#céltalanul

[ket-veglet-kozt]

Céltalan az életem...

#céltalanul #céltalan #cél #élet #semmi

[pokmajom]

Van ez az ukrán katona, aki gyakorlatilag élőben leforgatja a Szakasz-t meg a Band of brothers-t egyben

és lehet, ez az ukrán propaganda része vagy nem, de egyrészt tényleg a kurva anyját minden fasznak, aki szerint bármilyen politikai feszültségre értelmezhető válasz egy katonai támadás. Másrészt meg rengeteg kérdést vet fel, hogy mi lesz ezzel a nemzedékkel a háború után? Mi lesz Ukrajnában, ahol most együtt harcol a lövészárokban az informatikus meg a traktoros? Fogják ezek hagyni, hogy az iszonyú háborúban visszaszerzett országukat, megint tolvaj oligarchák uralják? Vagy pont ők állnak majd a tolvaj oligarchák mögé, akik azt hazudják nekik, hogy most ti jöttök? Vagy mi lesz Európával, aminek legújabb tagjelöltjében, a gazdaság romjai között, dühösen és céltalanul kóborolnak a PTSD-s fiatalok? És mi lesz Magyarországgal, meg a kárpátalajai magyarokkal Európa legjobban felfegyverzett és legjobban kiképzett, új nemzeti öntudattól duzzadó hadseregével a szomszédjukban? Vagy addigra majd visszahívja a magyar kormány a diplomatákat a külügybe, akik esetleg képesek lesznek elsimítani amit a tesztoszteron túltengéses futsalosok, a túlsúlyos utcai harcos vezetésével, alaposan elbasztak?

[senki-hercegnoje]

Azt mondják a Szerelem olyan mint egy hurrikán. A semmiből csap le ránk,végül pedig teljesen elveszítjük a fejünket tőle. S az az ember, akit egyszer felkap, már sosem lesz ugyanaz a magányos vándor, aki a vihar előtt céltalanul bolyongott a semmibe. Pontosan így történt velem is.

#magyar #tumblr #magyar tumblr #szeretem #örök #őszinte vallomás #nagyonimádlak #férfi #boy #boyfriend #őszinte #annyira szeretlek

[felejtsemvagyne]

Hajnal kettő.

Csak céltalanul megyek.

Üres vagyok.

És elfogyott belőlem minden.

Még mindig tanulok nélküled élni.

[dendre]

Középiskolai kollégiumi nevelőtanárom masszív kazettagyűjteményével ismertem meg az a zenei világot, amibe Szőnyei Tamás Az új hullám évtizede 1-2. című könyvei a szavak szintjén kicsivel korábban beavattak. 1992 és 1996 között nagyjából az összes kazettáját átmásoltam, nagyon hálás vagyok érte, szinte egyben megkaptam ezt a teljes világot. Mindez jórészt Baján történt, de ő szegedi volt. Amikor először elmentem hozzá (a szülei lakásába) Szegedre (már nem tudom milyen okkal, de ott is aludtam, Szegeden volt valami dolgom másnap), akkor feltárult előttem, hogy mi mindennel ismerkedhetem majd még meg, mert addig úgy tízesével hordta a 90 perces kazikat, de ott még volt vagy 3-400 darab kazetta, azaz legalább 6-700 ismeretlen lemez. Végignéztem nagy izgalommal a kollekción és kiválasztottam egyet, amit azonnal meg is akartam hallgatni, így valamilyen indokkal rögtön elmentem sétálni a sétálómagnómmal. Lementem a harmadikról, és a kapuban elindítottam a zenét, és aztán kóvályogtam céltalanul az új híd közelében, egy darabig a Tisza-parton, aztán a kis utcákban, mindenfelé. Novemberi idő volt, szóval november lehetett. Este volt, de még nem késő, szóval hét óra körül lehetett. Narancsos fények, hideg, tán köd is, nyirkosság. De ezt a lemezt hallani kellett végre, ha már annyit olvastam róla. 

Olvastam ma, ahogyan mások is írják, mennyire pontosan emlékeznek arra, amikor először hallották a Marquee Moont. Azonnal ható, mélyen bevésődő és örökre megmaradó zene. Egyáltalán nem szokott eszembe jutni az első hallgatás élménye, de tényleg precízen emlékszem rá. Lenyűgözött, soha hasonlót nem hallottam addig. Azóta persze rengeteget, mindenki másolta. 

Arra is jól emlékszem, hogy vinylen először az Adventure lett meg, azt addig nem ismertem, a Keleti után volt egy lemezbolt, egy lakásban, onnan, nagyon örültem, amikor megláttam, ez is kilencvenes évek közepén volt. A Verlaine-szólólemezek nagyrészt Amszterdamból lettek meg, mind egy euróért. Mind jó. A 92-es reunió Television nincs meg, furamód nem is hallottam sokszor. A Marquee Moon-t��viszont legalább százszor (több százszor?) biztosan. És kicsit sem lehet megunni. De hogy miért nem, arról fogalmam sincs. 

#tom verlaine #television #marquee moon

[csigamanga]

Végre elkészült a következő Eighty - Six kötet!

