#the grippe | Explore Tumblr Posts and Blogs

nichenarratives · 7 months

Text

Hurricane Heller 17

A Niche Narratives Fanficiton.

last | first | next

[tw for: period typical anti-semitism; references to the 1918 influenza pandemic; graphic depictions of sickness]

17. Grippe's Grim Grip

It's 1918, America has been involved in the war for a year, but the home front is struggling; winter is clinging on even as March becomes April, forcing Mordecai to burn his last reserves of coal as the rains finally begin, heralding in spring after months of crippling cold. The damp is almost as horrid, feeding a creeping mold he struggles to keep at bay and soaking the tom on his daily commute to the casino, only compounding the resilient chill in his bones as the frost begins to abate.

With the continued economic retraction, food shortages and progressively aggressive inflation, the news of a new strain of influenza sweeping America goes mostly ignored as the tuxedo focuses on keeping his remaining businesses afloat. The customer base of his enterprises continually shrink until only the addicted or hopeless frequent the casinos, drinking establishments and dives in his care. Employees are laid off without warning or compensation, wages have to be cut and prices are raised to cover increasing expenditure, resulting in smaller net gain and general discontent across the board, Mordecai included.

His wage significantly reduced to the extent he's dipping into savings to keep his family fed and warm on a monthly basis, he can feel their new home getting further away each week, his progress draining in the wake of an impending economic collapse. As the boss, with no one to ask advice from and almost eighty employees relying on Mordecai to keep their jobs and livelihoods afloat while businesses sink all around them, work starts to monopolise his free time; every walk to his childhood home or quiet moment over tea is numbers and data, or scrambling for novel ideas to keep their customer base consistent.

Mordecai has even begun growing carrots in his window box, just to ensure there's something to eat should rationing worsen, yet he knows he won't keep them if it does; his family will be in far dire straits then he, and perhaps gifting produce would be a catalyst for reconnection, though he still hopes it does not come to such difficulties for all their sakes.

Preoccupied by these pressing matters, Mordecai pays the news of an encroaching novel influenza strain in Missouri no mind. He's had the flu before, almost everyone has. While exceptionally awful to endure, he considers it little more than an inconvenience. So despite the warning, and with renewed dedication to wearing gloves in public spaces, he ignores the hyperbole surrounding the misnomer-ed 'Spanish Flu'. There are more important things occupying his mind.

Numerous factors play into infection: he hasn't the mental reserves to prepare, nor money to purchase the suggested face coverings; his home is both inadequately heated and ventilated, permitting stale air to preserve viral particles with ease; seeking warmth at the casino due to his icy apartment greatly increase infection risk and finally; malnourishment from rationing that's compounded by kosher meat and dairy shortages, his immune system sits at substandard levels.

Mordecai feels exceptionally naive as The Grippe sweeps the city, and he is one of the first to fall ill.

The Grippe is nothing like common flu; his body aches are consistent with assault, while nauseatingly potent migraines and a wet cough - so violent it makes his ribs feel splintered - wrack Mordecai's body. For three days, he fights to remain conscious. Constantly bathed in cold sweat and weathering a raging temperature, he spends most of his time in a lukewarm bath, both in an attempt to control his fever and to eradicate the awful damp feeling across his entire body, which feels tacky under his fingers.

Despite her elderly, vulnerable state, Mrs Kovitz insists she'll look after him, leaving a bowl of fresh soup on his doorstep each night. Though only vaguely aware of the necessity, Mordecai forces the broths down before dedicating the next three hours to diligently fighting nausea, to keep them down, then falls onto the mattress in an attempt to rest. He sleeps fitfully, especially at the peak of his fever, his mind barely holding on to reality under such duress.

Standing in pinstripe pajamas, the collar open and crooked, the lapel creased, Mordecai glances around the expanse of white he's habiting. There's nothing; no ground, wall or sky, no sound or smell or sensation. He's neither cold or hot, or anything at all. He simply exists in flannel, not a clue where he is or how he materialised there. It's baffling.

