#jól sikerült találkozás

[padgany]

Tegnap egy év után újra randiztam. Már el is felejtettem ezt az érzést. Az izgalmat a találkozás előtt, a kölcsönös figyelmet, a másik ember fürkészését.

Nagyon jól éreztem magam, rengeteget nevettünk a lánnyal (hívjuk inkább nőnek). Nem volt kínos csend, nem volt kellemetlen, feszült hangulat. Nem volt egy negatív pillanata sem az eltöltött estének. Mindketten magunkat adtuk, nem játszottunk szerepet.

Egyébként egy vékony de csinos, folyton mosolygós és érdekes mimikákra képes tanult nőről van szó. Kicsit bolondos energiabomba, mindezek mellett egy okos és nagyon tájékozott személy, akitől távol áll a sznobság és az a tipikus ,,rettenetesen elegáns és rommásminkelt’’ női szerep. Egyszóval személyiségre és viselkedésre mondhatjuk, hogy a zsánerem.

Elmentünk egy helyre amiről tudtam, hogy a kiszolgálás borzalmas, a pincérnőket csak a külsejük miatt alkalmazzák és minden alkalommal elvárható tőlük, hogy csinálnak valami nagyon vicces ostobaságot. Nem hozzák ki a rendelést, beszólnak, hülyeségről fecsegnek, stb. Ez volt a promo, szimpatikus volt neki, így odasétáltunk és a teraszon fröccsöztünk. Persze a pincércsaj szokásos, alkalmi ,,performansza’’ sem maradt el. A rendelésfelvételnél megkértem, hozzon egy hamutartót, de persze ráér majd akkor, amikor visszatér az italokkal. Végig sem hallgatott, hátat fordított és rohant is a hamusért, viszont azzal a lendülettel elesett és le is vert dolgokat az egyik asztalról. Szerencsére nem történt baj, nem sérült meg, így ez is egy mókás része lehetett az első randinak.

Jó volt - egy egyelőre - ismeretlen ember életébe betekintést nyerni. Mindketten sokat sztoriztunk és még a puki-kaki téma is előjött. Meg is beszéltük, hogy jók vagyunk, nem vártunk sokat a dolog megbeszélésével és ezen is sokat nevettünk. De jó volt, mert se én, se ő nem voltunk közönségesek, egyszerűen csak sikerült mindenről természetesen és fesztelenül elcsevegnünk. Én valahogy így képzelek el egy első randit és csodálkozom, hogy ez meg is valósult. Szoktam látni párokat, akik egymással szemben ülve dörzsölik a tenyerüket, szótlanul szürcsölik az italukat és ilyenkor mindig eszembe jut, hogy egy randi lehet kellemetlen és feszült hangulatú is. Nos ez nem volt az. Szórakoztató volt és most vidám vagyok. Hazafele még hintáztunk is egy kicsit és megbeszéltük, hogy találkozunk még.

Sokáig a kishitűségem és a lelki+testi dolgaim miatt azt hittem, hogy egy unalmas, megkeseredett és mások számára érdektelen emberré váltam. Ezzel az estével viszont visszanyertem az önbizalmam és azt érzem, mégsem vagyok teljesen reménytelen. És ezt ő hozta ki belőlem. Már csak ezért az estéért is hálás vagyok neki. Remélem, hogy minél hamarabb újra láthatom.

#első randi #tegnap este #jól sikerült találkozás

[spraystory]

"Szabadság, egyenlőség, testvériség"

4.rész Az amerikaiak

A megannyi külföldi jöttment közül, akikkel a sors összefújt graffitis éveim alatt, valójában épp a graffiti teremtésének földjéről érkezők, az amerikaiak voltak legkevésbé jelen a velem történtek alatt. Minden bizonnyal ennek az egyik oka, hogy egy fél kontinens és egy hatalmas óceán van közöttünk. Emellett mintha az amerikai firkászok kevésbé lennének utazgatósak mint az európai kollégák. Akár helyesen ítélem meg, akár nem, tény hogy meglehetősen ritkán vetődött felénk amerikai writer. Első találkozásaim amerikai graffitisekkel egészen halványan vannak csak meg. Volt amerikai vendégem - sajnos nem emlékszem ki - fiatal firkászéveim alatt, akitől egy Mear/CBS pólót kaptam ami azóta is megvan és véletlenül ugyancsak CBS tagok Cisco és Izm voltak, akikről az első írásomban megemlékeztem, akik egy darabig Budapesten laktak, akikkel a TDF-es srácok összehaverkodtak és akiket csaknem a magyarországi tartózkodásuk utolsó pillanatáig nem tudtunk “elkapni”. De a CBS még mindig nem volt az igazi amerikai kapcsolat, hiszen őket az utolsó pillanatokban ismertük meg. Volt egy másik vendégem is az USA-ból, Auph One, aki egy vázlatot is rakott a blackbookomba de befejezni nem tudta és sajnos vele kapcsolatban sem emlékszem többre. 2002-ben összetalálkoztunk a How&Nosm párosból Nosm-al és elvittük festeni őt, ha jól emlékszem kétszer is, egyszer biztosan a System 120-as Skodájával, amibe alig fért be. Ezek után az amerikaiakkal való találkozás terén, hosszabb csend állt be. Mígnem 2006-ban az angol Aroe-nak köszönhetően Brightonban, egycsapásra ott találtam magam az amerikai graffitis vérkeringés akkori ütőerének sodrásába. Az MSK - amennyire ezt én mint kívülálló, meg tudom ítélni - akkor élte ragyogásának delét. A haverkodás köztünk amúgy néhány udvarias, hülyéskedős megjegyzésben kimerült. Bő három esztendő telt el, amikor 2009-ben egy különleges vendég érkezett az Egyesült Államokból. Ő volt a nagyon ütős stílust festő Jurnes, aki ma Scienceism néven van fent az instagramon. Egy igazán intelligens, kedves, higgadt és tudatos writert ismertem meg benne. Ma, igen tisztelt és “nagy név” a graffiti szakmában - ha ezt így egyáltalán ki lehet fejezni. Egy biztos, kiváló stylemaster és rendre egy lapon szerepel a worldwide graffitis kingekkel. Ha jól emlékszem európai turnén volt és Budapest csupán egy állomás volt neki, de egészen mozgalmasan telt. Pontosan nem emlékszem hogy kik, de biztosan ismerősök, elvitték traint festeni ami sikerült is, mi pedig véletlenül épp egy klassz spotot intéztünk, a Duna Plaza parkolóházában kaptunk falakat, Journes oda jött el velünk festeni egy jót. Talán még most is ott vannak a cuccaink.

Ezek után ismét eltelt négy esztendő, amikor 10 évvel ezelőtt, 2013-ban elindultam New Yorkba. Időközben szeretett és kedvenc festékmárkám a Molotow "supported artist"-ja lettem, ami egyrészt óriási megtiszteltetés volt nekem, másrészt egy roppant izgalmas vállalkozás. Feladatom az volt hogy egy éven át kb havonta fessek egy-egy - amennyire lehetséges - tematikus full color cuccot, amihez a Molotow adja a spray-ket. Csodálatos feladat. A new yorki út hallatán a Molotow rögtön jelezte, hogy összerak 2-3 színes cuccra való csomagot, amely engem már ott fog várni New Yorkban. Melyik writernek ne lenne ez álom utazás? A Molotow a support sprayket egyébként egyik kedves barátunknak a queens-i lakására küldte, később pedig itt is töltöttünk egy hetet. Négyen utaztunk, köztük “B” barátommal. “B” már megjárta a Nagy Almát, így volt némi tapasztalatunk is arról, mire számítsunk. Mielőtt azonban elutaztunk volna, előkutattam egy biztosan rossznak vélt email címet Jurne-höz és vettem a bátorságot hogy érdeklődjek, van-e bárki jó barátja New Yorkban akivel elmehetnék festeni. Írtam hát Journes-nek. Biztos voltam benne hogy sohasem látok tőle választ, hiszen a találkozásunk óta négy hosszú év telt el. Óriási meglepetésemre 2 napon belül válaszolt és ami sokkal extrább info volt, megírta hogy ő ugyan nem oda valósi, de azokban a hetekben éppen New Yorkban lesz, így persze, fussunk össze. Nem is akartam elhinni hogy ilyen jól alakulnak a dolgok és az volt hogy végül, valóban ilyen jól alakultak a dolgok. Mondanom sem kell micsoda érzés volt a repülőtérről, egyenesen Brooklynba metrózni és először élőben látni mindazokat a tageket, legendás cuccokat amiket már magazinokból ismertem. A graffiti bölcsőjébe kerültem, oda ahonnan mindaz jön amit évtizedek óta megszállottan űztem. Le voltam nyűgözve. Mint vallásos ember, aki eljut a szent városba, olyan áhitattal falták a szemeim minden centijét New Yorknak. Jurne-el már azt hiszem első vagy második nap estéjén találkoztunk Brooklynban, meglepetésemre Rime (MSK) és Host18 (Shots DYM) és más writerek társaságában. Este érkeztünk hozzájuk, épp valamiféle megrendelést festettek egy amolyan klasszikus new yorki bolt redőnyre. Az amerikai srácok részéről a lehető legkedvesebb, legbarátságosabb fogadtatásban volt részünk. Journe bemutatott Host-nak, ennek a kíváló embernek aki később - viccesen a nevéhez hűen - valóban házigazdánk lett. New Yorkban nincsenek legálfalak. Az európai nagyvárosok közül nemigen lehet olyat találni ahol ne lennének legálfalak, a legtöbb városban több is. New Yorkban ilyen nincs. Vannak helyek amikre azt hallhattad hogy “elvileg” lehet oda festeni, de szerintem épeszű ember nem tesz olyat hogy egyedül odamegy és elkezdi valaki ismeretlen writer cuccát lefedni. Kapcsolat kell, ismerned kell valakit aki tud helyet. És nem is nagyon láttam ezerszínű, nagy gonddal készült legál cuccokat, viszont a legkingebb throw upok, bombingok, tagek olyan mennyiségben vannak gyakorlatilag mindehol és olyan stílusokban hogy olyan érzése van az embernek, ahol ilyen gazdag és bámulatos a throw up és tag kultúra, ott nincs szükség legálkodásra. Akkoriban amúgy a 5pointz még állt, de hogy őszinte legyek nekem sosem tetszett annyira az a hely és volt valami writer, akinél be kellett jelentkezni hogy oda festhess, de ezt az embert nem lehetett elérni, vagy valami bonyodalom volt ami miatt az egészet elengedtük. Egyébként például subwayről szó sem lehetett és nem is akartam. Megelégedtem a hely varázsával, a kiváló társasággal és azokkal a spotokkal és lehetőségekkel amiket sikerült intéznem. Vittem magammal viszont rengeteg stickert, jobb híján azzal voltam elfoglalva hogy jó helyekre kerüljenek. Ezzel kapcsolatban, francia barátok később mesélték hogy előttem járt New Yorkban az egyik igen nagynevű francia writer, akinek a cuccait én magam is nagyon szeretem. Az első napon elkapták valami civil zsaruk matricázásért (!), több napra becsukták s mire kiengedték, állítólag ki is rakták Amerikából. Micsoda szerencsétlen fordulat egy egyébként bevállalós stylemasternek.

Szóval nekem-nekünk nem volt tervem bármi vadulás és ha jól emlékszem “B” volt aki tudott egy helyet. Hamarosan megfestettem hát az első cuccomat New York Cityben, “B”-vel és más helyi srácokkal a Tuff City shop hátsó udvarán. Ez olyan spot volt ahol naponta változnak a rajzok, de ez egyáltalán nem érdekelt. Ott voltunk New Yorkban és egy tag is csodálatos érzés lett volna, nem hogy egy full színes cucc. Szuper nyugis fújás, baráti beszélgetések, jó hangulat, szép idő - graffiti mennyországban éreztem magam. És az is volt.

Később találkoztunk “B” barátom egyik kedves ismerősével, egy amerikai fiúval Mike-al akit “B” még  korábbról ismert. Mike a legjobb arc, mosolygós, vidám, intelligens srác aki kiválóan fotózik. Nem tősgyökeres new yorki, Portlandből jött NYC-be és egyébként Budapesten is járt már a mi new yorki utunk előtt. Mikenak az volt az egyik skillje hogy egy csomó tetőhöz volt hozzáférése. Azaz a híres new yorki rooftopokra fel tudtunk jutni Mike segítségével. Tudta a kódot, ismerte a bejárást, volt kulcsa vagy egyenesen ismert olyat aki felengedett, voltunk pl a Vogue egyik fotósának a privát kis tetőjén. Rögtön az első napokban nagyon klassz tetőkön találtuk magunkat és találtam több olyan cuccot amit azelőtt már láttam magazinokban. Ez később természetesen hatványozódott, egész utcarészeket, blockokat, muralokat fedeztem fel amiket élőben látni varázslatos érzés volt. Az a kultúrális táplálék ami New Yorkból származik felülmúlhatatlan, ha valaki ezt figyeli mint akkor én, ugyan úgy le lesz nyűgözve. Egy kedves kis történetünk is lett Mike-al. New yorki tartózkodásunk első része alatt Brooklynban, Bedford-Stuyvesantban laktunk, majd később Queens-ben. Amikor még Bed Stuyban volt a lakásunk, egyszer meghívtuk Mikeot magunkhoz egyik estére. Együtt mentünk haza, mikor a metróból kijövet megjegyezte, hogy ez jó kis környék, ő épp erre lakott évekkel azelőtt. Mikor befordultunk a mi utcánkba, kiderült hogy ő is ugyanebben az utcában lakott. Mikor azonban a házunk elé értünk, ami egy csendes kis közben volt, elcsodálkozva mondta, hogy: - “ Ne csesszetek ki velem, pontosan ebben a házban a laktam”. A házunkban két külön lakás volt, az emeleti és a szuterén. A mienk az emeleten volt, mire Mike : - “ Véletlenül nem Dean lakását bérlitek?”  Kisült hogy Mike éppen a mi lakásunkban, ezen belül is a mi szobánkban töltötte első boldog new yorki éveit. Hiába ismerték korábbról egymást Mike és “B”, erre semelyikünk nem számított. Mekkora esélye van annak, hogy 8 millió new yorki közül épp egy olyannal sodor össze az élet, aki éppen ugyanabban a lakásban lakott ahol sok évvel később mi is?

Második és egyben utolsó spotunk a new yorki king, Host18 (Shots/DYM) meghívásának köszönhetően, egy brooklyn-i iskola udvarán volt ahová Host-nak volt kulcsa és engedélye bemenni. Ehhez a festéshez csatlakozott hozzánk többek között Rime(MSK) akivel 2006-ból, Brightonból már ismertük egyást. Ide "Nekst" memorial cuccot festett. Csodálkoztam, mit keres New Yorkban, hiszen nekem az ő neve LA-hez kapcsolódik. Elmesélte hogy a szerelem csavarta el a fejét és ragasztotta őt annyi évre LA-be és az MSK los angelesi aktivitása ellenére ő maga valójában New Jersey-ből való, éppen ezért használja a Jersey Joe művésznevet. Végül pedig queens-i magyar házigazdánk és kedves barátunk, Mizta Bush (DZ/CFS) is velünk festett, akiknek ezalatt szeretetteljes vendéglátásában volt részünk egy héten át. Ez a fújás is tökéletes volt. A hely, a társaság, a hangulat, majd naplementében hazametrózás, mind mind varázslatos pillanatok. New York hibátlan és lenyűgöző volt.