Bocsánatot kérek, hogy ennyi ideig tartott, sajnos a lektorokat lefoglalta az élet. És emiatt ez volt az utolsó kötet, amiben Frost be tudott segíteni. Nagyon szépen köszönöm a segítségét, nélküle megőrültem volna a sok fegyvertől meg katonai zsargontól. Ha minden jól megy, azért nem válnak el teljesen útjaink, és még besegít majd a dolgok tisztázásában, ha nagyon megakadnék. Fro, sok sikert a továbbiakban, és még egyszer köszönöm! És köszönöm Mester neked is a segítséget, számítok rád a továbbiakban is (nincs nyomás). :D Azért már elég szépen tudom irtani a “volt/volna” párost egyedül is, de mindig jobb segítséggel!

És mi fog történni a harmadik kötetben? Az előző kötet végén megjelent a railgun, és ez feje tetejére fordítja a giadi frontokat. A railguntól meg kell szabadulni, és ezért a Föderáció elkeseredett lépésre szánja magát: egy osztagot küld a Légió területének mélyére, hogy intézzék el a Morphót. Shin pedig nem önmaga mostanában: elérte a célját, és eddig túlélte, most meg céltalanul bolyong a csatatéren. Vajon képes lesz-e ezen túllendülni, és célt találni, vagy a csaták előbb emésztik fel?

Ezzel a kötettel végre beértük az animét a következőtől kezdődően majd új terepre fogunk lépni. Ez mikorra várható? Sajnos, el se tudom képzelni, én augusztus végét tűztem ki célul, de ki tudja? Mesteremmel megegyeztünk valamiben amúgy, és ha ennyire lassan haladunk jövő ilyenkor is, akkor drasztikus lépésekre fogom elszánni magam. >.> Most picit lassabban ment nekem is a fordítás, de már a 9. kötetnél tartok, szóval halad a dolog, és nem tervezem feladni.

A lenti linkekről tölthető, jó olvasást kívánunk! :)

86:

3. kötet: PDF | EPUB | MOBI

#86 magyar #infó #eighty-six magyar #eighty-six light novel fordítás #eighty-six fordítás

[szasza-chan]

Tomb Raider

Nosztalgiáztam egy kicsit és két röpke hétvége alatt kivittem gyerekkorom kedvenc (vagy inkább egyetlen) játék franchise-a első részét, mert why not?

Őszintén szólva már nem tudom, honnan jött nekem pár éve a nagy gamer őrület, de nyilván nem a semmiből. Már a PS4/Switch korszakom előtt is játszottam játékokkal vagy ácsingóztam rájuk, és mióta az eszemet tudom voltak rövidebb időszakok, mikor épp rákattantam egy-egy játékra. És honnan máshonnan indulhatott volna ez az őrület, ha nem nagyon fiatal koromból, amikor még kvázi óvodás voltam?

Akkoriban jöttek ki sorban a Tomb Raider játékok, és valamiért ez volt az, amit apa ismert és játszott velük, én meg mindig ott ültem mellette és néztem, ahogy játszik. Néha segítettem neki az ugró vagy kapaszkodó gombot lenyomásában (egy konkrét eset rémlik, mikor már eléggé frusztrált volt a Revelations egyik pályáján, én meg nem nyomtam időben a kapaszkodó gombot, és leesett és meghalt, és picit rám rivallt, dehát jó, vannak ilyen esetek is XD), ha meg ráunt, átvettem a stafétát és... lényegében csak céltalanul rohangásztam, mert nem tudtam, mit kell csinálni, de élveztem, hogy Lara tud szaltózni meg nagyokat ugrani.

Ami azt jelenti, hogy kvázi (emlékeim szerint) egy klasszikus Tomb Raider játékot sem vittem ki. De az idők változnak, mostanában meg sokat nosztalgiáztam YouTube videókkal és elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy szép lassan tényleg igazán végigmenjek a széria darabjain. Vagy legalábbis az első trilógián.

Mindent összevetve nagyon imádtam és szerintem még most is simán megállja a helyét. Egyáltalán nem érzem, hogy annyira rosszul öregedett volna az irányítása, mint sokan állítják. De tény, nem minden tökéletes.

Azon pl. meglepődtem, hogy viszonylag nehéz fordulni Larával. Nehézkesen veszi a kanyarokat, emiatt gyakran nekimegy a falaknak és az nem valami kényelmes, mert utána aztán a tengelye körül is magát vonszolva fordul meg. Macerás a korrigálás. És amivel végképp nem gondoltam, hogy baj lesz, az a nekifutásból ugrás. A PC verzióval van valami, vagy nemes egyszerűséggel Lara reakcióideje rossz, Van, amikor gond nélkül megcsinálta az ugrást, de sajnos nagyon sok eset volt, mikor egyszerűen azt mondta “lol, not today” és minden ugrást elszúrt. Vagyis lényegében nem ugrott, csak leesett. Szal nagyon gáz, de amikor több ilyen ugrást kellett végrehajtani, akkor gyakran minden siker után mentettem. Nagyon remélem, hogy a későbbi részekben ezt javították, mert azokban jóval nehezebbek a pályák és nem férnek bele ilyen hibák.