"Hello?" He calls, expecting an echo in the void. Instead, it's swallowed, barely heard by his own ears, the sound visible as black sparks amongst light before they fade to nought. Mordecai cups his bare hands around his mouth and tries again. "Is anyone there? Hello?" The black condenses into wisps of emptiness, floating away on incorporeal winds, and this solitaire sensory input blindly forward.

White continues forever, yet he blinks and cobblestones are beneath bare feet, his bare claws clicking on wet stone. The overpowering light is gone, yet darkness is blinding, sucking away his words as heavy liquid pummels his fur, soaking his pajamas, weighing him down. Mordecai shivers from the sudden cold, teeth chattering as his breath mists, searching for cover. Finding an awning he approaches, yet pauses in the downpour when he notices it's already occupied.

The child hugs his knees, head bowed and body shaking with violent sobs, a wound on the back of his head oozing thick, clotting blood. A leather satchel lies beside him, open but discarded, a prayer book tucked into the open flap. He's Jewish, Mordecai realises as he glances around, though the darkness thickens, frustratingly reducing his already meager visibility. He shouldn't be out here alone.

Mordecai turns back to the child and is startled to come eye to eye with constricted emerald eyes not red with tears, but blackened, a darkness so deep it devours reflective imagery and slowly consumes the green, turning eyes into black holes. A familiar split lip has ballooned to a bruise, his chin scratched by sharp claws, all suppressed memories being dredged to the surface as the adult tuxedo recoils from his younger self.

A bolt of lighting crashes into the synagogue behind the younger tom, sending it up in flames. The community center attached is engulfed almost immediately as well, illuminating his small, disheveled form as distinct scents of fresh blood invade the adult tom's nostrils. He gags as iron engulfs his senses; the taste, the smell, the thought of spilled blood his everything as he turns, looking for the source, until another flash of lightning illuminates the truth.

Blood falls freely from the heavens, dyeing his blue pajamas crimson and coagulating in his fur, even dripping in his eyes as he frantically - yet uselessly - tries to wipe the viscous liquid off of his person.

Teenage Mordecai shifts unnaturally, drawing the panicked adult's wide eyes as he jerks his chin sharply to the sky and, with eyes deviating to the far corner of their sockets as if possessed, expels bottomless darkness from his open maw. It coagulates into thick tendrils above him that curl into the night sky, somehow visible despite the pitch black of night, moving as if conscious and celebrating its freedom.

The adult tuxedo is fixated, taking unconscious steps back as it rises and squirms in the downpour above its former host. Breaths become rapid and his heart beats faster as somehow, Mordecai is made aware that the black essence has noticed him. He can sense its desire to inhabit his body, to destroy him from within, tainting all he retains that is good or just. It's his predator and he, hapless prey, a sitting duck ripe for the picking.

He turns and flees, bare claws clattering on the cobbles as thunder finally rolls across the sky, signaling the swarm of black essence in sudden pursuit, filling the air with tendrils as it advances. Mordecai can hear them whipping in the air over the pounding pulse in his ears but dare not look back, convinced that doing so would damn him to its will.

A bare foot slips on the bloody cobbles and he falls with a cry, hands coming to protect his face.

His childhood mattress is surprisingly springy, squeaking as he lands bodily upon it. Expecting the hard cobblestones, he lays there a moment and breathes, suddenly dry, allowing the familiar scents and sounds of home settle his pulse. It was a dream; rolling to his back as the quiet murmurings of a busy home drift through the cracks in the floorboards, tired eyes flutter closed in the safety of his bedroom.

Until wet, gasping coughs shatter Mordecai's inner peace. He sits upright immediately and anxiety thick in his throat, heads for the landing, entirely unaware of the black tendrils slowly suffocating his bedroom walls behind him.

