elengedni, meghalni, újra élni
Mikor múlik el a fájdalom???
Nem akarok félni a téltől. Nem akarom, hogy fájjon mikor esik a hó. Nem akarom hogy fájjanak az emlékek!
Mikor lesz már olyan, hogy nem fáj, ha eszembe jutsz? Hogy nem fáj egész nap?????? El akarlak engedni! Hogy kell elengedni??
Úgy akarok felkelni, hogy nincs ez a görcs, ez a szorongás, fájdalom a mellkasomban!!!
Nem akarom gyűlölni az életet! Szeretni akarok! Szerelemes akarok lenni és viszont szeretve lenni! Boldog akarok lenni!
Családot akarok!
Nem akarok az emlékeid börtönében megrohadni! Boldog emléknek akarlak, nem egy fájdalmas savval mart sebnek, amit minden nap sóval szórnak be!
2 notes
·
View notes
Ádám megkérdezett, hogy ő meg fog-e halni
mondtam, hogy igen, ezt sajnos senki nem ússza meg, de addig még rengeteg idő van, amíg csomó szuper dolgot tud csinálni, például előbb nagyfiú lesz, aztán felnőtt, utána öreg bácsi még nagyon sokáig, és majd csak aztán
és akkor majd gyújtanak-e gyertyát érte?
hát igen, majd aki akkor élni fog, az majd fog
de hogy kettőnk közül ki fog korábban meghalni
mondtam, nagyon remélem, hogy én, ez így van rendjén, én fogok előbb megöregedni is, egészségesen kell élni, meg figyelni magunkra, és kis szerencse sem árt, de megoldjuk mindketten
miért, hány éves vagyok? harmincnyolc
az után a harminckilenc jön, aztán pedig ugye a negyven? igen, de szeretnék vagy százig élni. és az milyen lesz, ha százéves leszek? és akkor elkezdtem neki öregemberesen beszélni és hatalmas röhögésekbe mentünk át ezzel, úgyhogy sikerült egy kicsit kevésbé félelmetes irányba elvinni a dolgot és mégis válaszolni mindenre, és aaaaaaaaaaaa de mennyire érdekes figyelni, ahogy az édes kis ötéves agya összerakja magában ezt az egész rém bonyolult dolgot
115 notes
·
View notes
- Szeretsz az új lakásban lakni?
Ilyenkor nem tudom, mit feleljek. Nem tudom, milyen szeretni egy lakásban lakni.
1. Az első ház, ahová születtem a nagyszüleim udvarában volt egy külön álló szoba-konyha. Nincs túl sok emlékem róla. Sőt, semmi emlékem nincs róla. Egyetlen momentum jut eszembe, az út, amin nagymamám visz az építkezésre a szüleimhez, amikor a saját házukat építették. Erre is csak azért emlékszem, mert elfáradtam az úton, és a nagymamám nem akart felvenni, hogy vigyen.
2. Szüleim háza a második, amiben laktam. Innen már vannak emlékeim kisgyerekkoromból is. A konyha-főzőfülke, ahol lavórban mosakodtunk, mert a fürdőszoba még nem volt kész, aztán a testvéremmel közös szobánk, az akvárium a folyosón... (Erre tisztán emlékszem, mert akkor kezdett el foglalkoztatni, hogy létezik az agyam, mégsem emlékszem semmire, és az akvárium minden részletét megjegyeztem, hogy tudok-e rá emlékezni később.)
Ebben a házban töltöttem a tinédzserkoromat, így vannak jó és rossz emlékeim abból az időből.
Szerettem ott lakni? Rámondhatom, hogy igen, bár természetesen nem volt választási lehetőségem, így az ott lakás egy alapadottság volt. Ragaszkodtam az ottlakáshoz? Nem. Az első adandó alkalommal el is költöztem onnan egy örökölt sorházba.
3. Fiatal felnőtt éveimet ebben a sorházban töltöttem. Nem volt semmi különös. Se kiemelkedően boldog éveim nem voltak, se katasztrófálisan rosszak nem voltak. Semmi különös emlékem nincs róla, talán csak azok a helyek, ahol dugtam.
Szerettem ott lakni? Hát, teljesen közömbös volt.
4. Aztán lett egy hosszabb kapcsolatom, így néha nála laktam, néha otthon. A barátnőm lakásához sem fűznek komolyabb emlékek. Unalmas, budapesti panellakás.
Szerettem ott lakni? Hát, nem igazán. A panelt nem nekem találták ki.