A harcrendszerrel viszont nem volt bajom... najó, hazudok, a harcrendszer nagyon kaotikus. Mivel Lara itt még nem tud a levegőben szaltó közben megfordulni, még az automatikus célzással is elég nehéz lelőni az ellent, ha az közben bespeedezett gepárd módjára rohangászik körülöttünk, és különösen vicces, amikor Lara már lelőtt valamit, de ahelyett, hogy célpontot váltana, ugyanúgy a döglött állatot lövi. Na mind1. Ami miatt viszont szerintem itt még nem akkora dráma, mert a közvetlen harcok jelentős részét ki lehet kerülni. Pár YouTuber is elmondta a fenti hibákat, amiket én is, ugyanakkor azt látom, hogy mindegyik konkrétan önként az oroszlánok (vagy gorillák, vagy krokodilok, vagy párducok) elé vetik magukat, úgy pedig ne csodálkozzanak, hogy szenvednek! Basszus, az ellenfelek nagy részét távolról vagy biztonságos magasságból is le lehet győzni! Lassabb így ugyan, de kevesebb haja hullik ki az embernek tőle, szal nem tudom miért kell a kamikaze módszert alkalmazni, ha van biztonságosabb is.

Sokan azt is szeretik mondogatni, hogy a Tomb Raider játékok nehezek, de ezzel nem értek egyet. Legalábbis akkor nem, ha ebbe az első részt is beleértik. A folytatások ilyen-olyan okból emlékeim szerint simán nehezebbek lehetnek (ezekről majd később nyilatkozom), de az első rész gyerekjáték kategória Tomb Raider mércével mérve. Vannak fogós vagy szívatósabb részei, nem mondom, de összességében nem éreztem, hogy fel akarom adni, olyan nehéz a feladat. Eltévedni sem nagyon lehet, és bár párszor megakadtam, és egyszer sem nyúltam végigjátszási segédlethez (vagyis de, egyszer, de az más). Csak a titkokat kerestem ki, ha a pálya végén voltam és úgy gondoltam, nem találtam meg mindet, de sok magától is meglett. Ennek ellenére nem lett meg mind, mert az első pályán egy kimaradt és utána kezdtem el inkább utánuk keresni.

Ami a pályák minőségét illeti... őszintén szólva, kicsit csalódtam, mert az emlékeim meg a nosztalgiáztató videók sokkal szebb fényekben tüntetik fel a pályákat, pedig a legtöbb nekem egy picit basic volt.

A leggyengébb egyértelműen a perui régió, de megbocsájtható, mert lényegében ezek a tutorial/bemelegítő pályák. Ezért a Caves-re nem is haragszom, hogy alig van benne tennivaló. Nem dobták rögtön a játékost a mély vízbe (köhöm TR2 köhöm), mindent lassan mutatnak be, a legtöbb harcot el is lehet kerülni, szal nyugis. Most így jó volt, mert nekem is vissza kellett szoknom az irányításba, de többedszerre az ember szerintem már csak keresztül rohanna rajta. A City of Vilcabamba... okés pálya volt, igazából itt már nyilván emelik a tétet. Kikerülhetetlen ellenfelek, több mászkálás és keresgélés, de úgy ennyi. A  Lost Valley viszont kicsit csalódás volt. Annyira szeretik hype-olni ezt a pályát, mert ebben van a T-Rex, de ha már ismered ezt a csavart, nagyon nincs itt semmi extra. Az összeszedendő fogaskerekek elég könnyen megtalálható részen vannak, nem nagy kihívás, míg a vízesés tetején az ugrálás viszont elég idegtépő Lara gyakran rossz irányításának hála. Utána  Tomb of Qualopec kicsit folytatja ezt a meh érzést. Oké, az első sírtemplom az első puzzle-ökkel, nem kell túl bonyolultnak lenniük, de őszintén, nem volt bennük sok extra. 110% vegytiszta nosztalgia, de Tomb Raider mértékkel elég egyszerű pályák.

A görög szekció már sokkal jobb és talán a kedvencem is lenne, ha nem öt pálya lenne az egész, ami túl sok. St. Francis' Folly elég ikonikus pálya és szerettem is, csak a görög istenek kihívásai elég uncsik. Valszeg itt az is a gond, hogy az Anniversary ezen a fronton sokat javított és sokkal jobban tetszett, minthogy... ússz le mélyen és gyere vissza, ugorj el egy kalapács elől, sétálj lassan a kések között és ugorj el egy legördülő golyó elől. És igen, nekem is meg kell jegyeznem (nehogy műveletlennek tűnjek XD), hogy valamit a készítők nagyon benéztek, mert Thort sikerült görög istenné “lefokozniuk”, Poszeidón meg valamiért a római (Neptunusz) nevével szerepelt. Ezeket leszámítva jó kis puzzle-ök voltak, összességében szerettem ezt a pályát. Még úgy is, hogy itt volt az egész játék két legidiótább titkos helye és Pierre folyton a seggünkbe lő a legrosszabb pillanatokban. Igazából Pierre sokkal gyakrabban feltűnik, mint emlékszem rá. Nem is ez a kedvenc részem a görög szekcióban. a Colosseum  és Palace Midas igazából tök jók. El lehet igazodni rajtuk, jó nagyok, szal lehet járkálni (néha talán túl sokat is kell ide-oda szédelegni) és nagyon ötletesen vannak a különböző szekciók összekötve, főleg Midász király palotájában. Mondjuk itt sok olyan rész volt, ahol megint a nekifutásos ugrásokkal sokat szívtam és oké, bevallom a kapcsolókat meglestem, hogy mitől nyílnak, de mikor rájöttem, hogy az ajtók fölött a jeleket kell nézni, úgy már könnyű volt. És gonosz voltam, de muszáj voltam Larát legalább egyszer aranyszoborrá változtatnom  Bocsi Lara! Aztán a The Cistern néhány videó alapján úgy veszem ki, nem valami népszerű a rajongók között és úgy látszik, ebben én vagyok a kakukktojás, mert nekem tökre tetszett. Azt simán értem, mi vele sokaknak a baja, mert itt én is gyakran leálltam és vakartam a fejemet, hogy merre kell menni, miközben úgy éreztem, kimaxoltam az összes lehetőségemet, de ha az ember végiggondolja, annyira logikus utána a megoldás. Bár igen, ha nem volt vízzel teli a terem, marha macerás volt visszamászkálni a kapcsolóhoz. A Tomb of Tihocan meg miért ilyen kicseszett hosszú?  Abszolút nem emlékeztem, hogy ennyi nyamvadt csapda van ott, meg mászkálás, ajtónyitogatás stb. Valószínűleg csak azért bosszantott, mert már rohanni akartam a buszra, mikor ezt a pályát toltam, de már nem akartam félbehagyni és valahogy pont sikerült még belepréselnem az időmbe. De még ha lett volna rá több időm, akkor is azt gondoltam volna, hogy minek kellett még ennyi minden a “boss” előtt.

