#végtelen szerelem

[xszerelmes-lelekx]

Nem véletlen volt, ami volt...

#érzelem #élet #fájdalom #szeretlek #magyar #magány #sajat iras #sajatgondolat #szerelem #veled akarok lenni #csalodas #emlekek #felejtés #rad gondolok #gondolataim #hiányzol #lelkiállapot #nélküled #végtelen #véletlen #elmúlás

[senki-hercegnoje]

Hol kéne lennem?

A karjaidban,őszintén szeretve!

Nem az ágyamban tönkre téve.

Félre ne értsd,nem te, hanem én,mert nélküled semmit sem ér.

Ez az egész minden lényegtelen.

Akkor otthon az asztal mellett,de nem bírok enni,mert az asztal alatt nem fogod a kezem.

Legyek barátokkal,össze össze nevetve,de fülembe a te hangod nem hagy békén.

Ahogy suttogod a nevem,minden lényegtelen nem te hanem én.

Talán az álmaimban tőled elmenekülve,de az arcoddal álmodni nehéz.

Igaz jobb mint elfeledni mindent,mert nélküled semmit sem ér ez az egész.

#magyar #tumblr #magyar tumblisok #szerelem #szerelmem #magyar tumblr #gondolatok #örök #szeretem #fájdalom #kibaszottul fáj #fáj #Őszinte vallomás #végtelen #csak meg akarok halni

[katacha]

Miért voltam ma ötször obiban?

Gondoltam, jó kislány leszek és ha már anyukám teraszát újrafestem, akkor előtte magasnyomású mosóval lepucolom a teraszt.

Kölcsönöztem magasnyomású tisztító gépet az obiból, ahol már viharfelhők gyűltek a kis projektemmel kapcsolatban: az már kiderült, slagot kell rácsatlakoztatni, hívtam anyámat, hogy keressen, hátha van a kertben kerti csap. Nyilván nem volt, többször is körbejártam a kertet. Gyors gugli reggeli közben, létezik ilyen benti mosogatóra csatlakoztatható átalakító is, ez kell nekem.

Visszamegyek a másik obiba, ami közelebb van hozzánk, végtelen kedves eladó bevezet a slagok világába, megtudom, mi az a perlátor, elmagyarázza, hogy kéne csatlakoztatni. Itt már nem tudom, miért kell nekem tudni, mi az a perlátor, miért nem lehet a dolgokat egyszerűen csatlakoztatni, miért nincs kerti csap.

Nyilván olyan a mosogató csaptelep, amire kurvára nem lehet rácsatlakoztatni ezt az univerzális átalakítót, teljesen más az átmérő. Következik a fürdőszobai mosdó, amit 15 éve senki nem tekert le, nagy nehezen sikerült leszedni örömujjongások közepette. Itt már látszik a sztoriban, hogy csak 1 db bilincset sikerült vennem és kettőre lenne szükség. Azért a következő obi kör előtt csinálok slagpróbát és nem hiszed el, lyukas a fél órája vett slag.

Viszem vissza az obiba, veszek még egy bilincset, kicsit impulzusvásárolva örülök, hogy van egy ilyen locsolópisztolyos megoldás, anyukának tökéletes ajándék, tudja majd a kis növényeit locsolgatni.

Hazaviszem, szerelem össze a dolgokat, és impulzusvásárolva sikerült rossz méretű bilincset vennem, a háromnegyedes slagot persze nem lehet bedugni. Semmi gond, elszaladok, veszek feles slagot, mert a háromnegyedes túl vastag lesz a későbbiekben és veszek egy bilincset is (a háromnegyedes slagot az eladó javasolta). Megnézem, jó legyen a méret, az eszközön nincs leírás, feles, hazaérek raknánk rá, hát nem kicsi a csatlakoztató? Sikerült valakinek összekutyulni a bilincseket a dobozokban. Van most már legalább kettő nagy bilincs, van a háromnegyedes slag, össze szerelek mindent, beledugom a magasnyomású tisztítóba, elindítom, kurva nehezen lehet nyomni a pisztolyt, minden erőmet bevetve nyomom, aztán egyszercsak történik valami és tökéletesen tökéletesen takarítja a teraszt. Babalány persze sír, fél a géptől, hátamra veszem, úgy csináljuk.

