teniszlabda. És már hallotta is az edzést tartó úriember rikácsolását, hogy tudja-e, inkább hol sétáljon. Semmi bocsánat. És végül igaza van: ő állt a labda alá ott, ahol civilnek semmi dolga. És ha netán veszi a bártorságát, és a tolf-pályára hág, mi lenne, ha előtte alaposan körülnézne?

Persze a fazonnak közben fogalma se volt arról, hogy a kamera meg megy

Benjamin kezében, akár egy vérbeli dokumentumfilmesnek, avagy mozgóképes paparazzónak.

- És tessék mondani, sporttárs, akkor lesz bajnokság, vagy nem?- kérdezi

még sumákban, és igyekszik a lencsét a kövérkés, full Adidas szerkóban,

Dunlap teniszütővel virító, negyvenes urat.

- És az ki a faszt érdekel? – jön rá a még mindig indulatos válasz.

- Hát…gondoltam, ha már korán reggel edzeni tetszik…

- Nap közben én dolgozok, kisöreg!

Ja, az is látszik- mondaná erre Benjamin, de nem teszi, mert ő már felnőtt ember, és egy jó poén kedvéért nem nyitja meg a ciki-ládát, aztán nem szó karatézik tovább, csak ha nem ő kezdte, és nagyon muszáj.

- Hát akkor…további jó ütögetést, tisztelt uram!- lép hátrafelé három lépést, jelezvén, már takarodik is le a pályáról, nem lesz a négyes tűzoltó vödör előtt

bio akadály.  És aztán tényleg odébb megy, aztán jól körülnéz, és csak utána ellenőrzi, hogyan sikerült a kalózfelvétel. Nem is rossz, tényleg kezd belejönni. Hangulati elemnek tök jó lesz.

Na, és akkor ezért már felhívhatná a csajszit, hogy hé, csajszi, amíg te az ágyban döglesz és a hasadra süt a nap, más már ezerrel dolgozik. És ha ez egy rendes, normális hétköznap lenne, meg is történne. Mire a riporter segédek gyöngye, a leendő mega média sztár két ásítás közben elküldené az anyukájába és csak aztán ébredne fel annyira, hogy érdekelje, mi van.

De hát ez nem egy mezei hétköznap.

Viszont attól még rácsöröghet. Elvégre elmúlt nyolc óra. Ilyenkor már illik

felkelni, nem? Mármint egy rendes, tevékeny életet élő felnőtt embernek, aki nem fő állásban lopja a napot, mivel egész éjszaka a neten lógott, vagy a haverokkal a bánya alá itta magát. Tehát hívja, csak más szöveggel.

Mondjuk: hello, jó reggelt, drága szerelmem, hogy aludtál, remélem, nem ébresztettelek?  Ez jó lesz? Sok? A szerelmem nem kell? Csak semmi nyálas kiskutya?  Na, mi van, luvnya? Úgy megdugtalak, hogy nem térsz magadhoz?

Erre mit szólna? Persze nem brutális hangon, hanem idézőjelbe fogalmazva, ami ugyanazt jelentené, mint a hello, szerelmem, csak férfias szeméremmel.

De van-e a nőknek humora mindjárt másnap, hogy elvesztették a szüzességüket?

Hát tetőtől talpig szakember legyen az, aki erre tudja a tuti választ.

Á, inkább fel se hívja.

Különben is. Ha már felébredt, Boginak is az egyik első lépése, hogy ránéz

a telefonra. És akkor nyilván látja, hogy kereste. Egyszer. Viszont ha azt látja,

hogy kétszer, aztán még egyszer, aztán megindul a lavina, és még harminckétszer… Hát annyit a kiskutya csóvál a farkával, amikor úgy véli,

ő itten a gazdi által szeretve van.

Tehát elég egy hívás.

De akkor mi legyen?

Hát mi?

Délelőtt tízkor úgyis megbeszélés van a Kábel Tévében. Ilyenkor Té úr

a stúdió várójában kiosztja az észt, Julcsi pedig a napi feladatokat.

Aztán ők ketten vagy bemennek Molyirtó Mosolyú Mónikával a stúdióba, és megmutatják a felvett anyagot, vagy mennek ki terepre, mint a két szorgalmas, lelkes és baromi mértékben alulfizetett gyakornok.

Tehát majd tízkor.

Az nincs két óra.

De addig?

Mondjuk haza is csámpázhatna. Ilyenkor már nincs senki otthon. Julcsi vagy Tibor bevitték a kis klambót az oviba, aztán mentek a dolgukra. Julcsi a tévébe, Tibor meg légkondit eladni. Bár mondjuk nemsokára muszáj lesz találkozni velük. Mert most, hogy Bogi az övé, igenis kell az a kelenföldi garzon!

És leszarja, hogy momentán két egyetemista lakik ott. Húzzanak onnan a véresbe, de egy hónapon belül ám! Majd pont két ismeretlen takony arcú áll az ő boldogságuk útjába. Hát nem fognak ők arra berendezkedni, hogy ott üzekedjenek az alagsorban a műbőr kanapén, hogy ragadjon a seggük, mint valami elcseszett okmánybélyeg!

Na.