Mordecai walks straight into the living room, unaware of the strangeness that should warrant as wide emeralds settle on his mother, bent double, loose hair obscuring her face and coughing the same, awful cough to take his youngest sister. Black tendrils seep through the ceiling and begin to spread across the popcorn plaster, though he remains unaware of encroaching evil as he approaches the struggling figure.

"Mother," he whispers, kneeling beside her, placing a hand on her leg. There's no hesitation in his comfort, concern in his twisted muzzle and furrowed brows as she continues her coughing into a lace handkerchief. He squeezes her leg, an attempt at reassurance. "I'm trying to get you all out of here, away from this death trap. I just need more time. Please, just hold on a little long-"

The figure sharply jerks to face him and Fiores' flabby face appears from beneath cascading hair. Clouded, sightless eyes lock with terrified emeralds, concave temple bloodied and oozing as the man smiles maniacally. Mordecai recoils, stumbles in his attempt to retreat and falls to his back just a moment before a heavy boot presses down on his chest, restricting airflow and taking him prisoner in one fell swoop.

He grabs at that ankle, clawing at the flesh beneath ragged suit pants desperately. Rancid flesh peels away unnoticed as the deceased underboss leers down, pressing his heel into the lad's sternum as he looms closer. The white returns around them, once again blinding and empty, benign when compared to the evil holding Mordecai at his mercy.

"Our littlest bookie, all grown up," Fiores sneers, then raises the handkerchief to show Mordecai the darkness now wriggling on its surface, the tendrils arcing off the fabric towards the tuxedo. "Your lies are getting out of hand, Katz, suffocating everyone and everything you hold dear."

"Little kike's playin' with th'big boys now," a familiar voice adds. Sharp claws dig into his scalp and yank his head back to look at Jimbo's clouded eyes, his empty gaze boring into emeralds. The bullet wound in his forehead openly bleeds down a pale face and pools at his chin, threatening to drip onto Mordecai's face as he struggles to break free. "Best t'take 'im out now, before Savage figures 'im out an' sends ol' Jack to settle his debts."

Fiores brings his hand down suddenly, pressing the tainted lace to Mordecai's mouth and nose. The tom thrashes under their hold, entire body shaking with revulsion and eyes rolling back in disgust as cold tendrils curl into his nostrils. The slimy darkness swiftly makes its way down his throat and invades his lungs, effortlessly blocking his bronchi and filling his chest with their pulsing, freezing existence, slowly suffocating him as he struggles uselessly against death.

Wide eyes slowly losing focus, chest burning and pounding heartbeat in his ears, his temples, his throat, ribs aching as he claws at Fiores' arm. The man only shifts his boot for better leverage, his fanged smile and lifeless eyes filling Mordecai's spotting vision until-

Mordecai wakes suddenly with a suffocating weight of thick mucus clogging his airways. Pain wracking his aching body with each hacking, uncontrollable cough, he blindly searches his bedside table for a handkerchief, presses it to his face and painfully expels the clumps of bloody phlegm onto formerly pristine cotton. Only then can he suck much needed air into raw lungs, each inhale burning through his intercostals and singeing his airways, entire body shaking in the throes of an almost deadly fever.

Head pounding, body and sheets coated in a freezing film of sweat, yet too exhausted to care for the unsanitary state of it all, Mordecai closes his fist on the tainted handkerchief and fades back into unconsciousness. It won't be until after his fever breaks and he's finally able to think more clearly, in a few days, that certain aspects of the nightmare will haunt his waking moments, feeding an ever present anxiety for his family's health in the wake of the pandemic, and guilt for not visiting on a Sabbath for almost eighteen months.

Wet, gasping coughs echo in his mind the weeks he spends recovering from his near death experience at the hands of the Grippe, until he's determined to return home as soon as the crisis is over. The need to check on his family - mostly his mother - is too strong to ignore.