Időközben, az élet úgy alakította a sorsomat hogy 2006 (a Hellboy2 forgatása) óta folyamatosan - az utóbbi években szinte megszakítás nélkül - dolgozom a Magyarországon készülő amerikai, hollywoodi filmprodukcióknak. Tudtommal a Hellboy-hoz készült díszlet város volt az első nagy amerikai filmprodukciós New York díszlet, ami Magyarországon épült és én voltam az első aki összefújhatta (illetve itt néhányszor még velem tartott Band és Crape is). Az utcabútorok mind igaziak voltak, mint a postaláda, újságosláda, villanyoszlopok, rendőrautók stb. Emlékszem ott nézegettem hogy úh, ez mind most jött amerikából. Azokban a filmekben amelyekben szükség van a munkámra, az a dolgom hogy olyan graffitiket festek, tageket, throw upakot, utcai falfirkákat (stb) készítek, hogy a látvány a jelentekben a kornak megfelelően nézzen ki. Nagyon izgalmas és kreatív feladat. Nem egy-egy cuccról van szó, hanem egész utca, többször egész városrészeket kell úgy elkészítenem hogy a nézőnek az legyen a benyomása, itt évek, évtizedek óta megy az utcákon a graffiti. És persze hogy elhiggye, épp a 70-es vagy a 80-as vagy épp a 90-es (stb) években van. Minden egyes írásnak, tagnek, bombingnak azt a benyomást kell keltenie hogy mind-mind más kéztől származik. Így aztán több olyan produkcióban dolgoztam heteket, hónapokat, ahol tagek, throw upok, bombingok vagy színes cuccok százait, de talán az sem túlzás hogy ezreit - kellett elkészítenem. Mindehhez az évek alatt meg kellett tanulnom a korszakokhoz tartozó stílusokat, alaposan tanulmányoznom kellett minden olyan jellemzőt amivel a legeredetibb látványt tudom nyújtani. Ezért gyakorlatilag csaknem mindennapi kapcsolatban vagyok - főleg - az amerikai, ezen belül is a new yorki graffitivel, a 60-as évek végétől egészen napjainkig. Figyelem a social media fiókokat, amelyek ezekkel a kultúrtörténeti témákkal foglalkoznak, bújom az internetet és a könyveket. Feletteseim is sok esetben amerikaiak. Így aztán évek óta viszonylag szoros kapcsolatban állok az amerikai graffitivel. A filmvilág és a valóság között pedig valójában csupán annyi a különbség, hogy a filmben nem a saját nevemet írom, hanem száz és száz kitalált, fiktív nevet és stylet amik illeszkednek az adott korhoz és helyhez. Sokszor eszembe jut ilyenkor, hogy olyan mintha minden ilyen napon valóban ott lennék a legendás utcákon. Az amerikai writerekkel való kapcsolatomról általánosságban többször volt olyan benyomásom hogy akiket én megismertem, egyáltalán nem beképzeltek, hanem valahogy elégedettek. Mintha tudnák hogy az ő hazájukból jön mindaz amit másokkal - köztük én magam is - művelünk és ez mintha valami magabiztos elégedettséggel töltné el őket. Amerika megteremtett egy kultúrát ami életre kelt és elindult világhódító útjára. S ha van némi büszkeség bennük, hát lehet is, mert szerintem amerikának graffiti téren nincs szüksége másra. Inkább nekünk van szükségünk rájuk. Az amerikai firkász ismerőseim és köztem, napjainkban csak a social media a híd, de nem is szükséges több. Ebből a kevésből is tökéletesen értjük egymást. Mike-al sűrűn üzenünk egymásnak, tartjuk a kapcsolatot, továbbra is New Yorkban van. “B”-vel azóta is ugyanolyan jóbarátok vagyunk.

1.kép : Journes-el a Duna Plaza parkolójáan, alul Nikon, Blik - 2009

2.kép : Tuff City backyard - New York 2013

3.kép : Kilr, Nikon - Tuff City backyard New York  2013

4.kép : Graffiti, rooftop visit, bagel, happiness - New York 2013

5.kép : Toper, Nikon, Host, Bush, Rime - Brooklyn schoolyard,  New york 2013

6.kép Nikon - Brooklyn schoolyard, New York 2013

7.kép : Tuff City backyard, NYC, a brooklyini apartmanunk. NYC, Brooklyn schoolyard, Manhattan

8-9.kép : stickers

#Budapest #graffiti #newyork #2000's #2010 #storytelling #goldenyears

[elfelejtettversszak2017]

Szia! 1 - > 20 Köszi a válaszokat! 😊

Szia!

1. Én és a hírnév...

A hírnevet ha már csak önmagában is nézzük sok pozitívummal és negatívummal jár. Mindezek tudatában is úgy gondolom, hogy igen szeretnék híres lenni a leendő szakmá(i)mban, szeretnék egy olyan valaki lenni aki motiválni tudja másokat. Meg szeretném mutatni, ha én el tudom érni, bárki képes rá kitartó elkötelezettség mellett, kemény munkával, hatalmas szorgalommal.

2. Telefonálás előtti szokásom...

Általában akkor szoktam elpróbálni magamban a telefonhívás előtti “monológomat” amikor egy fontosabb üggyel kapcsolatban fogok telefonálni, amikor azért nem szólalhatok meg akárhogyan. Így sokkal magabiztosabb, és összeszedetebb vagyok.

3. A tökéletes nap...

Lehetek bárhol, lehet bármilyen az időjárás, nézhetek ki akárhogyan, ha smink nélkül mackónadrágban akkor hát úgy, egy a lényeg, hogy VELE legyek. Reggel mellette ébredjek fel, és este mellé feküdjek be az ágyba. Ha mindez megvan, a nap többi része számomra már tökéletes. Csinálhatunk bármit a netfixes sorozatozástól elkezdve a város néző túrákon át a romantikus randevúkig bármit. Nekem minden képpen tökéletes lenne egy ilyen nap. Mert VELE lennék. Szeretetben, boldogságban, szerelemben.

4. Egy titkos megérzés arról, miként fogok elmúlni...

Őszintén nincsen. Nem gondoltam erre. A jelenben szeretnék élni.

5. A legnagyobb hálám...

A leghálásabb azért vagyok, hogy egy olyan szerető egészséges támogató család, baráti kör, és mindent elsöprő szerelem része vagyok ahol néha történnek igazi olaszos veszekedések hogy így fogalmazzak, de mindezek mellett is végtelenül szeretjük és tiszteljük a másikat. Számomra ők jelentik a világot.

6. A legek képessége...

Nehéz kérdés. Mostanában inkább azt mondanám a jelenlegi helyzetemből kiindulva, hogy bárcsak zseniként ébrednék fel holnap reggel. De mindent összevetve ha lenne rá lehetőségem, akkor a teleportálás képességét választanám.

7. Kristálygömb...

Nem szeretnék megtudni semmit sem. Az életben minden bennünk felötlő kérdésre életünk során megkapjuk a választ. Mindet, a maga idejében. Én ebben hiszek. Pillanatnyilag is mindent tudok, amit tudnom kell, annak érdekében, hogy ott lehessek, ahol lenni szeretnék.

8. Nagyon rég óta szeretném csinálni, mégsem tettem még meg...

Számomra ide abszolút a modellkedés tartozik. Óvodás korom óta hívnak fotózásokra, akkor természetesen szüleim döntöttek helyettem, és a saját belátásuk alapján ítélték meg a helyzetet. Aztán eltelt jó pár év és mindig más élvezett prioritást. Voltak fellángolások, próbálkozások lehetőségek. De felálítottam magamnak egy fontossági sorrendet. Jelenleg éppen a tanulás áll az első helyen. Viszont amint fel tudok lépni egy újabb hatalmas és számottevő lépcsőfokra az életemben biztosan újra el fogok járni Castingokra és addig nem adom fel, ameddig nem szerződtetnek egy tisztességes ügynökségnél.

9. A legkedvesebb emlék...

Amikor megismerkedtem a párommal. Életem legmeghatározóbb napja volt.

10. A legrosszabb emlék...

14 éves voltam anyukámmal ültem a szobámban. Aznap lett vége egy 8 évig tartó legjobb barátságnak. Vagyis már azelőtt vége volt. De akkor tartottam ott, hogy el kell engednem ezt az egészet. Mérhetetlenül fájt. Egyedül éreztem magam. Anyukám pedig simogatta hajamat, és Ed Shearon: Perfekt klipje ment a Tv-ben. Ez egy tipikus keserédes pillanat volt. Anyukám azt mondta akit már ilyen fiatalon kiközösítenek, az egyszer nagyon híres ember lesz majd. Hiszen az emberek nehezen tűrik meg magukat azokat akik nem olyan birkák mint ők. Akik nem akarnak beállni a sorba. Tehát ez volt.

11. Ha tudnám, hogy az életem véget érne 1 év múlva...

Több időt töltenék a természetben, hogy érezzem én is a része vagyok. Írnék egy könyvet, talán önéletrajzot. De túl önző dolog lenne abban az utolsó évben önmagammal törődnöm. Másokért írnék. Minden napra egy pár soros erőt adó mondatot. Hogy senkinek még csak véletlenül se forduljon meg a fejében feladnia az álmait. A befolyt összegből pedig árvaházakat, gyermekkorházakat támogatnék fele-fele arányban.

12. Egy kínos pillanat (a sok közül...)

A legkínosabb pillanat talán az volt amikor életem első de közel sem utolsó Castingján megbotlottam a saját táskámban és sikerült egy stílusosat esnem. Habár esésnek nem nevezném, inkább váratlan találkozás a padlóval pillanatnak mondanám. Aggodalomra semmi ok, nem ezért utasítottak el.

13. Túl komoly ahhoz, hogy viccként kezeljük...

Nem kívánt terhesség.

14. Ha tudnám, hogy nem vallok kudarcot...

Egyetem után PHD hallgató lennék.

15. Szorongásomra megoldás?

Ha véget érne ez a vírus helyzet, és újra ugyan olyan életet élhetnénk mint a vírus megjelenése előtt.

16. Utolsó első alkalom...

Pár hete volt az utolsó első alkalmas tevékenységem, amikor kisöcsémmel megkóstoltattam a csokoládét. Imádta. (Nem fogunk azért ebből rendszert csinálni.)

17. Több/kevesebb...

Több megértésre, türelemre, empátiára, kedves szóra, ölelésre, támogatásra, tudásra, időre lenne szükségem. Kevesebb vitát, irigységet, kétszínűséget, hazugságot, negativitást szeretnék.

18. Amit a következő hónapban a legjobban várok...

Karácsony. A légkör, a hangulat, az illatok, az ízek, a nevetések, mindenki mosolyog. Kicsit megszűnnek a mindennapi nehézségek ilyenkor, mintha nem egyedül lennénk a problémáinkkal. Egész évben Karácsonyt szeretnék.

19. Ha most bárhová utazhatnék...

New York. Számomra az a város tökételesen megtestesíti ezt az időszakot. Remélem egyszer majd sikerül ilyentájt oda utaznom.

20. Jelenlegi kedvenc számom:

Michele Morrone: Hard For Me

Nagyon szépen köszönöm a kérdéseket, elnézést, hogy ennyi időt kellett várnod a válaszaimra, a technika meghiúsította terveimet. De a lényeg, hogy itt van a lényeg a szokásos nem egyszavas válaszaimban. Jól esett elgondolkodni ezeken a kérdéseken, köszönöm a lehetőséget, hogy megtehettem ezt. És köszönöm mindenkinek aki hajlandó végig olvasni őket. Mindenkinek további szép napot, és sok kitartást kívánok!🤎

[olajbogyo]

némi jelentős szorongással vágtam neki a mai napnak, mert a hétvége folyamán sikerült igazán kínos üzenetváltásokba bonyolódni a kisbarátommal (egyben kollégával) (úgy értem, hogy első explicit konfliktusunk 5 év alatt), és persze nyomasztott a következő találkozás, és ezredjére is megbántam, hogy nem tartottam magam az anno remekül működő elvemhez, miszerint az irodába dolgozni járunk és nem barátkozni, de végülis kiderült, hogy egy szabad szemmel is jól látható mértékű érzelmi intellgienciával rendelkező emberrel sikerült összeakadni, szóval everything went better than expected

[egykibaszottmehecskevagyok]

Reszketegen fújtam ki a levegőt, ahogy végigsimítottam a fehér ruha anyagán. A remegő kezeimről elszakítva tekintetem találkozott egy izgatott kislányéval. Annyira nem is kicsi. Nem rég töltötte be a 23-at, de én mindig kislánynak látom. Annak ellenére is, hogy egy gyönyörű esküvői ruhában néz magával farkasszemet a tükörben...

A feltűzött hajamból kiszabadult tincset a fülem mögé igyekeztem igazitani. Sose állt úgy a hajam, ahogy én akartam, egy-két kósza tincs mindig más utakon járt, amit ki nem állhattam. "A göndör haj átka" jegyeztem meg egyszer játékosan, de te imádtad őket. "Tökéletesebbé teszik a képet" mondtad ugyan azzal a hangsúllyal, mint én és közelebb húzva magadhoz az egyik tinccsel kezdtél el játszadozni.

Mint mindig, hatalmas mosoly ült ki az arcomra, ahogy visszagondoltam erre.

Édesanyám zöld szempárjával találtam magam szemben. Mindig haragudtam, hogy nem sikerült örökölnöm a gyönyörű pillantását, és csak átlagos barna szemem lett. Egészen addig, amíg nem találkoztam veled. Ha rám nézel, a világ legszebb nőjének érzem magam minden hibámmal együtt, ami, ha őszinte akarok lenni, van egy pár, többek között, hogy állandóan be nem áll a szám, és ha zavarban vagyok, még többet beszélek felesleges dolgokról, mint kellene, és mutogatok. Az első randinkon is annyira magyaráztam neked valamit, hogy ki ütöttem a kezedből a kávéd. Azt hittem ott süllyedek el helyben, de te csak rám mosolyogtál, és kitört belőled a nevetés, miután megjegyezted, hogy milyen kis béna vagyok, milyen aranyos kis béna.

-Szívem minden rendben? Megint a gondolataid közé ragadtál- rángatott ki az emlékeim közül, ahogy közelebb sétált hozzám.

- Persze - mosolyogtam rá és a hátam mögé rejtettem a remegő kezeim.

- Minden készen áll.- lépett be a szobába édesapám és egy pillanatra lemerevedett. -gyönyörű vagy szívem. - suttogta inkább magának, de én is hallottam, ahogy anya is, aki kinyújtotta felé a kezét és biztatóan megszorították egymáséit, és mindent tudó pillantást váltottak. Jól ismertem ezt a nézést. Büszkék voltak rám, és velem örültek, mint mikor bemutattalak nekik.

