Tumgik
#harc
amit-sose-mondtam-el · 11 months
Text
“ez csak a fejedben van, ne hagyd hogy úrrá legyen rajtad…” és akkor megértettem, hogy sosem értik majd meg, sosem érthetik meg…
408 notes · View notes
dalszoveg-planet · 10 months
Text
Ha beleszeretek minden problémámba, akkor azok is elhagynak majd engem?
Sabrina Carpenter - Lonesome
226 notes · View notes
egy-lany-blogja · 16 days
Text
Olyanok vagyunk,mint Tom és Jarry a mesében...egymás idegeire megyünk mégsem tudjuk elképzelni az életünket egymás nélkül...
12 notes · View notes
egyedembegyedem · 11 months
Photo
Tumblr media
23 notes · View notes
amourpouramour · 1 year
Text
Lehetek őszinte?
Szerintem te félsz, félsz attól, hogy valakinek te legyél a legfontosabb és attól, hogy valaki szeressen. Sajnálom, hogy önző vagy magaddal és velem szemben is, mert te nem ilyen vagy. Volt szerencsém látni, hogy milyen az, amikor kinyitod a szíved és önmagadat adod. Úgy érzem, mintha küzdenél az érzéseid ellen. Azt gondolom, de lehet tévedek, hogy téged az előző kapcsolatod érzelmileg tönkretett és nekem ebbe belefájdul a szívem, mert nem tudom elképzelni, hogy nem lehet téged annyira szeretni, hogy valaki boldoggá tegyen. Soha ne gondold azt, hogy nem érdemled meg, hogy valaki foglalkozzon veled, vagy valakinek te legyél a mindene, mert te megérdemled, megérdemled, hogy valaki legalább annyira szeressen téged, mint amennyire én tudtalak volna, ha megengeded. Annyira sajnálom, hogy esélyt sem kaptam arra, hogy ezt megmutathassam. Nem tudom elfogadni a döntésed, mert igenis ott volt köztünk a romantika és most is ott van abban, ahogy rám nézel. Bárcsak látnád, milyen szemekkel nézel engem.
27 notes · View notes
sokszinufekete · 1 year
Text
Nincs köztünk más csak a szélsőség,
a nyugalom ölébe férkőznék.
Csend van, vagy üvöltő érzelem,
táncra kér újra a félelem.
@sokszinufekete
14 notes · View notes
varyamw · 1 year
Photo
Tumblr media
"Felém fordult, én pedig visszabújtam a fatörzs mögé. Szívem kalapált, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Pár másodperc múlva összeszedtem magamat és óvatosan kiléptem fedezékemből. Fegyvereimet nem tettem el, de leengedtem kezeimet, hogy lássa, nem akarok támadni.Arckifejezéséből ítélve, ő sem értette a helyzetet. Jobban szemügyre vettem, és a lélegzetem is elállt. Még soha nem találkoztam ilyen gyönyörű szempárral. Mintha csak az álmaimban szereplő lángok keltek volna életre bennük."
Wattpadon olvasható!
7 notes · View notes
angelincage · 11 months
Text
zokogtam, hogy fáj, hogy tudom, szeretsz de nem érzem szeretve magam, hogy hiányzik a srác akibe beleszerettem- te meg átöleltél és azt mondtad visszaszerezzük őt, megoldjuk együtt
menni fog igaz? ugye nem hagyjuk elveszni a varázst ami köztünk van? harcolunk azért, hogy megtartsuk és nem adjuk fel.. ugye nem?
5 notes · View notes
the-life-is-hard · 2 years
Text
Mindennek ára van. Főleg a győzelemnek és a sikernek.
Sokszor elgondolkodunk megéri-e, de végső soron rájövünk, hogy Igen.
16 notes · View notes
Text
Nem tudom mit kell olyankor tenni, amikor mindketten fuldoklunk a saját fájdalmunk óceánjában.
49 notes · View notes
dalszoveg-planet · 10 months
Text
Neked adtam minden tőlem telhetőt, a végtelen empátiámat És csak véreztem, miközben a legbátrabb katona próbáltam lenni
Taylor Swift - You’re Losing Me
67 notes · View notes
egy-lany-blogja · 1 year
Text
Gondolj bele mindössze egy év alatt mennyi minden megváltozott körülötted ...jártál magasan s lent a pokolban ,voltál fent,lent.Nyertél s vesztettél csatákat ,talán pár dolgot most másként tennél ,de ne haragudj magadra hiszen akkor az a döntés tűnt a legjobbnak...itt vagy mindez már csak a múlt...