Az egyiptomi pályák aztán azok, ahol néha már jobban elakadtam. Rögtön a City of Khamoon mini obeliszkjét körberohantam párszor, mire végre meglett az az eldugottnak annyira nem nevezhető, de a látótérből pont kilógó rész, ami a továbbjutáshoz segíti az embert. Ugyanezen a pályán beljebb egy kapcsoló olvadt bele annyira a falba, hogy százszor elrohantam mellette és már ötletem sem volt, merre kell menni, mire végre kiszúrtam. Kissé bosszantó, de ha már megvan, akkor onnantól sima a haladás (nyilván). A Obelisk of Khamoon tetszett talán a legjobban az egyiptomi részlegből. A Sanctuary of the Scion is emlékezetes az óriási szfinxszel, a nagy bejárható pályával, a láthatatlan lebegő platformon megszerezhető uzikkal és az egyre agresszívabb atlantiszi szörnyekkel, de az obeliszknél a platforming rész jobban tetszett, még akkor is, ha a hülye ugrások gyakran így sem jöttek össze. De ja, igazából ez a két pálya egymás után nagyon jók. Ugyanakkor akármennyire monumentális és izgis, de mi volt a célja a két hatalmas víz alatti szobros résznek? I mean, csak le kellett ereszteni a vizet és semmi több, az úgy elég nagy pazarlás. Cserébe a kapcsolót agyrém megtalálni (ehhe, lehet itt is segítséget hívtam, hogy megtaláljam?)

Mindent összevetve azonban azt kell hogy mondjam, hogy az atlantiszi pályák jöttek be a legjobban. Natla's Mines az első a szériában, ahol elveszik Lara összes fegyverét és anélkül kell mászkálnia. Ez valamennyire amolyan hagyomány lesz a következő két játékban, amikben szintén lesznek ilyen részek. Megmondom őszintén, nem igazán szívlelem, hogyha elveszi a játék az önvédelmi lehetőségeimet, ha egyszer előtte bármit lelőhettem. Ha az egész lényege a fegyver nélküli rohangászás, akkor oké, de amúgy hanyagoljuk. Ezért nem is igazán tudom osztani azon játékosok rajongását, akik imádják az ilyen fegyver nélküli pályákat. Ja, marha izgalmas elfutni az ellenség elől, mert nincs pisztolyod, de nincs is más módszered az önvédelemre. De igazából ez majd a TR3-ban lesz gáz a nevadai pályán, mert ott komoly részét képezi majd a stealth. Itt az első részben még tök oké voltam vele, mert konkrétan nincs ellenfél a pálya feléig, a második felét meg úgyis csak akkor tudjuk elérni, ha visszaszerezzük a fegyvereket. Így pedig igazából színtiszta platforming és rohangászás a feladatunk, amit totál adok. Még úgy is, hogy egy-két megoldás szimplán hülyeség. (Meg kell húznom egy kart, hogy kinyíljon egy ajtó a pálya másik végén, ami mögött egy másik kapcsoló van, ami pont ott fog egy kaput kinyitni, ahol az első kapcsoló volt? Na elmehettek ám a.... XDDDD) Mindegy, igazából még így is tök oké volt nekem. Az is tetszett, hogy a másik három fegyverünket Natla három különböző emberétől kellett harccal visszaszerezni, és őket legyőzve (meg némi kis platformingolás után a láva fölött) jutunk tovább. Atlantis egyszerűen csak jó. Nem tom, élvezetes egyre feljebb és feljebb jutni ezen a hatalmas tornyon, vagy minek hívjam. Gyakorlatilag mindig ugyanabba a terembe kötünk ki, hogy eggyel magasabbra jussunk, majd körbemenve visszajutunk ugyanide. Mondjuk asszem ezen a pályán is volt egy nagyon hülye rész, hogy át kell szaladni valami késes ajtón, de ahogy átérsz, atlantisziak kezdenek távolról lőni és nincs hova menekülnöd, mert vagy beleesel a lávába, vagy vissza a késekhez, vagy lecsúszol oda, ahonnan indultál. Pár próba után sikerült, de azért basszus! Aztán végül az utolsó pálya a The Great Pyramid is tetszett. A boss elsőre meglett, bár azért gyorsabb volt, mint vártam, eléggé ügyeskedni kellett, hogy ne kapjon el és le se essek, Lara nehézkes kanyarodásával meg ez picit nehéz volt, de megoldottam. Amúgy azt írom bossok, de mai sztenderd szerint nem tudom, mennyire hívhatók annak, mert ugyanúgy csak ész nélkül, mindenféle taktika nélkül kell őket lőni és ugyanúgy hamar meghalnak. Mondjuk nem bánom, mert bár már nem vagyok annyira ellene a boss harcoknak, összességében így sem bánom, ha néha hanyagolják őket vagy nem teszik túl nehézzé. Minden esetre miután a boss megvolt és szétlőttük a Sciont, az egész pálya lényegében egy nagy menekülés. Persze szerencsére nem időre megy, de azért mégis az emberben van egy kis sietség érzés, ahogy minden omlik össze és az addig bejárt pálya megváltozik, szétnyílik a föld, előtörik a láva stb. Azt hiszem mondhatjuk, hogy a legnehezebb platforming részek is itt vannak, de mint írtam, szerintem a TR1 abszolút nem annyira nehéz. Jól kell időzíteni meg figyelni kell, de még nem követel annyira durva precizitást, mint majd a későbbiek fognak. Szerintem. De azért gratu annak, aki kitalálta az utolsó titkos helyet az összeomló platformmal és a fölötte lengő szablyával, amit megkoronázhatunk azzal, hogy egy bugnak hála nem is érzékeli, ha odamentél és a végén ugyanúgy az fogja kiírni, hogy 3-ból 2 titkos hely lett meg, ha valójában megtaláltad. Mind1, én tudom, hogy ott voltam, az én lelkiismeretem tiszta XD