Idegesen próbáltad igazgatni a tükör előtt a csokornyakkendődet és elég volt rád néznem, máris tudtam, hogy úgy érzed megfojt az vacak. Eléd állva néztem fel rád és bontottam ki a nyakadból a kiegészítőt, majd ledobva az ágyra néztem ismét fel rád. Összehúzott szemöldökkel fogtad körbe a derekam és húztál magadhoz közelebb. Automatikusan a nyakad köré csavartam kezem és az oda lógó tincsekkel kezdtem játszadozni. "Nem fognak megenni." jegyeztem meg kedvesen, ahogy egyik kezemmel a hajadba túrtam. "Csak biztosra szeretnék menni." hajoltál hozzám közelebb és éreztem, ahogy a kezeddel apró köröket írsz le a derekamon, és ha lehet, még közelebb húzol magadhoz. Csak mosolyogtam rajtad és én is csökkentettem a kettőnk között lévő távolságot. "Ha megfulladsz, mielőtt oda érünk, az nem segít." nevettem fel és bontakoztam ki az ölelésedből, ahogy beléptem a fürdőbe halottam, ahogy jóízűen felnevetsz és valami vissza vágás félét motyogtál az orrod alatt. Amikor megálltunk a szüleim háza előtt te csak szorosabban markoltad a kormányt, és egy reszketeg sóhaj hagyta el az ajkaid. Át hajolva hozzád suttogtam füledbe, hogy minden rendben lesz és egy lágy csókot adtam a füled mögötti érzékeny területre mire végre ellazulva dőltél hátra és két kezed közé fogva az arcom húztál egy szenvedélyes csókba." Essünk túl rajta." próbáltál poénkodni mikor már az ajtó előtt álltunk és a kezemet fogva igyekezted leplezni az idegeséget, de én átláttam rajtad mikor édesapám ajtónyitását követően még szorosabban fogtad a kezem. Én csak nyugtatólag simogattam a nagyujjammal a kézfejed, mikor kezet fogtatok. A vacsora végeztével ugyanannyi érzelemmel csókoltál meg a mi lakásunk előtt, mint én téged a szüleimmel való találkozás előtt. Mikor elváltunk játékos mosollyal az arcodon állítottad le az autót, és ha lehet, a mosolyod még szélesebb lett, mikor büszkén megjegyezted. "Bírnak engem."

A templom kétszárnyú ajtaja előtt állva néztem le a kezemen lévő eljegyzési gyűrűre. Izgatottan, remegő kezekkel csavargattam az ujjamon a kis ékszert, ahogy hagytam, hogy a gondolataim visszarepítsenek arra a napra, amikor az ujjamra húztad.

Egy kiállításra mentünk fel, ami engem nagyon érdekelt. Megszállottja vagyok a festményeknek és a régi épületeknek, mindig képes vagyok elveszni bennük és órák hosszat gyönyörködni a monumentális épületekben, pont ugyan úgy, mint az aprólékos ecsetvonások összességében. Te pedig csak szimplán imádod Pestet, a nyüzsgést és az embereket, mindent, ami maga Pest. Órákat bolyongtunk a kiállításon és nézegettük a képeket, majd utána beültünk vacsorázni egy kis étterembe és sétáltunk este a városban. Fogalmam sincs hogyan, de a Bazilika előtt kötöttünk ki, miközben mindenről beszélgettünk, és viccelődtünk egymással. Pár perce csendben tanulmányoztam az épületet és élveztem az esti város zajait. Kicsit közelebb sétáltam az épülethez magam mögött hagyva téged, miközben összefontam a mellkasom előtt a kezem és kifújtam egy adag levegőt figyelve, ahogy a kilélegzett levegő a hűvös idő miatt egy pár pillanatig még látszik, majd szertefoszlott mintha sosem lett volna ott. Hallottam, ahogy idegesen dobolsz a lábaddal és valami olyasmit motyogsz magadnak, hogy menni fog. Mire hátra fordultam, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e te már előttem fél térdre ereszkedve tartottál a kezedben egy kis ékszeresdobozt. Felnyitottad a tetejét és izgatottan a szemembe néztél, rengeteg érzés kavargott a szemedben. Volt ott izgatottság, félelem és remény. Könnyes szemmel bólogatni kezdtem időt se hagyva neked, hogy feltedd a kérdést, a nyakadba ugrottam, aminek hatására elterültünk a földön, de ez egyikünket sem érdekelt. Szorosan fontad a derekam köré a karjaid, és úgy öleltél magadhoz mintha soha többet nem akarnál elengedni. Én pedig könnyes arccal motyogtam mellkasodba millió meg egy igent. Fogalmam sincs meddig voltunk igy lehet pár pillanat, de akár percekig is mire felültünk te pedig letörölted az arcomról a sírás nyomait és az ujjamra húztad a közös jövőnk zálogát.  

El se tudtam képzelni ennél boldogabb pillanatot most pedig mégis itt állok egy hófehér ruhában és tudom, hogy olyan döntést hoztam, ami megérte. Mert történjen bármi, mi itt leszünk egymásnak.

https://egy-lany-a-lepcsohazbol8.webnode.hu/?_ga=2.266992846.1937667191.1588583715-436817676.1579803614

#loveislove #love #lovers #szeretlek #szerelmi élet #szerelem #esküvő #magyar író #író #novel #novella

[ihateeverything1778449]

Ez csak Neked szól, remélem olvasod majd.

Tudod, amikor először megláttalak, már ott nagyon megfogott a különleges szépséged, a jó kisugárzásod, és, hogy olyan kis mosolygós voltál. Aztán elkezdtünk párszor beszélni, először ugye nem igazán kedveltük egymást, sőt..:D De végülis kialakult egy akkor nagyon erős barátság, mentünk mindig csinálni valami jó kis programot, akár egy jó kajalás, akár egy séta a duna-parton, imádtam ezeket. Egyre jobban erősödött a mi kis barátságunk, majd valahogy ez kialakult egy legjobb baráti sztoriba is, ahol egyre mélyebben ismertük meg egymást, egyre több dolgot engedtünk meg. Emlékszem még amikor először aludtál itt, teljesen szokatlan helyzet, egyikünk sem tudta normálisan lekezelni a helyzetet.😄 Második itt alvásod egy buli után volt, ami szinten elég király volt, az volt talán az első közös bulizásunk. Teltek itt a napok, hetek a hónapok, és azt hiszem amikor harmadszorra aludtál itt, akkor már átkarolva, magamhoz szorítottalak, és úgy aludtál el. Na itt jöttem rá igazán, hogy nekem Te kellesz, bármi is legyen mindig így akarok rád vigyázni, és, hogy Te is a legnagyobb biztonságban érezd magad mellettem. Hónapokkal és sok-sok közös program utánmindig csak egyre közelebb kerültünk egymáshoz, ápoltál amikor beteg lettem, mindig számíthattam rád, bármi is volt. Itt már azért éreztük, hogy itt majd csak lesz valami, de nem mertünk lépni, sajnos. Tél volt, egy személyzeti gyűlés előtti napon, megbeszéltük, hogy itt alszol, és reggel megyünk együtt arra a szar gyűlésre, pedig semmi kedvünk nem volt. Na ez volt az a hogy is mondjam, sorsfordító éjszaka, ugyanis egy kisebb szívrohamot kapva, de megcsókoltalak. Na ez, ez volt életem egyik legjobb döntése, ott megkönnyebbültem, mert Te ezt viszonzottad, tehát tudtam, hogy ez neked is jó. Ezután egész éjjel ezt folytattuk, fejtegettük a témát, hogy most akkor ez hogy is van:D. Végül Te aludtál kb 2 órát, én addig éberen vigyáztam rád, már csak azért is, hogy időben eltudjunk indulni. Végül elkéstünk:Dd. Tart a személyzeti gyűlés, nem tudunk semmivel és senkivel foglalkozni, csak egymással, még ott is fejtegettük, hogy mi is lesz pontosan, de szerencsére mindketten ugyanazt akartuk. Összejöttünk. Én egyben iszonyat boldog voltam, de közben féltem is, mert már akkor tudtam, hogy Téged nem akarlak elveszíteni. Féltem az elején, amikor Te a lányokkal elmentél bulizni, mert nem akartam, hogy esetleg más elvegyen tőlem. Hm, amikor egyszer elmentél bulizni, és hozzám jöttél haza, vagyis csak próbáltál, de a közlekedésben nem vagy a legjobb, én pedig nem tudtam érted menni, de szerencsére megtudtuk oldani a helyzetet, annak ellenére, hogy Te nagyon féltél a helyzettől, viszont amint ideértél annyira kétségbeesett voltál, remegtél, egyből úgy magamhoz szorítottalak, hogy el is múlt minden félelmed, mert tudtad, hogy mostmár biztonságban vagy. Teltek a napok, hetek, honapók, a veled töltött idő mindig nagyon csodálatos volt, büszke voltam arra, hogy azt mondhattam, Te vagy az én barátnőm, hiába a sok vita, összekapás, veszekedés mindig megoldottunk együtt mindent. Ünnepeltünk együtt karácsonyt, szülinapot, névnapod, mindent, és amiket kaptam tőled ajándékot, vagy élményt, soha nem fogom elfelejteni ezeket. Nyáron volt egy nagyon nehéz 2 hetünk, nagyon-nagyon távol egymástól, de azt is kibírtuk, alig vártam, hogy újra találkozzunk, és magamhoz szorítsalak, tudod annyira amit már nem szerettél, de ezzel mindig tudtam mutatni, hogy mennyire hiányoztál, és mennyire szeretlek. Lement a nyár, magunk mögött hagyva nagyon sok szép emléket, elkezdődött Neked a végzős éved. Tudtuk előre, hogy iszonyatosan nehéz lesz ez neked. De tudtam, hogy nem hagyhatlak cserben, mert tudom, hogy mennyire fontos ez neked. Megkértél, hogy legyek a keringő partnered, eleinte nem tudtam, hogy jó ötlet-e. Jöttek a próbák, tanultuk a táncot, fogjuk rá, hogy egyre jobban ment, amikor jött a rosszhír, hogy nekem el kell utaznom 2 hétre, a világ másik felére. Tudom, itt is rohadtul önző voltam, nem beszéltem meg veled, pedig pont Te voltál az, akivel elsőként meg kellett volna. Sajnos egyedül döntöttem, a Te szalagavatód kárára,

sajnálom. Útólag bánom is, mert ez a 2 hét még nehezebb volt talán, mint nyáron, nagyon hiányoztál, de mindig tartottad bennem a lelket. Eltelt a 2 hét, irány a reptér, 13 óra repülés, és találkozás, kijöttél elém, nagyon izgultam már, hogy lássalak, nagyon meg akartalak ölelni, csókolni. Hazaérve, folytatódott tovább az élet, folytatódtak a szalagavató táncpróbák. Eljött a szalagavatód napja. Igaz, a hajad nem úgy sikerült, ahogyan eltervezted, és végül át is alakítottad, de végig gyönyörű voltál, főleg amikor felvetted a kis fehér ruhádat, mint egy kis hercegnő. Elkezdődött a tánc, nagyon izgultam, hogy ne rontsam el, és büszke legyél rám, de annyira befeszültem, hogy volt egy kis megbotlás, sebaj, végigment, és én voltam a legbüszkébb a kis hercegnő partneremre. Vége volt a szalagavatónak, eljött az after:D Arról csak annyit mondanék, hogy emlékezetes egy éjszaka volt, az fix:D Kezdődött egy új hét, és sajnos egyre több volt a vita, az összekapás, és a veszekedés. Na itt követtem el a legnagyobb hibát, hogy sose álltam bele a dolgokba, mindent csak rád hagytam, ez így hol folytatódott, hol nem. Eljött az évfordulónk, csodálatos élmény volt, Te voltál nekem az első akivel volt ilyenem. Iszonyat aranyos, és kreatív dolgokat kaptam tőled. Én mindig azt hittem hogy az én ajándékom a tiédhez sehol sincs. Már ott rá kellett volna jönnöm, hogy tök mindegy, milyen ajándékot kapok tőled, mert azt amit adtál, annál szebbet soha nem kaphattam volna tőled. A Szereteted, az elfogadásod. Minden hülyeségemet elfogadtad, bármennyire is bántott ez téged. Igen, nem vettem észre egy idő után, nagyon nagy hiba volt ez részemről. Sajnos egy idő után, eljött az a pillanat, amire soha nem gondoltam volna. Felmerült a dolog, hogy külön folytassuk. Nem tudtam erre semmit mondani, de valahogy elkezdtük megbeszélni ezt az egészet, majd végül arra jutottunk, hogy ezt inkább ne. Fura, mi?:D Ezt eljátszottuk háromszor, mindig kibékültünk, de egyszer egy óriási hibát követtem el, nem figyeltem már rád annyira, amennyire megérdemled. Így hát arra a döntésre jutottunk, hogy akkor külön folytatjuk. Emlékszem, megbeszéltük, hogy ugyan úgy fogunk beszélni, mert nem akarlak egyedül hagyni, tudni akarok rólad mindent. Eleinte nem tudtam, hogy ez a szakítás mennyire volt jó ötlet, hiszen amikor elmentél tőlem, már éreztem, hogy hiányzol. Igen, sajnos, vagy nem sajnos, ez a mai napig nem múlt el, megtennék akármit azért, hogy újra az én biztonságomban tudhassalak, hogy újra én tegyelek boldoggá, és hát az összebújós, álmodban beszélős, alvások, na ez volt az egyik kedvencem. A karantén alatt, rá kellett jönnöm, hogy Te is csupán arra a kis törődésre, és odafigyelésre vágytál, amit Te adtál nekem. Idióta voltam, és ezeket már nem olyan szinten adtam meg neked, amilyen szinten megérdemelted volna. Tudom, elég sok dolgot kihagytam, de minden egyes közös percünk itt van bennem, bármikor elalszok folyamatosan veled álmodok, rengeteget gondolok rád, egyszerűen nem tudlak se kizárni, sem elfelejteni. Elég összeszedetlen ez az egész amit írtam, de muszáj volt valamit kezdenem magammal. Remélem veled minden rendben van, jól vagy, és remélem azt az 58.000 akárhány napot még bepótoljuk, és ne izgulj az érettségi miatt, rettentő okos vagy, simán megcsinálod úgy, ahogyan eltervezted. Rettentően hiányzol, és tudod, háromezerszeresen!

[sweetrevenges-blog]

Legelsőnek a suli sarkánál figyeltem fel rá.Legelőször mikor megláttuk a "bugyilecsusztatós" fiút akkor csak összenéztünk barátnőmmel majd gyorsan a telefonra,hogy mennyi is az idő vajon holnap ugyan ekkor ér-e a suli elé?.Megvárta még az anyukája elmegy és rágyújtott..Nekünk ez már a legelső nap feltűnt amikor megpillantottuk őt.Nagyon vonzó volt..egyszerre volt férfias és anyuci kisfia.🤤Mondanom sem kell egy rohadt jó paliról esik szó🤫Miután megvártuk,hogy az utolsó pár slukkot is elszívja és bement a suli kapuján,szép lassan elindtunk mi is.Az a reggelünk után mindennapos rutinná vált,hogy reggel 7órakor nekünk már a sulinál kellett lennünk a legnagyobb fagyban is,hogy hátha ma reggel is ugyan akkor fog jönni.

