murasaki-merry666 - Tumblr blog

murasaki-merry666 · 5 years

Text

Az én szellemem

Sziasztok! Úgy döntöttem hogy ide is elkezdem feltöltögetni az irományaimat. Elsőként az Én Szellemem című fairi tail fanfiction-omat. Remélem tetszeni fog! Jó szórakozást hozzá!

És innen átadom a szót Lucynak:

-------------------------------

1. fejezet:

Sziasztok! A nevem Lucy Heartfilia.

A Fairy Tail nevű máguscéh tagja vagyok és csillagmágiát használok. Már több éve tagja vagyok a céhnek. Olyanok vagyunk, mint egy család. Bár mindenkivel jóban vagyok, van egy fiú, akivel közelebbi kapcsolatba is kerültem.

Bár mindenkivel jóban vagyok, van egy fiú, akivel közelebbi kapcsolatba is kerültem.

Ő Natsu Dragneel egy tűz sárkányölő. A csapattársam és szinte minden küldetésre együtt megyünk. Ő volt az, aki segített nekem, hogy bekerülhessek ebbe a családba. Aznap amikor találkoztunk kétszer is megmentett. Sokkal tartozom neki. Mindig segített nekem és megvédett. Sok mindenen mentünk keresztül együtt.

De aztán az egyik reggelen:

Éppen beléptem a céhépületbe. Szokásos reggel volt. Már a többsége a társaságnak ott lopta a napot. Reggeliztek, beszélgettek, vagy éppen a következő munkát választották ki és beszélték meg.

- Sziasztok, jó reggelt! – Szólaltam meg az ajtóban.

- Szia Lucy! – mondta Mira.

- De korán keltél! – jegyezte meg Erza.

- Csak felriadtam, aztán nem tudtam visszaaludni

- Nem te vagy egyedül, aki korán kelt ma. – lépett oda Canna, miközben kivett a pult mögül egy üveg sört.

- Hogyhogy? – fordultam felé.

- Happy is itt van már. – mutatott az egyik asztal felé a termen keresztül.

Arra néztem, amerre mutatott. Valóban ott ült az én kék kis macska csapattársam. Éppen egy hal elfogyasztásával volt elfoglalva.

- Jé, tényleg! És Natsu, ő még nincs itt? – fordultam vissza a lányokhoz.

- Kicsoda? – Húzta fel Mira a szemöldökét meglepetten.

- Hogyhogy kicsoda? Hát Natsu! – értetlenkedtem.

- Ő új tag? – kérdezte Erza.

- Nem ismerem az új tagokat... – gondolkodott el Canna.

- Ez nem vicces lányok! – mordultam rájuk.

- De mi nem is-

Erza nem tudta befejezni a mondatát, mert felugrottam a székemről és elkiáltottam magam.

- Happy!

- Igen? – kapta fel a fejét majd elkezdett felénk repülni.

- Hol van Natsu? – kérdeztem egyre aggódóbb hangon.

- Natsu? Ki az a Natsu? – mondta, miközben félre fordította a fejét értetlenül.

- Ne kezd te is! – kiáltottam rá.

- Lucy nyugodj meg! – szólalt meg Canna mellettem, majd megfogta a karomat.

- Nem! – kikaptam a kezemet a fogásából és hátrálni kezdtem.

- Figyelj, nekünk sosem volt olyan tagunk akit Natsunak hívtak! – mondta Mira olyan komoly tekintettel, ami a vicc lehetőségének minden gondolatát elkergette a fejemből.

És amit mondott sajnos igaznak látszott. Bárkit kérdeztem meg a céhből vagy Magnoliából senki sem emlékezett rá. Hiába mentem a házához, ott nem állt épület. Megnéztem a céh könyvtárában a fényképeket, de egyiken sem volt rajta. Még azon, sem amelyikről tudtam, hogy rajta volt. Mintha kitörölték volna őt. Csak én emlékeztem rá és senki más. Csak az én elmémben létezett. A többiek próbáltak megnyugtatni, hogy lehet, hogy csak álmodtam, de tudtam, hogy nem így van. Natsu nem csak az álmaimban létezett. De mégis, csak én tudtam, hogy ki ő.

Pár hónap múlva már nem hoztam fel többet a témát. De csak, hogy ne higgyék azt a többiek, hogy megőrültem. Viszont mindig rajta gondolkodtam. És egyre inkább hiányzott. Hiányzott a mosolya, a hangja, a hülyeségei, a kedvessége, az, ahogyan átölelt, ha féltem.

Minden vele kapcsolatban hiányzott.

Egyik nap eszembe jutott, hogy a csillagszellemeimet még meg sem kérdeztem, hogy vajon ők emlékeznek e rá. De mikor sorban előhívtam őket akkor csalódnom kellett. Semelyiküknek sem rémlett, hogy valaha is volt ilyen nevű ember az életemben. Aztán eljutottam Crucishoz. Ő is azt mondta, hogy nem emlékszik, de mást is mondott.

- Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem emlékszem rá. – mondta lesütött szemmel- De jobb, ha tudod – folytatta miközben felemelte a tekintetét - hogy van melletted valami vagy valaki.

- Micsoda? – szaladt ki belőlem és odakaptam a fejemet.

De nem volt mellettem semmi egyik oldalamon sem.

- Egy aura lengi körbe a sajátodat, és ahogy elnézem, hozzá van kapcsolva. – vizsgált meg jobban.