Nyilván ekkor már szinte dél, nem tudom, hogy mikorra fog megszáradni a terasz. Jó lett volna ezt megcsinálni délelőtt, de sebaj, ötödjére is megyek obiba, viszem vissza a gépet. Visszakapom a 19300 kauciót, kedvesen megkérem az eladót, hogy 700 forinttal megtoldva váltsuk már fel egy húszezresre, válasz: nem váltja fel, mert rossz napja van. Nekem mondja? :D

[mika0606]

BPD

A terapeutám mindig azt mondja, hogy meg kell tanulnom megnevezni azt amit érzek, mert akkor könnyebb lesz a dolog. Csak… nem olyan egyszerű, amikor mindent egyszerre tapasztalsz meg. Csapdába estem egy óriás hullámvasúton, ami nem enged le az útról. És a legrosszabb az, hogy még a jegyet sem vettem meg. Mintha zongora lenne a fejemben. Tudom, hogy a legcsodálatosabb dallamokat tudná lejátszani, de ehelyett minden nap bejön valaki és elkezdi húzni az ujját a legmagasabb billentyűtől a legalacsonyabbig, majd oda-vissza. Néha szép dallamokat szeretnék hallani, de legtöbbször csak azt kívánom, hogy a zaj megszűnjön.

Az érzelmek olyanok, mint az eső, gyakran elkapnak. Néha nem vagyok benne biztos, hogy inkább egyszerre érezzem vagy egy légüres térben éljek. A hangulatom egy órán belül többször is ingadozik és a legapróbb dolgok is megváltoztathatják az érzéseimet. Egyik pillanatban boldog lennék, a következőben öngyilkos lennék, aztán dühös, majd pánikrohamot kapnék végül megnyugodnék és minden rendben lenne. Néha végtelen mennyiségű pozitivitásban ébredek fel, hogy egy órán belül értéktelennek érezzem magam. Ez mind abszurd. Nevetek és táncolok egy órával az öngyilkossági kísérlet után. Az érzelmek intenzitása a hangulatváltozások gyorsaságával párosítva túl sok. A szomorúságot öngyilkosságnak, a haragot gyilkosságnak, a szeretet az irányítás elvesztésének, valaki elvesztése haldoklást jelent, a boldogság elviselhetetlen eufória, normálisnak érezni magam pedig semmihez sem hasonlítható. Utálom beismerni, de néha egy élő aknamezővé válok mindenki számára, aki kapcsolatba akar kerülni velem.

Ez egy paradoxon. Egyszerre úgy érzem, túl sok vagyok és nem elég. Sokunknak nárcisztikus vagy hiányzó szülei voltak. Ha bántalmaztak minket azok az emberek, akiknek gondoskodniuk kellett rólunk, hogyan bízhatnánk újra? Meg akarom tanulni, hogyan kell félelem nélkül szeretni, de ehelyett megölöm a kapcsolatokat, mielőtt azok valóban elkezdődnének. Manipuláltam az embereket, és bűntudattal töltöttem el őket csak azért, hogy maradjanak. Az életem tele van ellentmondásokkal. Félek, hogy azok az emberek, akik előtt megnyíltam, megbíztam és szerettem, egyszer csak, minden magyarázat nélkül távoznak. Azt akarom, hogy megértsenek és segítsenek, ugyanakkor úgy gondolom, megérdemlem, hogy egyedül legyek. Azt akarom, hogy maradj, de azt mondom, menned kell. Túlságosan megsérült és elbaszott vagyok ahhoz, hogy rám pazarold az idődet. Meg fogom keresni a közelgő elhagyatottság jeleit, a legapróbb mozdulataidban is, hogy mielőbb távozhassak, mint te. Becsukom neked az ajtót, de óvatosan nyisd ki az ablakot, mert remélem megpróbálsz majd bemászni rajta, csak hogy bebizonyítsd, érdekellek. Ez egy önbeteljesítő prófécia. Annyira rettegek attól, hogy elhagynak, hogy kétféleképpen szabotálom önmagam: vagy szörnyű dolgokat teszek, hogy bebizonyítsam a méltatlanság elméletemet, és arra kényszerítsem az embereket, hogy távozzanak, vagy annyira ragaszkodóvá válok, hogy az emberek végül belefáradnak és elmennek. Az agyam elhiteti velem, hogy végül ki fogsz lépni, ezért néha egyre jobban összezavarodok, hogy miért nem teszed meg. És hát… elegem van abból, hogy várjam, hogy elhagyj engem ezért inkább én hagylak el. Inkább okozok fájdalmat és sebet, minthogy én legyek az, aki megsérült. A szerelem egy játék, amelyet elveszítek.