Vegyél mély levegőt s légy büszke magadra...mert kibirtad s újra be bizonyitottad magadnak,hogy erős vagy...
214 notes · View notes
heartsong20 · 1 year
Text
A végtelen vége...
Egy végtelen csata, harc után is van egy út ami a győzelemhez vezet. S ha oda el jutsz, ott is lehetnek harcok, lehet el buksz, vagy épp beléd rúgnak...de tudnod kell hogy számodra is lehet még remény, hogy egy nap úgy kelsz fel hogy nem azt fogod várni mikor térhetsz vissza az álmaid közé, hanem azt hogy mit valósíthatsz meg aznap.
2 notes · View notes
Text
Taken
Hogy engedünk el valakit?
Hogy értjük meg, hogy ez így van jól? Hogy minden változik...
Hogy vegyük észre, hogy mi tesz boldoggá az életben, hogy ne törjön össze a szívünk?
A legnehezebb megtanulni azt, hogy hogyan vegyünk búcsút!
3 notes · View notes
lynx8lynx · 2 years
Text
1. Fejezet: Elmélkedések seprűháton
A tizenöt éves Harry James Potter alig pár perce indult el a Privet Drive 4-es számú házból, és emelkedett fel a felhők közé az érte küldött kisebb gárdányi aurorral körülvéve, a gondolatai is messze szárnyaltak. Egész pontosan az elmúlt napok egy varázsló életéhez képest is váratlan eseményeire gondolt vissza. Emlékeiből csak Rémszem Mordon időnkénti, recsegő hangon közölt irányításai rángatták vissza a valóságba.
A furcsa emlékek a dementor-incidens utáni napon következtek be. Ő maga feküdt a szobájában, azon gondolkodva, vajon mi lesz most vele, mikor is meghallotta, hogy Petunia néni visít. Ez önmagában nem volt ritka jelenség, főleg, ha ő a közelben volt és valamit nem jól csinált, ám ezúttal nem ez volt a helyzet. Percek múlva Vernon bácsi is üvölteni kezdett, ezúttal neki, hogy azonnal jöjjön le.
Dursley-ék ugyanis újabb levelet kaptak Dumbledore-tól egy vaskos borítékban, amelyben két levél volt; egy Harrynek és egy nekik. Petunia nénit, mint utólag kiderült, a saját levelük tartalma késztette az akusztikus armageddon felszabadítására. Ezt Harry sosem olvasta el, ugyanis Vernon bácsi elégette, de miután a kezébe nyomták a saját levelét, még látta, hogy a papír hátuljára két betűt írtak: L. W.
A fiú tudta, hogy ez egy monogram, de fogalma sem volt, ki az az L. W. Odafent nekiesett az igazgató levelének, amely meglepő választ adott a kérdésére. Még élénken fel tudta idézni az idős varázsló szavait.
"Kedves Harry!
Őszintén remélem, hogy a tegnapi balesetet sikerült kiheverned neked és az unokatestvérednek is. Tisztában vagyok vele, mekkora feszültséget helyez egy kiskorú varázslóra, ha tárgyaláson kell részt vennie. Ennek ellenére arra kérnélek, hogy nyugodj meg. Mondanom sem kell, hogy  Weasleyék, iskolánk tanárai és még sok kedves barátom mind hisznek neked és melletted állnak.
Egyúttal szeretnék egy olyan személyes jellegű  információt közölni veled, amely hatással lesz hátralévő életedre. Te ugyebár úgy tudod, hogy Petunia nénikéden és családján kívül nincs élő rokonod, ezért bíztalak az ő gondjaikra. Ez azonban nem az egész igazság. Van rajtuk kívül egy hölgyrokonod, egészen pontosan egy nagynénéd, aki szeretne veled még a tanév előtt találkozni.