Teljesen emlékszem az nap késett...7:43perckor ért a sulihoz.Mondanom sem kell 43 perc fagyoskodás és 7 szál cigi után azt hittük,hogy nem is jön suliba.De aztán megjött,talán de csak talán na jó,eléggé feltűnően néztük őt.Az első pár alkalomnál talán még nem tűnt fel neki de kb a harmadiknál már ő is érezte azt az erős tekintetet ami rá szegült.Aztán egyik nap a suli büfénél sikerült alkotnia..Azt a mondatot azzal a nézéssel soha nem fogom elfelejteni,amit a legjobb barátjának letolt.🙄Nyilván ő nem vette fel,gondolom tudta,hogy mi a helyzet,vagy csak már megszokta.🤷‍♀️Rettenetesen vonzó volt az a rossz fiús nézés és a mellé társult beszólás😏Persze azért bepróbálkozott egy jó kisfiús "előeeengedlektiteket" szöveggel,de nem vált be.

Ahogy elment majdnem elolvadtam,láttam a lépésein azt a büszkeséget,hogy érezte "ezt a valaki tagadhatatlanul feltűnően oda adná minden egyes kis részét nekem mert annyira vonzódik hozzám". Megérezte...De a feltűnőségem is hozzá társult.

Aztán közeledett a mikulás,karácsony...

Sokat ötleteltünk barátnőmmel,hogy mit is csinálhatnánk..🤔Végül megszületett a kis ötlet,nyalókákat és kárytákat vettünk egy papírboltban,de vagy 20 darabot🤫Ebből egyetlen egyet gondoltunk komolyan.De ezt az egyet mindketten.🤷‍♀️Lett is belőle egy kisebb perpatvar de oda lyukadtunk ki,hogy "egyértelmű,hogy én úgy sem kellenék neki,hát próbáld meg". Nem szokásom a kezdeményezés ezért most sem állt szándékomban de barátnőm nem hagyta annyiban.Egy két kisebb helyesírási hibával és megtoldva a nevét egy "t"-betűvel majd átfirkálva,de leadta a kártyát a gyüjtődobozba amit aztán később kiosztott a kijelölt osztály.Tudtam,hogy le fog neki esni hiszen ez volt rá írva: "Reggeli cigik"

Az nap ki sem akartam menni az osztályteremből és mindenhol őt néztem a tömegben,hogy csak ne jöjjön rá valamilyen okból kifolyólag hiszen ez annyira gáz,hogy a barátnőm írta,még a végen azt hiszi én.Na de gondoltam,hogy nem fogja azt feltételezni rólam,hogy én ilyen csúnyán írok😂🤷‍♀️

Eltelt pár óra mikor éppen a buszon ültem és egyszer csak jött egy hirtelen meglepő üzenet pontosan ez állt benne: (Szio "kép👇" Ezt tőled kaptam^^?)

A pulzusom ha nem volt 200 akkor 1 sem.

Azonnal hívtam a barátnőmet aki először el sem akarta hinni majd ennyit mondott: "Én megmondtam,hogy te kelennél neki,és nem én"

Aztán hatalmas boldogság és nevetés,hogy "úristeeeeen nagyon örülök".

Nagy nehezen de rávettem magam,hogy hosszasabb beszélgetésbe kezdjek vele.

Éppen hazafelé tartottam.

(Mikor hazaértem szakítottam barátommal akivel közel 2 éve voltunk együtt de a vegére már nem működött a kapcsolatunk.)

Vasárnap megbeszéltük barátnőmmel,hogy nála alszok.Hosszas utazás és séta után meg is érkeztem hozzájuk.Kicsit ismerkedtem a szüleivel majd sütöttünk egy pizzát.😋

Megkajáltunk utána leültünk átbeszélni pár dolgot és,hogy hogy telt egymás nélkül az a borzalmasan hosszúnak tűnő hétvége.

Miután ez megtörtént kicsit borozgattunk,már egészen jó kedvem volt de még nem voltam részeg. Pont az a kettő közötti állapot.Mehetnékem volt,nekem is,neki is.

Felhívtam az egyik fiú barátomat aki nem ért rá..megpróbáltam még 1 embert de mivel részeg volt ezért esélytelen volt,hogy találkozzunk.

Aztán eszembe jutott ő..Aki nem rég megkérdezte,hogy vasárnap találkozunk-e hármasban...🤔Persze én erre kitalátam,hogy fogorvoshoz megyek és nem leszek túl jól..Átfutott előttem az egész beszélgetés,összeszedtem,hogy miket füllentettem neki,majd vettem a bátorságot és rá írtam..aztán felhívott és közöltem vele,hogy még is jó lenne a tali ha van kedve mert unatkozunk,piálgattunk és mehetnékünk van.

Mondanom sem kell elsőre jó ötletnek tartotta.

Meg is beszélgtük a találkozás helyszínét és időpontját.

Miután hosszasan gondolkodtunk arról,hogy mit vegyünk fel és szám szerint 6x öltöztem át,végre eldöntöttük,hogy nem rossz ribi módjára mini szoknyába megyünk oda,teljesen visszafogottan..Rossz döntés lett volna..1 órát vártunk az aznapi utolsó villamos megérkezésére. Mielőtt odaértünk kialakult 1-2 kellemetlen helyzet..közel 1 órás késés,lemerült telefon....🤷‍♀️Mielőtt odaértünk megígértem baránőmnek,hogy nem lesz köztem és közte semmi.

Hát megtörtént a találkozás felértünk a lakásba,majd befészkeltük magunkat az ágyába 1 üveg bor kíséretével.Barátnőm alakított azt remélve,hogy rámegy...Bebújt az ágyába..Jó kislány módjára hagytam,hogy magától kezdeményezzen ha akar..🤷‍♀️Aztán magához húzott,hogy feküdjek rá ha már barátnőm az összes párnát és takarót elvette.Emberek akik ezt olvassátok csodálatos érzés volt😋 Egyébként mint egy rossz verseny a barátnőmmel,kellemetlen volt..Miután eldöntötte,hogy ő rágyújt adott egy szájrapuszit majd kiment..Ezek után csak ennyi hangzott el"És én nem is kapok?" Fogalmam sem volt mit csináljak🤔Végül kapott egyet,aztán kettőt és kicsit elfajultak a dolgok..Miután egy újabb kellemetlen szituáció kialakult és elkellett indulnunk,rá 1 órára fel is értünk barátnőm lakására. Kisebb nagyobb veszekedés után sikerült elaludnunk majd másnap reggel elindulnunk suliba. Folyamatosan kerültem a társaságat,legalábbis próbálkoztam vele.🤷‍♀️Nem sikerült...Attól az estétől fogva mindig összefutottam vele a sulkóban,előtte nagy ritkán...Borzalmasan vonzódtam hozzá,folyton róla áradoztam barátnőmnek aki aztán nem győzött figyelmeztetni,hogy "Klau,térj észhez bele fogsz szeretni"Nyilván ezen is összevesztünk és nem adtam neki igazat..Kihasználva éreztem magam nem tudom,hogy milyen okból kifolyólag hiszen én is nagyon szerettem volna. Aztán egyre többet láttam..,már köszöntünk egymásnak,elkezdtünk beszélgetni,egyre többet mosolygott rám és nézett édesem mint azelőtt akár a tanári előtt és sorolhatnám..🥺Talán a suli automatájánál jöttem rá,hogy szeretem őt.Mikor láttam,hogy mással beszélt egyszerűen csak ekezdtem őrült módon féltékeny lenni..Aztán eltelt egy kis idő minden nap beszélegttünk,a mindennapjaim részévé vált a reggeli cigizések nélkül üresek voltak a napjaim a délutáni "suli után várj meg egy cigire" volt egy sulis napom tökéletes zárása...Nem bírtam tovább..kis idő után leírtam,hogy szeretem és őszinte érzelmeinket leírtuk egymásnak...Nagyon furcsa érzés volt,mintha pillangók lettek volna a hasamban.. "szerelmem".🥺 Azóta történt egy két dolog..Valentin nap után 2 nappal összejöttünk..Soha nem gondoltam volna,hogy egyszer a szerelmemnek hívhatom és,hogy ő sem Klaunak fog szólítani.A világ legtökéletesebb emberére találtam mellette.Figyelmes,törődő,tisztelettudó,férfias és egyben kisfiús is! Első találkozáson lefeküdtünk és ez lett belőle..Beleszerettem és egy percig sem bánom!Eldobtam a biztosat a bizonytalanért...És nem hiába! Már az életem sem tudnám elképzelni nélküle! Egy csomó mindent leírtam volna még, de így is rettentően hosszúra sikeredett és most is várja mit sem sejtve,hogy vissza írjak neki! Nagyon szeretlek pici szerelem macim,egy igazi kincs vagy!💘🐻🍯 2019.12.08.🍷 2020.02.16💘

#legnagyobbajandek #kicsiszerelmem #veledakaromleelniazeletem #osszeakarokkoltozni #mindenemvagy

[traveldiaryofani]

Vad Borneó

Borneó az indonéz szigetvilágban helyezkedik el, Földünk harmadik legnagyobb szigete. Három ország osztozik területén, Malajzia, Indonézia és Brunei. Malajziához Sabah és Sarawak államok tartoznak, melyek a sziget északi részén fekszenek. Sarawak állam fővárosa Kuching, ide érkeztem június 15-én, szombat reggel. Ledobtam a cuccom a hostelben, és egy könnyű ebéd után rögtön az orángután rezervátum felé vettem az irányt. A rezervátum valójában a dzsungel egy védett része, ahol az elárvult és megmentett orángutánok biztonságban és zavartalanul élhetnek. Nincsenek kerítések, ketrecek, teljesen vadon élnek a dzsungelben, csak a napi két etetés során jönnek elő. Ha olyan kedvük van. Ugyanis még a rezervátumban is szerencsésnek kell lenni, hogy láthassuk őket. Mivel mentett orángutánokról van szó, hozzászoktak az emberek közelségéhez, így ha a kitett banán elég csábító és előjönnek, akkor igen közelről lehet őket megfigyelni. Én elég szerencsés voltam, mert a kb. 30 ott élő orángután közül hatot láthattam. Köztük egy kis bébit az anyukájával és egy hatalmas, kifejlett hímet is, őt csak biztonságos távolságból persze.  Kivételes élmény volt természetes  környezetükben, rácsok nélkül megcsodálni őket. És amikor elfogyott a banán, ők is eltűntek a sűrű lombok között.

A következő két napot a városban töltöttem. Kuching egy hangulatos, kb. 600 ezer fős város, a Sarawak folyó partján fekszik. Neve malájul macskát jelent, így a városban rengeteg macskás szobor, falfestmény és szuvenír található, sőt, még egy macska múzeum is, amit lelkes cicabarátként persze nem hagytam ki (nagyon furcsa és vicces volt). A városnézés után pedig következett a lényeg, amit a legjobban vártam, amiért Borneóra mentem: három éjszaka és négy nap a sziget legváltozatosabb és legrégibb nemzeti parkjában, ahol jó eséllyel figyelhetem meg a vadvilágot igazi valójában.

A Bako Nemzeti Park kis területű, de flórája és faunája rendkívül gazdag és változatos. A Borneón őshonos vegetáció majdnem minden típusa megtalálható itt. Tengerpart, mészkő és homokkő sziklák, mangrove erdő, esőerdő és a magasabb részeken alacsony cserjések teszik változatossá a tájat. A nemzeti park egy félszigeten fekszik, kizárólag vízi úton lehet megközelíteni. A csónak a Bako folyó torkolatán keresztül a Dél-kínai-tengeren jut el az öbölbe, ahol a nemzeti park bázisa található. A központi épület mögötti táborban lehet szállást foglalni, a faházak egyszerűek, balatoni tábor feelingjük van. Szóval ide érkeztem és itt töltöttem négy napot. A központi épülethez érve két tábla fogadott. Az egyik a krokodilokra figyelmeztet és tiltja a tengerben való fürdést, sőt sétálgatni sem szabad a vízhez túl közel. Mivel fogalmam sem volt róla, hogy élnek erre krokodilok, eléggé megilletődtem. A másik tábla a vadállatok lehetséges támadására hívja fel a figyelmet, és leszögezi, hogy a park semmiféle felelősséget nem vállal az esetleges mentális vagy fizikai sérülésekért. A mosolyom itt már nem volt őszinte. Aztán a becsekkoláskor elmondták, hogy mielőtt a dzsungelbe indulok, a túranaplóba be kell írnom az indulás időpontját és a választott túraösvény számát is. Azért, ha estig nem érnék vissza, tudják merre keressenek. Hm, egyre jobb. A faházra kitett szabályzat szerint ne aludjunk nyitott ablaknál, ne járkáljunk mezítláb, sötétben ne mászkáljunk egyedül... Szóval mindezek után, a sok utasítást és jótanácsot megfogadva, a lehető leglogikusabb dolgot csináltam. Elindultam egyedül túrázni a dzsungelben. A jól bejáratott Miért ne? mottómat most nem emlegettem annyira, mivel elég sok érv szólt a dolog ellen, úgyhogy jött a másik: ha már idáig eljöttem, csak nem hagyom ki. Egyszer élünk, nem?