Amikor először találkozunk, hajlamos vagyok fantáziálni elképzelést alkotni arról, hogy ki lehet ez az ember és abban a pillanatban tudom, hogy nincs visszaút. Néha azonnal kötődöm, pillanatok alatt, amikor meglátok valakit, még beszélés nélkül is. Intenzív érzések emésztenek fel és csak a világot akarom átadni ennek az embernek. Rászorulóvá válok, és szeretném, ha jól éreznék magukat bármi is történjen. Az érzelmeim attól függően változnak, hogyan érzik magukat vagy milyen gyakran látom őket. Amikor nincsenek ott, elvonási tüneteket tapasztalok. Ők az én élő, légző gyógyszerem. Olyan vagyok, mint egy kiskutya, aki nem akarja, hogy a gazdája elmenjen. Néha próbára teszem az embereket azzal, hogy szándékosan bántom őket. Két okból van szükségem erre: 1. az hogy láttam, hogy fáj nekik, ezzel megerősítette, hogy szerettek. 2. végül elfáradnak, veszekszünk és ez megerősíti, hogy utáltak és el akartak hagyni. Ha a kedvenc emberem nem válaszol elég hamar a szövegemre, akkor kezdem azt érezni, hogy átszellemülnek és már nem érdekelem őket.

Amikor megtapasztaljuk a hasadást, minden és mindenki csak fekete vagy fehér. Csak jó vagy rossz. Csak görbe vagy tökéletes. Mindig vagy soha. Nem számít, ha az illető mindig kedves és türelmes volt velem. A legkisebb vétség vagy a vonzalom legkisebb csökkenése is elhiteti velem, hogy a fájdalom fenyeget és az illető bántalmaz, elhagy, nem szeret többé. Egy 4 éves kapcsolatot egy pillanat alatt el tudok dobni és pillanatok alatt a szerelemből a gyűlöletbe tudok át menni. Ez egy védekezési mechanizmus, amely megvéd attól, hogy megsérüljek. A legrosszabb az, hogyha egyszer rájövök, hogy fájdalmat okozok egy másik embernek már túl késő. Szégyellem, amit tettem, újra és újra bocsánatot kérek, de néha ez nem elég. Túl sok megszegett ígéret. És hát… végül elveszítem azt, akivel a legjobban törődtem.

Az énképem, a céljaim, sőt a tetszéseim és nemtetszéseim is gyakran változnak és zavarba ejt. Az üresség és a zűrzavar a BPD-m lényege. Úgy érzem, tovább kell futnom és kaotikusan élnem kell az életet, hogy elkerüljem az egzisztenciális rettegést, mert amikor megtörténik túl sötét, reménytelen és fájdalmas. Iszom és drogozok, csak hogy elhallgattassam, ami bennem van. Bizonyos szempontból az élet túlságosan üresnek, unalmasnak és értelmetlennek tűnik dráma, hazugság és manipuláció nélkül. Az önérzet hiánya miatt elfogadunk mások nézeteit és hiedelmeit, hogy identitást adjunk magunknak. Az elhagyástól való félelem azért is nagy, mert, amikor szeretjük ezt a személyt akit lemásoltunk, nem tudjuk kik legyünk vagy hogyan lehet nélkülük élni. Néha kényszeresen hazudok, de felvállalom a másik személyiségnek aspektusát csak hogy tetszenek, mindent megteszek értük. Hidd el nem vagyok rá büszke, de nehéz megállítani ezt a fajta viselkedést ha működik.

Még mindig nagy a zűrzavar csak nem látszik annyira, mert dühömet befelé irányítom. Ha bármit is említek, az emberek meglepődnek mert kívülről azt látják, hogy higgadt vagyok. Amikor a legrosszabb állapotban vagyok azt hiszem visszafordíthatatlanul össze vagyok törve. Elkezdem verni magam. Lelkileg és fizikailag. Megütöm magam, húzom a hajam, vakarom a bőröm stb. Borzasztóan erőszakos dolgokat gondolok magamról. Nagyon szükségem van az érvényesítésre, de amikor megkapom úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom. Miért? Mert meg vagyok győződve arról, hogy lehetetlen hogy valaki valóban igazán szeresse a megtört lelkemet. Néha annyira utálom magam, hogy azt hiszem túl vagyok a segítségen.