Láttam a szemében, hogy igazat mond. Meg egyébként is miért hazudna nekem? Ismét éreztem egy cseppnyi reményt.

- Hogyan tudom én is megnézni ezt az aurát? – kérdeztem kicsit félénken.

- Megnézni? – döbbent meg kérdésemen.

- Te látod! Én is látni szeretném!

- Hát. – gondolkodott el- Az csak a csillagszellemek világában lehetséges. De még úgy sem teljesen biztos.

- Értem... – fordítottam el a fejemet szomorkodva.

Nem örültem a válasznak. Ha átmennék az ő világukba ott egy nap itteni időben 3 hónap... Az túl sok idő. Nem lehetek ennyi ideig távol a többiektől.

- Gondolkodnom kell még ezen kicsit. De köszönöm a válaszodat. - mondtam végül.

- Semmiség remélem, hamar találkozunk!

- Én is!

- Szerbusz!

Ezzel eltűnt

Másnap bementem a céhbe. Leültem egy asztalhoz kicsit távolabb a többiektől. De látták rajtam hogy le vagyok törve ezért kérdezgetni kezdtek. Egyre többen gyűltek körém.

- Csak gondolkodom nincs, semmi bajom megnyugodhattok. –mondtam, de nem hagyták annyiban.

- És mi az, ami ennyire elvonja a figyelmed? – kezdett el máshogyan faggatni Wendy.

- Valami munka? – találgatott Gray.

- Munka? – mondtam ki ezt a szót. - Ez az! Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe! Itt van a tökéletes alibi! Senki sem fog gyanakodni!

Felemeltem a fejemet és feléjük néztem.

- Igen mondhatjuk annak is.

- És mi lenne az? – szólt Erza.

- Át kell mennem a csillagszellemek világába. – válaszoltam tömören.

Nem is hazudtam ezzel. Tényleg ez az, ami miatt elvonultam ide gondolkodni.

- Dehát, ott egy nap az itteni időben 3 hónap! – kiáltott fel Juvia.

- Miért kell menned? – hajolt oda hozzám Levy.

- Beszélnem kell a királlyal!

- Micsoda? – hüledezett szinte mindenki egyszerre.

- Meg kell tőle kérdeznem pár dolgot. Szóval holnap átmegyek, egy pár hónapig nem leszek ebben a világban.

- Nem kell segítség? – kérdezte Wendy.

Láttam rajta, hogy nagyon szeretne segíteni. De ezt egyedül kell megcsinálnom. Ők úgy sem hittek nekem.

- Elég furcsa egy hely az a világ... – mondta Juvia.

- Menjünk veled? – ajánlotta fel Erza.

- Nem kell! Nem leszek, egyedül a csillagszellemeim mind ott lesznek. És úgy is mindig egyedül megyek mindenhova.

Ez persze nem volt igaz. Legalább is így éreztem. Natsu eltűnése előtt vele mentem mindenhova. De amióta nincs itt, még egyszer sem mentem hosszabb küldetésre. Natsu nélkül nem akartam menni.

- Ez igaz. – látták be a többiek.

Hát igen ők így emlékeztek az elmúlt évekre...

- Remélem nem lesz semmi bajod!

Wendy aggódott értem és ez jól esett.

- Vigyázz magadra!

Amióta Natsu eltűnt sokkal többet beszéltem Juviával és itt az eredménye. Már nem vagyok a riválisa.

- És egyben gyere vissza!

Bár ha Gray ilyeneket mond nekem Juvia előtt, akkor megint annak fog tartani.

- Mikor jössz? – érdeklődött Mira.

- Szerintem... itteni időben számítva egy év múlva. De ezt még nem tudom pontosan megmondani.

- Egy év itt hosszú idő... – összegezték többen.

- De várni fogunk!

- Remélem mindent meg fogsz tudni amit, szeretnél! – bíztatott Erza.

Ő megértette, hogy ez most valami olyan, ami csak az én dolgom. Nem is erősködött, hogy minden képen elkísér.

- Add át üdvözletünket az öreg bajszosnak. – nevetett Gray.

- Akarod mondani a Királynak! – adott neki Erza egy óvatos taslit.

- Igen igen persze! – vigyorgott továbbra is a sötét hajú fiú.

- És a többi csillagszellemnek! – fűzte hozzá Wendy.

- Rendben és köszönöm. Most megyek csomagolni! – mondtam és felálltam.

- Jó utat! – kiáltották, egyszerre míg én az ajtó felé tartottam.

- Sziasztok! – kiáltottam vissza a kapuból.

Nem volt időm arra, hogy visszaforduljak. Hiszen lehet, hogy ez lesz az utolsó esélyem arra, hogy bármi infót szerezzek Natsu eltűnésével, vagy esetleges hollétével kapcsolatban.

Ezzel hazarohantam. Összeszedtem pár dolgot, ami esetleg kellhet. Néhány ruhát, törölközőt, ilyesmiket és a szoba közepére húztam a bőröndömet. Ezután elővettem a kulcsaimat kiválasztottam a szűz jelével ellátott arany kulcsot. Felemeltem és megidéztem Virgot. Ő egyből megjelent előttem. Mélyen meghajolt, majd felemelte a fejét és rám nézett.

- Mit parancsolsz Hime?

- Át akarok menni hozzátok! – feleltem magabiztosan.

- Ha szabad tudnom miért? – kíváncsiskodott.

- Meg kell tudnom néhány dolgot!