Brennbergbánya, Sopron, Hungary Photo by Benjamin Voros on Unsplash
1 note
·
View note
Vájárok útján
2021.11.05.
Ismét sportos témát feszegetnék, illetve egy kicsit hosszabb beszámolóval érkeznék, mert a mai pálya elég nagy benyomást tett rám. Amolyan képzavarral élve, egy viszonylag rövid hosszúedzést kaptam mára. Arra gondoltam, hogy egy kb 11 km hosszú 400 m szinttel rendelkező pálya beleférhet. Nem volt sok kedvem a győrújbaráti csúszkálós takonyagyaghoz, ráadásul a kutya is héten lett kikerázva. Így esett a választásom a Sopron Trail rövid távjára.
Azért is örültem ennek az útvonalnak, mert törzskönyves soproniként sokat futottam, túráztam errefelé. A rajtcél központ a határ menti vájárfalu, Brennbergbánya kocsmája előtt található, mely unikális, mivel egy templom oldalában alakították ki.
Beöltöztünk az ebbel, nyomtam az órát, majd megkezdtük a távot. Rövid emelkedő után egy hosszú ereszkedés következett. A tájat nézve eszembe jutott a Twin Peaks című kultikus sorozat főcíme, ahogy a sejtelmes ködtenger áramlik a fenyveserdő előtt, eltakarva a távoli ormokat. Mellont az elején mindig bekötöm, hogy lássam mennyire van eszénél és fókuszáljon a feladatra. Annyira meglepett ahogy beállt elém és feszes pórázzal dolgozott, hogy közel három km-t így tettünk meg. Az völgybe érkezve a patakátkelés fincsire sikerült. Lehet, hogy volt ott valami rozzant híd, de mi letojva a körülményeket, átvágtunk toronyiránt keresztül a jeges vízen, mint két tökös skandináv tájfutó.
Mellont elengedtem, mivel komoly domboldal következett. Itt kaptam először agyfaszt, mert nemhogy jelzést, de ösvényt sem láttam sehol. A track szerint felkapaszkodtunk egy gerincre, majd folytattuk a felfelét. Miután rövid sétát követően a pulzusom visszaállt, beleszaladtunk egy fakitermelésbe. A gépek által szétgyúrt sártengeren, szétszórt rönkök és ágak között kommandóztunk. “Nem hiszem el bakker, Spartan Race ez vagy mi a radai rosseb?!” Szegény jószág hol vigyorogva, hol kérdőn nézegett a lábam mellől, nem értette, hogy most pontosan kinek az édesanyját üdvözlöm olyan serényen. Ekkora már a hó is kitartóan szakadt. A Béke-kilátó beton talapzata kifejezett felüdülés volt az sártenger közepén. Innen egy tempós szakasz vitt le az elágazásig.
Na ekkor kezdődött a kálváriánk. Beértünk egy völgybe, ahol egyszerűen nem találtam az utat. Többször kereszteztük a képzeletbeli ösvényt, de halvány fingom sem volt merre kéne haladni. Kidőlt tölgyeken másztuk, szederbokrokban kínlódtunk, lementünk az egykori patakmederhez, majd visszamásztunk a gerincre. Itt már közel voltam hozzá, hogy elengedem, de valahogy továbbmentünk. Az edzésterv ekkor már megbukott. Nem tudtam figyelni a pulzust, mert végig a trailt kellett keresnem. Végül a gerincet választottuk és be is jött. Majd újabb tévesztés. Itt a jelzett csapáson haladtunk ugyan, de teljesen letértünk a trackről, így megindult az újabb dzsungerharc. Visszataláltunk a helyes irányba újfent, de ezen már csak röhögtem. Innentől a faluig egy viszonylag normális erdei úton csapattunk, majd a házak között lecsorogtunk a kocsmáig.
Az utolsó szakasz is tartogatott finomságot, ugyanis helyenként tükörjég fogadott minket, nem sok kellett, hogy lapra verjem a 2 m-es testecskémet.
Kifejezetten örültem, hogy a szívemnek kedves helyen futhatunk, hiszen Mellonnal még sosem jártunk erre. Ez a pálya viszont kifogott rajtunk. A sok bosszúság ellenére is azt mondom, hogy megérte. Nem mindig arról szól ez, hogy a saját magunk által felállított elvárásokat megugorjuk. Az eb kifejezetten élvezte, ő ebből semmit nem érzékelt. A kutyás futásnak meg mi a lényege. Közös időtöltés, gyönyörű táj, erdőillat, sportérték. Nekünk mindegyik megvolt, nem lehet okom panaszra.
Ahogy a bányászok mondják: “Jó szerencsét!”
0 notes