Amúgy a Croft Manort is meglátogattam még a legelején, de most még Wilson, a hűtőszekrény és az egyéb kiegészítések nélkül még nem sok tennivaló volt benne. De azért hangulatos volt és nyilván az első pár percemet a játékban azzal töltöttem, hogy idióta módjára ugráltam a nagy kék matracon XD

Ja igen, azt játszás közben tudtam meg, hogy a PC-s verzión nincs valamiért zene, csak a háttérzajok. Egyrészt kár, mert micsoda dolog ez, hogy a szökő évente egyszer felcsengő zenét elvették, másrészt tény és való, hogy így azért picit ijesztőbb néha. Ugyanakkor unpopular opinion, de azért én nem vagyok az OST-tól elájulva. Nem azért, mert nem jó (a main theme-t pl. nagyon szeretem), hanem mert alig 20 perc az egész. Tudom, hogy a minőség a lényeg, nem a mennyiség, de nehezen tudom a valaha volt legjobb OST-nak nevezni, mikor más játékok ennél komolyabb felhozatallal rukkoltak elő. Ettől még szeretem a zenéjét, mert hangulatilag remekül passzolnak a játékhoz és azért remélem, hogy a folytatásokból nem veszik ki. A TR2-ben a Velencében, a TR3-ban meg az Indiában játszódó dalokért spec fájna a szívem.

Ugyanakkor cserébe a PC-sek ott menthetnek, ahol csak akarnak. Ha innen nézzük, akkor lehet pont ezért találtam annyira könnyűnek a játékot, mert akárhol akármennyit menthettem. Ha ezt PS1-en kellett volna kivinnem, ahol “mentés kristályok” vannak, és ha meghalsz, onnan kell folytatnod, ahol legutóbb találtál egyet...  fú, hát nagy szívás. Így lehet már nekem sem lett volna annyira jó élmény XD

A lényeg a lényeg, hogy még ennyi év után is borzasztó szórakoztató volt vele játszani, bár ebben nyilván közrejátszott a nosztalgia is. Az irányítás valóban nem a legjobb bizonyos szituációkban, főleg a nehézkes kanyarodás meg a nekifutásos ugrásra való rossz reakció. Azonban a játék élvezhetőségét nem tette teljesen gallyra, meg elnéző vagyok vele a korára való tekintettel. Mégiscsak az egyik első 3D-s platformerek egyike volt, valahonnan el kellett indulni. Másrészt se nem bonyolult, se nem megszokhatatlan az irányítás, szóval nem értek egyet az olyan kritikákkal, hogy nehéz rá emiatt 2023-ban és innentől kezdve a későbbi években próbálkozni vele.

#tomb raider

[itspetraveler]

Algarve, Portugália

Március közepén, két hónap után újra repülőre szálltam és Portugáliát vettem célba. Már régóta szerettem volna elutazni Faro-ba és az Algarve régióba, de sajnos nincs közvetlen járat Budapestről, így brüsszeli átszállással érkeztem meg Portugália déli részébe, a "világítótorony" jelentéssel bíró Faro-ba.

Első este igyekeztem átvenni a portugál életérzést, csak egy kicsit sétáltam a városban. Alig voltak az utcán este 8 óra körül, boltot nem igazán találtam és szinte minden üzlet be volt zárva hétköznap.