Amikor van egy epizódom, olyan heves és eluralkodó érzelmeket élek át, hogy túl nagynak érzem magam, ahhoz, hogy foglalkozzam velük. Olyan érzés, mintha magába fogadnád a világ összes jelenlévő szenvedését és az egész univerzum a lelkedre nehezedik. Néha nem veszem észre, hogy szélsőséges vagyok. Nem veszem észre azonnal a hibáimat. Máskor is látom, hogy valami apróság miatt ideges vagyok, de még mindig nem tudom megállni, hogy ne engedjem át az érzelmeket. A testemet valaki más irányítja. Utána a szégyent a legnehezebb feldolgozni. Tudom, hogy megbántottam valakit, és ezt teljesen utálom. Szeretném, ha emlékezne néhány dologra, amikor egy epizódon megyek keresztül: megteszek minden tőlem telhetőt, hogy kezeljem magam, de ez nem a racionális megbeszélések ideje. Kell egy nyugalmi időszak, mielőtt beszélhetnék a történtekről. Szeretném, ha valaki meghallgatna, mert az érzéseim érvényesek. Csak mondd, hogy az én oldalamon állsz vagy, hogy nem vagy az ellenségem.

Az emberek azt hiszik szörnyetegek vagyunk és hajlamosak megfeledkezni arról, hogy mindvégig szenvedünk, akárcsak azok, akiket megbántunk. Tudom, hogy nehéz lehet mellettem lenni és megértem, hogy esetleg el akarnak menni, de emlékezniük kell arra, hogy nem én választottam ezt. Józan ésszel senki sem sodorná szándékosan ilyen zűrzavarba magát és másokat. Ha rajtam múlva, abbahagynám.

~ Mika ~

#depresszió #szorongás #pánikroham #borderline személyiségzavar #saját írás #magyar #magyar tumblr

[egy-lany-blogja]

Már belehaltam az életbe

Zombi maradtam lélekbe’

Mert a szerelemben elvesztem

Egy lány megmérgezte

Szívem messzire elvitte

Apró darabokra szétszedte

Szerelemre csábított ez a vonzó idegen

Veszélyes vizekre evezett velem

A lány, hogy miért, talány

Aztán meglépett

Az utam egyedül kell hát megtennem

Mert bármerre is jár a világon ő, meg kell lelnem

De ha nem sikerül, végem van, elvesztem

Én hívlak, mért nem hallod a hangomat?

Kitaszított engem a világ

Hidd el, még a Nap is irigy lett ránk

Mert a mi szerelmünk oly csodás

Egy végtelen utazás

Az univerzum szétválasztott

Bús könnyekkel elárasztott

De nemet mondtunk a végzetnek

Bármekkora távolság

Mit a sors egymásnak szánt

Hisz oly erősen érezlek, ez mindörökre szól

Hát szép szerelmem nézd

Az égen a Hold nekünk dalol

Nem értem, mért olyan jó veled

Neked adtam én a szívemet

De nehogy összetörd, mint oly sokan

Becsüld, amíg lehet

Az utam egyedül kell hát megtennem

Mert bármerre is jár a világon ő, meg kell lelnem

De ha nem sikerül, végem van, elvesztem

Én hívlak, mért nem hallod a hangomat?

Kitaszított engem a világ

Hidd el, még a Nap is irigy lett ránk

Mert a mi szerelmünk oly csodás

Egy végtelen utazás

Most gyere közel, hadd érezzem

Hogy lobog a tűz a véremben

Neked adtam a szívem

Hidd el, rajtad kívül nincs másom

Nem félek, veled így teljes az élet

Ez nem véletlen, kezdettől éreztem

Hogy veled minden más

Hisz lelkünk egymás nélkül semmire megy

Ez örök szerelem

Az utam egyedül kell hát megtennem

Mert bármerre is jár a világon ő, meg kell lelnem

De ha nem sikerül, végem van, elvesztem

Én hívlak, mért nem hallod a hangomat?

Kitaszított engem a világ

Hidd el, még a Nap is irigy lett ránk

Mert a mi szerelmünk oly csodás

Egy végtelen utazás

Ruszó Tibi x Szabó Niki Ft burai -Kitaszitott

#magyar tumblisok #magyar #magyar tumblr #magyar lany #magyar gondolat #magyar idezet #zeneszoveg #zenehallgatás #magyar zene #zeneszöveg #erzesek #szerelem #szeretet #zene

[padgany]