A nemzeti park területén jelenleg nyolc járható túraösvény fut, a legrövidebb 1,4 km, a leghosszabb 5,8 km. Az ösvények mindegyike karbantartott, színekkel jelölt, jól követhető. És viszonylag forgalmasak, főleg a rövidebbek, mivel a parknak napi szinten sok látogatója van. Ezért is mertem egyedül nekiindulni. És nem bántam meg, mert életem legjobb túra élménye lett. A saját tempómban, saját kedvem szerint sétáltam, sokszor megálltam hallgatózni, figyelni, csendben voltam, halkan lépkedtem. Eleinte picit ijesztő volt, de inkább az ismeretlen terep miatt, ilyet még sosem csináltam korábban. Minden ágreccsenésnél, lombsusogásnál azt mondogattam magamban, hogy nyugi, csak egy mókus volt. És az esetek többségében amúgy tényleg mókus volt. Mindig figyeltem, hova lépek, nehogy telibetaláljak egy kígyót, igazából ez volt az egyetlen valós veszély. Ezen a részen nem élnek nagymacskák vagy más, emberre veszélyes ragadozók, ezért emiatt nem féltem. Fantasztikus volt az egész. A hihetetlenül hangos ciripelés végig körülvett, néha már fülsüketítő volt. Rengeteg különleges növényt láttam, orchideákat és más epifitákat, rovarevő kancsókaféléket. Gyönyörű, tenyérnyi pillangók repkedtek a fák között. A mangrove erdő talaján számtalan rák serénykedett. Az éjszakai túrán (ami vezetett volt, csoportban) láttam repülő makit, skorpiót és hatalmas pókokat (fúj). De a legnagyobb élmény az volt, amikor az itt élő legkülönlegesebb és legritkább állatot, a borneói nagyorrúmajmot sikerült megfigyelnem. Ez a főemlős kizárólag Borneón őshonos, a Bako Nemzeti Parkban alig 300 példányuk él. Két napon is láttam őket, mindkét találkozás lenyűgöző volt. Egyedül haladtam csendben az ösvényen. Addigra már rájöttem, hogy a hangos lombsusogásnak és ágrecsegésnek örülni kell, mivel ez azt jelenti, hogy majmok ugrálnak fáról fára a közelben. Majdnem olyasmi hangot kell elképzelni, mintha egy hatalmas T-Rex közeledne a dzsungelen keresztül. A nagyorrúmajmok nagytermetűek, egy kifejlett hím akár a 20 kg-t is elérheti, így nagy hanggal jár, amikor az ágak között közlekednek. Mivel családokban élnek, mindig többen mozognak együtt. Láttam, ahogy egymás után ugrálnak, elidőznek egy kényelmesebb ágon, eszegetnek, vakaróznak... Én meg csak álltam és tátott szájjal bámultam, szinte remegtem az izgalomtól. Leírhatatlan élmény természetes élőhelyükön látni ezeket a különleges állatokat, ráadásul úgy, hogy tényleg a szerencsén múlik az egész. Eleve picinek érzed magad a hatalmas és félelmetes dzsungelben, de amikor látod őket, akkor fogod fel igazán, hogy ez itt az ő birodalmuk, itt ők vannak otthon és te csak egy alkalmi vendég vagy, aki ha elég szerencsés, pár pillanatra betekinthet a különleges világukba. És ez olyan érzés, amit tényleg nem tudok szavakba önteni.

A nagyorrúmajmokon kívül láttam közönséges makákókat, amik tényleg közönségesek. Pofátlanul sompolyognak az ember körül, és minden lehetséges alkalmat megragadnak, hogy kajához jussanak. Tehát kirabolnak. Saját szememmel láttam, ahogy egy kislány kezéből kikaptak egy zacskó chipset, kibontották és pillanatok alatt magukba tömték. Az ezüstös langurok aranyosak voltak és félősek, ők nem jöttek olyan közel. Egyszer végül majdnem ráléptem egy kígyóra, aztán egy varánusz sétált el mellettem. Különösen viccesek voltak a hatalmas orrú vaddisznók, valahogy nem tudtam összeegyeztetni a dzsungelt és a tengerparton turkáló vaddisznók látványát. Az utolsó napon már a csónakban ülve egy bordás krokodilt is láttam, éppen kúszott bele a vízbe, pont a csónakunk irányába, félelmetes volt.

A Bako Nemzeti Parkban töltött négy nap alatt végigmentem mind a nyolc túraösvényen, összesen kb. 20 km-t sétáltam. Ép bőrrel megúsztam, igazából semmi félelmetes nem volt benne, és ismét életreszóló élményekkel gazdagodtam. A komfortzónám pedig még tágabb lett. Megjártam Borneót, alig hiszem el, hogy kimondhatom ezt a mondatot. Szerencsés vagyok.

[ayahuascahungary]

Félelem a pohártól

Találkozol vele, megismered, megszereted, aztán az alsó tagozatból idővel felléptet a felső tagozatba, ahol bizony előfordul egy-egy sámándobos naplementét követően a sírás és fogcsikorgatás. Reggelre úgy kelsz fel néha a vödör mellől, mint akit jól megruháztak. Nincs ember, aki ilyen helyzetben szívesen és gyorsan visszavágyik. Hová tűntek a csodás fraktálok, hová lettek a színes mértani formák, értetlenség veszi át a helyet és a boldogság tanítása porrá tűnni látszik.:( Társaságban a "mikor ittál" kérdésre csak halkan sziszeged a fogad közt, hogy "nem rég", közben próbálsz jó arcot vágni a helyzethez(mint egy napalmot túlélt veterán) és a környezettel együtt magadat is meggyőzni, hogy itt minden rendben van.

Ebben a helyzetben két féleképpen zajlanak többnyire a továbbiak. Az egyik út (mondhatni) amikor az Ayának egy "állattal" van dolga, és meg se várva hogy a sebei begyógyuljanak, már veti is bele magát ismét a következő szeánszba.:) A másik változat, mikor azt érzed valahol legbelül, hogy tanultál valamit, valami nagyon nagy dolgot, de egyszerűen kevésnek érzed magad az egész befogadására, kifejezésére és "T" betűt mutatva időt kérsz az Ayától és az élettől emészteni, feldolgozni. Sokszor kérdezik meg, hogy mégis mennyi idő az Aya élmény feldolgozása, amire nehéz pontos időpontot mondani, de találkoztam már olyan emberekkel akiknek egy élet is kevésnek bizonyult. Mi lesz velük? Ők onnantól nem "Ayások"? A dolog megértéséhez abba a pontba érdemes visszamenni, amit Ayahuasca élményeid során a legteljesebbnek éreztél. Szándékosan nem azt mondom, hogy legszebbnek, mert a kettő nem mindig jár kézenfogva. Szóval amikor valaki találkozik a teljesség eme formájával és megismeri az "Egy" fogalmát, több dolog tudatosul és változik benne. Az egyik, hogy sokszor az átélő kétségei a másodperc törtrésze alatt képesek feloldódni, elpárologni az Aya Medicine jellegét illetően. A másik, hogy rájössz, ez nem egy időhöz köthető dolog és erről szeretnék most beszélni.

Mindegy valójában, hogy pszichedelikumok vagy tudati gyakorlatok által éred el ezt a pontot. Szinte vérvörös lelki demarkációs vonalat lehet felfesteni, megvilágosodottak, és sötétségben élők között. Ha belegondolsz, érdekes mód nem létezik ugyanakkor hasonló vonal megvilágosodott, és "jobban megvilágodosodott" emberkék között. És itt kitérnék egy picit. Író és Sámán mint ugyanarról a helyről beszél. Ez nem jobb, nem szebb, mint ahol esetleg Te is jártál, legfeljebb a hagyományok adta ösvényismeret teszi az egészet biztonságosabbá. Ha egy szóval akarnám leírni a dolgot, amivel odabent találkoztál, azt kéne mondanom, hogy ő az "EGY". Ő 'AZ'. Az 'Egy" egy személyes élmény. Nem hasonlít az én "Egy"-em a Tiédre és fordítva. Nem tudok róla többet, azt tudom, hogy rengeteg ajtó vezet hozzá az élet során, de a szoba, melyben találkoztatok, egyetlen szoba volt. Még azt is megkockáztatom, hogy ez a hely és ez a "dolog" túl mutat a poháron, melyet pár órával ezelőtt a szádhoz emeltél. Tudván tudom és érzem, hogy nem csak így lehet vele kapcsolatba lépni, hanem megannyi út és elágazás kínál ilyen lehetőséget, ezzel is a nagyságát emelve piedesztára. Lehetséges egyébként, hogy Jézus és a többi tanító ezért emelte ki a szeretet és a tolerancia fontosságát, mert az "Egy" nagyobbá válik az "egységben", és kissebbé "kétségek" között. Ha nem azt nézed, hogy a másik élménye hasonlatos e a Tiédhez, avagy épp ugyanolyan pohárból itta e a Medicine-t, esetleg más volt a sámánja, észre fogod venni, hogy valami féle önfeledt gyermeki "egység" fogja betölteni a teret. Minden esetre érdekes tulajdnoságai vannak ennek a dolognak.

A találkozásokat tekintve az idő múlásával a valódi találkozás az "Egy"-gyel megszépül az átélő számára. Olvastam olyan beszámolót, ahol 7 évet követően tudta papírra vetni az illető az egész megélést, mert a leírat szerint a mélysége annyira megérintette, hogy szó szerint nem találta a szavakat évekig.

Szóval vannak ezek a találkozás-élmények, és vannak olyanok is, ahol a kapun átmenve az ember olyan ruházást kap, hogy igen hosszú ideig kerüli a pohárt. Ezek az időszakok többnyire úgy zajlanak le, hogy az illető érzi hogy jó lenne találkozni ismét az "Egy"-gyel, de kerülvén bűntudat mardossa és fejét veri a falba sokszor hogy évek óta majdhogynem kerüli az Ayát. Tudd, hogy a bűntudat egy nem természetes állapot szinte sosem.

Elmesélek egy fiktív történetet tanulságként. Volt egyszer (jó pár éve), hogy egy remek főzetből maradt meg egy erősebb adagom, melyet egy szóló hegyi túra keretein belül terveztem elfogyasztani. Tudván tudtam, mit főztem, ismertem az erejét és saját szervezetem is rutinosan reagálta a különféle tudatállapotok és hányósvödrök szivárványát. Se fáradt, se beteg nem voltam, mégis teljesen másként zajlott az élmény mint amire számoltam. Szét szedett apró atomjaimra, majd vérverítékes szenvedés árán raktam össze magam a következő negyed órában. A gond nem is ez volt, hanem hogy az állapot szűnni nem igazán akart, hiába jött fel jócskán a nap. Fogadkoztam, raktam a tűzre, vagy épp más zenével próbáltam enyhíteni a tudatom tudatlanságát, semmit sem sikerült persze. Úgy jöttem le a túráról jó pár órával később, hogy ha valakivel összefutottam volna a hegyről lefelé, tuti megkérdezi, hogy "Vannak e erre medvék...?"

Hétköznapi életemben teljesen átlagos szintet hoztam az élményt követően is, de  itt kb 2 év maradt ki. Két teljes évig kerültem a pszichedelikumokat. Közben ostoroztam magam, hogy én hülye, jól tönkrevágtam magam. Szomorúan konstatáltam, hogy más bezzeg a hiperkockás fraktálhímzéses ölelések között organizál továbbra is, én pedig a saját hülyeségem miatt kerülöm a Medicinet. Tudtam, hogy gyógyír, tudtam, hogy a lelkemnek szüksége van rá, de valahogy a testemet nem bírtam rávenni. :( Van egy olyan életfelfogásom, mely sok hülyeségbe belerángatott eddig, de néhány dologban segített is. Ez pedig hogy úgy gondolom, hogy nem élhet az ember félelemben huzamosabb ideig. Ha félek valamitől, esetleg rettegek, idővel szögegyenest arra veszem az irányt ha közben be is csokizom. Ez a hozzáállás vitt el oda, hogy egy romantikus este összefőzzek mit jónak ismerek és fogamat összeszorítva, öklendezések és csontig hatoló félelmek közepette ismét számhoz emeljem a poharat.

Lassan jött. Én, ha tehettem és hittem volna, talán még Guadalupei Szent Szűz szobrát is körberaktam volna füstölőkkel és véráldozatokkal, csak hogy ne bántson, de nem így történt. Erős vizuálokkal indított, és félelmeim közepette konstatáltam, hogy igen mély élménynek nézek elébe. Ő azzal indított, hogy gyermeki kacajjal mondhatni megnevetett, kikacagott. :) "Azt hiszed, van időd? Sose volt. Teljesen mindegy, mennyi idő alatt világosodsz meg, vagy hogy ha szenvedsz, milyen Medicine-t veszel be. A szenvedésed csak ideig-óráig fog kiürülni, aztán az élet lesz az maga, aki újra és újra teletölti a poharat. Ez nem egy rossz dolog. Ez a pohár egy perccel se fog előbb kiürülni, mint mikor életed fonala végül elfogy. Ne agyalj! :) Engedd meg magadnak, hogy még nem tudsz huzamosan benne maradni a megvilágosodás állapotában. Tudd, hogy aki ez ellen tiltakozik benned, az nem a megvilágosodott "Istenlény", hanem a sár és mocsok maradéka, aki megvilágosult gondolatként tetszeleg, de valójában ő is időhöz kötött, mint a többi szemét, amiket az Aya kipucolt belőled." - aztán tovább nevetett ugyanazzal a gyermeki tisztasággal, amivel rögtön képes volt bármikor magával ragadni a lelkemet. Ezeket követően arra jutottam végül, hogy jó és rossz élmények megélése a sors, vagy karma sajátossága. A gyógyulni képes állapot, ahol a fájdalmak feloldódni képesek, nem a jó és rossz élmények következtében zajlanak le, hanem magában a találkozásban azzal az "Egy"-gyel, és az az állapot, melyben betegség, és semmi nem képes életben maradni. Így gyógyít egy Medicine. Pont ezért hogy évekig nem iszol, vagy akár életedben egyetlen egyszer találkoztatok, és az tett rád mély benyomást, tökmindegy. Mindig tudd, hogy a tűz sosem alszik ki a lelkedben, és egyedül saját jelenléted, saját hited az, ami gátat képes innentől szabni a gyógyulásodnak. Ezért mondják sokan, hogy az Ayahuasca egy életforma. Minek utána ittál, nem lehet sok eseményt nem megtörténtnek tekinteni.Ne a múlton rágódj, és ne kösd magad saját akaratodból ahhoz a pohárhoz, melyhez nem kötött valójában semmi. Ha voltál annyira szerencsés, hogy találkoztál is az "Egy"-gyel, tudd, hogy a kétség mindig az egység hiányának a jele lelkedben. A lélek, ahogy az “Egy’-gyel találkozott lélek is szabad mint a madár. Ha azt gondolod, innod kell, esetleg új ászánát tanulnod, vagy bármit megtenned azért, hogy ismét Egységbe juthass önmagaddal, el kell keserítselek, nem erre van, amit keresel. Ha ezt az egyszerű elvet megérted, elkezdesz figyelni a szív szavára, és onnantól olyan irányban igyekszel élni az életed, ami jó esélyt ad számodra a karmád pozitív elmozdítására, ami tüneti kezelések helyett talán inkább a legmélyebb gyógyulások egyike. Ogre

[padgany]

Lakásvásárlás (2nd etap)

Nem könnyű ez az új élethelyzet, mondjuk úgy, most bizonyosodott be, hogy valóban nem vagyok egy végtelenül nyugodt ember.

Nem szeretem, amikor kicsúszik a kontroll a kezeim közül, nem szeretem amikor nem vagyok száz százalékosan tudatában annak, ami velem fog történni. Szeretném, ha minden flottul menne, de idegel, hogy sok tényezőre nem vagyok ráhatással. Mégsem szeretnék hibázni, mindent időben és jól szeretnék megcsinálni, ezért minden egyes nap ezeken a feladatokon, számokon és időpontokon jár az agyam. Pörög, mint egy ipari ventillátor és csak esténként áll le, aminek hatására annyira elkezd fájni a fejem, hogy gyógyszer kell és még a proli főzőműsort sem bírom végignézni, ami az én szeretett kis ,,guilty pleasure’’-ömet képezi egy munkanap után.

Valószínűleg több nehézséggel is szembe kell néznem az elkövetkező hetekben és valahogy ezekre kellene - ,ha nem is lelkileg, de - idegileg felkészülnöm. De eddig úgy tűnik, csak órákra tudok kizökkenni, szóval ezekbe a kis időkbe’’ kell kapaszkodnom.