#niche narratives #hurricane heller #mordecai heller #lackadaisy #lackadaisy cats #fanfiction #lackadaisy mordecai #tracy j butler #no beta we die like atlas may #fanfic #yep we hit the pandemic chapter #pandemic #the grippe #1918 flu epidemic #mordecai #mordecai is very sick #fever dream

21 notes · View notes

donb · 5 months

Text

Grippe

(Időről időre eszembe jut, hogy le kéne szedni és gatyába kéne rázni a cikkeimet (legalább a jobbakat), mert egyrészt a dizájnváltások rég szétkurták őket tipografice, másrészt meg milyen már, hogy index.hu... Mindenesetre, ha már fölmerült a paracetamol és vidéke, itt ez a jó kis okoskodós. Ha másra nem, arra jó, hogy mennyit változtak húsz év alatt a gyógyszerárak.)

2003.02.02.

Tegyünk magunk elé egy kalapot meg egy üveg kisüstit, és igyunk, amíg két kalapot látunk. Na de mi van, ha a kettős látás eleve az indulóállapot része? Ilyenkor meddig kell inni? Amíg hármat látunk? Vagy négyet?

Az összetéveszthetetlen tünetegyüttes, a levakarhatatlan ismerős, a téli látogató jön évről évre, legkésőbb amikor az első herekocogtató hideg nyáladzó olvadozásra vált. Nyirkos, sötét, büdös, keserű lepedék lepi a nyálkahártyákat, begerjedt vírushadak minősítik táptalajnak jobb részeinket; nyakon ragad a náthaláz. A testhőmérséklet liftezni kezd, fogak kocognak, takony, nyál, könny egybefoly, tüdő szaggat, és fájunk tetőtől talpig.

A kalapkúra elvi csapdába esvén (meg hát, valljuk be férfiasan, van tapasztalatunk a betegen berúgás másnapjairól), marad a racionális cselekvés: keressünk valami vegyszert (hátha feltámaszt mégis). Ha mondjuk gyógyszerreklámfilm-szereplő az ember, csak beleszór valami csodaport egy bögre forró vízbe, szipogva elszürcsöli, és már bokázik is vigyorogva kifele a havas cudarba.

Van pl. az a ribizli- vagy citromízű Coldrex nevű csoda, négyszáz forintért adnak öt adagot, hétszázért tízet. Potomság. Van benne paracetamol, fenilefrin meg C-vitamin. A C-vitaminnál az ember irigyelni kezdi a vegyészeket. A szakadt kémikus csak kiveszi a vegyszerszekrényből az aszkorbinsavas üveget, tol egy spatulával, oszt kész a skorbutprevenció. Meg citrompótlónak is jó. (Teázás közben jól lehet merengeni a gamma-lakton-gyűrű szépségén meg az endiol--hidroxi-oxo tautomérián.) A fenilefrin az ereket húzza össze, igazából az orrba kell, úgyse fogjuk megúszni, hogy valami ilyesmivel ne gyalázzunk bele szegény elgyötört szaglószervünkbe.

Egy lényeges komponens maradt, a paracetamol, rendes nevein N-acetil-para-aminofenol vagy 4-hidroxi-acetanilid. Nem kell parázni, nem túl bonyolult: benzolgyűrű (Isten áldja Kekulé mester majmait) két fityegővel. Innen nézem, fenol, onnan nézem, anilin. Bíztató, mi? Azért az a dög elég rendes láz- és fájdalomcsillapító. Árulják is százféle kiszerelésben meg kombinációban (Andrwes Answer, Ben-u-ron, Efferalgan, Mexalen, Mexavit, Miralgin, Panadol, Rhinoval, Rubophen, Saridon, miegymás).

Az italporok sztárja a Neo Citran. Coldrex egy kis feniraminnal (a fenilefrinre segít rá) meg szőlőcukorral megspékelve. Hatszázötvenért adnak hat adagot. Namost, egy bögre Neo Citranban fél gramm paracetamol van. Paracetamolt kapni natúrban is, tíz darab félgrammos tabletta 95 forint. A C-vitamin-tartalom egy-két forintba kerül (hacsak nincs otthon kilós aszkorbinsav). Orrnyálkahártya-lazítót meg úgyis jobb direkte az orrba csöpögtetni, köptetőre is vannak hatékonyabb megoldások. Mellesleg rendes patikában kutyulnak jó kombinált porokat, fél áron. A békebeli kézzel hajtogatott tasak bontogatásának élvezetéről nem is beszélve.