A kanapé

Nagyjából egy hónapomba telt, hogy találjak egy megfelelő méretű sarokkanapét. Amikor végre rátaláltam, már az üzletben beleszerettem. Méretre, anyagra és színre is tökéletes volt. Boldog voltam, hogy végre rátaláltam, már majdnem feladtam a keresést, de úgy tűnt, minden csodálatos, úgy tűnt ő lesz az igazi. Aztán megérkezett, piszok jól nézett ki a nappaliban. Csak egy bibi volt vele, mindkét kihúzható háttámlája visszacsúszott már a legkisebb ellenállásra is. Elszomorodtam, mivel ezt is egy nagyon praktikus tulajdonságának találtam még az üzletben. Főleg úgy, hogy ismerek embereket akik szeretik, ha ülés közben meg van támasztva a hátuk (közöttük én is ezt preferálom) és olyanokat is, akik szeretnek törökülésben, vagy feltett lábakkal ülni és ez a kihúzhatóság minden igényt kielégített (volna). Jeleztem is a problémát, egy hét után kijött az asztalos megszemlélni és megállapította, hogy ez így valóban nem jó, ki kell cserélni ezt a részét. Hát ez a rész ma érkezett meg.

A pakolásban az új, egyébként kurvadrága parkettámat felsértették, az új kanapérész háttámlái pedig ugyan úgy, a legkisebb ellenállásra visszacsúsznak. Eleinte csak mérgelődtem, de aztán a düh minden érzést felülírt. Már majdnem megnyugodtam, hogy vége lesz végre a felújításnak/bútorszállítgatásnak és az ezekből adódó amortizációknak, mire hoznak egy ugyan olyan szar kanapét.

Visszamentem az üzletbe, de nagyon kellett ügyelnem. Tudatosan figyeltem, hogy még véletlenül se más embereken töltsem ki a dühöt és az elkeseredettséget. Ezt a bejegyzést is csak azért írom, hogy megpróbáljam kicsit oldani a dühöm és a végtelen szomorúságom. Végül elálltam a vásárlástól és kérvényeztem a kanapé elszállítását és a pénzem visszafizetését. Szép volt, kényelmes volt, praktikus volt, szerelem volt, de be kell látnom, hogy sajnos csak az üzletben kiállított darabról volt ez elmondható.

Most várhatok, hogy elszállítsák, várhatok a visszafizetésre, kereshetek egy másik fajta kanapét és várhatok heteket, vagy akár hónapokat, hogy az megérkezzen. Rég éreztem ennyire szomorúnak, tehetetlennek és dühösnek magam. És most figyelnem kell, hogy ne legyek faszkalap köcsög a körülöttem lévő emberekkel.

#fasz kivan

[diogenesz2020portugal]

Amor À medida que a gaivota sobe sobre a água azul sem fim. Não a gaivota. Não a água. A ascensão. Összetartozás Ahogy a sirály szárnyal a végtelen kék víz fölött. Nem a sirály. Nem a víz. A szárnyalás. (Fodor Ákos allúzió) Togetherness As the seagull soars over the endless blue water. Not the seagull. Not the water. The #soaring. #amor #love #iloveyou #azul #seagull #gaivota #szerelem #blue #kék #fodorákos #allúzuó (helyszín: Oceano Atlântico) https://www.instagram.com/p/Coe_Bq1oAy-/?igshid=NGJjMDIxMWI=

#soaring #amor #love #iloveyou #azul #seagull #gaivota #szerelem #blue #kék #fodorákos #allúzuó

[mapciwritersblog]

The Dream of Flight

Első álmom a repülésről 10 évig tartott. De egy hivatás, legyen akármilyen nemes, nem elég.

Második álmom a repülésről rövid volt, és ahogy az a két csík nem jelent meg soha többet, úgy itta be ezt az álmot az emlékezés.

A harmadik álmom a repülésről végtelen hosszú volt, évezredek reménykedése és kínja táplálta. A valakihez tartozás, az igaz szerelem megtalálása generációk álma volt bennem.

De kudarcra volt ítélve az összes, mert nem a saját erőm emelt. Valaki, egy ötlet, egy eszme, egy ember hátára ültem, és úgy próbáltam repülni.

Aztán elvesztettem az utolsó álmot is. Nem dicső ugrás volt, löktek. Egy darabig véresre kapartam körmeimet a szakadék szélén csimpaszkodva, aztán zuhantam. És nem, nem kapott fel valami mesebeli szél: hatalmas zuhanásomba szívem-lelkem beletört.

A csoda utána történt meg, amikor felálltam, körülnéztem, és szívemben dalra fakadt a szabadság.

Mert nézd, szinte semmim sincs. De nem is függök senkitől. Amim mégis van, én teremtem elő. Amim nincs, arról én döntöttem úgy, hogy nem kell. Nem tartozom elszámolással senkinek. Büszke, szabad, magányos felnőtt lettem.

“I am the master of my fate, i am the captain of my soul.”