És akkor amin idegesked(t)em: [Unalmas, pénzügyekről szóló firkálmány következik]

Péntek:

Az igazság az, hogy naiv voltam. Cirka egy hónapja, az akkori -, akkor kudarcba fulladt - lakásvásárlási szándékomat megelőzően kiszámoltuk a kapcsolattartómmal a szükséges hitel futamidejét és törlesztőjét. Akkor elégedetten konstatáltam, hogy szuper minden, nyugodtan belevághatok a dologba. Akkor. Aztán eltelt egy hónap, és ugyan a kapcsolattartó korábban azt mondta, hogy a ,,társaság’’ (hívjuk így) nem tervez kamatemelést már idén, na mi történt? Persze, hogy kamatot emelt, aminek az lett az eredménye, hogy miután aláírtam a vételi szándék nyilatkozatot és elutaltam a foglalót, ezzel együtt azt is, hogy e hét csütörtökön megyek aláírni a végleges adásvételi szerződést, azzal szembesültem, hogy a korábban teljesen ideális tervezett törlesztőm megugrott cirka 40 ezer forinttal.

Amikor erre fény derült, éppen munkában voltam. Lefehéredtem (összeomlás 1.0), de ezzel egyidőben jött egy alternatíva, egy társbank által szolgáltatott hitel, ami hirtelenjében kétszer kedvezőbbnek, sőt, teljesen vállalható(bb)nak bizonyult. De, hogy azzal lehessen pontosabban számolni és tervezni, futhattam a főnökhöz egy banki formanyomtatványt (munkáltatói igazolást) nyomtatni, azzal pedig futhattam a tőlem két kilóméterre lévő személyügyre leadni. Pénteki nap volt, zárás előtt öt perccel értem oda, sikerült leadnom, majd csesztethettem újra a főnököt, hogy a netes felületen hagyja jóvá nekem, hogy leadtam, mondván, csak így tölti ki nekem a munkáltató (…). Közben dolgoznom is kellett, mert hát a munkahelyemen voltam, agyalnom kellett, hogyan fogom és tudom módosíttatni még időben a finanszírozási tervezetemet úgy, hogy addigra - még jóval korábban a nap folyamán - elküldtem már az eredetileg tervezett, ,,társaság’’ által kibocsátott szabályzatot az adásvételihez az ingatlanosnak, hogy továbbítsa az ügyvédnek azt, hogy ő el tudjon kezdeni dolgozni a szerződésen.

Idegbeteg voltam, a munkáltató keddre ígérte a munkáltatói kitöltését. Hirtelen nem tudtam elképzelni, hogy csütörtökig hogy áll majd össze a dolog. Aztán felhívtam az ingatlanost, megkértem, hogy hagyja figyelmen kívül a korábban megküldött finanszírozási tervezetet és szabályzatot. Megkönnyebbültem (1.0), mert azt mondta, hogy szerdáig még variálhatok, amennyit csak akarok. A fejem szétszakadt, de lenyugodtam és elaludtam.

Szombat:

Másnap (persze szombatra is behívtak dolgozni) a munkában megkaptam az új hírt, miszerint tizenötödikén, azaz ma, a társbank is kamatot fog emelni (összeomlás 2.0). Nem tudtam, hány százalékkal, de akkor már röhögtem. Magamban őrjöngtem, de nevetés formájában törtek fel az érzések. Addigra le lett beszélve a kapcsolattartóval vasárnapra a személyes találkozás és már csak abban tudtam reménykedni, hogy valamit elszámolt az eredetileg - ,,társaságtól’’ tervezett - hitellel kapcsolatban. Aznap este is nyolckor feküdtem le, az esti, barátokkal való összeröffenést is lemondtam, két gyógyszer is kellett a fejfájásra.

Vasárnap:

A kapcsolattartó felvázolta az új hitelt, kiszámolta a maximum 1% kamatemeléssel is a törlesztőt és átbeszéltük a lépéseket. Kiderült, hogy szerdáig kiderül minden, amint megkapom a munkáltatóit elküldöm neki, ő pedig kedden, a kamatemelés napján újra számol, a társbank munkatársának eljuttatva csináltat egy 99% os hitelképességet, majd hív a részletekkel, hogy küldhessem az új finanszírozási részleteket az ingatlanoson keresztül az ügyvédnek. Jól át kellett variálni a megtakarításaimat, de kijött a matek és úgy fest, tényleg teljesen vállalható, relatíve (nekem) olcsó hitelhez jutok (Megkönnyebbülés 2.0)

Hétfő:

A munkában, kedd helyett már aznap elkészült a munkáltatói, amit befotóztam és küldtem is tovább a kapcsolattartónak, aki felhívott és azt mondta, 1% helyett 0,7% -os kamatemelés várható kedden, azaz ma. Abban állapodtunk meg, hogy ma a megbeszéltek szerint újra hívni fog, amint az új kamattal kiszámolta a hitelt, és a kollégája által lecsekkoltatott hitelképességre.

Folyt. Köv., mert kedd van.

#lakásvásárlás #második etap #idegállapot #fáradtság #fejfájás #pénzügyi fordulatok #összeomlás #megkönnyebbülés #vasárnaptól máig

[bluebutterfly-eff]

Nos. Az előző bejegyzés nem tudom pontosan mikor keletkezhetett, mindenesetre elévültnek tekinthető.

Nem bántam meg, hogy felmondtam az előző munkahelyemnek, nem bántam meg hogy Körmendre jöttem, annak ellenére hogy tényleg kibaszott nehéz volt, és a mai napig kibaszott nehéz.

Az én love story-m:

Elvégre, basszus, találkoztam életem szerelmével gyeremeke(i)m apjával. Igen, jól olvasod, ha olvasod.

Nem bántam meg, hogy elmentem arra a karácsonyi bulira, pedig tudom, hogy nem akartam. Nem bántam meg hogy otthagytam a nagyfőnöt, mikor egy asztalnál beszélgettünk, hogy elmenjek sörért, és nem bántam meg, hogy ott belebotlottam az ittas köcsögbe, aki még a nevemet se tudta, és simán le Annázott.

Nem bántam meg hogy bemutatkoztam neki hogy Évi vagyok, és azt sem bántam meg hogy beszélgetésbe elegyedtünk.

Nem bántam meg, hogy táncoltam vele, bár már elsőre is wierd volt, mert amint nekiálltunk táncolni kikaptunk valami összebújós szerelmes számot, ami (sajnos) nem emlékszem mi volt.

Azt tudom, hogy már akkor is megbántam, hogy nem táncoltunk többet mert azt hittük nem ismerjük a soron következő zenét. Azt is megbántam, hogy ezt követően eltünt, én meg kimentem apuékkal cigizni. És csak azt vettem észre hogy elmegy. Haza. Hazasétál, valamelyik haverjával. És el se köszönt, pedig megöleltem volna, mert hát tök cuki volt (😍).

Azt viszont újra csak nem bántam meg hogy még az éjszaka folyamán bejelöltem Facebook-on, és integettem neki (👋), igen az ittas beszélgetés kezdeményezés nem volt a legötletesebb, de végülis mindegy mert csak másnap délután jött rá válasz.

Aztán válaszra köszönés, kérdések, válaszok, aztán beszélgetés, kíváncsiság, szimpátia, (ki a fasz gondolta volna akkor hogy jövő lesz belőle)...

Munkahelyen akkor még váltó műszakban voltunk, így csak néha sikerült megbeszélni hogy akkor reggel találkozunk. Vagyis megbeszélni sikerült, de vagy lustaság, vagy félelem, vagy gáznak érezte volna, de első 2 alkalommal nem jött össze. Harmadszorra már igen. Beszélgettünk, csak pár szót. Elszívtunk egy cigit, aztán bementünk. Ott arcra puszi és joéjt meg jó munkát és elköszöntünk. Olyan mintha sok idő telt volna el, meg így leírva is, de igazából nem. A bulika december 14-én volt, azt követően voltak a beszélgetések.

A negyedik találkozás már csókkal végződött, zavartan, mint az ovisok. Jujj, de vicces volt. Tényleg.

Aztán láss csodát, karácsony.

Nincs munka. Most mi lesz?

Megbeszéltük, hogy akkor 25-én eljövök hozzá. (Kicsit azért féltem, friss jogsisként kevés tapasztalattal beleültem a kocsiba (jó nyilván munkába is így jöttem) és jöttem.

Így is lett. Filmbeli pillanat volt. Útközben jöttek a csúnya felhők, elindultam esett, szép naplemente, rózsaszín égbolt (ezáltal tényleg rózsaszínben láttam a világot) útközben hatalmas szivárvány, a mai napig bánom, hogy nem húzódtam le és nem fényképeztem le.

Aztán ideértem, leparkoltam. Elmentünk sörözni, beszélgetni. Természetesen nála töltöttem az éjszakát másnap pedig hazamentem.

Így kezdődött. Aztán a beszélgetések, újabb találkozások. Kapcsolat, szerelem, kötődés.

Megbeszéltük, hogy mindketten akarunk gyereket, hogy egymással el tudjuk képzelni az életet. Egymásba szerettünk.

Aztán márciusban kiderült, hogy gyermeket várok, megbeszéltük mi legyen, hogy legyen, ő hogy szeretné, én mit szeretnék.. Beköltöztem hozzá, júniusban összeházasodtunk 😊. Épp lakásvásárlásban vagyunk.

Néha vitatkozunk, de ki nem? Néha egymás idegeire megyünk, de nem fekszünk le puszi meg ölelés nélkül. Szeretjük egymást. Ugyan úgy, mint az elején.

Biztos sokan nem hisznek benne hogy sikerülhet (nekünk?!) Hogy ez tényleg igazi, hogy jó lesz, de nem számít. Mi tudjuk, hogy ez így tökéletes lesz. És élvezzük minden pillanatát.

Jelenleg 27 hetes terhes vagyok, minden rendben van Levike jól van, én is.

Nos, ez volt az én love story-m.

Eff~

[ununoctium0720]

Fejezetek az életemből #1

Ez a szöveg elsősorban az összes lánynak szól, akiknek valaha szerelmet vallottam, illetve azoknak akik kíváncsiak az élemre. Nem tudom lesz-e több rész.

Kedves Első!

Nem is tudom hogyan kezdjem. Nem is tudtam még akkor mi az a szerelem. Azt sem tudtam hogyan kell normálisan beszélgetni egy lánnyal. Lehet gáz kérdéseim voltak, de azért kevésbé lekicsinylő válaszokra méltathattál volna és miután elmondtam mit érzek, talán mégsem kellett volna olyan keményen bánnod velem az önbecsülésem a földig döngölve. Megtanultam tőled hogy nem elég jó barátnak lenni ahhoz, hogy a szerelem kialakukjon. Köszönöm!

Kedves Második!

Az első „igaz” barátom lettél. Mindent meg tudtunk beszélni. De úgy éreztem el kell mondanom hogy többet érzek. Mikor megbeszéltük, hogy ez nem lehet több és megint jóba lettünk mondd miért hagytad a barátodnak hogy lelkileg terrorizáljon? Miért nem védtél meg? Akkor én már csak a barátságot akartam semmi mást! Mondd miért hagytad hogy kialakuljon bennem az hogy gyengébb vagyok a többi fiúnál és az hogy egy életen át féljek a barátaim pasiaitól mert én vagyok az a hű de nagy konkurencia?

Köszönöm, tudom már, az én helyem mindig az utolsók között van.

Kedves Harmadik!

Segítséget, törődést kértél. Megadtam. Tanácsot és barátságot kértél. Megkaptad. Hibáztam azzal mikor többet akartam. Tudom. De miért kellett az évfolyam előtt hülyét csinálni belőlem és hitegetni azzal hogy szeretsz mikozben csak a csoki kellett amit hoztam. Mostmár tudom, ilyenek a műbarátok.

Kedves Negyedik!

Tartottam egy jó nagy szünetet közted és a harmadik között. Gondoltam nekem úgysem jön össze semmi, hanyagolom ezt a szerelem dolgot. De ott voltál Te. Remekül kijöttünk. Hamar kimondtam, hogy többet érzek. Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy talán összejössz velem, ha megváltoztatom a külsőm. Nem sikerült olyan gyorsan ahogy szeretted volna. Bocsáss meg. Érthető hogy nem kellettem. Megértettem áltad a külsőm milyenségét. Egy csúnya arcú, dadogós, kövér fiú szerelme... ugyan.. vicc.

Kedves Ötödik!

Hmmmm az első szerelem ami Tumblrön kezdődött! Sosem voltunk együtt szögezzük le. Beszélgettünk. Olyanokat írtál nekem, amit senki előtte! Szerettél. Még emlékszem hogy el is utaztam hozzád hogy találkozzunk. Milyen jól éreztük magunkat. Megvan még a plüss unicornis? Gondolsz még rám? Miért löktél el a találkozás után? Unalmas voltam? Mindegy is... Megtanultam tőled, hogy a problemáim nem érdekelnek a vilagon senkit, csak untatom vele az embereket sőt mi több lehúzom őket vele. Bocsáss meg!

Kedves Hatodik!

Már majdnem elfelejtettelek, de nincs olyan szerencsém. Miért kellett hitegetned, hogy várni fogsz rám? Miért imitáltál a barátságnál többet miközben volt valakid? Elutaztam 1300 km-t érted. Egy órát és fél szavakat érdemeltem? Utána meg egy hatalmas tőrt a szívembe csak azért mert rosszul voltam? Hogy ez mire volt jó... nem tudom.

Kedves Hetedik!

Annyit, de annyit bírtál beszélni hogy az valami hihetetlen... magadról meg egy álomról. Én persze, mint egy naív bolond szaladtam utánad. Vigasztaltalak. Lebeszéltelek az öngyilkosságról. Aztán abban a pillanatban szerelmet vallottam. Egyből nemet kaptam. Az álom bezzeg... a csodapasi, aki feléd sem néz mindent visz. Rájöttem, akit az én gondom nem érdekel az nem is szeret igazán. Főleg ha a postára sem megy el az ajándékomért. Ki tudja hol van az azóta...

Kedves Nyolcadik!

Te tudtál volna szeretni... Távol voltunk egymástól az volt a baj. Nem nézted a külsőm, csak a belsőm. De mégsem mentél bele, mert távol voltál. Tiéd az egyetlen elfogadható kifogás! Köszönöm!

Kedves Kilencedik!

Fellángolás, szerelem, szívek, cuki gifek. Elhittem, de nagyon, hogy Te leszel a legelső barátnőm. Csalódnom kellett. Nem tudom mi történt, lehet besokalltál tőlem... mikor azt mondtad hogy ez csak egy szikra volt és nem működne köztünk.

Sebaj. Jobb ez így. Egy ilyen selejt, mint én egy átok lett volna neked. Köszönöm a reményt!

Kedves Tizedik!

Egy szavam nem lehet mivel adtál esélyt! Azt mondtad nem tudom, mikor megkérdeztem, hogy szeretnél-e a barátnőm lenni. Próbáltam bizonyítani, de csak rontottam a helyzetemen. Sajnálom. Ki tudja. Lehet ha ma vallanék szerelmet igent mondanál. De egy álom maradsz örökké. Sajnálom, hogy “túl jónak” éreztél. Bocsáss meg ha megbántottalak!