Ha már ennyit rugóztunk a láz- és fájdalomcsillapításon, jusson eszünkbe a nagy klasszikus, az acetil-szalicilsav (megint egy benzolgyűrű két fityegővel). Magyarul: aszpirin. Higgyék el, nem csak hagyományőrzésre jó. Bayer Aspirin, 500 milligrammos - megbízható, mint egy öreg Volkswagen (megtermett férfiemberek kettesével szedjék). Húsz tabletta 425 forint. Elvileg volna százdarabos is 886-ért, de olyat magyar gyógyszertár nem tart, nehogy egy nagyobb család olcsóbban megúszhassa a tömeges kidőlést.

Ugyanaz az acetil-szalicilsav van az ősmagyar Istopirinben is, ami egy hajszálnyival olcsóbb ugyan az Asipirinnél, de. Először is olyan reménytelenül szocialista fazonja van. Másodszor a Bayer tud valamit, amit az utángyártók nem: kristályosítani. A Bayer Aspirin kristályszerkezete békülékenyebb viszonyban van a gyomorfallal, és a pohár vízben is jobban szétesik. Az aszpirint ugyanis a gyomorra leselkedő veszélyek miatt nem szabad egyben bekapni, vízben kell elkeverni és meginni. Ha nincs kedvünk totojázni (és az aszpirin ízét kedvelő perverzek közé tartozunk), tartsuk a szánkban a tablettát amíg szétesik, aztán nyomjuk le egy-két korty vízzel.

Az acetil-szalicilsav kalciumsója a Kalmopyrin. Szintén régi jó(?) ismerős. Állítólag a kalcium-karbonáttól az aszpirin kevésbé bántja a gyomrot és vízben is jobban oldódik. Hát... Rágcsáljunk el egy Kalmopyrint meg egy Bayert, valahogy ég és föld. És hogy mitől drágább úgy harminc százalékkal, azt csak a jóisten meg az OEP tudja. Ha mindenáron flancolni akarunk, vegyünk inkább Aspirin plus C pezsgőtablettát. Abban csak 0,4 gramm aszpirin van ugyan, viszont több mint kétszer annyiba kerül. Igaz, van benne aszkorbinsav is, meg pezseg is, ami manapság nagy divat.

Ha lázunk és fájdalmaink felől már intézkedtünk, még mindig ott vannak azok a rusnya váladékok, köhögés, szörcsögés, könnyek. Fuldoklás és orrdugulás egyszerűbb eseteinél lehet köhögős cukorkákat szopogatni. De ne dőljünk be mindenféle gyógynövény- meg mentol- meg antiköhögin-tartalomnak! Egy igazi adalék van: az eukaliptuszolaj. Emlékszünk a Sörgyári capriccióban őrjöngve rohangászó dokira? Na, az az eukaliptuszolaj. Használ. Sajnos, csak egyetlen közforgalomban levő cukorkában van kellő töménységben, a Fisherman's Friend rettenetes ízű alapváltozatában. Nem hiába, állítólag nehéz életű északi halászoknak találták ki. Szóba jöhet még a fekete csomagolású extraerős Halls cukorka, csak az hazavágja a szánk nyálkahártyáját is.

Tisztességes köhögésnél nem lehet megúszni a gyógyszertárat. Eleinte lehet próbálkozni csillapítókkal. Az Erigon vagy a Radipon azért jó, mert kodein van bennük, bemesélhetjük magunknak, hogy legálisan drogozunk (mit nekünk Libexin). A száraz köhögés rohadt dolog, és még azt se tudja megállapítani az ember, hogy használ-e a csillapító, mert nem tudhatjuk, hogy nélküle tényleg kisebb frekvenciával fuldokolnánk-e.