5. Később szakítottunk, majd új kapcsolat jött, akit el is vettem feleségül. Hozzáköltöztem. Küzdöttünk a penészes fallal és az egerekkel. Nyilván nem szerettem ott lakni, amikor nekem volt még egy sorházam, aminél semmi ilyesmi problémák nem voltak, csak ahová valamiért ő nem akart költözni.
6. Eladtam a sorházat, hogy az árán elkezdhessünk építeni egy közös házat. Szerkezetkészen vásároltuk, csak be kellett fejezni. 4 szoba volt benne, két fürdőszoba, hatalmas amerikai konyhás nappali. Akkora volt, hogy gördeszkázni lehetett a nappaliban. Plusz kandalló, kurva nagy terasz, három autós garázs és 1000 négyzetméteres udvar. Mivel szerkezetkészen vettük, így adottsága volt a nagy tér, és bár felesleges volt, nem lehetett vele mit kezdeni, de jó áron jutottunk hozzá, mert nem kellett senkinek, mivel talán csak a jóistennek nem volt rajta jelzáloga. Nekem sem kis utánajárás volt mindet leszedetni. A kilátás pedig... az egész Zsámbéki-medencét be lehetett látni. Ennek ellenére nem szerettem ott lakni. Túl nagy volt, és az embert a rabjává tette egy ekkora ház.
Ekkor vettem a citromfámat. A citromfa ebben a házban sokszor próbált meghalni, néha egyáltalán nem volt rajta egyetlen levél sem, de valahogy mégis mindig túlélte a dolgot.
7. Úgy alakult, hogy elváltunk. A házat meghirdettük, de nem jelentkezett rá vevő. Külön-külön albérletbe költöztünk. Én a I. ker. Vízivárosba, egy 100 négyzetméteres albérletbe. A mérete ellenére nem volt drága, 160 ezret fizettem érte még egy fél éve is. Azért volt olcsóbb, mint a hasonló lakások az I. kerületben, mivel eléggé lepukkant állapotban volt. Az egyik szobát egyáltalán nem lehetett használni, leszakadóban volt róla a tapéta is. Én meg nem reklamáltam a tulajnál, egyedül éltem, elég volt nekem egy szoba is, és nem akartam, hogy az árát felbassza az égig.
Kis vállvonogatással mondhatom, hogy szerettem ott lakni, mert közel volt mindenhez. De határozottan erre sem mondanám, hogy szerettem ott lakni, mert tulajdonképpen nem hiányzik. Zajos volt, szar ablakokkal, poros volt mindig minden. Ez jut eszembe róla, de szinte soha nem gondolok azokra az időkre, amikor ott laktam. Mintha valami álomkép lett volna. Jó hely volt, de semmi különös. Apró erkélye volt, a citromfának pont elég. De ő sem szeretett ott lakni, ezt láttam a beteges-sárgás levelein.
8. Közben mégis sikerült eladnunk a vidéki házat, persze szarér-húgyért, és még azt a pénzt is ketté osztottuk a volt feleségemmel, így OTP barátom segítségével vehettem egy saját lakást Pesten a XIII. kerületben. Felújítottam, mindent a saját kényelmem és elképzelésem szerint. 7. emelet, de ezt már tetőtérnek hívják, hatalmas terasza van, aminek egy részét beépítettem elhúzható üvegfallal. Ez egész nyáron nyitva van, télen majd ide költöznek a terasz többi részéről a növények. Ezt a teraszt szereti a citromfa. Ilyen egészséges zöldnek még soha nem láttam a leveleit. A lakótér loft lakás szerűen egybe van nyitva, plusz fürdőszoba pezsgőfürdős káddal meg gőzkabinnal. Sokat dolgoztam rajta, és dolgozom rajta még most is. Egyszer majd rámondhatom, hogy kész lett.
Szeretek-e itt lakni? Jobban, mint az albérletben, és kényelmes, meg ellazít a közeg, de négy hónapja lakom itt, még nincs meg igazán hozzá a kötődésem. Úgyhogy amikor megkérdezik, azt válaszolom, hogy szeretek itt lakni, és remélem, egyszer majd úgy is érzem.
És tudom, hogy nem itt lesz a vége. Lesz még egy házam valahol Olaszországban. Akkor, amikor már nem kell anyámról gondoskodnom, és nem köt ide semmi. Lesz egy házam Olaszországban, egy kis kerttel, ahová a citromfámat kiültethetem a szabadba. Ott fogok meghalni.
87 notes
·
View notes