És ez lett végül az igazi repülés.

[poembyme]

Zöld, sárga, kék, és piros,

Ezektől nem lesz rongyos

Lelkem, meg mártózik benne,

Elhagyta ruhám a fekete.

Tisztulásra várt életem,

Ezt kerestem benned,

De van más, nem csak parázs,

Ki újra élteti a varázst.

Színeket hoz, a fekete éjbe,

S megmártózik a napsütésbe',

Szépsége túlmegy végtelenbe,

Lelke süllyed a tiszta fénybe.

Elkap, s magával húz a mélybe,

De nem a végtelen sötétbe,

Csak a szerelem tengerébe.

#magyar #poem #sajat #gondolataim #magyar vers #magyar gondolat #szerelem #poembyme #magyar tumblr

[vizmozdulas]

A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni.

Például, teszem azt, hogy “Oly csillagos az éjjel,

fönt kéken dideregnek a messzi csillagok. “

Keringve énekel az éji szél az égen.

A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni.

Szerettem őt, és olykor tán ő is szeretett.

Hány ilyen éjszakán át tartottam karjaim közt.

Csókjainkkal bejártuk a végtelen eget.

Ő szeretett, és olykor talán én is szerettem.

Hogyne imádtam volna a vad, nagy szemeket.

A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni.

Érezve: nem enyém már. Tudva, hogy elveszett.

Hallgatva a nagy éjt, mely nélküle még nagyobb lett.

A vers megeszi lelkem, mint harmat a füvet.

Mit számít, hogy szerelmem nem tudta megőrizni.

Oly csillagos az éjjel, s ő nincs itt – hol lehet?

Ez minden. Arra messze dalol valaki. Messze.

Lelkem nem hiszi el, hogy örökre elveszett.

Mintha csak meglelhetném, szemem kutatja egyre.

Szívem kutatja egyre, s ő nincs itt – hol lehet?

Az éj is az a régi, a holdsütötte fák is.

Csak mi, mi nem vagyunk már azok a régiek.

Persze, nem szeretem már, de akkor! hogy szerettem.

Hogy meghallhassa hangom, fürkésztem a szelet.

Másoké. Másoké lesz. Mint csókjaim előtt volt.

Hangja, tündéri teste. A végtelen szemek.

Persze, nem szeretem már, de hátha szeretem még.

Rövid a szerelem, s oly hosszú, míg feleded.

Mert annyi éjszakán át tartottam karjaim közt

lelkem nem hiszi el, hogy örökre elveszett.

Habár ez az utolsó bánat, mit érte érzek,

és most intézem hozzá utolsó versemet.”

#pablo neruda

[nam00n]

úgy jön, összevissza, ez a szerelem,

úgy gondolok rád, végtelen

sokféleképpen, rád, akiről

alig tudom, ki vagy,

de akit egy mosoly, egy mozdulat

föltámaszt kisértetiesen

s oly édesen,

hogy fájsz, ahogy még soha senkisem

— régen és most, mint járvány vagy zsarnok látogató, szabó lőrinc

#✉

[senki-hercegnoje]

Nem tudok már várni.

Nincs időm.

Gyere ide tegnapra,hozzám, s maradj örök holnaputánig.

Nincs már pazarolható órám, se percem.

Légy te,légy te a jelen S a megszépítő végtelen múlás.

#magyar #tumblr #magyar tumblisok #szerelem #szerelmem #magyar tumblr #gondolatok #örök #szeretem #kibaszottul fáj #fájdalom #végtelen #Őszinte vallomás #csak meg akarok halni

[starlight-girl666]

Álom?

Valaki elmondaná?

Nem értem.

Most álmodom?

Vagy most vagyok ébren?

Volt, és elmúlt?

Vagy nem is volt?

Álmodtam talán?

Tudni akarom.

Nem volt igaz?

Nem volt szép?

Nem volt szerelem?

Nem volt remény?

De ha álmodtam

Miért ilyen szépet?

Miért ilyen igazat?

S miért ért véget?

Nem akarom

Maradjon még

Akarom őt

Álmodjunk még!

Álmodjuk tovább

Hogy igaz a szerelem,

Hogy minden a miénk,

S hogy az időnk is végtelen

#poetry #hungarian poetry #starlight girl666 #love #dream #truelove #future #thoughts #writing

[nagyon-egyedul]

Csak bámultam a képet, olyan kurva nagy ez a végtelen. ❤️‍🩹

[mehetnenktovabb]

A kisdiák mereng mappán és tarka képen,

S a Mindenség neki, mint lelke éhe, tág.