Ez lesz így elővezetve legkésőbb a hétvégén.

Most viszont belereggelizik másodszor is. Mert az a gyorsan bekapkodott tegnapi vizes kifli párizsival, hát annyi egy kisegér csipeget.

Vagy egy galamb, mielőtt átrepülne a villanydrótra a verebekhez.

A verébhez, hé! Nem közösködünk!

Bogi az enyém, és csak!

De hogy milyen eszméletlen jól néz ki úgy is!

A keblei! A combja! A feneke! Na meg az arca és a szeme is, persze.

És milyen frankón lapos hasa van. Tényleg, szinte kockás neki.

Ebből adódóan mostantól nem kéne annyi hamburgert az arcába tolnia?

Megér ennyit a Bogi.

Meg.

A hűtőben fasírtot talál, meg hideg krumplipürét. Hoppá. A fasírt az nem hamburger, a krumplipüré pedig hidegen direkt fogyókúrás kaja.

Nem hiszed? Hát amire a beleddel felmelegíted, az annyi energia, hogy a pürében nincs is annyi kalória. Ha nem hiszed, próbáld ki!

Evés közben úgy hallotta, mert ha szerelmes az ember, a hallása is kiélesedik, hogy valaki sétál lefelé a lépcsőházban, amolyan könnyű női léptek.

Bogi!

Na végre!

Már biztos indul a Gazdag Kábelbe!

Teli szájjal pattan, rohan, tépi fel a lakásajtót. Hát nem beleütközik a „könnyű léptekbe”?  Aki durván ráförmed.

-A fasznak csapod ki az ajtót, köcsög?! – Igaz, hogy Vágásit fogott a deli ifjú, de nem a leányt, hanem a Matyit, aki nem annyira lépked, mint egy partvissal seperget, és nem annyira könnyen, mint amennyire idegesen, miszerint: na ne!

Ehhez ő túlképzett! És ennyire egyszerűen nem akarhat megnősülni, hogy ezt a szar munkát ő csinálja. Na és ebben a diszpozícióban nem jó, ha kicsapódik egy ajtó, és üdvözült, ám teli pofával rábámulnak. Ám őt meglátván és a kilétét azonosítván ez az üdvözültség nyomban leolvad, és marad a teli pofa, aki úgy krumplipürésen ezt mondja: bocs.

Kilenc óra ötvenöt perckor Benjamin már ott áll a kávéautomata mellett, ami még mindig a Gazdag Kábel büféjét hivatott helyettesíteni. (És a kollégák még mindig úgy vélik, jobb is ez így, mert nála nem lehet a fogyasztást felíratni, hogy aztán minden hónap harmadikán nála hagyja a fizetése jórészét.)

Szóval Benjamin ott áll a jótét gép mellett, elegánsan szorongatja a műanyag poharát, amibe kilenc óra negyven perckor egy hosszúkávét jövesztett, és ami rég kihűlt negyed óra alatt, de nem lett tőle kevésbé ihatatlan. Ott állt tehát,

és szociális mosollyal hallgatta Molyirtó Mosolyú Mónika és Operatőr Barna János csevegését valami tegnapi hírről, miszerint valami kütyü elromlott, de csak másnapra érkezik a szerelő megjavítani, vagy a szerelő rontott el valamit,

vagy a szerelő romlott el, viszont mind a három változat skandalum, mert így nem lehet dolgozni. És Benjamin úgy bólogat, mint aki, bármi is történt pontosan, egyetért. Hogy így nem lehet.

Tíz óra öt perckor Hanga Marilyn Edina viharzik be szépség és illatfelhőket

vonva maga után és nem kér gépi kávét. Tíz óra tíz perckor Té úr szól le

mobilon Molyirtó Mosolyú Mónikának, hol vannak már. Hát hol?

A büfében, mert még Julcsi sincs sehol. Ekkor kiderül, hogy Julcsi már rég

bent tipródik az ügyvezető igazgató úrral.  Így hát a kávézók bevonulnak

a stúdió fogadótermébe, ahol is helyet foglalnak a hosszú asztalnál, amit

a két zombi már korán reggel odakészített a székekkel, mivel aztán nekik,

mint bérmunkásoknak, még mindig menni kell a Túró panzióba.

A kollégák leülnek az asztalhoz. Té úr magához képest szigorú arccal

magában névsorolvasást tart. Rájön, hogy eléggé hiányzik a kis Vágási lány.

Tehát nem csak Benjaminnak.

Boglárka fél kilenckor telefonált Julcsinak. Hogy ma nem tud jönni.

Mert az anyjának közbejött valami iskolai ügy, tehát neki kell a Vérfarkas

Szurdokban a büfét kinyitni, és így az övé a délelőtti műszak.

(Mellesleg a Kelet-Nyugati Sámán Központban is a hitel alma. Kivétel,

hogy van, akinek nem.)

Rendben. Tehát Bogi ezért nem vette fel a telefont.

A fene vitte volna el azt az iskolát is minden gondjával, bajával együtt!

De sebaj. Vége az értekezletnek és már tűz is ki a szurdokba.

Ó, Bogi, Bogi, kicsi csajszi, drága kis bogárga!