Ő már ismer téged, távolról többször is látott, sőt figyelt is, ha arra kértem, de nem lépett veled kapcsolatba. Mindezt a te érdekedben tette, mivel mint később meglátod, fiatalon olyan szakmát választott magának, amely még nagyobb veszélybe sodort volna téged, mint amennyitől a házatokat körülvevő bűbáj megvédhetett volna. Ezen kívül  személyes okokból nincs beszélő viszonyban a nagynénédékkel, ezért rajtuk keresztül te sem értesülhettél a létezéséről.
Amit viszont biztosan tudok az, hogy szeret téged, és mostantól, ha te is úgy akarod, része lesz az életednek és végigkísér azon, ami előtted áll. Ezt ő mondta, szó szerint, ahogy leírom. Megnyerő modorú hölgy, és rendkívüli harci képességekkel rendelkező boszorkány.
Mivel a tárgyalásodig még van egy kis idő, hamarosan érkezik érted egy kisebb küldöttség. Hogyha hazaértek, ott fog veled találkozni. Nem szeretnék rögvest mindent elárulni róla, hiszen nehéz is lenne az elmúlt tizenöt évet erre a papírlapra sűríteni. Jobb is lenne, ha közvetítő nélkül beszélgetnétek el egymással, ha biztonságban megérkeztél.
Addig is kerülj mindenféle és fajta mágiát, ahogy Arthur megkért.
Üdvözlettel:
Albus Dumbledore"
Harry nem tudta, meddig bámult ezután teljesen lefagyva maga elé, de mire elkezdte összerakni a fejében szétszaladt információrészeket, már kora délután volt. Legalább megúszott egy ebédet Dursley-ékkel, gondolta. Dumbledore még mágusszemmel nézve is furcsa ember volt, ezt mindenki tudta, de ez mégiscsak túllépte az eddigi bogarait.
Úgy élte volna le az első másfél évtizedet az életéből, hogy nem ismerte egy családtagját, aki túlélte Voldemort mészárlását, és Dumbledore erről az egészről tudott? Az erre felhozott indok értelmetlennek tűnt Harry szemében. Ha valaki jól tudta, mivel jár kétes reputációval együtt élni, ennek ellenére mindig ott volt mellette Ron és Hermione, meg egy csomó felnőtt, akik kitartottak mellette. És nem is mindig voltak kifejezetten biztonságban, súgta a hangocska a fejében. A szemei előtt megjelent a kővé dermesztett Hermione, a sakkfigura által fejbevágott Ron és a látszólag élettelenül fekvő Ginny. Szintén eszébe jutott a párbaj Peter Pettigrew-val és a vérfarkassá alakult Lupin professzorral, nem beszélve a menekülésről a tiltott rengetegből árkon-pókon keresztül. A barátai nem mindig jöttek ki jól abból, hogy követték őt.
Bűntudata támadt, de egyben nyugtalanította a gondolat, hogy vajon miféle munkája lehet az "új" nagynénjének, ami ennyire veszélyes? Auror? Azok büszkén vállalják a hivatásukat. Valami illegális? Akkor Dumbledore be se akarná mutatni őket. Sorba vette a világ legveszélyesebb munkáit, míg el nem jutott egy filmig, amit Dudley nézett a ki tudja hányadik tévéjén. Természetesen nem volt gyerekeknek való, de a szülei a hisztéria első jeleinek hatására engedtek neki. Harry csak arra emlékezett, hogy titkos ügynökökről szólt és Amerikában játszódott, mint szinte minden akciófilm. Semmi érdekes. Hacsak...
Lehet a néni titkos ügynök, vagy kém? Végül is Dumbledore leírta, hogy harci képességei vannak... Létezik egyáltalán ilyesmi a varázsvilágban? Valószínűleg nem. Akkor a muglik közé állt? És miféle veszélyes csoporthoz vagy szervezethez csatlakozott, hogy ellenségei lettek? És mi változott most? Voldemort visszatérése hogyan teremthetett elég biztonságos közeget ahhoz, hogy most ismerkedjenek meg, és vállalják fel a rokoni kapcsolatunkat? Felvállalják egyáltalán? Jó kérdés, gondolta bosszúsan. Biztos, hogy nem.