Másnap reggelre kinéztem egy brunch helyet és ettem egy finom acia bowl-t, majd nyakamba vettem a várost. Céltalanul bolyongtam, csak pár épület volt tervben, "véletlenül" kis utcákba betévedve akartam megismerni a várost.

Faro-ban a tengerpart kicsit kívül esik a városközponttól, csak valamilyen vízijárművel lehet megközelíteni és mivel más városokba is szerettem volna utazni, így délután elbuszoztam Albufeira-ba. Egy órányi buszút után érkeztem meg az írekkel teli nagyvárosba. Szent Patrik nap miatt úgy tűnik mindenki ide utazott.

A következő napra készülődve gondoltam megnézek egy előzetest a sziklás tengerpartról és elzarándokoltam a Praia dos Arrifes tengerpart részhez:

Az előzetes nagyon jól sikerült, mert az utolsó napomon Lagos-ba vonatoztam és a terv térképem szerint szinte csak tengerpartokat jelöltem be megtekintésre.

Lagos 1,5 óra vonatútra fekszik Faro-tól Nyugat felé. Faro, az Algarve régió központja, azonban Lagos a legnépszerűbb a turisták körében. Jó ötletnek tűnt ez az utazás, és ezek a városok, mert sejtésem szerint nyáron tele van minden nevezetes kilátópont és minden strand.

A városból kiérve a parton haladtam és sorra néztem meg a sziklás strandokat.

Strand_1: Beach Estudantes

Strand_2: Praia de Dona Ana

Strand_3: Praia do Camilo

Strand_4: Ponta da Piedade

A strandok után még volt időm a vonat indulásig, így megebédeltem, majd sétáltam a városban. Megnéztem a lagosi várat, erődöt, templomot és andalogtam a kis portugál utcákban.

Este visszaérve már csak a pihenés maradt, mert másnap a gépem nagyon korán, hajnalban indult hazafelé.

Ez a pár mondat nem mutatja meg igazán hogy mennyire jó volt ez a néhány nap. Próbáltam feltöltődni, begyűjteni a nap melegét és pihenni - annak ellenére hogy több mint 15 km-eket sétáltam naponta.

Utazni mindig megéri! Új dolgokat, új helyeket lehet megismerni a világban. A legtöbb helynek van egy saját, egyedi megjelenése, varázsa, ezekre érdemes felfigyelni és megélni. ☀️

#portugal #algarve #weekendtrip #holiday #travel

[mindigvankiut]

,, Azt mondják, hogy a szerelem olyan, mint a hurrikán. A semmiből csap le ránk, végül pedig teljesen elveszítjük a fejünket tőle.

S az az ember, akit egyszer felkap, már sosem lesz ugyanaz a magányos vándor, aki a vihar előtt céltalanul bolyongott a semmiben.

Pontosan így történt velem is. "

@mindigvankiut

#magyar tumblisok #magyar tumblr #magyar #saját poszt #saját #gondolatok #érzelmek #szerelem #vihar

[alexyna]

"Próbálom finoman. Mert már annyit feszítettem.

Ráfeszültem a saját keménységemre, mint egy keresztre és csak reméltem, hogy harmadnap feltámad bennem a Nő. Aki nem harcol már.

Az igazság az, hogy a harc edzett és senki nem tanított meg a lágyságra, mert úgy hagytak az út szélén, hogy ha nem nevelem magam farkassá, megesznek a farkasok.

Próbálom finoman. Próbálom nem feszíteni és betűnként tanulni az igazi Nőt.

Őseim tudását hívom a mindenségből és úgy mosom át magam, hogy vér serken a bőrömön. Sikálom a múltat és sikálom azt, ami belém fojtotta mind azt, amit mindig is tudtam, és amire oly nehéz emlékezni, mert nincs példám, fogódzkodóm.

Emlékezni szeretnék arra, hogy nem feszítem, csak engedem. Hogy nem akarom, csak fogadom. Az igazi illatomra, amit nem vitt el a szél a küzdelemmel, amikor egyedül álltam. Nem jó a nőnek egyedül állni. Kell, aki megfogja a kezét, akinek sírhat a karjaiban, hogy belesimuljon az igazi erejébe, abba a szeretetbe, ami lágyan ad. Nem erőből.

Naponta feszítem keresztre a megkeményedett részeim, hogy Nő lehessek, áramló és csendes mint a folyó, vagy tomboló szél, ami nem céltalanul pusztít, hanem a tisztulásért.

Próbálom finoman. Lépésről-lépésre tanulom kiszabadítani az Istennőt évszázadok páncéljából, és hinni, hogy ez a lágyság, az igazi erőm.

Nem akarok harcolni. Nem erre teremtettem. Nem részem a harc. Nem is kell, hogy az legyen.

Már finoman próbálok áramlani át az életemen. Mert már talán nem próbálnom kell. Már nem tudnom. Éreznem.'

#barna berni #idézet #magyar írás #magyar #imádom #A nő #nők #nő #én

[randomgondolats]

22:03

Szerelmes idézeteket olvasni szerelem nélkül pont olyan, mint céltalanul élni.

Szar és üres érzés.