Ti vagytok azok akik miatt ilyenné formálódtam. Erre rájött még egy két hamis barát, aki belém törölték a lelküket. Viszont nagyon köszönök nektek egy valamit, azon kívül hogy boldoggá tettetek. Általatok megtaláltam, hol is van az én helyem a sorban.

Mostmár tudom, olyan vagyok, mint egy kis kutya aki egy nagy asztálnál ételt kér. Felugrál ezért a gazdái megütik, hogy nem szabad. Ha marad csont megkapja. Feltéve, ha olyat ettek. Viszont azt, hogy mi van azon az asztalon, nem hiszem, hogy valaha meglátom.

#szerelem #visszautasítás #sírás #könny #sad #élet #sajnálom #bocsánat #köszönöm #reménytelen #szerencsétlen #fejezetek az életemből #1 #rész #magyar #magyar tumblisok #fiú #lány #törött #összetört szív #utolsó

[bestdamnfans]

Októberi összefoglaló

Elérkeztünk az október végéhez – ami kicsit másképpen alakult, mint ahogy azt gondoltuk volna. Új dalok helyett csak buliból jelentkezős videókat/képeket kaptunk, egy album megjelenésének eltolásával együtt. A hónap első napjaiban kiszivárgott két dalcím, az It Was In Me (Bennem volt) és a Lucky One’s (A szerencsésé). Mindezek mellett még az is kiderült, hogy Avril a legnagyobb titokban dolgozott/dolgozik együtt Lauren Christyvel, akivel régebben már munkálkodott közösen, méghozzá az első lemezén.

Kicsivel később megtudtuk, hogy az új album már csak jövőre fog megjelenni: az egyik olasz rajongói tábor rákérdezett a BMG-nél, hogy mi a helyzet az albummal, a kiadó pedig meg is válaszolta, hogy az új korong előreláthatólag már csak 2018-ban fog a boltok polcaira kerülni (tehát beigazolódott a tény, amit mindannyian sejtettünk, de sosem mertük igazán bevallani magunknak).

Eközben kedvencünk két új tetoválást is varratott magára. A jobb alkarjára a horoszkópjával, a mérleggel kapcsolatos jeleket, a bal csuklójára pedig egy rózsával díszített koronát tetováltatott. Érdekesség, hogy amikor az énekesnő posztolt az Instagram oldalára képeket vagy videókat tett közzé Snapchaten, mindig kitakarta a bal kezére varratott új tetoválást, amit azóta sem mutatott meg nekünk.

Az énekesnő a hónap vége felé közeledve egy babaváró halloweeni bulin is részt vett. Avril és Ryan Maryse és Mike Mizaninnek öltöztek, és ha már babatéma, megszületett Avril húgának, Michelle-nek és férjének, Ryotának (One Ok Rock) a közös kislánya.

Avril néhány rövid videóban megmutatta, hogy találkozott (és valószínűleg tárgyalt is) Jenn Tolmannal, aki zenei menedzser a Vector Managementnél, ahova Avril szerződése is szól. Az viszont nem derült ki, hogy miről beszélhettek a találkozás alkalmával.

Elérkezett Avril és a LymeLight Foundation közös adománygyűjtéses akciójának határideje is, azonban kiderült, hogy nem haladt az összefogás olyan ütemben, mint ahogyan azt ők gondolták, az 50 ezer dolláros célból mindössze 18 ezer gyűlt össze, abból is 10 ezer dollár a Live Nation Merchandise jóvoltából, amely Avril AD ruhadarabjait készíti. Valószínűleg az akció „bukását” látván hosszabbították meg az adománygyűjtés idejét egy héttel.

Avril tényleges Halloween esti kosztümje nagyon szexire sikerült, rendőrnőnek öltözött, Rotem pedig narancssárga börtönruhát húzott és bilincset aggatott kezeire, így a páros igazán jól mutatott egymás mellett.

2017. 11. 02. 9:11

#Avril Lavigne #Avril #Lavigne #JR Rotem #Halloween #Október #October

[sodoke]

Day4 Meg vagyok fázva kicsit, és mivel elég magas hegységbe mentünk tegnap fel és le , megfájdult a fülem. Nyilván, arra pont nem hoztam semmi gyógyszert. A kis közértben nézelődtem, hogy mi lenne a legjobb gyógyír és egy izom húzódásra ajánlott tapasz mellett döntöttem mert az volt rárajzolva hogy melegít! Persze a tapasz semmit nem melegít csak gyógykrémes, így a fülem még mindíg fáj , de legalább már mentol illatú! … Juhuu 6 óra (na jó azért nem teljesen egybefüggő) alvás után ébredtem ma! Ettől még a fülfájás is megijedhetett, de lehet az is, hogy csodát tett vele a 10 mp-s találkozás az izom lazító tapasszal. A jó recepten ne változtass! Tartja a mondás! A tegnapi nap olyan jól sikerült, hogy az említett párunk mai napjába is becsatlakoztam. Ma a sziget legdélebbi csücskét látogattuk meg , ahol a szörfösök Mekkája van. Majd elmentünk egy olyan partra amit 5-600méteres hegyek ölelnek körbe ezért ide egy hosszú hegyoldali lépcsőn lehet csak lejutni ( és sajnos fel is utána). Ilyen partot csak a filmekben láttam. Azt hiszem eddigi életemben még nem nagyon láttam ennél szebb természeti helyet. Erről nagyon fotóm sincs, mert a képek nem adják vissza azt a látványt amiben ott részünk volt. Balin különlegesen szépek a naplementék, a mait egy hatalmas szikla tetejéről néztük meg , a látvány szintén leírhatatlan és lefotózhatatlan! Van egy elméletem miszerint a vásárásnál kevés jobb dolog van. Ilyen pl az olcsón vásárlás! Hát ma rájöttem hogy ez az étkezésre is igaz. Elfogyasztottam ugyanis eddigi rekorder olcsó vacsorám, 8 ezer rupiáért azaz 160Ft ért!

#bali #backpacking #memyselfandi

[metalindex-hu]

Újjászületés az Istenek szigetén, avagy útkeresés Balin

Újjászületés az Istenek szigetén, avagy útkeresés Balin - http://metalindex.hu/2020/02/28/ujjaszuletes-az-istenek-szigeten-avagy-utkereses-balin/ -

Indonézia legkülönlegsebb része, az Istenek szigeteként emlegetett Bali igazi kincsnek számít. Egy hely, mely az ottani atmoszférának és az emberek metalitásának köszönhetően gyógyír mindazoknak, akik elvesztek az útkeresés labirintusában – aki egyszer megfordul ott, biztos, hogy egészen más emberként tér haza, már ha hajlandó a luxushoteleknek búcsút intve elmerülni a helybéliek hétköznapjaiban. 

Az ember életében nagyon sok kisebb-nagyobb “világvége” van. Mikor sikerül túllendülni egy-egy krízisen, általában bölcsebbnek és erősebbnek érzi magát – el se tudja képzelni, hogy egy újabb, akár a korábbiakhoz hasonló trauma érje. Sajnos azonban a sors nem ilyen kiszámítható, később is sorjáznak a pofonok, és bizony mindig jön egy olyan, ami végül leterít.

Emlékszem, valahogy a 2010-es évek elején kaptam egy gyerekkori barátomtól Elizabeth Gilbert Ízek, imák, szerelmek című könyvét – az övé volt, de azt mondta, nekem adja, mert akkoriban úgy látta, sokat segíthetnek rajtam a kötetben rejlő gondolatok. A legtöbben erre valószínűleg nevetve legyintenek, de én tényleg félelmetesen sok hasonlóságot éreztem a főhős és magam között, akit a könyvből készült filmben Julia Roberts játszik, csakúgy, mint a Micsoda Nő című mozi főszerepét, ami azért érdekes, mert az egyik Los Angeles-i utam során két hónapig abban a motelben laktam, ahol Julia élt a filmben. Hogy a könyv miért fontos? Mert igazából ez vitt el az Istenek szigetére 2020. elején. Tudom, hogy sokan mások is emiatt utaznak oda, de én nem a filmben látott helyszínekre voltam elsősorban kíváncsi – én ugyanúgy, ahogy Gilbert főhőse, magamat kerestem Balin. Azt a lányt, aki tele van életkedvvel, akinek mindenki imádja a vicceit, aki folyton pörög és ontja magából a jobbnál jobb ötleteket, aki a környezetében, történjék bármi, mindenkit képes felvidíani. Az elmúlt hónapokban ugyanis ez a lány valahol elveszett – maguk alá temették a kudarcok, az emberi csalódások, az igazságtalanságok, és a folyamatos, meddő küzdelem.

“Néha nagyon messzire kell mennünk, hogy a világba és az emberekbe vetett hitünket visszakapjuk. Néha olyasmit is meg kell tennünk, ami a korlátainkon túlmutat, hogy a saját gátjainkat legyőzve erősödjön meg a lelkünk.”

November elején foglaltam le a repülőjegyet, közben igyekeztem minél mélyebben beleásni magam a balinézek kultúrájába. Ahogy kutakodtam, egyre inkább magával ragadott az Istenek szigetének távolból is erős energiákat megmozgató atmoszférája, a közeg, ahol az emberek az ősi hagyományokat követve önmagukkal és a világgal is tökéletes harmóniában élnek. Korábban a zene volt a támaszom – 2017 nyarán hatalmas törést okozott bennem a kedvenc bandám frontemberének halála, főleg, hogy mindez nem sokkal azután történt, hogy egy borzasztó emberi csalódást követően padlóra kerültem. Azt hiszem, kimondhatom, megjártam a poklot, ahonnan úgy kellett saját erőből kimásznom, hogy a környezetem semmit ne vegyen észre belőle. 2017 végén úgy tűnt, végre helyreáll a világ rendje – iszonyú energiával vetettem bele magam a munkába, úgy éreztem, hegyeket tudnék megmozgatni – és mivel szívvel-lélekkel csináltam mindent, meg is volt az eredménye. Egy idő után viszont az egyensúly ismét a rossz dolgok irányába billent. A mai napig nem értem, miért.

“Van úgy, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy várod – hiába hiszel abban, hogy annyi álmatlan éjszaka után minden jóra fordul, hiába teszed bele magad 100 százalékig valamibe, ami szebb jövőt ígér, az égiek egyszer csak gondolnak egyet és egy hirtelen mozdulattal lerombolják mindazt, amit napokba, hónapokba, vagy akár évekbe telt, mire felépítettél. Néha bizony megdől az univerzum híres egyensúlya – nem azt kapod, amit adtál, sőt, olykor még jól arcon is csapnak a naivitásodért.”

Egy keddi napon kezdődött a túra – munka után felkaptam a bőröndöm és elindultam a reptérre. Sokan rácsodálkoztak, hogy egyedül utazom, de akik valóban ismernek, azok tudják, hogy semmi meglepő nincs ebben – korábban is rengetegszer mentem egyedül Amerikába és más helyekre is. Nincs ezzel probléma, teljesen jól elvagyok a saját társaságomban, a hajós éveknek köszönhetően pedig igazából bárhol képes vagyok otthon érezni magam. Este indult a gépem, a reptéren nem voltak túl sokan. Elég hamar kiértem, úgyhogy még volt időm a gondolataimba mélyedve lelkileg is felkészíteni magam az útra, amit sokan álomnyaralásnak hisznek, pedig nekem egészen más miatt volt fontos. Több, mint 20 órába telt, mire elértem az Istenek szigetét – kétszer szálltam át, Varsóban és Szingapúrban, a köztes időt pedig, ahogy mindig, most is sikerült végigaludnom. Komang már várt rám a reptéren, elvitt a szállásra, ahol finom jeges teával fogadtak – minden olyan meseszerű volt. A hely, ahol laktam, ezerszer szebb, mint a képeken – emlékszem, percekig csak bámultam ki a fejemből, el sem hittem, hogy ott vagyok. Miután kipakoltam a cuccom, kiültem a teraszra, hogy elszívjak egy cigit. Már éjfél is elmúlt, nyugalom telepedett a kertre – behunytam a szemem és hallgattam, ahogy a szökőkút csobogása bennem zenél.

“Amikor beléd mar a világ, csomagolni kell. Menni, egészen addig, amíg rátalálsz az útra, amely visszavezet önmagadhoz. Nincs kitáblázva, nincsenek látható jelei – az érzéseidre figyelve ismered fel, ha megérkeztél.” 

Pihenéssel telt az utazást követő nap. Miután beüzemeltem a telefonom és váltottam némi pénzt, kisétáltam a partra. A tengerrel való találkozás számomra mindig megható pillanat. Öt év hajózás és fél év Los Angeles után a hullámok már régi ismerősként köszöntenek – képes vagyok órákig bámulni a vizet és hallgatni a földöntúli morajlást anélkül, hogy megmártóznék a habokban. Persze úsztam egyet, és most egészen megindító volt a pillanat: alig bírtam visszatartani a könnyeimet, amikor megnyalta a lábam az első partra csapódó hullám. Leültem a homokba és a végtelenbe merengve próbáltam rendbeszedni a gondolataimat, amelyek a fejemben kavarogva rendre felkorbácsolták bennem azokat a fájó érzéseket, amelyek idáig űztek, amiktől szabadulni akartam. Lélekben már készültem a rituálék sorozatára, amelyek közül a belépőszertartás másnapra volt időzítve. Két hét hullámvasút, millió lecke és kemény megpróbáltatások vártak rám, de tudtam, hogy ha végigtolom, ha bízok magamban és legyőzöm a korlátaimat, visszanyerem az önmagamba és a másokba vetett hitem. 

I. MEGTISZTULÁS

A túrák egy részét egy kint élő magyar lány segítségével szerveztem le – ő biztosított számomra kocsit és sofőrt, aki elvitt azokra a helyekre, amelyek megadták az utam spirituális ívét. Az első fontos állomás a Tirta Empul Szent Vízű Templom volt, melynek kertjében két medencébe több mint tíz kútból ömlik a szentelt víz. A hinduk hisznek abban, hogy az arcukat és a fejüket megmosva ezekben testileg és lelkileg is megtisztulnak és ezáltal jobb emberré válnak majd. Vallásuk, illetve a karmába vetett hitük szerint a jóra törekszenek, így a mártózások alkalmával sosem pénzt vagy gazdagságot kérnek – a lelki boldogság, a biztonság és az egészség áll imáikban az első helyen. Nem véletlenül jöttem ide elsőként – szerettem volna úgy rálépni erre az útra, hogy minden fájdalomtól és rossztól, ami mérgez, már az elején megszabadulok, és a világ egyik legszentebb helyén a balinéz isteneket kérve fogalmazom meg magamban a legbelsőbb vágyaimat. Órákat álltam sorban a kutaknál, többször görcsbe is rándult a lábam a halakkal teli, jéghideg vízben, a talpamat pedig feltörték a “medence” alját borító kavicsok, de nem érdekelt. Végigmentem az összesen, pedig sokan körülöttem már a felénél feladták – nekem ez eszembe sem jutott. Földöntúli érzés volt “megtisztulva” kimászni a vízből rögtön az utam kezdetén, közetlenül a 40. születésnapom előtt, amire fordulópotként tekintettem.