Apropó Dursley-ék... "Személyes okok miatt nincsenek beszélő viszonyban"? Harry majdnem elnevette magát a fogalmazáson. Le merte volna fogadni, hogy ez annyit tesz: Vernon bácsiék sikeresen megutáltatták magukat vele is. Hogy is ne utálnák?! Aztán más irányból is belegondolt. Ha Dursley-ék csak azért nem bántak vele rosszabbul, mert féltek a titokzatos nagynéni bosszújától?
Harry gondolatmenete hirtelen megszakadt ezen a ponton. Féltek. De ismerték egyáltalán ezt a nőt? Mi több, kinek a testvére a nő? Ez meg se fordult a fejében. Az anyja testvére, vagy az apjáé? És idősebb vagy fiatalabb, mint ők? Mekkora lehet köztük a korkülönbség?
- Teljesen elment az eszed, Rémszem? Egytől egyig hozzáfagytunk a seprűhöz! Ha állandóan vargabetűket teszünk, a jövő héten se érünk oda! - ordított le Tonks Mordonnak, végleg megzavarva Harry elmélkedését a hideg éjszakában.
- Kezdjük meg a leereszkedést! Harry, kövesd Tonksot! - utasította Lupin.
Harry szeme előtt egyre részletesebben tűnt fel egy kisváros felülnézete, majd halk cipőtalp-koppanások jelezték az éji vándorok érkezését. A környék nem volt éppen bizalomgerjesztő. A régi házak és a gondozatlan kertek tömkelege között álltak kicsi, szintén elhanyagolt, füves téren. Tonks eloldozta Harry ládáját és Hedvig kalitkáját, amit eddig maga után vontatott, és várakozóan Rémszemre nézett.
Említett személy hosszas kotorászás után előszedett egy ezüst öngyújtóhoz hasonlító tárgyat. Egy nyomás után az egyik utcalámpa halk pukkanással kialudt. Mordon addig kattintgatta a kis tárgyat, amíg a teret csak a holdsarló világította be.
- Dumbledore-tól kértem kölcsön - recsegte - Most már hiába leskelődnek a muglik. No gyerünk, egy-kettő!
Karon ragadta a megfagyott Harryt és húzta maga után, utánuk a poggyászt cipelő Lupin és Tonks, majd a többi auror baktatott. Mordon megállt az egyik ház előtt, előrántott egy darab papírt, és Harry kezébe nyomta.
- Gyorsan olvasd el és jegyezd meg!
Harry az öreg auror pálcájának fényében ezt olvasta:
"A Főnix Rendjének főhadiszállása a londoni Grimmauld tér 12. szám alatt található."
Harry zavartan ismételgette a mondatot, majd egy perc múlva bólintott.
- Mi az a Főnix...
- Nem itt, fiam! - reccsent rá Mordon - Majd a házban!
A dolognak az volt az egyetlen szépséghibája, hogy a 11-es és 13-as ház közé egy egér se fért volna be, nem hogy egy harmadik épület.
- De hát hol van...
- Idézd fel magadban, amit az imént olvastál! - mondta Lupin.
Harry a fagyott elméjétől telhető legjobb koncentrációt összpontosította arra, hogy a két ház közé megjelenhet egy harmadik a semmiből. Azon nyomban, mintha odafújták volna gumiból, a két ház szétfeszült, falai között megjelent a 12-es számú épület. Harrynek nem sok ideje volt álmélkodni, mert Mordon máris erőteljes mozdulatokkal tessékelte befelé a kapun, majd az ajtón.
- Csak néhány lépést menj és ne nyúlj semmihez! - figyelmeztette Lupin.
Harry a hangsúlyból ítélve jobbnak látta, ha így is tesz. Mordon lámpát gyújtott, és az előszoba még a környéknél is melankólikusabb képet festett a pislákoló fényben. Az ósdi gázlámpák megvilágították a falakat és a padlót borító, erősen hámló tapétát és szőnyegeket, a pókhálós, fényevesztett csillárt, és a falakon lógó, ferde festményeket. A rozoga előszobai asztalkán álló kandeláberek kígyót mintáztak, ahogy a csillár vasrudai is.
A következő pillanatban sietős léptek hangjára lett figyelmes. Mrs. Weasley sietett felé, és csontropogtató ölelésbe zárta.