[padgany]

Aszály

Nyári nap volt. A hetek óta tartó hőség próbára tette a lakótelepi emberek életét, az aszfalt és a betonházak szüntelen nyomták magukból a meleget. Az égen egy felhő sem mutatta magát, és a meteorológusok nem jósoltak záport vagy zivatart a következő, belátható időszakra sem.De az élet ebben az időszakban sem állt meg. Ki jobban viselte, ki kevésbé, viszont voltak jelek. Napról napra, egyre többször ütötte fel a fejét az a jellegzetes ricsaj, amit a főúton, szirénázva száguldó mentőautók csaptak.

Patrik az ágyában feküdt. Szabadnapja volt, amit szeretett volna pihenéssel tölteni. A munkahelyén is elviselhetetlen volt a hőség. Nem volt már huszonéves, pár éve tudatosult benne, hogy egyre nehezebben bírja a nyarakat. Nem szerette az év ezen időszakát, jó ideje nem látott benne semmi várnivalót, egyedül a hőséggel járó szenvedés jutott eszébe ezekről a hónapokról. A munkatársai látszólag jobban tűrték a körülményeket, a legtöbbjük csillogó szemmel, szájukon óriási mosollyal ecsetelte a leállás heteire tervezett nyaralást. Izzadtak, fújtattak, de vidámak voltak, amit Patrik egyszerre csodált és irigyelt.

A délelőtti órákban orvosnál járt, majd meglátogatott egy autókereskedést. Doktorát az évek óta tartó, szüntelen fájdalmai miatt látogatta meg, az autókereskedést pedig egy újabb autó vásárlásának reményében. A régi, ütött-kopott kocsijáról saját helyzete és élete jutott eszébe. Javíthatatlan volt már, ezért kellett lecserélnie. Egykoron gond nélkül szelte az utakat, mára viszont kiszámíthatatlanná és veszélyessé vált. Az ágyban fekve arra gondolt, végső soron olyan nap volt ez is, mint a többi. Az orvos semmi jóval nem kecsegtetett és újabb autót sem talált. Arra, és a gyógyulásra is várnia kell még, és magányosnak is pont annyira érezte magát, mint az előző évek mindegyik napján.

Lehunyta a szemét és álomba zuhant. Újra gyerek volt, a múltban találta magát egy balatoni strandon. Egy óriási platánfa alá terített plédeken anyja, apja és nővére vették körül. Mindenki nevetett, a vízben emberek labdáztak és kiabáltak. A lángos és főtt kukorica illatát hozta a lágy szellő, miközben ő vizesen, a hátán fekve meredt a gyönyörű platánfa lombjára, védve, annak kellemes és életmentő árnyékában. Minden tökéletesnek tűnt, a következő pancsolás időpontja volt az egyetlen gondolat a fejében, ami foglalkoztatta és amit izgalommal várt. Becsukott szemekkel feküdt, csak a zajokra figyelt. Kis idő elteltével felült. Először magára, majd körbenézett. Teste megnyúlt, haja megnőtt és egy gyönyörű szőke lány feküdt mellette. A családja eltűnt, mégsem érezte magát egyedül. Ott volt ez a szőke lány és nem volt másra szüksége. Sokáig feküdt mellette, simogatta, dédelgette, de a lány egyszer csak felpattant és a büfék felé sietett, ahol véglegesen elnyelte a c��ltalanul kóválygó embertömeg.

Az égen hirtelen felhők gyülekeztek, a szél erősebbé vált. Perceken belül egy fekete hajú lány telepedett le mellé a plédre. Patrik nem is nagyon értette, de egy órát maga mellett tartotta, miközben szüntelen a büfék irányába bámult. Végül elküldte a lányt, de jött helyette másik. Akkor már feladta a reményt, hogy újra megláthassa a szőkét. Megpróbált a pillanatnak élni, de kezdte magát kellemetlenül érezni a pléden. Az ég beborult, a hullámok felcsaptak. Érezte, hogy a vihar hamarost odaér. A lányok jöttek-mentek, egyiknek sem tetszettek a körülmények. Fáztak, féltek vagy szomorkodtak. El akartak menni Patrikkal a partról, de ő sosem tartott egyikkel sem. Csak ült és várta a vihar végét, várta az érzést amit a családja, majd a szőke lány mellett élt meg korábban.

A vihar végül lecsapott. Az orkán erejű szél feldöntötte és vitte magával a napernyőket, a plédek is teljesen eláztak. A platán lombja sem nyújtott már menedéket a szakadó eső elől. Mindenki elmenekült, csak Patrik maradt ott. A távolban egy újabb alak közelített felé.

Patrik a saját izzadtságától átázott ágyneműjén, zaklatottan ébredt. Teljesen az álma hatása alá került. Talán, ha nem ébred fel és a közelítő alak eléri őt, vele tartott volna, és végleg otthagyja emlékei partját. Vagy marad, de vele újakat teremt a viharban.

#melegem van #aszály #kiégés #balcsis emlékek #timeline #egyedül

[lelkifroccs-blog88]

Csak száguldani céltalanul. Ez a vágyam

[wolverenmayden]

Utazás, ó utazás

Utazás, ó utazás

Utazás, ó utazás! a levegőt pusztító végső tűz feltárja a talajt, amelyen céltalanul sétálunk és fáradhatatlanul az erősek képmutatása megvéd bennünket otthonról. Inkább a leveleket az esőtől hamissá sárgult győzelmeket így hallgatok a szélre. Élni jó hol haldoklik, hol legendák menj ki… a sírjaink olyanok lesznek könnyű, mint az angyalok szárnya ne féljünk azoktól akik sértik a mi engedetlenségünket a meghódítottnak mindig meglesz a utolsó szó Egy láthatatlanban élek, aminek egyike sincs fürdőszoba, sem bejárat. a láthatatlannak nincs gazdája. az álomnak soha nincsenek falai, és ott soha nincs hideg … és az árnyékaim megnyúlnak testem fölött, ahogy alszik, és az ég megszűnik kék lenni, és a fény vár.