Két hetes túrám mérföldköveit elképesztő élmények kötötték össze – én, aki korábban a fél világot beutazta, teljesen le voltam nyűgözve attól, amit Bali elém tárt. A sok látványosság, a sziget burjánzó növényzete, és azok a természeti csodák, amikhez hasonlót általában csak filmeken lát az ember, szabályosan elvarázsoltak. A dzsungel közepén, barlangok mélyén lezúduló vízesések, a pazar rizsteraszok, a hagyományos balinéz stílusban épült házak és templomok, a sziget gazdag állatvilága, az eldugott öblök és sziklás vagy épp homokos tengerpartok olyan intenzív hatással voltak rám, hogy olykor úgy éreztem, mintha egy másik bolygón járnék! Bár egész nap mentem, sosem fáradtam el – úgy szívtam magamba az újdonságokat, mintha az életem múlna rajta!

II. ÉVFORDULÓ

A születésnapomon nagy meglepetésben volt részem. Egy régi hajós kollégám egyik barátja társaságában meglátogatott. Eljöttek értem kocsival, elmentünk a Tegenungang vízeséshez, majd beültünk egy bárba italozni kicsit. Nagyon sokat beszélgettünk – rengeteget mesélt a vallásukról és a világlátásukról. Balin ugye vannak katolikusok, hinduk, muszlimok és buddhisták, akik békében élnek egymás mellett. A barátja, Ali Gusti, akinek királyi vér csörgedezik ereiben, hindu, míg ő, Putu, buddhista vallású. Putu a karma törvénye szerint él, amit szépen át is beszéltünk – nagyon jót tett a lelkemnek mindaz, amit hallottam, hihetetlen sok erőt adott. Bármilyen nyálasan is hangik, a magam részéről én mindig próbáltam jó lenni, mert ahogy ők, én is úgy gondolom, hogy a szeretetnél, a kölcsönös segítségnyújtásnál nincs fontosabb. Mindig is hittem abban, hogy az ember eredendően jó, ezért adtam több esélyt az életem során sokszor olyanoknak is, akik durván megbántottak végül. Vannak azok a bizonyos világvégék, mikor olyan szinten csalódsz emberekben, hogy bármilyen nehéz, a magad érdekében muszáj tovább lépni – szívemberként ez mindig olyan, mintha három vonat gázolna át rajtad – csaknem lehetetlennek tűnik újra összerakni magad.

“Aki bánt, attól ne várj jót. Azt mástól fogod visszakapni. Te csak maradj olyan, amilyen vagy, mert én ismerlek és tudom, hogy jó ember vagy. Hidd el, az élet tele van csodákkal, amik csak rád várnak, amiket még látnod kell!” – Putu olyan meggyőzően érvelt, olyan sok bölcsességet osztott meg velem a saját világából, hogy abban a pillanatban mindent elhittem neki és ez olyan erőt adott a folytatáshoz, amelyről magam sem tudtam, hogy bennem van.

Este a tengerparton ünnepeltem. Torta helyett Banana-split kehelyben égett a gyertyám, és a pincérlányok még énekeltek is nekem egy lightos Happy Birthdayt. Nagyon megható volt, el is érzékenyültem kicsit. Miközben falatoztam, elnéztem a tenger felé, mely addigra már vaksötétbe burkolózva morajlott a távolban. Soha nem hittem volna, hogy egyszer itt ülök majd a születésnapomon. De ha jobban belegondolok, keményen megdolgoztam érte – megérdemeltem, itt legyek.

III. A MENNYORSZÁG KAPUJA

A Tirta Empul után a Pura Lempuyang templomnál található, mostanra turistalátványosságnak minősített Gate of Haeven volt a következő mérföldkő, amit meglátogattam. Egy órát várakoztam, hogy végül ott állhassak a Mennyország kapujában, mely a felhőkben úszó szent Agung hegyre nyújt kilátást. Fantasztikus érzés volt, mert bár a kötelező tükrös-trükkös fotókat én is megcsináltattam, számomra sokkal fontosabb volt a tudat, hogy az Istenek szigetének ezen szent helyére léphetek. Ez az imahely igazából az 1175 méter magas Lempuyang-hegység templomkomplexumának része, mely összesen 7 templomból áll. Ha a többit is meg akarja nézni az ember, bizony fel kell másznia a hegyre – én összesen négyet tudtam meglátogatni, elsősorban a szűkös idő miatt. Ehhez társam is akadt – egy ott dolgozó balinéz nő, Sunny szegődött mellém, aki cserébe azért, hogy angolt gyakorolhat velem, mindenhová elkísért és egy csomó képet készített rólam. Tisztára, mint az Eat, Pray, Love könyv sztorijában, melyben Julia Roberts a gyógyító Ketuttal gyakorolt angolt. Sunny tüneményes kis hölgy, már a neve is bearanyozta a napomat – hihetetlen jól szórakoztam vele. Arra, hogy a Mennyország kapujába léphessek, nagyjából egy órát vártam. A pillanat nagyon intenzív hatással volt rám, mintha valóban az istenek előtt állnék – a Tirta Empul vízétől megtisztulva, nyitott szívvel, mindenféle mérgező gondolattól és érzéstől mentesen. Ahogy megfordultam és belebámultam a felhőkben úszó Agung arcába, hang nélkül csak ennyit tudtam mondani: “Itt vagyok, tégy velem, amit akarsz, csak ne érezzek fájdalmat többé!”

“Pénz, luxus, fényűzés – sokan ebben keresik a boldogságot, holott mindaz, ami számít és valóban feltölti az embert, a kezdetektől benne és körülötte van. A balinézek tudják, hogy a világ a jó és a rossz harca, és hogy soha nem győzi le egyik a másikat, ám ha egyensúlyban van a kettő, akkor nem érheti baj őket. A hinduk ezért naponta kétszer tesznek az isteneiknek gyümölcs- és virágfelajánlásokat – a hála jele, hogy visszaadnak valamit abból, amit kaptak, illetve így próbálják a gonoszt távoltartani. A boldogság a jó és a rossz egyensúlyában gyökerezik. Aki megjárta a poklot, pontosan tudja, milyen felemlő érzés, ha minden fájdalmat nélkülözve egész egyszerűen jól érzed magad.”

IV. ÍZEK, IMÁK, SZERELMEK

Két hétet töltöttem Balin, és a spirituális utam mérföldkövei mellett rengeteg helyen jártam. Búvárkodtam, szörföztem, templomokat látogattam és olyan közel kerültem a természethez, mint korábban még soha. A mai napig nem sikerült feldolgoznom az összes élményt, ami ért – több száz oldalas könyvet lehetne írni róla. Most csak azokat veszem számba, amelyek helyrebillentették az egyensúlyt bennem – a következő ilyen állomás az Eat, Pray, Lova című könyv egyik forgatási helyszíne, a Padang-Padang Beach volt, ami mára sajnos egy igen népszerű spotja lett a turizmusnak.  Aznap a Pandawa Beachen kezdtünk a sofőrömmel, Diannal – megmondom őszintén, az a part sokkal jobban bejött, mert alig volt ember a környéken. Sajnos a Padang-Padang ehhez képest hemzsegett a turistáktól, így át kellett másznom a sziklák mögé, hogy egy kicsit magamban lehessek.

“Liz vagyok, és félek” – villant át rajtam – “útközben valahol elvesztettem magam. Nem értem a miérteket, nem tudom, merre induljak. És már azt sem, hogy kiben bízhatok. Ha Ketut meghalt, ki segít majd elrendezni bennem a dolgokat? Bárcsak több időm lenne, bárcsak maradhatnék. Innen minden korábbi teher olyan távolinak és jelentéktelennek tűnik. Mintha az eddigi évek valaki más életének részei lettek volna.” Sokáig bámultam, ahogy a hullámok a sziklák közé csapódva fröccsennek ezer cseppé a parton, aztán egymásba folyva egyesülnek újra és húzódnak vissza a tenger testébe. Talán ez az élet rendje, hogy a dolgok időnként darabokra hulljanak, hogy utána szép lassan ismét helyreálljon a világ rendje. 

V. FELOLDÓDÁS

Az UNESCO Világörökség részét képező Jatiluwih, mely Bali legnagyobb egybefüggő rizsteraszainak helye, elképesztő vizuális és emocionális élmény. Több rizsföldön is jártam, de a korábbiak inkább a turisták számára berendezett teraszok voltak, hintákkal miegyébbel. Jatiluwih ehhez képest valami egészen fantasztikus! Kilométereket lehet gyalogolni úgy, hogy szinte senkivel sem találkozik az ember, kivéve a helyieket, akik a földeken dolgoznak. A természet csendjét vízcsobogás, ciripelés, madárcsicsergés és a pálmák levelének susogása töri meg, ahogy baktat az ember a teraszok között. Egy idő után azt veszed észre, hogy benned duruzsolnak a hangok, magad is a részévé válsz és együtt lélegzel a hőségben burjánzó növényzettel. Néha félelmetes volt, mikor körülnéztem és ott álltam a több kilométeres messzeségbe nyúló rizsföldek közepén tök egyedül. Mégsem fordultam vissza – csak mentem a gondolataimba mélyedve, azzal a különös érzéssel a szívemben: hihetetlen, hogy itt vagyok.

“Minden egy. A fák, a bokrok, a madarak, a szél, a napsugarak és a hűsítő patakok – mind én vagyok. Az élet, bármilyen formát is ölt, mégha élettelennek is tűnik, lelke van és ugyanúgy a mindenség része, ahogy bárki vagy bármi más a Földön. Így ha mást bántasz, végső soron magadnak okozol sérülést.”

VI. ELENGEDÉS 

Életem egyik legmeghatározóbb élménye marad a Batur vulkán megmászása. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megerőltető ez a túra, ahogy útközben még azt sem, hogy valaha felérek a csúcsra, ami nincs olyan magasan (1717 m), de amilyen terepen kell mászni a vaksötétben, az bizony igencsak megnehezíti a dolgokat. Hajnali kettőkor indultunk, kocsival vittek minket a hegy lábához, ahol mindenki kapott egy zseblámpát és irány a csillagos ég! Két és fél órát másztam kavicsokon, csúszós vulkáni homokon, sziklákon és szűk ösvényeken úgy, hogy épp csak annyit láttam az egészből, amennyit a lámpa fénye megvilágított az orrom előtt. Volt, hogy csaknem sírva fakadtam, annyira sajogtak a lábaim, a túravezetőnk ugyanis igencsak tempósan haladt felfelé, hogy elérjük a napfelkeltét. Az utolsó pár métert csúszva-mászva, bukdácsolva tettem meg, és mikor felértem, szabályosan összerogytam és azonnal elsírtam magam. Hihetetlen érzés volt, ahogy a fájdalom mintegy varázsütésre elhagyta a testem, mintha legalább 20 kilóval könnyebb lettem volna hirtelen. A napfelkelte csodálatos volt onnan fentről. Ahogy előbukkant a távoli hegyeknél a vörösen izzó korong, mintha egy földöntúli találkozás részese lettem volna. Percekig magam sem hittem, hogy megcsináltam – a végén már minden porcikám ellenkezett, fogalmam sincs, milyen erő húzott fel a csúcsra. Úgy éreztem, ha ezt megcsináltam, bármit képes vagyok túlélni, bármilyen fájdalmat legyőzhetek. Ebben a hitben vettem elő a táskámból a magammal cipelt köveket és helyeztem el egy szikla árnyékában. A kavicsokat, melyek a terheim, a fájdalmam, a problémáim jelképei voltak, ott hagytam a balinézek szent hegyén…

“Ha képes vagy legyőzni a gátjaidat, rájössz, hogy emberfeletti erő lakozik benned. A világvégékből igenis létezik kiút, csak kitartónak kell lenned. Az emberi csalódások okozta sebek valószínűleg sosem múlnak el nyomtalan, de muszáj elengedni a múltat, fejlődni, tanulni és a fájdalmakon felülemelkedve egy magasabb érzelmi szinten közelíteni meg a dolgokat. Sajnos a világ tele van igazságtalansággal, amik hiába forgatnak benned kést, nem mindig oldódnak meg úgy, ahogy kellene. Az emberek nem ismerik a megbocsátást, sok esetben bosszúra éheznek, és abba rúgnak bele, akitől szeretetet kapnak. Ahhoz, hogy valaki belássa és megbánja a hibáit, ahhoz, hogy ezek miatt elnézést kérjen, először magának kell megbocsátani. A megbocsátó szertartás része, hogy őszintén kimondjuk: sajnálom, bocsáss meg nekem, kérlek, köszönöm, szeretlek. Ha ezt szívből meg tudod tenni, minden a helyére kerül.”

Baliról más emberként tértem haza. Sokkal könnyedebben veszem az életet, olyan dolgok, amik miatt korábban folyamatosan emésztettem magam, már nem bántanak, egy legyintéssel túllendülök rajtuk. Kint megtanultam, hogy a világnak bizony a jó mellett rossz oldala is van, amin hiába szeretnék, nem tudok változtatni. A legfontosabb és egyben a legnehezebb is, hogy különbséget tudjak tenni a jó és a rossz emberek közt. A jó embernek lelke van, bele tudja magát képzelni a másik helyzetébe, rombolás helyett épít, szeret és megbocsát, hiszen tudja, hogy ő sem hibátlan, nem az érdek, hanem a jóérzések vezérlik – azaz az embert látja benned. Egyedül ők azok, akik megérdemelnek. Hogy meg tudok-e valaha bocsátani mindazoknak, akik ok nélkül bántottak? Igen, mert ettől vagyok különb és csak így tudom elengedni mindazt, ami fáj.

“Soha ne azt nézd, mit mondanak, hanem, hogy kik mondják és mit cselekszenek.”  – A felnőttek néha fölöttébb furcsák – morfondírozott a kis herceg, és mennyire igaza volt… 

A Újjászületés az Istenek szigetén, avagy útkeresés Balin bejegyzés először a On Stage jelent meg.

[viragszirom]

Azért hiányzol, azt kell mondjam kicsit úgy érzem, mintha ezen a nyáron felnőttünk volna. Legalábbis ahhoz a feladathoz, hogy jól működtessünk egy baratságot. Nem emlékszem az utolsó alkalomra mikor veszekedtünk volna. Ez az utolsó találkozás olyan jól sikerült, hogy végre azt érzem, hogy igen ez az ahogyan ennek lennie kell és most ahogy van úgy a tökéletes és nem lehet jobb, mert most a legjobb. Nagyon szeretlek és akármilyen messze is vagy és akárhányszor is látlak ez nem tud változni. Minden veled töltött idő megéri és csak úgy hálás vagyok, amiért viszonylag elég hamar megtaláltalak. Remélem sose kell elengedjelek, akarom ezt a barátságot ameddig csak lehet.

@az-ut-a-boldogsaghoz