- Jaj, Harry drágám, de örülök, hogy itt vagy! - suttogta örömmel teli hangon, majd tetőtől talpig végigmérte Harryt - Milyen sovány vagy! Na, várj csak, majd én felhizlallak... De a mai vacsorára sajnos még egy kicsit várnod kell.
Harryből ekkor bukott elő minden előzmény nélkül a kérdés.
- Hol a nagynéném?
Molly értetlenül nézett rá.
- Hol lenne, édesem? Otthon a fiával és a férjével. Csak most jöttél el tőlük.
- Nem ő - mondta ugyanazon a nyugodt hangon Harry. - Akit most kell megismernem. Dumbledore mondta. Bent van?
Az asszony elképedt arckifejezése arról árulkodott, hogy fogalma sincs, Harry miről beszél.
- Erről én nem tudok, drágám. Tényleg ezt mondta? Biztos az egyike annak a négy embernek, akiket vendégül látunk ma. Még nem mutatkoztak be. Rád vártak.
- Lehet - mondta Harry bizonytalanul.
- Nagyszerű! - sikkantott Mrs. Weasley - Ha befejeződött a tárgyalás, meg is kérdezheted őket!
Ezúttal Harry nézett úgy, mint aki nem ért semmit.
- Milyen tárgyalás?
4 notes · View notes
szarazkartoneszmek · 8 days
Text
Konfliktuskezelés ember módra
Sokat gondolkodtam, hogy ezt megmutassam-e vagy ne, de megpróbálkozom vele.
Tumblr media
Ezt több, mint egy éve rajzoltam.
Azt az érzésemet próbáltam vele kifejezni, hogyha nem rajta vagy, fentről ez a bolygó milyen békésnek, szépnek tűnhet. Annyira jó lehet az űrhajósoknak, hogy látják a saját szemükkel.
Amikor kinn vagy egy dobozba zárva, és lenézel, és tudod, hogy azért mégis elérhető közelségben ott van egy lakható bolygó, egy életre alkalmas világ. Fentről biztosan békésnek látszik, egy oázisnak a sivatagban.
Idelenn ezt nem becsüljük meg. :( Úgy értem, hogy kollektíven, mint EMBERISÉG nem tudunk létezni. Nem, idelenn szét kell darabolódni, utálkozni, minden sz*rért egymásnak menni, hatalomért, pénzért gyógyíthatatlan károkat okozni. Elnézést kérek midenkitől, akinek nem inge ne vegye magára, de az emberi lények olyan kegyetlenségekre és beteges dolgokra képesek egymással szemben, az életterükkel szemben, hogy az szégyenletes. Más élőlények is törekednek az élettér foglalásra, versenyeznek az erőforrásokért a fennmaradásuk érdekében, de nagyon nyílt, alapvető érdekek mentén cselekszenek, és egyensúlyban maradnak a környezetükkel. Nem törekednek egymás megalázására, vagy beteges kegyetlenkedésre. Az ember háborúzik a vallás miatt, pedig lehet tisztelni is egymás hitét és kultúráját. Az ember háborúzik a hatalomért, mintha az valami lenne. A legnagyobb ország vezetői, a leghíresebb uralkodók a történelemben mind porszemek a bolygó szempontjából is, nemhogy a galaxis, vagy a világmindenség méreteihez viszonyítva. Az ember kiutálja a másik embert a bőrszíne miatt, mintha nem mind közös ősöktől erednénk, és a biológiai változatosság nem az evolúció része lenne... alkalmazkodás a környezeti adottságokhoz.
Amikor tanultam az iskolában a világháborúkról, reménykedtem benne, hogy talán leélhetem az életem mielőtt kitör a harmadik. Sok reményt nem fűztem hozzá, hogy nem lesz harmadik, előbb, vagy utóbb valami kiváltaná... Most meglátjuk, hogy a jelenlegi helyzet elég-e hozzá, vagy sem. Szeretném azt hinni, hogy valahol mélyen a többségnek inkább arra van igénye, hogy legyen egy szép kis otthona, családja, ne nélkülözzön és békében eléldegéljen. De ez nem sokaknak adatik meg, és ezért mindig lesznek, akiket harcra lehet bírni valamivel, és nem mondják azt, hogy bocs, nekem elég, amim van, nem harcolok, nem teszem tönkre. De ugye ott van az is sokakban, hogy: "többet akarok, még többet akarok, és uralkodni akarok másokon, és mások eszközök a saját céljaim eléréséhez". Ezt aztán hangzatos eszmék alá rejtve lehet tálalni, amit minél kevesebben ismernek fel, annál jobb. (Amit szintén meg lehet oldani, elég, ha elfelejt a tömeg gondolkodni.) Ahol dolgozom, van nekünk ilyen készségeket feljesztő tréning, ahol téma volt a konfliktuskezelés. Korábban is tanultam már róla, de ez most szemléletesebb tréning volt.