Angolul(In English):

Travel, oh travel

Journey, oh journey! the final fire that destroys the air reveals the ground on which we walk aimlessly and tirelessly the hypocrisy of the powerful protects us from home. I prefer letters it turned yellow from the rain victories this is how I listen to the wind. It's good to live where he is dying, where he is a legend get out… our graves will be like that light as the wings of angels don't be afraid of them who offend our disobedience the conquered will always have the last word I live in an invisible that has none bathroom, nor entrance. the invisible has no owner. dreams never have walls and it's never cold there … and my shadows lengthen over my body as he sleeps and the sky ceases to be blue and the light is waiting.

#wolverenmayden #art #writers #poetry #poem

[ivmuf]

vonalbezárás

Sok vasútbaráthoz hasonlóan nekem is van egy olyan magyar vasúti térképem, amin pirossal jelölöm azokat a vasútvonalakat, amiket már beutaztam. Az elmúlt években, amikor az életnek mondhatni nem csak a napos oldalát láttam, ez a térkép sok helyen szépen bepirult, többek között olyanokon is, ahol mától már nem járnak a vonatok.

Sok vasútbaráthoz hasonlóan bennem is rengeteg gondolat kavarog most a vonalbezárások kapcsán. Mert ezek azok, és csak reménykedhetünk abban, hogy talán valamikor konszolidálódik annyira a járműhelyzet, hogy néhányra visszatérhetnek a vonatok. Én nem látok erre sok esélyt, de hátha.

Nehezen tudok azonosulni a messziről jött emberek jajveszékelésével egy-egy vicinális bezárása kapcsán és kétkedem, amikor valaki azt bizonygatja, hogy xy mellékvonalon az egyvonatos menetrend ellenére is mindig legalább félház volt a Bézén. Nem volt, ez szinte biztos. Az ebben az ügyben megszólalók, de megkockáztatom, az utolsó vonatokhoz kiballagó helyiek túlnyomó részének ezek a lassú és sokszor megbízhatatlan mellékvonalak semmit sem jelentettek, legfeljebb homályos emlékeket, amik most hirtelen megnemesülnek.

Emlékeim, persze, nekem is vannak. A Borsodi sörrecept kitárgyalása a kallerral a kunszentmártonin. A boldogkői várra vetett első pillantás a kishidasi Bézé ablakából. A szinte teljesen céltalanul és anakronisztikusan takaros állomások az Alföldön. A téli mesevilágban az Ipoly partján pipiskedő délutáni személyvonat. A hugyos ingavonat utolsó köre Tiszaújba végig nyitott fülkeajtóval. A komlói Bézé döcögése, miközben az elhagyott bányavidék fölött csak szürke köd szitált.

Ilyenek, de talán éppen az ezekhez hasonló emlékek azok, amik ezekben a szomorú pillanatokban egy időre össze tudják kötni a személyesen érintett helyieket a hivatalból feldúlt vasútbarátokkal. Mintha a vasútvonalak bezárása valamilyen egyetemesen elfogódott érzést lenne képes kiváltani mindenféle emberből, akár egy elpusztult gólyafióka látványa. Nem sok olyan vidék jut eszembe, ahol ne a végső romlást jelezte volna előre az utolsó vonat elindulása a vasútállomásokról.

Ezt az oldalt már régen politikusoknak kellene szerkesztenie, mert többször bebizonyosodott, hogy ők helyből képesek olyan abszurd hülyeségeket mondani vonatos témában, amikre nekem egyébként külön készülnöm kell. De az ironikus vonatos műfaj csúcsteljesítménye talán valóban az, hogy a mostani vonalbezárásokat levezénylő tárcát éppen Építési és Közlekedési Minisztériumnak hívják.

Bár az elődje, az Innovációs és Technológiai Minisztérium is igen innovatív technológiákkal volt képes sorvasztani a magyar vasutat – járványügyi menetrend, ha még emlékszik valaki –, azt hiszem, az építési és közlekedési tárca eddigi vasútügyi track recordja ezen játszi könnyedséggel tesz túl: nem csak 100+ Vectronunk és déli körvasutunk nem lesz, hanem még összetehetjük a két kezünket, ha az udvari vasútépítő cég hajlandó lesz használhatóra megcsinálni valamelyik szerb határátmenetünket – és ha nem lesz még egy vonalbezárási hullám a következő években. Ellehetetleníthető vicinálisból ugyanis azért még akad.

Nagyon szomorú nap ez a mai, feleim. De remélem, a gyárudvaron már átadásra készen áll a kétszázadik újgenerációs Credo busz – arra valahogy mindig van pénz.

#ivmuf

[pillanatvarazsa]

Változó vagyok, vízből való.

Sodródom céltalanul.

Ő a tengerembe süllyedő horgony.

Benton James Kessler