Óh, mily nagy is a föld a lámpák fénykörében,

S ha már emlékezünk, mily kicsiny a világ!

Egy reggel indulunk, és velőnk teli tűzzel,

És fájó dac dagaszt, s keserü vágy izen,

Megyünk, s a kósza kedv táncos habokra űz el,

Ringatva végtelen lelkünk véges vizen.

Van, akit futni készt megútált hona szennye,

Van, kit bölcsője zord titka űz, s van olyan,

Ki csillagot figyelt, s behullt egy női szembe,

S most vészes illatú Circéjétől rohan;

Hogy ne büvölje őt állattá a boszorkány,

Fut és teret iszik, fényt és égi parázst,

Húsába jég harap, s a réz nap, rája forrván,

Lassan lemossa majd arcán a csókmarást.

De igaz utazók azok csupán, kik mennek,

Hogy menjenek, s szivük mint léggömb ring odább,

Kik bolygó végzetük sodrától nem pihennek,

S ezt hajtják egyre csak, nem tudva mért: Tovább!

Kikben száz alakot, mint a felhők szeszélye,

Ölt a vágy, s mint ujonc harcost ágyúk heve,

Vonz új és változó, titkos kéjek veszélye,

Miknek még emberi nyelven nem volt neve!

S mi csak forgunk, iszony! és ugrunk, meggyötörve,

Mint pörgettyük s golyók - álmunkban is igáz

A vad kiváncsiság, mint zord Angyal, ki körbe

A vágtató Napok csóváival csigáz.

Furcsa sors a miénk: a Cél, míg űzzük, illan,

S mindegy, hová libeg, hisz úgy sincsen sehol!

De az Ember elé remény reményre csillan,

S pihenést úgy keres, hogy őrültként lohol.

Nagy, három-árbocos lelkünk Ikáriába

Vágyik, s fedélzetén hang zengül: "Part!" - s a hírt

A kosárból a hang bolond hévvel kiáltja:

"Üdv... hírnév!... szerelem!"... - s fúj, poklok, itt a szirt!

Mert minden part, melyet jelent az őr, ki fent ül,

Ma még Arany-Sziget, Jósors-igérte táj,

Felé a Képzelet dús orgiákra lendül,

De csak zátonyra lát, ha pirkad a homály.

Ó, tündéri hazák szegény, bús őr-hajósa!

Verjük bilincsbe őt, vagy vessük vízbe tán?

Csak sír, Amérikák hibbant mámoru jósa,

És sósabb ár tolong a délibáb nyomán.

Így a vén vándor is, míg lába szennybe bágyad,

Még légbe szimatol, és szeme hályoga

Édent sejt arra is és csábos Cápuákat,

Hol rossz gyertyán dereng vak viskók vályoga.

Ti csodás utasok! hadd olvasunk ma drága

Meséket szemetek tengermélyeiben!

Nyíljon emléketek kincses ládája tágra,

Hol csupa éther- és csillag-ékszer pihen.

Bár gőz s vitorla nincs, utatok láza rázzon!

Rablelkünket tovább ne búsítsa retesz,

Dús rajzot fessetek, s lelkünk feszül, mint vászon,

Mit emlékeitek látköre keretez.

Mi mindent láttatok?

"Láttunk csillagvilágot,

Hullámokat, sivó homok síkságait,

S bár váratlan veszély sokszor vad szirtre vágott,

Úntuk gyakran magunk, úntuk, akárcsak itt.

A nap dicső tüze a lila óceánon

S dicsőült városok a húnyó nap tüzén,

Felgyújtották szivünk, hogy elmerülni vágyjon

Vad láza, hol felé hívón zendül a fény.

Láttunk dús tájakat, városok gazdag ormát,

De nem vonzottak úgy, olyan rejtelmesen,

Mint azok, miket a felhők szeszélye formált,

És vágyunk egyre nőtt, tovább, sejtelmesen!

- A kéj nyomán a vágy csak kínzóbb és erősebb,

Óh, Vágy, vénhedt fa te, csak trágyád a gyönyör,

S míg egyre vastagabb kérgű lesz ősi törzsed,

Ágad a nap felé még közelebbre tör!

Meddig nőssz, szörnyü fa? sudárod buja kedve

Ciprusnál szökkenőbb? - De mégis, gyűlt a kép,

Sok gondos rajz, mohó, nagy képeskönyvetekbe,

Fivérek, akiket vonz minden messzi szép!