Félelmetes, hogy a kis közösségben lejátszódó konfliktus folyamat, mintázat, mennyire hasonlít a nagyobb, több országot érintő konfliktusok mintázatára. Azt kell mondjam, hogy az egyes személyek sem túl jók a konfliktuskezelésben, így aztán nagyobb léptékben sem csoda, hogy megjelennek ugyanazok a tünetek. Csakhogy amíg egy személyes konfliktusban megoldható, hogy mindenki megy amerre lát, a legrosszabb esetben szétesik a csapat, úgy országok esetében nem tudunk átmenni egy másik Földre, itt kell elszenvedni, akármit is hoznak a fejünkre.
Ezt a bejegyzést én nem állásfoglalásnak szánom, nem akarom megmondani, hogy egy-egy nemzetközi konfliktusba helyes, vagy nem helyes bevonódni. Nem arról szól, hogy bármelyik jelenlegi háborúban szimpatizálok-e valamelyik féllel, vagy sem. A bejegyzésem arról szól, hogy akár a nagy konfliktusok, akár a kicsik, és az, ahogy az emberi faj intézi ezeket, amit kihoz az emberekből, vezetőkből, a harcolókból, az mennyire tipikusan az emberre jellemző mintázat. A konfliktuskezelés tréningen azt tanítják, hogy kell ezeket intelligensen rendezni. Ezt generációknak kellene oktatni világszerte, mire látszatja lenne. Bőven elég egy konfliktusban, ha az egyik fél szabotálja a békés rendezhetőséget. :( Természetesen arról is szól a bejegyzésem, hogy félelmetesnek találom egy világháború lehetőségét. Azon túl, hogy azonnali óriási pusztítást jelent, olyan ellentéteket szül nemzetek között, amitől évszázadokig nem fognak szabadulni. Ez a kisebb háborúkra is igaz. Ne legyenek olyan naív elkézeléseink, hogyha elszabadul egy ilyen konfliktus akkor lesz olyan visszatartó erő mindkét félben, ami miatt nem mernek majd bevetni bizonyos fegyvereket. Ilyen visszatartó erő nem volt az előző világháborúban sem. "Ha tudod, hogy valami lehetséges, megépíted és beveted, mielőtt az ellenség teszi meg." Ez a logika, mert háborúban nem létezik bizalom, nem alapoz arra senki, hogy ennyire úgysem lesz kegyetlen a másik fél. Arra alapoz, hogy az egyetlen választása, hogy ő lépi meg előbb, vagy megvárja, hogy a másik letarolja vele. Pont azért, mert mind tudjuk, hogy mikre képes az ember, amikor a legrosszabb arcát mutatja. Kívánom, hogy ne jusson el a világ erre a pontra!
:(
.......................................
Wikipédia: BÉKE
.......................................
Tumblr media
.......................................
Elnézést, ha valakinek elrontottam a kedvét, vagy nagyon borúlátónak tűnök, de ki kellett írnom magamból.
Nagyon naív elképzelés, tudom, de úgy szeretném egyszer azt látni, hogy valami borzalmasra egyszerűen egyöntetűen azt mondanák az emberek, - minden résztvevő oldalon - hogy márpedig nem csináljuk. Nem megyünk, nem lövünk, nem tartóztatjuk le azt, aki nem megy öldökölni, oldjátok meg másképp, nem ez az érdekünk. Mit tudna csinálni az a maroknyi "vezető" ha nem lenne kinek dirigáljon? Félelmetesen egyszerű, de csoportos szinten már hiányzik az emberből a képesség erre.
1 note · View note