Ha szerencsétlen tüdőnk váladékozik is, akkor hagyhatjuk a fenébe a kodeint. A letapadó trutymót föl kell szaggatni valami köptetővel, és köhögést egyszerre gerjeszteni és csillapítani tilos. Ha kisgyerekkorunk doktor bácsijának borzalmas kanalasán akarunk nosztalgiázni, kérjünk mixtura pectoralist. Mifelénk a "mellkeveréknek" hullarum a becsületes neve, nem véletlenül. Bár sehol sincs dédanyáink tüdővészes korának (ma is kapható) rettenetéhez, a fagiforhoz képest. Ó, fakátrányok fenolos csodái! Guajakol! (Orto-metoxi-fenol - na tessék, megint egy benzolgyűrű két fityegővel.)

De ne nosztalgiázzunk! Speciel köptetőkben kimondottan virtuóz a gyógyszeripar. A többféle - tényleg ható - hatóanyag között szerintünk az acetil-cisztein a király. Rengeteg termékben ő a lényeg (ACC, Acetylcystein AL, Fluimucil, Mentopin, Mucobene, Solmucol, Sputopur). Van mindenféle italpor, szirup, pezsgőtabletta, kapszula. 5-600-ért kaphatunk 20-30 adagot a gyorsan ható italporokból. Ha meg nagyzolni akarunk, vegyünk 1740-ért 30 darabos Fluimucil 600-as pezsgőtablettát. De az ACC 200-tól is igazán jó löttyösöket lehet köhögni. Kész megkönnyebbülés.

A legnyomorultabb az egészben a tönkrement, bedugult orr. Az orrcseppek, orrspray-k (Histazolin, Nasal, Nasivin, Novorin, Otrivin, Vibrocil stb.) egytől egyig borzalmasak. Az orrnyálkahártya kifinomult anyag, ereinek szűkítgetése kínos, könnyfacsaró művelet. A hatás meg rendszerint, finoman szólva, időleges. Talán az eredetileg köptető hatóanyagú (brómhexin) Paxirasol orrspray a legemberibb, még a bekövülés ellen is hat valamelyest.

És hát a termék. A papír zsebkendőket valamiért féladagosra méretezik (az ember akár a markába is fújhatná, minek az a flanc), a vászon zsebkendő vagy jó anyagú, vagy nem, de inkább nem, és mindig rosszkor telik meg. A lehasznált pelenkából készült rongy volna legjobb, de az eldobós csecsemősegg-borítások korában nehéz hozzájutni. A legjobb, ha veszünk egy nagy tekercs háztartási papírtörülközőt. Az egész kínlódásnak a hülye európai civilázió az oka, bezzeg a keletiek meg a természeti népek! ("Undorító szokásai vannak a fehér embernek, nézd, a hülye zsebre teszi az orrvizet!") A kultúra ráadásul kínos kisebesedésekkel jár, arra is keríthetünk valami huszárzsírt vagy szarvasfaggyút.

Jöhet az egészre torokfájás is, akkor öblögessünk Glycosepttel vagy Phlogosollal (nem érnek sokat), vagy szopogassunk valami torokfertőtlenítőt: Faringoseptet (ó, a román gyógyszeripar), Halsetet, Mebucaint, Septofortot, Strepsilst. De inkább menjünk orvoshoz! Ha a szemünk is kikészült, akkor szemészhez is.

Itt ülünk hát, a szorgos kutatómunkával áthörgött, -szédelgett napok után égő tekintettel és üres pénztárcával, összes nyálkahártyánk romokban hever, és ráébredünk, nemhogy kalapkúrához, de még egy kocsmaajtó látványához se volt szerencsék vagy tíz napja. Most mondják, nem tökmindegy, mi a jónyavalya történt ezen a redves héten?

#grippe #gyógyszer #eheti #2003

45 notes · View notes