Köszöntöttünk ezer ormányosan iromba

Bálványt és trónt, amely ékszertömbként ragyog,

Sok remek palotát, hol a tündéri pompa

Bús vággyal rontaná minden bankárotok;

Ruhákat, melyeket látni is mámorító,

Nőket, kiknek fogán s körmén kármin a lakk,

Tudós bűvészt, kihez hizelgőn kúsz a kígyó"...

S tovább, mit még? tovább!

"Ó, gyermeki agyak!

Hogy ne feledjük el a legfontosabb dolgot,

Mely keresetlen is mindig szemünkbe tűnt,

Míg lábunk a komor lépcsőn fel és le bolygott,

Láttuk az örökös, unott látványt, a Bűnt:

A nőt, hogy buta és silány rabszolga-gőggel

Mint imádja magát, gúny- és csömörtelen,

S a férfit, hogy vad és falánk kényúr a nőkkel,

Bár rabok rabja, és a szenny közt förtelem;

Hóhért, ki édeleg, mártírt, ki könnyet ont, és

Ünnepet, melyet a vér szaga fűszerez;

Zsarnokot, kit kiélt ronccsá hatalma ront, és

Népet, melynek gyönyört szégyenkorbács szerez;

Láttunk nem egy hitet, hasonlót a miénkhez,

Egekre kúszni bús ostromra; szenteket,

Kik, mint puhult inyenc, ha dunnás ágyat élvez,

Kéjül keresik a szőr-övet és szeget;

Láttuk, hogyan fecseg az ész ittas bolondja,

Az Emberfaj, amely máig sem változott,

Duhaj, agóniás dühhel istenre rontva:-

"Én másom, mesterem, ó, légy megátkozott!"

S láttunk bölcsebbeket. Téboly merész csapatját,

Kik futják ezt a nyájt, hol Végzet a karám,

S maguk az Ópium roppant ölébe adják!-

Ez az örök körút a földgömb szűk porán..."

Hej, fanyar lecke ez, leckéje az utaknak!

Ma, tegnap, holnap és örökre a világ

Egyhangú, kicsi hely, rossz ketrecet mutat csak,

Unalom-sivatag fájó oázisát!

Menni, maradni jobb? Maradj, ha tudsz te tűrni,

Menj, ha kell. Van, ki fut, és van, ki sutba ül,

S az éber és gonosz ellent le tudja gyűrni,

Az Időt: Jaj, de hány lohol szünetlenül:

Bolygó zsidó gyanánt, apostolként rohannak,

Nekik már se vasút, se hajó nem elég

Az átkos Bajvívó elől elfutni! s vannak,

Kik ott vívnak, ahol bölcsőjük a vidék.

Ám ha nyakunkra hág végül a Gladiátor,

Megint remélhetünk, kiáltva: Vár az út!

S mint mikor kínai vizekre vont a bátor

Vágy, s néztük a habot, s a szél hajunkba fútt,

Megyünk majd: vár reánk az árnyak Óceánja,

S mint ifjú utasé, szivünk friss lesz s vidám.

Hallga! figyeljetek az édes, bús danára,

Ezt zengi: "Erre mind, aki enni kíván

Lótuszt, mely illatos! Csodák gyümölcsszüretje,

Amelyre szívetek éhes, itt vár csupán,

Jertek, halk s különös mámorral a szivekre

Csak itt vár a soha nem szűnő délután!"

S a kisérteti hang mind ismerősebb s hívebb,

Holt Pyladeseink karja tárul ki ránk,

"Elektrádhoz evezz! itt megfrissűl a szíved!"

Zengi a nő, kinek térdét csókolta szánk.

Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,

Ó, untat ez a táj! Halál! Fel! Útra már!

Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,

Tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!

Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!

Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,

Örvénybe szállani, mindegy: Pokolba, Égbe,

Csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!

(Tóth Árpád-Az utazás/ Charles Baudelaire)

[the-feelings-do-not-go-away]

Az én utam

Én is voltam boldog, engem is szerettek nap-nap után

Én is a rózsaszín ködben szálltam, a szerelem végtelen útján

S akit én szerettem, az engem régen elhagyott

Azóta minden érzelem, az én lelkemben megfagyott

Tisztábban látom a múltat, mi megerősít engem

Engem is elhagytak másért, s most vissza jönne a szellem

Én sem vettem észre, hogy csak egy opció vagyok

S most itt állok boldogan, a lelkem darabjaiban, el lakok.

#sajat vers #erzeseim #szerelem #jobb lesz #múlt #minden rendben lesz #alkotás